-Vigyázat!-ordítottam torkom szakadtából.A kezem remegett,így az italom is kiesett a kezemből.Előtörtek könnyeim,és eláztatták az egész arcomat.A könnyeimtől nem láttam semmit,de éreztem,hogy félek.Egyenesen remegtem,és mind addig nem tértem magamhoz,míg egy homályos alakot nem láttam meg magam mellett.Valamit tartott a kezében.Oldalra néztem.Mélyeket sóhajtva,néztem az alakot,és amikor felismertem,nem hittem magamnak.Lassan töröltem le a könnyeimet.Ezúttal már nem féltem.Csalódott voltam.Csalódtam ismét!Ismét abban az egy emberben,akit a legjobban szerettem.

-Tara....Tara!-leeresztette a kezét,a fegyverével együtt.-Meg tudom magyarázni!-késő volt.Nem akartam tudomást venni róla.Egyszerűen elég volt!Nem akartam hallani Harry magyarázatát.Mérhetetlenül nagyot csalódtam benne.Beviharzottam a szobába ahol a cuccainkat leraktuk,és olyan gyorsan öltöztem fel,ahogy még soha.Csak minél előbb el akartam tűnni innen.Megfordulva az ajtónál Aubrey-t pillantottam meg.Szomorúságot láttam a szemében,és sajnálatot.Nem volt szükségem arra,hogy bárki is sajnáljon.Őrültté lettem.Nem csak hülyére vettek,de már tényleg kezdem azt hinni,hogy ez mind csak a képzeletem szüleménye.

A táskámat is a kezembe vettem,majd Aubrey-t kikerülve kimentem az ajtón és ezzel a buli helyszínét is elhagytam.Kint hideg,csípős idő volt.De ez mind nem számított.Egyeltalán nem akartam megvárni míg Harry haza visz.Erőt és bátorságot merítettem,majd elindultam.Ki volt világítva a város,ezért nem is volt olyan ijesztő ahogy azt elképzeltem.De most félelmet sem éreztem volna,csak is az eddigi dolgokon járt a fejem.Legszívesebben leütöttem volna magam,hogy végre ne gondolkodjak,de ez lehetetlen küldetés lenne.

Anyuék még nem voltak itthon amit kicsit furcsálltam is,de legalább nem kellett magyarázkodnom,és ennek most kifejezetten örültem.Ráadásul azt sem szerettem volna,ha elrontom az utolsó napjukat.Mielőtt bármit csináltam volna,írtam Aubrey-nap egy SMS-t."Nagyon sajnálom,hogy ott hagytalak,de nem bírtam ott maradni tovább."

Levettem a ruhámat és a szennyesbe dobtam.Felvettem a pizsamámat.A sminkemet lemostam,a hajamat kifésültem,és egy lazán összefontam.A mosdóra támaszkodva bele néztem a tükörben.Már egyeltalán nem az a szem nézett vissza rám mint pár órával ezelőtt.Még mielőtt további gondolatokat szőtték volna az arcommal kapcsolatban,rápillantottam a telefonom kijelzőjére,ahol Aubrey üzenete jelent meg."Semmi gond.Harry haza visz,majd otthon találkozunk.Ne aggódj,nem engedem fel!"Az utolsó mondat láttán,megkönnyebbültem,és hálát adtam Aubrey-nak.Tudom,hogy vissza tudja tartani,hogy ne jöjjön fel,mert Harry teljes mértékben tudta,hogy Aubrey mindig tudja mi a jó nekem,és Harry pedig a legjobbat akarta.Ezért tudtam,hogy máma már biztos nem látom.Megfogtam a konyhában levő csomag zsebkendőt,majd fáradtam és a könnyektől pirosló szemeimmel együtt befeküdtem az ágyba.Nem akartam elaludni amíg nem ér haza Aubrey,ezért világítottam a telefonommal.Egészen sokáig néztem a szobám megvilágított plafonját,de már csak azt vettem észre hogy a szemeim szúrnak,és elnehezülnek.Elaludtam.

