To: muffins004

Megpróbáltam újrakreálni az eseményeket amennyire csak lehet, de azért tartva magam Pierre csoda tettéhez. Remélem tetszik majd, vittem bele egy kis pikantériát is, hogy valami újat próbáljak ki.🙄😇

※※※

Pierre Gasly, a Torro Rosso pilótája nehéz időszakon lépett át nem is olyan régen. A lefokozott pilóta a kemény kritika ellenére minden erejét összeszedve újra talpra állt és megmutatta a világnak, hogy ugyanúgy helye van a királykategória világában, mint bárki másnak és azóta Pierre a szeme előtt csak egy cél lebegett, a dobogó legfelső foka.

Kedd van, elég korán a megérkezésre, de Pierre semmit sem bízik a véletlenre. Inkább előbb jön és kihasználja érkezésének előnyeit. Többet edz és tanulmányozza a pályát, amíg a többi riválisa meg nem érkezik. Szerencsére Pierre kiválóan beszéli az olasz nyelvet így nem okoz neki problémát a tájékozódás a hotelben. Gyorsan becsekkolt és elkérte a szobájához tartozó kulcsot, hogy minél előbb nekiláthasson a szoros napirendnek amit utazás alatt gondolt ki. A szobába érve azonban nem várt vendég fogadta. Egy szobalány pucolta az erkélyhez tartozó hatalmas üvegablak tetején, a lány annyira megijedt Pierre hirtelen jelenlététől, hogy az ingatag kis létra, amin eddig egyensúlyozott kicsúszott alóla.

-Nem esett bajod? - Pierre a másodperc töredéke alatt dobta el a kezében lévő bőröndöt és sietett a lány megmentésére. Éppen időben ért oda, így a lány elkerülhette a fájdalmas találkozást a földdel, ehelyett pedig Pierre karjaiban találta magát. A fiú az olasz illemeknek megfelelően olaszul érdeklődött a lány állapotáról.

-K-köszönöm szépen. - mászott ki a fiú öléből gyorsan, hiszen azonnal felismerte a vele szemben zavartan ácsorgó pilótát miközben a fiú anyanyelvén válaszolt neki. Pierre fülét megütötte a lány akcentusa, a normandiai dialektust beszélte.- Elnézést, ha kellemetlenséget okoztam monsieur Gasly. Nem szóltak nekem az érkezéséről, így azt hittem van még időm takarítani.

-Ugyan, én kérek elnézést, hogy korábban érkeztem a bejelentettnél. De biztosan jól vagy? - váltott vissza az eredeti témára Pierre. Hangjában csupa aggodalom és hála, amiért a lány a szeretett anyanyelvén kommunikál vele. - És kérlek, szólíts csak Pierrenek.

-Semmi bajom, köszönöm mo....Pierre. - mosolyodott el halványan a lány. Zavarban volt, amiért egy olyan híres sportoló, mint Pierr megengedte neki, hogy tegezze. Neki, egy egyszerű szobalánynak. - Én... nem is zavarnék tovább. Biztos fáradt vagy és sok a dolgot. Meg nekem is, persze, hiszen dolgozom. Köszönöm szépen még egyszer. - a lány arca egyre vörösebbé és vörösebbé vált, ahogy beszélt. Úgy érezte csak még jobban megalázza magát, ha marad így inkább gyorsan összeszedte a holmiját és sietősen távozott a szobából. Pierre után akart kiáltani de a lány szélsebese távozását nem tudta elég gyorsan lereagálni.

-Hiszen még a neved sem tudom ...

