— augusztus 14, kedd délelőtt

- Vissza ne aludj - kopogtatta meg a baseball sapkám tetejét Fülöp fájdalmasan kora reggel, amikor szerintem még a jóisten sincsen fel.

- Nem alszom - emeltem meg az asztalra hajtott fejemet és egy hatalmas sóhajtás közben néztem körbe, hátha történt valami változás azóta, hogy átsettenkedtem. Mondanom se kell, hogy nyilván nem, ugyanúgy minden érintett Flórára várt, aki most vagy elaludt vagy pedig szimplán elfelejtette a szupertitkos tervét, amit pár héttel ezelőtt talált ki. Mi is lenne jobb, mint a gólyatábor hivatalos első napjának hajnalán egy kisebb infarktust és esetleges halláskárosodást kiváltó keltésnek? Csak, hogy érezze mindenki a törődést.

A gyülekezőhely természetesen Fülöp szobája volt, ahol most már nemcsak pólók hada sorakozott, hanem a tegnap átcipelt kacatok Stefiéktől is, valamint ledcsövek meg ki tudja még mik, de fogadni mernék rá, hogy egy transzparenst is láttam a szemem sarkából. Mivel csak ketten vannak Dáviddal itt, aki 0-24-es kiszolgálásban éppenséggel a hajnali öt és délelőtt tíz közötti műszakot viszi, így bőven elfértünk mindannyian. Fülöp nyilvánvalóan vagy engem keltegetett, mivel ilyen három másodpercenként bukott le a fejem köszönhetően annak, hogy amint elaludtam volna először Eszter rontott be, aki olyan pletykaáradatot zúdított rám, hogy szerintem még most sem dolgozta fel az agyam 100%-an, utána pedig ahogy elült az információáramlás, betoppant Patrícia, aki szintén beszédes kedvében volt és mindenféleképpen meg akart minket ismerni, ami azért valamilyen szinten érthető is. Elvégre a szobatársai vagyunk.

Viszont sokakkal ellentétben én és rajtam kívül olyan húsz - huszonöt ember tudta jól, hogy nem szabad csatlakozni a kialakult klikkekhez és saját maguk által csinált buliban tombolni, hiszen a nulladik napra semmilyen program, zene, fellépő nem volt biztosítva, így az újonnan kialakult baráti körök ezt önerőből oldották meg, többnyire sikeresen, mert olyan hangzavar és káosz volt egész éjszaka, mintha rendesen elindult volna már a móka, mivel reggel meglepetés ér mindenkit, aki bármelyik épületben is alszik éppenséggel. Ezek a kialakult partik pedig amúgy megtették a hatásukat, mert amikor 6.40-kor majd rá pár perccel később újból felrezzenő ébresztőmet is kinyomtam, összeszedtem magamat és magamra öltöttem a táskámba eldugott szervezői szerkómat, átbaktattam a táboron, konkrétan kihalt volt az egész. Dávid meg Stefi dolgoztak csak, de ahogy láttam, az utóbbinak pár óra alatt elege lett az egész univerzumból, mivel forgalom híján még Dávid valamit skiccelgetett a noteszébe, addig Stefi csak meredt maga elé a fejét támasztva és ugyanazt a dalt indította el újra, meg újra meg újra. Rajtuk kívül a menza felől hallatszott még egy kis hang, ahol gondolom már a reggelit készítették elő, meg jó páran hozzám hasonlóan a fehér egyen pólóban igyekezett Fülöphöz egyeztetni.

- Persze. Mi az ott? Egy kis nyálcsík? - cukkolt egyből, mire a földön lévő papucsot felkaptam és rávágtam egyet. A hatás sajnos elmaradt, mivel a félelem helyett, csak a nevetése tört ki.

- Hagyjál már - dörzsölgettem az arcomat, hátha az valamennyire felébreszt, de mindhiába, mert nem tette. Mázli, hogy semmiféle szempillaspirál vagy korrektor nem volt rajtam, mert az teljesen biztos, hogy a kezemen maradt volna.

- Huh - nyitott be vagy inkább törte be az ajtót Flóra, akin ugyanúgy, mint mindenki máson látszódott, hogy három perc, ha felkelt. Esetleg öt, de több biztosan nem.

- Elaludtál? - fontam össze magam előtt szorosabban a karomat, mert a hirtelen keletkezett huzat miatt tisztára libabőrös lettem.

- Aha - igazgatta a haját, majd megállapodott a tekintete a szoba egyik végébe rakott körülbelül vállmagasságig érő filces táblára, amin elvégezendő feladatok tömkelegét írta fel a mostohatestvérem. - Ez mi?

- Egy emlékeztető tábla. Így biztosan minden sikerülni fog - húzta ki magát büszkén Fülöp, mintha most talált volna fel valamit.

- Igen, mert ez pont egy táblán fog múlni - viszonoztam a korábbi kedvességét, amiért csak egy gúnyos vigyorra húzta a száját és bemutatott nekem. Én is nagyon szeretem őt egyébként. Főleg ilyen nyűgösen. Igazán elbűvölő.

- Engem több nem is érdekel - hagyta el a témát azonnal Flóra és szerintem megbánta, hogy rákérdezett egyáltalán a dologra. - Akkor lássunk neki - csapta össze a kezét és a hatás kedvéért felállt az egyik kihúzott, szabad székre. - Kornél a II-es épületnek rá tudtál csatlakozni a bemondójára?

- Kicsit recsegni fog, mert ősrégi, de érteni mindent - nézett fel a telefonjából a szaktársam kedvtelenül, majd ugyanúgy folytatta, mintha meg se szólalt volna.

- Remek - vigyorodott el sátánian Flóra, mire csak furcsán néztem rá. Egyesek feldob, másoknak a nyomora. Kész szadista.

- Mi van most? - súgta oda Fülöpnek, aki csak a vállát megvonva passzolt, mert Flóra, mintha várakozott volna valamire, amit senki nem értett, így csak egymásra néztünk.

- Most valami üdvrivalgásra vársz? - vonta fel Konrád a fél szemöldökét szószólóként.

- Nem, csak azt hittem lesz kérdés vagy észrevétel.

- Szerintem azt, hogy minden emeleten indítsunk be zenét és tereljük ki a nyájat az épületből a betonpályára, nem agysebész feladat, hogy ennyire rágörcsöljetek - szólt közbe Bálint, aki mint kirendelt fotós vett részt a gólyatáborba és nyilvánvalóan rá is vonatkozott ez a kis reggeli akció.

