🆇︎🅰︎🆄︎🅿︎🅸︎

Öt napig szenvedtem a francia férfivel együtt, ő azért, mert beteg volt, én azért, mert egy borzalmas beteg volt, néha legszívesebben és is a medencébe ugrottam volna, tekintve, hogy a férfi vagy engem vagy Sansat ölelgette, és mindig ott volt mögöttem, nem is lehetett volna jobban a sarkamban.

- Ma már jobban vagyok.- jelentette ki büszkén a pilóta, ezek után pedig azonnal rá is jött egy tüsszögés roham.

- Ja, látom.- bólogattam, miközben a reggelinket készítettem. 

- Na! De komolyan jobban vagyok.- szipogott, mire neki dobtam a százas csomag zsebkendőt.

- Fújd ki az orrod Gasly, mert minden lerakódik a tüdődre. Édes vagy sós palacsintát akarsz?

- Téged.- szorít egyik kezével magához hátulról a férfi, miközben a nyakamon egy nyálasz csókot hagy- Csak téged.- tartott sakkban a pultnál, és gerincem vonalán lassan végigtáncol ujjaival, ami miatt kiráz a hideg- De még nem lehet.- lép el hirtelen mögülem- Még beteg vagyok, és nem akarom, hogy te is az legyél.- simít végig testem vonalán kezeivel- Pedig most csak ezt szeretném.- nyom egy újabb csókot bőrömre, csak most a tarkómra- De egyenlőre jó a sós palacsinta is.- nyomott egy újabb csókot fejem tetejére, majd teljesen egyedül hagyott a konyhában, nekem pedig muszáj volt megtámaszkodnom a konyhapulton, majd egy mély sóhajt vennem, hogy teljesen kitisztuljon a fejem, és neki tudjak állni a reggeli készítésének.

Bármennyire is volt hihetetlen a karanténunk utolsó napjaiban jártunk már, és még mindketten éltünk. Az emeletre felvittem a kisült palacsintákat, de nem foglaltam helyet a pilótával szemben, mivel még amikor lehaladtam a szobám előtt hallottam, hogy csörög a telefonom, így oda indultam vissza.

- Szia anyu.- fogadtam a hívást azonnal, amikor elértem a készüléket.

- Szia kincsem. Hogy vagy?

- Köszi, megvagyok. És ti?

- Élünk és virulunk édesem, de nem is ez a lényeg. Jött egy leveled. A Balettból.

- Kíváncsi vagyok én rá?- dörzsöltem meg a homlokomat nagyot sóhajtva.

- Egy moszkvai kihelyezés, másfél évre. Tudsz valamit erről? Vagy hívjam fel Chloét, hogy ez

- Nem, nem! Tudok, megleszek, ha haza érek mindent elmesélek anyu.

- Még egy nap. Holnapután jöhetsz haza, igaz?

- Igen. És megyek is. Már foglaltam jegyet.

- Nagyszerű! És az a kis kedves férfi? Pierre, igaz? Már nem beteg?

- Igen Pierre, és nem nem beteg már, vagyis nem akar meghalni, mint az első pár napban, sőt már magától fel is kelt, nem kellett neki könyörögni.- erre édesanyám elnevette magát, éppen amikor meghallottam a kis lábak dobogását a padlón, és nem nem gyerünk született a pilótával, mondjuk elég nehéz is lenne, biológilag pedig lehetetlen, szóval csak Sansa jött be, nehezen betolva maga előtt az ajtót, a szobába, szájában pedig egy kis levél himbálózott, amit lehajolva el is vettem tőle.

Kihül a reggeli!

- Ugye hozzánk jössz, amikor haza érsz?- szólalt meg ismét édesanyám a telefonban.

- Persze, oda megyek.- gyűrtem össze a papírt, majd a szemetes kosárba dobtam- Vigyék valamit?

- Jaj drágám végre magadat, és mondd szépen el, miért mész majd Oroszországba.

- Mindent elmondok mami, ígérem. De most mennem kell. Nagyon szeretlek anya, és aput és Tristent is!

- Mi is szeretünk drágám.- ezzel egyidejűleg bontotta is a vonalat, én pedig elindultam ki a tetőteraszra, ahol a francia férfi falatozott.

- Kihül a kaja.- intett a másik tányér felé, amire kitett egy adag zöldséget és két palacsintát.

- Köszönöm, de én is tisztában vagyok a legalapvetőbb hőtani jelenségek lefolyásával Mr. Gasly.- mosolyogtam a férfira, és helyet foglaltam a férfival szemben lévő széken, hogy én is el tufoma kezdeni a reggelimet.

