To: Judy_Taurus A gamer girl 😉❤️

※※※

Judy magabiztoságtól túlfűtve ült le a számítógépe elé, nem volt semmi ami kizökkenthetné. Arcán hatalmas diadalittas mosoly terült el még csak a gondolattól is, hogy Lando Norrist másodszorra is elverheti Rocket League-ben. Judy nem tagadta, nagyon is izgatottan várta a képet a fiúról, hiszen nem kap az ember lány minden nap személyre szóló képet Lando Norristól. Számítógépének rendszere az indítást követően gyorsan fel is állt, a lány belépve a discordjába várta, hogy végre Lando is megérkezzen.

Lando és Judy tegnap óta szinte megállás nélkül beszélgettek, mintha csak régi barátok lennének, akik ezer éve nem hallottak egymás felől. Olyan természetesen nyíltak meg egymás előtt, hogy az szinte már szürreális volt, nem voltak titkaik egymás előtt. Judy még álmában sem gondolta volna, hogy egyszer a kedvenc pilótájával játszhasson. Úgy érezte a kocka lét végre előnyére válhat, és ez a játék est számára nagyobb nyeremény volt egy lottó ötösnél is.

Lando hasonlóképp érezte magát. Még az edzések közben is a kezében volt a telefon, egy percre sem tette le a készüléket. Szemeit nonstop a képernyőre szegezve várta, hogy mikor bukkan fel a lány neve a sok beérkezett értesítés között. Amint megjelent a lány neve, Lando mindent eldobva mosolylal az arcán válaszolt Judynak.
Lando elmondhatatlanul jól érezte magát, amikor a lánnyal beszélgethetett, ő volt az első ember a barátain kívül, aki egyáltalán nem nyúzta azzal, hogy meséljen a karrierjéről, ez pedig kifejezetten tetszett Landonak. Sok lánnyal találkozott már mégis Judy volt az első akinél az érezte, hogy nem a pénzre vagy a hírnévre hajt.

- Mrs. Norris, hogy vagyunk ma? - egy apró pittyenés után, amely azt jelzi valaki belépett a hívásba hallotta meg Judy Lando hangját. Judy arcára szégyenlős mosoly ült ki becenevének hallatán. Mi tagadás meg tudná szokni, ha a fiú minden nap így szólítaná őt. De hát ki nem?!

- Győzelemre készen. És te, megbarátkoztál már a vereség gondolatával? - Judy bekapcsolva a kamerát furcsa látvánnyal találta szemben magát. A várt háttér és a billentyűzet helyett, Landot egy szimulátor és egy különös alakú kormány előtt ült. A kamerán át még a fiú  zöld, rénszarvaros  zokniját is látta amik két pedál előtt doboltak.

Judy nem számított arra, hogy a tegnapi RocketLeauge helyett ma egy teljesen más világba csöppennek bele. Fék, gáz és furcsa mód még a váltó is máshol van. Lando most először engedett be valakit abba a kis magán világba ami őt a legtöbbször körbeveszi. A munkáját legtöbben kívülről látják és az alapján ítélik meg, de belülről, ahogy ő látja csak a kollégái és barátai ismerik ezt a világot. Judyban viszont megbízott és szerette volna megmutatni neki, hogy valójában milyen tehetséges. Az egó-simogatás mellett Lando persze próbálta a saját malmára hajtani a vizet. Tudta jól, hogy a lánynak nincsen szimulátora, így biztos győzelemre és egy randevúra számíthat.

- Oh szóval kóstolgatsz, ez tetszik de fontosabb kérdés, hogy te vajon felkészültél-e a vereségre a híres Monacóban? - Lando hangja magabiztosan már-már flörtölősen csengett Judy fülében. Szerencse, hogy ezt a meccset nem nyilvánosan játszák különben a lány követőtábora most nézhetné a piroskás árnyalatban úszó, zavarban lévő arcát.

A biztos vereség ellenére Judy optimistán állt hozzá a meccshez, hiszen ez csak egy autóverseny. De Judy nem gondolt arra, hogy Lando megcsavarja a dolgokat és folyamatosan favicekkel bombázza Judyt miközben ő koncentrálni próbál, hogy ne törje össze a vörös Ferrarit azokban a szűk utcákban. Harminc perccel később Judy hasfájósra nevette magát a fiú viccein, a kockás zászló Landot intette le, nem meglepő módon. Judy és Lando viszont olyan jól érezték magukat együtt, hogy még nem akartak kiszakadnia. Virtuális valóságból. Az első vereséget követve tovább játszottak, egészen addig amíg egyszer Judynak sikerült egy időmérő keretein belül alaposan elvernie a fiút.

