manon.xaupí

39 909 ember kedveli

na igen, az aki még félig sincs kész, mint mindig...️🤷🏻‍♀️

1 709 hozzászólás

tris_en.xaupí imádom, amikor égeted magad nagyközönség előtt😂
    →manon.xaupí na igen, minek is nekem ellenség...?
    →tris_en.xaupí nem is értem minek tartod őket mellettük...😂
    →manon.xapí hát én sem azt hiszem ideje lesz felmondani nekik🙄
    →gab.ri.el.le ideje is lenne, mert majd Tristennel megsértődünk, de rendesen...
    →manon.xaupí jaj már csak az hiányozna nekem az életmebhez...😇

dim_itrij és az aki már megint csak a tánckarba akart beállni...
   →nikita_mazepin nekem azt mondta, azt mondták neki, hogy egyenlőre maradjon ott még mindent megtanul
    →dim_itrij mondták hát, nem mondott neki senki semmi ilyent, csak kemény a feje, mint a beton 🤦🏻‍♂️
    →manon.xaupí spicli!
    →dim_itrij nem csak hátha ő jobb belátásra bír majd...
    →nikita_mazepin pontosan azt fogom csinálni! Egy hét múlva megint Moszkvában leszek!

landonorris amúgy nem ezért vagy azért, de az én kiszáradt kórómmal ez a kép sokkal se sokkal esztétikusabb lenne, nem szeretnéd nekik feldobi, hogy vegyék meg tőlem?😇
   →manon.xaupí Lanod, drágám, kérlek tegyél egy szívességet mindekinek, és dobd ki azt az elszáradt gallyat
   →landonorris HÉ! Neki vannak érzelmei, nem csak egy elszáradt gally, és amúgy is, az pazarlás lenne...
   →manon.xaupí te pedig a #zöldenélünk csapat tagja vagy, mi?💚
    →landonorris lassan reklámarc is lehetnék, mi?😁
    →pierregasly max ha valakit el akarnak ijeszteni...😂
    →carlossainz55 még akkor se, hát illegális lenne plakátolni az utcán! Most képzeld el, valaki meglátja, szívinfarktus kap, és perbe fogja a céget....😂
     →charles_leclerc vagy maradandó látási sérülése lesz😂
     →landonorris engem mindenki csak bánt😭
     →manom.xaupí én nem bántalak, te babaarcú brit🧡
     →lanodnorris akkor nézel velem sorozatot?🤩
     →manon.xaupí most?
     →landonorris nem majd tegnap, na GYERÜNK, hogy haladjunk...!

- Manon!- szólalt meg mögöttem egy ismerős francia hang- Remélem hiányoztam.- ölelte át a csípőmet a férfi, és úgy figyeli az előttünk kígyózó sort, és pontosan ugyan így hagyja figyelmen kívül a mögöttünk zsörtölődő embereket.

- Neked is szia Pierre.- motyogom az orrom alatt. Soha nem szerettem, ha az utcán valaki véleményt alkot rólam. 

- Tudod azt peltykálják csúnya, csúnya emberek, hogy van itt az országban, sőt pontosan ebben a városban egy olyan príma balerina, akinek nincs elég önbizalma, hogy a tánckar élére álljon, így jöttem én a képbe, hogy segítsek neki.- kezd el maga mellett húzni, hogy végre mi is a kávés pulthoz érjünk- Szép napot! A kisasszony egy fekete kávét kér, egy kis karamell-lel, nekem pedig csak egy sima fekete lenne, ha lehetséges. Köszönjük.- hadarta le a férfinak a francia, majd a pultnak dőlve fordul ismét felém- Szóval itt vagyok én, hogy végre ki tudjon valaki rángatni téged ebből a letargikus állapotból.- mutatott végig magán vigyorogva.

- Milyen jó is ez nekem...- morogtam az orrom alatt, amire Pierre csak megforgatta a szemeit, majd kifizette a két italt, és azokkal indult el a főtér felé.

- Pontosan! Milyen jó is ez neked, hogy milyen zseniális társaságod lesz a Londonba vezető egész úton.

