Inkább ne
-Léna, ott vannak!-ordította el magát Rebeka, mire jó pár arc érdeklődve fordult felénk. Ez a csaj nem normális.
-Halkabban Rebeka, az istenért!-sziszegtem összeszorított fogakkal.
Az ember mindig megbánja, ha igent mond egy olyan programra, amihez amúgy kurvára nincs semmi kedve. Rebeka az osztálytársam volt (sajnos) még gimiben, sosem beszéltünk egy szót sem, erre tessék. Itt ülök valami kocka bárban, ahová ez a szerencsétlen hívott "jó lesz ez Léna" kijelentéssel. Aha. Persze. Igazából fogalmam nincs mit keresek itt, vagy, hogy egyáltalán miért hívott magával.
Mondjuk, lehet, hogy ahhoz van köze, hogy Rebeka vidéki, én meg pesti és nem nagyon ismeri a várost, tehát muszáj volt olyan embert elrángatnia aki itteni.
Ez lennék én. És hogy miért mondtam igent? Maradjunk annál, hogy nem akartam bunkó lenni. Az sokkal jobban hangzik mint a "nyomorék, élettelen, nincs semmi programja szombat estére".
-Kik vannak, hol?-kérdeztem suttogva.
-Jézus te nem figyelsz rám?!-integetett előttem a szépen manikűrözött körmével. Plázacica. Blah.-A Nerdhubos srácok. Miattuk vagyunk itt!-nézett rám szemrehányóan.
Világos. Pár "egész életemet a gépem előtt töltöttem" streamer srác miatt igazán megéri felutazni Pestre.
-És most odamész hozzájuk?-csillant fel a szemem. Nem amúgy, végkép nem akartam őt lekoptatni.
-Oda megyünk.-villantott rám egy ezerwattos mosolyt.
-Gyünk? Nem nem nem. Neeem nem nem. Ez a te nagy pillanatod. Én azt se tudom kik azok.-mondtam fáradtam. Most már a "pizza+netflix" is sokkal csábítóbbnak hatott mint pár órával ezelőtt.
-Naaaa lécciiii!- jaj csak a ribihangot ne. Nem értem, az ilyen lányok nem veszik észre, hogy rohadtul idétlenek? Sóhajtva kifésültem a világoslila tincseimet az arcomból. Vagy elmegyek most, vagy addig fog visítani, amíg le nem csapom. És bár a második lehetőség sem elvetendő, nem akarom emiatt a majom miatt kidobatni innen magam.
-Jó, nyertél.-Rebeka visítva a nyakamba ugrott, én pedig behúnytam a szemem és elszámoltam minimum 5000-ig. Nem fogom leütni, nem fogom leütni...
-Na gyere!-kapta el a karom, és elkezdett húzni a tömegben. Mikor az említett fiúkhoz értünk Rebeka kihúzta magát,hogy jobban látszódjon a dekoltázsa és rájuk villantott egy "tudom, hogy megdöglesz értem" vigyort.
-Vendeeel!-sikkantotta, majd egy hatalmas ölelésben részesítette az elképedt srácot. Az égnek emeltem a tekintetemet. Na akkor, kezdődhet a móka.
-Bocs de... ismerlek?-a fekete hajú fiú furán végigmérte a "barátnőmet", nekem pedig el kellett folytanom egy vigyort.
-Dehogy, te butus!-csapott Rebeka a karjára vihogva.-Én vagyok a legnagyobb rajongód!- Ez egyszerűen hihetetlen. Ennyire tenyérbemászó nem lehet senki.
-Öööhm. Értem.-a srác olyan
bambán nézett ránk, hogy szinte már aranyos volt.
-Hát te?- hirtelen nem is tudtam, hogy hozzám szóltak, aztán mikor egy izmos kar finoman megbökte a vállamat, feleszméltem a bambulásból.
Egy nagyon (nagyonnagyonagyon) helyes srác mosolygott rám. Szőke haj, orr pc, perzselő tekintet.Ajkát szexis félmosolyra húzta, én meg hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Már éppen válaszolni akartam, amikor Rebeka közbekotyogott.
-Jaj, drága, ő nem érdekes, azt se tudja kik vagytok! Viszont én még Nerdhubos pólót is rendeltem a múlt héten! Hát nem csodálatos?-szinte megállt bennem az ütő. Hát nehogymár! Mi a faszt képzel ez a csaj?
