Reggel hétkor hatalmas ricsaj keltett fel legszebb álmaimból. Mrs.Bonnett kirándulást tervezett a városba,és hatalmas izgalmában még az időről is megfeledkezett. Ásítva feküdtem vissza, de a lányok már éberek voltak. Nevemet kiabálva rángattak ki az ágyból, amit egy hatalmas nyögéssel díjaztam.
Szuper...

- Gyere vagy lemaradsz a reggeliről! - sietett a fürdőbe Lora.

Szemforgatva kaptam magamra az aznapi ruháim, majd miután megkaptam én is a fürdőt, megcsináltam a hajam és a sminkem is. Tudom-tudom ,,kiránduláshoz minek kéne smink?". Igazából túlságosan megszoktam már azt hogy felrakok egy kis szempillaspirált, így elengedhetetlen cselekvés a reggeli rutinomnál. Sóhajtok, majd kisétálok a tágas fürdőből. Nem sok kedvem volt a város nézéshez.

- Gyere már Kenzie! - sürgetett Camie is.
- Megyek! - nyafogtam, majd ásítva kiléptem a még hűvös levegőre. Pulcsim széthúzva fedte felső testem.

Shawn mosolyogva várt minket a ház előtt, és egy hatalmas öleléssel köszöntött.
Meleg teste szinte perzselte hideg bőröm, melyhez az ölelésnek köszönhetően ért hozzá. Szíve rendezetlenül vert mellkasában, ami mosolyt csalt arcomra.

- Hogy aludtál? - kérdezte, miközben ujjait az enyémekre kulcsolta.
- Hát... Egyáltalán aludtam valamit? - morogtam Camie-ra nézve.

Nevetve sétált mellettem az ebédlőnk felé.
Az ofő lelkesen várt minket, és úgy tűnt, rengeteg terve van a mai napra. Unottan vágodtam le a székre, majd kíváncsian néztem Nash-re. A fiú bebandzsítva próbálta elérni nyelvével az orra hegyét.
Bár tényleg nem volt jó kedvem, nem tudtam nem elnevetni magam a látványon.

- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva. - Feldobtad a napom! - tettem hozzá lelkesen.Nevetve törölte meg száját, majd egy hatalmasat harapott a tányérján heverő pirítósból.

---

Lihegve baktattam Shawn mellett, miközben magamban átkoztam a túrát. A Tenger jól látható volt a sétányról amit épp átszeltünk. Gyönyörű színtiszta kékje egybeolvadt az ég színével, és mintha megszűnt volna az ég és föld megnevezés. Mintha mindig is egyek lettek volna. Kellemes időjárás várt minket dél körül, a hideg és a meleg keveredve egy egészen langyos hőmérsékletet eredményezett. Meglehetősen a jókedvem is visszatért, így mosolyogva hallgattam az aktuális beszélgetést.

- Szép a tenger... - jegyezte meg Nash.
- Hang vagy beleugrani! - szólalt meg Matt.

A barnaság barátjára emelte csillogó szemeit, majd lopva Mrs.Bonnet-ra nézett.
A tanár a természettel kapcsolatos tudnivalókat közölte a többiekkel, így Nash végre is hajthatta a kihívást, mellyel bebizonyíthatta hogy ő bizony nem hang.
Pólóját lekapva futott a szakadék széléhez, majd egy ,,Juhú"-t ordítva beugrott a vízbe. Lesokkolva torpant meg mindenki, remélve, túl élte az esést. A fiút eszméletlen állapotban húztuk ki, miközben tanárnőnk visongását hallgattuk.

- Ez kinek a műve? - sipítozta. - Ki lökte bele?
-Senki! - mentegetőztünk riadtan.
- Kenzie! - kiáltotta, tekintetével engem keresve a tömegben. - Kísérd vissza a tábor helyre. - sóhajtott fel. Aprót bólintva engedtem el Shawn kezét, majd az épp köhögő srác elé léptem.
- Meg leszel? - kérdeztem leguggolva elé.
- Aha! - röhögte el magát, mintha nem történt volna semmi.

Végülis csak majdnem meghalt. Mi is az...

- És velünk mi lesz? - nyavajgott Camie.
- Jöttök szépen utánam! - válaszolta nem-et nem tűrő hangon tanárnőnk, majd lófarka meghúzása után ment is tovább.

Sóhajtva segítettem fel barátomat, majd elindultunk az ismert ösvényen visszafelé.
Egy jó ideig gondolatainkba merülve szedtük lábaimnak lomhán, majd nem sokkal később megtörte a köztünk kialakult csendet egy érdekes kijelentéssel.

- Te Kenzie... - hangsúlyából észrevehető volt a gondolkozás. - Én majdnem meghaltam. - esett le neki végre.

Egy darabig meredten néztem szemeibe, de miután felfogtam mit mondott, kitört belőlem az őszinte boldog nevetés. Az előtt a nap előtt 48 órával. Talán utoljára...