- Aoi, add vissza a telefonom! - Sprintelve ugrottam utána a liftből az emeleten, de nagyobb lábakkal rendelkezett, és amíg meg nem állt kevés eséllyel futkároztam.

- Mit? - emelte léptenként hátrálva, háta mögé magasba a kezét amiben volt, és hiába nyújtóztam érte. Miért kell elveszítenem mindig a méltóságom? - Odaadom, ha megígéred, hogy nem mész Minato és az iroda közelébe.

- Ajh, csak egy percre akartam benézni hozzá. - Oké, fejben jobban hangzott mint kimondva. Ellenben figyelembe vehetné, hogy ma mennyi olyan dolgot megtettem amit ezelőtt sosem, vagy ritkán, de semmiképp sem egy randi keretében. Sok elcseszett gondolattal és mégtöbb elcseszett érzéssel néztem szembe. Senkivel sem volt még ennyire őszinte és zavarba ejtő beszélgetésem, főleg úgy, hogy közben rettegtem a szavaim következményeitől. Kiderült, hogy beleszerettem, és könyörgöm sütit kellett ennem reggelire!!! Egy csettintésre minden megváltozott. A megszokott iroda biztonságot adna, és ha elzavartuk volna Minatot, akármit kezdhetnénk egymással ott is. - Különben meg ne csináld ezt, mert hamarosan pletyka tárgyai leszünk, ha kergetlek a szálloda folyosóján üvöltözve. - tettem a térdeimre kifulladva a tenyereim.

- Egyedül te kiabálsz. - Hajolt felém erotikusan mélyítve a hangját, hogy a zsebembe csúsztassa a telefont. Az illata és a melegsége körbe vett amint egy magasságba kerültünk. - Motiválnod kell a munkához ami előttem áll, nem pedig rátörnöd Minatora, hogy aztán egyedül oldj meg mindent. - fogta meg az arcélemet egy csókot lopva, amibe beleremegett a gyomrom. Legszívesebben helyben ráugrottam volna, épp ezért amikor vissza egyenesedett eredeti magasságába nyújtóztam vele, hogy ne kelljen elengednem az ajkait. Rögtön belemosolygott. Hála neki, egyáltalán nem a szaros munkán járt az eszem, hanem a kétségbeesett vágyaimon.

- Tudod, az alkalmazottaid boldogsága a legnagyobb motiváció. – A mellkasa közepén állapodott meg a kezem, aztán az ujjaim egyre lentebb kúszva nyomatékosították a szavaimat, hiszen egy nyelvet beszélünk. Legalább annyira akarom őt mint ő engem.

- Nos, - fogta meg a rátett mancsom mielőtt a nadrágja szélét elértem volna - nincs velük bajom, de nem én leszek a boldogságuk forrása...- aztán a szemembe nézve megcsókolta a kézfejem - a kivétel viszont erősíti majd a szabályt. – a pulzusom az egekben száguldott, a vérem pedig már nem csak úgy lazán, szerte meg szét áramlott az ereimben, célt adott neki - Kívánlak, szóval nem hagyom, hogy elmenj. Egy jó darabig biztosan...

Kétértelműen, piszkosan feszegette a határaimat. - Mondtam már, hogy veszélyes vagy? Nagyon ijesztő és veszélyes egy egyszerű külvárosi srác számára. - akasztottam a nyakába a karom, s hogy válaszolni se tudjon elvettem a levegőjét.

Valahogy az ő csendje a leghangosabb. Jólesik amikor magához láncolja a testem és megszűnik minden ami körbe vesz, ugyanakkor rettenetesen hangos az ölelése, mivel olyan hevesen ver a szívem, hogy szinte csak azt hallom. Köddé változtatja a negatív gondolataim, miközben a belsőmben azt a sürgető érzést ösztönzi, amit a nyelve érintéseivel erőszakol ki, ahogy félrehajtja a fejét. Görcsösen szorítanak az ujjai a testéhez, az elektromosság élvezetesen megfeszített mindkettőnket, amíg a légvétele egyre akaratosabb.