- Akkor kezdjük. Találkozunk a padoknál - lépett le a székről Flóra, majd a kis mappáját, amit csak ledobott az egyik ágyra, felkapta és elviharzott azokkal, akiknek szintén semmi mocskos feladatuk nem volt, csak várni, hogy mindenki kiérjen, hogy meg tudják tartani a tájékoztatót.

- Ráparázott rendesen - mondta Konrád, miközben a kis walkie - talkiet csíptettem rá a farmershortomra, ami természetesen Fülöp ötlete volt, hogy így könnyebben el tudjuk egymást érni. Fáj is bevallani, de teljes mértékben igaza volt.

- Ezt pont te mondod? - meredt rá Fülöp, akinek szintén volt már szerencséje látni azt, ahogyan Ráday Konrádból előtör a maximalista énje.

- Szerintem pont neked nem kellene megszólalnod - vágtam rá egyszerre Fülöppel.

- Most miért? Én nem vagyok ennyire rossz - védte magát azonnal Konrád, mintha már a feltételezés is sértette volna, hogy összehasonlítottuk Flórával. Csak a baj ezzel az, hogy ez nagyon nem feltételezés.

- Igaz - bólintottam egyet egyetértésképpen. - Rosszabb.

- Tessék - nyomott hirtelen a kezembe egy megafont Fülöp, mire én is és Konrád is csak értetlenül néztünk. - A telefon hangereje nem elég és ahogy látom nincsen egyikőtöknél se hangszóró.

- Csak nem kézműves délutánt tartottál? - fojtottam vissza a vigyoromat, mert ahogy forgattam a megafont feltűnt egy rózsaszín glitterekből ragasztott F betű az egyik oldalán.

- Nem én - tagadta egyből. - F, mint Fédra, ha esetleg nem esett volna le.

- Vagy F, mint Fülöp - kontrázott rá Konrád, mire én csak horkantottam egyet, Fülöpnek meg égett a feje.

- Megy a szemedhez ez a szín - fokoztam tovább, mert ha végre egyszer sikerül őt alázni, akkor rendesen kell.

- Jó, ti most húzzatok kifelé innen - ragadta meg a vállamat a mostohabátyám, mire még jobban nevettem csak és egyszerűen kilökött az ajtón.

- Úgy látom, hogy nem bírja a bókokat - sóhajtott egyet gondterhelten Konrád, aki szerintem még tőlem is jobban szórakozott a kialakult helyzeten.

- Családi vonás - legyintettem egyet, Fülöpnek pedig tényleg elege lehetett, mert magában morgott valamit, amit nem lehetett kimondottan érteni, lehet, hogy nem is létező nyelven volt és kulcsra zárta előttünk az ajtaját. Gyors léptekkel futott lefelé a lépcsőn, hogy minél távolabb kerüljön tőlünk és a határtalan kedvességünktől.

- Tudnám, hogy ezeket honnan szedi... - tűnődött el hangosan Konrád, miközben megindultunk Fülöp után. Már nem azért, hogy továbbra is szívjuk a vérét, hanem, hogy káoszt okozzunk.

- Miket?

- Például ezt itt - bökött rá a kezemben lévő megafonra.

- Jaa - értettem meg, hogy mire is céloz pontosan. - Nagyanyámék csinálták, amíg éltek az nyugdíjas klubi összejöveteleket. Bálokat, szalonnasütést, farsangot meg minden ilyesmit és ránk maradt az összes kacatjuk. Tudod volt a bulija, amikor mindenkit hazaküldött... - akadtam meg egy pillanatra és Rádayra néztem, hogy adjon valami jelzést, hogy tudja mégis melyik alkalomról beszélek.

- Amikor Petra beszólt neki, hogy szar a zene és megsértődött ezen?

- Igen. Te honnan ismered Petrát?

- Steffel lakott egy koliban, meg amúgy is. Fülöp nem győzi elégszer emlegetni, hogy hogyan lehet valaki ennyire ízlésficamos...

- Na mindegy, nem ez a lényeg. Hanem akkor is a dekoráció a garázsból volt, mert szerintem most is onnan halászott mindent - magyaráztam neki, míg az I-es épület felé vettük az irányt. Hát sok minden nem változott azóta, hogy reggel átvonszoltam magamat. Ugyanolyan kihaltság volt, Stefi ugyanazt a zenét hallgatta most is, annyi különbséggel, hogy szerintem most elaludt a pult mögött. - Elvileg még a kocsiban is vannak kellékek.

- Nem aprózza el.

- Még szép, hát erre várt hónapok óta - halásztam ki fél kézzel a zsebemből a napszemüvegemet, hogy azért a szemem ne égjen ki. Igaz, hogy a borzalmasan álló baseball sapka kombinációval akár egy gagyi színjátszó szakkör tagja is lehettem volna, de inkább feladtam azt, hogy emberekhez méltóan nézzek ki, minthogy napszúrást kapjak. - Rendesen unalmas volt már otthon, ahogyan szervezkedik meg intézkedik megállás nélkül.

- Eszter tud a kis akcióról? - terelte el a témát Konrád, szerintem azért, mert nem tudott mit hozzáfűzni.

- Dehogy. Az lett mondva, hogy titkos legyen és én ehhez tartottam magamat.

- Akkor jó - bólintott egy ásítással kísérve.

- Mi van veled? Rendesen kimerültnek látszol. Semmi gúnyos megjegyzés, beszólás, kiakadás, hogy nem hoztam hangszórót... Tán beteg vagy? - vontam fel a szemöldökömet és furcsálló tekintettel néztem rá, amit nyilván nem láthatott, hiszen az arcom a sapka és a napszemüveg miatt tökéletes takarásban volt.

- Ki? Én?

- Ó, nem. Luca - vágtam rá egyből. - Szerinted?

- Lehet tényleg kicsit szét vagyok csúszva - ismerte be, ami már egy haladással volt egyenlő.

- Örülök, hogy észrevetted végre. Na?

- Á, csak egyszerre van ez a gólyatábori szar, meg a felsőbbéves koli kihirdetése is majd. Sok egyszerre - vonta meg a vállát.

- Kellett neked ennyi mindent bevállalni - mondtam, miközben kikerültem egy bokrot. Bárcsak tudnám, hogy miért nem a betonon megyünk, hanem csak átvágunk a füves részen. Mintha sokkal rövidebb lenne az út, miközben egyébként nem, csak egy konkrét akadálypályát kell átvészelni.

- Lehet, hogy nem indulok újra jövőre a koli bizottsági tagságért. Főleg, hogy a következő félévünk halálos lesz, ahogy néztem a Neptunban.

-  Én még nem mertem megnézni - vakartam tarkómat, mert a meleg miatt már rátapadt egyből az újonnan rövid hajam.  - Mikor is hirdetik ki, hogy kiket vettek fel?

