Egész éjjel Tara kórterme előtt aludtunk a srácokkal.Az orvost belevéste a fejünkbe,hogy nem mehetünk be,amíg fel nem ébred.Makacsul akkor is itt maradtam,a srácok támogattak,nem próbáltak rá venni arra,hogy menjek haza,és ezért nagyon hálás voltam.A székek kicsit kényelmetlenek voltak,ám még ez sem érdekelt.Viszont amikor felébredtem még a srácok aludtak,így gondoltam engesztelésük veszek nekik kávét.Nem igazán ízlett a tegnapi kórházas kávém,inkább úgy döntöttem elmegyek a legközelebbi Starbucks-ba.

Pár utcányira volt,amit nem is bántam,jól esett a friss levegő.Egy cseppet szitált az eső,de igazán frissítő érzés volt számomra.Esőcseppekkel a hajamon,léptem be a kávézóba,ahol megcsapott a meleg,hirtelen nagyon súlyosnak és forrónak éreztem a téli,bundás kabátomat.Kértem 6 erős kávét,feketén.A hölgy gyorsan elkészítette nekem a kávékat amiket a fizetés után megragadtam,és rohantam vele vissza,nehogy kihűljön.Leraktam a srácoknak az egyik székre,és egy kis cetlire ezt írtam nekik: "Jó reggelt,pöcsök.".

Visszavágytam a friss levegőre.Fojtogatónak éreztem a kórház falai között bezárva magam.Levegőhöz kellett jutnom.Hosszú lábaimmal tettem meg az utat a lépcsőkön lefelé.S mikor ismét a friss levegőn tudhattam magam,megnyugodtam,a légzésem újra normális lett.

-Jó reggelt,te pöcs!-összerezzentem a hangra,aztán mikor megpillantottam a hang tulajdonosát mosolyogni kezdtem.-Hogy vagy öreg?-ült le mellém David.Vállat vontam.

-Egész.....jól.-sóhajtoztam.

-A francokat!-halkan kuncogni kezdtem.

-Tényleg nem.-ráztam a fejemet,vigyorogva.David is felnevetett.

-Hát most kaptok egy esélyt,hogy mindent helyre hozzatok.-nézett rám,közben mosolygott.

-Idegesít a mosolyod,le vakarnád az arcodról?-nevettünk.Aztán rájöttem,hogy miért mosolyoghatott ennyire.-Várj......már.....-kezdtem.Válaszuk csak bólintott,én meg felugrottam a lépcsőről és futásba szeltem végig a folyosókat.A 4 újdonsült haverunk,kint álltak az ajtó előtt,de mielőtt beléptem volna egy biztató mosolyt küldtek felém.Mély levegőt vettem,majd lenyomtam a kilincset,innentől kezdve csak magától nyíllódott ki az ajtó,ezzel elém tárva a látványt.Elkezdett folyni a könnyem,ahogy mentem közelebb hozzá.Az arca fehér volt,akár a hó,a kezei a testéhez simultak,úgy feküdt ott mint egy cövek.Megkerültem az ágyát,és az ablaknál lévő széket az ágyához húztam.Lassan ereszkedtem a székre.Gyengéden megsimítottam az arcát,majd megfogtam a kezét,az én kezem melegével melegítettem fel az övét.Felemeltem az apró,átfagyott kezeit,majd egy apró csókot hintettem rá.Ismét csak levegőre vágytam,de eszembe sem volt elszakadni tőle.Tovább szorítottam a kezét,soha többet nem akartam elengedni.Élete végéig ott akarok maradni vele,nem akarom elengedni.A szívem megszakad ezért a lányért.Bunkó módjára fájdalmat okoztam neki,istenem.....annyira.....annyira hiányzott.

-Szeretlek!-suttogtam.

Több percen,órán keresztül néztem,arra vártam,mikor nyitja fel a szemét,és mosolyog rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel.De nem tette.