Pierre a nap hátralevő részében az edzőteremben munkálkodott a legtökéletesebb fizika állapot elérésén miközben az ügyetlen, de bájos kis takarítónő járt a fejében. A hosszú combjai, a vékony dereka, a lány pehelysúlyához angyali mosoly és gyönyörű zöld szemek társultak. Meg akarta ismerni a lányt! Pierre sosem tartozott azon emberek közé, aki lenézett volna egy másik embert azért, mert olyan mások szerint alantas munkát kell végeznie, mint a takarítás. Ő sokkal inkább becsülte a kétkezű munkát, mint az irodában ülő, orrukat magasan fennhordó emberek munkáját. Az edzőteremből visszafele menet azon gondolkodott, hogyan is láthatná újra a lányt, amikor egy koppanást érzett a mellkasán.

-Jaj bocsánat! - kapott a fejéhez egy aprócska teremtés miután Pierre mellkasának ütközött. Ő volt az! Haja magas copfba volt fogva, ruhája pedig arról árulkodott, hogy ő is az edzőterem felé tart. - Pierre? - nézett fel a lány miután meggyőződött róla, hogy a fejének semmi komolyabb baja nem esett.

-Szóval te így ismerkedsz? Belehullasz mások ölébe, majd nekik mész? Jó taktika. - mosolyodott el Pierre, hiszen nem kell azon törnie a fejét, hogyan láthatná viszont lányt, mivel a lány már megtalálta őt.

-Mit mondhatnék, kétbalkezes vagyok. - tárta szét a kezeit a lány. - És milyen faragatlan, ne haragudj. Belle vagyok. - nyújtott kezet.

-Pierre, de ezt már tudod. - nevetett fel Pierre majd kezet rázott Belle-el. - Figyelj, tudom őrültség és egyébként nem szoktam ilyeneket csinálni, de esetleg meghívhatlak egy ebédre? Lépten nyomon beléd boltom és a várost sem ismerem annyira. - egészítette ki gyorsan a kérdést Pierre, mielőtt még Belle azt hiszi, hogy nyomulni akar.

Belle csupán annyit tudott Pierreről, hogy híres sportoló, semmi többet, viszont nem szerette volna megbántani a fiút azzal, hogy visszautasítja így igent mondott, de csak miután leedzett és megfürdött. Ragaszkodott az izzadságtól való megszabaduláshoz. Pierre mosolyogva nyugtázta, hogy a lány nem félt vele mutatkozni majd az utcán. Viszont eléggé bajban volt, hogy hova is vigye Bellet, hiszen alig ismerte a várost.

Az este csodásan telt. Pierre olasz kollégájától, Antoniotól kért segítséget, aki egy nagyon aranyos kis eldugott éttermet ajánlott neki a város szélén, ahol Belle és Pierre isteni gombás risottot ettek, miközben Pierre egyre jobban megnyílt a lány előtt. Maga is csodálkozott azon, hogy ennyire közvetlen tud lenni egy idegennel, de valami volt Belle-ben ami arra késztette, hogy megállás nélkül beszéljen. Belle figyelmesen hallgatta a fiút, szemei csak úgy csillogtak a kíváncsiságtól, mikor a fiú az utazásairól beszélt. A normandiai kisvárosban született Belle-nek sohasem adathatott meg az, hogy világot járhasson, a lány viszont Pierre történetein keresztül bejárhatta azokat az országokat, ahol a fiú is megfordult. Az este során megfordult Pierreben, hogy megkérdezi a lányt, hogy van-e kedve vele tartani vasárnap, de nem tudta összeszedni a bátorságát. Bellet elvarázsolta a fiú gyönyörű szeme és a mosolya, a gesztus, hogy meghívta ebédelni. Sosem találkozott még olyan kedves és nyílt emberrel, mint Pierre. Sokkal magának valóbbnak gondolta,a. Sportolói karierrje miatt, de újra és újra kellemesen csalódott az este során, egyenesen ledöbbent mikor a fiú első szóra megadta neki az elérhetőségeit.