Pokolian izgató lázbahozni őt. Eddig nem szerettem volna az érzésekre összpontosítani amiket felébreszt bennem mégsem sikerült másra koncentrálnom, most viszont, hogy elfogadom kíváncsivá tesz. Érdekel hova vezet majd az egész köztünk. Kiszolgáltatottnak, valahogy csupasznak érzem magam miatta, holott még minidig rajtam van az átkozott ruhám. - Tudod, hogy a tested elárul, ha nyugtalan vagy? – nyalt meg erotikusan az állkapcsom mögött ahogy elvált tőlem. Hátrébb vonta a fejem, belém mélyesztette a fogait, s gyógyítólag végig húzta az ajkát bőrömön - Ne gondolkodj, - lehelte immár a libabőrös nyakamra, s elalélva a vágytól hallgattam amit suttog - hagyd, hogy minden a maga útján haladjon. Ígérem nem csaptalak és nem is csaptalak be. - Igen, tisztában vagyok vele. Csakhogy azzal is tisztában vagyok, hogy amire készülünk, ami ránk vár az számítani fog. Ez már nem egy egyszerű dugás lesz egy jóképű fickóval, és én ezt nevezem igazán félelmetesnek.

Aoi engedett a szorításából, ujjait a karomra simította, a szemembe pillantott, majd a felsőm alól kikandikáló libabőrös testemre. Elégedett mosolya megrészegítve húzott magával. - Semmi gondolkodás. - ismételtem bólintva. Kezét a nyakamhoz emelte, érzéki szája még csillogott a csókunktól, ellenben nem hajolt vissza, csupán helyeslően megcirógatta a tarkómat. - Menjünk beljebb. - Ezzel kihúzta magát, a kártyáját a kilincs melletti falhoz a szenzorra érintette, és amikor végre kitárult az ajtó, egy férfi üdvözölt minket bentről.

- Meglepetés! - vagy inkább csak őt, mivel elsőként lépett be.

- Apa? - a hangjában hitetlenkedés csengett, mielőtt teljesen kiakadt - Mi a fenéért vagytok a szobámban? Választhatnátok valami hagyományosabb látogatási módot. Miért kell az ember privát terébe betörni? - érkezett a sok-sok zaklatott kérdés Monnak, aki olyan érzéketlen képet vágott mint egy smirgli.

- Na de fiam, vigyázz a szádra! Mon és én csupán meg akartunk lepni. - emelte meg apuka bozontos szemöldökét a magyarázatra, melyet a távolság ellenére is láthattam. Habár a kanapé amin ült nem kimondottan volt távol a bejárattól, azonban dúsabb volt neki mint bárki másnak a térben.

- Baszki, még jó, hogy nem csókolózva estünk be az ajtón, hogy a kanapéra lökj...na az lett volna az igazi meglepetés! - suttogtam Aoi háta mögött.

- Az istenit! – káromkodott felém fordulva – Milyen a hajam?

- Nem szeretnék erre válaszolni. A végén még megsértődsz.

- Arra gondoltam hogy kócos vagyok-e?

- Ja, hogy úgy... Az nem. Kicsit fésületlen, a szokásos. – rántottam meg a vállam, ő viszont nagyot fújtatott, és máris úgy ráncolta a homlokát mint az apja. Na ezért nem válaszoltam az első kérdésére. De akkor most miért kell ilyennek lennie?

– Hogy derítetted ki hol vagyok? - lépdelt görnyedten bentebb, ám én inkább az ajtóban maradtam hátha menekülni kell – Nem azt mondtad álljak végre a saját lábamra? Ahogy látod megtettem.

- Én hagyni akartalak kibontakozni, anyád viszont más tészta. Állandóan segíteni szeretne holott senki sem kér belőle, tudod milyen. Ha a világ végén lennél is felkutattatna velem. - sóhajtott miközben felállt, s egy melegebb üdvözlésként megszorította Aoi vállát – Hogy vagy? – kérdezte, ám azonnal feltartotta az ujját – Figyelmeztetlek, bár ismersz. Nem érdekelnek a nagy problémák, általánosságban érdeklődöm.

- ...kösz apa, jól.

- Nagyszerű, de fiam, eszel te rendesen? Komolyan mintha kisebb lennél, amióta találkoztunk.

- Apa, attól nem megyek össze, ha nem eszek. Szóval hogy kerülsz ide, és miért akar anya segíteni nekem?

- Tudod az a hír járja a köreinkben, hogy éppen egy szállodát teszel tönkre. Tehát szükség van valakire aki megakadályoz. Ez lennék én.

Nos igen, ilyen a szeretet. Ha akarjuk ha nem jön, megbánt, összeszorít és szétroppant ha nem fogadjuk be. Lám ismét igazolást nyert, hogy a pokolba vezető út szeretettel, jó szándékkal és kedvességgel van kövezve.

