Sziasztok! 

Mint a mikulás egyik manója, hivatalosan is bejelenthetem, hogy itt a karácsony. Vagy legalábbis a manók számára ilyenkor kezdődik a szívás. Reggeltől estig munka jó sok túlórával, kötelező hétvégi melóval, kevés szabadidővel, de legalább haza enged a puttonyos estére, mert hát valljuk be nem szeret fűteni. Rengetegszer aludtam bele az írásba, lassan a nyáltengertől nem működik a laptop, de jó helyre megy a túlóra pénz, szóval átadom, hogy a ti támogatásotokkal alakulhatott így. Sajnálom, hogy ennyit késtem, és sajnos nem tudom kijelenteni hogy nem lesz még ilyen, így, hogy a huszonnégyből tizenkettőt lassan gyilkos szándékú manókkal töltök. Viszont nem kell aggódni, ez a stressz halmozódásával át fog fordulni, hogy a végén mindenen nevessenek. A munka a legjobb drog, bárki bármit mondjon. 

Na de kellemes olvasást nektek!

Jó negyven percnyi kocsikázás után értük el az Aoi által kiválasztott helyet. Viszont, már az első öt percben kiderült, hogy nem az a típus aki hisz a sebességkorlátozásban. Jó eséllyel lemaradt arról a matekóráról ahol a 40-et, majd az 50-et tanulták. Na nem azért mintha bármi bajom lenne a vezetési stílusával...különben is ki vagyok én, hogy megakadjak ilyen apróságokon? Nem igaz?

Hiszen annyi lehetőség van amiért aggódni lehet. Például, hogy az élet kísértések sorozata. Nem sejthettem, hogy ilyen nehéz lesz szemben ülni vele, amikor a szellő a szokásos illata helyett, felém fújja a parfümöt amit magára tett, és ilyen jól néz ki megint. Az izgalom amit kivált elvonja a helytől minden figyelmemet.

- Rengetegen vannak itt is mint az utcákon, még jó, hogy találtunk helyet. - nyalta meg a kávéhabos csókolni való ajkait boldogan fecsegve, ám az én fejemben csak az járt, hogy meg akarom ismételni az éjszakát, és még dél sincs - Az epres süteményük miatt hoztalak idáig. - soha nem gondoltam volna...mármint, hogy olyan féleszű vagyok aki az előtte lévő kezéről és provokatívabb hangjáról álmodozik akkor is amikor az épp hozzá beszél - Velem vagy Kaname? - És nyilván lebukik.

Meglepett, hogy észrevette a figyelmetlenségem, s mérgemben lehunyt szemmel, no meg össze-vissza dobogó szívvel bólintottam. 

Azt hiszem...a lényeg az akarat, és az megvolt.

- Nem érzed jól magad? - húzta össze a szemöldökét.

- Minden rendben, csak.. - ciki lenne elmondani, benne volt a pakliban, hogy felmerülhet néhány probléma - ...nem értelek. - vagy magamat, ellenben az most mindegy - Sütivel vesztegetsz, hogy kedvet kapjak a randihoz? Gyereknek nézel? - Bárcsak ne imádnám az epret, vagy az édes habos süti tésztát.

- Nem. Viszont ahelyett, hogy a hibákat keresed a randinkban, élvezhetnéd is, hogy velem vagy. - mérte végig lágy tekintettel az arcom minden szegletét, és már kedvem nem volt hazudni.

- Oké, csak jobb lett volna az ágyban lefetyelni a tejszínhabot. - Élvezettel figyeltem ahogy a kép neki is átfut a fantáziáján, nyel egyet, majd enyhén elnyílt ajkakkal azon gondolkodik, vajon erre mit lehet mondani. Vagy legalábbis a szavai a torkára forrtak. A mellkasa megemelkedett, és egy pillanatra a felsőjéhez feszült. Tudtam, hogy nem szabad tovább néznem a testét, ezért mosolyogva azon, hogy most már egy kicsit ő is szenved, szinte feléledve forgattam körbe a fejemet.