- Majd holnap este lesz kiküldve tudomásom szerint. Tudtad, hogy Gergő is beadta?

- Aha.

- Hogyhogy? Mármint ő nem valahol a külvárosi részen lakik?

- Csak lakott - helyesbítettem. - Felköltöztek olyan május vége körül Pestre, ezért most kell neki a koli.

- Miért nem kérette át magát egy pesti egyetemre akkor? - gondolkozott el Konrád. - Mármint én a helyébe akkor biztosan nem jöttem volna el onnan.

- Ezt kérdezd majd meg tőle - passzoltam, mert én se tudtam az okát. - Neked nem szólt róla?

- Annyit mondott csak, hogy mentor akar lenni. Azt, hogy miért, azt nem, de nem is érdekelt akkor annyira, hogy utána érdeklődjek - felelte Konrád, majd kitárta az I-es épület bejáratát és megvárta, hogy bemenjek előtte.

- Izgulok - ütötte meg a fülemet a földszinten toporgó lány, azt hiszem, hogy Zsuzsa hangja, aki a jelzésre várt, hogy elkezdje a mókát. Szerencsére nem hosszúak a folyosók és kellőképpen visszhangoznak ahhoz, hogy a terv sikeresen megvalósuljon.

- Még jó, hogy nem a mi emeletünkön vagyunk. Eszter tutira megnyúzott volna, ha meglát - lépdeltem Konrád mellett a lépcsőn.

- Amilyen hisztis tud lenni, hogyha felkeltik reggel, egészen biztos.

- Tapasztalat? - mosolyodtam el sunyin, mire Konrád csak egy " fogd be " nézést villantott felém. - Végtére nemcsak ő az, hanem te is az vagy. Nem is értem, hogy miért szakítottatok...

- Nem is értem, hogy te meg miért vagy egyedül - viszonozta a kedves megjegyzésemet és már láttam visszatérni a szokásos formáját.

- Miről beszélsz? Nem vagyok egyedül.

- Igen? - szaladt fel a szemöldöke.

- Hát hogyne. Most is veled vagyok..

- Én nem éppen így gondoltam.

- Akkor fogalmazz érthetőbben - közöltem vele és magamban vidáman konstatáltam, hogy ebből a beszélgetésből most én jöttem ki győztesként.

[...]

- Csuklani fogok - suttogtam Konrádnak, aki csak egyetértően bólintott egyet, miközben Flóra előadását hallgattuk félreállva a félig zombi üzemmódban létező hallgatóktól, a mai programokról, esti fellépőről meg alapvető tudnivalókról.

Mit ne mondjak a reggeli keltést eléggé vegyesen fogadták, mondhatni mindenki meg akart verni minket, vagy inkább azokat, akik kitalálták. Amikor egységesen megkaptuk a kézi adóvevőn a jelet, hogy kezdhetjük, még én is megsajnáltam pár másodperc erejéig őket, hiszen egyszerre jött mindenféle zene meg csattogás a szintekről, beszédfoszlányok a lépcső felől, ahogyan mennek ki az épületből, kiabálások és zavarodott tekintetek, hogy most mi van. Mi meg csak a falnak dőlve mutattunk a lépcső irányába és tűrtük csendben a szitokáradatot, amit kaptunk. Természetesen pár lázadó szellemű egyed úgy döntött, hogy ezt leszarja és visszamegy a szobába, amit nem engedhettünk. Így miután nagyjából kiürült a szintünk, végigjártuk az összes szobát és még én előszeretettel üvöltöttem az alapvetően hangos megafonba, addig Konrád kirángatta őket, azzal a jelmondattal, hogy ne várják meg azt, hogy a tűzjelzőt beindítsuk. Nyilván eszünkben se volt semmi ilyesmi, csak kellett megfélemlítés gyanánt.

- Eszter nagyon nyújtogatja a nyakát - bökött meg Ráday és a volt barátnőjére mutatott, aki a tömegnek pont azon a részén volt, ami hozzánk volt közelebb és simán lehetett látni.

- Látom - intettem neki egyet, amikor kiszúrt, hogy nyugodtan ácsorgok egy távolabbi ponton még mindig a megafonommal, amit szerintem megtartok. Eszter nem vette túl jól a gesztusomat, mert csak dühösen megrázta a fejét és elhúzta a nyaka előtt a kezét. Hát nekem végem.

- Gerda - kopogtatta meg a hátam mögül valaki a vállamat, mire kíváncsian hátranéztem. Kornélt láttam, aki mellett ott ácsorogott érdeklődő tekintettel a nővérem, Dorina. - Intézed a tesód regisztrálását?

- Persze - dünnyögtem nulla életkedvvel, amit csodálok, hogy egyáltalán hallott Kornél, mivel annyira halkan mondtam, valami a háttérben Flóra a mikrofonba azt magyarázta, hogy melyik karnak hol lesz a bázisa, ahol a gólyacsomagot átvehetik fél 10-től.

- Sziaa - ölelt magához Dorina, mint akit ezer éve nem látott, ami nem teljesen igaz, hiszen pár héttel korábban találkoztunk. - Konrád - mosolygott rá vidáman a mellettem ácsorogó fiúra is, akitől egy intésnél többre nem vitte.

- Hát te? - próbáltam leplezni az egyszerre feltörő ijedtségemet, kétségbeesésemet és haragomat, amit a látványa okozott.

- Újra kezdem az egyetemet - jelentette be ünnepélyesen, mintha ezt magamtól nem tudtam volna kitalálni, tekintve, hogy egy egyetemi gólyatábor zajlik éppenséggel.

- Edzői? - tippeltem azonnal.

- Igen. Apa mesélte, hogy milyen jó tanárok vannak, így mondom, miért ne. Legalább közelebb leszek a családomhoz is - regélte izgatottan és éreztem róla, hogy ő igazat beszél. Sugárzott belőle, hogy alig várja, hogy új embereket ismerjen meg, ismét átélje előről az élményeket, amire egy rossz szavam nem lehetett. Elvégre nem szabhatom meg, hogy hova menjen meg hova ne, nem én vagyok az anyja.

- Üdv köreinkben - varázsoltam magamra az örömteli énemet, hogy addig húzzam a kirobbanó vitát, ameddig csak tudjam.

- Hihetetlen, hogy az én kishúgom szervező lett. Büszke vagyok rád, azok után, amennyire nem szereted a közösségi programokat.

- Inkább Fülöpre legyél, nagy részben az ő ötletei valósulnak majd meg - tereltem el magamról a szót, mert mindig is utáltam, hogyha az orrom előtt fényeznek. Valamiért zavarba hoz.