- Tönkre? A köreitekben? – fújtatott, olyan ideges volt amilyennek még nem láttam - Kifejtenéd?

- Az én hibám. – húzta el a száját Mon – Anyám kifaggatott. Sajnálom, elmondtam neki, hogy van egy szállodád, és segítséget kértél, hogy felfuttassuk. Erre megbeszélték anyukáddal, természetesen ehhez közöm sincs, hogy a hotel eleve a csőd szélén áll, azonban mivel egy elkényelmesedett ember vagy az én elszántságom nem ér semmit. Így jött apukád a képbe. Ugyanis szerintük miatta lettél ilyen.

- Elegem van. – nyöszörgött összeszorított szemekkel, mintha csak azt várná, hogy eltűnjön minden amint kinyitja - Még itt sem hagytok békén.

- Fiam, ha összehozod amit kérünk nem lenne gond. Évszázadok óta szülőről gyerekre öröklődik az üzletünk. Neked mindössze annyi lett volna a dolgod, hogy elvegyél egy nőt aki utódot szül, és mi betanítjuk a kölyköt.

- Megmondtam, nem csinálok nektek gyereket!

Szegény. Fiatal óta tudom, hogy a családja nem határoz meg senkit, viszont ők sok mindent meghatározhatnak nekünk. Van aki túl sok törődést kap, de amire igazán vágyik, hogy önmaga lehessen, hogy önmaga tapasztalhasson, vagy hogy dönthessen az életéről, azt nem.

- Jó, értem, és még meg kell emésztenem... Addig rendelnél nekem egy kis frissítő teát? Vagy inkább tejes kávét! Az jobb lesz!

- Máris... – dörzsölte meg Aoi két tenyerével az arcát - Mon velem jönnél kérlek?

- Menjetek, de a csokireszelékes tejszínhabot se felejtsék le róla, és tudod, hogy a fahéj jót tesz a gyomromnak, szóval keverjék bele a kávémba, nem szükséges vele spórolni. – Aoi kommentár nélkül bólintott mialatt átvonultak a másik helyiségbe, s én rettenetesen csodálkoztam ezen. Főleg, mert amikor körül néztem még a folyosó is kongott az ürességtől. Kettesben maradtunk apukával, az öreg tekintete pedig összetalálkozott az enyémmel. Legalább olyan megfontoltsággal bámult rám, mintha fejben a legújabb öltönyömet varrta volna.

Tetőtől talpig... A fia után vágyódtam hirtelen, csakhogy a jelenbe kellett kényszeríteni magam. Talán szabó. Vagy, azt nézi mekkora koporsóba férnék bele? Elképzelhető, hisz a szemöldökét úgy ráncolja, mintha ráléptem volna a csincsillája lábára. Pedig nincs a talpam alatt semmi.

Végül ahogy toporogtam egy helyben körös-körül szétnézve, becsuktam magam mögött az ajtót, s ekkor egy komoly bólintással üdvözölt. Ne kérdezze senki, nem tudom, mint jött az ötlet, mert inkább menekültem volna, mindenesetre megnyugodtam, hogy ez volt a baja. Aztán elkezdett hümmögni. Megkerülte a kisméretű dohányzó asztalt mielőtt ismét leült és az azon lévő összefűzött papírtömeget az ölébe véve lapozgatni kezdett.

- Mondja csak mi is a neve? - nyálzta be két ujját, hogy egy újabb oldalra lessen, én pedig "katonás könnyedséggel" elmondtam. Természetesen ebben semmi titok nincs, azonban apuka a felismerés hangjával hümmögött egyet-kettőt. Vagyis nem tudok delfinül, de a hang magasságát és zöngését illetőleg ha meg kéne határoznom mi volt az az mhm, erre tippelnék. Közben másodjára tapogatta meg maga mellett a helyet, ezért gyanús volt, hogy szeretné, ha leülnék. - Eszerint - mutatott a mappára, ahol felfedezni véltem a képem - te vagy az igazgatóhelyettes.

