Mindig is utáltam magamban mászkálni éjszaka a városban. Ez az átka, ha egyedülálló nő vagy Budapesten. De aki este 11kor jön rá, hogy nincs egy átkozott tiszta fehérneműje, mosni akar, majd arra is rájön, hogy mosópora sincs, ezért muszáj leugrania a legközelebbi éjjelnappaliba, az ne csodálkozzon.

-Bizos, hogy ne kísérjelek haza, Linda?-nézett rám felhúzott szemöldökkel Csaba, a kedvemc pénztárosom.

-Nagylány vagyok már.-rántottam meg a vállam, majd felkapva a mosószert elindultam hazafelé.

Ahogy a még mindig nyüzső város figyeltem, elkapott az "imádok Pesten lakni" érzés, ami semmivel sem hasonlítható össze. Pest az én helyem, szerettem a város egyediségét, kellemes hangulatát. Szerettem kisétálni a Gellért hegyre, meginni egy kávét a Hősök terén, vagy éppen a Millenáris parkban futni.
2 éve költöztem fel, de még mindig ugyanúgy magába tudott szippantani a hely, mint legelőször.

Persze egy ideig rettenetesen ijesztő volt egyedül lakni, de szépen lassan hozzá tud szokni az ember.

Úgy belefeledkeztem a gondolataimba, hogy mire feleszméltem már fogalmam sem volt róla, hogy merre csavargok. A sötét, és nem mellesleg rohadtul kihalt utca amin éppen végigmentem a legminimálisabb mértékben sem volt ismerős.

Oké Linda, ne ess pánikba. Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Vacogva (mivel kb. -1000 fok volt) előhúzza a zsebéből a telefont és megnézi a térképet. Igen ám de az a kurva telefon kikapcsolt a hidegtől!

Basszameg.

Na jó, itt az ideje bepánikolni. Sötét volt, gecihideg és fogalmam sem volt róla, hogy találok haza.

Aztán hangokra lettem figyelmes.
Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Ha nem is tudják merre kell menni, egy telefont csak kölcsön tudnak adni...

Gondoltam én. Milyen kis naív vagyok.
Közelebb érve láttam, hogy egy hangosabb fiútársasággal van dolgom. 5-en voltak, ordibáltak és mindanyiuk kezében volt egy üveg pia. Okké, talán mégsem velük kéne lespanolnom. Nem akartam, hogy még nagyobb bajba keveredjek, így próbáltam szépen, lassan elindulni a másik irányba.

Csakhogy észrevettek.

Felrémlett előttem az Alkonyatból az a jelenet, mikor Bellát elkapják az utcán valami srácok. Persze Bellának volt egy űbermenő, gondolatolvasó vámpír pasija, ami nálam eleve hiányzott.

Az öt srác lassan indult meg felém. Nem kezdtek el ordibálni, hogy "szia cica eltévedtél?", csak szimplán elkezdtek bekeríteni. Így valahogy még hátborzongatóbb volt az egész.

Nem voltak ijesztőek, inkább ezek a tipikus díszpinty, 30 kg-s kisfiúkák. Ha valaki lett volna velem tuti nem szállnak rám.

Csakhogy egyedül voltam, lány, ők meg részegek. Mit tett ebben a helyzetben Bella? Harcolni akart. Tudta, hogy nem jöhet ki belőle jól, mégis szembe szállt velük. De ez nem egy rohadt film én pedig nem vagyok idióta, szóval azt tettem, amit minden épp gondolkozású ember tenne: futottam.

Elrugaszkodtam a kavicsos talajtól, és kilőttem az ellenkező irányba. Hallottam, hogy az egyik elkáromkodja magát, majd 5 pár láb ütemes dobogására lettem figyelmes.

Követtek.

Szépen lassan kocogtak utánnam. Várták, hogy kifulladjak. Nem sprinteltek, ahogy én tettem, tartottak egy bizonyos távolságot. Tudták, hogy úgy is hamarabb elfáradok, mint ők.

