- Sulis koromban fellógattam a fára azt a pedofil tanárt amelyik így próbálkozott. Menjünk inkább vissza a szállodába. - hajtogattam ki a karjait - Tudom, hogy jól érzed magad velem, de gondolhatnál rá, mit fogsz tenni, ha meglát minket egy alkalmazott. - Hát igen, ez vagyok én, szokjon hozzá a távolsághoz.

- Te aggódsz értem. - A mosolya szélesedett, nekem pedig főtt a fejem, hogy micsoda baromság már, hogy ennyire pozitívan látja a világot.

- Fel se fogod amit mondok..

- Na ne nézz ilyen ráncos homlokkal, mintha rettenetesen fújna a szél. - pöckölt meg óvatosan a szemöldököm közt - Oké győztél, menjünk dolgozni, olyankor legalább boldog vagy. - Istenem, ez rendesen belémesett...

Most igazán érdekelne mi jár a fejében rólam. Ez a kijelentése akár egy jelentéktelen kis tüske a cipőben, cseszteti az agyamat. Hízelegni akar vagy komolyan ezt hiszi? A munka nem tesz boldoggá, csak...akkor érzem magam egésznek, mivel tudom mennyit számít az amit csinálok. Legalábbis remélem, hogy számít. Mindenesetre nem lenne értelme tagadni vagy vitatkozni, tényleg a szállodának élek. Azt se tudom milyen hobbijaim vannak, vagy egyáltalán mit találjak ki, ha valaha eljutok szabizni. Múlthéten a kis kihágásomat leszámítva, amit ő jelentett, eszméletlenül rég csináltam bármit egyedül magamért. Érdekes, hogy még a sztahanov hozzáállásom sem riasztja el. Nos, azt hiszem nem kapott belőle eleget...

- Istenem, azt figyeld! - ütötte meg Mira Yume karját a recepciós pultban ránk mutogatva - Tök cuki az a kalap rajtuk, de főleg Kanamén! - és még a kezét is az arcára tette, mintha csak egy zabálni való kölyök lennék.

- Mondasz valamit, tényleg aranyos benne! - ekkor tapasztaltam meg először, milyen az amikor egy szempillantásra összedől a hosszú évek alatt kidolgozott szadista imázsom. A szálloda önnyíló üvegajtaján belépve tisztán értettem minden szavuk, és amint közelebb értünk le is szidtam őket. De előtte levettem a fejemről Aoi ajándékát, hogy ott felejthessem a pulton.

- Nem vagyok sem cuki sem aranyos. Férfi vagyok, az istenért! Ha fecsegni van időtök dolgozni is legyen. Fertőtlenítsétek le a terepet, had érezzék a vendégek a tisztaságot! - majd félhangosan suttogva hozzátettem - Tudjátok ti hányan nem mosnak kezet pisilés után?

- Yume, adj Kanaménak a nevemben egy pofont. Majd ha lesz időm megadom. - nevetett fel a hátam mögül a nénikém, s lehunytam a szemem, hogy elszámoljak tízig. Mindig viccelődve próbált nevelni, ám még nem vette észre, hogy felnőttem. Ritkán vagyok itt amikor felveszi a pénzét, pont ezért. Nem tesz jót a pozíciómnak. - Vagy inkább hagyd, a végén olyan lesz mint az apja..- nézett rám pillázva, ahogy lassan elnyel az ideg -...bölcs.

Nem szóltam. Egy fikarcnyi megjegyzést sem tettem, nehogy kiforgassa a szavaim. Félreértés ne essék imádom. A szóvicceinket szintén, akár órákig tudjuk osztani egymást, viszont ebben a kócerájban tisztelniük kellene az alkalmazottaknak, ő pedig ezt ássa alá. Elmagyaráztam neki ennek ellenére újra és újra elköveti a hibát, hogy nagyhatalom helyett emberként bánik velem. Talán vehetnék az agyának egy kis turbósítót, hogy ne tűnjön úgy mintha magasról tenne rám...

