A napom további része unalmasan telt, leszámítva azt, hogy beszélgettünk még utána is. Nem volt semmi érdekes téma, csak értelmetlen dolgokról fojtattunk csevegést. Este elköszönt, ahogy én is, és este 11 felé elaludtam...VOLNA, ha tudtam volna aludni, de nem tudtam, szóval egész este a plafont kémleltem, vagy az órát figyeltem. 

Reggel 6 órakor már talpon voltam, és indultam lefelé reggelizni. Apám megint nem jött haza, így szerencsém volt. Gyorsan megettem a vajas kenyeremet, és mentem is öltözni. Sima fekete felső egy fekete nacival. Nem nagy cucc. Aztán elvettem a táskám, és indultam a pokolba, vagy iskolába, kinek, hogy tetszik jobban. Pontos személy, illetve személyek nincsenek, akik állandóan megaláznának. Nem, rajtam az egész suli nevet, és ki nem állhatnak. Hogy mi rosszat tettem ellenük, ne tőlem kérdezzétek, hiszen én sem tudom. Sőt, lehet, hogy még ők sem. A tanárok szeretnek, mert jó magaviselettel, és jó bizonyítvánnyal rendelkezem. Ennyi szerencsém van. Mert ha még a tanárok is utálnának, én már nem tudom mit csinálnék. 

Nem bántom magam, nem vagdosom, sem ugrok ki vonat elé, nem. Megteszi nekem a drága Charlie a bántalmazást. Néhányszor próbáltam már lecsukatni, de mindig kimagyarázta magát, és engem egy elmebetegnek állított be. Nem csoda, hogy pszichológus akarok lenni, ugye? Segíteni akarok az embereknek, ha már magamon nem nagyon tudok. Azt a napot várom a legjobban, mikor elköltözhetek innen. Vége a szép gyerekkornak, vége a családomnak, és a boldogságnak ebben a házban. Anya tehet mindenről. Ha nem hagy itt minket, minden rendben lenne, apa nem inna, és nem is bántana, és folytatódna az a tündérmese, amiben eddig éltem. De ilyen az élet, mit csináljunk? Nem tudjuk irányítani, se semmi. Nehéz, de ez van. Na hagyjuk az önsajnáltatásom, és kezdjünk neki a napom elmesélésének. 

Megérkeztem a suliba. Szokás szerint reggel megint leöntöttek valamivel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy valaki nekem jön, jelen esetben Daniel, és valami van a kezébe ami folyékony, és nem fedett, jelen esetben kávé, és azt rám borítja, úgy mintha csak nem vette volna észre, hogy ott megyek. Nehéz elhinni, hogy ez a véletlen műve, és nem direkt csinálják ezt szinte minden reggel. Beszaladtam a mosdóba, és elkezdtem kiszedni a felsőmből a kávét. Nem igazán sikerült. Eldöntöttem, hogy most már váltópólót fogok hozni. Ezek után bementem az osztályba és leültem a helyemre. Nicholas még nem volt bent, de miért is érdekel ez engem? Inkább hagytam az egész gondolatmenetem, ami ehhez a témához kapcsolódott, és előkészültem matekre. Nicholas(kellene már neki egy becenév) csengetés után, de még a tanár előtt rohant be a terembe és csapta le magát mellém. Az óra elég unalmasan telt. Néhány osztály társam felelt, aki sík hülye matekból, aztán pedig átvettük a következő témát. Nicholas(túl sokat ismételgetem a nevét, nem?) egész órán piszkált. Vagy firkált a füzetembe, vagy dobált kis papírgalacsinokkal. Nagyon jó óra volt, mondhatom is. Szünetbe lehívott kajáért, én pedig lementem vele, mert miért ne. A folyosón jó néhány ember megbámult minket, nem tudom miért. Jó, igaz, a suli egyik legmenőbbe és a suli legutáltabb személye egymás mellett beszélgetve ment. Fura dolog, bevallom, és még én is alig hiszem el, hogy nem csak álmodom. 

Ott volt Amber is a csatlósaival, és épp fűztek egy fiút, ha jól láttam. Amint észrevettek minket, elindultak felénk. Tudni illik, nem vagyok velük a legjobb viszonyban. Amber szúrós szemmel méregetett minket, majd megszólalt:

-Nocsak, nocsak. Az ifjú pár. Gratulálok Nicholas, sikerült kifognod az aranyhalat.-mosolygott gúnyosan a fővezér.

-Nem vagyunk együtt, és tényleg aranyhal, csak pozitív értelemben.-vigyorgott rá Nicholas.

-Még hogy jó értelemben. Na ne nevettess.-kezdett el erőltetetten nevetni.

-Hidd el, sokkal jobb mint te.-mosolygott rám egy kacsintás kíséretében, majd Amberre nézett, megfogta a kezem, és elhúzott... VOLNA, ha nem vagyok szerencsétlen, és nem esek el az egyik csatlósa lábában. Ők elkezdtek rajtam nevetni, kivéve Nicholast. Nekem ez a megalázás olyan szinten rosszul esett, hogy elsírtam magam. Megtörtem. Előttük, mindenki előtt. Nicholas percek alatt felállított, és megölelt. Jó szorosan. Én pedig vissza öleltem. Ez is bizonyítja, hogy mennyire önkívületi állapotban voltam. Miután kicsit megnyugodtam, és a többiek is kinevették magukat, Nicholas elengedett, odasétált Amber elé, majd elkezdte a monológját. 

-Ha még egyszer egy rossz szót is szóltok neki, kicsinállak titeket, értettétek?-nézett rájuk dühösen.

-Pff, vajon mit csinálsz velünk?-vetette oda Amber gúnyosan.-És miért is véded te azt a kis cafkát?

-Megkeserítem az életeteket, és annyit szögezzünk le, hogy nem jó velem kezdeni. És még egy dolog. Eli nem cafka. Te vagy a cafka.-mondta ezt Nicholas folyamatosan Amber szemébe nézve, majd visszajött hozzám, és visszamentünk az osztályba.