A kerthelyiség, valami elképesztő volt, mintha a padlóból nőtt volna ki az élő növényzet az asztalok körül. Egyébként az egész kávézó lenyűgözött, csakhogy a megérkezésünkkor ez a...nem is tudom, egy idióta kellemetlen érzés fogott el. Holott a hely, a szótlan nagyszájúval maga a nyugalom. Pusztán a pár asztalos kiszolgáló részen, az alsó szinten, adták egymás kezébe a kilincset az emberek. A felső emeleten, hova egy mini könyvtárat zsúfoltak be, békesség honolt, mint itt. Persze körbe vagyunk véve emberekkel, esetleg egy-két asztal ha szabad. Mégis tisztán hallani az éles madárcsicsergést és talán a gatyarohasztó meleg miatt rajtunk kívül senki se túl aktív, halkan sutyorognak. Tehát idilli a környezet, azonban az én horizontomon itt ez az irritáló érzés, meg ő.

Már az nyomaszt, hogy nem értem mi nyomaszt! Mindenesetre megállapodtam magammal, hogy ha Aoiról van szó, lépésről lépésre haladok. Vele kapcsolatban nem segítenek a határozott döntéseim, ugyanis ahogy mondják a szerelem nem befolyásolható.

Újra felnézek az arcára, aztán a poharamra pillantok, hogy stikában meg tudjam számolni mennyit dobban a szívem egy perc alatt, ám követni se lehet. Tehát akárhogy csűröm csavarom, itt az ideje, hogy rosszul érezzem magam. Igen, sajnos nagy valószínűséggel erről a bonyolult érzésről van szó. Magától értetődően másért is lehet a gyomorforgatóan satnya érzés bennem, de a belőle áradó varázslat ami egyben bűvölet nem erről árulkodik. 

Habár ki tudja, lehet, hogy gyomorsav?

Igen, szurkoljunk a gyomorsavnak.

Gondolom nem így kéne állnom ehhez a kérdéshez, de túl sok mindent láttam már, amit egy ember képes elkövetni a szerelem nevében. A legtöbben nem csupán képletesen őrülnek meg, és én sose terveztem, hogy megbolonduljak. Anno rengetegszer feltették a kérdést, hogy mi szeretnél lenni felnőtt korodban, és én igenis gondolkodtam rajta, de semmiképpen nem volt a listámon a bolond szó. Most meg azon kapom magam, hogy próbálom elképzelni milyen lenne ha minden napunk így indulna. Reggeli közben nézhetném milyen lágyan simul az ing a széles vállára, ami a bicepszénél enyhén megfeszül mialatt az előző éjszakánkról villannak be a képek. Félelmetes! Ez a fajta a félelmem pedig kissé új nekem. Nem azt mondom, voltam én valamikor szerelmes, de fel kellett adom mielőtt elkezdődhetett volna. Azt hiszem ezért nem tudom felfogni ezt a fajta boldogságot, mert követi a rettegés.

A helyzet az, hogy Aoival nem csupán a szexet élvezem, a lénye is összhangban van az enyémmel. Teljesen más irányba tartok vele, mint terveztem. Oké, legtöbbször a lábam között telít el a melegség tőle, de van az a vonzalom nevezetű rémület ami viszont nem onnan indul, és és totál kivagyok hogy egy hét alatt minden eltökéltségem ellenére megváltoztam.

Ráadásul nem tudom eldönteni, vajon a fejemben dúló káosztól kezdek idegesebb lenni, vagy attól, hogy egy kávézóban végigmérve bemászik az asztal alá és eltűnik a látószögemből. - Mi-mit csinálsz? - morogtam rá, ahogy a lábamnál éreztem a karját.