- Kaname szerintem azt akarja mondani a kedves hölgy, hogy lazíts kicsit magadon. - az...kedves - Ahogy észrevettem ez a lányoknál egy szójárás. Nincs benne semmi különös, ne hajszold őket. - karolta át a vállam Aoi, mintha tényleg jó haverok lennénk és közelebb hajolt a fülemhez - Mindemellett jóképű vagy, tényleg jól állt a kalap.

Megmenekült a hajam amit legszívesebben tövestül kitéptem volna a nénikémtől, de tátva maradt a szám olyannyira megszűnt Aoival a távolság köztünk amikor felé rántottam a fejem, s éreztem, hogy az arcomat elönti a forróság.

Teljesen más fele vittek újfent a gondolataim. Mint például, hogy mit szokás ilyenkor mondani egy barátnak... Amúgy meg hányadán áll a barátságunk? Lelki cimbik biztosan nem vagyunk. Akkor puszipajtások, vagy kizárólag pajtások? Lehet ezt kategorizálni egy kategórián belül? Elveszi az eszem! Mindegy. Talán megnyugtatásként mondta, nem férfiként...igaz? Na de álljunk csak meg a pirulással! Miért szól bele ő is az irányítási módszereimbe?

Amint levontam következtetésemet a gyalázatos figyelemeltereléséről, helyben meg szerettem volna ütni Aoit, amiért kioktat a munkámban, ám kevés ember teheti meg ezt a főnöke tökéletes arcával mások szeme előtt. Ráadásul most kezdtünk haverkodni, tehát próbáltam türelmesnek mutatkozni. Mégis az arcom mellett lógó karját talán kicsit erőteljesebben kaptam el, hogy kibújjak a fogságból. - Igazgató úr, a lányok dolgozni vannak itt. Az távol áll a hajszolástól, ha rimánkodnom kell, hogy végezzék a feladatuk. És most elnézésetek kérem. - Te jó ég, tényleg elnézést kértem? Ezt tutira visszaemlegetik majd. Egyre kedvesebb vagyok amióta jóban vagyunk...

Eszem ágába nem volt több időt pazarolni rájuk a nénikémmel együtt, így a lift fele vettem az utam, hogy az irodámba mehessek, de Aoi továbbra sem adta fel a követésem. - Baj, hogy átkaroltalak? - ért be a hosszú lábaival.

- Vakmerő vagy.

- Barátilag tettem. - biggyesztette le az ajkát - Ezért menekülsz?

- Figyelj, ha tőlük megkövetelem, úgy a helyes, ha én is megyek a dolgomra. Egyébként annál jobb minél kevesebbet érintkezünk. - köszörültem meg a torkom. Tulajdonképpen tűrhetetlenül jólesett, hogy mások előtt ölelget. Kicsit kínos volt, hisz az izmaim sírva húzódnak vissza amikor megszorítottak az övéi, ami egyébként bizonyos helyzetekben nem zavarna, de...de na!

- Rendben, viszont lehetnél emberségesebb az alkalmazottakkal. - motyogta az arcomon járatva a tekintetét.

Mindig ilyen lassan jött a lift?

- Az a te feladatod. Én ha hasonlattal akarunk élni egy háló vagyok körülötted, ami biztosítja, hogy rendben menjenek a dolgok. Mert bármi problémájuk van hozzám fognak jönni, de nem tarthatok kilencven embernek minden nap pszichológiai, viselkedési, tisztálkodási és egyéb kiselőadást amellett, hogy elmagyarázom mi a teendőjük. Legyen elég, hogy időnként beállok egy - egy területre, hogy megtapasztaljam mivel tudom a háttérből segíteni a munkájuk és hidd el nem csesztetem folyamatosan egyiket se. Mégis jobb ha tartanak tőlem, mert azon kívül is van tennivalóm, hogy velük foglalkozom. - Ahogy beszálltunk a liftbe elgondolkodtam, hogy hol lehet a kezelő, majd rájöttem, hogy az ebédszünetét töltheti, ezért lehiggadtam még mielőtt morcossá váltam volna. - Ma este lesz az üdvözlő partid. Airával fogod tölteni a nagy részét, hogy ne zaklassanak túl sokat, ám hidd el megtudod, hogy miről beszélek.

- A titkárnőddel? És te hol leszel?

