*David szemszöge*

Liam és én felfutottunk a legfelső emeletre,de lassan közelítettük meg Eva irodáját.Nem akartuk,hogy észre vegyen,mert különben biztos,hogy azonnal kiugrik.A fegyverünket előkészítettük,csak utána léptünk be halálos csendbe az irodába.

Ott állt az ablaknál.Ijesztő volt látni,ahogy nézi az autókat,olyan volt mintha már halott lenne a .....látványtól.Intettem Liam-nek a fejemmel,mire bólintott.Nem tudtam pontosa mit kellene mondanom.

-Eva....nem szeretnénk bántani.Kérlek....gyere el onnan.-minden szavamat megválogattam.Jól láthatóan megrázta a fejét.

-Eva..-ezúttal Liam próbálkozott.-Ne ugorj ki!Gyere,kérlek,nem oldod meg ezzel a dolgot.-miközben Liam beszélt óvatosan közelítettem Eva felé,fél után felé leengedtem a fegyvert,halkan kibiztosítottam,és arra készültem,hogy elrántom onnan.Liam-re néztem,amikor megint elkezdett beszélni,én pedig egy hirtelen mozdulattal,megfogtam Eva derekát,ijedtében felsikoltott,és a fegyverével felfelé lőtt egyet.Az ablakot találta el,aminek egy újabb darabja zuhant a földre,minket talált volna el,de időben elhúztam őt is és magamat is onnan.A kezeim között zokogott,ha nem ilyen körülmények között lennénk,még talán sajnálnám is.Összerezdültem mikor Liam kiáltott egyet.

-David vigyázz, a kés!-Eva belém akarta szúrni a kést,de kivertem a kezéből,és a földre szorítottam,egy kötéllel összekötöztem a kezeit,majd felállítottam a földről.

-Eva Present,le vagy tartóztatva!-ennyi év után sikerült elfognunk.Hihetetlen.Liam mosolygott a mondatomon,ami engem is arra késztetett.Még egy fölös kocsi itt maradt,így beültettük Eva-t,a rendőrségig Liam vigyázott rá,nehogy megint elszökjön én meg olyan gyorsan vezettem ahogy csak lehetett.A rendőrségre beérve odamentünk a főnyomozó úrhoz.

-George!Hoztunk valakit.-most már valósággal éreztem azt,hogy nyertesek vagyunk ebben a csatában.Oly régen vártam,hogy elkapjuk,és most itt van.

-David!-vigyorgott.-Nocsak,nocsak!-nevetnem kellett a vicces hangján,amit akkor ad ki mikor ezt mondja.-Fiúk vigyétek a kisasszonyt méltó helyére!-a két börtön őr elvezették Eva-t a cellájába.Úgy gondolom itt jobb helye lesz,nem zavarja tovább a levegőt Londonban.

George-val lerendeztük Eva papírjait,váltottunk pár szót,igazán kedves férfi.Vág az esze,és úgy ismerjük egymást mint a tenyerünket.Régen,nagyon régen még ő tanított bele a szakmába,utoljára akkor találkoztam vele mikor megkértem,hogy Harry-t is képezze ki.De rég is volt.A lényeg,hogy egy jót beszélgettünk,majd Liam-el elindultunk a kórházba.Az út alatt nem szóltunk semmit egymáshoz,csak Liam mondott valamit amikor leparkoltam a kórház előtt.

-Jó volt veletek együtt dolgozni.-mondtam spontán.

-Veletek is.-mosolyogtam,ezután már idejét éreztem,hogy bemenjünk Tara-hoz.A recepción bemondtuk Tara nevét,azt mondták most vizsgálják ki.Megmondták melyik szobába lesz,és azt hogy a többiek is odamentek,így automatikusan mi is odamentünk.

Már messziről láttam,ahogy Harry idegesen járkál fel s alá.A többiek próbálták nyugtatni,de ebben a helyzetben ez nehéz,ilyenkor talán még nekem sem megy.

Liam-el egyforma gyorsasággal lépkedtünk a folyosón,és mikor a többiek észre vettek minket,felálltak a helyükről,Harry pedig gyors lépésekben felénk sietett.

-Haver,nem haltál meg!-nevetni kezdtem az üdvözlésén,miközben fiúsan megleltük egymást.Vagy talán....nem is olyan fiúsan,de ez részlet kérdés.

-Azt hiszed győzhet ellenem!Akkor téged kellett volna,hogy küldjelek.-vigyorogtam.Szúrós szemmel nézett a szemembe,majd a kezét a nyakam köré csavarta,és a fejemet lehúzta a derekáig a hajamat pedig összeborzolta.Kár volt elmondanom neki,hogy utálom ha a hajamat összeborzolja valaki.Egy utolsó visszavágásért még bele boxolt a kezembe,ami elkezdett hasogatni.