- Takarítok utánad. - vette fel a szalvétám meglengetve előttem, miközben ismét a székére helyezkedett.

Becsuktam a szám és az alsó ajkamat megszívva csettintettem a nyelvemmel, megosztva vele a gondolataim. - Megkerülhetted volna az asztalt, ha már elfelejtettél beszélni.

- Az igaz, de szeretem látni amikor zavarban vagy. - vigyorodott el gonoszan - Egyébként mit szólsz, milyen a hely?

Ez az ember egy olyan eszement, aki minden részletre figyel. Pedig nem alélhatok el tőle! Valahogy vissza kéne nyerni az eredeti pozíciómat vele szemben.

Megköszörülve a torkom ittam egy pár korty vizet. Mindaddig próbáltam pajzsot emelni magam köré, hogy elrejtsem a megszeppent oldalam, s megrántottam a vállam mintha mi se történt volna. - Tűrhetően romantikus. Érdekes ötlet, hogy a galériát telerakták könyvespolcokkal. Lehet, hogy nekünk is kéne valami hasonló kis zug a vendégeknek a szállodába, nem gondolod? - Nos, ha ő ilyen jól szórakozik rajtam, én visszatérek a kedvenc témájához. A munkához.

Na ezt reagáld le te álszent!

- Részemről benne vagyok. Imádom a Monty Pyton könyveket, és rajongok Douglas Adamsért. A Galaxis útikalauz trilógia negyedik részét dedikálva szereztem meg.

- Ho-ho- hogy lehet az? - ugrottam szinte át hozzá, közel a képébe, mert ezt se hittem volna róla.

- Nyugodj meg, és ülj vissza. - kerekedett ki a szeme - Szóval te is szereted?

Nagyjából a sütim felét betömtem, hogy legalább a hangom visszavegyem, ha már lecsillapodni nem tudok. - Ki ne kedvelne egy olyan könyvet, amiben vers felolvasással kínoznak, és lábkörömért lehet utazni az űrben? Vicces, bírom az angol humort! - megeredt a nyelvem, de nem tehettem róla, a szavak ki akartak törni - Isten végső üzenete meg miután elpusztítják a földet, a kedvenc mondatom benne. "Elnézést az okozott kellemetlenségekért." Én is ezt szoktam mondani a vendégeknek ha gebasz van, és mivel ilyenkor a könyvre gondolok egy kicsit jobb kedvre derít. - Jóérzés olyan emberrel beszélni egy műről, aki felfogja miről hadoválok.

- Aha, tényleg olvastad. Sőt nagyon aranyos vagy hörcsög módban. Sose láttam ez előtt ilyet! Teli szájjal beszélsz és még mindig tömöd magad. - A tűzzel játszol te szemét! Ki a hörcsög?

Erre a mondatára csupán összeszorítottam az öklöm és egy laza karnyújtással jó erősen a karjába bokszoltam. Aztán még egyet. Természetesen fájhatott neki, mert elértem a felkarját az apró asztalon át, de a vállát már nem. Mégis hagyta amíg meg nem csörrent a telefonja.

- Igen? - úgy lökte oldalra a fejét a semmibe figyelve, mintha szemben állna vele akivel beszél - Egyszerű a megoldás, mondd meg neki, hogy maradjon még egy napot. Ingyen igénybe vehet bármit a szállodában. Most nem érek rá, de délután beszélek vele. - Munka? Ugye nem most teszi tönkre amit az évek alatt felépítettem? Az engedékenysége meglep, és gyanakvással tölt el. - Elfogyott? - kérdezett vissza meglibbentve a szemöldökét - hmm..majd rendelünk. Ilyenek miatt ne hívj. Biztos tudod te is mit lehet tenni ebben a helyzetben. - szótlanul tűrtem a szavait, ám izgalmamban a számat rágdostam belülről - Küldjetek el valakit a közeli boltba, hogy vegyen pár kilót. Bízok benned. Csináld a dolgod, minket pedig hagyjatok pár órát. Van még valami? Rendben, kösz.

Minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy ne essen le tőle az állam. Meg kell hagyni Aoi sokkal nyugodtabbnak tűnt nálam miután letette a telefont. - Baj van igaz? - néztem jobbra, majd balra hátha megtalálom a felszolgálót, hogy kikérhessem a számlát - Igyekezzünk.

- Állj le! - csitított békés hangon, ám nem túl kedvesen.

- Azt várhatod. A szállodádról van szó! Tedd a szívedre a kezed. – odatette - Nem érzel semmit?

- De, néha el kéne járnom edzeni, kezd megereszkedni a mellkasom... Egyél. Különben is, szeretnék még rendelni. - Tényleg ezt mondta? Feszengnem azért még szabad igaz?

- Jó - fintorogtam rá - de áruld el ki hívott. Mi történt?

- Az igazi baj az, hogy rohadt idegesítő amikor ilyen vagy. Le kell szoknod róla, szóval legyen ez az első nap, hogy megpróbálok egy kis stresszt levenni a válladról. Nem viszlek haza dolgozni. - A tartása megkeményedett, a nézése pedig olyan elszántságot tükrözött, hogy engedtem.

- Legyen. Nem mintha lenne más választásom. Viszont csinálhatnánk fokozatosan. - könyörögtem a szemeimmel - Csak áruld el mi történt, és ki az aki hívott. - Mondd el ki a francra bíztad rá a szállodám?

- Nyugi, beültettem Minatot az irodámba, és mivel bónuszt ígértem neki, ha ott pihen, még meg is ölelt. Bár nem vágytam rá... Ezt leszámítva, ti ketten egészen hasonlítotok.

- Neem, Minatoban nincs meg az ösztön. Az én személyes varázsomat sose fogja túlszárnyalni, hogy a vezetői képességeimet ne is említsem. Talán nem ismersz még.

- Ismerlek annyira, hogy lássam túlzásba viszed. Aggódom érted.

Tudom, tönkre akar tenni. Gyalázatos, hogy a kedvessége visszahúzódásra késztet. - Én jobb szeretek panaszkodni mint ő. - Fellestem a tányérról. Vártam valami reakciót, egy mosolyt, mielőtt bekaptam az utolsó apró falatot a sütiből, de mivel nem volt, megengedtem a szívemnek, hogy tovább formálja a szavakat helyettem. - Komolyra fordítva a szót kezdek rájönni, hogy a hotelen kívül is van élet. Macerás kijelenteni, igazán nincs hobbim, de van valaki aki mellett boldogabban repül az időm. Ami ugyebár jó ha az ember szakítani akar a munkamániájával. - annyira szégyellem magam - Habár nem hiszek a szerelemben. Túl sok jelentőséget adnak ennek a szónak.

Fogalmam nincs mit mondtam félreérthetően, azonban az arca szinte ragyog, miközben a szája széle a füléhez ér. - Ki az a személy?

Nem értem milyen választ vár amikor tudja jól. A kétkedése meglepőbb mint maga a kérdés. - Hova rejtetted a magabiztosságod? - forgattam meg a szemem.

Egy pillanatra összepréselte az ajkait. - Pompás. Pont ezt akartam veled megbeszélni ma reggel. Szeretném ha ennél több időt töltenénk együtt, semmit se kell ígérned vagy teljesítened. - Az ujjainak mintha szándékában állna letörni a tányérja szélét folyamatosan azt piszkálják, lehet, hogy ő is zavarban van? - Nem kell címkéket aggatnunk a kapcsolatunkra. Csak engedd el magad mellettem, és közben bármikor az ágyadba tuszkolhatsz.