Arra ébredtem fel,hogy valaki átkarolt és még jobban betakart.Felé fordultam,hogy lássam ki az,és Aubrey mosolyával találtam szembe magam.

-Basszus!Ne haragudj!Elaludtam.Hogyan jutottál be?-felültem.

-Elég régóta ismerlek ahhoz,hogy tudjam,hova dugod a pótkulcsot.-felemelte a pótkulcsot.

-Máshova kéne tennem azt a kulcsot.-ezt inkább magamnak mondtam,mint Aubrey-nak.De amint tényleg felfogtam az éjszaka közepén,hogy Aubrey megtalálta a kulcsot,komolyan elgondolkodtam rajta.

-Kifejezetten jó ötlet lenne.-nevetett.-Na most aludj!Holnap beszélnünk még!-Majd átfordult a másik oldalára,és magára húzta a takarót.Volt egy sejtelmem,miről akart beszélni.Ezek után már nem is nagyon érdekelt,hogy miről akar beszélni Aubrey velem,mert már nem tud érdekelni.Vissza feküdtem,magamra húztam a takarót,hamar visszaaludtam.

A telefonom ébresztőjére keltem.Mivel a fejem rálógott az éjjeli szekrényre,konkrétan a telefonom a fülembe visított.Felkaptam a fejemet,és a kezemet a fülemhez kaptam.Éljen a reggeli megsüketülés!Mellettem az ágy üres volt.Mikor felültem az ágyon,akkor hallottam meg a kávéfőző hangját,és olyan gyorsan keltem ki az ágyból,hogy simán megkaphattam volna ezért egy díjat.A konyha felé közeledve,vettem csak észre,hogy anyu és apu terítik az asztalt,és Aubrey pedig a reggelit készíti.

-Jó reggelt drágám!-mikor beléptem a konyhába,anyu adott egy puszit az arcomra,majd apu is és Aubrey pedig megölelt.

-Ne haragudjatok!-átvettem Aubrey-tól az omlett főzését,és mindenkit arra utasítottam,hogy üljön le.Nyíltan állíthatom,hogy ez a legrosszabb reggel,amire valaha is ébredtem.

-Semmi baj.-mosolygott anya.Furcsák voltak,de nem tudtam eldönteni,hogy mi ennek az oka.Inkább csak csináltam tovább a kávékat főzését.Miután a kávét és az omletett is kiraktam az asztalra,én is leültem közéjük,és mindenki szeret magának az ételből.Tegnap óta erős gyomor fájások kerülgettek.Étvágyam volt,de ha már csak a számhoz emeltem,úgy éreztem,ki tudnám hányni.Lehet az ital az oka,amit tegnap ittam,vagy egyszerűen csak az emlékek,de úgy döntöttem inkább nem eszek.Amíg anyuék még meg sem ették a reggelit,én már a második bögre kávémat ittam.

-Nem eszel?-kérdezte teli szájjal apa.Hát ha azt hittem ennél rosszabb nem lehet,akkor nem volt igazam.Ahogyan apu ette azt az omletett,már a számhoz sem kellett vennem,úgy is kerülgetett a hányás.Összeszorítottam a fogaimat,és a kezem mérlegével próbáltam meggátolni hogy előtörjön belőlem a meg nem evett reggelim.Már a kávét sem kívántam.

