Sziasztok virágook!

Nagyon-nagyon-nagyon sok késés után most megérkezett a 4.rész.Sácok tudom,hogy úgy tűnik mintha már nem is foglalkoznék a történettel,de valójában nagyon is.Nagyon nagy elnézést szeretnék kérni tőletek a késé miatt,de most új suli meg új tanárok,nagyon sok most a tanulni való is  és az a helyzet,hogy még meg kell szoknom a nagy tempót és a sok tanulni valót.De nem akarok nektek szabadkozni,tudjátok milyen nehéz az élet :D Szóval nagyon jó olvasást nektek,pusziii,és remélem tetszeni fog a rész :)) 

Ismét újabb napra virradtunk,de ez a nap egészen más volt mint a többi.Talán még soha nm ébredtem úgy,hogy bárcsak inkább ezt a napot átugorhatnánk.Hogy is mondjam,a reggelem is ehhez a hangulatomhoz igazodott,ugyanis amikor a tükör elé álltam megijedtem magamtól.Tisztára horror filmbe illően néztem ki.A hajam szó szerint felállt,kiállt,összeállt,a sminkem teljesen el volt mosódva,és a rúzsom.....inkább ne is beszéljünk róla.Mivel nem volt elég lelki erőm helyrehozni mindezt,ezért először főztem magamnak egy kávét,és egy kis reggelit is ettem,de a temetésre gondolva egy falatnál több nem ment le a torkomon.A helyzet az hogy most még a kávé is rosszul esett.

Hosszú időbe telt,de sikerült helyre hoznom az arcomat és a hajamat,igazából egész szép eredmény lett belőle.De ezután jött az amit kihagytam volna.Mindig is szerettem kiválogatni a ruháimat,és szerettem variálni mit is vegyek fel,de most csak egy szimpla fekete ruhát kellett elővennem.Szeretem a feketét,de kicsit sem ilyen alkalmakkor.Valójában talán nem is a feketéről és a temetésről szól az egész idegállapotom,hanem arról,hogy mit fognak szólni Claire szülei.Mi van ha engem fognak hibáztatni?

Na jó,hagyd abba!!

Szólalt meg a fejembe egy kis hang,és mivel igen csak későben voltam nem tudtam önmagam marcangolásával foglalkozni.Szóval,gyorsan felkaptam a ruhát,és egyszer sikeresen szét is szabtam a harisnyámat de nem baj,semmi gond!Ez már amúgy sem én lettem volna,ha nem történik meg.

Tettem fel egy kevés sminket,majd egy kis táskába beleraktam a telefonom és egyéb iratom,és már indultam is.Cyrus útközben hívott,hogy hol a fenébe vagyok már,mire még jobban elkezdtem rohanni,közben még gyors vettem egy virágcsokrot,és pontosan a temetés előtt 10 perccel a helyszínen voltam.Nem voltam büszke magamra,hogy ilyen későn érkeztem barátnőm temetésére,de....hagyjuk nincsen mentségem,elszúrtam.Mielőtt a tömeghez mentem volna,kifújtam magam,és szép kecsesen elindultam.Próbáltam tetetni hogy nem futottam vagy hasonlók,de belül azt éreztem menten meghalok.

Na de csak ezután jött az igazi meglepetés számomra.Először is köszöntem a barátaimnak,és az ölelésükbe bontakozva azonnal elsírtam magam.A hátuk mögött volt a barátnőm koporsója.Félre toltam Cyrus-t és Chris-t,majd a koporsóhoz léptem.A kezemben lévő virágot a koporsóra helyeztem,mely csodaszép fából volt kifaragva,pont olyan volt amilyet megérdemelt,még ha voltak is vele szemben ellenvetéseim.Kár volt azt hinnem,hogy egy drogos,mert egyel talán nem.Egy csupa,szív lélek lány.Ott álltam könnyes szemmel,és csak bambultam amikor valaki megérintette a vállamat.Odakaptam a fejemet,és ott állt mellettem Claire anyja.Tudta mit érzek,tudta mit akartam mondani,és azt is tudta hogy mire van szükségem,és én is tudtam neki mire van szüksége,így szavak nélkül egymás ölelésébe bontakoztunk.Csak pár percig tartott,mert megjött a pap,és Claire anyja beszélni szeretett volna vele.Könnyeimet letöröltem,majd amikor oldalra néztem megpillantottam a napom legnagyobb meglepetését.Harry-t.Ott ült a padon,lefelé szegezett fejjel.Nem láttam jó ötletnek,hogy oda menjek,főleg mert ez nap nem rólunk szól.Ezért csak összehúzott szemöldökkel a barátaimhoz mentem.És miért?Mert fogalmam sem volt mi köze van Claire-hez.