Szinte a sírás kerülgetett. Nem tudtam mit tegyek. Már lassan 10 perce futottam teljes erőből, de nem bírtam őket lehagyni.

Rendíthetetlenül követtek, én pedig éreztem, hogy a lábamat lassan kezdi elhagyni az erő. Nem voltam valami sportos alkat, főleg így télre, mikor hónapok óta a Netflix előtt csücsülök. Kezdtem feladni.

Aztán észrevettem valakit. Egy kapucnis srác nyomkodta a telefonját, egy kanális felett átvezető híd közepén. Allig 100 méterre volt tőlem.

Mérlegeltem. Egy srác még mindig jobb mint öt.

De kellett egy kis csavar, hogy azok végre leszálljanak rólam. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem.

Az utolsó tartalékaimat is összeszedve vágtattam fel a hídra. A srác pont akkor nézett fel, mikor csikorogva lefékeztem előtte. A támadóim épp akkor értek a híd elejére.

Most vagy soha, gondoltam "nekem már minden mindegy" alapon, és a döbbent, telefonozó, szemüveges srác nyakába ugrottam.

-Szívem, nem úgy volt, hogy a sarki boltnál vársz?-szinte ordítva tettem fel a kérdést, hogy azok a szemetek is jól hallják.

-Bocsi de szerintem összekeversz vala...-kezdte volna, de gyorsan a szavába vágtam.

-Még szerencse, hogy észrevettelek, különben egész éjjel itt rohangáltam volna.-mondtam könnyed hangon, mintha nem is azért vágtam  volna át a fél városon, mert pár idióta kergetőcskézdit akart játszani velem. Szorosan álöltem a nyakát, hogy ne tudjon megszólalni, majd suttogva a füléhez hajoltam.

-Kérlek, segíts!- nem tudom, hogy a sírós hangom miatt, vagy a srácok miatt akik egyre közelebb sonfordáltak hozzánk, de minden értetlenség eltűnt a szeméből. Rám pillantott, majd óvatosan kilesett a vállam mögül.

-Istenem kicsim, te és a tájékozódás!-mondta jó hangosan, és szorosan átölelte a derekemat. Megkönnyebbülve olvadtam a karjai közé.

-Van valami probléma?-kérdezte flegmán a sráccoktól, akik pont mellettünk haladtak el.

-Nincs.-motyogta az egyikünk, majd mint az öten eltűntek a pesti éjszakába. Gyáva férgek.

-Köszönöm.-mondtam krákogva, es végre valahára elengedtem a nyakát.

A fiú szomorúan elmosolyodott, majd egy aprót biccentett.

-Szolgálatára kisasszony.- a helyzet abszurditása ellenére elnevettem magam.

-Bavallom, először azt hittem, nem vagy normális.-vakargatta a tarkóját.-de kibaszott jól csináltad, le a kalappal. Vendel vagyok.

-Linda.-nyújtottam ki a kezem, amit aranyosan meg is rázott.

-Kedves Linda, mit keresel kint éjnek éjjelén ezeken a zord utcákon?-kérdezte homlokráncolva.

-Mosóport.-mutattam fel büszkén a zsákmányomat, amit szinte már el is felejtettem. Hülye bugyik, leközelebb inkább felveszem őket piszkosan.
-Jézusom. Na gyere. Hazakisérlek. Te őrült lány.-nevetett ki.

Azóta is áldom a sorsot, hogy Vendelbe botlottam bele aznap éjjel. Az összes bárátunk imádta, amikor egy ismeretlen rákérdezett, hogy hogy ismertük meg egymást. És bevallom nekem is ez volt a kedvenc történetem.

Ayoooo, valaki egyszer az őskorban kért egy Vendeles részt, amit végre valahára volt időm megírni.
Enjoyyy🤗
Nemsokára jön Ábel is!😎