-Bocs de azt hiszem, nem hozzád beszéltem.-oltotta le lazán a srác, majd visszafordult hozzám. Hah, ezt neked, hülye ribanc. Persze a buta emberek nem bírják befogni a szájukat.
-Na de Csiki!-dorombolta Beka, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a csávó beszólt neki. Biztos csillámpor ment az agyába.
-Meghívhatlak egy italra?-fordult felém a fekete hajú. Mosolyogva bólintottam, de sajnos Rebeka még mindig agyhalottra játszott.
-De aranyos vagy Vendel! 2 vodka narancsot légyszi, nekem és a legjobb barinőmnek!- visította boldogan. Eszeveszett integetésbe kezdett mire a pultos srác felvette a rendelését.
-Szerinted hallotta, hogy egyes számban beszélek?-suttogta Vendel Csikinek mire elkapott a röhögőgörcs.
-Szerintem ez a mani-pedi-makeup szavakon kívül nem hall semmit.-válaszolt Csiki homlokráncolva.
-És a neved esetleg?- próbálkoztak megint, én meg imádkoztam, hogy Rebeka még pár pillanatig el legyen foglalva a pultos sráccal.
-Léna vagyok!-mosolyogtam a két srácra.
-Kedves Léna, szeretnél esetleg táncolni?-nézett rám kérdőn a Csiki nevezetű szexisten. Na jó, viszlát Netflix, helló izmos szépfiú!
-Jaj Csiki, Léna utál táncolni! Én viszont bármire kapható vagyok!-mosolyodott el (szerinte) szexisen Beka, majd kihasználva a fiú döbbenetét elkapta a karját és a tánctérre húzta. Szegény srác köpni nyelni nem tudott, aztán már csak azt láttam, hogy eltűnnek a tömegben.
-Ez most komolyan...-kezdtem felháborodottan, és a tenyerembe temettem az arcom. Mi a fasz!? Kerítőnek használ.
-Ez a csaj mindig ilyen...?
-Bájos? Az.-fejeztem be fogcsikorgatva és eldöntöttem, hogy leszarom. Én nem fogok egy hülye libával cicaharcolni egy jó pasiért.
Nem vagyok olyan lány, és Beka miatt nem fogok lesüllyedni arra a szintre.
-Cigi?-nézett rám Vendel, fejével a kijárat felé bökve.
-Jöhet, egy dobozzal.-sóhajtottam fáradtan és megragadva a karját elkezdtem kifelé irányítani. A kis sikátor ahová kikecmeregtünk büdös volt és elhagyatott.
Bentről hallani lehetett a basszus dübörgését. Szó nélkül kikaptam egy doboz cigit a táskámból és Vendel felé nyújtottam. Ott álltunk ketten, néma csendben a gondolatainkba merülve, néha-néha kieresztve egy füstfelhőt.
-Tényleg egy ilyennel barátkozol? Neszopass már. -szólalt meg nagysokára, mire untottan belekezdtem a magyarázkodásba.
-Figyi nem olyan rossz ő csak...-de elakadtam. Most lopta el tőlem a srácot aki VELEM flörtölt. Mi a szarért kéne szépen beszélnem róla? Amúgy sem bírtam soha.-Na jó. Igazából Beka egy rohadt ribanc. Ha legközelebb megkér, hogy kísérjem el valahová, személyazonosságot váltok és elköltözöm Mexicóba.-mérgelődtem, Vendel pedig megértően felröhögött.
Szerintem mind a kettőnknek megvolt a véleménye a kisasszony viselkedéséről.
-Gyere édes, tudom, hogy erre vártál egész este!-hirtelen meghallottam Beka vinnyogós hangját és éreztem, hogy kiráz a hideg. Egy közeli beugróban ácsorgott Csikivel és úgy rá volt tekeredve mint egy kígyó az áldozatára.
-Na mi lesz, mit lépsz szivi?-kérdezte csábos hangon, majd a srác karját megragadva egészen a szoknyája aljáig vezette azt.
Köpni-nyelni nem tudtunk Vendellel, csak földbe gyökerezett lábbal bámultuk a jelenetet.Csiki behúnyt szemmel ácsorgott és hagyta, hogy Beka úgy kezelje mint egy darab húst. Csalódottan kaptam el róluk a pillantásom. Persze, nyilván egy fiú mindig fiú marad. Akkor is a szőke, nagymellű cicababa fog neki kelleni, ha eleinte még a punk, alacsony, lilahajú csajjal szimpatizált. Sosem volt semmi esélyem az ilyenekkel szemben. Némán szívtam a cigimet, és bárhogy szerettem volna, nem tudtam levenni róluk a szemem.