- Khm - köhintett párat Dorina, mire csak felszaladt a szemöldököm. - Igen, majd megírom neki, hogy ügyes.

- Személyesen is átadhatod, itt van valahol - mutattam körbe, mert Fülöp esetében a valahol a legjobb kifejezés. Nem tudni pontosan, hogy hol, de jó esetben a közelben. Rosszabbikban a Balatonon anyámékkal.

- Passzold már ide a sapkádat, rendesen érzem, ahogy füstölögni kezd a fejem teteje - szólalt meg Konrád, mire szó nélkül a elkaptam és a kezébe nyomtam, az amúgy is borzalmasan álló baseball capet.

- Jaj képzeld, amikor jöttem befelé egy olyan helyes srác segített a bőröndömmel, majdnem összeestem, amikor hozzám szólt. De majd elmesélem, úgyis te regisztrálsz akkor be. Meg akartam apáról is egy sztorit mesélni... - kezdett bele az információáradatba Dorina, én pedig manifesztáltam magamban, hogy mentsen meg valaki ettől.

- Gerda, ugye nem felejtetted el, hogy Dávidot meg kell keresned - meresztgette Konrád a szemét, ami kissé creepy volt, de értettem, hogy mire készül szerencsére. Meghallgatták az imáimat végre.

- Jaj tényleg, basszus - kaptam a fejemhez, mintha most jutott volna eszembe.

- Én elintézhetem a regisztrációját, hogy ne rád kelljen várnia, úgyis arra megyek - ajánlotta fel Ráday, majd alig észrevehetően a telefonjához nyúlt, jelezve, hogy figyeljem az enyémet. Annyiszor játszottuk már ezt el vizsgák előtti beugróknál, zh-knál, hogy találgatnom se kellett, mit akar.

- De rendes vagy. Ha tudtam volna, hogy ide nem gyökerek járnak, már régen át jövök - nevetgélt Dorina, én pedig csak kínosan lesütöttem a szememet.

- Viszont add csak ezt ide - húzta le a shortom derekára csíptetett walkie talkiet Konrád, mire csak értetlenül néztem rá. Dorina meg úgy figyelte a mozdulatát, mintha a nem hinne a szemének. - Lemerült az elem az enyémben, majd visszakapod, ha kicseréltem - magyarázta egyből.

- Felőlem. Legalább addig se tudtok elérni - tűnődtem el.

- Gerda, felhívlak ha kellesz - szomorított egyből el Konrád.

- Majd letiltom megint a számodat.

- Mi az, hogy megint? - kapott vérszemet egyből az aprócska szó hallattán.

- Jaj, mintha Dávid menne ott - kerültem meg Konrád és a nővéremet a számat húzogatva.

- Elég jó szemed van, hogyha látod, hogy a tónál van - szólt utánam a szaktársam.

- Oda mennék, ha nem tartanál fel - fordultam meg, hogy ne a hátamnak beszéljen. Az lett volna a legjobb, ha egyáltalán nem beszélt volna.

- A tó arra van - mutatott a háta mögé, mire csak egy "heuréka" stílusban csettintettem egyet.

- Csak teszteltem, hogy figyelsz-e - kamuztam rögtön. Kell még nagyon az a térkép a táborról, mert a végén tényleg elveszek.

- Persze - játszotta el Konrád azonnal, hogy elhiszi amit mondok, de ki lehetett olvasni az arcából, hogy igazán jól szórakozik a szenvedésemen.

- Később azért találkozunk még, ugye? - mosolygott rám kedvesen Dorina.

- Hát ez egy tábor, amiben mindketten itt vagyunk...gondolom, hogy össze fogunk futni - fogalmaztam visszafogottan, mert nem akartam azt rávágni, hogy én nem akarok vele találkozni. Még ha Axel itt lenne, akkor oké, mert ő a békebíró, de így, hogy Fülöp jelenlétére lehet számítani, esélytelen, hogy ne vesszünk össze valami hülyeség miatt.

- Este mit csinálsz? - kapcsolt azonnal.

- Még nem tudom. Rajta dől el - biccentettem Ráday irányába, aki már egyébként nagyon ment volna el a helyszínről. - De majd megbeszéljük.

- Mehetünk? - nézett rá Dorinára a szaktársam, aki csak bólintott egyet.

- Húú - fújtam ki hosszasan a levegőt és miközben néztem utánuk, egyre inkább könnyebbültem meg, minél messzebbre kerültek. Ez a chilles állapot egészen addig tartott, amíg leesett, hogy egyedül kell elmennem a tóhoz, viszonylag sürgősen, mert utána segítenem kell kiosztani a kari pólókat. Dávidnak is a lehető legtávolabbi pontot kell kiválasztania ahhoz, hogy reggelizgessen.

Szerencsémre senki nem látta, ahogyan háromszor mentem el ugyanazon az útvonalon, mert elnéztem az irányt, mivel vagy reggeliztek, hiszen már megnyitott a menza vagy pedig visszavonultak a szobájukba kiheverni a traumát. Kivétel ezalól nyilvánvalóan a szervezők, akik már hordták szét a különböző pontokba a kari pólókat és különböző ajándékokat, amik benne voltak az árban. Pluszba beindult a háttérzene is a központi épületből, hogy végképp ne legyen semennyi csend se. Rendesen élveztem, ahogyan távolodok el az epicentrumtól és egyre inkább a nyugodt környezet vett körbe.

- Csak nem engem keresel? - lepődött meg Dávid, aki éppen visszaért a stéghez vezető földútról a tábort körbevevő kerítéshez.

- Dehogynem. Konrád szólt, hogy nézd meg a csoportot, mielőtt bemész a boltba - adtam át ezt a rettentő fontos információt, amit írt nekem és amivel kimentett a kínos helyzetből.

- Oké, köszi, hogy szóltál. A telefonomat fent hagytam a szobában, annyira siettem reggel - hessegette el a legyeket maga elől.

- Elaludtál?

- Ja, nem - rázta meg a fejét azonnal. - Nem bírtam már elviselni Fülöpöt.

- Hát ezt valahogy meg tudom érteni - feleltem, hiszen a gyerek tényleg be van pörögve és lelőhetetlen.

- Délután akkor jössz le te is?

- Terveztem. Remélem, hogy az idióta Ráday nem talál ki valami hülyeséget, mert ha igen, esküszöm, hogy ezzel fogom agyonverni - emeltem meg a megafont, amit idő közben rácsatoltam a shortom öv bujtató részére. Tegnap még megbeszéltük, hogy mivel este valószínű, hogy terepszemlét kellesz tartanunk, Róza dolgozni fog éjszaka, ezért ma délután összeülünk valahol teljes létszámmal. Azért ne csak mások érezzék jól magukat, hanem mi is.

