— augusztus 15, szerda délután

- Úgy félek - mozgatta a lábait a kissé ingatag asztal alatt Flóra folyamatosan, aminek felettébb örültem, mivel az egész remegett miatta. Alapvetően nem lett volna ezzel semmi baj, hogyha nem kellett volna minden egyes holnapi szórólapra egy fekete szigszalagcsíkot húznom javításképpen, amiből ráadásul nem egy - két darab volt, hanem vagy kétszáz.

- Miért? - téptem le ez újabb darabot a fogammal és igyekeztem minél szebben rárakni az amúgy is fekete hátterű lapra. Csak azon múlott, hogy elsikáljam a hibát, hogy ne remegjen a kezem.

- Hogy mit fognak kitalálni. Már így is eléggé blama az, hogy egyáltalán le kell fújni egy programot - dobolt már az ujjaival is, ezzel is még inkább idegesítve engem. Hiába igyekeztem fókuszálni a szórólapokra meg a halkan szóló zenére, egyszerűen nem ment, mert lassan az egész emelet rengett alattam. - Itt vagyunk, hogy ez a rendes második nap és áll a bál. A mentorokból jó páran konkrétan alkalmatlanok ellátni a feladataikat olyan másnaposak, a kari sorversenyt nem tudjuk megtartani, mert vihart írnak...

- De nem csak késő estére? - álltam meg egy pillanatra, mert a telefonom nekem is kijelezte a várható időjárást, ami amúgy megmagyarázta, hogy miért fülledtebb a levegő a szokásosnál is.

- Bene is ezt mondta, de nekem meg már fél 6 körülre jelezte. Most érted, ha kipakolunk, lecsődítünk mindenkit, közben meg elkezd szakadni az eső, felesleges volt az egész.

- Toljátok el holnapra... - pillantottam rá a következő lapra, ami várt a javításra. - Elvégre ha ez a koncert itt - böktem rá a bakira - kiesik, akkor a helyét lazán pótolni lehet vele.

- Ez lesz egyébként, de attól mára kell még valami. Nem lehet üresjárat - túrt bele a hajába Flóra idegesen.

- Miért is nem? - dőltem hátra a székben tartva egy "kis pihenőt", elvégre már majdnem egy teljes órája csak ragasztgatok.

- Mert nem vallhatok kudarcot. Jó, hogy nemcsak én szervezem egyedül, de a letolást akkor is nekem kell elvinnem. Meg most őszintén...mit tudna itt bárki is csinálni? Jó, hogy kihordtuk a központi épületből a ping - pongot meg a csocsót, de hosszú távon nincsen el vele az ember. Ha játszani akar elmegy egy kocsmába és nem fizet ki egy csomó pénzt, hogy itt is ezt csinálja - hadarta Flóra kissé vehemensen, amilyennek én még őt sose láttam. Tényleg eléggé a szívén viselheti a gólyatábor sikerességének a súlyát, hogyha ennyire megviseli őt a felmerülő probléma, ami egyébként nem is lenne az.

- És ha mondjuk Gergő gyújtogatna? - ugrott be a kocsma szó hallatán, hogy említett valami ilyesmit, amit Tamás kitalált és engedélyezte a tulaj.

- Gyújtogatni? - lepődött meg Flóra és látni lehetett rajta, hogy halvány lila gőze sincsen, hogy én miről beszélek.

- Mármint tudod ott a bárpulton, amit a klubbokban is szoktak. Az egy kisebb programnak ma estére elmehetne, az eső sem zavarja meg fedett, szelet nem ír, hogy lenne az meg, hogy ki mennyire ázik el átvitt meg valós értelemben, már a saját baja - magyaráztam az ötletemet, ő pedig csak egy "aha" bólintással megértette a mondanivalómat és a ceruzával, amit eddig forgatott az ujjai között, hirtelen nagy erővel az üres fehér lapra vezette rá. Legalább a jelenlegi három idegesítő tényező közül egy kilőve. A háttérben üvöltő rádió, amiben valami borzalmas kívánságműsor ment, meg a folyamatos lábmozgatás azért nyilvánvalóan megmaradt, hogy még végtelenül se legyen megfelelő értékű a vérnyomásom.

- Ezt akkor itt meg kell beszélnem először is Gergővel...vagy várjunk csak - pillantott vissza rám, miközben én ismét egy szigszalagot téptem le a fogammal és csak kérdő tekintettel vártam, hogy most mi jutott eszébe. - Tud ő egyáltalán olyat?

- Tudtommal igen. Pesten valami klubban dolgozott és ott kellett ilyeneket csinálnia - magyaráztam neki.

- Remek, akkor Tamást fel kell hívnom meg átnézi a házirendet, Gergővel meg majd te megbeszéled... - tervezgetett tovább, mire félbeszakítottam őt, ahogyan eljutott az agyamig mit is említett.

- Tessék? Miért pont én? Te vagy a főszervező... - kezdtek cikázni a fejemben az érvek és indokok, amivel kivághatnám magamat a beszélgetés alól, mivel ismerem már annyira Rékasit, hogy ameddig le nem nyugszik, teljesen felesleges lenne vele bármiről társalognom, oda se figyelne rá.

- Mert te vagy vele kifejezetten jóban és kész - zárta le, még mielőtt jobban belemélyedhettem volna a témába. - Nekem még valamit ki kell találnom, ami nem kerül pénzbe, kivitelezhető rövid időn belül és nem okoz felfordulást - tért vissza a gondolataihoz Flóra.

- Repesek az örömtől - dünnyögtem.

- A következő szám szóljon Ivettnek és a családjának... - harsogta a műsorvezető a rádióba, én meg csak egy "ezt nem hiszem el" fújtatással csaptam le az asztalra a szigszalagot.

- Kinyomhatom? - szívtam be mélyen a levegőt, hiszen már megint ugyanazt a dalt adták le, amit húsz perccel korábban.

- NEM - üvöltötte el magát, mire ugrottam egyet a székben a reakciójától. Mindenre számítottam, csak pont erre nem.

- Jól van na, de azért nem kell leszedni a fejemet a helyéről - pislogtam nagyokat.

- Jaj, nem arra mondtam, bocsi - legyintett, majd rábökött a ceruzájával az egyik elolvashatatlan írására. - Hanem erre. Olyan hülyeséget találtak ki pótlásként, így ez offos. De most beugrott valami, ami sokkal jobb és még az eredményhirdetéshez is passzolna.

- Micsoda? - piszkáltam a bőrt a köröm körül és a lenémított felvillanó telefonom felé kaptam a tekintetemet. Egyetlen másodperc elég volt ahhoz, hogy elolvassam Luca üzenetét: "fel tudjak hívni most?". Nyilván Flóra is elolvasta, hiszen nem ült olyan távol ahhoz, hogy ne láthassa.

- Felőlem felhívhatod, akárki is üzent, ezeket megcsinálom majd én - húzta magához közelebb a javításra váró lapokat, amiből maradt körülbelül tíz darab. - Meg amúgy is, körhívást kell intéznem a kívánságpartihoz, meg minél hamarabb kiposztolni, hirdetni akármi, hogy estére azért összejöjjön, erre pedig van legfeljebb másfél órám, mert ha azon túllépek, akkor ugrott az egész.

- Kívánságparti? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Aha, most így a rádióból jutott eszembe. Majd valami frappáns nevet kitalálunk neki a többiekkel, de az alapkoncepció az a kívánságműsorból jött. Tök jópofa lehetne az, hogy itt a táboron belül lebonyolítunk egyet.

- De meg mennyire - hagytam rá, mert nem akartam lelombozni a lelkesedését azzal, hogy szinte láttam magam előtt a jelenetet, ahogyan olyanokat üzennek egymásnak egy harmadik személyen keresztül, hogy rohadjon meg xy, hozzá meg valami bosszúra szomjazó zene párosulna. Tényleg nagyon idilli.

