To: @Judy_Taurus

Hoztam neked egy kis esti mesét, remélem tetszik. Az első storym amin még én is meghatódtam és még a baba-láz is rám jött. Kellemes olvasgatást. 😘

Ui: Mondtam már, hogy imádom az ötleteid?! 🥰 

✻✻✻

Storm // Vihar 

- Jó éjt drágám, aludj jól. - hajolt le Judy Willhez, hogy egy puszit nyomhasson a homlokára. Feljebb húzta a fiú takaróját, majd egy utolsót simítva kisfia arcán leoltotta az éjjeli szekrényén lévő kis lámpát és kisétált a szobából. Az ajtóban még utoljára megállt és visszanézett. A fiú boldogan ölelte magához a plüsskutyusát majd a fal felé fordulva lehunyta a szemeit, hogy elmerüljön az álmok világában. 

William Russell egy igazi örökmozgó kis csibész. Judy élete csupa aggódás mellette. A fiú ugyanis minden percben valami rosszaságon töri a fejét. A kis Will idén töltötte az ötöt és most kezdte az iskolát. Mellette természetesen gokartozni jár az apjával, amit mindketten imádnak. Will így több időt tölthet Georgeal, aki a munkája miatt gyakran távol van a családjától, George pedig Willel újra átélheti a gyerekkorát. Rendkívül jó képességű és tehetséges gyerek. Nem is lehetne mást várni tőle, hiszen az édesapja az a George Russell, aki újra naggyá tette a Williams nevet azzal, hogy három világbajnok címet hozott az istállónak amely felnevelte és védelmezte őt. Ez volt a legkevesebb amivel meghálálhatta Franknek és Clairenek, hogy olyan sok éven át  támogatták őt. 

Judy és George éppen egy olyan viharos estén ismerkedtek meg egymással, mint amilyen a mai is. Az eső aznap is csak úgy zuhogott, egész nap megállás nélkül, a fákat tépte a szél és a sűrű mennydörgések rázták meg az eget. Judy aznap egy barátnőjét látogatta meg egy Londontól nem messze eső kisvárosban. hazafele tartott amikor defektet kapott a kocsija. A szakadó esőben, egyedül kellett, hogy valahogy kicserélje a kereket. Egy órán át szenvedett egy youtube videó alapján, de rá kellett ébrednie, hogy a kerékcsere nem nőnek való munka. George a legváratlanabb pillanatban bukkant fel, mint Judy megmentője. Ő volt ugyanis az egyetlen, aki hajlandó volt félreállni és segíteni a lánynak. Hála George hozzáértő kezeinek a pótkerék alig húsz perc alatt fent volt az autón. 

Az ominózus találkozót számtalan másik követte, a kapcsolatukat pedig csak az első év után tették hivatalossá a nagyvilág számára. Majd további két év boldog együttlét után George végre vette a bátorságot és megkérte Judy kezét az első világbajnoki győzelme után. A grid legcukibb párjává váltak az idők során, a lánykérés és az esküvő után nem sokkal pedig Will is megszületett. A kisfiút mindneki imádta a pályán. Ahogy a többi F1 babát, őt is minden alkalommal elhalmozták ajándékokkal. Főleg Lando és Daniel akik a fiú kedvenc nagybácsijai voltak. 

- Én is szeretlek. Vigyázz magadra. - tette le a telefont Judy, mikor egy hatalmas villámlás cikázott át az égen, bevilágítva az egész hálószobát. A villámlást szinte rögtön egy nagy és hangos morajlás követte. Judy megesküdött volna, hogy picit még talán az ablakok is beleremegtek. Nem sokkal ezután pucér tappancsos heves hangját hallotta a folyosón majd kivágódott a hálószoba ajtaja amin Will szaladt be, kezében a plüsskutyust szorongatva. Arcán rémület ült ki, kezét a füleire tapasztva szaladt az édesanyja felé. 

- Anyu. - sírt fel vékony hangon. Judy amint meglátta a kisfiú rémült tekintetét felpattant az ágyról és a fiú elé lépett. Leguggolt hozzá, hogy könnyebben felemelhesse. Will az anyjába kapaszkodva, fejecskéjét Judy nyakába fúrva próbált elrejtőzni a vihar elől. Habár tudta, hogy a házban semi bántódása nem eshet, a fények és a hangok nagyon megijesztették.

- Semmi baj édesem. - Judy óvatosan bemászott Willel a karjában az ágyba. A fiú továbbra is rajta csüngött. Nem akart elszakadni egy percre sem az édesanyjától. - Ez csak egy vihar ami odakint van. Te meg idebent, nem fog bántani. - nyugtatta meg a fiút Judy miközben a hátát simogatta. 