Az élet viszont ment tovább mindkettejük számára. Másnap Pierre csapata is megérkezett és a fiúnak minden idejét lekötötte a felkészülés, Belle pedig napi 12 órás műszakokban próbálta kolleganőivel tartani a terepet az érkező csapatok rengetegében. Esténként mind a ketten fáradtan zuhantak be az ágyukba, álom azonban nem jött a szemükre. Az időt amit alvással tölthettek volna telefonjukba merülve üzengettek egymásnak. Szombat este az utolsó műszakjának eljártakor Belle a hotel tetejére ment. A helyre amely mindig ki tudja kapcsolni, amikor úgy érzi minden félével tele van a feje. Meglepetésére a mindig üres tetőn most Pierre alakját látta kirajzolódni. A fiú a csillagokat böngészte.

-Tudtad, hogy 2123 óra alatt lehet megkerülni a világegyetemünket? - nem volt szükség hogy Pierre levegye a szemét a csillagokról. Megérezte, hogy a lány mellé lép.

-Honnan tudod te ezt? - nézett fel kíváncsian a fiúra Belle.

-Imádom az asztrofizikát. Néha úgy gondolom jobban tettem volna, ha egyetemre megyek a versenyzés helyett. - Pierre hangja szokatlanul szomorúan csengett. Az eddig vicceskedő fiú szívét most kételyek öntötték el. Újra azok az önbizalmi problémák törtek felszínre, amikről már azt hitte régen mögötte vannak de tévedett.

-Ne mondd ezt Pierre. Az egyik legcsodálatosabb munkát végzed a világon. Az életed egy kanyaron vagy egy rossz féktávon is múlhat de te nem ijedsz meg tőle és képes közel háromszázzal hasítani egy vékony kis karbon borítással burkolt gépben ülve miközben bejárod a világot. Alig ismerlek, de a történeteid, a sok ország ahol jártál és az élmények amiket átéltél olyanok, amikről én csak álmodozhatok. Bárki is az, aki visszatart téged abban, hogy felmosd a pályát velük, az úgy érzem hamarosan nagyot fog koppani. Hiszek benned Pierre! - Belle hirtelen dühös arccal a fiú elé lépett. Dühös volt, amiért a fiú nem hitt magában. Hogy elűzze Pierre kétségeit olyat tett, amit eddig életében még soha. Lábujjhegyre állt és szorosan megölelte a fiút. És milyen jól tette... Pierre nem mondta, ki de egy ilyen ölelésre vágyott hónapok óta. Bella ölelésének hatására a fiúban lévő félelem elszállt és úgy érezte bármire képes!

Belle szavai visszahangoztak Pierre fejében újra és újra miközben a felvezető körön volt kint. Autójával a rajtrács 10 helyére állt, és megvárta míg pilóta társai is felsorakoznak mögötte. A lámpák kialudtak, ő pedig rakétaként tört ki előre, hogy levadászhassa az előtte akadályként tornyosuló kollegáit. Pierre, barátja balesete idején éppen kereket cserélt, így a piros zászlós időszak alatt stratégiai előnyre tett szert. Az újraindítást követően, a verseny 28. körében vette át a vezetést a hatszoros világbajnok, Lewis Hamilton elől, aki a 10 másodperces stop and go büntetése miatt a mezőny végére szorult vissza. A verseny utolsó körei voltak a legszorosabbak. A fehér AlphaTaurit üldöző McLaren egyre közelebb és közelebb került, Pierre minden erejével azon volt, hogy lerázza magáról Sainzot. Az utolsó kanyar döntött el mindent. A francia jobb kigyorsítását követően a mögötte haladó spanyolnak nem volt esélye előzésre. Pierre megnyerte élete első Forma-1-es futamát.

Belle lélegzetvisszafolyta ült a kicsiny televíziójának képernyője előtt. Ajkaiba harapva várta, hogy a fehér-kék autó elsőként szelje át a célvonalat. Csak akkor vett újra levegőt amikor meghallotta Pierre hangját a készüléken keresztül.
Megcsinálta, mert hitt magában! A lány ugyan nem mondhatta el a fiúnak, de nagyon büszke volt arra, amit ma elért. A nyugodtság teljes érzésével kapcsolta ki Belle a készüléket, hagyta, hogy a pillanat csak Pierré legyen. Megérdemli, hogy ünnepeljen a csapattal egy jó nagyot.