- Neked kell valami a boltból?

- Hm...rozé esetleg - gondolkoztam el. - Azt innék.

- Felírom a többi közé akkor - szedte ki a noteszét a farzsebéből, amibe rajzolgatni szokott. - Esetleg molyirtót neked is?

- Mi? - nevettem fel hangosan. - Az minek? Meg kinek?

- Stefi akar egyet - legyintett egyet Dávid.

- Mégis minek az neki? Egy darab molylepkét nem láttam a szobájában.

- Levit akarja lefújni vele -  avatott be a nagy tervbe Dávid, én meg nem akartam inkább többet tudni. - Lemész a tóhoz?

- Ha már idáig eljöttem, akkor megnézem.

- Csak egyenesen menj lefelé - mutatott a földút felé

- Azért ilyen rövid távon, csak nem tévednék el.

- Ebben nem lennék biztos azok után, amiket hallottam - vágta rá azonnal, mire csak forgattam a szemeimet és jobbnak láttam otthagyni őt, mielőtt még példákat kezd felhozni.

- Gerda - szólalt meg Dávid, pedig azt hittem, hogy már elment, mire csodálkozva visszafordultam.

- Hm?

- Szerinted a tetkós karom nagyobbnak tűnik, mint a másik? - kérdezte, én meg csak feltoltam a napszemüvegemet a fejem tetejére és összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Mi? - pislogtam nagyokat értelmezve a kérdését.

- Aa, hagyjuk - felelte kis idő múlva, majd egyszerűen továbbment.

- Én ezt nem értem - motyogtam magamnak, lereagálva a helyzetet. Eddig is tudtam, hogy Dávid kissé furcsa, de ezek után meg végképp. A hűvös, fákkal teli kis ösvényen, ami levezetett a stégre, rendesen jól éreztem magamat, főleg hogy embereket nem láttam. És Dávidnak nem lett igaza, azon a kemény 350 méteres szakaszon nem tévedtem el, azért annyira reménytelen nem vagyok még én se. A tóhoz érve azonban újból megcsapott a meleg, a fák is megszűntek, csak egy ócska, kidőlés szélén álló drótkerítés volt ott egyfajta elhatárolásként, azon is egy "Idegeneknek belépni tilos" felirattal, illetve a tó mélységével. Nem hiszem amúgy, hogy ez a kiírás bárkit is eltántorítana, hiszen egyértelműen látható volt, hogyha kocsik nem járnának a földúton az egészet ellepte volna a gaz és lassan - lassan egy eldugott hellyé vált volna.

Az ötven százalékban rozoga stég végéig elsétálva csak leültem a végére és lógattam a lábamat a vízfelszín felett, amin a nap visszatükröződött. Két dolog miatt imádkoztam: az egyik, hogy ne érjen bele a lábam, mert nem hiányzik az, hogy beázzon, illetve, hogy ne menjen bele egy szálka se a bőrömbe, mert azért ráfért volna egy csiszolás igazán vagy valamilyen kezelés. A megafont lecsatoltam a nadrágomról, mert nem terveztem, hogy beleboruljak, de azért fő a biztonság. Nem mellesleg hallgathatom a stresszes Fülöptől, hogy nem tudok még magamra se vigyázni, nemhogy más holmijára, pluszba még Fédrát is, akinek a remekművét nem láthatja a napvilág.

A telefonomat előhalászva megnyitottam a kamerát, hogy megörökítsem a pillanatot és majd hogyha visszanézem a képeket egyszer, akkor beugorjon az a kép, hogy milyen meghitt és nyugodt pillanat volt. Egy másodperc erejéig elgondolkoztam, hogy beküldöm a lőtt képet a csoportba, de akkor azonnal úton lenne ide mindenki, amit most per pillanat nem szeretnék. A telefonomat is csak leraktam a megafon mellé, hogy csak bámészkodjak a tájban.

- Hé, Gringo. Nem látod a táblát, hogy idegeneknek belépni tilos? - szólítottak meg hirtelen, mire csak lehunytam a szememet és hosszasan kifújtam a levegőt. Egy percnyi nyugtom sincsen.

- Én mióta vagyok idegen? - tápászkodtam fel a deszkáról óvatosan és megfordultam, hogy szembe tudjak nézni Gergővel, akinek a hangját már annyiszor hallottam, hogy ezer közül is megismerném. Egyáltalán nem látszódott rajta, hogy fáradt lenne vagy álmos, mert azért korán kelhetett ő is, hogyha már ilyen időpontban leért a táborba, lepakolta a cuccát és átvette a vízimentő szerkóját, ami egy piros short volt és egy fehér alapon szintén piros betűkkel ellátott póló, ami szerintem kicsit kicsi volt rá, mert olyan szinten feszült főképp a karjára, hogy akaratlanul is odavándorolt a tetkójára a tekintetem, valamint még egy síp. Bármiféle nyomott hangulatot se lehetett felfedezni rajta, mint amilyenben utoljára láttam őt májusban, hanem egy totál felszabadult, mosolygós srác állt velem szemben. Mint akit nemcsak felszabadítottak, hanem ki is cseréltek volna. Napbarnított bőre a vízimentős munkájától rendesen kontrasztot adott a pólójához képest. Ha régi Gergő jól nézett ki, ami egy tény, akkor erre az új változatra valami teljesen mást fogalmat kellene használni.

- Akié a tó, annak biztosan az vagy - vonta meg lazán a vállát, majd lepakolt a stég felére egy horgászszéket. Olyan lazán rendezgette el a holmiját, mint aki ezer éve itt lakna és nem vagy pár órája érkezett volna.

- Nem félsz, hogy napszúrást fogsz kapni? - meredtem rá értetlenül, hiszen nem tudtam felfogni, hogy hogyan képes valaki nem a hűvösbe letelepedni, ahonnan egyébként is jól lehet látni a vízet, hanem ki a napra, illetve még ha ez nem lenne elég, akkor sokkban is voltam a hirtelen felbukkanása miatt.

- Örülök, hogy aggódsz értem, de nem leszek itt sokáig. Ahogy elnézem, te pont nem ücsörögtél a napon - utalt egyből arra, hogy az ő bőre sokkal inkább lebarnult, mint az enyém. Mondhatni fakó voltam hozzá képest. - Pedig lehetett nem ártott volna - tette hozzá ravasz vigyorral az arcán, mire csak eltátottam a számat. Tévedtem. Semmit nem változott.