-Kedves egybe gyűltek,ma azért vagyunk itt,mert szeretnénk elbúcsúztatni Claire-t.Mindannyiunk számára,most ez a nap nem könnyű,hisz elvesztettünk egy barátot,családtagot.Azonban nem kell,hogy erre a napra úgy emlékezzünk,hogy elvesztettünk valakit,sőt tegyük színessé ezt a napot.Hiszen Claire is így szeretné.Nincs velünk,de a lelketekbe mindig égni fog-e fiatal hölgy szíve,és átsegít utatokon.Most pedig imádkozzunk.-mindenki lehajtott fejjel elkezdte mondani az imát.Claire anyukája nagyon sírt,mellettem a srácok teljesen ki voltak készülve,én pedig......fogalmam sem volt hogy mit érzek.Fájdalmat,boldogságot,gyászt,emlékeket,és düht.Majd pedig a velem szembe álló személyre pillantottam,aki láthatóan teljesen el volt merülve a gondolataiban.A tökéletes arcán.....mi van??Hé agy,én Dereck-et szeretem!!Szóval...az arcán nem látszott semmilyen érzelem,de aggódtam miatta.

-Ez olyan szörnyű.-szipogott Izzy.

-Az soha nem hittem volna,hogy ez épp vele történik,egyszerűen nem bírom felfogni.-hallgattam a többiek beszélgetését,miközben Claire anyát néztem,amint a lelkésszel,majd pedig Harry-vel beszélget.Semmit nem tudtam leolvasni a szájukról,ezért inkább nem is erőlködtem tovább.Közben a szemem előtt engedték le a koporsót a földbe,majd elkezdték beásni.Nem bírtam nézni,de a többiek beszélgetését sem akartam hallani,egyszerűen csak egyedül akartam lenni,ezért elfutottam.Kerestem egy békés padot-már ha lehet békés pad egy temetőben-és leültem.Már könnyek sem jöttek ki,de a fejem tele volt mindennel!Előre dőlve a térdemen támaszkodtam.

-Akarsz beszélni róla?-felkaptam a fejemet a hangra.Ben volt az.Érdekes,más esetben azt mondtam volna,hogy nem,de Ben-nel még soha nem beszélgettem bizalmasan,vagy igazából az alapvető dolgokról sem nagyon.Fura,pedig nagyon jó barátok vagyunk.Mosolyogva bólintottam mire leült mellém.

-Mi a baj?-mosolygott.

-Hát...nem is tudom,csak...elfutottam.Nem bírtam hallgatni ahogy beszélgettek,nem bírtam nézni ahogy a szemem előtt ássák be a koporsót.Mikor a pap azt mondta,hogy tegyük színessé ezt a napot,úgy gondoltam teljes mértékben igaza van.De aztán azt gondoltam,hogy nem nincs igaza,nem érezhetjük jól magunkat nélküle,mert nincs velünk.Nem bírom felfogni,hogy tényleg meghalt.Bárcsak előbb mentem volna vissza a koleszba,akkor nagyobb esélye lett volna,túl élte volna,de nem tudtam megmenteni.Mindennap az a kép jelenik meg a fejemben amikor beléptem a szobába,és az egész ágy,és ő is......-nagyon nyeltem.-Véres volt.

