Hangosan zihálva bámultam a plafont, bár még mindig forgott velem a szoba. Már… Régen nem volt ilyen intenzív élvezetben részem, így percekkel az orgazmus után is remegtek a lábaim. A takarómat hanyagul, félig-meddig átdobva magamon szusszantam fel. Még nem is néztem rá Jooheonra azóta, de hallottam, hogy ő is elég hevesen vette a levegőt.

- Jó voltál – vigyorodott el, amire hasonló arckifejezéssel egymás felé fordítottuk fejünket, egy ökölpacsi után pedig összegyűjtöttem az erőmet, hogy felüljek.

- Nekem erre most baromira szükségem volt – nevettem halkan a hajamba túrva, majd a testmozgás okozta izzadságcseppeket töröltem le halántékomról.

- Ezesetben örülök, hogy a hasznodra lehettem, barátom – nevetett jóízűen, majd feltápászkodott a gyűrött lepedőmről.

A tarkómat vakargatva, nagy szemekkel néztem utána, ahogy gátlástalanul, meztelenül sétált ki a szobámból, egyenesen a fürdőszobám felé véve az irányt. Hogy remegtek az ő lábai is... Valamilyen szinten azért ez büszkeséggel töltött el. Egy hatalmas sóhajjal dőltem vissza a párnámra, a telefonomat a kezembe véve. Amíg várakoztam, hogy felszabaduljon a fürdő, végiggörgettem az insta hírfolyamot, de fejben abszolút nem ott jártam. Nem is akartam elhinni, hogy én tényleg túl vagyok az első ilyen élményemen, ráadásul egyáltalán nem volt kiábrándító. Ha csak visszagondoltam arra a forróságra, amit akkor éreztem, amikor elmerültem benne, görcsbe rándult a gyomrom. Igazából… Így utólag beláttam, hogy Jooheon férfias reakciói izgattak engem a legjobban. Ott motoszkált a fejem hátuljában egy bizonyos személy gondolata is, de egyelőre nem akartam hagyni, hogy elmerengjek rajta. Majd reggel, ha egyedül leszek.

Hallottam, hogy barátom vett egy frissítő zuhanyt, így mire visszajött, jól ki tudtam fújni magam, illetve visszavettem alsónadrágomat. Egy nagy mosollyal az arcomon ültem fel, ahogy az én törölközőmmel szárítgatta vizes hajvégeit. Egy fehér pólót és egy fekete bokszert viselt, így igazán ölelnivalónak tűnt.

- Megyek, lezuhanyzom én is – paskoltam meg vállát, ahogy elhaladtam mellette, majd ahogy mondtam, el is vonultam letisztogatni magamat.

Leöblítettem testemet, nagyon jól esett a langyos víz a felhevült bőrömnek, majd miután elkészülődtem, alsógatyában és sötétkék köntösömben indultam vissza a hálómba. Jooheon már mellkasig betakarózva heverészett ágyamban, le sem vette rólam éles szemeit. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, hevesen dobogó szívvel bújtam be mellé, a takaróm alá, miután ledobtam köntösömet a padlóra, szemezni kezdtünk az éjjelilámpa halvány fényében. Boldog voltam, mert tudtam, hogy ezután nem fog megváltozni a kapcsolatunk, nem fogunk másképp viselkedni egymással.

- Nem nézünk még valami filmet? – szólalt meg néhány pillanat csönd után, amire csak halkan kuncogva nyúltam telefonomért.

- Mire vége lenne, kireggeledne. És reggel mennünk kell dolgozni – nyúztam meg arcomat egyik kezemmel az időre pillantva, gondterhelten sóhajtva, de igazából csak borzalmasan nem akarózott még csak rágondolni sem a korán kelésre.

- Csak… Nem akarom, hogy máris vége legyen ennek az estének… - biggyesztette le alsó ajkát, ami igazán szívszorító volt, de aztán csak szélesen elmosolyodott. Azok a gödröcskék… - De akkor… Jó éjt Hojjang – húzódott közelebb hozzám, hogy megpaskolhassa hátsómat, majd egyszerűen hátat fordított.

- Aludj jól – mosolyodtam el, aztán az egyetlen fényforrás kiiktatása után tanácstalanul, az ajkaimat összeszorítva néztem férfias alakjának sziluettjét.