- Hogy mi van?- fordulok felé döbbenten, de ő csak mosolyogva a kezembe nyomja a kávémat.

- Londonba drágám. Velem jössz el. És, a, a, a, nincs olyan, hogy nem, mert bámilyen meglepő is, de maga Nyikita Mazepin kért meg engem erre kicsi lány, szóval irány London!

- NEM! Először is Mazepin nem tudja, hogy menni akarok Londonba, ő lett volna az első, aki a kocsi elé fekszik, hogy ne tudjak elmenni, ha ezt megtudja, szóval ha lehet, akkor fogd be azt a nagy szádat és ne hangoztasd, másodszor nem lenne rossz, ha nem jelennél meg nálam minden második héten, mert lassan már  hülyének is feltűnik, hogy többet vagy Oroszországban, mint Putyin, harmadszor pedig nem vinnék magammal koloncot Angliába, így is elég nehéz lesz egyedül megtalálni a helyet, ahová megyek, nem még ha valami minden lében kanál Forma 1-es pilótát is rángatnom kellene magam után...

- Ez nincs a térképen.- állunk már vagy harminc perce egy utca sarkon, miközben a férfi kezében London egy papír alapú térkép pihen, és azon próbálja megfejteni hol is vagyunk éppen.

Na jó, eddig tartott a birka türelem, indulatosan tépem ki a kezéből a papírt, majd fordítom meg, hogy a London szó végre nem féloldalt fejjel lefelé legyen. Hogy nem pusztult ő eddig egyedül ki?

- Arra megyünk.- mutattam határozottan egy teljesen véletlenszerű irányba, mert még úgy is többre megyünk, mint azzal, hogy most éppen itt állunk mint két elveszett kisgyerek.

- De nem is biztos, hogy arra kell menni!- ért utol a férfi, ami valljuk be, nem volt nehéz neki, tekintve, hogy bár nem sokkal, de alacsonyabb vagyok, mint ő, ám a lábaim, jelentősen kisebbek, és még magassarkú is an rajtam mindent tetézve.

- De nem is azon az utca sarkon kéne állnunk, mint aki ott dolgozik, vagy oda nőtt. Itt lefordulunk.- toltam el a férfit balra- Komolyan azt hinné az ember, hogy ha ennyit nyafogtál, hogy jöhess, akkor bár ismered a várost, de nem veled is csak mindig hátrébb van az ember.- ekkor a francia pilóta nevetésének hangja ütötte meg a fülemet- Mi olyan vicces? Hm? Had nevesek már én is.- forgatom meg a szemeimet.

- Az olyan vicces, ahogyan morogsz Manon, olyan durcás vagy, mint egy kisgyerek, aki nem kapott vattacukrot.- nevetett még mindig a férfi.

- Mert nem is kaptam.- jegyeztem meg még mindig morogva az orrom alatt, mire csak még hangosabban kezdett el nevetni a francia.

- Majd veszek neked, ha találunk valahol.

- Inkább új lábakat vegyél, mert a mostaniakat lejártam miattad, a magassarkúmban, és örülök, hogy még nem estek le a helyükről.

- Én mondtam, hogy abban a középkori kínzóeszközben gyere?

- Nem, de ha rémlik, akkor azt mondtad, hogy nyugodj meg Manon, nem lesz baj, csak egy London térkép kell, majd ezek után elvetted és elzártad a telefonom, a sajátoddal együtt, de kérlek, kihagytam valamit?- fordulok felé indulatosan, mivel már éppen elegem volt a mai napból.

- Jó ez lehet, hogy hülye ötlet volt, de nem tehetek róla, hogy nem mondták el, hogy kell használni egy ilyen térképet.- kezdett el nyafogni és a már összegyűrt papírral hadonászott.

- Néha nem hiszlek el, de komolyan. Te nem véletlenül egy Forma 1-es pilóta vagy? Tudod, hogy azok a gépek hogyan mennek, és egy nyomorult papír alapú térkép fog ki rajtad? Szerintem is Pierre Gasly, szerintem is. 