- Valami baj volt?

- Tessék?- nézek rá felvont szemöldökkel, mivel nem értem pontosan mire gondol.

- Az előbb, amikor nem jöttél.

- Ja, csak anyukámmal beszéltem.

- Gondolom már várnak haza.- bólint a férfi- Gondolom, már Chloé is nagyok vár haza.

- Inkább a családomat helyezném előtérbe. De gondolom már téged is nagyon várnak otthon.

- Valójában édesanyám inkább téged várna, tekintve, hogy úgy gondolja, hogy csak miattad éltem túl ezt a két hetet. Ami mondjuk igaz is, de nem értem miért kell ezt az egészet túl dramatizálni, nem haltam volna meg én egyedül.

- Pierre C-vitamint akartál bevenni lázcsillapító helyett, a fülcsepett pedig az orrodba akartad használni. Csodálom, hogy eddig túl éltél egyedül.

- Határozottan bírnátok egymást az anyámmal.- morogta az orra alatt a férfi, majd a szájába tömött egy csomó zöldséget, egy darab felvágottat pedig lekötött Sansanak, aki már csillogó szemekkel várta a potya kaját.

- Gasly! Ne etesd túl a Corgimat!

- Nem etetem túl, néz milyen pici szegény.- emelte fel a kis jószágot, majd az asztal fölé tartotta.

Csakhogy valahogy a kutyák anatómiája nem éppen a repülésre termett, így miután Sansa döbbenten kinézegette magát elkezdett kapálózni és nyüszíteni, amire a francia férfi nem volt felkészülve, így kiejtette a kezéből a kis Corgit, aki az asztalon landolt, és ahogy próbált onnan menekülni lesodort magával mindet. Hirtelen sikítva pattantam fel, Pierre azonban csak döbbenten figyelte a történéseket, amíg Sansa el nem tűnt a házba vezető biztonságos ajtóban.

- Tudom, tudom, nem élnék túl egyedül.- állt fel kezeit feltartva a férfi kezeit, jelezve meg se szólaljak inkább- Hozom a seprűt és a lapátot.- állt fel, majd eltűnt a házban.

Az asztalhoz lépve kezdtem el összeszedni a nagy törött porcelán és üveg darabokat, hogy elvigyem azokat a kukába.

- Te mit csinálsz?- szólalt meg mögöttem a francia férfi, mire ijedtemben elejtettem az éles darabokat, amik sikeresen bele is fúródtak a kezembe- Mondtam, hogy hozom a seprűt és a lapátot.- vette kezei közé egyémet, majd véres tenyeremen végighúzta a hüvelykujját- Leápoljuk. Gyere!- indult el a folyosó felé.

A fürdőszobába húz, majd se szó se beszéd felületet a mosdókagyló megnyújtott peremére, majd előhúzta a két hét alatt már megismert elsősegély dobozt.

- Ez lehet csípni fog.- néz fel rám, mielőtt leöntené a kezem fertőtlenítővel, mire felszusszenek, és reflexszerűen zárnám össze ujjaimat, csakhogy a pilóta megakadályoz ebben- Ne zárd össze, Manon.- olyan lágyan ejti ki a szavakat, hogy azok szinte símogatnak- Van benne egy apró szilánk.- simít végig szabad kezével az arcomon- Kiszedem. Jó?- lassan bólintok, így ő is azt teszi- Tudod tanultunk elsősegélyt.- vette ujjai közé a pincettát- És minden oktató és orvos azt mondta, hogy az segít, ha beszélünk azzal, akit el kell látni.- beszélt hozzám olyan megnyugtató hangon, ahogyan csak lehetett jelen esetben- Nagyok fontos,- húzta szét a seb két részét lassan- hogy ne figyeld, mit tesznek veled ilyenkor, mert csak bepánikolsz, drága. Ne nézz oda.- felemeletem a fejem, és a férfi lágy mosolyával találtam szembe magam, majd egy apró csókot lehet kissé elnyít ajmaimra- Nem fog fájni Manon! Nem hagyom, hogy fájjon.- nyomott a homlokomra is egy csókot, majd figyelmét ismét a tenyeremnek szentelte.

Határozott mozdulatokkal csinálta, azt amit csinált, amikor pedig megfogta a szilánkot és kihúzta azt, felszisszentem, amit megmosolygott, majd lehajolva egy csókot nyomott a tenyerembe is, az egyik vágásra, ahonnan kivette a szilánkot.