- Nem mindenki ért rá kelletni magát a strandon - fontam össze magam előtt a karomat.

- Igaz, te Eszteréknél kelletted magadat - vágta rá nyomban, emlékeztetve a közös képünkre, amit nemrégen posztolt ki az említett lány az Instagrammra, amit én már azóta nem is felejtettem, hogy egyáltalán van. Nos, úgy tűnik, hogy Gergő nem. - Lehet jobb is, hogy nem mentél a napra, mert ahogy elnézem, eléggé ég az arcod. Talán valami rosszat mondtam?

- Gergő, mikor jöttél? - fújkáltam felfelé, hogy hűtsem magamat valamennyire.

- Nemrégen - legyintett egyet.

- És nem olyan soká fogsz menni is?

- Ez majdnem frappáns volt, de még gyakorolnod kell - szólt be azonnal, mire csak széttártam a karomat egy "hát ilyen nincsen" stílusban. Mi van ma mindenkivel, hogy hülye? Valami vegyszer van a levegőben biztosan. - Mi az? - vette észre egyből, ahogyan legyezgetem magamat. - Csak nem meleged van?

- Nyilván, hogyha nyár van - morogtam és most már bántam, amiért nem küldtem be a csoportba a képet. Kellettek volna ide a többiek.

- Gyere már ide segíteni.

- Ja, hogy kellemetlen helyzetbe hozol, de azért még segítsek is neked? Miért van deja vu érzésem? Mintha már ezt átéltem volna... - hadartam gyorsan, mire Gegrő közbevágott.

- Ne pofázz már annyit, hanem gyere ide és ezt fogd meg - nézett rám komoly tekintettel, én pedig végül csak megszántam őt.

- Istenem - sóhajtottam, majd odaléptem a a horgászszékhez, aminél valami nem stimmelt. - Mit csináljak? - tettem csípőre a kezemet, amikor megálltam konkrétan a szék előtt, próbálva felmérni, hogy ezzel mit is lehetne kezdeni. Ha nem levágni, falhoz csapni és ehhez hasonlókat kell kezdeni, akkor nem én vagyok a megfelelő segítség, hiszen a képességeim ennyire terjednek ki ilyen téren.

- Onnan nem hiszem, hogy látod, amit akarok - mondta unott arccal, én meg csak a fejemet rázva léptem felé, mint akinek nagyon elege van, mire hirtelen nemhogy nem tudtam újabbat lépni, hanem semennyit se, mert előredőltem egyenesen bele a vízbe. Az iszapos talajhoz érve, felrúgtam magamat és, amint végre levegőt kaptam, csak köhögve köpködtem, míg egyszerre szedtem ki a hajat a szememből, orromból, fülemből, utóbbi ráadásul telement vízzel is, ha nem lenne elég.

- Gerda, normálisan strandoljál - szólt rám Gergő a stégen állva síppal a nyakában.

- Ez most komoly? - nyögtem ki számos köhögés között, mivel a koszos vizet a hirtelen becsapódás következtében sikerült lenyelnem. - Te löktél be.

- Beleestél - javított ki azonnal.

- Löktél. Belelöktél - vágtam rá reflexszerűen, miközben a hajamat szedtem ki a szememből, hogy lássak is valamennyire.

- Egyezzünk ki abban, hogy te megbotlottál a szándékosan kirakott lábamban, én meg nem akadályoztam meg a borulásodat.

- Te majd tudod mivel fogsz találkozni? A szándékosan közel lévő öklömmel - üvöltöttem neki vissza, már amennyire a fuldoklásom közben képes voltam. - Ne röhögjél már!!

- Segítsek kimászni? - kérdezte vigyorogva.

- Szakembernek kéne segítenie rajtad - dühöngtem, miközben felhúztam magamat a stégre, hogy a cuccaimmal együtt eltávozzak innen, minél messzebb, minél hamarabb. Nem volt kedvem ahhoz, hogy még egyszer belelökjön tréfából Gergő a mocskos tóba.

- Jól vagy? - érdeklődött, én meg csak szótlanul lépdeltem a cuppogó cipőmben a stég végébe. - Csak nem berágtál? Te mondtad, hogy meleged van... - védte magát egyből, úgy beállítva, hogy ő csak nekem akart jót. A telefonomat és a megafont felkapva, gyorsan bekapcsoltam, majd Gergő felé fordulva egyszerűen beleordítottam.

- ROHADJ MEG!!

- A fülem - kapott a fejéhez fájdalmas arccal egyből, mire egy kis boldogság elöntötte a lelkemet. - Kösz, hogy most miattad megsüketültem.

- Bármikor, még csak kérned sem kell - veregettem meg a vállát, majd sietősen igyekeztem vissza a tábor felé, mielőtt újabb baleset érne.

- Egyébként - szólt utánam Gergő, mire csak dühösen fújtatva visszafordultam. - Jó a hajad.

- Hát kösz szépen - kiáltottam vissza indulatosan, miközben a víz csöpögött rólam továbbra is, ő pedig csak röhögött tovább rajtam. Most nem tudom, hogy ezt komolyan gondolta vagy csak azért mondta, mert konkrétan rásimult teljesen a fejemre és úgy néztem ki, mint akit nyakon öntöttek volna viasszal, hogy fixálják a séróját. De őszintén jobb is, hogyha nem tudom, melyik verzióra gondolt.

Hát nyugodt pillanatra akartam emlékezni az előbb lőtt kép láttán, de ezek után biztosan semmi ilyesmi nem fog derengeni.

[...]

- Egy szót se - fojtottam bele a szót Ninába, aki éppenséggel az I-es épületből jött ki, ahova én pedig mentem be és már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amint meglátott totál elázva.

- Eszembe se volt - ráztam meg a fejét tagadóan, csak persze egy szavát se hittem el. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy majd megbolondul a kíváncsiságtól, hogy megtudja mégis mi történt velem, hiszem még dél sincsen és máris ezer ágra süt a nap, rólam meg úgy folyik a víz, mintha egy viharban sétáltam volna jókedvemből. Hiába szobatársak Stefivel, még nem sikerült átvenni tőle a profi pókerarc technikát, amit egyébként én is szívesen eltanulnék tőle.

- Na persze - hagytam rá, majd megkerültem, hogy be tudjak menni és rendbe szedni magamat. Azért mégsem mászkálhatok ilyen állapotban, mert idiótának néznének.