- Jó nem kell itt pukkancsot játszani, ilyen bárkivel előfordulhat.- fonja össze maga előtt karjait, én pedig a következő sarkon ismét jobbra lököm.

A Big Ben előtt megállva nézek unottan a férfira, aki döbbenten néz körbe, majd rám, míg én unottan figyelem őt, és hasonló testhelyzetet veszek fel, mint az engem vizslató férfi. 

- Nem ejtettek a fejemre Gasly, innen vissza megyünk a hotelbe, és vissza adod nekem a telefonom, és nem veszed el még egyszer, mert eltöröm a kezed. Világos?

- Olyan vagy, mint egy pulyka.- motyogja a férfi, amikor velem együtt elindul a hotel felé, ahol megszállunk erre a pár napra. 

Oroszországban a férfi addig nyaggatott, amíg be nem adtam a derekam arra, hogy jöjjön el velem Londonba, ebben pedig a hatalmas boci szemei, és a folyamatos fogadásra való utalásai is erősen a segítségére voltak, így végül a Red Bull magángépével érkeztünk meg az Angol fővárosba, ahová a címünk szólt, amit még Zlatin asszony talált meg nekünk. 

- Haragszol?- törte meg a csendet a férfi, mellettem baktatva.

- Nem.- válaszoltam neki, ugyan abban a hangszínben, ahogyan a kérdést tette fel- Annyira.- szúrtam hozzá még ezt a szavacskát, mire csak elnevette magát, mintha csak számított volna rá. 

A hotelbe visszaérve, ahol szerencsére én foglaltam szobát, így volt belőle kettő, mindketten a saját szobánkat foglaltunk el, mondván, hogy holnap folytatjuk a londoni felfedező utat, immár a visszaszerzett telefonommal. 

Niki

Hol vagy? A lakásomodon vagyok. Zlatin asszony is csak annyit mondott, hogy prá napig ő vigyáz Sansara, de nem akarta megmondani, hová toltad el a hátsód...

C.T.

Londonban...?

Niki

Na most akkor játszuk azt, hogy ismét megkérdezem, hogy hol vagy, és most lehetőleg azt mondod, hogy valahol a kontinentális Európán belül...

C.T. 

Londonban vagy, mindegy, hogy hányszor akarod megkérdezni, akkor is Londonban leszek...

- Igen, tessék?- vettem fel a kezeim között csörgő készüléket.

- EGYEDÜL VAGY LONDONBAN?- hallottam meg a vonal végéről az unokabátyám sipákolását.

- Igen, vagyis nem, vagyis nem teljesen. Igen Londonban vagyok, de nem, nem vagyok egyedül.

- Ki van ott veled? Megölöm. Mi a francért nem beszélt le erről?!- sziszegte a telefonba az orosz, amit alig tudtam nevetés nélkül végig hallgatni. Néha már-már túlféltő lesz, mintha az apámmal beszélnék.

- Hidd el, jobban ismered az illetőt, mint hinnéd.- nevetem el magam- De nem is ez a lényeg. Hogy vagytok? Nina jobban van már? Meg volt fázva.

- Jobban van, igen, és neki sem fog tetszeni, hogy az egyetlen unokahúga éppen Londonban lófrál, egyedül.

- Nem vagyok egyedül, de ezt már mondtam. 

- És ki van ott veled? Tristen? Daniel? Gabrielle?

- A kíváncsiság árt a szépségnek Niki, meg öregít is, nem néznél ki jól ráncokkal, hidd el nekem, kérlek. Jó? De le kell tennem, mert a lovagom lassan betöri az ujjával az ajtót. Puszilok mindenkit.- tettem le a telefont választ sem várva, majd azonnal az ajtó elé léptem, mert valaki komolyan miden erejét bevetve kopogott azon.

- Lovag? Megtisztelsz.- mosolygott rám önelégülten a francia férfi.

- Ne szállj el magadtól, valahogy fel kellett húznom Mazepint.- néztem vissza rá felvont szemöldökkel- Szeretnél valamit?