-Ez nem a te hibád,te pont jókor érkeztél,nem ettől halt meg,szívrohama volt.Nem tudták megmenteni őt,de a papnak igaza van.Nem kell,hogy ez a nap a teljes gyászról szóljon,tedd színessé.Érezd jól magad.Ha jól érzed magad az azt jelenti,hogy Claire végig ott van veled,és tudod miért?Mert ő is pontosan azt szeretné,hogy te jól érezd magad,mert biztos vagyok benne,hogy hálás neked mind azért amit tettél.De ha szomorú vagy,akkor nem fogod érezni,hogy ő itt van melletted,pedig de.Nem baj,ha érzed a hiányát,vagy hiányzik,csak gondolj azokra a dolgokra amiket együtt csináltatok,ne a rossz dolgokra.Ő soha nem fog elhagyni minket.-hirtelen azt éreztem,hogy boldog vagyok.Elszállt a gyász a fájdalom és a düh,csak boldog voltam.Igaza van Ben-nek,Claire is ezt szerette volna.Nagyon fog hiányozni,de most ezt a napot színessé fogom tenni,és csakis érte.

-Köszönöm Ben!-szorosan átöleltem.

-Nincs mit!-még erősebben szorítottam.

-Te hogy bírod ilyen jól viselni a helyzetet?A temetés során mindenki arcáról lelehetett olvasni a fájdalmat,de te....úgy látszott jól vagy.-mosolygott egyet.

-Nekem.....meghalt az anyukám.2 éve.-sóhajtott,de még mindig mosolygott.

-Istenem Ben,nagyon sajnálom,részvétem!Olyan hülye vagyok,ne haragudj én.....-kezdtem bele a szabadkozásomba,de Ben félbe szakított.

-Ne!Nem kell!Senkinek nem beszéltem még róla,és azt hiszem,hogy pont erre van szükségem.-bólintottam,és egy folytasd pillantást vetettem rá.-2 éve halt meg.Azon a napon,a világ összes dühe fájdalma az enyém volt.Minden családi fotót széttéptem,és elkezdtem ordítani apámmal,pedig nem tehetett róla,csak annyira dühös voltam.Soha nem voltam az a gyerek,aki kárt tenne magában,de azon az estén vagdosni kezdtem magam,nagyon.Be is kerültem a kórházba.Apu nélkül nem tudtam volna végig csinálni,miután kiengedtek,elmentem egy nagyon jó pszihológushoz,aki apu segítségével átsegített a nehéz időszakon.És attól a naptól megfogadtam,hogy soha nem fogom ezt tenni magammal.-mosolyogtam.

-Nagyon erős vagy,anyukád biztosan nagyon büszke rád.-megöleltem.-De mi volt a baja?

-Agyi Aneurizmája volt.Ütőér tágulat.Egyik este veszekedtem apuval és ideges volt,majd becsapta az ajtót.Érezte,hogy nincs valami rendbe ezért a kórház felé sietett de már késő volt.Megrepedt az aneurizmája és meghalt.Szerencse egy orvos észre vette hogy a földön fekszik,és értesítettek minket.

-Ó istenem,sajnálom.

-Hé srácok,gyertek!-kiabált Izzy.-Felálltunk a padról,majd mielőtt visszamentünk volna még megöleltem Ben-t.Izzy mindkettőnknek pezsgőt nyomott a kezébe,és mi is leültünk közéjük a pokrócra.Claire anyja hozott egy piknik kosarat ami tele volt finomságokkal,majd mindannyian elkezdtünk lakmározni.Jól éreztük magunkat.Más család egy gyászt halk vacsorával,vagy valami szomorú dologgal töltik,de mi nem az a család vagyunk.Most már nem szomorúsággal hanem boldogsággal néztem vissza a Claire-el töltött hónapokra,és a barátságunkra.

Éppen Chris-el beszélgettem,mikor a szemem sarkából láttam közeledni Harry-t.Nem akartam vele beszélni.Chris is észre vette hogy közeledik,mire kacsintott egyet.

-Sziasztok!-halványan elmosolyodott.-Beszélhetünk?-fordult hozzám.Sóhajtottam majd gyorsan elköszöntem a többiektől,amúgy is későr járt,majd intettem Harry-nek a fejemmel,hogy jöjjön.Miután kiértünk a temetőből,kezdtem kíváncsi lenni,mit akar mondani,de a kérdést talán bunkóbban tettem fel,mint azt magamtól vártam.

-Mit akarsz megbeszélni?