- Vidd ezt a szobátokba! - nyomott kezembe Mrs.Bonnet egy üveg vizet.

Válasz nélkül hagyva baktattam a szobánk felé, ahol valószínűleg egy egész fiúbanda hevert.
Út közben kikerültem Bethany-t és a két barátnőjét akik valami nagyon nagy dolgon veszekedhettek, kitértem egy felém suhanó focilabda elől, és hanyatt vágódtam egy felmosórongyban. Hát nem csodás?
A napom fénypontja mégsem ez lett. Noha több halálos balesetem is lehetett volna, amit láttam örökre bennem maradt. Kezem a kihűlt kilincsre helyezve benyitottam, de mosolyom azonnal lehervadt arcomról mikor megláttam Lorát Shawnnal csókolózni. A többiek folytott lélegzettel figyelték a jelenetet, és eszük ágában sem volt leállítani őket. Mind a ketten kelletlenül tartották egymáson kezüket. A szívemben lévő kés mélyebbre csúszott mikor Shawn elmosolyodott a csókuk közben.
És ekkor megszólalt a Despacito, így Shawn ha jól láttam megkönnyebbülve vált el, és táncba kezdett.

- Elég! - üvöltöttem fel fájdalommal teli hangon. - Hagyjátok abba! - és könnyeim azonnal a láthatóságon belül termettek.
- Kenzie... - dermedt meg Lora. - Basszus ez nem az volt aminek látszott! - kezdett el mentegetőzni.

Egy hatalmas sóhajtás után odamentem Shawnhoz, majd egy hatalmas pofon csattant arcán. Tenyerem ott maradt tökéletes bőrén, így elképzeltem mennyire fájhatott ez neki.
Remegve küldtem ki mindenkit a szobából, így csak 3-an maradtunk.

- Ne hozd fel. - jelentettem ki. - Nem akarom tudni! - bár épp az ellenkezőjét gondoltam, muszáj volt kimondanom ezeket.
- De Kenzie meg akarom... - kezdte el, de én közbe vágtam.
- Ha gondolkoztál volna a barátom szájában turkálása előtt, akkor nem kellene most magyarázkodnod! - intettem. - Hagyjatok magamra!

Némán néztek maguk elé. Feszült csend telepedett ránk, egyedül a kintről beszűrődő zaj törte meg halványan.
Lora egy ideig még nézett, majd nagyot sóhajtva kiment Camillaval együtt.
Hatalmas zokogásban törtem ki. Fejem a falnak döntve néztem ki az ablakon, így tisztán láttam a dühös Shawnt, ki egy szegény fába vágott.
Sírástól remegve töröltem ki minden egyes közös fényképet, majd a földre vetettem magam. Tekintetem megakadt a kezemen lévő karkötőmön amit még a bátyámtól kaptam.
Mindentől meg akartam szabadulni ami hozzá kötött. Letéptem csuklómról, majd a falhoz vágtam. Hangosan ordítva szorítottam kezem mellkasomra hogy tompítsam a belülről engem szétszedő fájdalmam.

- Kenzie! - nyitott be Nash sóhajtva.
- Menj ki! Hagyj egyedül! - zokogtam.

Mintha meg sem hallotta volna, úgy ült le az ágyra.

- Gyere ide! - mosolyodott el kedvesen.

Lassan mellé ültem, mire ő átkarolva húzott közelebb. Hangos sírásom lassan halk pityergéssé változott.

- Hallgass meg. - kezdte el. - Muszáj elengedned őt akármit is mondd.
- Miért? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Tudod mindig is az őszinteség híve voltam. - kezdte el. - Én mondtam neki hogy ne tegye de ő le se szarta. Taylorral fogadtak. - sóhajtott, mire nekem automatikusan összerándult a gyomrom. - A tét egy elég komoly hírnév volt. Igen, Shawn próbálja építeni a karrierjét de Taylor ismer egy menedzsert aki borzasztó nagy löketet tudna adni neki.
- És mi volt a tárgy? - kérdeztem remegve.
- Az hogy megfektessen téged. Taylor tudta hogy utáljátok egymást, így szinte lehetetlen lett volna elérnie hogy megengedd.
Sajnálom Kenzie de számára nem voltál több egy megunt akciófiguránál.