- Bocs, én nem vagyok társasági ember, másrészről ismersz már annyira amennyire szükséges.

- Kivel fogok táncolni?

Kimért pillantást vetettem rá. - Tinédzser szintű problémáid vannak. Mondhatni bárkivel akivel szeretnél. Életre szóló szenzációként kezelnék, ha látnának két férfit kéz a kézben, szóval inkább a nőket javaslom, de te tudod.

Ezzel lezártnak tekintettem a témát, pláne, hogy ő is elhallgatott. Meg kell hagyni pihentető két percem volt így a liftben vele. Főleg amikor becsuktam a szemem. Habár magamban elátkoztam a csábító illatát. Mindig elállítja a lélegzetem. Mármint jelenleg olyan hatással van rám mintha nem is oxigént szívnék be, hanem őt magát. A bőrét, a haját, a ... a francba, ki kell nyitnom a szemem!

Megtettem, ámbár olyan zavaros szenvedéllyel néztem rá, hogy csoda lett volna ha nem vágja le mennyire felizgultam. Nem hiába húzta fel a szemöldökét, mielőtt jelezett a lift, hogy megérkeztünk. Mondani akartam valamit, de teljesen feleslegesen nyitottam ki a számat, egyszerűen nem találtam szavakat, hát rögvest otthagytam. Ciki volt. Onnantól kezdve rohadtul nyomasztott a jelenet, ami a fejemben ismétlődött végtelenített felvételként és már kevésbé hajtott a pedáns énem. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni semmire, s úgy döntöttem, hagyom Aoit kibontakozni a posztján.

Aznapra szabadnapot vettem ki hogy az otthonom falai közé zárva vezekeljek. Azaz felhozattam a szabadidős szobánkból a VR szettet, és boldogan kalandoztam vele más világokban...úgy két-három órát. Nagyjából eddig tartott amíg nem talált meg Aira, hogy rábeszéljen az esti üdvözlő partira. Természetesen nem járt sikerrel, mitöbb miután kitessékeltem, kóddal ellátva kulcsra zártam az ajtóm. A kulcskártyát pedig eldugtam egy óriási dobozba, amiben halomra álltak a szálloda, régi lejárt szerződései. A cucc ugyanis minimálisan volt vastagabb a papírlapnál, így ha rám találnak az agyrágó bogarak és oda akarnék menni, lesz időm kétszer meggondolni, hogy valóban le szeretnék-e részegedni Aoi mellett. Mondjuk rengeteg dolog lenne amit az ittas delíriumban könnyebben meg tudnék tőle kérdezni, de nem óhajtom rávenni magam, aztán meg egy óvatlan pillanatban rávetni magam. Nehogy a végén azt gondolja van remény, közben meg nincs.

Megint kezdek becsavarodni...alig hiszem el, hogy néhány napja még szabadon falhattuk egymást gond nélkül. Imádtam ahogy csókol, miközben érzékien birkóztunk. Hosszan, mélyen, szenvedélyesen, mintha sose telne el az ízemmel. Őszintén, hogy lehet valakinek ilyen ügyes a szája? Amikor rajtam munkálkodott az átható a tekintetével együtt, elég volt csupán a vágya, hogy tovább vigyen ...ah... beleremegek a gondolatokba, a kezem pedig megállíthatatlanul csúszik végig a nadrágomon, egészen a combjaim közé majd vissza. A gyomrom bizsereg, akárcsak amikor olyan nagyon közel voltunk egymáshoz. Nem csoda, hogy ilyen vagyok, konkrétan szexuálisan zaklatott az aurája. Ki kell emelnem a merevedésem a nadrágomból, hogy ne szorítson ilyen fájdalmasan, inkább a markom...Uh..

"remélem most rám gondolsz" - villant fel a mellettem heverő telefonom Aoi nevével, s hirtelen az ajtóra kaptam a szemem. Nyilván nem lehetett ott. Mégis a második üzenete nyugtatott meg, hogy még csak kamerákon keresztül sem figyel - "ha már kihagyod a bulim"

Ó, ha tudná, hogy mennyire rá gondolok. Felhevít a szexi testének emlékezete...Mmh, ez nem lehet igaz, hogy egyre nedvesebben csúszik a markom. Mennyei érzés...