- Indítom is a hívást - beszélt egy fokkal hangosabban, nekem meg leesett, hogy mit akar ezzel. Nyilvánvaló jel eléggé.

- Enyhe célzás, hogy húzzak el? - vontam fel a fél szemöldökömet.

- Pontosan - erőltetett magára egy vigyort pár pillantás erejéig, ami egyből le is olvadt utána. - Ó, és még mielőtt el nem felejtem, Gergőhöz menj már le a tóhoz, az este miatt.

- Jó - sóhajtottam egyet. Felesleges lett volna ellenkeznem Flórával, hiszen akkor Konrádot uszítja rám, aminek soha nincsen jó vége. Az asztalról sietősen felkaptam a megafonomat, telefonomat és a napszemüvegemet, majd csak intettem egyet Flórának, aki már javában ötletelt annak az egy embernek, aki felvette neki a körhívást.

Olyan kellemes volt a klimatizált folyosó, hogy a földszinten lévő társalgó foteljei közül kiválasztottak egyet, ami a legmesszebb és háttal volt az ajtótól, majd letelepedve, kiélveztem a hűvös és nem fülledt időt, miközben Lucát csörgettem meg. Elvégre nem olyan fontos, hogy most rögtön azonnal beszéljek Gergővel erről a tervről, majd pedig balhézzak vele, mert ilyen téren a megérzéseim sose hagynak cserben és jelen esetben pénzben mertem volna fogadni rá, hogy nem lesz egy könnyű menet.

- Zavarlak? - fogadta a hívásomat Luca, miután kettőt csörgött.

- Akkor nem hívtalak volna fel - raktam fel a szemközti asztalra a lábamat, ami olyan poros volt, hogy egyáltalán nem számított neki a szintén porban úszó, rongyos tornacipőm, amit direkt olyan szándékkal hoztam el, hogy ennek aztán teljesen mindegy, hogy tönkremegy vagy sem. - Mi történt?

- Váltsunk át inkább videóra - sóhajtott hideg gondterhelten, én meg csak gyanakodva rágcsáltam a számat, mivel Luca volt az egyetlen olyan személy a környezetemben, akivel konkrétan immunis arra, hogy bevonzza a szar dolgokat. Most mondanám, hogy ég egyfajta Czenger vonás lehet, de a bátyja is egy két lábon járó katasztrófa, Fédra meg említést sem érdemel. Mondjuk utóbbi inkább maga csinálja, mintsem belekerül. - Már ha nem probléma - tette hozzá teljesen feleslegesen, mert én már átváltottam videóchatre és csak arra vártam, hogy ő is ezt tegye.

- Látsz? - kérdeztem tőle, miközben lassan kiéleződött a kamerafotó és szemügyre vehettem, hogy már otthon van a szobájában. Ezek szerint eddig tartott az a plusz pár nap, amit lent töltött a Balatonon anyámék nélkül az új barátai körében. Valószínű, hogy nem régen érhetett haza, hiszen ebéd után, amikor beszéltem az anyámmal, akkor még nem tette a tiszteletét a házunk falain belül.

- Tökéletesen - dőlt hátra a gurulós székében, miközben összefogta a haját egy kontyba. - Áthallani ezt a zajt egyébként?

- Most, hogy mondod - füleltem jobban, mire épphogy hallani lehetett egy folyamatos búgást. - Mi ez?

- A klíma. Szóltam már apának, hogy kezdjen vele valamit, mert már megőrülök tőle, de mintha a levegőbe beszéltem volna - csóválta meg rosszallóan a fejét.

- Mintha nem tudnád, hogy nyaranta felesleges bármit is mondani neki, úgyse figyel oda, annyira leköti a vezetésoktatás - forgattam a szemeimet, hiszen minden évben ez volt. Május közepétől kezdődően szeptember végéig a jó idő miatt, illetve mert ilyenkor jobban ráérnek a diákok, egyszerűen akkora hajtás van neki, hogy az hihetetlen. Emlékszem volt olyan, hogy egy teljes héten keresztül nem is láttam őt, pedig egy házban élünk, mivel ő kezdett reggel 6kor hazajött olyan tíz körül, amikor én vagy nem voltam otthon vagy éppen punnyadva, bezárkózva sorozatot néztem.

- Tudom, de argg. Megbolondít. Lehet át is megyek a te szobádba addig, amíg haza nem jössz.

- Felőlem - vontam meg a vállamat, mert nem tudott annyira érdekelni, hogy ki és mit csinál a szobámban, amíg az a valaki nem Fülöp vagy Fédra, hiszen jó szokásuk, hogy széttúrják. Előbbi, hogy kényelembe helyezze magát, utóbbi meg, hogy édességet kutasson, amit el tud dugni a saját szobájába. - De mit akartál mondani?

- Oké, melyikkel kezdjem?

- Miért? Több is van? - lepődtem meg. Azért arra nem számítottam, hogy Lucát sok atrocitás éri, mert arra sok példa nem volt. Legutóbbi, ami nagynak volt mondható, az a csúfos kapcsolatának a vége volt a Kristóf kölyökkel, de azon kívül semmi extra.

- Igazából kettő olyan, amit háát...ööö...nem igazán fog tetszeni, a többit csak szimplán nem értem - magyarázta, mintha ezzel olyan baromi sokra mentem volna.

- Kezdd azzal, amit nem értesz. Addig felkészülök lélekben a szarságra - döntöttem el, hogy melyik opció lenne a jobb. Igazából egyik se, de minél később idegesítem fel magamat, annál jobb. Főleg, hogyha majd 360-as vérnyomással megyek Gergőhöz, aki egyet is be mer szólni, nemcsak belököm a tóba, hanem még meg is verem hozzá.

- Milyen fogadásról beszélnek a többiek? - vágott bele a közepébe.

- Hát ezt nem hiszem el - hunytam le a szememet és magamban számoltam vissza. Lehet a végén tényleg igaza lesz Dávidnak és ki fogják ölni belőlem egyáltalán a lehetőségét annak, hogy alakuljon bármi is. - Melyik mondta?

- Nyilvánvalóan Fülöp, amikor ellenőrző hívást tartott fél 3-kor hajnalban. Szerinted normális? Lent maradok pár napot, a fülébe jut és sikerült lebeszélnem róla, hogy el ne induljon ide le, erre mit csinál? Naponta ötször felhívott kamu szövegekkel, hogy mi a Netflixbe a jelszó, mert ő elfelejtette, vagy hogy szerintem idétlen-e, hogyha felhúzza a vádlija közepéig a zokniját, de a kedvencem az volt, amikor megkérdezte, hogy adtam-e a kutyának enni, mintha nem tudná, hogy nem voltam itthon. Aztán persze utána egyből jöttek a faggatások, hogy mit csinálok, kikkel, merre, fúúú az agyamra ment - hadarta idegesen Luca és a reakcióját teljes mértékben meg tudtam érteni. Fülöp hajlamos túlzásokba esni, ami nem egyszer megtett már akkor is, amikor együtt voltak Kristóffal. Az, hogy néha, mindig beszólt neki semmiség volt ahhoz képest, hogy zárta már ki a házból, ült be a moziban teljesen véletlenül ugyanarra a filmre ugyanakkor és pont oda ahova ők, szóval belőle minden kitelik ilyen téren. - De ezeket nem mesélte neked?

- Nem éppen. Most haragszik rám - toltam feljebb a hajamban a napszemüveget, ami folyamatosan csúszott egyre jobban előre. - De az meglep, hogy egyáltalán nem említette neked, ha mindennap beszéltetek.

- Mégis miért? Ő nem az a haragtartó típus, sőt megsérteni is baromi nehéz.

- Hát ez az. Kivéve, hogyha rólad van szó. Röviden annyi a lényeg, hogy megtudta, hogy én sokkal hamarabb tudtam, hogy Kristóffal szétmentetek, mint ő és nem szóltam neki, erre meg kiakadt - foglaltam össze röviden a sértettségének az okát, mert valójában nem volt ettől több.