- De olyan hangos. - nézett fel az anyukájára Will. Miután kissé megnyugodott lemászott Judy öléből, de továbbra is az ágyban maradt. - Itt aludhatok veled? - nézett boci szemekkel az édesanyjára, remélve, hogy Judy beleegyezik abba, hogy ma kivételesen ne a saját szobájában aludjon. 

- Persze. - mosolygott a fiúra a nő. Megigazította a fia feje alatt lévő párnát majd gondosan betakarta a fiút. 

- Anya? 

- Igen kincsem? - húzódott közelebb Judy a fiúhoz, védelmezően magához ölelte miközben várta, hogy a fiú feltegye a kérdését. 

- A papa mikor jön haza? Olyan régóta nincs itthon. Nem esett baja ugye? - nézett fel kissé szomorú szemekkel Will. Látszott rajta, hogy nagyon hiányzik neki George, aki már egy hónapja távol volt a családjától. Will nem tudhatta, hiszen már rég aludt amikor a férfi felhívta Judyt, hogy ma szeretett volna hazautazni, de a járata valószínűleg sokat kérni fog a vihar miatt, így csak holnap reggel fog megérkezni. 

- A papával minden rendben, ne aggódj. Azok a masinák amikkel ő dolgozik nem tehetnek kárt benne. Nagyon figyelnek a biztonságra és hamarosan itthon lesz megígérem, de most nyomás aludni. - Judy nem szerette volna fájdítani Will szívét azzal, hogy elmondja neki az édesapja késik a hazaérkezéssel. William egy apró bólintással tudomásul vette, hogy bizony még várnia kell az édesapja megérkezésére. Egy jó éjt puszi után szófogadóan lehunyta a szemeit, hogy újra álomra hajthassa a fejét, immáron az édesanyja mellett, teljes biztonságban. 

A vihar pirkadatra szinte teljesen elült. A kis Will kisajátítva az ágyat, béka pózban elnyúlva terült szét, szinte semmi helyet nem hagyva az édesanyjának. Judy feladta a pihentető alvást utolsó reményét is, amúgy is aggódott George miatt, aki azóta semmilyen jelet nem adott magáról. Egy sóhajtás keretében felkelt, kinyújtóztatta elzsibbadt végtagjait majd a konyhába ment, hogy egy adag, jó erős kávét főzzön magának. 

Judy merengését két, a derekára fonódó kéz szakította meg. A nő ugrott egy aprót, amikor megérezte a váratlan ölelést és a nyakpuszit amit rögtön ezután kapott. Ismerős illat lengte körbe őt. Még csak meg sem kellett fordulnia, hogy tudja George ért haza. 

- Hiányoztál. - morogta George a nő nyakába, akit kirázott a hideg. Olyan rég volt, hogy a férfi így ölelte volna magához. 

- Te is nekem. - fordult meg az ölelésben a nő. Hátát a konyha pultnak támasztotta, kezeit a férfi kócos hajába vezette, így húzta őt közelebb egy csókra, ám mielőtt a férfi viszont köszönthette volna a feleségét egy ölelést érzett a lábai körül. 

- Papa! - kiáltott fel Will miután végre magához ölelhette az édesapját. - Haza jöttél! - George elhúzódott Judytól, akinek hatalmas mosoly ült ki az arcára, ahogy a férjére és a kisfiára nézett. Ők voltak a világon a legfontosabbak számára és a pillanatok, mint ez semmire sem cserélte volna el. George gyorsan leguggolt a fiú mellé, hogy ő is magához ölelhesse Willt. A fiú nagyokat kacagott amikor az apja a levegőbe kapta, egy aprót dobott rajta majd újra elkapta és magához szorította. 

- Hát persze, hogy itthon vagyok pajti. Jegyezd meg én mindig visszatérek hozzád, repüljek bármennyire is messzire. - George egyik karjában Will, a másikkal pedig Judyt ölelte magához. Egy hosszú hónap után a család végre megint teljes volt. 

Ott, a konyhában állva jött rá George, hogy milyen szerencsés is, amiért ilyen szeretet veszi körbe. Jobb, támogatóbb feleséget és rendesebb fiút nem is kívánhatott volna magának. Imádta a családját és áldotta az eget, amiért hét éve azon a napon vihar tombolt, hogy a lány lerobbant és áldotta magát is amiért megállt segíteni. Mindezek nélkül most ez a boldogság nem lehetne az övé.