- Kaname, felkelnél egy kicsit? - nézett le rám Minato - Pont a sörben fekszel, amit öt perce öntöttél ki.

- Nem baj, tele van B vitaminnal, jót tesz a bőrömnek. Ne foglalkozz vele.

- Szeretném megtisztítani a pultot, és nem tudom meddig lesz rá időm ennyi ember mellett.

- Jól van, - emelkedtem fel, kilazítva a nyakkendőmet, majd a pultostól kapott pulóverem ujjába töröltem az államról lecsöpögő alkoholt. S miután végig húzta Minato a falapon a rongyot visszafeküdtem a könyvem elé - azért lapoznál még nekem, ha megkérlek, mielőtt idehozod a következő sörömet?

- Elég volt. – hunyorított rám - Komolyan ezt akarod csinálni egész este? - csukta össze a kötetet - Amúgy se tudsz kínaiul.

- Keresztbe áll a szemem így értelmet nyert a szöveg. - nyúltam érte.

- Elázott, szerintem ma estére hanyagold az olvasást a félhomályban. - dugta el a pult alatt - Mesélj mi a helyzet veled? Miért akartál lerészegedni? - megkérdeztem volna, hogy miből gondolja, de nem hagyott rá elég időt - Általában bort iszol, mert a sör megüt.

- Ah, ne kérdezd.. - fordult el a hűtőhöz, de persze folytattam nehogy magamra hagyjon - Aoi a megtévesztés anyja. Egy ádáz ember aki kelleti magát, aztán jól pofán csap.

- Ühm, azt sokan szeretnék a zsémbességed miatt, de gondolom nem ténylegesen történt meg. - bontotta ki az üveget amit elém tolt - Elmondod az elejétől, vagy máshogy próbáljam meg belőled kihúzni?

- Dolgoznod kell, nincs időd végig hallgatni. - csúszott le a mancsom az arcomról, noha pont jól jött ki, mert a falapra csaptam.

- Nyugi, vannak ketten rajtam kívül. Lyn hiába, kezdő piszok ügyes.

- Hát persze, - keseredtem el - minden megy nélkülem a maga rendjén. A világ békés, még ha nekem a szenvedés is van megírva.

- Kaname...

- Oké, mondom már. - de türelmetlen – Az elmúlt napom hervasztó volt. Azt hiszem minden akkor romlott el, amikor megpróbáltam rávenni Aoit az irodájában, hogy elmenjen egy megbeszélésre. Az a marketinges csávó..én el is felejtettem, hogy mondta, hogy ismeri..

- Kezdesz szétesni. Ott tartottál, hogy elküldted a megbeszélésre.

- Igen, az étterembe....

'' - Te viszont ha már ilyen fitten kiugrottál a helyedről, irány le az étterembe. Az a marketinges férfi vár. Elkísérlek, legalább megnézem a konyhát és eszek pár falatot.

Aoi talpamtól a fejem búbjáig érdeklődve szemügyre vett. Minél inkább kúszott felfele a tekintete annál jobban kerekedett a szeme. Mintha a szavaim, vagy az a tény, hogy jól vagyok kissé lassabban érték volna el az agyát. A végére viszont, mire ő is feltápászkodott a földről, a válasza morgásnak hatott. - Ezt nem bírom tovább. Becsapsz, lekezelsz, és úgy viselkedsz mintha mindent neked kellene csinálnod, holott valójában egyáltalán nem hagysz teret másoknak. Se az embereidnek se nekem. Az életben nem irányíthatsz mindent, ne legyél nagyképű, bízz meg másokban. - szegezett lépésenként az ajtóhoz, majd a mancsait kétoldalt az arcom mellé tette - Hidd el nem csupán az ágyban vagyok tettre kész ha arról van szó. - az utolsó mondata után már nem voltam benne biztos, hogy kizárólag a munkáról beszélünk. Talán ettől a habitusától kissé meg is ijedtem. Persze sejtettem, hogy nem bántana, csak sosem láttam ezt az elszánt arcát azelőtt.

- Oké, ne legyél ennyire bosszús. Meg akarsz szidni? Hát legyen, de nem kell testi fenyegetést bevetni. - tettem egy lépést oldalra, hogy kibújva a karja alól elsomfordáljak. Őszintén mondom, hogy a testiséggel van gondom, hisz ha tőlem szívja el a levegőt, abból előbb - utóbb baj lesz.

