🆇︎🅰︎🆄︎🅿︎🅸︎

Lassan negyed órája vártam a négy pilótát az Eiffel torony előtt, ennyi idő alatt három csoport turistát fotóztam le. Ki utazgat ilyen helyzetben? Én örülnék a legjobban, ha vége lenne ennek az egésznek.

- Kókuszos-fehér csokis-rumos-tejszínes cappuccino.- nyúl elém egy kar, meghimbálva előttem egy Starbucksod poharat. Sóhajtva fordultam hátra.

- Egy kávéval nem engesztelsz ki Verstappen. Negyed óra. Ennyivel tudtam volna tovább aludni.- vettem el tőle a poharat.

- Sajnáljuk.- nézett rám kiskutya szemekkel- De Gaslyt úgy kellett kirángatni a kis pihe puha ágyacskájából. Csak éppen a cumisüveg nem volt a szájában.- szinte nyüszítő hangon beszél a holland férfi.

- Jó, jó, elég Verstappen, megyünk, fiatalabbak már nem leszünk.- indulok el az intézet felé.

- Oké, akkor megint ott vagyunk, ahol tegnap is, én kérdezek, utána pedig te, és- ekkor hátra léptem a csapattársa mellé, aki kíváncsian nézett rám

- Mindig ennyit beszél, vagy csak engem tisztel meg vele?

- Csak téged.- neveti el magát, mire csak sóhajtok. Nekem ehhez nincsenek mindig idegeim.

- Nem csak őt, azt hittem ma reggel megfojtom, amikor befeküdt mellém az ágyba.- morogta mellettem a francia.

- Jó, hogy tudom, hogy nem megyek többet éjszaka a szobád felé.- nevetett fel a japán fiú, amibe a maxikói is csatlakozik.

- ÉN NEM!- háborodott fel azonnal a francia, és oldalra is lépett, mire azonnal vissza is rántottam.

- Vigyázz már!- néztem szembe a férfival, miközben a motoros hangosan dudálva száguldott el mellettünk.

Max döbbenten fordult vissza felénk, Sergio és Yuki pedig lefagyva figyelt bennünket. Pierre többször mély levegőt vett egymás után, majd azonnal magához ölelt engem, mire táskám és kávém is kiesett a kezemből, így a dolgaim egy része szétgurult, a fehér cappuccino pedig a francia és az én kabátomon kötött ki, mire ijedtemben felsikítottam.

- Jézusom, sajnálom.- engedett el a pilóta.

- Öm, semmi baj, öm, azt hiszem, hogy ki fog jönni.- néztem végig magamon dadogva.

- Szóval most akkor nem tudom meg, hogy a kicsi Clotilde mit szeretett csinálni?- szólalt meg először Max a minket bámuló társaságból.

- Haver, igen, szerintem is ez most a legfontosabb.- veregette vállon a mexikói férfi a csapattársát.

- Én azt hiszem felhívom Gabet, hogy hozzon két kabátot, ha jön a Balettbe.- léptem el pár lépést a quartettől, telefonomat a fülemhez nyomva, miközben a táskámat vettem fel, a belőle kiesett dolgokkal egyetemben.

🅶︎🅰︎🆂︎🅻︎🆈︎

- Belehabarodtál?- lépked mellém Yuki, mire csak visszanézzem az éppen telefonáló barnára.

- Én? Nem, de egyszer elbírám az ágyamban.

- Haver, szerintem ő nem az a takaró fajta.- nevet mellettem a japán.

- Ki nem takaró fajta Tsunoda?- érkezik meg mellénk Horner is, Tost pedig mögötte lemaradva telefonált.

- A kiscsaj a társulatból.- intek a fejemmel a lány felé.

- Azt a nőt te csak hagyd békén Gasly!- förmed rám a férfi, mire mind a négyen döbbenten nézünk rá.

- Mégis miért?- találom meg először én a hangomat.

- Azért mert ő a Párizsi Balettáruslat egyik nagy tiszteletnek örvendő tagja, aki nem egy játékszer!

Szinte tátott szájjal figyeltem a férfit. Eddig nem voltam ilyen, nem is akartam ilyen lenni, de Caterina most megmutatta, hogy így is lehet. Most pedig, hogy Horner még tiltja is egyre jobban vonz ez a nő, még ha csak egy éjszaka erejéig is szeretném magaménak tudni azt a tüzet, ami körbe veszi a balerinát.

- Gabe elugrik hozzám, hoz nekem egy másik kabátot és neked is.- lép oda mellém Clotilde immár összeszedve magát valamennyire.

