Aiposz világában a föld megremegett, a fából és kőből épült házak roskadozni kezdtek. A helyiek kiáltozva, növendékeiket megragadva léptek ki a kavicsokból készült útra. Egy pillanat alatt odalett az otthonuk, de nem értették, mi okozta eme hirtelen változást. Ha valaki azt mondaná, hogy eddigi életüket egy óriás szörnyeteg hátán élték, biztosan nem hittek volna neki. Azonban ez így volt. És a méretes lény felébredt hosszú, tízezeréves álmából, hogy újra vándoroljon, és káoszt okozzon a hátán lakóknak.

A kőszörny egyik lábát helyezte a másik után, ahogy átszántott a puszta terepen, hogy keressen magának egy pocsolyát. Már régóta nem ivott, érzékeny bőre is kiszáradt. A testéből áradó hőt legyőzte azzal, hogy az első tóba lépett, amit meglátott. Testét egy pillanat alatt árasztotta el a hűvös, egész teste lehűlt, a hátán minden megfagyott, az emberek helyben váltak jégoszlopokká. Az állat továbbment, mit sem sejtve a rajta lakozó életről, amelyet csupán egy pillanat alatt pusztított el. Ami vissza fog térni, amint ezer év múlva kellően felmelegedett.