-Basssszkiiii!-nyögdécseltem.

-Úgy nyögsz mint egy lány.-nevetett Harry hátra döndött fejjel.

-Oké,oké felfogtam.Le lettem oltva.-a többiekből is kiszökött egy kis nevetés,de aztán vissza állt a csend.Mindenki arra várt,mikor jön egy orvos és mondja,minden rendben van Tara-val.Mind ezt remélltük még Zayn-ék is akik még alig ismerték.A kezem még mindig sajgott a Harry által mért ütéstől,a lábam szintén elkezdett fájni,ezért leültem egy székre Louis mellé.Megnéztem a lábamat,hogy mitől lehet a borzasztó fájdalom.Egy hatalmas kék,zöld,lila folt díszelgett rajta.De még mekkora!ÚÚÚ!Inkább lehúztam a nadrágom szárát,amikor rájöttem,hogy valószínű Eva rúgott belém,mikor elrántottam az ablaktól.

*Harry szemszöge*

Nagyon aggódtam Tara-ért.Alig vártam a pillanatot,hogy valami orvost meglássak ahogy felénk közelít.Istenem!Folyamatosan azt a képet látam magam előtt,ahogy ott feküdt a kezemben,teljesen eszméletlenül,sérülésekkel az arcán az egész testén.A szája fel volt duzzadva,valamint piros és sebes is volt.Nem tudtam kiverni a fejemből.Hogy lehettem akkora pöcs,hogy nem vettem észre nincs vele minden rendbe,ezt látnom kellett volna,ehelyett ott hagytam egyedül.Nem akartam,nem akartam,hogy ez történjen,és azzal a kurvával sem akartam lefeküdni,csak.......nem bírtam elviselni a hiányát,vele akartam lenni minden egyes pillanatban.A gondolatra újra könnyek hagyták el a szemem mély bugyrait,és a felszínre törtek.Letöröltem,mert nem akartam,hogy a többiek észrevegyék,nem kell a sajnálat sem a vigasztalás.Csak őt akarom,és azt hogy újra kezdhessük az egészet,hazugságok nélkül.

-Melyikük Mr.Styles?-a hang irányába fordultam,és halkan ezt mondtam:

-Én.

-A vizsgálatokat elvégeztük,most küldtük be a laborba,valószínűleg hamarosan meglesznek az eredmények.Annyit biztosan tudunk,hogy a koponyája nem sérült viszont mind a két bordája törött,ezenkívül a vére igen csak összesűrűsödött.-szemöldök ráncolva néztem az orvosra,és rögtön vette a lapot.-A vízhiány miatt léphet fel ez az eset.-halványan bólintottam.Nos,elszomorítottak a szavak amik az orvos száját hagyták el.

-Meddig tart a felépülés?-tördeltem az ujjaimat.

-Hát....nem tudok pontos időt mondani,de biztosan eltart több hónapig is.

-Köszönöm.-próbáltam valami mosoly félét varázsolni az arcomra,kisebb-nagyobb eredménnyel.Az orvos kezet nyújtott nekem,mikor észbe kaptam kezet ráztam vele,és már ment is volna a dolgára,ha még egyszer nem fordul vissza.

-Mit is mondott,hol találta meg?-a többiek rám kapták a fejüket,és kíváncsian várták a válaszomat.

-A iskola mosdójában,összeesve.-jobbat nem találtam ki.Tudtam,hogy amint elmegy az orvos a többiek rám támadnak,hogy miért hoztam kórházba,mert így biztos megtudják mi történt.Csak a szokásos.Amúgy meg nincs igazuk,ők nem is értenek ehhez az orvososdihoz,inkább akkor elhozom ide,ahol jó kezekben van.

Az orvos bólintott a válaszomra,valamit írt a papírjára,és egy mosoly kíséretében hátat fordítva elment.Kifújva a levegőt neki dőltem a falnak.

-Te teljesen hülye vagy??-csattant fel David.Nevetnem kellett magamban.-Így simán rájönnek az egészre!

-Nem mindegy?!Eva már börtönben van!Ha ki is derül mit számít?A lényeg,hogy ő jó kezekben legyen a többi nem érdekel!-én is hátat fordítottam és elmentem egy nyugodtabb helyre,ahol egyedül lehettem.Az első emeleten a kávé automata irányába mentem.Megnéztem,hogy mik közül lehetett választani,majd egy Latte-nél maradtam.Az első kortynál megégettem a nyelvem,de nem számított.Leültem egy székre,és ott ittam tovább a kávémat.