Elnevettem magam a fogalmazásától, főleg, mert olyan jeleket adott mintha kissé tanácstalan lenne, mégis felperzsel a szemeivel. - Benne vagyok, hisz jelenleg te vagy az egyetlen személy akit minden percben az ágyamba tuszkolnék. - A mosolyom megmaradt, ám eszembe jutott, hogy talán eddig azért volt ilyen eltökélt mivel egyértelművé tettem, hogy tepernie kell.

Francba! Túl őszinte voltam.

És minek kellett hozzá tennem, hogy ő az egyetlen?

- Öm...szerintem visszamehetnénk lassan. - Aha, nézzenek oda, két perce még rendelni szeretett volna. A szex a mozgató rugója? Mindent értek! Király! - Gyerünk, segíts megenni a sült krumplim. Az édes után jól fog esni. Vagy kérhetünk hozzá neked is jegeskávét.

Megráztam a fejem. - Börtönbe kéne záratni a szüleidet. Ezt az egészségtelen kajálást! Már az gyanús volt, hogy egy kiadós reggeli helyett sütire hívtál meg.

- Na, a szüleimnek ehhez semmi köze. Egyedül tanultam meg mi a finom, és büszke vagyok tudásomra! Ellenben ismerem a főzés fortélyait - nyúlt ismét huncut vigyorra a szája - ...még meztelenül is képes lennék rá.

- Hát persze, nem hiányzik más, mint hogy megégesd a farkad és hetekig csak bámuljuk egymást. Mondta valaki valaha, hogy remek ötleteid vannak?

- Hoppáré, sejtettem, hogy ismerős ez a hang, és lám ki ül itt. -Leblokkoltam az elegáns megjelenésű férfin. Mintha jeges vizet öntöttek volna a nyakamba, - Hello, Kaname! - kirázott a hideg. Hallani a nevem az ajkakból amiket azt hittem soha többé nem fogok látni, rossz érzéssel töltött el.

 A férfi, akár egy élére hajtogatott ruhadarab frissnek, és feszesnek nézett ki, pedig elmúlt negyven. - Shu?

- Hány éve már, hogy láttuk egymást? - nagyjából tíz, de adott okot, hogy sose tudjam elfelejteni - Valahogy érettebbnek tűnsz, el se hittem először, hogy te vagy az.

Igen, számomra is olyan mintha hallucinálnék. Miért? Miért most? Vagy ez valami jel? - Hogy kerülsz ide?

- Nyilvánvalóan munka miatt, meglepő ugye? Mint az is amit az imént hallottam. - majd érdeklődve Aoihoz fordult - Téged nem ismerlek. Azért hoztad ide, mert kefélsz vele, vagy azért mert többet akarsz? - Lehorgasztottam a fejem. Abban reménykedtem, ha nem nézek oda valójában ez nem is történik meg. Ugyan megsértette a büszkeségem, de anno én éppúgy az övét. Tisztában vagyok vele, hogy azért ilyen. Azt hiszem miatta rettegek a kapcsolatoktól, és attól, hogy hibázhatok. - Igazából, költői kérdés volt, mindkét dolog felesleges. Egy maximum két éjszakánál nem tölt többet senkivel.

Nem tudom mitől tartok jobban, hogy kiborulok, vagy, hogy éppen Aoit borítják ki a rólam szóló igazságok.

- Hm, bárki is vagy, köszönöm a jó hírt. Jóllehet nem tartozik rád, de ezt a számot már túl léptük. Imádom ahogy Kaname rám néz, és ha engem választ ha nem, nem veszem semmibe az érzéseit. - dőlt hátra Aoi karbatett kezekkel.

- Te tudod. Én kihagynám, hogy olyan embert hajkurásszak aki azt se fogja fel mit jelent szeretni. - igaza van - Nem minden elvárás teljesíthető, főleg, ha róla beszélünk. - Bassza meg, hogy izzad a tenyerem és a gyomrom is remeg. A némaság dübörög a fülemben, mert az agyamban futnak a gondolatok, de a nyelvem nem képes megfelelően közvetíteni. Közbe se merek szólni, pedig soha sem voltam ilyen.