- Azt nem tetted hozzá, hogy én kértelek meg rá?

- Dehogynem, de ismered. Őt ez már nem érdekli.

- Csoda, hogy velem beszél akkor egyáltalán. Egyszerűen hihetetlen - pislogott nagyokat Luca. - Na, de mi ez a fogadásos dolog?

- Mit tudsz róla?

- Annyit, hogy arról szól, hogy mikor jöttök össze Gergővel.

- Ennyi. Pontosan ez az egész - helyeseltem. Azért ebben nem kell sok logikát keresni.

- De miért csinálnak ilyet egyáltalán? Nem mondom jó találgatni, de tök felesleges.

- Ezt kérdezd tőlük, gondolom unatkoznak - hárítottam el a témát, mielőtt egyre jobban belement volna, elvégre Stefi fejébe nem tudok belelátni, de őszintén szólva nem is akarok. Félek, hogy amiket ott találnék, nem tudnám feldolgozni. - Figyelj már - ugrott be valami. - Olyasmit hallottam, hogy te is szavaztál.

- Én? - kerekedett el a szeme, majd látványosan nagyokat pislogva oldalra bámult. - Jah, hogy az az lett volna - világosodott meg Luca.

- Micsoda?

- Nina felhívott tegnap azt hiszem, hogy mondjak egy számot szerintem mennyi idő alatt jönnétek össze. Nem gondoltam volna, hogy komolyan kérdezi. Szóval akkor jelenleg ezzel szórakoznak.

- Igen, de szerintem még rendesen könyvelik is. Folyamatosan változtatják a döntéseiket - legyintettem egyet lemondóan.

- Tuti Villő az, aki vezeti.

- Igen, szerintem is. Stefi csalna benne, mindig átírogatná, hogy neki legyen jó.

- Az teljesen biztos. Oké, ez világos akkor. A következő. Axel milyen átkot akar levenni magáról? - tért át a következő topikra Luca. - Hazajöttem vagy egy másfél órája, erre az fogad, hogy ül a kanapén és baszki manifesztál, Fédra meg egyedül twisterezik kint a kutyával, Szabina meg veszi fel, ahogyan Axel próbálja a jó dolgokat bevonzani. Mindenki meghülyült?

- Szerintem volt valami a Balatonban.

- De akkor rajtam miért nem jött ki?

- Később fejti ki a hatását vagy nem nyelted le - találtam ki gyorsan az alternatívákat, mert eddig is tudtam, hogy Axel fejében valami nagyon nincsen rendben, de ésszerű indokot a viselkedésére nem tudtam adni. A napszúrás is lehetséges lehetett volna, de amennyire ismerem őt, a nap közelébe nem megy. - Osztályfőnök lett.

- Azt tudom, ott vergődött, hogy milyen szar az élete és húzta le mindenkinek a jókedvét. Aztán Fédre szembe locsolta és még idegesebb lett, így elhúzott inni - mesélte Luca a nyaralás részleteit, amiből szintén kimaradtam.

- Ami úgy végképp feltette az i-re a pontot, hogy nem elsősöket kap, hanem 11.-es osztályt, ha jól emlékszem, akik a sulis legendák alapján vadállatok. Neki ennyi is elég a totális letargiához, majd rendbe jön. Idő kérdése - zártam le a sztorit ennyivel, mivel mást nagyon nem tudtam volna hozzáfűzni. - Következő?

- Nem tudom Fülöp mondta-e, de keresett Böbe - túrt bele a hajába. Luca meg Fülöp anyja Böbe ünnepnapok alkalmával tűnik fel a színen egy kemény 5 perces telefonbeszélgetés keretén és olyan gyorsasággal tűnik is el, mint ahogy megjelenik. Igazi mintaanya. Kezetfoghatna az apámmal.

- Mondom nem beszél velem, szóval nem tudtam. Mit akart?

- Valami olyasmi magyarázott, hogy menjünk el hozzá egy hétvégére, meg olyan régen látott már minket. Hát nem akartam neki mondani, mert mégiscsak az anyám, hogyha az utcán találkoznánk úgy menne el mellettünk, mintha idegenek lennénk, de mindegy. Eléggé össze - vissza beszélt, elvileg apát is felhívta, hogy ő mit szólna hozzá, mire megkapta, hogy felnőttek vagyunk már, oda megyünk ahova akarunk, amíg ez neki nem kerül sok pénzbe - regélte Luca.

- És mit válaszoltál rá?

- Hogy még átgondolom. Most mit mondhattam volna neki?

- És akarsz menni?

- Egyedül biztosan nem. Ezért is voltam arra kiváncsi, hogy Fülöp mit szól hozzá.

- Ez egy jó kérdés, de fogalmam sincs. Nála ez a téma érzékeny pont - húztam el a számat, hiszem amennyire képbe voltam Böbe - Andor szállal, sokkal kegyetlenebb volt a gyerekek szemszögéből mint nálunk az apámmal, hiszem ő valamennyit foglalkozott velünk, jó velem nem, de attól még Axellel és Dorinával igen, ellentétben Böbével, akit valami szellem szállt meg és Luca születése után nemsokkal döbbent rá, hogy neki nem való se az anyaság se a házasság. Egyszerűen meghibbant. Andor meg próbálta menteni a menthetőt, reménykedve, hogy ez valamiféle szülés utáni depresszió nála, de amint meglettek a válási papírok, egyből megpattant Böbe, amit Fülöp az ablakból nézett végig. Oké, hogy nem sokra emlékszik, lehetett akkor vagy 5 éves, de azért a sziluettje kikörvonalazódik a mai napig is előtte, ahogyan várja az anyját, hogy hazajöjjön.

- Jogos. Mindegy, akkor majd beszélek vele, azt hittem, hogy te azért tudsz valamit, ha már egy helyen vagytok - nyelt egy nagyot, mire felvontam kérdőn a szemöldökömet.

- Miért érzem, hogy valami olyan jön, amit nem akarok hallani?

- Nem fogsz örülni neki, sőt még én sem nagyon fogtam fel meg az okát se annak a dolognak... - kezdett bele a kerítésbe, mire én gyorsan félbeszakítottam, mielőtt Eszterré válna és kikötnénk víztározók megépítésének folyamatáig.

- A lényeget.

- Összejöttem megint Kristóffal - bökte ki, nekem meg a maradék életkedvem is elment a név hallatán.

- Mi?

- Hát, öhm...nos igen - köhécselt zavartan.

- Jaj, ne már Luca. Miért keseríted meg a saját életedet?

- Mert egy hülye vagyok.

- Ebben egyetértünk.

- De el ne mondd Fülöpnek - kötötte ki azonnal.

- Jó - mentem bele gondolkozás nélkül.

- Aha, szóval így állnak a dolgok - szólalt meg mögülem egy hang, mire csak lehunytam a szememet és továbbra is tátott szájjal igyekeztem összeszedni magamat.

- Khm - köszörülte meg a torkát Luca, ahogy a képben már csak nem engem, hanem az édes testvérét is láthatta, aki szokásához illően megint akkor jelent meg, amikor nem kellett volna. Flóra igazán hamar letudhatta a rohadt fontos körhívást, hogyha Fülöp csak így sétálgat erre, miközben eddig az égvilágin senki se járkált se ki se be az épületből, sőt még egyik ajtó sem nyílt ki a folyosó irányából. - Szia Fülöp. Miújság? - próbált Luca "trécselni" vele a lehető legtermészetesebb hangján, mintha mi sem történt volna és semmit nem hallott volna meg.

- Arról neked van kedved beszélni, ahogy hallom, hogy miféle újság van felénk, de nem akarom zavarni a hátam mögött zajló fontos dolgok kibeszélését, elvégre mégiscsak én vagyok a bátyád, de mindegy. Jobb, hogy most derülnek ki az erőviszonyok, mint később.