Nem mondanám, hogy megriadtam tőle. Áh, dehogy... de mégiscsak ő számított nagyobbnak a szálloda hierarchia őserdejében, ezért óvatosan bólintottam felé. Az öreg jó erőben volt, és úgy hátba vágott, hogy azt hittem kiszakad a tüdőm miközben előrecsuklott a fejem. - Hát ezzel kellett volna kezdened fiam! Nagyon komoly vagy, ilyen fiatalon ennyi mindent elérni! Ez fantasztikus! Remélem jól kijöttök Aoival, hisz neked a kisujjadban van minden a szállodáról és az egyéb dolgairól.

- Tessék?

- A leírás ezt állítja rólad. Még az előző tulaj hagyta ránk az alkalmazottakról. - emelete felém a füzetet, hogy nézzek bele - Tehát? Dolgozgat a srácom? Jól kijöttök?

Mmm, erre van helyes válasz? Rajtam nagyon sokat dolgozott, és ha nem lennének itt sokkal de sokkal jobban kijönnénk egymással, mint ebben a pillanatban. - Na jó, igen, és igen.

A válaszomra nyilván megint jól hátba veregetett. - Mi az, hogy na jó? - nevetett - Vicces srác vagy te nem csak okos. Tetszel nekem! - mutatott felém mintha fenyegetne, de még mindig kacagva - Most nagyon boldoggá tettél. Tehát a fiam már nem lusta.

Uh mit követtem el...sebaj, nevessünk és mosolyogjunk. Az mindig beválik, jó benyomást kell keltenem. Pár napja még rendben lettem volna, ha találkozom a családjával, de a szerelemtől most minden nagyon kínosnak tűnik. – Uram, hívják, nem veszi fel a telefont?

- Áh, most nem izgat, valószínűleg megint egy kulcstartó karika tartót akarnak rám sózni.

- De a kijelzőn az van, hogy „asszony".

- Na és? Éppen veled beszélgetek. – oktatott ki - Szerinted fel tudom venni? Tele van a kezem! – szorította meg két kézzel a papírokat, és nekem az járt a fejemben, hogy le ne hervadjon a mosoly az arcomról, illetve hogy léphetnék meg minél hamarabb. – Mesélj a fiamról, te milyen embernek látod? – Huh, könnyedebb téma.

- Kedves mégis rátarti, eltökélt, kitartó, karizmatikus, jóképű... - Francba! Már majdnem belesétáltam a csapdába, mint anno Aoinál. Elárulom magunk ha így folytatom... Szörnyen égő ugyanazt a hibát elkövetni egy családon belül, ezért az elakadásomat álcázva, lazán beletúrtam a hajamba. - vagy talán az utóbbi nem is lényeg. Az viszont igen, hogy szerintem önállóan el tudja igazgatni a szállodát. Szívesen leszek a jobbkeze. – mosolyogtam rá, s visszamosolygott.

- Látom jól elbeszélgettek. – ült le mellém a semmiből Aoi. Éreztem a kezét a derekam alján, egyszerre volt jóérzés és rossz. A testem igényelte a közelségét, ellenben apukával a nyakunkban a lelkem nem annyira.

- De még mennyire! Kaname érdekes ember, szimpatikus. Szívesen megismerném jobban.

- Azt meghiszem apa, - éreztem meg simogató ujjait a hátamon, s bár ránéztem, hogy abbahagyja, ő nem viszonozta a figyelmem - csakhogy vár a kávéd. Beszéltem a titkárommal, azonnal itt lesz értetek. Lekísér a parti kávézóba Monnal. – Kínomban harapdálni kezdtem a szám szélét, a combommal meglöktem az övét, azonban kizárólag azt értem el, hogy teljesen hozzám simult az oldala, de nem fejezte be az izgatást. Mert nagyon is izgató volt. Folyamatosan simogatott körözve a hátamon, néha a nadrág korca mögé dugva egy-egy ujját és nem állt le. - Addig összekapom magam és pár percen belül utánatok megyek.

- Mire készülsz? – kérdezte apuka tudatlan, noha kiszedve a szavakat a számból, mert már a fenekem partjai közé csusszant a keze, s mivel nem bírtam tovább senkire nézni, lehajtott fejjel markoltam a nadrágom anyagát a térdemnél.

- Megmutatom a szállodát és a közvetlen környékét. Beszélgetünk egy kicsit róla, hogy holnap nyugodtan hazamehess. – kopogtak.

- Jó, de ma este együtt vacsorázunk egy lehetséges üzleti partnereddel. Ne utasítsd rögtön vissza, csak hallgasd meg.