Le, majd fel húztam a kezem végigsimítva alsó ujjperceim külső részével a hasamon majdnem a köldökömig. Elvesztettem minden önkontrollom, mert hagytam, hogy Aoi a fejembe férkőzzön, és mielőtt még eldönthettem volna ép ésszel, hogy ez jó vagy rossz inkább gyorsítottam a tempón. A kezem már-már magától siklott és simogatott.

Nem tétovázhatok mindig csak agyalva na meg tagadva, amikor ilyen hatással van rám... AH! Mindjárt elhmegyek.. Emeltem meg a csípőm beleremegve a markom hol szorító hol gyengéd pumpálásába. A lélegzetem lassan szakaszosabbá vált, a fejem elködösült és a lábujjaim összeszorulnak amint kitoltam a mellkasom hagyva, hogy átszaladjon rajtam a kéjhullám.

Számomra véget is tért ezzel a nap. Noha még csak késő délután volt, a katarzis teljesen elálmosított, s végül ideje korán, ruhástul aludtam el. Azonban másnap nagyon büszke voltam magamra, hogy ennyivel megúsztam az estét.

Ez persze addig tartott amíg a szobámból kilépve a lifthez nem értem. Tudniillik a szobám jelenleg egy szinten van Aoi lakosztályával a legfelső emeleten. Jó, jó az enyémet sem lehet egyszerű szobának hívni, ám ez mellékes. A problémám ott kezdődött, hogy együtt ácsorogtunk hajnal hatkor a lámpák fényében egymást bámulva és furcsán normálisnak látszott. Azaz köszönésképpen mosolyogva bólintott, aztán semmi. Kicsit talán idegesített is, hogy nem nyomul. Majd amikor megérkezett a lift előre engedett, és kettesben ingáztunk a középső szintig, ahol az irodánk volt néhány konferenciateremmel. Vagyis ingáztunk volna, mert egy fél emelet után megállt az rozsdás bádogdoboz.

- Mi történt? - tapogatta Aoi az ajtót, szemezve a gombokkal nekem viszont a szempillám se rezzent. Egyszer-egyszer előfordult már a hónapban, hogy elromlott, de a karbantartók mindig azt mondták, urai a helyzetnek..nos, úgy néz ki mégsem. Ki kell hívnom ma a hozzáértő szakikat, mert ennek a fele se tréfa.

- Nyugi, megjavíttatom. Ha az irodába értünk az lesz az első dolgom, hogy ezt orvosoljam. - fújtattam mérgesen, ám a hangszóró félbeszakított.

- Yume Izumi vagyok a recepcióról. Remélem minden rendben van önökkel, az egyik emberünk hamarosan megoldja a problémát, elnézést a kellemetlenségekért.

Nagyon kedves volt, szinte tündérien nyugtató hanggal, azonban az én türelmetlenségem mérhetetlenül fokozódott ahogy hergeltem magam. - Héj, én vagyok! - nyomtam be az egyik gombot, hogy válaszoljak neki.

- Ki az az én?

- Baszki, Rapunzel, csak épp nem tudom leengedni a hajam. - Nem ismeri fel a hangom? - A főnököd. Kettesben álldogálunk itt az igazgatóval, úgyhogy kérlek add át a karbantartóknak, hogy emeljék meg a seggüket és igyekezzenek. - dühöngtem ki magam, majd a visszaigazolása után leültem a padlóra. A hátamat az ajtóval szemben lévő falnak támasztottam, s magamban számoltam a másodperceket. Aoi viszont szüntelenül próbálta nyomogatni a gombokat. Mintha aggódna.. - Határozottan nyomd, hátha beindul. - Alig mondtam ki a szavakat, rántott egyet a liften a felvonó kötele, s a bent lévő lámpa fénye kihunyt, mindössze a gombok világítása maradt meg, ami pont elég volt, hogy legalább az orrunk elé lássunk. - Mondom határozottan nem azt, hogy hülyén! - hecceltem - Hagyd abba, mert a végén leszakadunk! Ne pazarold az energiád, foglalj helyet. - Tapogattam meg mellettem a fémdoboz alját, ellenben a sarokba kuporodott. A sötétben mély árkok rajzolódtak ki az arcán. - Miért ülsz olyan távol? Tudod ez nem olyan mint a tornádó. Itt a sarkok nem fognak megvédeni ha lezuhanunk.

