- Tessék! - nyomtam kezébe, majd levágódtam mellé a saját italommal.

Mosolyogva kortyolt bele, majd némán nézte az épp aktuális műsort. Bár az egyik kedvencem volt, mégsem tudtam rá koncentrálni.

Megcsókolt, de nem mondott semmit az érzéseiről. Nem mondta hogy szeret, de még azt sem hogy tetszem. Boldogságom abban a pillanatban elszállt, és átvette helyét a keserű tudatlanság. Talán szórakozik? Lehet van valakije, és csak velem akarta tompítani a hiányát? Mi van ha ez egy újabb fogadás?

Teljesen lefehéredve meredtem magam elé, és még csak észre sem vettem Shawn puha tenyerét, melyet a combomon pihentetett.

- Min gondolkozol? - kérdezte mosolyogva.
- Csak azon, hogy mi legyen az ebéd... - feleltem egy hamis mosolyt erőltetve arcomra.
- Ja, én meg ezt el is fogom hinni... - röhögött fel feszülten.

Sóhajtva megráztam fejem, majd felálltam. Egy percig sem tudtam maradni, az érzéseim sötét veremében. Idegesen hajába túrva utánam jött, majd megfogta csuklóm. Veszélyesen közel húzott magához, míg karom egyre erősebben szorította. Mellkasomban erőteljesen vert szívem, míg a levegőt szinte kapkodtam.

- Mi van már megint? - kérdezte ingerülten.
- Engedj el! - néztem csillogó szemeibe. - Semmi sincs! - néztem a padlóra, mely kosztól ragyogva pillantott vissza rám.
- Minek kell folyton hisztizni? - rántotta meg karom, mely egy apró szisszenést váltott ki belőlem.
- Engedj már el Mendes! - kiáltottam rá dühösen, válaszul idegesen felröhögött.

Lassan elengedte csuklóm, majd sóhajtva levágódott a kanapéra. Könnyeimmel küszködve sétáltam a fürdőbe, majd hisztimet átkozva lecsúsztam a hideg padlóra. Miért nem tudtam megkérdezni azt, hogy érez-e irántam valamit?

Talán féltem a nemleges választól...

- Logan! - kiáltottam fel boldogan, majd bátyám nyakába ugrottam.

Nevetve ölelt magához, és egy percre sem engedett el. Hajamba puszilt, majd egy ,,Rengeteg mesélni valóm van!" mondattal a nappaliba invitált. Shawn mosolyogva lepacsizott vele, majd rám se nézve az emeletre kocogott.

- Látom az ajtón kívül minden ugyanolyan! - nevetett fel, mire én kuncogva levágódtam a kanapéra. - Hoztam neked szuvenírt! - vigyorgott idiótán.
- Minek? Csak a szomszéd városba mentél! - röhögtem el magam.
- Elrontod a pillanatot! - durcizott, mire én nevetve elvettem tőle a kis zacskót.

Egy karkötő volt benne, melynek medáljába egy S.M. monogram volt vésve. Nagyot nyelve sandítottam rá, majd vörösen lehajtottam fejem.
Csendesen fürkészett, míg nem megunta a köztünk kialakült néma csendet.

- Eltaláltam igaz? - kérdezte komoly tekintettel.
- El... - bólintottam szomorúan. - De még mennyire... - sóhajtottam drámaian.

Logan mesélt a helyről, a munkájáról és az emberekről is. Megkérdezte mik történtek itthon, de ezt a témát gyorsan le is rendeztem.
Feszengve vártam hogy végre valaki megszakítsa ezt a beszélgetést, és elterelje Logan figyelmét a ,,Mi történt a kishugommal" témáról.

- Logan! - sietett a nappalibe Shawn.

A földet bámulva koncentráltam Shawnra, és kíváncsian hallgattam mondandóját.
A kérdés csupán az volt, hogy mikor fog ismét visszamenni. Logan ajkait harapdálva próbálta kerülni szúrós pillantásom, több-kevesebb sikerrel.

- Hova? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Tudtommal csak egy alkalomról volt szó...
- Hidd el, én sem akartam a nyáron dolgozni. Megtehettem volna, de anyáék nem utaltak pénzt. - morogta, majd hosszasan kezdett arról ecsetelni, hogy jövőhéten csütörtökön már vissza is jön, és a táborig - ami 4 nappal utána lesz - ki sem mozdul otthonról.

Sóhajtva felmentem a szobámba, majd az ágyamon elterülve gondolkoztam azon, hogy Shawnnal most miattam vagyunk így. Nem vagyok hozzá való, és ezt valahol mélyen mindig is tudtuk.