- Jobban kellene vigyázz ezekre az apró kecses kezekre.- suttogta nekem, majd a sebet ismét leöntötte a seb tisztítóval, ami miatt most nem kezdtem el sziszegni, hiszen már nem fájt annyira.

A férfi profilját megszégyenítő módon kötötte be a sebeket, ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat, és hogy ne ragadjanak bele a dolgok reggelre. Amikor befejezte a seb ellátását, amit megjegyezném szép mélyre sikeredett összehoznom, mindent visszapakolt a dobozra, de nem tette azt el, csak az egyik polcra tette fel.

- Még szerencse, hogy csak most vágtad meg a kezed.

- Mert?- nézek rá felvont szemöldökkel, mire egy pimasz mosoly jelent meg ajkain.

- Mert különben már régen éhenhaltam volna.

- Te szemét!- csaptam meg nevetve épp kezemmel a mellkasát, ami miatt ő is nevetni kezdett, elkapta a kezem, majd annál fogva lehúzott eddigi helyemről, viszont a csípőjével a mosdónak nyomott.

- Szemét? Igen?- húzta ajkait játékos mosolyra, mire csak bólogatni kezdetem- Ha emlékezetem nem csak, akkor ez a szemét volt az, aki az előbb ellátott.

- Oh igen? Ha jól emlékszem, ha ez a bizonyos feltételezett szemét alak nem csinált volna semmit előtte, akkor nem kellett volna ellátni.- hajoltam közelebb hozzá győztes mosollyal.

- A részletek nem fontosak!- ingatta meg a fejét a férfi.

- Mindig azok a legfontosabbak.

- Azt hiszem igaza lehet Miss Xaupí.- hajolt közelebb hozzám, majd birtokba vette ajkaimat, mintha mindigis az ő tulajdonai lettek volna, és már éppen készült vissza felültetni a mosdókagyló szélére, amikor éles csipogás töltötte be a teret, mire azonnal ellöktem magamtól, majd futólépésben indultam a konyha felé.

Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Még a pilóta reggeli incidensek előtt betettem egy adag csoki sütit a sütőbe, ami jelenleg beindította a tűzriasztót, tekintve, hogy már szénné égve füstöltek.

- Kiszedem, te nyiss ki mindent.- hallottam meg maga mögül a férfi hangját, hát az, hogy ő szedi ki se tölt el sokkal több jó érzéssel, minthogy kigyulladnak.

Miután mindet, amit csak lehetett kinyitottam az egész házban, és a francia férfi nem égette meg a kezét, egymás mellett állva a márvány pult előtt figyeltük a szénné éget kis kupacokat a tepsiben.

- Figyelj, egy része még lehet ehető is akár.- vont vállat a férfi.

- Igen, engem meg lehet, hogy atomfizikai Nobel díjra jelölnek, de nem valószínű.- nézek fel rá unottan, mire ő csak elneveti magát.

- Szóval én a reggelit tettem tönkre, re majdnem felgyújtottad a házat,- gondolkodott el bólogatva- még szerencse, hogy ezt nem az elején csináltuk, mert már a különleges haderőket is ide vezényelték volna, hogy valami terroristák vagyunk.

- Vagy már kitoloncoltak volna minket, ami csak nézőponttól függően rossz.

- Jogos.- bólintott a férfi- Akkor mit eszünk ma?

- Zabkását koviubival, vagy koviubit zabkásával.

- Én maradok a cukros lisztemnél kösz.- lépett a konyhaszekrény elé, ami már valóban szinte üres volt, hiszen nemsokára elhagyjuk ezt az Isten verte országot, ezáltal pedig a házat is.

A nap nagy részét a férfi saját kis elszeparált szobájában töltötte, hogy készüljön a következő versenyére, ez idő alatt én beszéltem Gabebel, aki megjegyezte, hogy gyűlöli Chloét, GYŰ-LÖ-LI, majd a tudtomra adta, hogy ha törik, ha szakad jön utánam, mert egy részt fúrja az oldalát ki az igazi apám, más részt nem akarja, hogy egyedül bulizzak Oroszországban...

A bátyám, akit mindezekután sikerült elcsípnem pár szóra, a változatosság kedvéért GYŰLÖLI Chloét, és szólt az egyik haverjának, hogy keressen nekem lakást Moszkvában.

Nos mindent összevetve összeszedtem a lakást, a bőröndöm bepakoltam, és már le is fürödtem, amikor a francia férfi életjelet adott magáról, vagyis felbukott a felmosóvödörben, amit kint hagytam, mondjuk nem éppen azzal a szándékkal, hogy eltaknyoljon benne, de ez őt ezek szerint nem igen hatotta meg... Még hallottam, ahogy a férfi a legszebb francia szavakkal illet mindent és mindenkit ezen a Földön, nos erre reagálva pedig átfordultam a másik oldalamra, és folytattam a szépítő alvásomat.