Sokan voltak rajtam kívül a kórházba,ám nem hallottam egyikőjüket sem.A fejemben minden zavaros.Olyan jó érzés volt egyedül lenni,de mégis mintha hiányzott volna valami.Soha nem gondoltam volna,hogy ennyire más lesz az életem,hirtelen megdöbbenést váltott ki belőlem.Semmit nem bántam meg,de voltak dolgok amik megoldásában én is hozzájárultam ahhoz,hogy ne kelljen átküszöbölni.Ez a családom volt.Mindig is hiányoztak,akárhányszor nem voltak velem,csak ezt még magamnak sem akartam bevallani.Pedig mekkora szükségem lett volna rájuk.Freddie halálát talán soha nem bocsájtom meg,és ez az ami egész életen át fog kísérni.

"Hallottam,hogy ver a szívem,mindenki szívét hallottam.Hallgattam a zsivajt,mely ültünkben csaptunk.Kővé dermedtünk,és elsötétült a szoba."

Hihetetlen mennyi mindent megteszünk a szeretteinkért.Hihetetlen ahogy ez a világ egyre süllyed csak lefelé.Manapság mindenki eltávolodik a családjától.Elveszti a barátait,és már csak azt veszi észre,hogy egyedül maradt.Tara sokszor mesélt nekem arról,mennyire szereti Stephen King-t.Soha nem voltam az olvasós típus,de mikor eltűnt,úgy gondoltam most bele láthatok az életébe.Hisz ez a könyv is az életének egy darabja.Valóban érdekes könyveket ír,de kétségkívül ez az idézet tetszett a legjobban.Van értelme,és talán most jött el az idő,ahhoz hogy megértsem.Nem szabad,hogy a családomat elveszítsem.Freddie-t mát elveszítettem,ahogyan Tara-t is hagytam elmenni.Bármi is történt,mindenkinek jár egy második esély.

Vállaim megfeszültek mikor megérintett valaki.De nem mozdultam.Nyugodt voltam,és békés.Másra sem vágytam a történtek után,így már a várakozás is elviselhetőbb volt.Oldalra biccentettem a fejem.David mosolygott vissza rám.

Nem szóltunk semmit,csak ültünk néma csendben,pont amire a legnagyobb szükségem volt.

"Ki-be,ki-be,ki-be"

A légzés sokkal könnyebb volt.Azt éreztem ebben a pillanatban jön ki minden fájdalom,düh és agresszívíó belőlem.Anyámra gondolva,nem azt az embert láttam akit régen,hanem....az anyámat,aki felnevelt és megtanította,hogyan legyek jó ember.Az apámról már nem villant fel az a kép,mikor megütött.Mosolyognom kellett arra a gondolatra,mikor öt évesen megtanított Baseball-ozni.Olyan boldog és élettel teli voltam.Vissza akartam kapni az anyámat és az apámat,és Tara-t.Nem akartam többé haragban és hazugságban élni,hanem szeretetben....a legnagyobb szeretetben.

Felálltam s helyemről,David is követett engem.Kidobtam a kávémat,majd vissza mentünk a többiekhez.Sohasem voltam valami kedves az emberekhez,ahogy hozzájuk sem,pedig megérdemlik.Csodálatos emberek,és nekik köszönhetem részben,hogy Tara életben van.Most itt az ideje,hogy bocsánatot kérjek.

-Jól vagy?-kérdezte aggódó hangon Louis.Kifújva a levegőt,bólogattam.

-Öhm........-vakartam a fejem.-Köszönöm,hogy segítettetek.Nagyon hálás vagyok,és ne haragudjatok amiért ilyen seggfej voltam.Nem nektek szántam,csak annyira.........szeretem és az egész életemben.....olyan.....arra vártam mint....amilyen ő.Nem akarom elveszíteni..........miatta akarok megváltozni..és.......helyre hozni az elcseszett dolgaimat.Szóval......nagyon köszönöm!-elkezdtek mosolyogni.

-Mi is köszönjük!Te és David nagyon jó emberek vagytok,nagyon....jó volt veletek dolgozni.-mindannyian eltátottuk a szánkat mikor Zayn megszólalt.Egész idő alatt még együtt dolgoztunk,semmit nem mondott,még csak meg se szólalt,most meg,mintha szó fosása lett volna.Mert nála ez már rekord.Mindenesetre elmosolyogtam magam,és megöleltem.

Sokat változik az ember,azt kell mondanom van miért.Az élet oszt egy lapot amit ki kell játszanod,mindenkinek más,de valahol mégis egyeznek azok a lapok,minden kis lapocska megtalálja a párját,így már egy egész életre elszakíthatatlanok lesznek.Mindig lesz egy erő ami összetartja őket.Ez a jó dolog az életben,mert soha nem tudhatod mi vár rád.