Író: Naomi Novik

Cím: A végzet iskolája/A Solomancia első leckéje

Kiadó: GABO

Műfaj: dark fantasy

Oldalszám: 356

Olvasásom időtartama: július 18. - augusztus 5.

Történet: Adott egy világ, melyben néhány ember mágiával rendelkezik, és nekik van egy különleges iskolájuk, a Solomancia. Ez önmagában még nem nagy cucc, igaz? Viszont ez az iskola halálos lehet, szó szerint. A diákokra mindenhonnan szörnyek lesnek, amik - meglepő módon - ki akarják őket nyiffantani. Az iskolában nincsenek tanárok, csak test nélküli hangok "tanítják" őket, azonban az iskola kegyetlenül megtorolná, ha nem végeznék el a számukra kijelölt feladatokat. Ja, és még egy apróság az iskoláról: az űrben van.

A mágia használatához azonban nem elég, hogy ezzel a képességgel születtek, úgynevezett manát kell hozzá előállítaniuk, ami néhány diák számára bonyolultabb, mint a többieknek.

Ebben az iskolában kezdi el El a 3., utolsóelőtti évét. Nem igazán jó a barátkozásban (talán a goromba természete lehet az oka), ami számára szívás, ugyanis valahogy szövetségeseket kéne gyűjtenie a záróvizsgára.

Hogy milyen a záróvizsga? Nos, bedobják őket egy nagy terembe, ami még jobban hemzseg a szörnyektől, mint az iskola bármelyik másik része, majd mintha az iskola azt mondaná: na, sok sikert a kijutáshoz! Az iskolában mindenki tudja, hogy egyedül esélytelenek.

Valami furcsa okból az iskola önkéntes hőse, Orion, úgy dönt, hogy ahelyett, hogy azokkal az emberekkel lenne, akik szinte istenként tekintenek rá, kiválasztja az egyetlen embert, aki goromba vele. Na, mit tippeltek, ki az? Hát persze, hogy drága főhősnőnk, Galadriel!

Az események egymást követik - időközben El szerez magának két szövetségest Aadhya és Liu személyében, El belekóstolhat a menő, úgynevezett enklávista gyerekek életébe -, a szálak pedig oda vezetnek, hogy végül Orionnak, Elnek és néhány végzősnek le kell mennie a vizsgaterembe, hogy megjavítsanak egy gépet, ami remélhetőleg egy időre kiírtja a szörnyeket. Nos, ez nagyjából öngyilkos vállalkozással egyenlő.

A végén minden megoldódni látszik, ameddig El nem kap egy furcsa levelet édesanyjától.

Idézetek:

"Amikor Orion másodszor is megmentette az életemet, úgy döntöttem, hogy meg kell halnia." - első mondat

"Imádom, amikor lefekvéskor tör rám az egzisztenciális krízis, olyan pihentető." - 9. Fejezet: Ismeretlen

"Ahogy anya mondaná, a harag rossz vendég: bejelentés nélkül jön, és sokáig marad."

"Igen, határozottan attól féltem, hogy a horgolás gyötrelmei átlöknek a sötét oldalra." - 7. Fejezet: Nyomorúság

"- Átkísérjelek? - mértem végig.
- Nem, nem kell... Mit jelentsen ez? - morogta.
- Tessék?
- Miért vagy ilyen kedves? Haragszol rám valamiért?
- Nem! - Már éppen tájékoztattam volna róla, hogy sokszor vagyok normális és kedves, vagyis alkalmasint, és ez egyáltalán nem a harag jele, aztán rájöttem, hogy igaza van, de nem rá vagyok mérges, hanem a haszontalan enklávista haverjaira." - 10. Fejezet: Grogler

Véleményem: egyszerűen imádtam! (Még ha az, milyen sokáig tartott kiolvasni, nem is ezt mutatja) Az egyetlen dolog, ami talán egy kicsit rontott az élményen, hogy az elején nehezen értettem meg a világot, viszont egy rövid idő után már minden világossá vált. El szerintem remek főszereplő, nagyon bírtam a stílusát, és a világépítés is nagyon megfogott, noha magamtól egészen biztosan nem akarnék a Solomanciába járni.

Értékelésem: 5 csillag

Ti olvastátok már ezt a könyvet? Ha igen, mi a véleményetek?