- Mi van? - ordította Luca a telefonból elképedve, de körülbelül én is ugyanilyen hangulatba kerültem egy légtérbe vele.

- Te normális vagy? Mégis milyen erőviszonyokról beszélsz te? - támasztottam ki Lucát az egyik ősrégi vázának, hogy mindent lásson és felvettem a támadó pózt Fülöppel szemben.

- Rendes szándékkal jöttem ide, hogy megnézzem mégis hogyan vagy, nem borultál-e ki a tudattól, hogy holnap jön az apád, múltban hagyni az árulásotokat, mert vannak ennél fontosabbak is, erre Flórától megtudom, hogy a tó irányában vagy, elindulok megkeresni téged, teszek 200 métert és az fogad, hogy ismét hamarabb tudod meg azt, hogy újra összejött azzal a barommal?? És ismét azzal a szöveggel, hogy ne szólj nekem róla? - kapkodta a tekintetét köztem és a húga között. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy semmiféle düh vagy indulatot nem lehetett kiolvasni belőle, hanem csak a puszta csalódottságot, amiért megint lemaradt és ez milliószor nagyobb bűntudatot keltett bennem, mintha üvöltött volna.

- Én el akartam neked is mondani, csak a megfelelő időben - mondta ki Luca azt az egy mondatot, amit nagyon nem kellett volna.

- Mégis mikor? Amikor majd hazamegyek és ott fog azzal az undorító bájolgó képével jópofizni, mintha mi sem történt volna? Vagy majd hetekkel később, amikor titokban felcsempészed és éjszaka összefutok vele a folyosón? - fonta össze

- Fülöp, azért nem kellene ennyire... - próbáltam menteni a menthetőt, mire csak egy gyilkos tekintetet kaptam tőle és jobbnak láttam, hogyha nem mélyülök el még jobban a lavinában, hiszen már így is benne voltam nyakig.

- Te inkább csak ne - váltott át goromba stílusba. Jaj, de nagyon jó. Még csak ez hiányzott.

- Mindenki érdemel egy második esélyt - igyekezett Luca továbbra is puhítani a bátyát, mintha nem látta volna ő is, hogy teljesen felesleges. Fülöpöt ellepte a gyűlöletköd, amitől nem tud megszabadulni úgysem.

- Igen, de azok, akik megdolgoztak érte. Kristóf mégis mit tett, hogyha ennyire hamar visszafogadtad? Szólt három kedves mondatot? Nem keresett egész nyáron, se tavasszal, semmikor, a katasztrófa bulim után se - hadarta és ahogy szóba jött az az ominózus buli és az ott megtörténtek emlékei, a fal sokkal érdekesebbé vált, mint ez az egész bonyodalom. A katasztrófa még csak enyhe kifejezés is rá. Amik ott megtörténtek annak, soha nem kellett volna. Kezdve az apámmal való tragikus vacsorától, ami a kapcsolatunkba beleverte az utolsó szöget, egészen odáig, hogy Fülöpnek kellett véget vetnie, mert valamelyik idióta úgy beállt, hogy rombolni kezdett, arról meg ne is beszéljünk, amik a kertben történtek a kukáknál, Axel mentális kiakadásáról, meg a Kristóf balhéról, mert jobb nem felhánytorgatni a múltat. De úgy látszik, hogy egyszerűen visszatér, ha akarom, ha nem. - Ha annyira nagyon szeretett volna téged, mint amennyire állította, akkor nem adja fel és még én nem akartam volna a tökeinél fogja fellógatni, hanem szimplán csak agyonverni. Megtette ezt? Nem. Innentől kezdve, pedig nem kellene, hogy egyáltalán létezzen a szemedben.

- Megbeszéltük a dolgainkat és az egész egy nagy félreértés volt...

- Ó, így már minden világos. Tudod mi nagy félreértés még? Az, hogy egyáltalán anno összejöttél vele, meg az is, hogy most is. De talán még ettől még nagyobb az is, hogy mennyire rohadtul összetartó család vagyunk mi. Ez valami Balla szokás lehet, hogy átvágjuk egymást és mindent a másik háta mögött teszünk meg, aztán az arcában meg csak vigyorogva közöljük, hogy minden oké - horkantott egyet Fülöp. - Esetleg lemaradtam még valamiről? Apa meg Szabina válnak vagy talán Ica mama kórházban vagy, vagy jaj, csak nem összejöttél Gergővel, ami nekem nem lehet közölni egyből?

- Jó, ebből elég - löktem el magamat attól az álláspontomtól, hogy nem fogok részt venni ebben a vitában, de nagyon is érintetté váltam. - Elmondtam neked nem egyszer, nem kétszer, nem is most, hanem hónapokkal, sőt évekkel korábban, hogyha ennyire rá fogsz tapadni meg beleszólni a dolgokba, akkor egyszer ez be fog következni. És tessék. Én nem kértem, hogy hozzám jöjjön éjszaka sírva, miután szétmentek, azt sem, hogy kaparjam fel a földről és azt meg főleg nem , hogy tettessem az egész család, barátok előtt, hogy minden rendben van, amikor nyilvánvaló volt, hogy nincsen. Mindezt miért? A reakcióid miatt. Teljesen máshogy álltál volna hozzá egy összetört Lucához, mint ahhoz, aki úgy közli, hogy szakítottak, mint egy tényt. Most is. Ha összejöttek, aminek én sem örülök azért, akkor is az ő dolguk, úgyis elmondta volna neked, miután az a pár hét lemegy, amikor kiderül, hogy egyáltalán működik-e a dolog vagy sem, mert te már egyből azon gondolkoznál, hogyan tegyél keresztbe szerencsétlen srácnak, meg győzködd a húgodat, hogy hagyja ott, mert ezt csinálnád. És oké szarul esik, de azért van oka ennek - fontam össze már én is magam előtt a karjaimat és ha Fülöp szikrázó szemével ölni lehetett volna, szerintem nekem már a síromat kellett volna ásni.

- Látom most nagyon képben lettél hirtelen mindennel Gerda - horkantott egyet Fülöp és tudtam, hogy most aztán megkapom a magamét. Akkor is, ha a témához idekötődik, akkor is ha nem. - Ha már ennyire okos vagy, akkor egy kérdésre válaszolj már nekem, ha velem együtt, mindenki csak tippelget. Te is összejöttél már hetekkel korábban Gergővel és most a tesztidőszak van, hogy jók vagytok-e együtt, amiről gondolom Luca tud és én természetesen nem, mint ki tudja, hogy mikről nem még, vagy csak mint ahogy a Balla család szokta egymás között, félrevezettek mindenkit?

- Most ez hogy jön ide Fülöp? - jött a kérdés Luca felől. - Rólam volt szó, ebbe ne keverd bele Gerdát.

- Ez csak egy szimpla kérdés.

- Milyen félrevezetésről beszélsz te? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Amit műveltek. Axel teljes kamuban élt, hogy az apja támogatta és az ő érdekeit nézte, amikor választotta a szakpárt, te is játszod magadat, hogy mennyire nem érdekel, hogy mit gondolnak rólad, meg amikor hasonlítanak össze anyával vagy Dorinával, hogy kívülállónak nézel ki hozzájuk képest, hogy mennyire leszarod az apádat, de képes azért lelkileg összetörni egy mondatával, annyira nem érdekel téged - fröcsögte a szavakat és szinte a gúny életre kelt benne, ahogy kiejtette a száján. - Én oké, hozzászoktam már, el is kell tűrnöm, úgy látszik, hogy ragadós ez a stílus, mert Luca is kezdi átvenni, de csak úgy érdeklődésként, Gergőt is félrevezeted? Érdekel téged bármennyire is egyáltalán, vagy csak tetszik, hogy valaki a közeledben lébecol? Mert neki azért nem kell ezt elviselnie. Esküszöm, hogy Dorina az, akinél ez a jellemvonás nincsen meg. Ő olyan, amilyennek látszik, te meg kiköpött Nándi, akár tetszik akár nem.