Fél szemmel láttam a bólintását, mire megjelent Minato. Először rám nézett, én segítség kérően rá, ő pedig kérdően, mégis rosszalló tekintettel Aoira. A többiek persze nem vettek észre belőle semmit. Megkockáztatom, hogy Aoi se... - Minato kérlek vidd le őket és segíts nekik. – intett, hogy kitereljen mindenkit, s mikor felálltam, megfogta a csuklóm – Te maradsz pár szóra. – Mogorva hangja érthetetlenül furcsán csengett, aztán érdekes fordulatot vett minden. Ahogy lendült az utolsó ember mögött az ajtó, rögtön mellém állt, hogy megfogja a derekam és az ölelésébe húzzon. Hirtelen azt se tudtam, hogy befeszüljek, vagy engedjek a felé húzó késztetésnek. - Hogy tehetted?

- Mit is?

- Alig vártam, hogy kettesben lehessünk, te meg tök aranyosan nézel az apámra, fesztelen nevetgéltek és jobban el vagy vele mint velem. Öt perc alatt meghódított miközben én még mindig teperek érted. - Egy darabig mindössze pislogni tudtam Aoira.

- Te jól értem féltékeny vagy az apádra aki a nőkre bukik? - pilláztam tovább, kitárt fülekkel és tág szemekkel - Csak kedves voltam vele, mert számodra fontos ember.

- Nem, én.. nem.. - elgondolkodva szorította össze az ajkait - Nos, örülök, hogy jól kijöttetek, de jegezd meg, az enyém vagy és azt akarom, hogy egyedül engem láss!

- Aha, értem.... az agyadban összekuszálódtak az idegek, beviszlek a kórházba. – artikulálva, lassan tátogtam - Ne aggódj, minden rendben lesz!

- Komolyan hülyének nézel? 

- Nem vészesen. – csóváltam meg a fejem - A jó hír, hogy szerintem egy pár órás műtéttel még helyrehozható. Igyekezzünk, nehogy rosszabbodjon! – fordultam el tőle, hogy a kijárat fele vegyem az irányt, alig tudtam vissza tartani a röhögésem. Abszurd képzelgései vannak.

- Állj! - Rántott hátra, s a lendülettől a kanapéra estem. – Azt hiszem nálad van erre a betegségre a gyógyszer. – Forró leheletétől mely a nyakamat csiklandozta, nevetni kezdtem. Aztán ahogy bekapta a fülcimpám, és a keze a combomon felfele csúszott elakadt a lélegzetem. A nyakamat, az államat és a fülemet felváltva csókolgatta, lassan borzolva a kedélyeimet, ugyanakkor a keze hatásosan mozgott. Nem pusztán kigombolta a nadrágom de már a csípőmről húzta volna le.

- Nekedh, menned kellene. – csuklott hátra a fejem, hogy a szavaim ellenére nagyobb teret adjak neki.

- Gyorsak leszünk, este meg majd több órán keresztül kárpótollak. - Csillogó szemekkel nézett az enyémekbe, s megemeltem a csípőmet, hogy lehúzhassa a nadrágomat.

A lábaimat cirógatta már, miközben megcsókolt, majd a keze elidőzött kicsit a derekamnál, izgatóan gyűrte rajtam a bőrt. Anélkül, hogy figyelmeztetett volna belém kapaszkodott, s kintebb húzott az ágy szélére magához. Majdnem leharaptam a nyelvét, holott pont így szerettem a határozottságát. Az alsómra irányította a tenyerét, amíg én a mennyországba érezve magam csupán nyögtem a szájába. Először a letaglózó fellépésétől, aztán az élvezettől, mely mindössze egy mozdulatába került. A testem tökéletesen tudatta vele az érzéseim. Mivel a lelkemet már korábban levetkőztette. A bőröm lángolt ahol érintett az anyagon keresztül, s a gyönyörtől átfutott rajtam egy hullám, majd ahogy lentebb tolta ismét a kezét még egy. Igenhamar megkeményedtem. 

– Az én pasim. – suttogta mosolyogva a számra elismerően amikor elvált, s észrevettem, hogy a szememen lévő köd a fejemben is ott van. Kifejezetten tetszett, hogy így hívott. Mindenesetre csupán egy bamba vigyorra futotta tőlem mielőtt elgyengülten elhúztam az ujjaimat az arcán. Ez valahogy zavarba hozott, kiváltképp amilyen odaadóan nézett rám egy másodperc töredékére. A pillanat viszont hamar elillant. Kibújtatott az alsómból is, hogy a térdeimet szétfeszítve a lábam közé ereszkedhessen, s végre akadály nélkül meztelen merevedésemhez érhessen a csupasz ujjaival. 