Aoi mérgesen maszírozta az orrnyergét. - Figyelj, az elvárásokat csalódás követi, nekem egyedül magammal szemben vannak elvárásaim. Szívesen adnék életviteli tanácsokat, viszont most más terveim vannak. - Volt ebben a kioktatásban valami, ami kedvesen megcirógatta a lelkem, mégis karót nyelten feszengtem. Azt éreztem végleg magam mögött hagyhatom a boldog élet álmát.

- Szükségtelen, csak köszönni jöttem, nyugi, lelépek. Viszlát Kaname, látom zavarok. - Észrevette? Eszement dolog lett volna marasztalni, így mindössze bólintottam mikor láttam az árnyékát ellibbenni mellettünk.

Miután elment, Aoi felemelte a székét majd az asztal szélére csúszott vele mellém. Érdeklődve pillázott rám, és esélyem se akadt fellélegezni. Rettegve vártam, hogy faggatózzon. - Jól vagy? - jött az első kérdés, de vártam, mert az lehetetlen, hogy összesen ez érdekli. Valószínűleg nem. - Kaname, kérlek válaszolj, rendben vagy? - tette mancsát a vállamra, s hiába vártam és vártam semmi mást nem kérdezett.

Engem szétvet az aggodalom, attól félek, hogy a jelenet miatt hátat fordít nekem, megharagszik, és úgy érzem majd magam mint egy utolsó apró kis pondró, mielőtt teljesen elidegenül tőlem. 

De most komolyan ennyi? 

Tényleg ilyen lazán fogja kezelni? Azt hittem puhatolózni fog, vagy ami rosszabb kombinálni, és kínos szégyenemben nem tudok válaszolni a kérdéseire. Ám...most ilyenkor mi van? 

- Kutya bajom. - néztem oldalra, hogy rá ne kelljen, hisz még mindig a legrosszabbra vártam – Kívülről nézve olyan volt a vitátok, mintha két macska megfelelő távolságból rettenetesen fújtatott volna egymásra...

- Ha így van, miért remegsz? Biztos vagyok benne, hogy jóképűnek látsz, de szerintem ez jelenleg nem azért van. - Én összeszarom magam, ez meg viccel. Kivételesen aranyos poén, csakhogy az időzítése elég rossz. Javíthatatlan... - Tényleg úgy gondolod, hogy nem tudod mit jelent szeretni? - A várt kérdésére összerezzentem, s a fejem lecsuklott szinte a vállaim közé. Rájött. - Mert ebben szívesen segítek. - Dugta oda a homlokát a halántékomhoz.

- Már hogy tudnál? - Dacoltam megkockáztatva felé egy pillantást, pedig jólesett, hogy odabújt.

- Figyelj, - mutatott a tányéromra - üres, igaz? - bólintottam - Finom volt? - újabb bólintással jeleztem, hogy haladjunk - utáltad?

- Nem! - akadtam ki, felé fordulva. Olyan mintha félvállról venne. Hogy jön ide az édesség?

- Vagyis szeretted. Mi sem egyszerűbb. - vetett egy kört a szemével - A szerelem viszont két félen múlik. És most figyelj igazán a hasonlatomra! Tehát a süti az ízlelő bimbóidnak jólesett, de a gyomrodnak is el kell fogadnia amit neki adsz. Ha nem hányod ki, mert a pocakod megbízik az ízlelésedben, nevezhetjük szerelemnek. - fogta meg az arcélem, és egyedül azt nem értettem melyikünk a hülyébb. Tények nélkül, azt állítja, hogy nem bíztak bennem, és nem fogadtak el? Ez ennél bonyolultabb. Mégis boldoggá tesz. Ettől a kettyóstól újra és újra melegség járja át a testem.

- Na jó, essünk túl rajta, kíváncsi vagy igaz?