- Fülöp te jól vagy? - pislogtam nagyokat totálisan lefagyva, de szerintem Luca is. - Hogy jön ide most Gergő?

- Annyira te vagy, ha nem tudsz mit mondani jön a bevált kérdésre kérdés válasz. Hogy jön ide? Mondjuk onnan, hogy annyira deja vu érzésem volt, amikor kerestelek a táborban nemrég és közölte velem Rékasi, hogy reméli nem a közelben, mert hogy őt is ugyanúgy megtévesztetted azzal, hogy mutattad minden rendben van, miközben kurvára tudtad, hogy nem kapott kolit. Ugyanez volt akkor is, amikor minden erőmmel igyekeztem kideríteni, hogy mi történt vele - biccentett a felében Luca felé, aki lefagyva hallgatta a beszélgetésszerűséget - még azzal a nyomorulttal is beszéltem, te igyekeztél beadni nekem, hogy az egyetem kikészíti meg az egyik barátnőjével összeveszett, miközben pontosan tudtad, hogy milyen szakítás állt a háttérben. Valahogy együtt tudok érezni most Gergővel és ha nem lennénk rokonok és a halálos ellenségem lennél, azt kívánnám neked, hogy inkább csak hülyítsen téged és ess pofára, de nem teszem.

- Ez mind szép és jó, nyilván a Gergővel való bármilyen vitám nem tartozik rád, azt majd letudom vele, csak én megtartom a szavamat, ezt kihagytad.

- Van olyan, amikor ezt felül lehet írni. Mindkét esetben azt kellett volna, de már mindegy - vonta meg a vállát, miközben hátrafelé lépkedett.

- Most komolyan ennyire gyerekes vagy? - kiabáltam utána, ahogyan az ajtó felé sietett.

- Lehet. Mindenkinek más a fontos, nekem az volt, hogy akiket szeretek, azokat meg tudjam védeni, ha szükséges, de ezen úgy látszik ideje változtatni. Innentől kezdve felőlem azt csináltok, amit akartok.

- Fülöp, ne már - szólt utána Luca is.

- És Gerda, csak szólok, hogy holnap te fogsz elmenni reggel Stefi tortájáért. Ha félrevezetésben jeleskedsz, akkor az autó vezetésben is brillírozni fogsz. Fél 9-re érj a címre, a csoportban benne van, keresd meg - lökte ki maga után a kijárati ajtót.

- Én most nézek egy vonatot, összepakolok és hazamegyek - határoztam el.

- Tuti beszélt vele anya. Akkor szokott ilyen idegbeteg állat lenni - sóhajtotta Luca. - Hagyd, úgyse gondolja komolyan, amiket mond. Később megpróbálok vele beszélni, hátha lenyugszik addigra.

- Gondolod? Mert nem úgy néz ki, mint aki olyan könnyedén nyugodttá válna - néztem utána az üvegajtón keresztül, ahogyan gyors léptekkel ér a kivezető útra, miközben a lába közelében lévő focilabdát, erőből elrúgja a francba.

- Anyámnak is, hogy pont most kell időzítenie.

- Böbétől örökölte ezt Fülöp - csóváltam meg a fejemet rosszallóan. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakad majd azon, hogy hamarabb tudok meg valamit, mint ő.

- Én azért igen - ismerte be Luca kelletlenül.

- Tessék? - kérdeztem vissza reflexből, mintha rosszul hallottam volna.

- Most gondolj bele. Mindig mindenről első kézben értesült, akkor is amikor csak ketten voltunk, akkor is amikor már ti is a képbe kerültetek. Oda - vissza működött ez a kölcsönös bizalom, erre most mintha kihagynánk őt, amiért később tudja meg.

- Már csak ez hiányzott.

- Nekem mondod? Lehet lemegyek manifesztálni Axelhez - röhögte el magát már kínjában Luca.

- Rám meg még vár egy harc. Vagy ki tudja, hogy még mennyi... - gondoltam bele, hogy azért a nap vége rohadtul messze van és már most áll a bál.

- Fülöppel?

- Ugyan - legyintettem egyet lemondóan. - A közelembe nem fog jönni, annyira mérges. Ő nem az, akivel megállás nélkül balhézik az ember, elég egy nagy, de az mindent elsodor.

- Mondjuk ez igaz. Kitalálok valamit, hogyan higgadjon le. Meg kihúzlak a szarból téged is, hogyha már miattam kerültél bele.

- Jó, majd szólj, hogy mire jutottál - tápászkodtam fel, hogy erőt vegyek magamon és lenyomjak még egy kínos beszélgetést. Habár Gergőét meg Fülöpét nem lehet összehasonlítani, de egyik sem kellemes.

- Mindenképp. Kitartást.

- Neked is - búcsúztam el tőle, majd a hívást megszakítva, észrevettem, hogy jött egy üzenet Fülöptől, amit ha korábban meglátok, elkerülhettem volna ezt az egészet.

"Hol vagy? Beszélnünk kellene"

Négy szó, amit ha elolvasok, mindez nem történik meg és nem akarnék most rögtön összepakolni és hazamenni, ahol legalább el tudok bújni a szobámba a legtöbb probléma elől.

Ezek után nem is tudom, hogy mire számítsak egyáltalán Gergőtől, hogyha Fülöp képes ennyire kibukni és azért Rékasinak, eléggé érdekes reakciói vannak, amik képesek a mai napig is meglepni, akár jó, akár rossz értelemben.

A színes pólós és fejpántos emberkéket kikerülve, akik konkrétan megbolondultak a melegtől és a kollégiumi felvétel hírétől, vágtam át az egész tábor területén, lélekben felkészítve magamat arra, hogy most nem fogok semmiféle burkolt célzást vagy utalást kapni, hanem eléggé kemény menet vár rám, mindabból elindulva, amit írt és, amit Fülöp említett.

Ahogy a stégre léptem szerencsémre rengetegen voltak benne a vízbe, azért is volt itt Gergő, ha már egyszer ő vízimentő, de valamennyire megnyugtatott az a tudat, hogy nem kettesben kell lennem vele, mert ha netalántán belefolyt a vízbe, legalább lesznek szemtanúk. Egyáltalán nem látszódott rajta, hogy bármiféle baja vagy problémája lenne, csak ücsörgött behunyt szemmel a horgászszékben a nap felé fordulva, mellette a földön pedig letakarva a napszemüvege és a telefonja hevert, amik sarka kilátszódott a textil alól.

- Khm - köszörültem meg a torkomat, amikor beálltam elé, eltakarva a napot. Egyszerűen jobb nem tudott eszembe, hogy hogyan kezdjem.

- Mit akarsz? - sóhajtott egyet, miután kinyitotta a szemét és körvonalazódott előtte, hogy mégis ki meri megzavarni, mindezt úgy, mintha nekem tenne szívességet azzal, hogy egyáltalán hozzám szól. Jó előrejelzés, de azért lehetne még rosszabb is ettől. - Most jutott eszedbe szólni, hogy nem kaptam kolit? Elkéstél, már én is tudok róla - tette hozzá egy gúnyos vigyorral az arcán. Tévedtem, most már rosszabb.

- Flóra azt üzeni, hogy este produkálnod kellene magadat a bárnál - engedtem el a fülem mellett a megjegyzését, mintha meg se hallottam volna.

- Miért is?

- Mert programváltozás van és kell valami, ami kitölti az üresjáratot, ez meg látványos meg gondolom, hogy hoz bevételt nem is keveset Tamásnak is... - töprengtem, hogy mégis mi a jó egy ilyen műsorszámban, amikor is félbeszakított.

- Félreértesz. Miért is csinálnám meg? Elvégre már semmi jelentősége annak, hogy itt vagyok vagy sem - vonta meg a vállát, nekem meg felszaladt a homlokom közepéig a szemöldököm. Nagyon nagyon eltévesztettem a dolgokat, na most a legrosszabb. Nem elég, hogy úgy kezel, mintha leprás lennék, de még flegma és sértődött is. De jó.