Még az emeltre se értem fel, amikor rezgett a telefonom, tehát üzenet érkezett. Nyilván Nina adta le a drótot a többieknek, ami annyira nem lepett meg. Olyan szinten pörög a közös chatünk mostanában, hogy lassan azt is tudni fogom, hogy Fülöp mikor megy zuhanyozni, mert mondanom se kell, hogy többségében ő uralja azért a beszélgetés nagy részét. Mármint a nagy közös chat, ahol mindenki aki számít benne van, mert egyébként kettő van. A kisebbik nem is tudom, hogy miért jött létre, de ott mindig olyan témák jöttek fel, amiket nem biztos, hogy jó, hogyha mindenki tud, így például ebbe a körbe nem tartozik bele Luca, Dexter vagy akár Gergő, hiszen értelemszerűen nem áll közülünk se mindenki olyan közel egymáshoz, hogy mindenről tudjon a másik. Azért megvannak a határok.

Mielőtt a szobába benyitottam volna még a küszöb előtt megállva, sóhajtottam egy mélyet, felkészülve arra, hogy Eszter őrjöngeni fog, amiért nem szóltam neki a kis reggeli akciónkról. Viszont, hogy beléptem a szobába, meglepetésemre csak Patrícia kevergetett valami instant kávét, aki az ajtó nyílására felkapta a fejét.

- Szia - köszönt rám furcsa tekintettel. - Minden oké veled?

- Persze. Ez a természetes állapotom - legyintettem lemondóan. - Eszter?

- Átment valakikhez zuhanyozni, de azt mondta, hogy nemsokára jön.

- Gondolom, hogy megverjen engem - szedtem ki a másik hivatalos szervező feliratú pólómat, hiszen a szetthez kettő járt, vészhelyzetek miatt. Mondjuk szerintem nem kimondottan minősül vészhelyzetnek az, hogy Gergő belökött a tóba, de kinek mi az.

- Meglehet - bólintott egyet helyeselve. - Akkor ti szervezők vagytok?

- Csak én, de abból is a nyomibb fajta. Szóval ha valami bajod van, ne én legyen az első opciód. Eszter meg ilyen mentorszerűség - magyaráztam Patríciának, akinek leesett, hogy bizony nem elsőévesek vagyunk, mint ő.

- Gondolom nem nekem lesz az.

- Hát hogyha nem jogra vettek fel, akkor nem hinném - mosolyodtam el a kétségbeesett arcát látva. - Hogy ment a tegnapi nagy barátkeresés?

- Szerinted? Itt ülök egyedül kávét kavargatva, miközben majdnem mindenki vagy reggelizik már vagy pedig az alapcsomagot veszi át - fordult felém, miközben felmászott az ágyára és törökülésben nézte, ahogyan fintorogva törlöm le papírzsepivel a sárt a cipőmről.

- Még nem vetted át? - érdeklődtem teljesen egyértelmű dolgokról, hiszen nyilvánvalóan nem volt nála, hogyha még nem a kari pólóban feszít, csak nem akartam, hogy beálljon a néma csend.

- Nem. Amikor jöttem vissza a pályáról olyan sor volt, hogy mondom biztosan nem. Ráérek még... - vonta meg a vállát. - Ugye ráérek még? - riadt meg hirtelen.

- Elmúlt már dél?

- Még nem - rázta meg a fejét.

- Akkor igen. Délig érj oda azért - tanácsoltam neki. Igaz, hogy elvileg később is át lehet venni, csak akkor kajtatni kell a felelőst, aki nem tudom kicsoda, szóval jobban jár így. Főleg, hogy délután beindulnak a programok, amire mindenkinek kötelező az előírtaknak megfelelően megjelennie.

- Valami szívatásra számítsak esetleg? Mert ha igen, akkor lélekben felkészítem rá magamat.

- Figyelj, én nem tudok semmiről se. Ezeket, amik téged érintenek, nem központi, hanem kari szinten találják ki. Csak az összegyetemi cuccokról van infóm, mint a mai keltés - ültem fel az ágyamra hasonlóképpen mint ő. Annyi különbséggel, hogy folyt rólam a víz még mindig, így a lepedőmön is óriási foltot hagytam. - Nagyon rossz volt?

- Annyira nem. Minden szinten mások keltettek? - ivott bele a kávéjába, ami szerintem nem úgy sikerült, mintha amilyenre számított, amit az arca is mutatott.

- Aha, mert itt nincsen beépített hangszóró. A II-esben csak be kellett őket kapcsolni, itt viszont fel kellett osztani, hogy ki hol lesz a hatás kedvéért.

- Gondoltam, mert hallottam lent, ahogyan szidják azokat, akik a második emeleten voltak. Elvileg az volt a legrosszabb - mesélte halvény mosollyal az arcán. Nem tudom, hogy most annak örült, hogy beszélgettem vele, vagy annak, hogy ő nem az másodikon van.

- Ezt bóknak veszem - vigyorodtam el és a telefonomat leemelve az asztalról, ahová lelöktem, amint megjöttem, gyorsan kikerestem Konrád nevét, hogy gratuláljak a sikeres csapatmunkához. Ha már tavasszal csúfosan elbuktunk a tanulmányi versenyünkön, legalább ezt a nemes címet kapjuk meg. Jól fog mutatni majd az önéletrajzomban, hogy " a gólyatábor legkegyetlenebb hajnali keltegetője".

- Te voltál az? - kerekedett el a szeme.

- Meg egy szaktársam Konrád, de igen. Ezek szerint jó zenét választottam.

- Mi volt az? Nekünk valami jó reggelt kívánok ment.

- Célratörő. Major Lazertől a Roll The Bass. Egyszer, amikor Erasmussal kint tanultam egy félévet, a szomszéd szobában lakók bulit tartottak, én meg mély álomban voltam. Hát majdnem mentő kellett hozzám, amikor felcsendült ez - húztam el a számat az emlék hatására és rendesen láttam magam előtt az akkori Gerdát, ahogyan kiesik az ágyból ijedtében.

- Tapasztalat - nevette el magát. - Egyébként nem zavar, hogy tiszta víz vagy?

- Átjöttem az egész táboron így - mutattam végig magamon a hatás kedvéért. - Már megszoktam.

- Én meg nem szoktam meg azt, hogy hátba szúrnak - kiáltotta el magát Eszter, aki valószínű, hogy éppen fordult be a nyitott ajtón keresztül a szobánkba, amikor hallotta a beszélgetésünket.

- Nem szúrtalak hátba, csak nem szóltam - váltottam át a nyugodt stílusból az "Esztert legyőző" hangulatba.

- Egy és ugyanaz. Mivel érdemeltem én ki, hogy rám hozd a szívbajt?

- Nem fújod fel ezt egy kicsit?