Judy ugyan képet nem kapott a fiúról, de cserébe a tisztességes vereségért Lando egy kicsit alakított a szabályokon. Az elhúzódó játék miatt értelmetlen lett volna egy kávéra hívnia a lányt. Helyette egy impozáns étterembe tervezte vinni a lányt. Mielőtt elköszöntek egymástól Lando figyelmeztette, hogy elegánsan öltözzön fel, ezzel azonban Judy igencsak bajba volt, ugyanis a lány ruhatára nem éppen egy méreg drága-luxus vacsorákhoz illeszkedett.

- Ősidők óta nem volt rajtam ez a cucc. - fogta kezébe Judy azt a ruhát amit az érettségi bálján viselt utoljára.

Judy mindig is olyan fajta volt, aki megtartotta a régi ruhákat is, hátha jó lesz valamire. És tessék, itt volt az élő példa rá, hogy az éveken át követett elv, miszerint semmit nem dobunk ki igenis megéri. Judy magára húzta a fekete, bársonyos anyagot, amelynek válla ejtett volt, derekánál pedig szűkre volt szabva. Egy ezüst-színű magassarkú és egy a ruhához passzoló nyakék és fülbevaló kombináció egészítette kis Judy szettjét. A tükör előtt állva Judy utoljára végigmérte magát. Elégedett volt azzal amit lát. kezébe fogva kis fekete retiküljét kilépett lakásának ajtaján, ahol már Lando várta egy csokor, vörös rózsával a kezében.

- Azta. - Lando szavai szó szerint elálltak amint Judyra pillantott. Számított rá, hogy a lány szépségére, ám a látvány ami a szeme elé tárult, arra nem volt felkészülve. - Gyönyörű vagy. - Lando úgy érezte magát, akár egy ötéves, mint aki csak egy mondatot tudott kinyögni a vele szemben álló lánynak. Tarkóját vakarva zavarában Judy irányábya nyújtotta a csokrot. Köszönetképpen Judy egy apró puszit nyomott Lando arcára, aki erre csak még jobban zavarba jött.

- Kicsit másabb, mint az over-size pulcsi és a fejhallgató. - pillantott szégyellősen Judy Landora miközben a fiú lovagiasan kinyitotta neki a McLaren Sennájának ajtaját. Judy még sosem látott ilyen pompás kocsit. Ahogy a bőrülésbe süppedt realizálódott benne igazán, hogy egy igazi randevúra fog menni Lando Norrissal.

Az étterem elé leparkolva Lando leparkolt, majd kipattanva a kocsiból kisegítette Judyt is. A bejáratnál neveiknek bemondása után a pincér egy teraszon lévő, gyertyákkal hangulatosan kivilágított asztalhoz kísérte őket. Az asztal tiszta mahagóni volt. A bor és az ételek pedig méregdrágák. Judyt elfogta a bűntudat, amiért a fiú ennyit szán egy vacsorára, amit ő is el tudott volna készíteni az otthonában, ha áthívja a fiút de Lando hamar megnyugtatta, hogy bőségesen túl van fizetve, ezért ez a vacsora szinte meg se kottyan neki és amúgy se aggódjon a pénzen, rendeljen csak bátran. Habár most találkoztak először, egyáltalán nem volt kínos csönd közöttük, Lando gondoskodott a megfelelő hangulatról.

- Be kell vallanom valamit. - nézett maga elé egy másodpercig Lando miután befejezték a főételt is. - Megszegem a diétám és eszem egy desszertet. - csapott egy aprót a dudorodó pocakjára Lando. Judy kuncogni kezdett a fiú édes reakcióján, pedig valami teljesen másra számított ezután a komoly kezdés után, de élvezte, hogy Lando társaságában nem érzi feszélyezve magát. Ilyen laza randin még sohasem volt, sőt, ha jobban belegondolt még soha egyetlen randin sem volt. Judy követve Lando példáját ő is rendelt magának egy csoki szufflét desszert gyanánt.

- Köszönöm szépen. - mosolygott Judy Landora, aki egészen a bejárati ajtóig kísérte a lányt a vacsora után.

- Be kell vallanom valamit. - Lando hangsúlya ezúttal sokkal komolyabb volt, mint az étteremben. - Valami kis manó ráült a vállamra és nem hagy nyugodni. Folyton azt súgja, hogy egy gyönyörű lánnyal randevúzom ma és legyek bátrabb. És hidd el nekem, vakon hiszek neki. Gyönyörű vagy, és... - Lando idegességében a lábát kezdte bámulni. - Szeretnélek megcsókolni. - Judyt aprót bólintott. Lando közelebb lépett hozzá, kezét óvatosan a lány arcára vezette, kifújta a levegőt, behunyta szemét és kissé bátortalanul Judy ajkaira tapasztotta az övéit. Judy átkarolva a fiú nyakát viszonozta a csókot.
Ennél tökéletesebb randevút el sem tudtak volna képzelni, első csókjuk pedig tökéletes befejezése volt egy tökéletes estének.