- Sok rajtad a stressz, csökkentem a feladatköröd. – támadott meg a legfájóbb ponton.

Elámulva meredtem rá. - Tessék?

- Fel kell venni egy-két embert. Túl sok a munkánk. – Tehát innen fúj a szél. Színpadiasan az égnek emeltem a tekintetem majd ismét Aoira.

- Aha, nem bánom...de nem kummanthatod el a mi most rád vár. - néztem rezzenéstelen a szemeibe, ám ő már valahogy kerülte ezt a fajta kontaktust. Lebukott, és hogy tudja, hogy tudom egy grimasszal bemutattam neki. Összeszorította az ajkait mígnem egy pimasz vigyor került a szájára, s mindketten elnevettük magunk - Szóval arra ment ki a játék, hogy ne kelljen dolgoznod.

- Nem egészen - mosolygott tovább felelőtlen - de lényegtelen, veled nem tudok mit kezdeni.

Nem csak neki, de nekem is nehéz őt megfejteni. Mondjon bármit, akár meg is sérthet a bolondságaival, valahol mégis ez a bonyolultság az ami igazán tetszik benne. Általában más a reakciója mint ahogy elvárná az ember és így sosem unalmas. - Nekem mindegy, csak legalább a kedvemért fogadd meg a mondást: - emeltem fel az ujjam jókedvvel- Dolgozz sokat, hogy még többet dolgozhass.

Egyből lehervadt a szája sarka. - Nincs is ilyen mondás...

- De lehetne!

- Tényleg hagyjuk, - legyintett komoly képpel - fáradt vagyok ehhez, érts meg, a halálomon vagyok. Alig aludtam valamit. Sokáig tartott a buli és az ágyam is olyan nagy, én pedig egyedül éreztem magam. - Jól értelmezem, hogy azt mondja kanos volt?

- Megértem. Biztosan sokat szenvedtél, nekem se volt könnyebb.

- Hogy mondod? - szórakoztatott, hogy ilyen gyorsan felugrottak a szemöldökei.

- Csak hangosan gondolkodtam. - túrtam a hajamba - Szóval mindenképp azt szeretnéd, ha távoznék a helyettesi posztról.

- Rettenetes a humorod, mégis te kritizálod az enyémet? - kérdezett vissza. A rosszalló tekintete pont olyan szexi volt, mint a pár perccel ez előtti mocskos mosolya.

- Oké, azért nem kell sértegetni, a tiéddel összehasonlítva jobb vagyok, viszont kivételesen komoly voltam. - foglaltam helyet, mert már szinte éreztem ahogy összeszűkül a gyomrom - Nem viccnek szántam. Én biztos nem rúgok ki senkit, amikor miattad - mutattam rá - tönkremegy a szálloda. Egyszer már átéltem a város életében egy hasonló csődöt. Ezért lettem olyan amilyen.

- Mesélhetnél többet magadról. - Ajh, most miért nem tesz úgy mintha meg sem hallott volna?

- Majd egyszer ha lesz időnk. - Ismét meggondolatlan voltam. Amellett, hogy nem akarom, erre egyáltalán nem értünk rá.

- Értem mit szeretnél, de akkor is fáradt vagyok kell egy kis idő. - Na az nincs. Éhes vagyok! Vajon újra tudnék születni most azonnal, ha elkezdenék imádkozni? - Vagy..

- Vagy? - csillant fel a szemem a reményre. És mivel úgy támaszkodott az ajtónak, hogy kilógott a felsője alól a kulcscsontja kevés eséllyel indultam arra, hogy a sóvárgás helyett úgy igazán a válaszára, esetleg a saját méltatlankodó szerepemre figyeljek. Lekötött a tiszta bőrén át kidülledő csontozat amely a hosszú vékony nyakához vezetett.

- Á, úgy se menne.. - csóválta meg a fejét lemondóan.

- De igen, együtt megoldjuk!

- Biztos? - ült le mellém megigazítva combjain a nadrágot.

Itt valami sántít. - Megígérem!

- Nos, ha úgy döntesz eszem ágában nincs kényszeríteni, mert ráér az a tárgyalás legközelebb, de egy csók fel tudna tölteni azt hiszem. - A francba!