Nem tudtam, hogy most mit vár tőlem, de… Aludtunk már együtt korábban, akkor is tök normális volt átölelni őt, aztán… Miután fájdalmat okoztam neki – bár nem mutatta ki túlzottan -, biztosan vágyik a gyengédségemre. Lassan öleltem át derekát, egy nagyot sóhajtva csúsztam hozzá a lehető legközelebb, államat vállán megtámasztva hunytam le a szemeimet.

Fáradt voltam már, az óra is lassan hajnali négyet ütött, de valahogy nem tudtam elaludni. Bűntudatom volt. Ne haragudj Minhyuk-ah, amiért az általad okozott frusztrációt máson vezettem le… Jooheon hamar egyenletes szuszogásba kezdett, így miután nyomtam egy gyengéd puszit vállgödrébe, igyekeztem kikapcsolni az agyamat.

Nem emlékszem, hogy hogyan, de valahogy csak elnyomott az álom, körülbelül három és fél óra múlva már szólt is az ébresztőm. Bár kellemetlen volt felijedni mély alvásomból, amikor kinyitottam a szemeimet, baromi kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Hehe, ugyan miért…

- Jó reggelt, Jooheonie – csikiztem meg derekát játékosan, ő még a szemöldökeit ráncolva, kínlódva forgolódott, teljesen belegabalyodva a takarómba. Halkan nevetgélve másztam fölé, amire egy pillanatra mintha lefagyott volna, aztán kinyitotta fekete szemeit. Mintha… Leesett volna az álla egy kicsit.

- Uram, maga nagyon kisimultnak látszik. Kellemes éjszakája volt talán? – kezdett hüledezni, majd nevetve tapasztotta egyik tenyerét arcomra, gyengéden megütögetett, mintha csak meg akart volna pofozni. Úgy elvigyorodtam… – Bezzeg nekem csak nehéz lesz végigülni az irodában a napot – forgatta a szemeit, de már bele is kuncogott.

- Pedig én nagyon vigyáztam rád – szemeztem vele egy elégedett félmosollyal, majd rendezetlen tincseim közé vezettem ujjaimat.

Ahogy ezt egy csendes, szemkontaktust-nem-megszakítós perc követte, egy halk sóhajjal keltem fel inkább. Kezét megfogva húztam fel őt is, amíg pedig befoglalta a fürdőszobát, én beindítottam a kávéfőzőt. Ritkán használom, tekintve, hogy jobban szeretek a srácokkal együtt kávézni a munkahelyen, de a mai reggelen… Nem voltam egyedül. Jó hangulatban ácsorogtam a konyhapultnál, az előkészített csészék mellett, kicsit el is bambultam a hajnalra gondolva, ezt Jooheon szakította félbe.

- Mint egy görög szobor… - ölelt át lassan hátulról, puha arcát vállamhoz nyomva. Oh igen, igazán felöltözhettem volna ez idő alatt…

- Itt a kávé, úgy, ahogy szereted – mosolyogtam szélesen.

Hosszú idő után nem egyedül tölteni a reggelt igazán megdobogtatta a szívemet. Még az energizáló ital is sokkal jobban esett. Kicsit sietve láttam neki a készülődésnek, mivel nemsoká indulnunk kellett ahhoz, hogy időben beérjünk az irodába. Ma egy egyszerű fekete, galléros pólót választottam, hozzá egy fekete öltönynadrágot. Miután készen álltunk elhagyni a lakásomat, beültünk az autómba. Még nem indítottam be a motort, mert valami megfogalmazódott a fejemben. Én csak nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá…

- Szóval… Senki sem fog tudni erről az egészről, igaz? – nevettem halkan. Egyáltalán nem éreztem kínosnak vagy kellemetlennek, hogy erről is beszéltünk.

- Bevallom, nehéz lesz úgy viselkednem, mintha nem rendezett volna át engem Lee Hoseok az éjjel folyamán – csóválta a fejét vigyorogva, kezét pedig erősen csapta combomra, jól meg is markolt.

- Istenem… - nevettem el magam szavaira, kezét pedig elkaptam, hogy összefonhassam ujjainkat – Még egy foltot sem hagytunk egymáson. Senkinek sem fog feltűnni, hogy… Volt valami – mosolyogtam magam elé nézve, de éreztem, hogy Jooheon le sem tudta venni rólam a szemeit.

- Most, hogy mondod… - szusszant egy nagyot, majd hirtelen tapadt ajkaival nyakamra.

