To: Judy_Taurus ❤️

Nem is tudom mit írjak. Bevallom őszintén, talán a legérzelmesebb kis történet lett, amit valaha is írtam. Persze igyekeztem egy cukiság-bombával fűszerezni a dolgot de még így is aahhw 🥺🥺Úgyhogy fogadd szeretettel a könnyek között született kis irományomat.

#JB17 🖤

✼✼✼

Charles nyugodtan ült a veranda teraszán miközben szemei a kertben játszadozó Jules alakját figyelték. A kisfiú önfeledten mászott fel újra és újra a mászókára, aminek tetején egy piros csúszda várja, hogy Jules újra és újra lecsússzon rajta.Nem számít hányszor mászik újra fel, Jules minden alkalommal ugyanúgy élvezi. Erről az arcán megjelenő pír árulkodott.

- Charles drágám, tudnál segíteni kérlek a tányérokkal? - Charlest a töprengéséből Judy hangja rázta fel.

Judy és Charles három éve vannak együtt. Nem sokkal azután ismerkedtek meg, hogy a nő előző férje elhagyta őket. Jules mindössze másfél éves volt akkor. Végtelenül szerette az apját és olyannyira mély sebet hagyott benne a férfi távozása, hogy Charlest, mint nevelőapját a mai napig nem tudta elfogadni. Charles ugyan nem mondta ki, hiszen erősnek akart látszani, Jules kedvéért de ez volt az, ami a világon a legnagyobb súlyt rakta a férfi vállára.

Jules nem tudhatta, de Charles minden idényben azon kűzdött, hogy a fiú végre felnézzen rá. A kicsi Jules a keresztapjára emlékezette őt, akit Japánban vesztett el egy futam során réges-régen. Charles hitte, hogy barátja beteljesítetlen feladatai őrá szálltak...hogy az ő felelőssége visszahozni a Ferrarinak azt a megérdemelt hírnevet, amit Julesnak kellett volna. Onnantól fogva mindent a lehető legtökéletesebben akart csinálni az életében, így lett a leghőbb vágya is az, hogy Jules egyszer majd apának szólítsa.

Hiszen mi a szülőség csúcsa, ha nem az, hogy elismerik szülőként?!

- Persze. - motyogta az orra alatt a férfi majd átvette a felé nyújtott frissen elmosogatott tányért, hogy eltörölhesse.

- Szokatlanul csendes vagy ma. Bánt valami? - a női megérzés sosem csal. Judy érezte, hogy Charlest ma még a szokásosnál is jobban beszippantották a gondolatai. A férfi folyamatosan azon rágódott, hogyan tudna még jobb apává válni.

- Semmi, csak ... - kezdett bele Charles, de a mondatát nem tudta befejezni. Éppen abban a pillanatban a kettejük beszélgetését egy a kertből jövő puffanás és Jules keserves sírása szakította meg.

Judy már éppen indult volna, hogy ránézzen a kisfiúra, mikor Charles finoman megfogta a csuklóját. Nem szólt egy szót sem és nem is kellett. A férfi íriszeit a nőre emelte, amelyek szinte könyörögtek a nőnek, hogy ő oldhassa meg a problémát. Judy némán bólintott egyet, vette az üzenetet. Charles ajka körül halvány mosoly jelent meg de szinte azonnal el is tűnt amint a kert felé fordult.

Határozott léptekkel indult kifelé ahonnan még mindig Jules sírása hallatszódott ki. A küszöböt átlépve Charles megpillantotta a kisfiút, aki a csúszda tövében fogta a karját. A férfi közelebb lépett a fiúhoz, leguggolt mellé és óvatosan a kezébe vette Jules sérült kezecskéjét.

- Semmi komoly, csak egy karcolás. - mosolygott kissé félénken a kisfiú felé, aki könnyes szemekkel meredt az előtte guggoló férfire. - Hogy sikerült elesned Jules?

- Nem kapaszkodtam elég erősen és visszacsúsztam a csúszdán - szipogta. - Meg fogok gyógyulni papa? - a kérdés hallatán Charles ereiben megfagyott a vér. Ez volt az első alkalom, hogy Jules papának szólította.

Vajon komolyan gondolta?

-Persze kisöreg. - ölelte magához Julest miután kijött a pillanatnyi sokkból. - Gyere, a biztonság kedvéért azért bekenjük betadine-al, nehogy elfertőzödjön. - Charles egy mozdulattal az ölébe kapta a fiút, hogy együtt menjenek vissza a házba.

- Charles mi .... - Judy egyből a terasz ajtóhoz szaladt, amint meglátta, hogy a fiúk közelednek, a mondatát azonban nem tudta befejezni. Megtorpant a terasz előtt pár lépéssel és csak nézett.

Nézte, ahogy a férfi könnyes szemmel de mosollyal az arcán hozza be a kis Julest, akinek a sérülés ellenére be nem áll a szája. Papa így és papa úgy, mondogatta. Ekkor értette meg azt, hogy mi volt az ami eddig olyan nagyon nyomta Charles lelkét. Apa akart lenni, még akkor is ha biológiailag nem ő Jules apja és most Jules végre megadta neki azt, amire a világon a legjobban vágyott.

Charles gyorsan lefertőtlenítette az apró kis horzsolást Jules karján majd egy autós ragtapasszal fedte be a sebet.

- Készen is vagyunk. - tette le a fiút Charles a földre miután végeztek.

- Papa, játszol velem a playstation-ön? - csillantak fel Jules szemei.

- Charles! Az edények?! - tűnt fel Judy alakja a fürdőajtóban. Igazán nem akart megzavarni semmit, de az edények nem törölgetik el magukat és neki bőven akadt még mosogatnivalója.

- Bocsánat édesem. Azt hiszem most el kell páholnom valakit a playstation-ön. - kacsintott a nőre Charles majd Jules mögött kiviharzott a fürdőből.

Judy a nappaliban érte utol a fiúkat, akik addigra nevetgélve, vadul nyomkodták a kontrollereket. A nő szívét melegség töltötte el, ahogy a két fiút nézte. Mindkettejük megszabadult attól a félelemtől, amely eddig visszatartotta őket az igazi apa-fia kapcsolattól. Jules hosszú idő után végre újra bízni kezdett egy férfiben. Már nem is bánta úgy az edényeket, azok várhatnak. Charles lesz a legjobb apa a világon. Ehhez kétség sem fér. A női megérzései súgták ezt Judynak és a női megérzések sosem csalnak.