- Zsarolsz igaz?

- NEM! Te mondtad, hogy együtt megoldjuk. - szusszantott hangosan - Oké, megértem, ha nem. Ezért sem akartam felhozni. - ó, dehogynem akartad - felejtsük el, - fordult el - most pedig menj, én bóbiskolok egy kicsit az asztalon.

És még egyszer: A FRANCBA! Megtehetném. Ennyit igazán megtehetnék, de...

- Utána meg jössz azzal a randi dologgal. Állítom, pont attól nem fogsz ma este se aludni, ha megcsókollak. - Ugyebár minden ember magából indul ki...

- Szerinted egész nap csak rád gondolok?

- Igen. - Síri csend lett. A ruhám súrlódása alig tudta megtörni a nesztelenséget, ahogy diadalittasan hátra dőltem a kanapén.

- Néha nagyon idegesítő vagy. - szólalt mégiscsak meg - Biztosíthatlak, hogy jobban lennék tőle. - hajolt felém meglepően hirtelen, míg én a kevés hely ellenére is próbáltam elhúzódni.

- Ezért vagy még szingli! - Ki érné be ennyivel?

- Nocsak szuperbogyó. Nem hinném, hogy te a kapcsolatok ásza lennél. Azt se értem hogy feküdtünk le minek után megrémít, ha közelebb kerülök hozzád. Látnod kéne az arcod.

Haj, végül kénytelen vagyok feláldozni magam a szállodáért... - Komolyan mondod? Egyetlen egy csók? Semmi több? - Nem tudom elhinni, hogy rávesz erre...

- Igen, sosem voltam komolyabb! - fogta meg a karom, s miközben a botrányosan csillogó szemét figyeltem, az ajkaira hajolva megadtam magam.

Szinte kisült az agyam a szája első mozdulatára annyira vágytam már rá. Lassan csúsztatta át a nyelvét, és ahogy megérintette az enyémet a vággyal teli tűzijáték akkorát robbant a gyomromban, hogy azt se tudtam merre vagyok arccal előre. Felizzott a vérem, a szívem dübörgött, újra meg újra nagyokat dobbantva ahogy nyalintott egyet, majd még egyet mígnem a nyelvünk egymásba gabalyodott, s már cseppet sem finomkodott. Egyre mélyebben, egyre hevesebben csókolt, mígnem a nyakába martam. A fokozódó hevessége megbolondított, és adott pillanatban nem érdekelt, hogy akár az egész életünk romba dőlhet, átlendítettem a lábam, hogy bemásszak az ölébe. Mellkasán lefuttatva köztünk a tenyerem elvittem egészen az ágyékáig, s ekkor vált el tőlem tűzben forgószemmel a levegőért kapkodva. Kioldotta a nyakkendőmet és az ingem pár gombját kiakasztva, először a derekamnál húzott közelebb, aztán a tarkómért nyúlt, és rajta kívül kezdett minden ködössé válni. Sokkolva öntött el a forróság amint a fogai a nyakamba mélyedtek. A nedves szája rám tapadt, s megborzongva nyögtem fel, ám leállt. ''

- Szó szerint. Itt pusztuljak meg baszki, ha nem igaz, leállt. Pedig sikerült rendesen felhúznia! - kortyoltam az üvegemből, s megtörölve a számat folytattam a mesét.

'' - Egy csókról volt szó. - lihegte oldalra döntött fejjel, viszont én nem tudtam visszafojtani a lemondó sóhajom.

Akkora barom vagyok, hogy tegnap nem itattam le azon a bulin...

- Nem teheted ezt velem. - emeltem fel félkézzel az állát egy szintbe hozva az enyémmel, és amikor meg akart szólalni a szájára tapasztottam ugyanazt a kezem, mert a másik görcsösen markolta a vállát - Tudom, hogy gyorsak leszünk.

Beképzelt mosolyának halovány szusszanását hallottam ahogy megfogva a csuklómat végig nyalt a tenyeremtől a legfelső ujjpercemig. S az összes szőrszálamat felállította amint eltolta az útból, azonban csak egy puszit kaptam az ajkaimra. - Ne legyél ennél édesebb, így is piszok nehéz visszafogni magam.. - Kapott a fenekem alá, hogy felálljon velem, majd a földre engedett. Mit mondhatnék? Kikészültem. Meggyengült lábakkal érkeztem a talajra, hiszen éreztem minden domborulatát. - Akkor én megyek.

- Most? - a kéj helyett a dühöm kezdett lüktetni az ereimben.

- Betartom amit ígértem. Ismered a mondást : Ha menni kell hát menni kell. - nyitotta ki az ajtót, és ahogy realizálódott bennem, hogy tényleg itt fog hagyni még visszanézett, - Ez egy létező mondás. - majd becsapta az ajtót. ''

- Érted Minato? Mert én nem értem. Akkor miért nyalogatott? Ráadásul rossz helyen... Most megint ideges vagyok! - kaptam el a sörösüveg nyakát - A lényeg, hogy bele kell írnom a végrendeletembe, ha szívrohamban halok meg, ő volt a tettes. - szaladt végig fájóan egy csuklás a torkomon - Mindenképpen..

- Oké, a nyalogatás részébe nem annyira szeretnék belemerülni. DE! Aoi betartotta a neked tett ígéretét. Bárhogy szívatjátok egymást, nekem ez jön le. Ő komoly veled.

- Nem lehet, hogy egyszerűen csak kínozni akart? - akadtam ki, mire barátom megrántotta a vállait.

- Máskor vigyázz mit kívánsz. - paskolta meg a fejem búbját.

- Hát még mindig jobb véleménnyel vagy mint Aira.

- Ne legyél drámai. - vigyorodott el a nyomoromon - Elmondtad neki?

- Nem egészen..

'' - Köszönöm Kaname, hogy kimentettél. - állt meg a titkárnőm mellettem, aki a svédasztal sarkánál falatozva végig néztem, ahogy Aoi nagy mosollyal üdvözölve megölelgeti a marketinges gyereket.

- Nincs mit, és ha kell még az a szabadság menj. - A történtek alapján tök fölös kínoznom, hogy itt maradjon. - Ezek miért ilyen bensőségesek egymással? - böktem a fejemmel a marketinges felé, mivel lágyan Aoi vállába öklözött, aztán végig simított a karján.

Tök gáz, hogy simogatja!

Nyilvánvalóan Aira nem azt tartotta különösnek, hanem engem. - Mert barátok. Minden rendben veled? - A nagy lelkűségem miatt azt hihette bolond vagyok, vagy legalábbis szerintem annak a jeleit kereste az arcomon. - Elvarázsoltak vagy valami rosszat ittál?

- Szóra sem érdemes, - hagytam figyelmen kívül a kérdéseit, és bár fejben ízlelgettem a szót, hogy barátok, mégis felvetődött bennem egy kérdés - de Aira, - csíptem össze elgondolkodva az állam - mit gondolsz, ha választanod kéne melyikőnkre voksolnál? A faszi akit idehoztál vagy én?

- Nem tudom miről van szó, ellenben ma mintha rosszabbul lennél mint máskor. Pedig fogalmam se volt, hogy lehet fokozni.

Hevesen megráztam a fejem. - Nagy szavakat használsz ahhoz képest, hogy mindig kisegítelek. Ne legyél szemtelen. Koncentrálj!

- Hát jó, de engem ne hibáztass ha tényleg beteg vagy és közben elengedsz szabira. Amúgy néha elég jó főnök vagy, miért kéne egyáltalán választanom? - nők..túlgondolja a helyzetet és annyit fecseg, hogy lassan én is elfelejtem mit kérdeztem.

- Ajjh, ne főnökként nézz rám, úgy kérdeztem, mint férfi a nőt. Mindössze arra felelj, hogy jobban nézek-e ki nála? Szóval melyikünket választanád? Mit gondolsz rólam? Ugye te is azt gondolod, hogy jobb vagyok? - kaptam be a mini szendómat, ami aztán majd megakadt a nyelőcsövemben.

- Sajnálom, de nem vagy az esetem. 10 pontból 1-et adok, azt meg azért kapod, mert pasinak születtél. A kinézeteddel nem lenne olyan nagy baj, csak..hát biztos te is tudod...

- Nem, nem tudom, először hallok ilyet! - Hogy lehet ez, hogy ilyen kevésre osztályoz? - Megalázó, hogy pontozva skatulyázol, mint egy eldobható ruhadarabot a piacon. A férjed tisztában van az ilyesféle dolgaiddal?

Áh, meg van! Tök hülye vagyok! Persze, hogy azért kaphatok csak egyet, mert férje van! Mindent megbocsájtok. Egyedül magamat hibáztathatom, mert rossz embert kérdeztem.

- Kaname lehetséges?? - mászott az arcomba eltátott a szájjal miközben továbbra is Aoiék asztalát figyeltem - Neked bejön az igazgató és azért vagy feldúlt? - Elvigyorodtam a felvetésén, s ahhoz képest, hogy az étteremben voltunk hangos kacagásban törtem ki. - Sose tudtam, hogy ilyen vicces vagy! Nekem? Kizárólag a munka miatt lógok vele együtt. - forgattam meg a szemeim - Azt hittem ez logikus. Ne álmodozz ennyit.

- Az jó, mert szerintem nem illenétek egymáshoz. ''

- Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy szerintem meg igen. Mégsem tehettem. Nehogy a végén eldobja az agyát. - emeltem meg a sört - Igyunk Aira elméje épségére!

- Egészségedre. - bólintott Minato - Haladás, hogy ezt mondod. Eddig az első szavad a "nem" volt amikor felmerült Aoi neve.

- Csak.. mh, számomra csak hihetetlen, hogy én kellek neki. Az egész tök kockázatos. - szusszantottam böfögés helyett, és belül megdicsértem magam, hogy részegen is kulturált vagyok - Ma egész nap azzal a másikkal volt, és szerintem most is együtt vannak.

- Azt kötve hiszem, de vicces, hogy ilyen féltékeny vagy.

- Jajj Minato, - húztam hátra felháborodottan a fejem - ne akarj már ennyire vigasztalni mert nem a sörtől leszek rosszul, hanem lassan tőled.

- Komolyan mondtam. Nézd csak meg a saját szemeddel, hogy amíg te itt kortyolgatod a piádat Aoi ott alszik az asztalon már vagy egy órája. Ő is sokat ivott aztán akivel volt itt hagyta.

- És eddig miért nem mondtad? – mormogom.

- Nem hittem, hogy érdekel, tegnap még menekültél előle.

- Ch, átkozott! Mi van ha megfázik? - tápászkodtam fel, habár egészen mozgott a lábam alatt a talaj, és hiába akartam nem javult a helyzet egyik pillanatról a másikra.

- Huszonöt fok van.

- Haza viszem.

- Várj egy kicsit! Segítek! - kötözte ki Minato hamarabb a kötényét mint ahogy én botorkálva tettem három lépést és mellettem termett - Aztán nehogy én vigyem Aoit a vállamon téged meg húzzalak miközben fogod a másik karját.

- Ti Airával nem vagytok véletlenül rokonok? Miért oszt mindenki engem, aki nem is tehet semmiről? – sóhajtottam - Héj te! - rúgtam meg Aoi székét, amiből a koordinációs képességeim miatt a lába lett.

- Óvatosabban! – ripakodott rám Minato - Nehogy lesántuljon, mert itt hagylak vele szenvedni, és levideózom.

Grimaszolva csapkodtam meg az alvó vállát, - Ébresztő! - mire elkezdett nyöszörögni - Menjünk aludni. A tengerparton hidegek az éjszakák.

- Veled? - nézett fel kótyagosan, lassan összerakva a szót.

- Igen...

- Az jó, rég aludtam veled.

- Nem, nem alszunk, mindössze ágyba viszlek.

- Tudom, én is így gondoltam. Képes vagyok rá! - állt fel az asztallapra támaszkodva - Egész álló este nem fogunk aludni.

- Nem..ah a részeges istenit hogy magyarázzam el?

- Tényleg hoznom kellett volna a telefonom, hogy legalább a beszélgetéseteket felvegyem. – meredt ránk Minato - Na gyere igazgató úr, támaszkodj rám. - fogta meg Aoi hátát - Főnök, karolj bele te is és készülj fel, én csupán a liftbe raklak be titeket. Onnan nektek kell kitalálni.

- Bízd ide, felőlem akár már most mehetnél vissza dolgozni.

- Ha nem lenne fontos a fizetésem megtenném....évekig lenne min nevetnem..na csoszogjunk.

Aztán megindultunk. Úgy szorítottam Aoit magamhoz a ruhájába markolva mintha az életem múlna rajta. Nehéz hősnek lenni, de jól csinálni mindent ilyen állapotban még nehezebb. Kínomban már mosolyogtam is a szembejövőkre, akár egy szépségkirálynő választáson. Szerencsére Minato kiváló barát, emiatt tudtam csak, hogy nem lesz gond.

Ilyen, meg ehhez hasonló gondolatok törtek rám mialatt Aoi karjáról lassacskán a tenyerébe csúszott a felé eső kezem és rámarkolt. Kissé zavarba hozott, hogy kéz a kézben sétálunk a földszinti aulában, a másik karommal az övébe csimpaszkodva, ám kivételesen szabad volt.

- Vigyázz lépcső! - Figyelmeztetett Aoi félhangosan, mire megtorpantam a töprengésben és a lépteimben egyaránt, persze feleslegesen. Nem jött velünk szembe lépcső. - Megszívtad! - nevetett fel Minatoval, ám én nem reagáltam. Leszartam. Tisztában voltam vele, hogy ha mi együtt vagyunk annak mindig valami hasonló a vége. Valami vicces, valami bonyodalmas, valami őrültség. Ezért sem akartam. Mert, ha reflektálnék kellőképpen visszaadnám. Hogy hogyan, azt ne kérdezze senki, de abban biztos vagyok, hogy brutálisan nagyon. Viszont jelen állapotunkban csak hamarabb a felvonóhoz szándékoztam érni.

- Figyeljetek, benyomtam a gombot. Nektek semmit sem kell csinálni csak támasszátok egymást és ha kinyílik az ajtó kiszálltok. - vett kedvenc csaposom egy mély levegőt - Ugye egyikőtök sincs rosszul? Hányinger vagy ilyesmi?

Nem, és nincs volt rá a válaszunk. Úgy nézhettünk ki, akár két kamasz akik életükben először rúgtak be. Komikusnak hatott a helyzet. Bár az kevésbé volt jó érzés, hogy megcsapott a meleg. Szédültem, noha amikor oldalra néztem Aoira tetszett amit láttam. Őszintén mondom mulattatott, hogy az igazgatónk az ajkába harapva próbálta visszatartani a nevetését. - Mit nézel?

- Csak nézlek. - szusszantottam - Berúgtam.

- Na ne mondd. - Rettenetesen pimasz...

- Milyen volt a napod?

- Nincs kedvem munkáról beszélni! - szögezte le rögtön.

- Rendben, csak arról érdeklődtem mi jót csináltatok a haveroddal.

- Ja, hogy az. Megmutattam Monnak a hotelt, hogy ihletet merítsen. Azt mondta azt a mászókának tűnő szobrot távolítsuk el a bejárat elől, mert művész szemmel is ronda. Adtam neki az éjszakára egy szobát, aztán jártunk egyet a környéken. Tele vannak emberekkel a város utcái, olyan mintha itt sosem térne véget a nyár, ráadásul elég szépek a helyi kis házak. Mon is azt mondta bőven van a helyben potenciál. Végül meg ugye beültünk inni.

- Wow, meglepő, hogy ha kedvez a téma mennyit tudsz dumálni. Tehát jól szórakoztatok... - dörmögtem az orrom alatt.

- Ebből látszik, hogy kezdek jobban lenni, hamarosan kitisztul a fejem. Féltékeny vagy?

- Ne viccelj. - feleltem semmitmondóan amin én is meglepődtem - Áltasd azt aki elhiszi. Kamu. Észrevehetően dőlöngélsz még. Akkor állj féllábra, mondjuk a jobb lábaddal és a bal kezeddel érintsd meg az orrod hegyét. - Az biztos többet javítana a kedvemen.

- Na jó, ezt józanul se tudom megcsinálni. Régen kinőttem már ezeket a kihívásokat.

- A nagyapám nem mond ilyeneket. - Kiábrándító.

- Akkor sem.

- Pedig vicces lett volna. - fordítottam el a fejem, hogy a szemem sarkából lessek rá újra - Na és most?

- Még most se. Hagyj már a hülyeségeddel!

Nehezemre esett, de hagytam. Mostanában így is sokat csesztettem, megérdemelt annyit, hogy az estére végleg nyugta legyen tőlem. Gondoltam. Azonban amikor kinyílt a lift ajtaja és előre akartam menni rosszul léptem. Adott állapotomban persze lehet, hogy egyszerűen csak a gravitáció vonzott hirtelen, de maradjunk az eredeti magyarázatnál...Szóval rosszul léptem, ezért belekapaszkodtam Aoi karjába, akit ez által úgy szint kilendítettem az egyensúlyából. Pördülve velem egyet megfogta a másik karomat is, és hamar szemtől szembe, szinte táncolva estünk ki a liftből a folyosó szőnyegére. A bénázásom miatt még fekve kitört belőlem a röhögés, mitöbb a nevetésem csak erősödött amikor meghallottam az alattam lévőt nyöszörögni.

- Látod, elérted, hogy belédessek..

Erre persze a józansága átlátszó buboréka kipukkadt. Teljes szívből fulladozott, a súlyom alatt a röhögéstől, s miközben én azon voltam, hogy felkeljek, azaz rajta fetrengtem, alattomosan a derekamra csúsztatta a kezeit. - Baszki, akkor ennek a súlyát érzem. Amúgy mitől nedves a felsőd?

Egész nagy adag levegőt kellett vennem, hogy ne liluljon a fejem a hiányában, szinte a könnyeim folytak, rég nevettem így. - A sörben feküdtem egy darabig...nem érdekes. Az inkább, hogy jól vagy-e. - szemeibe hunyorogtam a válla csücskéről - Ugye nem verted be a fejed? - szorítottam össze a szám, hiszen még mindig kacagtam magamban.

- De igen, biztos nem fogok tudni egy jó ideig dolgozni. - Piszkosul leszarom a melót.

- Bocsánat, hidd el, ha tényleg bántani akarlak nem így fogom kezdeni.

Pár pillanatig lenézett rám mielőtt a hajamba túrt. - Bárcsak belelátnék a fejedbe. Na, gyerünk felkelni, még el kell vinned az ágyamba.

- Nekem?

- Látsz itt mást? - könyökölt fel tettetett felháborodással, s az arcom lentebb csúszott a mellkasáról.

- Ez egészen lehetetlen küldetésnek hangzik, - hallgattam el egy pillanatra, hogy leguruljak róla - azért próbáljuk meg.

Sokan talán a részegségre fognák, de én tudom, hogy szeretek Aoival lenni. Kétségtelenül jobb lesz a lakosztályában, mint a sajátomban duzzogni. Veszi a poénokat, könnyeden beszélgetünk a semmiről, mégis mindenről. Alapjába véve azt hiszem nem a téma a lényeg, hanem, hogy közel érzem a szívemhez, bár nem vagyok tisztában vele, hogy miért.

- Segítek. - mondta, ám a kapkodás nem volt a barátunk. Annyira jó volt a kedvünk és már annyira felöntöttünk a garatra, hogy elég nehezen sikerült két lábra állni is.

- Szóval mióta ismeritek egymást ezzel a Mon nevű pasival?

- Középsulis osztálytársak voltunk, más egyetemre mentünk. Pár havonta azért összefutunk. A szüleink jóban vannak.

- Hú, micsoda érzéketlen felsorolás, az étteremben meg még ölelgettétek egymást. Közvetlen azután...- elcsuklott a hangom, ezért nyeltem egyet. Azt hiszem tényleg féltékeny vagyok.

- Miután? - nézett rám egy lágy félmosollyal. Most cseppet sem volt nagyképű az a szájhúzás amit elkövetett, és az orgánuma se kekeckedett. Egyszerűen hangzott a feltett kérdés, egyedül számomra volt nehéz felelni. Így csupán megingattam a fejem. - Figyelj. Ritkán vagyok vele. A suliban sem jártunk egymás nyakára, ellenben ha a szülőkről volt szó ő mindig megértett. Mindkettőnknek begyepesedett régimódi családja van. Úgy jellemezném, mint egy távoli testvért. Az öregeink a mai napig együtt ebédelnek szombatonként.

- Nyomasztónak hangzik.

- Az is volt.

- Ezért kötöttél ki itt az isten háta mögött?