Nem akartam, hogy megbélyegezzen engem egy ilyen látható helyen, hogy aztán mindenki megbámuljon, vagy számonkérjen, de… Hiába kaptam oda, gyengéden lefogva torkánál, hogy el tudja nyomni magamtól, már késő volt. Két pillanat alatt benedvesített egy pontot cuppanós csókjaival, majd úgy beleszívott bőrömbe, hogy szinte csillagokat láttam.

- Szívesen. Csak hogy ne csak nekem legyenek kellemetlenségeim a nap folyamán – csókolt oda még egyszer, majd szemtelenül mosolyogva fordult most már előre, bekötötte a biztonsági övét.

- Hihetetlen vagy – csóváltam a fejemet tenyeremet az érintett felületre tapasztva, majd elnevetve magam indítottam be az autót. – Még csak vissza se tudok menni a lakásba, hogy felvegyek egy garbót vagy valami, annyira késésben vagyunk – morogtam rá egy kicsit, de persze nem gondoltam komolyan, közben a visszapillantóban megvizsgáltam nyakamat.

Ezen már hiába idegeskednék, hiszen… Már ott díszelgett a mélyvörös szerelem-folt a bőrömön. Nem zavart, hogy egész úton combomon pihentette kezét, sőt, igazán hízelgő volt. Egészen kellemes beszélgetést folytattunk, zene volt füleimnek, hogy hosszú idő után nem a rádió hangja adja a háttérzajt a vezetéshez, hanem az egyik legjobb barátom.

Amikor megérkeztünk, tisztes távolságban sétáltunk a főbejárat felé, tényleg semmi vonzalmat nem mutattunk ki egymás felé. A srácok természetesen már ott vártak minket, le is ültünk az aulában. Úgy röhögtek rajtam, de egyikőjük sem merte megkérdezni, hogy mégis ki szívta ki a nyakamat, én pedig csak egy kis önelégült mosollyal reagáltam nevetgélésükre. Borzasztóan élveztem, hogy volt egy kis titkom, amihez jó érzések társultak. Ha kivertem volna Minhyukra, arra lehet, hogy nem lettem volna ennyire büszke…

Hamarosan betértem a saját kis dolgozószobámba, az íróasztalomon heverő piros színű dokumentum láttán pedig majdnem megállt a szívem. Amikor megkaptam a kis szőke egyetemistámat, akkor is ilyet kaptam… Ugye nem? Sietve tettem meg azt a két lépés távolságot, majd ki is nyitottam a mappát. Gyorsan átfutottam szemeimmel a jelentést, de hála istennek csak kaptam egy hivatalos iratot arról, amit bejelentettem a minap. Igen, szerencsére Minhyuk biztonságban van. Bár most már nem csak kamerán keresztül fogja figyelni a házát az NIS, de inkább ez, mint hogy baja essen. Fellélegezve huppantam le a jól megszokott székembe, majd bekapcsoltam a számítógépet. Ma egységesen mindenkinek kilenctől lesz hozzáférése a rendszerhez, a tegnapi áramszünet kicsit bezavart a hálózatban. Na meg nekem is okozott kellemetlenségeket… Ahogy visszagondoltam Minhyuk kéjtől piros arcára, a combjára, amiből keveset láttam ugyan, de pont kellően felkeltette a figyelmemet, a pirosas ajkaira, amit erőteljesen harapdált, hogy visszafoghassa nyögéseit… Kicsit égni kezdett az arcom. Egyszerűen csak kívántam látni őt.

Mivel kilenc óráig volt még körülbelül tíz perc, addig elvégeztem a papírmunkát, amikor pedig elérhetővé vált a szerver, rá is kattintottam a szoftver ikonjára. Nagyokat pislogtam a monitorra, a végtelen töltőképernyőre. Kezdtem türelmetlen lenni, éppen újra akartam indítani a gépet, amikor kiírt egy hibakódot, a képernyő elsötétült, különböző bináris kódokkal. Azt hiszem, hogy meghalt a gépem. A számat húzva vettem ki telefonomat a zsebemből, írtam a fiúknak a csoportchatbe.

„Nektek működik a szoftver?” – küldtem is be, mind másodperceken belül megnyitották.

„Összeomlott a szerver, hamarosan tájékoztat a vezetőség, hogy hogyan tovább” – válaszolta meg kérdésemet Hyunwoo. Hát igen, ő van a legmagasabb pozícióban, így ő szokott a leghamarabb tudni a főnök döntéseiről.