A lábujjaim görcsösen feszültek meg az élvezettől, ahogy az előváladékom szétkente, s vágyakozva megnyalta ajkait. – Rohadt erotikus vagy ezzel a tekintettel. – nyálazta be a tenyerét megízlelve a nedvem, s a szemét lehunyva, a belső combomat harapdálva gyötört tovább féktelenül. Ellenben a fájdalom amit a fogai okoztak csak fokozták a keze által nyújtott élvezetet. A testem magától mozgott bele a gyönyör adta kínba. A szívem ezerrel dübörgött a látványtól, hogy mennyire akar, mert tényleg a magáénak követelt a tetteivel. Szabad keze lassan a csípőmre kúszott, mikor a másikkal elengedte meredező hosszom, s a fenekem alá csúsztatva nedves mancsát megmarkolta a hátsómat, hogy úgy faljon fel. Az ajkai közé szorulva a hátam ívbe feszült. Olyan mélyről nyögtem, hogy először fel sem ismertem azt a mély hangot. Már-már azt se tudtam hova kapjak, mindenbe kapaszkodtam amit értem, Aoi mozdulatait viszont nem zökkentette ki semmi, ritmusosan ostromolt. Minden egyes simogatás, cuppogás vagy nyalintás újabb kéjt okozott, ezért borzongani kezdtem. Egyre erőteljesebben szorítottam a haját nem szerettem volna még véget vetni a dolognak, azonban tudta, hogy a határaimon táncolok. Pont olyan erővel szívogatott, hogy vonaglani kezdtem, a magába húzó ajkai nem eresztettek és miután feladtam a harcot a gyönyör tajtékzott a testemben.

A levegőt kapkodva, elernyedve döntöttem a hátam a kanapénak lehunyt szemekkel mikor egy csókot lopott. – Pihenj le nyugodtan. Este együtt vacsorázunk, de most megyek. Jól megsétáltatom ezeket, hogy megbánják amiért keresztbe húzták a napunkat.

- Nem! – fogtam meg felélénkülve a ruháját – Nem lehet ennyi. Azt mondtad gyorsak leszünk, nem azt hogy leszek.

- Meg kellett mutatnom, hogy én vagyok a világ legjobb választása. Megéri rám várni. – kacsintott - Ígérem később folytatjuk. – Csókolt meg ismét és hiába akasztottam a nyakába a karom morogva, magamra hagyott.

- Miért? Mondd meg miért sír már megint az a takarítónő? A múltkor is személyesen vigasztaltam meg ugyanemiatt. - vágtam a recepciós pulthoz a tenyerem, hogy aztán megrázhassam a hirtelen jött fájdalomtól a levegőben – Tiszta könny és rúzs lett a felsőm! Higgyétek el, én utálom a legjobban amikor a vendégek ilyenek, és persze délelőtt nem voltam itt, de utólag mit tehetek?

- Semmit. Nem véletlenül kaptunk okos órát. Ha megnyomja a riasztást, ment volna a biztonsági aki rendet tesz. Ö viszont senkinek sem szólt mostanáig.

Ez a baj az extra szobaszerviz szolgáltatással. Ritkán, de vannak olyan vendégeink akiknek megtetszik némely alkalmazott, és megpróbálják megkerülni a rendszert. Szerencsétlen nő takarította az egyik sztár kosaras szobáját, az meg el kezdte fogdosni. Azt mondta neki, hogy nem takarítást rendelt, hanem extra szolgáltatást. Sikerült lelépnie gond nélkül, de könyörgöm ez a második alkalom, hogy nincs esze. Ha van a szobában vendég nem takarít, ez a szabályzatukba tisztán és érthetően le van írva! – Fel kellett volna olvasnom neki a szabályzatot. Úgy érzem ez most az én hibám.

- Miért hibáztatod mindig magad? – csóválta meg a fejét Minato, majd felugrott a szemöldöke - De ez tényleg a te hibád lehet. Talán pont az a baj, hogy anno megvigasztaltad. Furcsa, hogy senkinek sem szólt amíg meg nem látott téged.

- Ez igaz. – helyeselt Ryan a pult mögött – Szerintem rád van állva.