- Nem, ha nincs kedved mesélni. Az a múltad, és mivel a tapasztalatok alapján folyamatosan változunk, az akkori énedet nem lehet összehasonlítani a mostanival. Ezért is egy idióta a pasi, hogy megítél.

A másodperc egy töredékére csak meredtem őszinte tekintetére. - Ki vagy te? Hova rejtetted Aoit? - néztem a háta mögé, amivel sikerült megnevettetnem. Tényleg ilyen érett a felfogása?

- Mondjak még ilyeneket? Hidd el komolyan beszélek. - Ez egyáltalán nem fer, hogy ennyire rendes.

- Nem szükséges. Elárulom röviden mi történt, te csak hallgass. Szóval a fősulit kezdtem amikor megismerkedtem Shuval. Részben miatta kérdőjeleztem meg a szexualitásom. Illetve azt mondanám, hogy akkoriban láttam be, nem feltétlenül vagyok biszex. Bár gyanús lehetett volna, hogy sose szerettem a nőies nőket. Azoktól a hosszú műkarmoktól meg, a mai napig kiráz a hideg, veszélyesnek tűnnek. - magyaráztam tök feleslegesen - Mindegy, nem ez a lényeg. Shuval volt két jó esténk, aztán korán kiderült, hogy csupán a munka miatt jár a félszigetre, és felesége van. Letettem róla, de sajnos nagyon megkedveltem. Kellett némi vigasztalás. Akárhányszor ide látogatott mindig mással jelentem meg előtte vagy mentem el, és nem álltam többé kötélnek neki. Erre megsértődött és máshova vitte az üzletét...Majdnem ezer ember ment tönkre benne pénzügyileg. Rengetegen utáltak, szóval azóta is próbálok munkát biztosítani másoknak és megkérdőjelezem a döntéseimet. Az tesz boldoggá ha gürcölhetek. - tettem szét a kezeim.

A még mindig csillogó szeme hihetetlen módon nem nézett le, mármint elárultam az életem nagy titkát, és ő egyáltalán nem fölényeskedett, sőt... - Értem, ez sok mindent megmagyaráz. Tehát a munkától kell elhódítanom. Eredetileg is ez volt a tervem, nem gond. Egyedül annyiban változott a dolog, hogy megígérem jobban oda fogok figyelni a feladatomra. Megteszem amit lehet a szállodáért, hogy neked ne kelljen aggódnod. - állt fel, felém nyújtva a kezét.

Hamar észhez kaptam a sokkból, s az ujjaira helyeztem a sajátom. Szinte éreztem amint a túlcsordult érzései elérték a szívem. Eddig azt hittem, hogy a tökéletes férfi számomra az lesz akibe egy cseppnyi önbecsülés sem szorult, remélhetőleg nem hall és néma. Ám kiderült, hogy igenis sokat kommunikál, határozott, na meg kedves. A szívem telis - tele repdeső pillangókkal, cikázó villámokkal és minden olyannal, amit jó nagy szarságnak tartottam, de megtapasztalva azon agyalok mi tehetné fel a pontot az i -re, mielőtt darabjaimra hullok és elfolyok.

- Köszönöm az okítást, hogy megértetted velem mit jelent szerelmesnek lenni. - Mondjuk nem a hülye példájára gondoltam amit hasonlatnak nevezett, hanem a bőröm alatt bizsergető tényekre, de szerintem nem fogta fel. Mindemellett fura volt engednem, hogy felsegítsen, gyenge pillanatomban mégis beleegyeztem.