***

*Tara szemszöge*

Fájt a fejem.Oly annyira,hogy nem bírtam kinyitni a szemeimet.Ám küzdöttem a fájdalom ellen,és pislogni kezdtem.A beszürödő fény bántotta a szemem,ennek hatására elkezdtem szédülni és a látásom is elhomályosult.Mikor végre fel bírtam emelni az egyik kezemet,megdörzsöltem a szemem,így már valamennyire kitisztult a látásom.Magamhoz térés után jöttem csak rá,hogy valójában nem is otthon,hanem kórházban vagyok.Valamennyire emlékszem a történtekből,de csak annyira,hogy tudjam hol voltam és mit tettek velem.És azok csak az első napok voltak.

Meg akartam tornásztatni a kezeimet,lábaimat,de az egyik kezem nem akart mozdulni,az okára pedig csak akkor jöttem rá,mikor odafordítottam a fejemet.A göndörkém fogta a kezemet,közben az ágyam szélére hajtotta a fejét.A fürtjeitől elállt a lélegzetem,és ebben a pillanatban jöttem rá,hogy még létezik a világon a remény.Egész idő alatt abban reménykedtem,hogy Harry eljön értem,és most itt van.Tudtam,valahol mélyen tudtam,hogy eljön értem,de már kétségbe voltam esve,és elszállt a reményem.

Gyengéden megérintettem az arcát,majd végig simítottam rajta.Az eredménye egy enyhe mocorgás volt,ezért a fürtjeit kezdtem simogatni,amitől pislogni kezdett,majd gyorsan felkapta a fejét.Mikor meglátott a szemei csillogtak,ahogy az enyémek is.Ő is végig simított az arcomon,majd felállva a székből,felém hajolva gyengéden megcsókolt.Hmm...milyen régen vágytam erre.Habozás nélkül visszacsókoltam.Annyira kétségbeesetten,de egyben boldogan csókolt,hogy belemosolyogtam,ezáltal lihegve váltunk el egymástól.A fejét az enyémnek döntötte.

-Sajnálom!-suttogta.

-Ne most!-ráztam a fejem,majd ismét megcsókoltam.

Már több mint egy órája beszélgettünk,nevettünk.Néha rám jöttek kisebb nagyobb köhögő rohamok,vagy nem kaptam levegőt.Nem akartam azt,hogy Harry elmesélje hogyan látott engem.Az emlékek amik feltörtek bennem,így is nagy problémát okoztak.El tudtam felejteni,de aztán visszajöttek akármennyire is harcoltam ellene.Harry természetesen meg tudott nyugtatni egy kis időre is.

Éppen nevettem valamin amikor kopogtak az ajtón,és kíváncsian Harry-re néztem.Mosolyogni kezdett,majd az ajtó túloldalán lévőnek egy "gyere be" félét motyogott.Egy barna hajú,egészen helyes fiú dugta be a fejét.Teljesen össze voltam zavarodva!Ki ez??Harry-re néztem ismét.

-Tara,ő itt a legjobb barátom David!Akivel együtt dolgozom.-meg sem tudtam szólalni.A torkom kaparni kezdett,és ezzel együtt megint elkezdődtek a köhögések.Harry azonnal nyugtatni kezdett,David pedig lemosta a kezét,és a homlokomra tette,hogy kicsit lenyugodjak a hidegtől.Hamarosan ismét egyenletesen lélegeztem.

-Ne haragudj!-néztem David-re.-Nagyon örülök,hogy megismerhettelek!-nyújtottam a kezemet,mire David boldogan kezet fogott velem.

-Viccelsz,semmi baj!-legyintett,erre mosolyogni kezdtem.-Én is,Harry nagyon sokat mesélt rólad,olyan mintha már ismernélek.-rám kacsintott.Felnevettem.Most lebukott a göndörkém.Vigyorogva fordultam Harry felé,és adtam neki egy puszit a szája szélére,de ez neki nem volt elég ezért visszahúzott egy csókra.