- Manon. Manon. Kelj fel.- nyomkodta valaki a lapockámat- Manon, Sansa és én azt hiszem tönkre tettük a mikrót.

- Gasly, nem vagy két éves.- húztam magamra jobban a takarót, gondolván majd úgyis ott hagy. Nos nem, nem hagyott.

- Igen, de a mikró.- hirtelen ültem fel, olyan hirtelen, hogy egy teljesen döbbent pilóta pottyant le hátsó felével a lábaimra az ágyra.

- Most lemegyek Gasly, de Isten a tanúm rá, ha a konyha nem néz ki legalább úgy, mint Csernobil, akkor te már csak keresztanya lehetsz. Világosan beszéltem?- hevesen bólogtani kezdett, én pedig megmozgattam alatta a lábam, amiről e miatt sikeresen fel is emelte magát.

Morogva vettem magamra a köntösöm, majd a konyha felé vettem az irányt. És láss csodát... Mint Csernobil lekicsinyített mása, amit valaki felépített egy olaszországi ház konyhájába.

- Gasly! Tegnap takarítottam össze a konyhát!- fordultam felé dühösen.

- Tudom, volt szerencsém éjszaka közelebbi kapcsolatot kialakítani a felmosó vödrömmel, ami nem is tudtam, hogy van.

- Gasly ne feszítsd a húrt!

- Jó, jó!- emelte fel jeleit védekezés képen. De nem írta rajat, hogy nem lehet mikrózni.

- Min?

- A konzerv paradicsom levesen.- mutat a mikró felé, ami ki volt nyitva, és belőle piros trutyi folyt le az egész konyhabútoron, a trutyit pedig Sansa nyalgoatta ugrálva, kisebb nagyobb sikerrel.

- Konzervet nem mikrózol! Nem!- fordultam felé összeszorított fogakkal- NEM!

- Jó, jó nem tudtam.

- Különben se paradicsom leves, csak befőtt paradicsom.

- Oh, akkor legalább nem kár érte.- vont vállat a férfi.

- Gasly! Okosabbnak nézel ki, ha hallgatsz. És akkor még lehet le se ütlek.- sziszegtem rá, mire felhúzott orral indult el a katasztorfaövezet felé, majd felkapta Sansat.

- Inkább kiviszem pisilni, ő legalább érték- nem tudta befejezni a mondatot, sőt a szavat sem, mert rossz helyre lépett ennek következtében pedig úgy hátra vágódott, mintha valaki kirántotta volna alóla a talajt.

Azonnal ott teremtem a férfi mellett, aki olyan döbbenten nézett rám, mint én őrá, eközben Sansa nyugodtan befészkelte magát a pilóta hasára.

- Jól vagy?- nézek kétségbe esetten a franciára. Itt is ugyan annyi a segélyhívó? Nehogy itt haljon meg nekem... Jézusom.

- Azt hiszem megvagyok.- pislog nagyokat- Csak hirtelen bent ragadt a levegő, de már okés.- lélegez mélyeket, majd lassan elkezd felülni, miközben a fejét masszírozza hátul, majd maga elé emelei ujjait- Jézusom! Vérzem!- sipákolt. Oké, semmi baja. Ez már biztos.

- Pierre, az a paradicsom.- nézek rá unottan.

- Ja, tényleg.- gondolkodott el.

- Nos, most, hogy ezt megvitattunk, és kipancsiztad magad a paradicsomban, hogy egy borz támadás se fogjon majd ki rajtad, emeld fel a hatalmas hátsó fertályod, és hagyd, hogy ezt a disznó ólat feltakarítsam.

- Milyen morci vagy ma.- ingatja a fejét a férfi, majd két felől megkapaszkodva áll fel, és inkább leveri a zokniját, mielőtt tovább menne.

Nagyszerű, megint takaríthatom fel az egész konyhát... Nem volt nekünk elég tegnap az a süti, nem, ma ez még kellett...

- Na jó, szóval ez a gáz,- mutat egy pedálra a férfi- ez a fék, ott a hátsó szárny gombja, rádió, de az nem kell neked most, és

- Ahogy a többi se.- szóltam közbe, miközben kétségbeesetten néztem az előttem lévő szerkezetre.