Válaszul zavartan megköszörülte a torkát, aztán annyira közel csúszott, hogy a vállaink szorosan összeértek. Ki hitte volna? Valahogy nem ismeri az aranyközéputat...- Szerinted tényleg lezuhanhat? - nézett körbe.

- Hát nem tudom, de a filmekben sok ilyet látni, ott gyakran megesik. - bólogattam - Vigasztaljon a tudat, hogy amikor ez megtörténik és felrobbanunk már nem fogunk érezni semmit.

- Túl sok filmet nézel, kizárt, hogy felrobbanjunk. Ezzel nem rémítesz meg, én egészen mástól tartok...

- Mitől? - Nem válaszolt rögtön, csupán megrázta a fejét, s kifürkészhetetlen tekintete áthatóan pásztázta körülöttünk a teret.

- Talán attól, hogy megpróbálsz újra az ágyadba csábítani. - lehelte felém fordulva, pimasz mosollyal, közben folytatta - Persze könnyen lehet, hogy a világ összes aggodalma sem segít már rajtam.

Gyilkos pillantással méregettem az átkozottat, hol rá, hol a falra szegezve íriszeimet frusztráltan. Nem akartam a szemébe nézni huzamosabb ideig, mert a végén még elgyengülök és kedves leszek vele. - Ez nem fog megtörténni! - A megfelelő szavakat kerestem, de mint az ilyenkor lenni szokott nem jöttek.

Kezdem elfogadni...

Na jó, hiába nyugtatom magam, soha sem fog menni, hogy a helyetteseként elfogadjam a kommunikációs gikszereimet.

- Mit figyelsz ennyire? Van valami mögöttem? - Bingó, meg van mi lehet a bibi. Most vagy mellé nyúlok vagy megtanítom neki, hogy milyen az amikor valaki bosszant.

- Rám pályázik igaz? - azt mondtam magamban, ó igen, s rettegve pillantottam fel a mögötte lévő falon - Istenem, tudtam, hogy ez lesz! A csótányok mindig a sötétben jönnek elő..- mászott szinte rám, s alig tudtam elhinni, hogy ez a majdnem két méteres fickó fél a bogaraktól.

- Bizony, hátborzongató! - Ahogy megnyomtam kicsit hangosabban az utolsó szót, egy szempillantás alatt feltérdelt, hogy ne érjen a falakhoz és az arcát a nyakhajlatomba fúrta. A nevetés belülről rázta a testem. - Azt hittem neked meg sem kottyan, hogy agyontaposd ezeket a kis állatokat.

- Te szórakozol rajtam ugye? - Ah, ne...sok ez az ártatlanság az én szűz szívemnek..

- Ez lehetetlen!- kuncogtam - Nem mernék!

- Nem? - vezette keresztül mellkasomon a kezét cirógatva miközben a szájával a fülemhez érve suttogott.

Kirázott a hideg...

A szemtelen fráter piszkosan játszik! Még ha menőn adom is a távolságtartó szerepem, belül meghalok a zavartól. Túl közel van.

- Mióta vagy ilyen határozott? Az előbb még féltél. - förmedtem rá mérgesen, neki mégis tetszett..

- Ki tudja?- homlokát az enyémnek támasztotta, s nem csak láttam de éreztem a tekintetét ahogy rám néz... ismét felkavart az a frusztráló érzés. Hosszú percekig pusztán a testemben vibráló, lefele cikázó villámokra figyeltem, mígnem észrevettem, hogy milyen forró a tenyere a hátamon, ami már-már az egész testemet izzadásra késztette. Nem rég még azt hittem, hogy ő a gyáva, de valójában nekem nincs meg a bátorságom ahhoz, hogy akár egycentit is mozduljak. - Ugyanaz játszódik le mindkettőnkben, mégis tartózkodsz. - cirógatta meg orrával az arcom, s a lehelete vontatottan csapódott a bőrömhöz mikor milliméterről milliméterre haladt a nyakam felé.