-Khm....-megszakadt a csókunk David köhintésére,vigyorogva váltunk el egymástól.

David nagyon jó fej.Harry-vel a legjobb párost alkotják.Végig azon nevettem,ahogy szivatták egymást,később én is beszálltam.David,én vs. Harry.Szegényt nagyon lealáztuk,amiért bocsánatot is kértem amint David kiment a szobából.Nem tudtam hova ment,de pár perccel később David-n kívül még négy fejet láttam bekukkantani.

-Tara..-kezdte David.-Szeretnélek bemutatni Niall-nek,Zayn-ek,Louis-nak és Liam-nek.Ők segítettek nekünk megtalálni téged.-Harry segítségével felültem az ágyon,az egyik ujjammal intettem Niall-nek.Furcsán nézett rám,ahogy mindenki más is,de én tudtam mit akarok.Mikor megállt előttem,széttártam a karjaimat,és egy hatalmas ölelésbe zártam,majd a többieknek is intettem,hogy jöjjenek,így egy csoportos ölelés alakult ki.

-Köszönöm srácok!-rájuk mosolyogtam.

-Nincs mit köszönnöd.-mondták egyszerre.-Tudnod kell,hogy nagyon szeret téged!-fejezte be Louis.Harry-hez fordultam,aki egy csöppet felemelkedett a székről és megcsókolt,ma már vagy 1000-szerre.De ki mondta hogy ez rossz?Én imádtam!

-Úúúúú.-a fiúknak csak ez volt a reakciójuk a szerelmeskedésünkre.

Jól éreztem magam,egy olyan társaságban voltam ahol eszembe se jutott,hogy kórházban vagyok,mind addig amíg Dr.Jones be nem jött a szobába.

-Uraim megtennék,hogy egy pillanatra egyedül hagynak engem és az ifjú hölgyet.-nem is kérdés volt,inkább kijelentés.A fiúk bólintottak,és mielőtt Harry kiment volna adott a homlokomra egy puszit,én pedig egy "minden rendben lesz" mosolyt küldtem felé.

-Nos,Mrs.Smith sajnos rossz hírt kell közölnöm.-nagyot nyeltem.Válaszként csak bólintottam.-Az eredményei alapján hamarosan haza is küldhetném...de úgy vélem szüksége lenne...egy kezelésre.Tudomást kaptam róla,hogy California a szülőhelye,ezért ezek alapján próbáltam a legjobbakat biztosítani magának.Californiában van egy kiváló hely a fiataloknak.Ahol segítenek magának abban,hogy elfelejthesse azokat a dolgokat amik most bizonyára magában vannak.-hogy mi??

-Elnézést,de most azt próbálja mondani nekem,hogy egy elmegyógyintézetbe akar küldeni???!!Nem vagyok....beteg,jól vagyok!!-kiakadtam.

-Látszólag,külsőleg jól van,ez így igaz,de belülről nem.Ezért vannak a köhögő rohamai.-tudtam,valahol.....mélyen.....legbelül,hogy igaza van.De nem akartam oda menni,itt hagyni Harry-t,amikor végre minden jóra fordulhat.

-Pár nap múlva elhagyhatja a kórházat.Először visszamegy Londonba,ott összetudja szedni a legfontosabb holmijait.Majd haza megy Californiába.Lesz egy kis ideje a családjával,de utána sajnos be kell hogy menjen.Higgye el,a legjobbat akarom biztosítani a betegeimnek.-ennyi.Kész.Előtörtek a könnyeim.Keservesen zokogtam.Az orvos egy darabig még ott állt az ágyamnál,majd elhagyta a szobámat.Ekkor Harry jött be,őt pedig a többiek követték.Amint meglátta a könnyeimmet,odafutott hozzám.

-Hé,mi a baj kicsim?-ölelt magához.

REMÉLEM TETSZETT A RÉSZ😘