- Nekem? Honnan?

- Nálam van a bátyám pár dolga, a mai napra az is tökéletes lesz. Üdvözlöm Mr. Horner,- mosolyog a férfira, aki csak biccent egyet felé- Mr. Tost. Nem tudtam, hogy maguk is jönnek.

- Verstappen felvert mindenkit, aki élt és mozgott a hotelben.- morogta az orra alatt az osztrák.

- És a lakásában is.- néztem felháborodva a hollandra, aki csak egy unalmasak vagytok képpel nézett vissza rám.

- Na jó, nekünk mennünk kell, ha mindent be akarunk még ma fejezni, Chloé pedig nem igazán preferálja a késést.- indult el a nő az impozáns épület sor felé.

- Honnan jönnek ide diákok?- lépett mellé ismét Max, komolyan mondom, hogy nem tud leakadni a csajról?

- Hát valójában szinte bárhonnan, például ott van Daniel is a partnerem, ő svájci, Katyerina, az egyik hópehely, akinek a mentora voltam, ő orosz, de vannak olaszok, finnek, dánok, szóval minden féle nemzetiségű diákok.

- És az intézetből egyenes út vezet a társulatba?- a lány felnevetett a kérdésen.

- Jaj elnézést, de hidd el, ennek én örültem volna a legjobban, amikor befejeztem az intézetben a tanulmányaimat, nem vettek be a társulatba, azt hittem ott halok meg, így elmentem Londonba, az ottani intézete, ott írtakoztam be egyetemre is, egy évig voltam ott, után felhívtak, hogy kellene egy beugró, akkor már Chloé vezette a társulatot, nem tudta, hogy miért vagy hogyan kerültem Londonba, így én elutasítottam a szerepet.

- Hány éves voltál?

- Tizenkilenc, vagyis azt hiszem.- vont vállat a nő, mintha nem is lenne lényeges.

- Hogy kerültél vissza Párizsba?- még magamat is megleptem a kérdéssel, nem hogy a körülöttem lévőket.

- Öm, hát miután visszamondtam a párizsi szerepet, a Londoni Balett Társulattal táncoltam egy előadás erejéig, egy trió táncot, azon az előadáson ott volt Chloé, és után megkeresett, elmondtam miért nem vállaltam az ő szerepét, és hogy ezért voltam Londonban. Akkor behívott a társulatba.

- Szép történet.- jegyzi meg Sergio.

- Persze az lenne.- nevet fel ismét a nő.

- Csak?- mostmár fúrj az oldalamat a kíváncsiság.

- Nem fogadtam el a felkínált helyet.

- Mégis miért?- erősködtem tovább a lány mellé lépve, így közrezártuk őt Maxszel.

- Itt is vagyunk.- néz rám a nő mindent tudó mosollyal, majd belöki maga előtt az épület ajtaját. 

Az épületbe belépve nyüzsgő dákokkal találtuk szembe magunkat, akik könyvekkel vagy éppen balett cipőkkel rohangáltak fel-alá. Nem elég, hogy a folyamatos tánccal nyúzzák öket, még tanulniuk is kell e mellett nekik. Komolyan ez a hely maga a pokol lehet...

- Szerettél itt tanulni?- néztem le a lányra, aki csak pár centivel volt alacsonyabb, mint én.

Csak vállat vont, amolyan egynek ez is elment stílusban, majd elindult az egyik nagyobb próbaterem felé, ahonnan zene szűrődött ki. Hogy bírja ki, hogy nem válaszol? Falra mászik tőle az ember...

- Nem volt rossz, habár a társaságot mindig jobban szerettem, mint magát az intézetet, szigorú nevelők, kemény házirend, viszont kaptunk egy olyan stílust és illemet, amit nem lehet vagy nagyon nehéz megtörni.

- Hát, nálad ez a stílus eléggé leszaromra sikerült.- valaki olyan erővel taposott a lábamra, hogy majdnem felkiáltottam.

- Ja, hogy az a lábad? Nem is vettem észre.- kezdett el azonnal szabadkozni a csapatunk mexikói tagja.

A nő mindet tökéletesen látott, de semmit sem kommentált, a kijelentésemet sem.

- 1669-ben léptünk be a párizsi mindennapokba, és azóta általánosan minden hónapban színre visz a társulat egy előadást. Az intézet pedig a társulat számára neveli ki a táncosokat. Átlagosan naponta három edzés vagy próba van, egy reggel, egy kora délután és egy késő délután, de persze ez korcsoportonként változik, e mellett minden alapvető műveltségnek számító dolgot elsajátítanak az intézet tanulói. Van kérdés?- fordul hátra a nő.