Unatkozva, céltalanul telefonoztam addig, aztán felvillant az ajtó feletti kisméretű piros lámpa, ami annak volt a jele, hogy mindjárt lesz egy bejelentés a hangosbemondóban. Kíváncsi tekintettel fordultam oda székemmel.

- Kedves NIS ügynökök! Mint észlelhették, probléma lépett fel a hálózatunk működésében. Negyed óra múlva mindenki jöjjön a nagyterembe. Ott mindenről pontos tájékoztatást fogunk adni. – hallatszott a főnökhelyettes hangja, ami nyugodtnak tűnt, így én sem izgultam.

Bár… Amióta itt dolgozom, sosem kellett még a nagyterembe mennem… Épp ezért utam Hyunwoo irodájába vezetett, míg a „szomszédjaim” a folyosóról ugyanabba az irányba kezdtek özönleni. Összetalálkoztam a csapattal, így együtt mentünk keresztül az aulán, majd olyan folyosókon haladtunk végig, amiket én még egyszer sem láttam. Elámulva néztem szét a minimalista, modern, fehér falakon, amik egyre csak szélesedtek. Szembe találtuk magunkat két nagy ajtóval, mindkettő nyitva volt, a srácokat követtem, ők már rutinosan sétáltak be a jobb oldalin. Az ajtót átlépve újra kicsit tátva maradt a szám. A nevéhez híven hatalmas befogadóképességű terem tárult a szemünk elé, mintha csak egy egyetemi előadóterem lett volna, de attól azért nagyobb. A padsorok meredek lépcsővel voltak összekötve, így elindultunk lefelé, középtájon pedig így öten leültünk egymás mellé, Hyunwoo, Kihyun, Jooheon, én és Hyungwon sorrendben. Többek arca is igen feszült volt, félfüllel hallottam, hogy barátaim is arról beszéltek, hogy valami nagy dolog történhetett, ha ide kellett jönnünk, de én csak izgatottan pillantottam körbe, ahogy megteltek a sorok. Csak most eszméltem rá, hogy milyen sokan is vagyunk… Igazából nekem nagyon tetszett az egésznek a hangulata, főleg, amikor a vezetőség tagjai a „földszinten” beindítottak egy óriási projektort. Kint borongós idő volt, így viszonylag sötét volt addig, amíg a kijelző fénye be nem világította a termet.

Egyik pillanatról a másikra, hirtelen mindenki elcsöndesedett, a főnökhelyettes pedig beleszólt a mikrofonba. Ott állt mellette az igazgató is, illetve a vezetőség többi tagja is. Igazán tekintélyt parancsoló volt, ahogy fegyelmezetten, öltönyben és kosztümben felsorakoztak.

- Nos, ha mindenki megérkezett, kérem, zárják be az ajtókat. – biccentett a főnökhelyettes, amire nagy zajjal csukódtak be azok. – Szóval, mint azt mind tudják, tegnap éjjel váratlanul áramkimaradás történt az épület egész területén. Szakértőink reggelig dolgoztak azon, hogy minden úgy működjön, ahogy eddig, de… Korántsem ilyen egyszerű a helyzet. – folytatta, majd az elé kihelyezett laptopon elindított egy diavetítést.

A szemöldökeimet ráncolva olvastam el a rajta lévő szöveget, bár leginkább informatikus szakkifejezésekből állt.

- Úgy tűnik, hogy valaki, vagy valakik, bejutottak az NIS titkosított szerverére, áttörték a tűzfalakat. Az áramkimaradás ideje alatt úgy módosították a rendszert, hogy elsőre fel sem tűnt, csak amikor aktiválni próbáltuk a hálózatot. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem egy vírussal állunk szemben – vette át a szót egy középkorú hölgy, aki az informatikai vezetője az NIS-nek.

- A következő dián láthatják, hogy mely szervezetek állhatnak a kibertámadás mögött – néztek mind a kijelzőre.
Nagyon sok fel volt sorolva, köztük több, a koreai kormány által vezérelt intézet is. Nagyon úgy tűnt, hogy jelen pillanatban a vezetőség is csak a sötétben tapogatózik. Ez nem túl jó jel… Mi lenne a célja bárkinek is feltörni a mi adatbázisunkat?

- Arra gyanakszunk, hogy valaki egy dolgozón keresztül szerzett hozzáférést, vagy pedig… Valaki létrehozott egy sokkal fejlettebb technológiát, és az… Rosszkezekbe került.