- Manon, nem vagy te hülye, jó? Menni fog ez, csak jegyezd meg.- és ismét elkezdte magyarázni nekem, mi hol van, és mire való.

Miután feltakarítottam a konyhát, és megfőztem az ebédet, majd el is fogyasztottuk azt, a férfi magával rántott, hogy már pedig nekem most ki kell próbálni, milyen lennék Forma 1-es pilótának. Nos had nyugtassak meg mindenkit, a kérdésre a válasz botrányos.

- Manon! Az egy bal, egy bal kanyar volt, miért mentél jobbra?- mutogat a kijelzőre a férfi.

- Nem tudom, ott volt az a másik kocsi, és közel jött, és bepánikoltam.- fordultam felé hevesen gesztikulálva.

- De akkor nem fordulsz jobbra!

- Hát menjek neki?!

- Jobb, mint a gumifal.

- Szemét alak vagy Pierre Gasly!- fordultam előre magam előtt összefont karokkal, és durcádan néztem a hatalmas kijelzőt. Mögöttem a francia férfi mély levegőt vett, majd megjelent mellettem.

- Menj inkább le. Nézzünk filmet.

Végigtrappoltam a lépcsőn, amilyen hangosan csak lehetett, majd ugyan ilyen hévvel levágtam magam a kanapéra. Nem, már kicsit sem vagyok mérges... Nem sokkal ezek után a pilóta is megérkezett, és helyet foglalt mellettem, a laptopjával az ölében.

- Mit nézzünk?- fordult felém féloldalasan.

- Őszintén? Nekem olyan mindegy, hogy min alszom el...- és ezt valóban így is gondoltam, mivel nem álltam messze az alvádtól.

- Kis pukkancs.- suttogta a férfi, miközben egy mosoly játszott ajkain, na jó, lehet mégsem vagyok már annyira mérges...

Na ki mondta meg, hogy el fogunk aludni?

Reggeli vagyis elnézést délelőtt arra keltünk Pierrerel, hogy valaki dörömböl az ajtón, és mint kiderült, kedves rendőr barátunk volt az, a papírral, amellyel elhagyhatjuk az országot, a géppel, ami egy óra múlva indul, nekünk pedig egy háromnegyed órás utunk van a reptérig.

A pilótával olyan gyorsan szedtük össze magunkat, ahogyan azt én még se tőle se magamtól nem láttam. Mondjuk nálam a harcot a pizsama felső nyerte, amire csak egy cipzáros pulcsit húztam. Viszont ennek hála elértük a gépünket. Még ha csak az utolsó pillanatban is.

- Tetszik a felsőd.- piszkálta meg a férfi a pulóver alól kilógó anyagdarabot, mire csak megütöttem a kezét, amit nevetve fogadott.

- Pofátlan pilóta.

- Pukkancs balerina.- csak megdorgattam a szemem, és az ablak felé fordultam, de ekkor már nem tudtam elnyomni a mosolyom.

Az út szerencsére rövid volt, így nem sokkal a felszállás után már Franciaországban nyújtóztathattam ki a tagjaimat. Viszont a pilótát elveszítettem, de a csomagoknál majd meglesz...

Éppen Sansa hordozóját vettem magamhoz,  és el is indultam azzal együtt a csomagomért, amikor egy kar egy másik folyosóra rántott be, majd azonnal ajkaimnak is esett, és ha nem láttam volna, hogy ki az, már régen szívinfarktus kaptam volna, éppen e miatt...

- Gasly! Te megvesztél?- csapok a mellkasára, amikor elválik ajkaimtól.

- Mondd, hogy nem élvezted.- nyom egy puszit orrom hegyére, ami miatt én füleim hegyéig pirosodom- Csak el akartam búcsúzni. Ki jött értem Chalres, ő és az édesanyja a szüleimnél vannak.

- Azt hiszem, màr az én bátyám is itt lehet.- gondolkodtam el, hiszen Tristen mondta, hogy kijön értem, és a nyakamat merem rá tennie, hogy Gabe is itt van vele.

- Akkor majd találkozunk Manon.- nyomott egy hosszú csókot a homlokomra, majd választ sem várva indult el valamerre, én pedig folytattam utam a csomagok felé, kicsit pirosabb arccal, mint eredetileg...

•🌼•

Nos ez a rész is kész lett és egy elég eseménydús részcsoportot zár le, talán méltón, talán kicsit üresen, de lezárta, így szombat/vasárnap körül újult erővel indul a követő fejeztcsoport!

Remélem mindenkinek jól alakult eddig a hete, és kitartást a továbbiakhoz!❤️