- Mmmh..ne már, ettől nekem is sírni támad kedvem! – törölgettem zsebkendővel a foltos felsőm - Kivagyok a nőktől akiket győzködni kell, hogy meleg vagyok, mert azt hiszik ez mindössze egy állapot amin bármikor változtathatnak.

- Várjatok, még ne ítéljük el. – húzta el a száját gondolkodva Minato, s lazításként elkezdte nyomkodni a vállam – Valljuk be a sírós arcod a legaranyosabb. Lehet, hogy ő ugyancsak ezt akarta elérni, talán egyszerűen szeret pityeregni látni.

- ÁÁÁ, au, ez fáj! – fordultam felé, hogy véletlenül se maszírozzon tovább – Kizárólag részegen szoktam sírni előtted. A masszázst meg érzéssel kell csinálni... te vagy a legrosszabb asszisztens. – vágtam hozzá a zsepit, ami lepkefingként hullott a földre - Kezd hiányozni Aira.

Minato lehajolt a szemétért. - Sajnálom, Aoi választott ki, hogy betaníts. És igen, én vagyok a legrosszabb, hogy segíteni próbálok, meg még vigasztallak. Hozok neked egy inget.

Teljesen bedurcázott, de nem tudtam ezzel foglalkozni, mert nagyobb gondom is akadt. A nagyobb gond pedig a bejárat előtt állt egy láthatóan drága ingben és kertészkedett. 

Az idióta! Ő egy igazgató, nem túrhatja csak úgy a földet ha a kedve tartja!

- Héj, mit csinálsz itt? - siettem közelebb, miután kijutottam az üvegajtón, hogy ne kiabáljak.

- Semmit. – tette hátra a kezeit összefonva.

- Tönkreteszel mindent, az istenért! Te nem kertész vagy, az embereknek tisztelniük kell! Hol hagytad apádékat, és mit dugdosol a hátad mögött?

- Az épület oldalában lévő rózsafajtákról beszélgetnek, engem untatott. – vonta meg a vállát - Itt viszont eltörött egy cserép. Megmentettem a virágot ami benne volt. – biccentett a fejével egy nagyobb ágyás felé.

- Fantörpikus. Szóval a cserepet fogdosod? – próbáltam a háta mögé, nézni, ám ellépett – Kidobom.

- Itt a kuka. - mutattam a mellettünk lévő hamutálas kis szemetesre – Dobd oda.

- Másikba akarom. – sumákolt.

- Mutasd a kezed.

- Hagyj békén. Inkább arról mesélj mitől – jött közelebb, hogy megnézze a felsőm, erre azonban én kezdtem el hátrálni – rúzsfoltos?

Nagyon szusszantottam. – Megmondom, ha nem sunnyogsz tovább.

Kitárta oldalt a karjait, s valóban a cserép volt nála amit kidobott, ám még mindig furcsán viselkedett ahogy visszahúzta takarásba a mancsait. – A mellkasomon sírt a takarítónő. Kérlek ne legyél féltékeny. Te tudod a legjobban, hogy meleg vagyok. – Istenem, ki gondolta volna, hogy lesz egy olyan nap az életemben, amikor ezt kell bizonygatnom többszörösen, hogy ne kerüljek semmilyen kényelmetlen helyzetbe. – És most mutasd a kezed. - nyújtottam felé a karom.

- Rendben, de ne mérgelődj. – megforgattam a szemem, miközben a tenyerembe emelte az ujjait amivel feltehetőleg kihúzott pár gyomot. A szemem kitágult a földes körmétől.

- hmm.. - haraptam be az alsó ajkam, aztán mégis elő törtek belőlem a szavak, hiába alakítottam egy másodpercre fenomenálisan a nyugodt szerepem - Meg akarsz ölni? Miért folyik a földön a véred? - a jobb tenyerén átívelt egy seb - Normális vagy? Elviszlek kórházba, hátha szerencsénk lesz és tényleg megvizsgálják a fejed.

- Nem kell, kis sérülés..

- Akkor legalább a saját nővérkénk had lássa, mert lassan halálra ijeszted a helyi vámpírokat olyan fehér vagy. Gyere, kipróbáljuk a sebösszehúzótapaszt amit rendeltem.

- Van nővérkénk?

- Igen, és egy kisebb gyengélkedőnk. 9-től délután 4ig. Rengetegszer jól jött már, de még soha sem ismerhette meg személyesen az igazgatót...