-Figyelj Beka!-kezdte Csiki
dorombolós hangon, én pedig éreztem, hogy elkap a hányinger.De aztán láttam, hogy a tekintette elsötétül.-Csak egyszer mondom el, szóval erőltesd meg azt a két agysejtedet, légyszi! Kurvára szállj le rólam, most ebben a pillanatban, vedd ki a manikűrös kezed a nadrágomból, és húzzál szépen vissza anyádba, mert még sosem ütöttem meg lányt, de most igen közel állok hozzá!-hadarta el egy szuszra, majd lelökte magáról a megdöbbent lány kezét.
Vendel vigyoroga rám kacsintott, én pedig éreztem, hogy a megkönnyebbülés úgy árad szét a testemben, mint pár percel korábban a nikotin.
És Beka elképedt arcáért már megérte végignézni ezt a kis műsort.
-Te hülye fasz!-ordította magából kikelve, majd egy akkora pofont lekevert neki, hogy Csiki feje hátracsuklott.
Szó nélkül visszament a szórakozóhelyre, egyetlen pillantást sem vetve rám, vagy Vendelre.
Oldalrasandítva láttam, hogy Csiki halál nyugodtan rágyújt egy cigire, majd egy tipikus "győztem" vigyorral az arcán odasétált hozzánk.
-Mi újság fiatalok?-kérdezte lazán, le sem véve a tekintetét rólam.
Úgy éreztem, hogy ez a szituáció messze túllépte már a komfortzónámat, így muszáj volt még egyszer rágyújtanom.
-Ember, ez mi a geci volt?-kérdezte röhögve Vendel.
-Hát haver... valahogy a tudtára kellett adnom, hogy nem fogom megdugni egy húgyszagú siktátorban, mikor a barátnőjét szemeltem ki magamnak.
-Akkor engem szeretnél megdugni egy húgyszagú sikátorban?-
kérdeztem fintorogva, teljesen figyelmen kívül hagyva a bennem tomboló "EZAZ" érzéseket.
-Nem éppen.-mondta, majd mélyen a szemembe nézett.-Ágyban, padlón, asztalon. Esetleg. Sikátorban? Soha. Egy ilyen lány egy igazán emlékezetes élményre számíthat.-Na jó. Megyek meghalni.
-Na akkor Léna, mi lesz azzal a tánccal?
*4 év múlva*
•Szia Léna, tudom, hogy egy ideje már nem taliztunk, de hallottam, hogy lesz Nerdhub találkozó a Westendben, és úgy gondoltam esetleg elkísérhetnél. Hátha, most szerencsésebben járok Csikivel•
Háromszor olvastam el az üzenetet, de annyira sokkolt, hogy egyszerűen nem tudtam reagálni rá.
-Szívem, gyere csak ide!-ordítottam el magam. Ez egyszerűen hihetetlen.
-Már mondtam, hogy nekem jó a fehér rózsa, légyszi ne keljen megint belekezdenünk ezekbe a szarságokba!- lépett be a szobába.
Csak egy fekete boxer volt rajta, én pedig azon kaptam magam, hogy a Beka probléma helyett most igen illetlen dolgokon kezdtem el gondolkodni.
Koncentrálj Léna, koncentrálj!
-Most nem a rózsákról van szó.-mutattam felé a telefonom és megvártam amíg elolvassa, majd újraolvassa.
-Mi a büdös lófasz.-akadt ki teljesen.
-Erre most mit válaszoljak?-kérdeztem szinte sokkos állapotban. És még van bőr a képén a mocskos ribancnak!
-Add ide!- kapta ki a kezemből, majd kutakodott pár percig a fiókban. Előhúzott egy fehér borítekot, lefényképezte majd ledobta az asztalra a telefonomat.
-Kész. Ha megint írna én esküszöm megtépem. Na, mennem kell, Lovas mindjárt itt lesz.-nyomott egy puszit a homlokomra, majd kislattyogott a szobából.
Homlokráncolva nyitottam meg az üzenetet, majd amikor megláttam mit küldött neki, hihetetlenül elkezdtem röhögni.
~ Nagy örömmel értesítjük önt, hogy Csiki András és Szekszárdi Léna 2025. augustus 15-én örök hűséget esküsznek egymásnak a Budapesti Szent József templomban. Szeretettel meghívjük önt az ünnepi ceremóniára!~
Game over, bitch.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro