— augusztus 15, szerda este

- Tessék - nyomta a kezembe Konrád a negyedik vodkaspriteomat, majd levágódott a mellettem lévő babzsákfotelre.

- Köszi - varázsoltam az arcomra egy hálás mosolyt pár pillanat erejéig, ami egyből leolvadt, amint csak legyintett egyet egy "semmiség" stílusban. Nem voltam valami túlságosan jó, boldog és vidám kedvemben, de nem is volt okom arra, hogy olyan legyek.

- Azt üzeni Godzilla, hogy nemsokára jönnek szünetre - jelentette be Ráday fintorogva.

- Ki az a Godzilla? - kérdezte kíváncsian Ágoston, aki valóban itt maradt és mivel jóban volt Konráddal és Bálinttal is, ezért csapódott egy kis időre hozzánk. Az, hogy velem meg Eszterrel mégis milyen a viszonya, abba ne menjünk bele inkább.

- Mi a... - kapott a vállához Konrád, amikor is repült felé egy tequilás üvegen lévő sapka.

- Hallottam ám - mutogatott Stefi mérgesen. Tehát tőle érkezett a dobás.

- Ő - magyaráztam, ha már senki mástól nem kapott értelmes választ.

- Róza hol van egyébként? - pillantott rá Ágostonra Nina, aki befoglalta az említett lány helyét.

- Lukréciával. Valami nagy családi krízismegoldó videóhívás van. De azt üzeni, hogy amint vége jön - feleltem, miközben az asztalnak használt raklapra, amit körbeültünk, leraktam a italomat, hogy mindkét kezemmel tudjam folytatni a keresgélést a neten, megelőzve ezzel azt is, hogy magamra vagy bárki másra ráborítsam a vodkát, amire magamat ismerve, minden esély megvolt.

- Ő nem haragszik amúgy rád? - ugrott be Villőnek, hogy Ráday barátunknak nagy köze volt a koli eredményekhez.

- Koli? - tippelt Ágoston egyből, aki anno még részt vett szintén ezekben a folyamatokban. Ezért is vannak jóban ennyire Flórával is, hiszen az utódja.

- Az és nem. Beszéltem vele is, meg Gergővel is és semmi olyasmi, hogy meg akarnának ölni - vonta meg a vállát, de azért látszódott rajta, hogy megkönnyebbült egy fokkal.

- Istenem áldja, aki ezt a számot kérte - örült meg Villő, ahogy Fülöp beindította a két órán át tartó blokkban lemenő kívánságműsör keretén belül a Best Song Evert, amit mint örök és vérbeli directioner, nem hagyhatott szó nélkül. - Miért nem jutott korábban eszembe, hogy beindíttatsam magamnak?

- Mert szeretsz és nem akarod, hogy szenvedjek - vágta rá Bálint, akit láthatólag kifejezetten megviselt maga a banda léte is.

- Azért egyértelmű, hogy bármikor lecserélné...

- Igen tudom és ezt megbeszéltük. Ha jön Harry, akkor én lépek - fejezte be a barátnője helyett a mondatát, amit ezerszer hallgatott tőle, ha így tudja idézni, mire én csak mosolyogva megráztam a fejemet. Ha volt olyan kapcsolat, amire irigykedni lehetett, akkor az az övék volt. Annyira egymáshoz illenek, hogy az valami hihetetlen.

A telefonomra visszafordítva a figyelmemet, az üzeneteim között kikerestem az anyámét, aki küldött egy csomó albérlet linket, ami szerinte ár-érték arányban megfelelő lenne, amit én elhiszek neki, hogyha már ingatlanos, így folytattam az opciók végigböngészését, mivel azért neki és nekem is már a fogalmam arról, hogy mi számít drágának és mi nem. Arról meg végképp fogalmam sincsen, hogy Gergő szemszögéből mi minősül annak, de ezt majd eldönti maga, ha átküldöm neki azokat, amelyek még szerintem is elfogadhatóak. Ennyivel lógok neki, hogyha már ennyire a lelkén viseli, hogy nem szóltam neki a koliról. Szóval a csomó albérlet, illetve néhány diákszálló és magánkoli oldalai, amiket meghagytam lehetőségeknek, folyamatosan nyitottam meg az újabb oldalakat, csoda, hogy a Safarim nem dobott még ki.

Éppen egy lakásopciót böngésztem át, ami teljesen offos volt, amikor beugrott egy ablak, miszerint valami t.petraa követni akar engem Instán. Ahogy átváltottam a másik appra és rámentem a nevére, egyből tudtam, hogy mégis melyik Petráról van szó a profilképe alapján, aki úgy látszik arra várt, hogy jóváhagyjam, hiszen ezt követően jött is tőle egy üzenet.

"Szia, Gerda. Bocsi, hogy zavarlak, biztos van fontosabb dolgod is a gólyatábor szervezése miatt, de nem tudod, hogy mégis mi baja van Fülöpnek? Küldött egy képet, ahol zenepostát vagy mi az istent játszik azzal a szöveggel, hogy kinek is van rossz ízlése, ha erre kérik fel, mire én visszaírtam neki, hogy biztos nem volt jobb opció tőle és azóta el van tűnve. Pedig látta egyből, szóval nem tudom, hogy most megsértettem-e vagy mi..."

- Fú, Fülöp - csóváltam meg a fejemet, majd gépelni kezdtem. Kezdi ezek szerint rátaszítani másokra a haragját, aminek a címzettje nemcsak én vagyok mér egyedül, hanem Luca is.

"Szia, ne vedd magadra. Most gyerekes módon meg van sértődve és ilyenkor hibbant." - válaszoltam vissza neki, hiszen mást nagyon nem tudtam volna. Ez az igazság.

- Rékasi Gergő készülj, mert ez neked szól - szólt bele az emelgetett Fülöp a mikrofonba valahonnan a távolból, majd másodperceken belül felcsendült Julia Michaels What A Time dala.

- Erre mégis ki vetemedett? - fogta a fejét Villő, miközben a reakciómat figyelte, mintha bármit is ki tudott volna olvasni belőlem. Ezzel a gond csak az volt, hogy ugyanolyan pókerarccal bámultam a merő kosz cipőmet azon merengve, hogy milyen indokkal lépjek le, ami nem feltűnő, mint percekkel korábban is.

- Lennének tippjeim, de abból egy eléggé erősen vezeti a rangsort - morogta a mellettem ülő Nina és egyet kellett értenem vele, mert szerintem nemcsak mi ketten, hanem a társaságunk összes tagjának is ugyanaz a személy jutott elsőre eszébe. Aki nem más volt, mint Adri. Eléggé erős érvek és tapasztalatok szóltak amellett, hogy mégis ki akarja ennyire nagyon, szinte már rögeszmésen helyrehozni a dolgokat, amiket hónapokkal korábban elszúrtak és a következménye egy tönkrement kapcsolat lett.

- Mi az isten ez? - üvöltötte felénk Stefi, olyan hangerővel, ami nála mindennapos, de mégis túlszárnyalja a háttérben szóló muzsikát. Kíváncsi vagyok, hogy ő volt-e már valaha, bármikor is olyan alkalom, amikor berekedt.

- A fülem - dünnyögte Dávid, aki jóval közelebb volt felénk, mint a lány, így tisztábban is lehetett hallani őt.

- Nem a füledre gondoltam, hanem erre - csapta fel az ég felé Stefi a kezét drámaian és ha valaki a közelében lett volna, egészen biztos, hogy telibe képen vágja.

- Hát zene - vonta meg a vállát Nina, miközben egy óriási ásított.

- Hallottál már a szóról vagy körülírjam neked? - szállt be beszélgetésbe Konrád, akinek az arcán csak egy gúnyos vigyor ült. Ennyit arról, hogy visszafogta és meghúzta magát körülbelül egy majdnem teljes nap erejéig és nem szólt bele mindenbe. Most már, hogy nem kell sunyiskodnia, megkapta a magáét, teljes mellbedobással köcsögösködik, mint ahogy szokott.

- Ezt most értenem kellene? - pillantgatott végig mindenkin egyesével Ágoston, aki kívülállóként nem tudta, hogy mégis mibe keveredett bele. Meg tudom őt érteni, gyakran még én sem tudom, pedig már egy huzamosabb ideje részese vagyok a társaságnak.

- Jobban jársz, ha nem - tanácsolta neki Nina, hiszen nem biztos, hogy Ágoston agyának jót tenne a tavalyi gólyatábortól kezdődő sztori ismertetése, amióta tulajdonképpen egymás agyára Konrád meg Stefi, hiszen ahhoz egyfelől több napos hideg élelem kellene, illetve erős idegrendszer.

- Szerintem is, inkább el is megyek, megnézem Flóráékat - időzítette tökéletesre a kilépőjét Ágoston. - De még később visszajövök.

- Bánja a retek, hogy mit csinálsz - dünnyögte Eszter, miközben narancslevet szorongatott a kezében.

- Fel tudsz fordulni magadtól is vagy segítsek? - vágott vissza Stefi egyből az arcán egy erőltetett mosollyal, hasonló stílusban, mint Ráday. - Én arra gondoltam, hogy mégis ki küldte Gergőnek ezt a számot, milyen okból és miért pont ezt - sétált ki a pult mögül Dáviddal a nyomában.

- Hé, hé. Mégis hova mentek? - jelent meg Levi, mint valami árnyék egyből, amint bezáródott a kiskapu. Lehet beriasztotta, hogyha valami hasonló történik, akkor ő arról egyből tudjon és képes legyen időben intézkedni. Mint valami rossz őrkutya.

- Összedobni egy gyereket, de ne legyél most féltékeny - forgatta Stefi unottan a szemét és a megszólalását követően Eszter visszaköpte a sört az üvegbe. - Szerinted, de most őszintén. Mégis hova megyünk, amikor már fél 8-kor voltam utoljára a pult másik oldalán? Pisilnem kell, fáj a fejem, kezdek fázni is a hülye szél miatt, ja és erős késztetésem van arra, hogy betörjem valakinek az orrát, aki ha most nem hagy békén legalább egy negyed órára, akkor a sürgősségin kössön ki hamarosan.

- Ez hülye - dőlt neki Dávid a tetőt tartó oszlopnak.

- Nem mehettek szünetre - értette meg Levi Stefi mondandóját, amihez szerintem már hozzászokott és a nagy részét figyelnem kívül is hagyta.

- Ezt mégis ki mondta? - tette csípőre a legkisebb és egyetlen Bogdán lány a kezét, ami egyet jelentett nála azzal, hogy "addig menekülj, amíg tudsz".

- Én.

- És te mégis ki vagy?

- A főnököd - ejtette ki a száján Levente olyan hangsúllyal a szavakat, mintha a világ nagyobb elismerésének venné azt, hogy egy kocsmát vezethet. Vagyis csak vezethetne, ha az övé lenne.

- Nem vagy a főnököm, hanem alapvetően Tamás az, most meg Abigél. Tudtommal nem így hívnak téged - oltotta ki a szeméből a lelkesedést egyből a kollégája. - De, ha a lelkedet ez így megnyugtatja...ABIGÉL HALLOD!! - ordította el magát hirtelen, mire összerezzentem és csodáltam, hogy nem borítottam ki a poharamban lévő vodkaspirteot.

- Most az én fülem ment tönkre - motyogta Bálint, ahogyan a bal füléhez kapott a hangerő miatt. Stefi vetekedni tudna egy hangszóróval, úgy, hogy garantálva lenne a győzelme.

- Hm? - vágta át magát a többi kiszolgáló között az említett lány.

- Elmegyünk Dáviddal negyed órára szünetre, jó?

- Jó, persze. Már mondani is akartam, hogy túl régóta nyomjátok egyhuzamban - mosolygott kedvesen. - Te meg? - vette észre az immáron bosszús Levit, akinek az akarata ismételten el lett nyomva, mint egy cigicsikk.

- Szerencséd - jegyezte meg Levi, majd visszasétált a lehető legmesszebbre tőlünk, hogy ráoperálja a kiöntőt a piásüvegek tetejére.

- Jaj, de megijedtem - kapott a mellkasához Stefi a hatás kedvéért. - Egy igazi mamlasz - csóválta meg a fejét, ahogyan nézett utána, majd mintha meggyulladt volna a feje fölött egy lámpa, jelezve, hogy eszébe jutott valami, csak csettintett egyet. - Mindjárt jövök - közölte és sietős léptekkel indult meg a mosdó irányába.

- Neked nem cseng a füled? - kérdezte Bálint Dávidtól, miután Stefi kellő távolságra került, hogy ne hallja meg.

- Nem. Üvöltött már nagyobbat is és akkor alapból csend volt - magyarázta fel sem nézve a készülékből, ami szinte magába szipolyozta. - Immúnis rá már a fülem. Ezt láttátok? - fordította felénk hirtelen a telefonját Dávid, mire közelebb hajoltunk. - Dominik mióta nyomja a TikTokot élesben? - pillantgatott felváltva ránk, hogy hátha tudjuk rá a választ, de mindezt hiába. Mivel le volt némítva a készüléke, csak a mozgást láthattuk, amin az egész gangjük jelen volt Adriékkal karöltve és valami felkapott táncot jártak el, amit már én is láttam ezerszer. Egyedül Szabi és Gergő volt a kivétel akik hiába az első sor szélén álltak teljes premier plánban, egyszerűek csak bámulták, hogy a többiek mégis mit művelnek le.

- Hát én nem tudom, de micsoda collabok lesznek majd ebből Adrival - dőlt vissza Eszter a fejét csóválva a fotelbe.

- Nem szerettem volna látni Dominikot ilyen higanymozgással látni táncolni megmondom őszintén - ismerte be Villő.

- Szerintem senki se akarta - értettem vele egyet, mert nem "menő" volt, hanem inkább gáz, ahogyan a szeme se áll jól, a lépéseket se nagyon tudja, összhang sincsen meg, de azért felpakolta, minden mindegy alapon.

- De Stefet szerintem akarjátok mindjárt így látni - vigyorodott el sunyin Konrád, miután ledobta a telefonját a raklapra.

- Te mégis mit csinál...- sejtettem rosszat egyből, de még be se tudtam fejezni, amikor Fülöp félbeszakított.

- Bogdán ez neked szól - indította be a Freakum Dresst.

- Ebben mi olyan nagy szám? - ittam bele a vodkámba újból egy kis idő elteltével, amikor már javában szólt a dal, de különösebben semmi történt.

- Megőrül rá, de szó szerint. A kifőzdében azzal szórakoztunk Hunorral, hogy zárás körül beindítjuk neki, mert olyankor mindig felmosóval vagy seprűvel, éppen mi volt nála, azzal tombolt. Minden pénzt megér ezen röhögni - mesélte a szaktársam, mire csak bólintottam, hogy megértettem. Mondjuk ebben nem tudom, mi olyan vicces, de tudjuk, hogy elcsépelt és beteg a humorérzéke.

- Jaj ne - hunyta le a szemét Nina, ahogy leesett neki, hogy mégis mi várható.

- HÚÚ - rohant a mosdó irányából már majdnem a szám felénél Stefi, aki szerintem amint meghallotta mi megy, őrült módra kapcsolva vágott át a betonpályán. - Gyere Nina - rántotta fel a szobatársát, aki már erre rendesen felkészült.

- Nem hiszem, hogy elérted a célodat - löktem meg Ráday karját, miközben az ismeretlen emberek felé biccentettem, akiknek kifejezetten tetszett a felszabadult Stefi látványa.

- Most ezt egy kissé benéztem tényleg - sziszegte Konrád, mert ahelyett, hogy röhögött volna bárki is Stefin egy csomóan, akik a környéken voltak és szemtanúi lehettek a jelenetnek, inkább egy "húha" és "ez igen" nézéssel bámulták a táncikáló lányt.

- Igen? - kérdeztük szinkronban egyszerre Villővel meg Eszterrel.

- Mit kell ezen ennyit nézni? Nem láttak még bolondokat?

- Oké, tűröm - rakta arrébb Dávid az egyik kezében lévő telefonját, nehogy kiüsse Stefi, miközben a másik karját rángatta össze - vissza.

- Imádom Fülöpöt - slasszézott ugrálva az említett taghoz, akivel a "keverőpultnak" elnevezett asztal mögött valami furcsa, szerintem nem evilági mozgást valósítottak meg.

- Ezt veszi valaki? - pillantottam körbe, mivel nekem ennyi eszem nem volt

- Még szép - mutatta Bálint a szeme elé tett profi fényképezőgépet, amivel a hivatalos fotókat kellett volt megörökítenie. Végülis ezt is megtette vele.

- Huh, de jó volt - tért vissza hozzánk kissé kifulladva, amikor véget ért a Beyonce szám. - Arrébb csúszol? - állapodott meg a tekintete rajta, hiszen mellettem igaz még ha szűkösen is, de elfért.

- Persze - kászálódtam odébb és, amint annyi hely felszabadult, amit elégnek vélt Stefi, hogy elfér rajta, már le is vágódott mellém.

- Ez most jól esett - ismerte be Stefi, miközben jóformán kitűrt a babzsákból, ami már látott szebb napokat is. - Csak tudnám ki indíttatta ezt be - nézett rá először Ninára gyanakodva, aki csak védekezően feltette a kezét, jelezve, hogy ártatlan. Jelenleg.

- Eskü, hogy ehhez közöm nincsen - erősítette meg szavakkal is a szobatársa a mozdulatait.

- Hmm... - tűnődött el és ahogy végignézett minden egyes körünkben jelenlévőn, megakadt a szeme a mellette ücsörgő Konrádon, aki csak felvont szemöldökkel és visszafojtott vigyorral meredt ránk. - Te voltál mi? - lökte meg a lábával a szaktársamét, mire ő csak megvonta a vállát. - Annyira tudtam - csapott rá a combjára, mire én majdnem lefordultam oldalra. - Hogy fordulnál fel.

- Amúgy azt tudod, hogy egy mondatban sokszor használod Konrád nevét meg azt, hogy fordulj fel? - rágózott Dávid idegesen, miközben a telefonján húzogatta az ujját.

- Tessék? - lepődött meg Stefi lihegve, miközben az egyik kezével legyezgette magát, hogy levegőt kapjon a túlzott örömrohama után.

- Ma csak 18 alkalommal hallottam - pillantott fel a készülékéből.

- Annyira nem lep meg - dünnyögte Konrád, aki a kis akciójával eléggé felsült, mivel totálisan az ellenkezőjét érte el, mint ami az eredeti célja lett volna.

- Talán számoltad? - kérdeztem teljesen összezavarodva.

- Igen - közölte teljes egyszerűséggel, mintha egy halál normális szokás lenne ez. A döbbenetet látva, csak felénk fordította a telefon képernyőjét, amiben a jegyzeteknél egy GT elnevezésű dokumentumban, csak a mai napra lebontva, pipákkal jelezve, hogy hányszor hallotta az ikonikus Bogdán leszólást. - Most mi van? - vette észre, hogy kissé furcsán nézünk rá. - Róza kérdezte tőlem, hogy szerintem egy nap hány alkalommal hagyja el a száját ez, én meg mondtam, hogy majd megszámolom. Tessék, itt van. Én betartom a szavamat, akármekkora hülyeségről legyen szó.

- Hát jó - vonta meg a vállát Stefi, jelezve, hogy őt aztán különösebben nem érdekli a dolog. - Most én arról nem tehetek, hogy hogyha meghallom a nevét vagy meglátom őt ez jut eszembe. Még a telefonban is be van állítva, hogyha elkezdem gépelni, hogy Konrád javítsa át arra a "fordulj fel"-re - magyarázta, amin viszont mi nem tudtunk meglepődni, annál inkább viszont Dávidon, aki mint most is, akármikor máskor, bebizonyította, hogy hiába vagyunk vele jóban, rohadt keveset tudni róla. - Egy kérdésem van csak - tért vissza az eredeti témához. - Mégis miért?

- A többieknek is látniuk kellett, ahogyan égeted magadat. Már csak a felmosó kellett volna hozzá.

- Igen, az tényleg hiányzott - értett egyet vele Stefi, mire még Dávidnak is felszaladt a szemöldöke, nemcsak az enyém. Ritka, hogy egy efféle párbeszédnek lehetünk szem- és fültanúi, amikor végre valamiben közös állásponton vannak. - Hogy ketté tudjam törni a fejeden - tette hozzá gyorsan. Kész, ennyi volt nyugalom. Tartott körülbelül 3 másodperc erejéig.

- Kezdődik - sóhajtottam, majd a számhoz emelve a poharat inkább beleittam, mielőtt kitört volna a harc közöttük. Még ennél is jobban.

- Ti hogy bírtátok ki, hogy együtt dolgoztatok? - kérdezte Bálint tőlük teljesen feleslegesen, hiszen a külvilágot figyelmen kívül hagyva vitatkoztak egymással, ha jól értettem, valami költészetről.

- A jobb kérdés, hogy a környezetük hogy bírta ki - javítottam ki, mire ő csak helyeslően bólintott.

- Mekkora troll már a nagyapja Stefinek, hogy összerakta egy műszakba őket - nézte mosolyogva Villő, ahogyan Stefi már ütni is kezdte Rádayt, aki csak fennhangon röhögve tűrte.

- Viccelsz? Direkt csinálta így - húzta maga alá a lábát Nina.

- Gondoltam, hogy nemcsak viccből.

- Amikor Lucával még nyáron beugrottunk kajáért, ott röhögött rajtuk. Mint akinek ez a világ legjobb szórakozása - kapcsolódtam bele a beszélgetésbe.

- Én? Még, hogy én vagyok a műveletlen? - visította Stefi, miközben majdnem lelökött újból a babzsákból.

- Mert valószínű, hogy ez is volt - erősített meg Nina, aki a jelen levőkön kívül is sokkal jobban ismeri a Bogdán famíliát.

- Igen? Költői képet akarsz? Tessék neked. "A rózsa vörös, az ibolya kék, az arcodra meg kiült, a teljes sötétség" - üvöltötte Stefi Konrádnak, aki először, csakúgy mint mi csak pislogva néztük a kirohanását, majd ahogy eljutott az agyunkig, hogy mit is mondott, hatalmas vihogásban törtünk ki.

- Zseniális - dicsértem meg őt az összedobott kis versikéje miatt.

- Idézhetem ezt Stefi? - röhögcsélt Villő.

- Remélem, hogy nem nekem akarod majd - fordult felé a barátja Bálint, mire ő csak behúzta a nyakát.

- Te ezt magadról mintáztad? - vigyorgott Konrád olyan stílusban, hogy az ember a falat kaparta volna a legszívesebben.

- Ne akarj háborút Rádayt, mert nagyon is tudod, hogy én jövök ki jól belőle - fenyegetőzött egyből a lány.

- Akkor a következő Gringónak szól... - szólt bele újból Fülöp a mikrofonba, mire elkerekedett szemmel kaptam a fejemet a hang irányába. Mi a szar történik most?! - Igen, jól olvastam...ez itt Gringó - ismételte magát a mostohabátyám, aki szerintem nem akarta elhinni, hogy mi van neki odaírva az összeszedett listájára. - Szóval ezt neki küldik - halkult el egy hatalmas reccsenést követően a "bejelentkezés", majd felcsendült a TikTokon már ezerszer hallott Steve Lacy Dark Red dala.

- Mi? Kinek van ilyen hülye neve? - terelte el a figyelmét Stefi a vitájára Rádayval, aki nyilvánvalóan nem hagyhatta szó nélkül ezt.

- Ha nem tűnt volna fel, akkor ez egy becenév.

- Na nem mondod - színlelte a meglepődést. - És még ilyen jó dalt is küldenek neki, akárki legyen ez a Gringó. Hm..mintha hallottam volna már - tűnődött el, mire én még jobban lapultam mellette, mint eddig és igyekeztem úgy tenni, mintha csak a dalra figyelnék és nem éppen azon, hogy haldoklom, amiért az a nyomi megint kezdi a hobbiját. Szerencsém, hogy nem igazán hív úgy senki előttem sem ezen a néven, mert akkor egészen biztos, hogy halott lenne. Ahogy csak a szövegre próbáltam figyelni beharapott szájjal, összetalálkozott a tekintetem Dávidéval, aki csak egy óvatos mosollyal az arcán oldalra bólintott.

Tudta.

Hát persze, hogy tudta, ezen nem kellene már meglepődnöm. Ő és Stefi volt az egyetlen, aki hallotta, amikor egyetlen egy alkalommal hívott így Gergő, csak még az utóbbi nem figyelt fel rá annyira, úgy látszik előbb nagyon is. Habár, valószínű, hogy eléggé áruló volt az is, hogyha nem lett volna félhomály, akkor lebukok a többiek előtt, hiszen a reakcióm több volt, mint közömbös. Főleg, amikor elérkezett a refrén.

"Don't you give me up, please don't give up
Honey, I belong with you and only you, baby"

Basszus...

Eddig is ennyire meleg volt, vagy csak most lett hirtelen az?

Az agyamban lévő gyorsfordító egyből működésbe lépett és hogyha attól el akartam tűnni a föld színéről, hogy Gergő dalt küldött nekem, főleg azok után, hogy konkrétan közöltem vele, hogy feladom, ráadásul pont egy ilyen számot, duplán akartam megszűnni. Nem is bírtam tovább Dávidra ránézni, aki tökéletesen leplezte, hogy nagyon is képben van, talán jobban is, mint saját magam, de én értettem mindent a tekintetéből kiolvasva. Ez viszont egy hatalmas hiba volt, mert ahogy félrenéztem pont abba az irányba, amerre Dávid biccentett, ott volt Gergő személyesen, akivel persze, hogy összeakadt a tekintetem. Nulla reakció volt az arcán, csakis fapofával meredt rám, de mintha némi elégedettség sugárzott volna belőle, amiért kissé égő fejjel tartom magamat a többiek társaságában. Ha egyedül lettem volna, mondjuk a szobámban, szerintem üvöltöttem volna a párnába, de mivel ez nem így volt, a körülményekhez megfelelően kellett viselkednem. Majd hirtelen csak épphogy felvonta a szemöldökét és megvonta a vállát, mintha ezzel azt üzente volna, hogy "ez van", utalva a szövegre. Belőlem pedig kifutott egy elnyomott köhintés, sóhajtás egyvelege, ami úgy hathatott, mintha fuldokolnék.

- Minden oké? - rántott vissza Stefi hangja, mire elszakítottam a tekintetemet Gergőétől.

- Persze, csak... - kerestem valami hihető indokot, ami még ő is bevesz. - Csak magamban jött ki a tüsszentés.

- Áá, de utálom azt - húzta el a száját Stefánia, akinél valószínű, hogy gyakori az ilyen, hogyha ennyire mélyen érinti. - Rohadt szar érzés.

- Tudod mit fogsz még utálni? - lökte el magát a faltól Dávid.

- Sok mindent, szóval van választék a hosszú listából...

- Azt, hogy most, éppen a percben járt le a szünetünk - mutatta felé a telefonján lejárt időzítőt.

- De messze van még a vége - sóhajtotta Stefi és miközben kászálódott fel mellőlem, tökéletesen ráláttam a tölgyfa alatti padoknál lévő társaságra, ahol ott nevetgélt Dominikék szokásos bandája, közöttük Gergővel, aki egyikre se figyelve, se Adrira, aki a jobb oldalán ülve magyarázhatott nagy erőkkel neki, hanem belemerülve a telefonjába nyomkodta azt. Majd hirtelen jobbra fordította a fejét, bólintott egyet egy magára erőltetett mosoly keretében és folytatta is tovább, bármi volt az, ami csinált. Adri pedig, mintha csak erre várt volna és leplezve a boldog mosolyát a többieknek beszélt valamit. Hát jó, akkor így állunk.

- Szerintem megyek én is - határoztam el magamban egy röpke másodperc alatt. Elég volt a látvány is. Minél messzebbre kerülök tőle, annál jobb. Nekem mindenféleképpen.

- Hova? Attól még, hogy én visszamegyek haldokolni, neked nem kell. Habár mondjuk tény, hogy a társaságom üdítő...

- Mégis kinek? - szólt be Ráday azonnal.

- Te csak ne szólj bele, mert a mai napon már elegem van belőled - mondta Konrádnak címezve a szavait, rá se nézve.

- Velem jön a mosdóba - állt mellém Eszter, mind fizikálisan, mint mentálisan. Hiába nem értette, hogy mégis miért akarok lelépni, de most kivételesen hálás volt neki, hogy visszatért az élők sorába, ahhoz képest, hogy már órák óta szenved és nemcsak az volt csoda, hogy vacsorázni jött, hanem az is, hogy nem feküdt le aludni egyből utána.

- Ja, oké - bólogatott hevesen Stefi. Tipikus lányszokás, hogy nem megyünk egyedül sose mosdóba és ez nálunk a mai napig is fennállt.

- Amúgy én nem oda indultam - mondtam neki, ahogy megindultunk a pálya másik végénél lévő apró épülethez, ahol a nyilvános mosdók voltak elhelyezve.

- Nem baj, de kaptam egy fülest, hogy ki kell hallgatnunk egy beszélgetést, de nagyon - magyarázta és ahhoz képest, hogy rohadt másnapos kétszer gyorsabban szedte a lábait, mint én. Valami tényleg nagyon sürgethette, ha képes volt még a szokásos cammogós, ráérünk mentalistását elhagyni.

- Mi? Milyet?

- Adri véletlenül írt abba a lányos csoportba, amiben benne vagyok, hogy AZONNAL, csupa nagybetűvel beszélünk kell a mosdóban. De nem nyitottam meg, hanem csak az értesítek jöttek, így ők nem tudták, hogy én is látom, de olyanokat írogattak, hogy majd kitörlik visszamenőleg, hogy én aki szerintük nem nézte meg, ne is tudjak ettől, ha már rossz csoportba írt az a majom. Most már érdekel az, hogy miről nem tudhatok - hadarta gyorsan Eszter, hogy képben legyek én is, hogy miről is van szó egészen pontosan.

- Ehhez minek kellek én? Vissza akartam menni a szobába aludni - avattam be a szuper izgalmas tervembe.

- Ilyenkor aludni? Ki vagy te? A nagymamám? Habár ő se szokott még most ha jobban belegondolok, mert megy a török sorozatának az ismétlése...

- Igen, de a nagyanyád nem kell fel holnap 6 óra előtt, hogy elmenjen Stefi tortájáért és visszaérjen időre, hogy az apját kerülgesse és mivel holnap van a nagyon nagy utolsó nap, így egész nap csesztessék és ugráltassák - daráltam le gyorsan a csütörtöki menetrendet.

- Tényleg, pénteken délelőtt haza kell takarodni - esett le neki, hogy bizony nem örökké vagyunk itt és a távozás napja erőteljesen közeleg. - Majd megkérdezem apát, hogy nem akar-e lejönni értünk.

- Miért? Úgy volt, hogy hozzátok megyek?

- Kajaaak - ugrott be neki, hogy azért jöttünk együtt, mert nálunk voltam alapvetően. - Akkor csak azt, hogy értem lejön-e. Mondjuk ha akarsz, akkor maradhatsz még nálunk.

- Majd megbeszéljük, ki tudja anyám mit talált ki. Lehet manifesztálnom kellesz a végén Axellel - motyogtam, míg lenyomtam a telefonomról a hangot, ahogyan belöktük a rohadt hangosan nyikorogó mosdó ajtót, ahol senki nem tartózkodott jelenleg a pókokon és a szúnyogokon kívül. Alapvető és kissé filmbeillő jelenet lenne, hogyha pont egy bejövő telefonhívás miatt buknánk le.

- Micsoda? - nevetett fel, miközben bemasírozott a vékonyka folyosón, ahol négy fülke sorakozott egymás mellett, én pedig csak követtem őt. - Minek manifesztál ő egyáltalán?

- Hogy az átkot levegye magáról, amiért megkapta a 11.-es osztályt, hogy nekik legyen az osztályfőnökük - ismertem be, ami tény és való, hogy eléggé viccesnek hangozhatott, de a bátyám ezeket halál komolyan veszi.

- Ez jó is lesz - lökte be az elválasztó ajtónál lévő legelső fülke ajtaját, majd a műanyag deszkát felhajtva mutatott rá a művére egy afféle "voila" stílusban, én pedig csak bereteszeltem, nehogy bárki is benyisson. - Üzenem neki, hogy én átkoztam el, amiért megette a málnás fánkomat, amíg én Fédrának vittem be a melegszendvicsét.

- Fú, ez a rohadt szél - nyílt ki a bejárat és szűrődött be Adri hangja.

- Gyorsan - lépett fel a kagyló egyik oldalára Eszter és leguggolva rá, kapaszkodott bele a csőbe, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát, én pedig a másik szélén álltam legörnyedve, hogy ne látszódjon ki a fejem, míg az egyik kezemmel az ajtót támasztottam, a másikkal pedig a csövet markoltam. Gyönyörűen nézhettünk ki.

- Mi az, ami ilyen fontos volt? - élesedett ki az egyik hang, akit nem tudtam hova tenni.

- Ki ez?  tátogtam Eszter felé, aki hozzám hasonlóan csak annyit mondott, hogy "Panna", én pedig csak bólintottam. Ő volt a harmadik, aki az Adri köré épült személyeknél oszlopos tagnak számított Tori mellé, habár még vele annyit se beszéltem, mint a másik kettővel.

- Hallottátok a What a timeot? -  csapott rá valamire Adri teljesen kiakadva.

- Várj... - szakította félbe Tori őt. - Biztos, hogy nincs itt más? Nem akarom, hogy visszahalljam máshonnan ezután, amiket beszélünk.

- Hallasz bármit is? Meg nézd. Ezek a csapok nem voltak jó ideje kinyitva, rendesen száraz a kagyló - magyarázta Panna.

- Én azért megnézem - közeledtek felénk léptek, amik erősebbek - gyengébbek - majd ismét erősebbekké váltak, ami Torihoz tartoztak. Eszter csak rám nézett, mintha érezte volna, hogy nem kizárt, hogy most lebukunk, mire én csak megrázta tagadóan a fejemet és zár felé biccentettem. Pluszba fogtam is az ajtót, ami befelé nyílt, így ha rajtam múlt, akkor Tori ide nem fog bejutni. - Oké, se hang, se láb. Folytathatod.

- Szóval...hallottátok? - tértek vissza az eredeti témához.

- Persze, de nem te küldted Gergőnek?

- Hát pont, hogy nem - dühöngött a lány, mi meg Eszterrel zavarodottan összenéztünk, hiszen az első tippje a feladó személyére ő volt. Mármint Adri. - Hanem az a Klaudia.

- Kicsoda? - értetlenkedett Panna.

- Jaj a Gergő exe. Tudod, akivel ilyen komolyabb volt a viszonyuk még a gimiben.

- Ó, oké. Azt hiszem így már tudom ki az - esett le Pannának, hogy egészen pontosan, kiről is van éppenséggel szó.

- Persze, hogy tudod, mutattam is neked ebédnél.

- És értitek? Minden egész jól haladt...

- De - szólt közbe Panna ismét, Tori pedig csak idegesen felsóhajtott. - Nem az volt, hogy reggelinél elküldött téged a francba?

- Mikor volt az már?

- Ma - válaszolta Eszter nekem, mire csak a számba harapva, visszafojtottam a vigyorgásomat.

- Ma - jött a hangos válasz Eszterrel egyidőben Pannától.

- Jó, de azóta történt egy csomó minden és most már újra van esély. Csomót beszéltünk és nem volt bunkó meg nem is köcsögösködött, mint ahogy eddig tette.

- Amúgy Eszter biztos, hogy nem látta, amit írtunk? - kérdezte Panna. - Nem kell tartani attól, hogy hirtelen betoppan?

- Hát nem mutatta ki, hogy megnyitotta volna a chatet, már... - állt be a csend, így gyanítom Tori görgette vissza a beszélgetést, keresve Eszter ikonját. - Tegnap óta. Mondjuk ma is egész nap Gerdáékkal láttam, csak tudnám, hogy mégis hogyan lehet jóban velük.

- És az értesítéssel mi van?

- Mit akadékoskodsz Panna állandóan? Sosincs neki bekapcsolva, jó?

- Megtépem - artikulálta felém Eszter dühösen. - Kimegyek és meg fogom tépni.

- Shh - eresztettem el annyi időre a csövet, még az ujjamat a szám elé emeltem.

- Jól van, de azért ne üvölts már velem. Csak a lehetőségeket néztem.

- Nem is kell, hogy itt legyen, még a végén visszamondaná Gergőnek vagy akármelyiknek.

- Most ez pletykásnak nevezett engem? - tátotta el a száját Eszter, mint aki nem bírta felfogni, hogy igenis róla van szó.

- Úgy látszik - vontam meg a vállamat.

- Szabaduljak csak ki innen, vége lesz. Retorzió veszi kezdetét - suttogta nekem és amennyire felidegesítették és mocorgott, csoda, hogy nem esett bele a vízbe.

- Minden királyul ment szerintem, erre jött ez a szám a Klaudiától, meg össze is találkoztunk vele, miközben mentünk a padokhoz, erre Gergő meg odament hozzá beszélgetni? Még meg is ölelte, eskü legszívesebben megtéptem volna - mondta Adri, de szinte lassan magán magán kívüli állapotban. Azért ennyit nem ér Rékasi, hogy rendesen mániákussá váljon bárki is miatta, mert oké, hogy tud rendes lenni, meg rád figyel, foglalkozik veled, ott van, amikor szükséged van rá, külsőleg is megállja a helyét, de attól nem egy tökéletes személyről van szó, akiért ölni kellene.

- Most komolyan kiakadtál az régi exére? Ha újból össze akartak volna jönni, évekkel korábban megtehették volna. Meg nem te mondtad, hogy Gergő azon az állásponton van, hogy kétszer ugyanabba a hibába nem esik? - igyekezett valamiféle nyugtatást és biztatást lehelni Adriba Tori.

- Öhm...de akkor veled se lenne... - akadt meg Panna egy aprócska tényen, hogy a két hiba, az bizony Adrira is igaz.

- Az más. Ők nem zárták le rendesen, hanem csak kényszerből.

- Van ebben valami - ismerte be Adri.

- Tudod mi van benne? Sötétség - tátogtam Eszternek, aki hevesen bólogatva értett velem egyet.

- Ugyan már. Kinek lenne esélye? Gergő senki felé nem mutat semmit se, hogy érdekelné...

- És a Gerda? - hozott szóba Panna, mire Eszterrel összenéztünk.

- Mi van vele?

- Ő nem opció?

- Miért lenne az?

- Hát eléggé sokszor láttam őket együtt, meg mintha tök jól ellettek volna... - regélte Panna, ami való igaz, mert tényleg rendszeresen egymás társaságában lehet látni minket, a legtöbb esetben nem is akarjuk kinyírni a másikat.

- Hagyjuk már. Gerda olyan, mint egy rossz másolat. Simán megkaphatná Gergő a rohadt szép Dorinát, ha annyira nagyon akarna egy Balla barátnőt. Miért elégedne meg egy olyan lánnyal, aki a testvéréhez képest konkrét deszka, ráadásul flegma is mellé, aki egy senki lenne, hogyha nem lenne senkije se az egyetemen? Meg ha mindvégig tudta, hogy Gergő nem kap kolit, mégsem szólt neki. Ha annyira rohadt jóban lennének, meg lángolna közöttük a szikra, ami kurvára nincsen meg közöttük, akkor nemcsak, hogy szólt volna neki, de ha már az apja a rektor, simán szólhatott volna neki, hogy intézzen egy plusz helyet. Erre mit csinált? Kitolt direkt vele.

- Én azért nem nézem ki belőle, hogy szándékosan ártson másnak - kelt a védelmemre Adri, amin rendesen meglepődtem.

- Én igen. Eléggé egy képmutató, hogy azt mutatja mindenkinek, hogy mennyire jófej meg jóban vannak, aztán közben köpik rá - mondta Tori lesajnálóan, én meg csak a számat harapdálva hallgattam és eszem ágában sem volt, hogy bármiféle "mondjátok a szemembe, ha meritek" jelenetet nem terveztem, hogy kirontok innen, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem bírnak, így annyira ne viselt meg, amiket hallottam, ellentétben Eszterrel, akinél elpattant valami.

- Na itt és most elég - suttogta nekem Eszter és mire utánakaptam volna, hogy megakadályozzam akármit is akar csinálni, késő volt már, hiszen a zsebéből kihalászta a vezeték nélküli fülesét, amit beleoperált a fülébe, lehúzta a wc-t, majd a tetőről leszállt és bevágta az ajtót épphogy annyira, hogy egyáltalán ne látszódjon az, hogy rajta kívül más is tartózkodik bent a fülkében. Ahogy visszacsapódott fél kezemmel gyorsan a csőbe kapaszkodtak, a másikat pedig ráhelyeztem az ajtóra, hogy még véletlenül se tudjon senki se pont ide bejönni. Persze ezidő alatt csend lett, a beszélgetést bejegelték, csakis azt lehetett hallani, ahogyan Eszter azt dúdolgatja, hogy "look me in my eyes, dont that feel nice?", miközben a lábát csapkodva haladt kifelé a csapokhoz.

- Jézusom - ment neki Eszter az ajtónak, ami elválasztja a két részt egymástól, csak nem lehet bezárni mert se kilincs nincsen rajta, se nem áll meg, hogyha behajtja az ember. - Hát a szívbajt hozzátok rám.

- Istenem - motyogtam magamnak, hogy Eszterből pont most kellett előtörnie a színészi vénának és nem bírt nyugton maradni.

- Te mióta vagy itt? - szegezte neki Tori a kérdést. - Nem láttunk egy lábat se.

- Miért? Csak belestetek az összes alá? - "poénkodott" Eszter, mintha nem tudta volna pontosan, hogy egyébként valójában ezt csinálták.

- Úgy értem, hogy... - próbálta kimagyarázni Tori a helyeztet, mielőtt totális hülyének nézné őt a legjobb barátnőm.

- Hogy nem láttunk senkit se bejönni. Pedig már itt vagyunk egy ideje - mentette a menthetőt Adri.

- Valószínű, hogy akkor korábban jöttem. Be is állt a térdem eléggé a deszkán való guggolástól - kamuzta Eszter, hogy mégis miért nem láthatták a lábát, amit nyilvánvalóan nem csekkoltak le.

- Miért guggoltál? - érdeklődött tőle a Panna.

- Nem fogok ráülni, meg tartani magamat. Olyan retkes, hogy undorító - nyomta meg az utolsó szót Eszter a hatás kedvéért.

- De hogyhogy nem hallottál minket?

- Zenét hallgattam - nyitotta meg a csapot a barátnőm, de épp annyira, hogy mellette tisztán halljak mindent. - Amúgy hova tűntetek tegnap?

- Ki? Mi? - hallatszott ki a meglepettség Panna hangján. - Inkább te hol voltál?

- Jaja - értett vele egyet Adri. - Akárkitől kérdeztem, nem tudta megmondani.

- Ha annyira akartál valamit, miért nem kerestél meg? Nem olyan nagy ez a hely, hogy el tudjak veszni benne - csattogtatta a rágóját Eszter, ami elmondása alapján segíti enyhíteni az émelygését. Ő nem tud elveszni itt, de én mondjuk pont igen.

- Jó, hát azt hittem, hogy kimentél a kapun be a városba - mondta Panna.

- Amit miért is csináltam volna?

- Hát azok után, hogy rendesen kiakadtál és ordibáltál, kinéztem volna belőled - tette hozzá Tori olyan stílusban, mintha az Eszter hibája lett volna, hogy lelépett tőlük.

- Fúj, basszus - nyúltam bele egy bazinagy pókhálóba, amikor feljebb csúsztattam a csövön a kezemet, hogy jobban előre tudjak hajolni, de ezt szerintem még maga Kádár János is látta.

- Miért mit vártál? Hogy vigyorogva és bólogatva fogom hallgatni, ahogyan szidod a barátaimat? - vágott vissza Eszter neki, immáron kissé dühösebben.

- Mi is azok vagyunk - közölte Adri csendesen.

- De ők is azok - vett védelembe engem és igazából mindenki mást, aki a társaságunk tagja is egyben.

- Ha szóba kerül bármelyikünk, akkor is ilyen nagy védelmező ösztönök lépnek fel benned?

- Ezzel az a baj, hogy szóba se kerül egyikőtök se. Nem foglalkoznak olyan emberekkel, akikhez nincsen semmi közük.

- Mondjuk Bogdán Stefánia saját magán kívül mással sem törődik... - köhintett egyet Tori, akinek közülünk a legnagyobb tüske a szemében egyértelműen a Bogdán lány, amióta Nina nem őket választotta úgymond, amikor a koliszobák elosztásáról volt szó, azzal az indokkal, hogy hosszú távon a nyávogós drámát nem tudja elviselni, ami velük jár.

- Tessék?

- Jó, inkább ebbe ne menjünk bele, mert nem ezért vagyunk itt. Inkább menjünk ki és szórakozzunk, táncoljunk a koncerten, ha már úgyis vége van a kívánságműsornak, mert holnap úgyis csak playlistről fog menni minden - hárította a kitörni készülő balhét Adri. - Oké?

- Jó, menjünk - egyezett bele Eszter, tudván, hogy én még mindig a budi tetején görnyedve rostokolok.

- Ez a beszéd - tapsolt Adri önfeledten, mire én csak unottan forgattam a szememet. Annyira naiv tud lenni, ahogyan elhiszi, hogy hiába most sikerült neki helyre ráznia a dolgokat, akkor azok sose fognak visszatérni, hiszen beláthatná, sőt ezt mutatja az eseménysorozat is, hogy az ellentétek a baráti körükön belül nem fognak sose megszűnni, nem lesz olyan, hogy mindenki szeret mindenkit, hanem maximum csak eltűr. Az egyetemen még köszönni se köszön egymásnak Eszter meg Tori, mintha két idegen lenne, ellenben, ha az összekötő elem, aki jelen esetben Adri személyében rejlik ott van, akkor "válnak ismerőssé" csak.

- Akkor mi most elmegyünk?! - mondta Eszter három hangerővel hangosabban, hogy tisztán halljak mindent.

- Juj, de egy hülye ez - gondoltam magamban, miközben vettem egy mély levegőt. Ennyit feltűnő nem is lehetne.

- Igen, ezt beszéltük, de miért üvöltesz? - rántotta ki valószínűleg az ajtót Panna, hiszen borzalmas nyikorgás ütötte meg a fülemet.

- Kissé be van dugulva a fülem, amióta Stefi beleordított mellettem Gerda megafonjába - hazudta eléggé hihetően, hiszen még én is bevettem volna.

- Mindent értek - sóhajtott egyet Adri. Aki látta már a kék hajú lányt idegesen, az pontosan tudja, hogy bármi képes és bármit meg is tesz. Szóval rákenni egy ilyen kis egyszerű semmiséget, teljes mértékben megkérdőjelezhetetlen.

Még vártam arra egy kicsit, hogy az ajtó ugyanolyan nyikorgó hanggal visszacsapódjon, majd óvatosan lekászálódtam, ügyelve arra, nehogy beleessen a karkötőm, telefonom vagy bármi ékszer a wc kagylóba, mert én onnan egészen biztos, hogy nem fogom kiszedni. Az ajtót behúzva, kilestem, hogy biztos, ami biztos, nincsenek-e itt, de amint meggyőződtem róla, hogy tőlük tiszta a terep a csaphoz sietve, lemostam a kezemről a pókhálót és mindenféle egyéb koszt, amit összeszedtem.

Hiába éreztem, ahogyan rezeg a telefonom a farzsebemben, hogy üzent valami, meg sem nézve, csakúgy, mint Adri nemrégen, kirántottam az ajtót és egyből a szeles, viszonylag hűvös időben találtam magamat, de ahogy észleltem, ez nem igazán érdekelte a gólyákat, mentorokat, sőt kimondottan senkit sem. A koncert zajlott az alapból is fedett központi épületben, de nagyon sokan még így is a betonpálya környékén lébecoltak, illetve a bár részlegnél, ahol innen is jól láttam, hogy a többiek vegyültek néhány új arccal, ott volt már Ágoston is, Fülöp is, Róza is, valamint Gergő és Szabi, akiket ilyenkor csak együtt lehet látni, mintha össze lennének nőve. Erős volt a késztetésem, hogy visszamenjek hozzájuk, hiszen a kajálásokon kívül csak ez az egy alkalom van arra, hogy bármit is tudjuk közösen csinálni, de az agyamra hallgattam inkább, ami azt súgta, hogy most, hogy csendben üljek ott, mert nincsen kedvem semmihez se, csak lehúzná a hangulatukat. Nem mellesleg Fülöp egyből elmenne, sőt meglehet, hogy Gergő is, mondjuk vele kapcsolatban nem tudok most már semmit se tenni sehova. Látszólag teljesen jól elvoltak nélkülem, ellesznek akkor is, hogyha nem megyek vissza. Úgysem én vagyok a központi ember, aki összefogja a csoportunkat, hanem inkább vagy Stefi vagy Konrád, hogyha azt nézzük, hogy húzza az emberek többségét. Mondjuk akkor is inkább az előbbi.

Szerencsémre a nyilvános, kiépített mosdók nem voltak kivilágítva kívülről és a szememmel láttam az I-es épülethez vezető utat, így nem volt kérdéses, hogy eltévedek a sötétben, amire rendes körülmények között nagy volt az esély, így feltűnés nélkül vissza tudtam szivárogni a szobánkba, amihez Eszter visszaadta a kulcsot, így gond nélkül be is tudtam jutni rajta.

Nemcsak az egész épület előtti tér, ami általában tele szokott lenni a cigizőkkel ki volt halva, amit meg tudtam érteni a szemerkélő eső miatt, ami bármelyik percben a már előrejelzett viharrá alakulhatott át, de hogy, még a folyosók is, na az már eléggé para volt, mintha egy E kategóriás, borzalmasan rossz horrorfilm kezdetébe csöppentem volna.

A szobába belépve, reflexből felcsaptam a lámpát, hogy azért valamit lássak is, majd a függönyt elhúzva, szélesre kinyitottam az ablakot, hogy szellőzzön át a légtér, mert keveredett a lábszag, mindenféle dezodorral és parfümmel, azt meg inkább meg sem említem, hogy Eszter az ágyán hagyta a hányingerkeltően büdös illatosítású automata légfrissítőjét, amit nem tudok, hogy mégis mikor csempészte bele a bőröndjébe, de amikor pakoltunk nála még nem volt benne. Persze mindemellett egy hányadék volt az egész szoba, köszönhetően szintén Eszternek, aki ismételten jól, de egyben kényelmesen akart kinézni, így az ö és az én ágyam is úgy nézett ki, mintha piacon árultunk volna portékákat. Bezzeg a Patrícia térfele, mintha ott se lakna senki, olyan patika rendben állt, ellentétben a miénkkel, ahol mintha kiraboltak volna egyikünket.

A hajamat a fejem tetejére összefogva egy rögtönzött kontyba, magamhoz öleltem egy adagnyi felsőt, nadrágot, mindent amit ért a kezem és egy egyszerű dobással Eszter ágyára raktam át, hogy könnyebben tudjak rendet rakni egy kis szabad térben, másfelől hogy az én ágyam szabad legyen, ha netalántán megunnám a pakolást.

A telefonomat az asztalra kilökve, el se olvasta, hogy ki és mit írt, csak kihúztam oldal, hogy ne is lássam, majd a szekrényben maradt kevés ruha közül kirántottam a legkényelmesebb szürke, rövid melegítőnadrágomat, ami már jobb napokat is látott, mellé egy fehér, hátán összevisszapántos sportmelltartót és egy halvány pink pólót, bebiztosítva, hogy én biztosan vissza nem megyek már a többiekhez. Azért ilyen kula módra nem fogok mászkálni, még otthon persze, csak így nézek ki, de azért itt nem szabad. Főleg, hogy egy konkrét célkereszt vagyok. Nem elég, hogy én lennék a rektor flegma lánya, Balla Dorina letagadható, otromba testvére, de még, hogy hányinger jelzőt is megkapjam, azért az több a soknál. Arról meg ne is beszéljünk inkább, hogy milyen szemmel tekintenek rám Adriék, amit sikeresen megtudtam a WC-ben tőlük. Hát nem javította az önbecsülésemet egy fokkal sem, az is teljesen biztos, sőt inkább rombolta. De azt eléggé erőteljesen.

- Hogy ezt miért nem rakja be a hűtőbe? - akadt a kezembe egy bontatlan ásványvizes palackot, miközben a kupacból kotortam ki egy fekete bokazoknit, ami nemhogy hideg, de szobamérsékletű volt, ami ilyen időben pont rettenetesen kellemes lenne meginni, így csak sóhajtva a hűtőhöz léptem, amit ahogy kinyitottam, borult ki belőle az energiaitalos doboz, bontatlan üveges sör. Mázli, hogy nem szélesre tártam ki, mert tuti összetörik, esetleg kifolyik valami, így a vizet leraktam oldalra és fél kézzel benyúlva visszatoltam a kiesni készülő dolgokat. - Na így - guggoltam le, hogy szépen elrendezgessen a tartalmát, úgy, hogy más is beleférjen. Szuper gólyatábori program mit ne mondjak. Ilyet kívánok mindenkinek, hogy hiába kint majd elvisz a szél olyan erővel fúj, esik mellé az eső is, leszarva a koncertet és jókedvet, otthoni vibeot tükröző viseletben rendet rakni.

- Mi a... - álltam fel a hűtő elől, majd az ajtaját becsapva, a szemöldökömet ráncolva figyeltem ahogyan, az ablakpárkánynál két kéz megjelenik, majd pár pislogás után, pedig egyszerűen felhúzza magát az illető, mintha a világ legtermészetesebb dolgát művelné le és bemászik a szobába. A meglepettségtől minden reflexem elhagyott és csak tágra nyílt szemekkel bámultam a jelenetet, amiért csak gratulálni tudok magamnak, hogy hagyom, hogy akárki ki-be jöhessen a helységben. Mondjuk a franc se gondolta volna, hogy ilyen idő közben, bárkinek is mászkálnia lenne kedve, de nyilvánvalóan Rékasi Gergőt még ez sem tudta érdekelni, meg visszatántorítani, hogyha arról volt szó, hogyan idesegítsen fel. - Te meg mégis a halált csinálsz?!

FOLYTATÁSA VÁRHATÓ: 6 napon belül
HÁTRALÉVŐ RÉSZEK SZÁMA: 7-10