Hálát adtam az égnek, hogy nem csókolt meg rögtön, s az agyam pillanatnyi kisülését orvosolva erőt vettem magamon, hogy megszólaljak. - Aoi..

- Hm?

- Abbahagynád, hogy szagolgatsz mint egy kutya? - remegett meg a hangom, de meglepettségében nem vette észre - Értelmetlenül próbálkozol. Távolodj! - toltam el, és a nyomás alól felszabadulva szusszantottam.

Ekkor érkezett meg a felmentősereg. Az egyik gondnokunk ügyesen kifeszegette a lift ajtaját. - Ó, Bamun úr, ön a megmentőnk! Had szorítsam magamhoz hálaképpen, hogy segített nekünk! - nyúltam ki a résen, hogy az ölelése gyorsan lelohasszon...- Köszönöm!

Néha nem tudom eldönteni, hogy Aoi a perverzebb mazohista, aki szekál, vagy én akinek miatta szenvedélyes minden második gondolata. Mintha azt akarná, hogy az esete megint magamhoz nyúljak...

- Szóra sem érdemes! Jöjjenek ki, hogy megjavíthassuk.

Látszott Aoin, a sértődöttség, de nem tehettem meg, hogy figyelek rá, így egyszerűen csak megpaskoltam a vállát amikor már ő is a folyosón állt. - Látod, megúsztuk.

- Látom, ne ütögess! - morgott rám.

- Jó, jó - emeltem magam elé a kezem - csak a bogaraidat csapkodtam. - Nem mosolygott vissza, s úgy döntöttem távozok a gépemhez ahova eredetileg indultam. Hagyom egy kicsit, hátha innentől leszakad majd rólam.

Sajnálom, de ennek így kell lennie.

" Kaname, segíts!" - Jött a reggeli első üzenet a titkárnőmtől, aminek adott helyzetbe kevésbé örültem.

" Negyed órát kérek Aira."

" Az sok lesz. Baj van!" - Nincs is jobb egy reggeli csevejnél..

" Itt is vannak problémák Aira." - dobtam vissza, és a következőben hozzátettem - "Utálok a wc-n ülve sms-ezni. De ha úgy gondolod, hogy fontos ezt a megbeszélést rögtön megtartani, gyere nyugodtan. Szeretettel várlak az irodám privát mosdójában. Addig ígérem nem mozdulok..." - És ismét bebizonyosodott, hogy attól vagyok boldog, ha kétszer meggondolják az emberek, hogy hozzám szóljanak-e. Kifejezettem örülök, ha utálnak vagy ha félnek tőlem...

" Ne haragudj de Aoi nem veszi fel a telefonját, pedig most hozom a marketingest a reptérről. Húsz perc múlva ott vagyunk a szállodánál, és félek, hogy alszik."

"Dehogy alszik hajnalban találkoztam vele."

"Nagyon mondogatta, hogy visszafekszik." - Ah, tudtam, hogy a szerencsét hozó alsógatyámat kellett volna felvennem. Az az átkozott! Miért szórakozik velem? Az embernek még itt sem lehet nyugta!

"Intézem. De hátul szálljatok ki a kocsiból. Hívd meg az emberünket Minatoéknál egy kávéra azzal is nyerünk pár percet. Ja, és hozz belőle Aoinak is az irodájába."

Nos van aki a wc-re rohan és van aki el onnan. Erőteljes kézmosás után lazán begombolt nadrággal mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy loholtam fel a lakosztályához. Kevés kellett hozzá, hogy leessen a ruhadarab lépcsőzésközben, de mielőtt elkezdtem dörömbölni az ajtaján rendeztem.

Értelemszerűen azért van az a szituáció amelyben megbocsájtanék neki mindent. Csak még nem tudom, hogy meztelenül képzeljem el vagy egy szál köntösben. Imádnám kicsomagolni az ajándékom, és egy kis titokzatosság sosem árt. Mondjuk eleve úgy kellene kinyitnia, hogy beránt és a falhoz nyom. Ez a fajta kezdet viszont elég gyér, hogy az összes kézcsontom fáj a dörömböléstől. Vagy arra játszik, hogy ne tudjak behúzni neki?