- Gergő, ne fordulj már ki pont most magadból - próbáltam valamennyire menteni a menthetőt, hiszen abból kiindulva, hogy eddig mindig sikerült, most sem vallhatok kudarcot. Igaz, most éppen rám haragszik, nem pedig másra, de akkor is. Ugyanazok a képességeim, mint amik hónapokkal korábban voltak.

- Neked aztán nem mindegy? Ha az nem volt fontos, hogy közöld velem, lehet nem tudom elkezdeni az évet, miközben naponta ezerszer beszélünk, akkor az sem lehet fontos, hogy mi van velem.

- Ne keverd össze azért, hogy most rám fújsz és nem Flóráékra. Nekem nincsen beleszólásom abba, hogy miket találnak ki, én csak a csicskás vagyok, akit ideküldtek megkérni téged. Ha bármi bajod van ezzel, ott a telefonod hívd fel és mondd meg neki, hogy nem fogod megcsinálni, mert képtelen vagy túllépni egy problémán és ahelyett, hogy megoldást keresnél rá már most, helyette saját magadat hergeled és az ellenem irányuló dühödet rávetíted mindenki másra. De most itt vagyok, gyerünk halljam. Vágj mindent a fejemhez, amit csak akarsz, kibírom - fontam össze magam előtt a karjaimat és várakozóan néztem rá, hogy mit fog ezzel kezdeni.

- Mit szeretnél hallani Gerda? Hogy csalódtam benned? Hogy elvágtál attól a lehetőségtől, hogy esetleg találjak valami magánkolit, diákszállót vagy egy megfizethető albit, mert kitudja mióta képben vagy ezzel? Ezt te is tudod magadtól, nem kell külön nekem mondanom.

- Egy napja tudom, maximum másfél, mert azzal aztán rohadt sok előnyöd lett volna - ráztam meg a fejemet hitetlenül.

- Itt most nem erről van szó.

- Hanem?

- Arról, hogyha valaki számít neked valamennyit is, akkor egy ilyen döntést megosztok vele. Lehet tévedtem azzal, hogy azt hittem, hogy nagyjából egy hullámhosszon vagyunk - rágózott halálosan nyugodtan, ami sokkal, de sokkal bosszantóbb, veszélyesebb volt, mintha ordított volna.

- Igen? Hogyha Szabi vagy anyud kért volna meg arra, hogy ne mondd el nekem, hogy például megbuktam a forgalmi vizsgán, ami egy vagy két nap múlva amúgy is kiderül, te akkor is elpofáztad volna nekem? Mert szerintem nem. Engem megkért Ráday, akivel vagyok olyan viszonyban, hogy nem fogom továbbadni, hogyha külön megkér erre.

- Szóval most megpróbálod rákenni Konrádra?

- Örülök, hogy ennyi jött le belőle.

- Pedig nagyon annak tűnik, hogy magadról hárítod a felelősséget - fújta továbbra is a magáét, mintha a falnak beszéltem volna és nem értette volna meg a szavaim jelentését.

- Én nem leszek olyan, mint Adri, aki mindent csendben tűr, elnéz neked, amikor meghülyülsz és csak a saját fejed után mész - elégeltem meg a helyzetet.

- Ki mondta, hogy bármit is kellene csinálnod? Tudtommal ez még mindig az én dolgom, amihez nincsen semmi közöd - közölte velem szemrebbenés nélkül. - Az meg a te dolgod, hogy kinek mit mondasz el, ami érinti őt.

- Jó, akkor... - keresgéltem a szavakat, hogy mit mondjak, ami még visszafogottnak is tűnt, miközben egyébként ha egy vérnyomásmérőt rám raktak volna, egyszerűen mérhetetlen értéket kaptam volna. - ...akkor én most megyek.

- Felőlem azt csinálsz, ami akarsz - mondta oda sem nézve, olyan stílusban, mint aki egy vadigennel beszélne lekezelően, nekem pedig itt pattant el ez ér az agyamban. Hogy lehet valaki ennyire egy agyatlan balfék?

- Jó, akkor gondolom ez sem baj, hogy rohadj meg - rúgtam hátra a horgász egyik lábát teljes erőmből, mire Gergő székestől, napszemüvegestől együtt háttal beborult a tóba. Csípőre tett kézzel vártam, hogy felrúgja magát az aljáról, majd a köhögve simította hátra az arcába tapadó hajtincseit.

- Normális vagy te?! - dörzsölte a fülét dühösen.

- Hoppá - vontam meg a vállamat. - Úgy látszik, hogy instabil a lábam - léptem hátra párat a szélétől, majd a fejemet megcsóválva visszaindultam oda, ahonnan jöttem, azonban, ahogy cikkáztak bennem az indulatok, egyszerűen nem bírtam ki, hogy még azért me szúrjak neki oda valamit, így hirtelen megtorpantam és visszafordultam felé, miközben éppen a horgászszéket lökte ki a stégre. - Emlékszel arra, hogy azt mondtad, hogy te nem vagy PIN - kód, hogy többször lehessen próbálkozni? Na képzeld én sem vagyok az, hogy több alkalommal is tűrjem az elviselhetetlen stílusodat. Idejöttem igaz rettegve, de bíztam valahol mélyen abba, hátha tudunk normálisan beszélni, azon kívül, hogy egyébként is meg kellett téged keresnem, erre minden ugyanolyan maradt, mint amilyen volt márciusban. Pedig ezt az énedet sokkal jobban szerettem, mint azt amit akkor produkáltál, amikor együtt voltatok Adrival, és tényleg hittem benne, hogy valamennyire kulturáltan le tudjuk ezt rendezni.  Sok sikert, hogy találj magadnak valaki olyat, aki elvisel téged ilyen állapotban, mert én itt adtam fel - szögeztem le nyomatékosan, majd bármiféle választ nélkül, az eredeti célom felé igyekeztem.

- Gerda - szólt utánam, mire csak félig fordítottam felé a fejemet. - Megcsinálom.

- Jó, majd keresd akkor meg Flórát - váltottam át a "hivatalos" hangnememre. Elvégre az eredeti ok ez volt, amiért jöttem.

Üdv újra régi Gergő, már nagyon hiányoztál. És ezzel egyidőben viszlát is.

Lehet egyáltalán lezárni bármit is úgy, hogy el sem kezdődött? Mert nagyon olyan volt, mintha tulajdonképpen szakítottam volna Gergővel, így visszapörgetve a lezajlott beszélgetést, de ez már csak rajta áll, hogy mit kezd vele. Én innentől kezdve kivontam magamat az életéből, hiszen a szavaival élve nincsen semmi közöm hozzá.

- Gerda, hallasz? - szólalt meg recsegve a walkie talkieból az egyik szaktársam, Kornél hangja, amint körülbelül a kapuhoz vezető út feléhez elértem.

- Igen - szóltam bele, amint lehalásztam a zsebem tartójáról a készüléket, de olyan stílusban, mint aki mindjárt felrobban.

- Minden oké?

- Hogyne, minden szép és jó - feleltem szinte már életre kelő cinizmussal a hangomban.

- Jóóó... - húzta el a szót, mintha nyugtató hatással lett volna rám. - Gyere már a központiba, tracklistet összerakni.

- Megyek már. Hat perc és ott vagyok - emeltem a számhoz az adóvevőt, majd az eddigieknél is sietősebben lépkedtem visszafelé a tábor irányába a poros földúton, mielőtt annyira ideges leszek kárt tennék magamban vagy másban.

[...]