- Nem - csapott rá az asztalra. - Te galád, direkt lefeküdtél korán tudva, hogy ez lesz és hagytad, hogy még miután kibeszéltem magamat még Dexternek is helyzetjelentést adjak.

- Én nem mondtam, hogy ne aludj - hárítottam egyből el a felelősséget magamról. Én csak tettem, amit kiadtak feladatnak.

- De azt se, hogy igen - gyűrte össze a kezében tartott törülközőjét, majd nekem dobta, mire én csak hangosan vihogni kezdtem.

- Ne dobáljál már - kértem őt továbbra is röhögve, ami szerintem még a keltésnél jobban is idegesítette. Szegény Patrícia meg szerintem azon gondolkozott, hogy hova keveredett. Örüljön neki, hogy nem egyből akkor mutatkoztunk be neki, amikor megérkezett, mert garantált lett volna neki a billiónyi sokkfaktor. - Ha ez segít, akkor ahogy hallottam még jól is jártál.

- Mégis hogyan? Nyertem egy doboz pizzát, amiért Looney Tunesos pizsamában mászkáltam szemmaszkkal a fejemen?

- Nem az második emeleten voltál.

- Attól még kelnem kellett. Egész nap legyek jókedvű, meg segítőkész meg bájos, felügyeljek éjszaka arra, hogy senki ne haljon meg, amivel nem lenne baj, ha hagynának rákészülni - szórtak szikrákat Eszter szemei.

- Konrád ötlete volt, hogy ne szóljunk róla senkinek se - kentem rá egyből az exére, akit úgyse fog annyira lecseszni, mint engem. Ha választanom kellene, hogy egy dühös Eszter vagy egy dühös Konrádot viseljek el, akkor inkább az előbbire teszem le a voksomat, mert még a barátnőm pattog pár óráig, addig Ráday képes heteken át flegmázni, ami azért elviselhetetlenebb sokkal.

- Sejthettem volna, hogy az a tetű akar kitolni velem - húzta össze résnyire a szemét bosszúsan.

- Is - tettem hozzá.

- Tessék? - kapta fel a fejét, amiért kiszakítottam az átkozódásból.

- Veled is - ismételtem meg újból, hiszen ez nemcsak neki szólt, még mielőtt teljesen magára venné, hogy összeesküdött ellene az univerzum.

- Egyébként lehet hallucináltam a kevés alvás miatt... - nézett rám szúrós szemmel Eszter, mire csak egy teli fogsoros vigyort villantottam felé, ahogy Fédra szokta az anyám előtt, amikor hülyeséget csinál. - ... de mintha Dorinát láttam volna bőrönddel meg Benedekkel átvágni a betonpályán.

- Tudom, találkoztam vele - sóhajtottam. - Ki az a Benedek amúgy?

- Egy élmény lehetett.

- Ki az a Dorina? - próbált becsatlakozni a beszélgetésbe Patrícia is, aki eddig csak csendben iszogatva figyelte az eseményeket.

- Flóra csávója a Benedek - fordult először felém Eszter, majd utána a szobatársunk felé. - Dorina meg Gerda nővére.

- Jaa, hogy Bene - kerekedett el a szemem a felismeréstől.

- És az a Flóra is?

- Az EHÖK elnök - magyaráztam most én, míg feltápászkodtam az ágyról és a papucsom cuppogó hangjával elsétáltam a hűtőhöz, hogy egy hideg vizet kivegyek belőle.

- Ő volt az a lány, aki a széken állt és tájékoztatót tartott - egészítette ki Eszter, hogy jobban megértse a lány. - Egyébként meg merjem kérdezni, hogy veled egészen pontosan mi lett?

- Nem számít - hanyagoltam a témát, majd ahogy benéztem a hűtőbe, észrevettem egy teli shakes poharat. - Hát ez?

- Jaj, el is felejtettem mondani - kapott a fejéhez Patrícia. - Volt itt egy srác és neked hozta, csak nem voltál itt, így betettem, hogy ne olvadjon el.

- Aha - haraptam be a számat, hogy visszaszorítsam a vigyorgásomat.

- Rákérdezzek vagy inkább ne? - vonta fel a fél szemöldökét Eszter.

- Ne - választottam azonnal a második opciót.

Nem kell az, hogy mindenről tudjon.

[...]

Sziasztok.

Remélem, hogy mindenkinek jól telt a nyári szünet és kipihente magát valamennyire.

Ezennel elérkezett a nyáron utoljára publikált rész is, habár az Extázison belül a nyári hangulat a későbbiekben is maradni fog ugyanúgy, mint eddig.

Remélem, hogy tetszett nektek, a folytatás valószínűleg augusztus 30 és szeptember 5 között fog érkezni. Próbálom majd a suli időszakban is tartani a heti - két hetente esedékes új részeket, de nem tudok semmit se ígérni. Sietek ahogy tudok majd.

Mit gondoltok Gerda és Gergő viszonya milyen lesz a későbbiekben? Gergő "változása" állandó lesz vagy csak egy kis ideig fog tartani? Dorina mennyire fog bekavarni úgy...mindenbe? Konrád sántikál valamiben vagy az igazat beszélni? Patrícia negatív vagy pozitív karakter lesz?

Addig is nyárzáró ajándékként egy újabb adag sneak peak kedvcsinálóként:
(Nem mellesleg kikerült az "Extázis" nevű fejezet végére a sztorihoz kötődő playlist, ha valakit érdekelne.)

" - Ezt Gergőre - emelte magasba Fülöp a kezében lévő üveget, mire csak kérdően néztünk rá, várva, hogy folytassa. - A legjobb vízimentő, bartender, pultos, exmágnes személynek.

- Ilyen szép jelzőket még sose mondtak rólam - tette a szívére a kezét Gergő "elérzékenyülten". - Valakinél nincsen egy zsepi véletlenül?"

<>||<>

" - Apa mondta, hogy kibékültetek - közölte hirtelen Dorina, mire kiköptem a vizemet a hír hallatán. - Vagy nem? - húzta összébb a szemét a reakcióm végett.

- Hát én nem tudtam róla - tagadtam azonnal. Az, hogy nem állunk szóba egymással, lehet nála már egyből azt jelenti, hogy nincsen harag."

<>||<>

"... take my breath away - dúdolgattam az éppen lejátszásban lévő The Weeknd szám refrénjét, mire a mellettem ülő Gergő meglökte a lábával az enyémet.

- Ezt megoldhatom - célzott a dalolt szövegre egy visszafojtott mosollyal az arcán, én pedig inkább csak szigorúan előre néztem, bámulva az elhaladókat. Pedig tudtam jól és éreztem is magamon, ahogy figyeli a reakciómat."

Hamarosan jelentkezem!