Nem nyitott ajtót senki, ezért az irodájához mentem ami az enyém mellett van, majd mivel az ajtóhoz nem szükséges külön kulcs, beengedtem magam. Ott volt. Lehetett volna ennyi eszem, hogy először itt próbálkozom, de a franc se gondolta, hogy kivételesen egyszer lelkiismeretes lesz... Ja, nem, akkor felvette volna Airának a telefont.

- Dolgozom! - törölgette meg az ajkait miközben felkapta a fejét az asztalról, csak a nyáltenger ne lett volna ott...

Hát igen, egyre inkább belátom, hogy kiegészítjük egymást, neki tisztessége nincs nekem szállodám. Tisztességesen is eltűnhetne, és akkor nem süketelne. - Te hazug, most nem aludhatsz! - de jó lenne kirúgni..

- Miért vagy az ÉN irodámban? - mi van? - Tegnap este bezzeg nem jöttél az ÉN partimra... - Na, most álljon meg a gyászmenet! Miről beszélünk? - Vagy talán egy szaglászó kutya partija ártana a hírnevednek?

Lenyűgöző, megsértődött. - Esküszöm kár pazarolni rád a szavakat. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen - Előre szóltam, hogy ez lesz. És most kapd össze magad, Aira mindjárt itt van azzal a reklámossal.

- Kit izgat? Ha elmegy máskor is vissza tud jönni. - dörzsölgette a szemét félkómásan, és alig mondta ki, az... isten tudja hogy hívják a céget képviselője belépett az irodába a kedvenc titkárnőmmel, aki nem képes kopogni. Zavartan nyomtam vendégünk felé egy félmosolyt, és azon gondolkodtam Aoi mit ivott tegnap, hogy még mindig részeg..fura tőle ez a viselkedés. És ha már itt tartunk hajnalban sem volt sokkal jobb.

- Hoztam mindkettőjüknek kávét. - tartotta fel a kezeit Aira, s az asztal felé böktem a fejemmel, hogy tegye le őket, ám nem vettem le a szemem a lesokkolt vendégünkről.

- Megígérem amennyiben adnak nekünk egy kis időt, bocsánatot fog kérni öntől az elvesztegetett perceiért és tárgyalhatnak. - a fickó megértően bólintott - Aira, kérlek vidd le az urat reggelizni. - nyitottam ki az iroda ajtaját sietve, s amint becsuktam mögöttük, össze is rogytam a gyengeségtől amit a megkönnyebbülés az éhséggel együtt hozott. Hozzáteszem nem volt olyan szerencsém, hogy meghaljak.

- Kaname! - rohant hozzám Aoi aggódva - Beteg vagy? Hogy segítsek? - Bezzeg most nem fáradt. Átlátszó ha eljátszom a haldoklót akinek az az utolsó kérése, hogy normálisan végezze a dolgát? - Eddig is ilyen sápadt voltál? Nehogy elveszítsd nekem az eszméleted! - Szedett fel a földről, hogy a szőnyegen ülve rá tudjak támaszkodni. A mellkasa szinte kérlelt, hogy bújjak hozzá és soha ne hagyjam el... Mintha nagyon fájna összeszorított szemekkel engedtem a kobakom húzásának. Nem veheti észre, hogy mennyire élvezem a történteket.

Istenem, ez életem első alkalma amikor boldog vagyok, hogy éhezem.

- Szégyen, nem tudok mozogni. - dörzsöltem a fejem elhaló hangon ruhán keresztül a bőréhez, csakhogy a válasza nem tetszett. Azt hiszem én sem mindig gondolom végig a dolgokat.

- Beviszlek a kórházba. - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Szükségtelen, csupán éhes vagyok. Tegnap délután ettem utoljára. - álltam fel megigazítva a ruhám, mintha semmi se történt volna - Te viszont ha már ilyen fitten kiugrottál a helyedről, irány le az étterembe. Az a marketinges férfi vár. Elkísérlek, legalább megnézem a konyhát és eszek pár falatot.