- Egy közös vacsorát, de látom, te már teljesen kényelmesbe vágtad magad.- nézett végig a pizsamába burkolt testemen, és láttam, hogy alig tudja visszatartani a nevetését.

- Rád is csaphatom az ajtót.- fogtam meg két ujjal az említett tárgyat, mire csak rátette hatalmas mancsát.

- Nem kell azonnal ilyen agresszívnak lenni minden helyzetben drága.- suttogta előttem, majd úgy húzta el kezét az ajtótól, hogy azzal végig simítson arcomon- Rendelek fel kaját hozzád, lezuhanyzom, és folytatjuk a sorozatot.

Ezzel sarkon fordult, és már csak a velem szemben lévő ajtó csukódására eszméltem annyira fel, hogy én is bemenjek végre a saját szobámba. Már megint a francia férfi döntött helyettem, erre a gondolatra megforgattam a szemem, majd a mai ruhámiat belehajtogattam a bőröndömbe, majd felkapcsolatam a TV-t, ha már a férfi sorozatot akar nézni. 

Éppen az ágyamat próbáltam előkészíteni az alváshoz, hiszen már legalább egy órája hagyott itt engem a férfi. A párnák helyre pakolása közben szakított meg az ajtóból érkező eszeveszett kopogás.

- Szobaszervíz.- vigyorgott rám a férfi, kezében két hatalmas letakart tányért fogva. Kérdem én, hogy kopogott ez? Mellettem beengedte magát, majd a dohányzóasztalra letette a két tányért. Miért nem lep ez engem meg?- Oh látom vártál már rám.- nézett végig az ágyon.

- Inkább a nyugodt életre várom.- motyogtam, amikor az egyik tányért a kezembe nyomta a férfi, és csak a fejét rázva nézett rám, miközben ledobta magát az ágyra, majd a telefonját összekötötte a TV-vel, majd sóhajtva ültem le én is az ágyra.

Reggel ismét a francia pilóta mellett ébredtem, és sajnos vagy nem, de ez a helyzet már ismerős volt, hiszen nem ez az első alkalom, amikor így ébredünk egymás mellett. 

- Mikor aludtunk el?- motyogott a mellettem ébredező férfi. Még jó, hogy két szobát foglaltam le. 

- Valamikor a harmadik elindított rész után.- fordultam volna át a másik oldalamra, csakhogy ebben Pierre keze megakadályozott, aki ezt érzékelve azonnal közelebb is húzott magához.

- Az nem is volt olyan későn, hány óra van?- fúrja fejét a nyakhajlatomba, és még közelebb vont magához, csakhogy ez már szinte lehetetlen volt, hiszen ettől közelebb már csak akkor lehetnék hozzá, ha a bőröm alá bújik.

Nehézkesen elveszem a telefonom az éjjeli szekrényről a tányér mellől, amit még az este folyamán tettem le oda. A feloldó gombot benyomva jelent meg előttem a kezdőképernyő, amin az óra 10:29-et mutatott.

- Már most késő van.- fordultam nehezen a férfi felé, akinek ismét le vannak csukva szemei, és csak lassan bólogat- Pierre kérlek engedj el.

- Mert?- motyogta, de még mindig le voltak csukva szemei.

- Mert egyrészt pisilnem kell, más részt meg szeretném tudni ki él abban a házban, ahol a szüleim.

- Nem rossz indokok.- kezdett el lecsukott szemmel bólogatni, majd lassan el is engedett, és ő is felült- Remélem te is olya jól aludtál, mint én.- ásított egy hatalmasat nyújtózás közben. Megállított ezzel a kérdéssel, hiszen ezen komolyan el kellett gondolkodnom.

- Régen voltam ilyen kipihent.- bólintottam, mielőtt átléptem volna a fürdőszoba köszöbén.

Gondoltam a reggeli tehendőimet összekötöm egy zuhannyal is, ha már itt vagyok, és a mai ruháim is előre el voltak ide készítve. Felfrissülve és felöltözve léptem vissza a szobába, hajamat törölgetve, de az teljesen üres volt, csak egy levél volt az ágyon a párnámra helyezve.