-Nem vagyok éhes.-köhécseltem.
A reggel további részében kezdtem rosszabbul lenni,folyamatos hányinger kerülgetett és a hasam is észméletlenül fájt.Ekkor még nem gondoltam arra,hogy a természet egy igen cuki kis ajándékkal áldott meg.Hát hamarosan meg is tudtam.Anyuék a reggeli után kezdtek pakolni.Most,hogy itt voltak el sem tudom képzelni mi lesz ha elmennek.Biztosan kell egy kis idő még visszazökkenek a hétköznapjaimba,de tudom,hogy ez nehezebb lesz mint ahogyan most ezt gondolom.Szomorú voltam,végig kellett néznem ahogy a családom összecsomagol,és elmegy.De el kell fogadni.Nekik ott van az életük,nekem pedig itt.Bár ez szomorú,mégis boldogsággal tölt el,hogy elértem azt amit szerettem volna.De ez nem jöhetett volna létre nélkülük.A jó az,hogy anyuéknak a lakás árából egy kis összeget már vissza is tudtam fizetni.
Kint álltam a reptéren.És csak néztem.A látásom elhomályosult,és megéreztem a könnyeimet lecsorogni az arcomról.A csekkolás után elkísértem őket ahhoz a nagy folyosóhoz,amit most a legeslegjobban utáltam.Visszafordultak hozzám,de képtelen voltam a szemükbe nézni.
-Kicsim.....nagyon köszönjük ezeket a csodálatos napokat!-simított végig az arcomon anya.
-Nem!Én köszönöm!-mosolyogtam rá,majd szorosan megöleltem.-Hiányozni fogsz!-suttogtam a fülébe.
-Te is nekem!De ha bármikor szükséged van tanácsra,vagy arra,hogy valakivel beszélhess,tudod,hogy elérhető vagyok.Bármikor!Csak hívj!-megsimította a karomat,majd apu lépett oda,és magához húzott.
-Nem sokára!-suttogta apu.Szavait megkönnyeztem.Hevesen bólogattam,de nem bírtam megszólalni.És végül,jött Aubrey.Odaszaladtam,majd a karjai közé vetettem magam.Kuncogott.Sokáig voltunk így,aztán elengedett,és a karomon végig simítva megfogta a kezemet.
-Ígérd meg,hogy beszélni fogsz vele!-a francokat!-Tudom,hogy most úgy érzed átvágott,de ez nem erről szól.Tara...amikor vele vagy,akkor......akkor élsz csak igazán.Boldog vagy.Elfejted azt ami történt,és csak rákoncentrálsz.Nagyon szeretlek benneteket.Harry az első pasid,nem gondoltam volna,hogy így beletrafálsz....de-sírásom közepette is elnevettem magam.-A lényeg!Hogy soha ne hagyd elmenni.-ismét átölelt,majd mielőtt elengedett volna,adott egy puszit az arcomra.Befogták a bőröndjüket,és hátra fele menve integettek.Aztán eltűntek és én ott maradtam.Kifújtam a levegőt,letöröltem a könnyeimet és ezt mondtam:
-Szedd össze magad!-ezzel a lelkesedéssel elhagytam a repülőteret,és a lakásomba visszaérve,próbáltam visszazökkeni a hétköznapokba.Pár órát csak üldögéltem a kanapén és olvastam a kedvenc könyvemet,Stephen King "Az".A 12865 olvasásra sem tudtam megunni.De amilyen állapotban most olvastam,nem tudtam figyelni.Becsuktam a könyvet,bementem a szobámba és felvettem az edző felszerelésemet.(csatolt kép)Felkötöttem a hajamat egy copfba,megtöltöttem a vizes kulacsomat,majd a lakást becsuktam.Közel laktam a tengerparthoz.Az volt a kedvenc helyem ha le akartam nyugodni,vagy egyszerűen csak gondolkodni.Ha futni megyek,mindig arra a helyre,így most is arra fele vettem az irányt.Mikor megcsapott a friss tengerparti levegő,az sem érdekelt,hogy majdnem kiköptem a tüdőmet,csak elmosolyodtam.A fülemben közben üvöltött a zene,így teljesen ki tudtam kapcsolódni.A kilométerek csak úgy futottak a lábam alatt.Meg kellett állnom,hogy egy kicsit igyak.A térdemre támaszkodtam,és ki be lélegztem.Felnéztem,és a távolból egy ismerős alakot ismertem fel.Férfi.Magas,barna hajú.Akár 10 kilométerről is fel tudnám ismerni,erre is jó példa volt ez.Tudatni akartam vele valamit,amit még igazán magam sem gondoltam át.Futni kezdtem.Gyorsabban mint eddig,majd a célponttól körülbelül 2 méterre megálltam.A széltől kissé könnyezett a szemem,de még így is pontosan tudtam,hogy nem tévedtem.Dereck volt az.