- Itt is éltek? Vagyis akik tanulnak?- Yuki és Max jelenleg olyanok, mint a kis vásári majmok, akik előtt valaki egy banánt lógat.

- Igen, de nem kötelező jelleggel, habár az intézet mindig is jobban szerette, ha a diákjait közvetlenül ő ellenőrizhette.

- Van kimenő?- szólal meg mellettem Sergio is, akire még mindig felhúzott orral nézek a férfira, a lábamon éktelenkedő lábnyoma miatt.

- Este nyolcig.- bólint a nő, amikor csapódik au intézet ajtaja.

- Clotilde, itt vannak a kabátok, ezeket meg elviszem, nálam lesznek a kocsiban, hoztam Sansat is, mert szét akarta szedni a lakást.- hadarta el egy szusszara a tegnap már látott nő- Hogy van a bokád?

- Jobban van, nem lesz vele baj holnap, a kabátokat pedig köszi, egy életmentő vagy.- bújik ki a nő a talán törtfehér kabátjából, és egy pezsgőszínűt vesz fel, felém pedig egy grafitszürkét tart.

Gabrielle amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt, mondván neki még dolga van az Operában, és ott majd összefutnak a velünk maradt francia nővel.

- Van kutyusod?- nézek rá döbbenten, macskásnak néztem volna inkább.

- Nem, gondolom Gabe a szomszédtól hozta el, mert milyen jól nézne ki most itt velem.- nézett rám unottan, majd a többieknek szentelte a figyelmét, tovább magyarázva, ha valakinek kérdése volt.

És így telt el a napunk, mi értelmetlen és átlagosan unlams kérdéseket tettünk fel, Clotilde pedig úgy válaszolt azokra, mintha csak egy könyvből olvasná a dolgokat. Vajon ezt is a fejükbe verik abban az intézetben? Ki csukja egyáltalán intézetbe a lányát? Ettől már csak egy svájci internátus lenne jobb...

- De komolyan, ki az az állat, aki annyira gyűlöli a gyerekrté, hogy már kicsi korában intézetbe zárja?- adtam hangot a kocsiban észrevételeimnek, Yuki érdeklődve nézett rám, Tost értetlenül, Horner viszont, nos ő mindig is kicsit furcsa volt számomra, most azonban főleg az lett, nem tudom, milyen tekintettel figyel engem a visszapillantóban- Ettől már csak egy svájci internátus lenne jobb, de komolyan. Egy gyerek azért van, hogy a szülei szeressék, és nem azért, hogy

- Befognád?!- csap a kormányra idegesen Horner- Komolyan ma egész nap hülye kérdésekkel bomlasztottad szegény nőt. Leszarom stílus? Tudod te mennyi energiája lehet némi abban, hogy minden nap hétre jár próbálni? És honnan tudod, hogy egy szülő nem éppen azzal segít a legtöbbet a gyerekének, hogy elengedi? És engedi, hogy mások is szeressék? Hm?!- leparkolt a lakásom előtt, de én csak forcsán néztem rá- Menjél fel, zuhanyozz le hideg vízzel, és aludd ki magad. Holnap pedig bocsánatot fogsz kérni a kisasszonytól, ha addig élek is! Világos?!

- Persze.- hajtottam le a fejem, majd egy elmormogott búcsú után ki is szálltam az autóból, amikor egy futó ütemes léptekkel haladt el mellettem.

Visszafordult felém, így vettem észre, hogy a már napok óta engem kísértő nő az. Vajon tényleg elvetettem ma a súlykot?

Lakásomba felérve úgy tettem, ahogy Horner mondott, egy hideg zuhany után az ágyamba vetettem magam, majd a kezembe  vettem a telefonom, hogy megtudjam, mivel tudnám kiengesztelni a nőt. Már ha mérges egyáltalán. Mert nem lenne rossz valaki, ha véletlenül ide keveredem egyszer kétszer Párizsba...

Bazsarózsa, miért nem szeretheti ez a nő a sima rózsát? Ennyit Horner kialvásos tervéről...

•🌼•

Ici-picit (nagyon) megkésve, de hoztam a részt, és szívesen fogadok véleményt, így pár rész után, hogy kinek hogy tetszik, vagy éppen miért nem...

Legyen további csodálatos hetetek!❤️