- Köszi - kaptam oda a menza ajtajához, amit az akkor belépő srác tartott meg nekem, ami amúgy simán a pofámba is csapódhatott volna köszönhetően, hogy a telefonom képernyőjét bújtam arra várva, hogy kapok egy üzenetet vagy bármit vagy Gergőtől vagy Fülöptől, mivel mindkettő a pokolba kívánhat körülbelül. Mondjuk már Lucával is beértem volna, hátha ad valami helyzetjelentést, hogyha sikerült megpuhítania valamennyire a testvérét, elvégre én nem tehetek arról, hogy anno nyomatékosan megkért, hogy ne mondjam el Fülöpnek, hogy szétmentek Kristóffal, erre ki jött ki abból is szarul? Nyilván én. Konrád miatt is ki jött ki szarul? Ott is én. Jó, utóbbi kapcsán annyiban én is ludas vagyok, hogy elszóltam magamat Szabi előtt, de az csak mellékes és eltörpül a valódi probléma mellett. Persze, egyiktől se érkezett semmi se, amin nem tudtam annyira meglepődni, hiszen Gergő hülye, amíg le nem nyugszik, Fülöp meg...hát ő Fülöp.

- Olyan meleg van - legyezte magát az előttem sorban álló lány azzal a nap programkiírással, amit a halál melegben ragasztgattam szerte-szét még pár órával korábban. Örülök, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, de ha az időjárás igazat mond és mégpedig nagyon úgy néz ki, hogy azt mond, mivel egyre többször sötétedik be és támad fel a szél, akkor holnapra lesz egy kis lehűlés, ami már egy fokkal jobb. Igaz mondjuk sár is, de azt még elviselem, hogyha nem kell belemásznom.

Miközben lassan haladt a sor, mert természetesen akkor kellett jönnöm, amikor a legnagyobb tumultus van, csakis azért, hogy nagyjából együtt együnk a többiekkel, ami már egy megszokássá vált ezalatt a pár nap alatt, a szememmel pásztáztam a teret, hogy mégis hova foglaltak helyet a többiek. Ugyanis, ahol eddig ettünk, ott most vegyesen ültek a fekete és a piros pólósok, akik a jogi meg fogalmam sincs milyen karhoz tartoztak. Talán pedagógus- és óvónőképző, de ez egyáltalán nem biztos. Stefi kékes haját nem volt nehéz kiszúrni, eléggé kirívott a tömegből, mellette ott ücsörgött az egyik kezével fejét támasztó Eszter, akinek csoda, hogy a tarhonyás húsba nem esett bele a feje, amennyire moslék állapotban volt. Villő, Róza meg Dávid kivételével mindenki más az étkezőben tartózkodott, csak éppenséggel nem ugyanannál az asztalnál. Mikor ugyanis lekaptam a legfelső műanyag tálcát a tartóról és az előttem haladó srác kiállt a takarásból, tökéletesen szemügyre vehettem a menza teljesen másik végében kacarászó társaságot, amit Szabi, Dominik, Gergő, Adri, Tori meg még egy csomó olyan ember alkotott, akiket látásból se ismerek és teljesen úgy viselkedtek, mintha baromira össze lennének szokva. Mármint egy kívülállónak, aki nem ismeri a háttérsztorikat és az egymáshoz fűződő szálakat, ez jöhetett le. Természetesen a másik irányban meg Fülöp ült jó nagy távolságban a helyünktől és fel sem nézett a tabletjéből, aminek én csak örültem, mert lehet olyan átkot kaptam volna el tőle, hogy azt még Axel manifesztációja sem tudta volna megállítani.

- Ide - integetett nagy kézmozdulatokkal Nina, olyan hangerővel, hogy áthalljam a tömegen, de rajtam kívül ezt más is hallotta.

- Hozzánk is ülhettél volna Gerda, hogyha nem volt már máshol hely - szólt be Dominik egyből, ahogy előttük haladtam el és egyszerűen nem hagyhatta ki az alkalmat, hogy ne tegyen egyetlen megjegyzést se, pedig kifejezetten örültem volna neki.

- És mégis hova? - kérdezte rám se nézve tökre lekezelően Tori és erősen gondolkoztam azon, hogy beleverem a fejét a falba.

- Semmiképp - mondtam vele egyidőben.

- Szorítottunk volna helyet - erősködött Dominik, mire vettem egy mély levegőt. Nyilván se Szabi, se Gergő nem állította volna le, előbbi azért mert nem érdekli, utóbbi meg azért, mert felőle a bokámat is kitörhetném. Lehet még örülne is neki.

- Mondom nem kell - ismételtem meg magamat kissé erőteljesebben egy fokkal, mert kezdett elegem lenni belőle is, meg az ámblokk az egész társaságukból.

- Pedig engem kifejezetten nem zavarnál.

- Mit nem értesz azon, hogy nem?! - vesztettem el a teljes önuralmamat, mert már teljesen elegem lett.

- Nem kell egyből flegmázni - hervadt le a vigyor az arcáról és hozzám hasonlóan stílust váltott. - Megértettem volna enélkül is.

- Ja, persze - hagytam rá és inkább haladtam tovább az én társaságomhoz, mielőtt kiosztanám a francba Dominikot úgy, hogy legközelebb nemhogy hozzám szólni, de még rám nézni se fog merni. Lehet túl sokat vagyok Stefivel és bogdánosodok el én is, mert rendesen agresszívnak érzem magamat néha. Persze, azért még azt elcsíptem, ahogyan Tori félig meddig direkt vagy nem direkt azt nem tudom, de tesz egy olyan megjegyzést, hogy "nem értem, hogyan lehet ez Dorinának a húga".

- Ez mi volt? - mutatott a háta mögé Nina, utalva a korábbi jelenetre.

- Ó, hát nem bír magával. Ássatok el inkább - vágtam le az asztalra a tálcámat, majd beültem Konráddal szembe.

- Eddig hol voltál? Egész nap nem láttunk - érdeklődött Bálint, aki előtt mér volt egy üres tányér.

- Programot javítgattam Flóránál, aztán meg playlisteket raktunk össze Kornélékkal holnap estére - fogtam össze a hajamat a tarkómnál gyorsan, hogy ne lógjon bele az ételbe.

- Akkor igaz az, hogy elmarad a koncert?

- Aha, délelőtt telefonáltak, hogy lemondják. Képzelhetitek, hogy milyen ideg volt mindenki - tömtem tele a pofámat egy darab tarhonyás hússal, mielőtt még jobban faggatnának és éhen halnék a végére.

- Amúgy engem az érdekelne igazán, hogy hogyhogy nem ül itt Gergő meg Fülöp? - kapkodta a tekintetét Stefi három irányba.

- Nem igazán vagyunk most jóban, szóval ha én itt vagyok, nem fog egyik se ideülni - vallottam be, mert még a hülye is észrevette volna, hogy valami nem stimmel. - Róza? -  tűnt fel, hogy valaki hiányzik közölünk. Azt tudtam, hogy Dávid meg Villő kint dolgoznak, rajtuk kívül viszont még valaki nem volt jelen.

- A húgába önti a lelket, mert valami sunnyogott az eredményekkel kapcsolatban - célzott Stefi az egyetlen olyan emberre, akinek ebbe igenis volt beleszólása.

- De mégis miért? Vagy mi? - terelte vissza meglepődve Nina a témát, mire én csak a velem szemben ülő Konrádra néztem, aki úgy lapult, mintha az élete függne rajta.

- Ezt nem hiszem el. Neked valami különleges képességed, hogy nemcsak a saját kapcsolataidat vágod tönkre, de még a másét is, ami még csak előfázisban van?! - csapott rá Stefi teljes erőből totál idegbetegen az asztalra, mire a villája leesett a földre. Persze, hogy ő volt az, akinek egyből leesett, hogy itt bizony nemcsak én vagyok a ludas.

- Hagyd. Én találtam ki, hogy ki nem fog kolit kapni és én döntöttem úgy, hogy nem szólok erről. Konrád nem mondta azt, hogy tartsam titokban - védtem be a szaktársamat, akit a nyomott állapota miatt rendesen megsajnáltam.