Felöltözöm, és visszajövök, hogy indulhassunk egy reggeli után.

P.

A tányérok eltűntek, az ágy pedig be volt vetve. Ennyi ideig fürödtem?

- Szép jó reggelt.- hallottam meg magam mögül a francia pilóta hangját- Már végeztél is?

- Azt hiszem az a már az elég túlzás, tekintve, hogy már te is végeztél.

- Gyors voltam. Gyerünk le enni, utána irány a cím. Taxival, csak mert ma nincs kedvem körbebandukolni a városon.- ecsetelte terveit a férfi, táskámat felém nyújtva, amit készségesen el is fogadok tőle, majd mindketten elindulunk a földszinti étterem felé- Ja és amúgy Mazepin ideges. Ma reggel írt a csoportunkba, hogy valaki nincs e esetleg Londonban, vagy annak a környékén.

- Csak paranoiás kicsit szegénykém mostanában.- ingatom a fejem, a férfi azonban ezen nevetni kezd mellettem, és így léptünk be az étterembe.

Pierre mellett ültem a taxiban, és a lábamon dobogtam, mivel hamarosan a megadott címre érünk, és ez egyre idegesebbé tesz engem, a tudat, hogy talán végre megtalálom azt, amit immár hónapok óta keresek.

- Köszi.- fizette ki a férfi a taxit, majd maga után húzva engem is hagyta el a járművet. Észre sem vettem, hogy megálltunk...- Gyere gyorsan.- rángatott maga után, a francia, hiszen valaki éppen egy babakocsit akart kirángatni a társasház ajtaján- Segítek önnek hölgyem.- lépett azonnal mellé a férfi, majd megemelve a babakocsit tette azt ki az utcára.

- Köszönöm, nagyon szépen köszönöm.- mosolygott rá a nő- Nagyon kedves párja van kisasszony.- mosolygott rám, majd el is indult, mielőtt bármelyikünk is reagálhatott volna.

- Gyere.- intett maga után, mikor belépett az ajtón. Mázlifaktor?

A liftbe beszállva nyomta be Pierre a harmadik emelt gombját, és addig csendben utaztunk egymás mellett.

- Megállsz itt, kérlek?- néztem rá, amikor kiszálltunk a felvonóból, hiszen a keresett lakás éppen velünk szembe kapott helyet. 

Pierre csak bólintva állt félre, és pedig remegő lábakkal indultam el az ajtó felé, amin azonnal be is kopogtam, és pár másodperc után egy az édesanyámmal egyidős hölgy nyitott ajtót nekem.

- Segíthetek, kisasszony?

- Talán igen.- és ekkor elmeséltem neki szinte az egész utat, ami ide vezetett engem az ő ajtaja elé, a leveleket is, mindent, hiszen talán ő a kulcsa az eddigi hosszú utamnak- Szóval az előző tulaj esetleg nem tudja, hogy ki volt?

- Kalina Koroljov. Egy balerina. Sajnálom, de csak ennyit tudok drágám, és hogy egy számlára kellett utalnunk a pénzt, de az már nem a nő számlája volt, hanem a lányáé, aki ezek szerint ön.

- És esetleg nem élt itt vele valaki? Nem tudja?

- De egy férfi. Azt hiszem a vőlegénye volt, de nem hinném, hogy emlékszem a nevére.

- Értem.- néztem a velem szemben álló nőre- Köszönöm.- mosolyogtam rá, de sírni lett volna kedvem, amikor megfordultam, és az engem váró férfi felé vettem az irányt.

 - Christian,- szólalt meg a nő, amikor már majdnem beszálltam a liftbe Pierre mellé- valamilyen Christian volt, vagyis a házat tőle vettem meg a férjemmel.

•🌼•

Sajnos a szerdai résszel elmaradtam, bizonyos, eléggé nyomós indokok miatt, de most ismét itt vagyok egy újabb résszel, ami eléggé előre dobta a történetet, minden szempontból is...

További szép hétvégét nektek!❤️