Egészen a kocsiig nem engedtem el a kezét, és amint beültünk, lelkesen dübörgő pulzussal végre felé hajoltam. Vicces arcot vágott, épp próbálta bekötni magát amikor megragadtam az állát, s megkóstoltam a puha ajkait. Annyira szükségét éreztem a kontaktusnak, hogy az már fájt, noha sejtettem, hogy meg fogom lepni. Először kezdeményeztem ilyen nyilvánvaló akarattal. Ahogy a gondolattól elöntötte az arcomat a forróság az ujjaim a tarkójára csúsztak, de épp csak lehelet finoman. Észt vesztő hatással volt rám. Feszülten vibrált a testem mire a hajába túrtam, s a nyelvünk összeforrt. Felmelegített lágyan az oldalamhoz érő tenyere, és a kis bizsergés ami onnan indult valahogy nyugalommal töltött el, elgyengültem. A csókunk játékos volt, ám nem az a fajta ami a szexre éleződött ki, és én élveztem.

- Elrontottam a randidat, igaz? - kérdeztem az ablakon kifele bámulva amikor kihajtottunk az utcából.

- Hát, mindössze veled akartam lenni, nem volt semmi menet tervem az egészről. - ingatta meg a fejét.

- Az lenne a normális, ha felelősségre vonnál. - világítottam rá - Mondj már valami butaságot, hogy haragudhassunk egymásra.

- Veszekedtünk eleget, kösz, kihagyom. Egyébként se aggódj ezen. - legyintett.

- Akkor mit szeretnél?

- Bármit, előttünk áll a nap. - érdekes módon tetszett ez az elgondolás kb fél percig.

- Héj, már elfelejtetted, hogy azt ígérted oda teszed a segged, hogy megüld a kötelességeket?

- Persze, persze, emlékszem. Meg arra is milyen házsártos tudsz lenni... - Megpaskolta a combom, talán nyugtatólag, azonban otthagyta rajta a mancsát. Szólásra nyitottam a szám megszokásból, a torkom szárazsága mégis erősebbnek bizonyult az akaratomnál. Az a megfoghatatlan fűszeres illat ami tetszett rajta, még mindig a része volt. - Örülök neked. Nem hittem, hogy megnyílsz.

Nagy nehezen megköszörültem a torkom. - Akkor már ketten vagyunk. Egyre több mindent elérsz nálam ami meglepő és egyben félelmetes.

- El szeretném oszlatni a velem kapcsolatos félelmeid. - nézett rám, és a szívem kihagyott egy ütemet. Jó lenne ha az utat figyelné! Ez őrült, mindjárt meghalunk.

- Rendben, kezdjük azzal, hogy lassabban vezetsz. Megverlek ha balesetünk lesz, mert nem figyeled a táblákat. - követeltem tőle - Amúgy a tudósok szerint akik gyorsan vezetnek kisebb szerszámmal rendelkeznek. - Nos, ez a szabály, ha így is van megdőlt az esetében, viszont neki nem kell tudnia.

- Ja, ilyen hülyeséget hallottam már. Például gondoltad volna, hogy a tudósok szerint a szójától kevesebb hímivarsejted termelődik?

Nevetséges. - Hm, azt mondod kihaló félben van Ázsia?

- A tudósok szerint...

- Áh, mindegy, felejtsd el, csak tartsd be a sebesség korlátozást és figyeld az utat. - persze már azt sasolta, de azért jobban esett tudatosítani benne, hogy ez így is maradjon.

- Jól van. Egyébként van bármi ami érdekel velem kapcsolatban? Csak mert egész hamar elrontotta a hangulatod ez a gyászhuszár. - váltott, ám a kezét pillanatok alatt visszahelyezte - Akarsz valamit tudni rólam?

Bár érdekelt a múltja a szülei és minden más ami kicsit is segíthet, hogy ne emeljem piedesztálra magamhoz képest, mégis teljesen más tisztáznivaló jutott eszembe. - Most hogy így kérdezed, egy ideje azon gondolkodom miért tartod a síkosítódat a kanapé párnája alatt.

- Hm? - na ne már..

- Jól hallottad. - nem tántorítok.

- Több helyre rejtettem a lakásban, hátha egyszer meglátogatsz...