- Várj... - töprengett el Eszter, aki feléledt egy másodperc erejéig. - Te tudtad, hogy nem kapott Gergő kolit?

- Miért? Szerinted miért utál? Persze, hogy tudtam - meredtem rá értetlenül, hiszen még amikor a bokorból halásztam őt ki mondtam neki, de úgy látszik, hogy az emlékezete kissé foltos.

- Gondolom ez is a te érdemed. Csak gratulálni tudok - morogta Stefi és idegesen hátradőlt a székben.

- És akkor Fülöppel mi van? - próbálta összerakni a képet Bálint.

- Ő meg szimplán csak hülye - fogalmaztam finoman, mert túl hosszú lett volna abba is mélyen belemenni.

- Jól megkaptad a nyakadba, egyszerre mindkettőt - húzta el a száját Nina.

- Gyanús is volt, hogy eddig minden rendben volt - dünnyögtem kelletlenül.

- Na de az, hogy te idézted ezt elő - mutogatott Stefánia Ráday irányába, aki úgy látszik képtelen volt túltenni magát ezen. - Hát pofám leszakad.

- Hagyjál már. Miért szólsz bele mindenbe, amihez közöd sincsen? - tért közénk Konrád a gondolataiból és már csak ő kellett a képbe, hogy teljes legyen a totális káosz.

- Talán azért, mert még mindig nem esett le neked, hogy az amiért te egy ekkora barom vagy, attól az másokra is hatással van - vágta rá bármiféle teketóriázás nélkül Stefi.

- Mintha nem ugyanezt csinálnád te is - húzódott gúnyos vigyorra a szája a szaktársamnak.

- Gerda, el tudnál jönni egy kicsit? - szakította félbe a farkasszemüket Dávid, mire én csak megkönnyebbülten fellélegeztem.

- Ezer örömmel - közöltem a kelleténél túlságosan is gyorsabban.

- De most ültél le enni - meredt rá a szinte majdnem érintetlen tányéromra Konrád.

- Nem baj, úgyis elment az étvágyam. A végén még a torkomon akadna, amennyien ezt kívánják most - dünnyögtem.

- Akkor megehetem? - csapott le rá egyből Bálint, én meg csak megvontam a vállamat, jelezve, hogy nekem aztán teljesen mindegy.

- Hogy lehetsz egy ekkora bélpoklos? - kérdezte Stefi, aki csak unottan nézte, ahogyan kicseréli maga előtt a tányérokat. - Még az enyémet is te faltad be.

- Éhes vagyok, jó?

- Te meg ne itt halj már meg, jó? - lökte meg Esztert, aki a mozdulattól összerezzent. Kissé elaludt, de érthető az ő állapotában. Csoda, hogy egyáltalán kimászott bármit is enni.

- Jössz? - türelmetlenkedett Dávid, aki továbbra is rám várt.

- Jaj, igen - léptem át a lócán, majd, ahogyan fordultam meg, összetalálkozott a tekintetem a Gergőével, aki azt figyelte, hogy mégis mit művelek le. Csak kérdőn felvontam a fél szemöldökömet, mire azonnal Szabira irányította a figyelmét, aki egyébként neki magyarázott.

- Ezt nézzétek kit hoztam - jelent meg Dávid mellett Flóra meg Bene, akinek a társaságát bővítette még Ágoston is.

- Na ne - ámult el Bálint tele pofával.

- Te mégis mit keresel itt? - állt fel Konrád, hogy kezet fogjon az egykori mentorunkkal, aki már két éve lediplomázott és azóta nem is láttam őt.

- Tudod kinek van kedve Révészékkel vacsorázni menni, ahol a legizgalmasabb téma az az, hogy a kutatásuk törzsanyagának formájába beleszólt a szerkesztő. Gondoltam benézek, ha lehet - magyarázta Ágoston, aki azon kívül, hogy meghagyta a borostáját, semmit nem változott.

- Ez meg ki? - rántotta meg a karomat Stefi, én csak lehajoltam mellé és a fülébe súgtam azt a bizonyos nevet, mire elkerekedett szemekkel, konkrétan elvisította magát. - AZ AKIRE GONDOLOK?

- Igen, de halkabban nem lehetett volna? - sziszegtem, hiszen Stefánia visítását a Richter skálán lehetett volna mérni.

- Szia Gerda - mért végig Ágoston, én meg csak motyogtam egy halk hellot.

- Itt hagylak - elégelte meg Dávid, hogy képtelen vagyok elindulni.

- Jól van már, akkor menjünk - indultam meg a kijárat felé.

- Hova mentek? - kérdezte Ágoston.

- El - felelte Dávid frappánsan, mintha ez amúgy nem lett volna alapvetően egyértelmű. - Nagyon szívesen - közölte velem, amint kiértünk az ebédlőből, hátra hagyva Gergőt, Fülöpöt, Ágostont, én meg már ezt egy sikernek könyveltem el, így megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

- Köszi? - furcsálltam a helyzetet, mert nem tudtam, hogy mégis mit kellene megköszönnöm neki, de szerintem a nézésemből kiolvasta, hogy ködös, amit csinált, így folytatta.

- Láttam, amikor bementem egy szalvétáért, hogy konkrétan kereszttűzben ülsz, így gondoltam kimentelek. De ha akarsz visszamehetsz - gyújtott rá, miközben az egyedül hagyott Villőhöz igyekeztünk.

- Hogyan ismered fel ezeket a helyzeteket?

- Adottság - fújta ki a füstöt úgy, hogy nehogy rám menjen.

- Lehetne nekem is ilyenem. Be sem mentem volna, ha az ajtóból megéreztem volna az energiákat.

- Nem tudom, hogy te vagy ők mit csináltak, de eléggé nyilvánvaló volt, hogy kurvára szarban vagytok - vonogatta a vállát.

- Bele se menjünk inkább. Lehet elszúrtam pár mindent. Mármint én is.

- Viszont még nincsen veszve semmi sem.

- Kire célzol?

- Szerinted kire? - nézett rám egy másodperc erejéig, mire csak bólintottam egyet, hogy értem én.

- Miből gondolod? - ültem le a bárszékek egyikére, míg ő oldalt visszamászott a melóhelyére. - Szia Villő - köszöntem a lánynak, aki valamit nagyon számolt, így oda sem nézve csak intett egyet.

- Ha ez nyugtat, akkor Gergő szemmel eltirhította volna a közeledből ezt az Ágostont, ahogy én levettem - tett le elém egy bontatlan ropit Dávid, én meg csak magamra erőltettem egy hálás mosolyt.

- Valahogy nem nyugtat meg - ráztam meg a fejemet és inkább ücsörögtem kint a halál melegben Dáviddal kissé éhesen, minthogy odament a hátamat Fülöp gyilkos pillantásai lyukasszák ki, az egyik oldalamat Ágostoné, a másikat pedig Gergőé. Csoda, hogy egyáltalán épben kijutottam onnan.

Egyszerűen van egy olyan megérzésem, hogy rossz dolgok fognak történni, vagy ha nem is kifejezetten rossz, de olyan ami miatt nem leszek boldog.

Ezek a megérzéseim eddig sosem hagytak cserben, pedig erre a pár napra igazán szabadságra mehettek volna.

[...]

Üdv mindenkinek 2022 első részének a végén.

Örömmel közlöm, hogy visszatértem több, mint egy hónapos kihagyás után, letudtam a vizsgákat, nagyjából helyre is ráztam magamat, így ebbe a kis két hetes szünetben részgyártás lesz ezerrel.

Mindemellett hivatalosan is a történet körülbelüli felénél járunk, szóval kíváncsian várom, hogy mik a jóslatok a továbbiakra tekintettel, illetve ha van tipp akkor arra is, hogy hogyan fog véget érni az Extázis, mi lesz a szereplők sorsa.

A folytatás 10 napon belül mindenképp érkezik.

Addig is mindenkinek erőt küldök a mindennapokhoz!