-Oh te jó ég! Tudjátok mit csináltam? - üvöltötte Pierre a rádióba miután őt intette le elsőként a kockás zászló.

-Mit csináltál Pierre? - kérdezett vissza a fiú mérnöke mosolyogva, bár ezt Pierre nem láthatta.

-Megnyertem azt a kurva futamot! Én! Jézusom. Alig hiszem el. Köszönöm srácok, mindnekinek, hatalmasat mentünk ma és megmutattuk hol is a helyünk a csapatok között. - Pierre könnyeivel küszködve köszönte meg a támogató munkát és a zseniális stratégiát a csapatnak amivel sikerült megnyernie ezt a nem túl átlagos futamot. Büszke volt magára, amiért végül sikerült neki beteljesítenie a célját és a dobogó legfelső fokára állhatott. De tudta, hogy ez Belle bátorítása nélkül nem történhetett volna meg.

A francia himnusz 1996 óta először szólalhatott fel a királykategória nagyszínpadának tetejéről, a fiút a francia ősök büszkesége járta át. Kivívta a tiszteletet magának! A csapat tombolt a Parc Fermét elkerítő kordonok mögött. A pezsgő locsolás végre igazi öröm lehetett és nem csak egy rutin, amelyet a Mercedes versenyzői kötelezőből csinálnak. Pierre, Carlos és Lance egyként örült életük legjobb teljesítményének.

Pierre késő este pezsgőtől áztatva és az alkohol mámorában úszva kopogott a lány szobájának ajtaján. Arcán hatalmas vigyor ült, ami csak még szélesebbre húzódott amikor a lány kissé álmos arcán elterülő őszinte mosolyt látta viszont. Belle csupán egy rövidke hálóinget viselt, ami nem takart túl sokat a gyönyörű bőréből és a telt idomaiból. Pierre az ajkába harapott, hogy elhessegesse a gondolatait a lány hálóinge alatt megbújó kívánatos testrészekről.

-Győztem! - szólalt meg egy kis hezitálás után, és a magasba emelte a csillogó trófeát, amivel az olasz miniszterelnök ajándékozta őt meg a pódium legfelső fokáról.

-Láttam. - nevetett fel Belle. Pierreből áradt az alkohol szaga de ez nem zavarta a lányt. Tudta jól, hogy a ma este az ünneplésé és azzal együtt jár a mámorító italok széles választéka is. - És nagyon büszke vagyok rád. - a lány íriszeit a fiúéba fúrta, hogy még az eltompult elméje is világosan láthassa, hogy a lány  valóban büszke.

-Azt hiszem én kibaszottul szerelmes vagyok. - Pierre óvatosan a földre helyezte a kupát, majd egy lépéssel átszelve a távolságot közte és Belle között kezeit a lány arcára vezette, mielőtt a fiú pezsgőtől áztatott ajkai a lányéra tapadtak volna. Belle átkarolva Pierre nyakát a csókba mosolyogva fogadta a fiú bátor tettét.

Talán csak egy éjszaka lesz, talán az egész életük összefonódik majd, nem tudják, de nem is számít. Mert a jövő mindig bizonytalan, a jelen az egyetlen ami állandó. Ebben a jelenben pedig Belle, Pierre ölelő karjai között adhatta át magát annak a különleges érzésnek, amit csak Pierre mellett érzett eddig. A fiú érintése a meztelen bőrén, a finom csókok a nyakán és az elsuttogott édes szavak amik elhagyták Pierre száját, az érzés amit soha nem cserélne el, örökre a szívébe zárva hagyja, hogy ez az éjszaka csak övéké legyen.