— augusztus 14, kedd éjjel

- Amúgy nem válaszoltál a kérdésemre - jegyeztem meg, amikor kiértünk a betonpálya széléhez Gergővel és valamennyi világosság érte a szememet a központból áradó fel-felvillanó színes fények miatt.

- Melyikre? - torpant meg egy másodperce, majd összehúzott szemöldökkel, kérdőn nézett fel a telefonjából, amibe eddig nagyon bele volt mélyedve, mintha folyamatos beszélgetésben lett volna valakivel, ami nem várhatott volna.

- Hogy mit kerestél az épületnél - emlékeztettem vissza a percekkel ezelőtti momentumokra, amik azért nem voltak annyira régiek, hogy elfelejtse máris. - Mást nem is nagyon kérdeztem tőled.

- Hádészt rendeztem le - tudta le ennyivel és már újból gépelni kezdett az aprócska képernyőn, kicsit sem érzékelve azt, hogy fogalmam sincs, hogy mégis miről vagy inkább kiről van szó.

- Kit? - ráztam meg a fejemet, mintha csak rosszul hallottam volna, ő csak felmutatta az egyik ujját, jelezve, hogy várjak, mire én fújtatva rácsaptam a combomra egy "ezt nem hiszem el" stílusban és körbenéztem hátha meglátok egy ismerős arcot, mondjuk Esztert és Gergőt magam mögött hagyva, be tudok jutni a szobába.

- Egy másodperc - motyogta alig hallhatóan, hála a háttérben üvöltő Doja Cat zenéjének köszönhetően.

- Ha zavarok csak szólj és inkább lelépek. Ellébecolok itt valahol - elégeltem meg, hogy még egy rohadt kérdésre sem tud válaszolni, annyira leköti a telefonja. Sőt mintha meg se hallotta volna, hogy egyáltalán neki pofázok, amitől éreztem, hogy egyre inkább megy fel bennem a pumpa. - Látszólag egy nagyon mély és tartalmas beszélgetésben vagy benne valami fontos személlyel, amit én még véletlenül sem akarok félbevágni, úgyhogy szia - mozgattam az ujjaimat, afféle integetésképpen, majd hátráltam pár lépést, hogy ott hagyjam őt és tisztességes távolságból figyeljem, hogy mikor esik le neki, hogy én marhára felszívódtam, mire csak a telefon lezárásának a tipikus hangját hallottam és a könyökömnél megragadva, visszarántott ugyanarra a helyre, ahol előbb is ácsorogtam.

- Álljál már le - mondta, miközben elengedte a karomat. - Tessék, csak hogy megnyugodj - emelte elém a mobilját és csak azért, hogy én is jól láthassa a farzsebébe csúsztatta, én pedig csak a számat beharapva néztem a mozdulatot, ami kicsit sem volt kínos. - Most már minden figyelmem a tiéd - fokozta Gergő, akit a már előtörni készülő mosolya totálisan lebuktatott, hogy felismerte a hirtelen kialakult kellemetlen szitut és már csak direkt csesztet tovább.

- Nem kell, csak folytasd tovább - rajzoltam köröket a levegőbe a kezemmel magam előtt. - Éreztem  amúgy is, hogy csak félbevágom a programodat.

- Gerda hagyjál már a hülyeségeiddel. Ne kattanj már be te is, jó? Mert rohadtul nincsen kedvem helyre tenni téged - közölte egy fokkal komolyabban Gergő, miközben a fél kezével megdörzsölte a szeme alatti részt.

- Nem is kattan... - ellenkeztem egyből, mert kettőnk közül ez neki a szokása és nem pedig nekem, a fejemben pedig másodpercek alatt egy tök jó kis monológ alakult ki, amit terveztem is előadni, hogyha nem vág a szavamba azonnal.

- Hádész, az a gyökér a gólyacsoportomból, akit elrángattam a pulttól, mert már magáról nem tudott, nemhogy a környezetéről. Tudom, hogy hallottátok az egész traccspartit, amit ott ment, úgyhogy én nem vicceltem azzal, hogy később megnézem, hogy tényleg a szobájában van-e. Belőlem aztán nem fog hülyét csinálni - kanyarodott vissza Gergő az eredeti kérdésemre, mintha megérezte volna, hogy nagyelőadásra készültem volna.  - Elindulhatnánk közben? Mert még véletlenül sem szeretnék összefutni megint Klaudiával vagy Adrival vagy bárkivel, aki ismer és kitalálja, hogy velem akar leállni beszélgetni, mert esküszöm, hogy magamat lököm bele a tóba akkor és nem téged kivételesen.

- Ó, értem - bólintottam egyet, egyszerre arra igenelve, hogy mehetünk, meg arra is, hogy felfogtam az indokát. - Tehát akkor találkoztál Klaudiával? - fordultam vele szembe és úgy mentem hátrafelé, tudva, hogy semmin nem tudok átesni, maximum embereken, de a hangok alapján őket ki tudom szűrni, viszont semmiféleképpen nem akartam lemaradni a szenvedős pofavágásairól.

- Nem volt nehéz, miután kiderült, hogy én vagyok az egyik mentora - mondta Gergő a száját húzva és most valamiért már volt az arcán az az idióta vigyora. Na vajon mégis miért?

- Na ne - tátottam el a számat a döbbenet miatt. - Amikor összefutottam vele láttam, hogy zöld póló van rajta, de gondoltam, hogy csak nem olyan kicsi a világ, hogy pont egy csoportba legyetek.

- Mondja ezt a kicsi a világ dumát az, akinek ide jár a nővére mostantól.

- Ne tereld el a témát rám - közöltem vele gyorsan, mielőtt egyre inkább beleásná magát a Balla család életének rejtelmeibe. - Klaudiánál jártunk.

- Mit vársz, hogy mit fogok mondani? Ő lesokkolódott, egyből ment a sutyorgás azokkal, akikkel jóban lett, hogy volt közünk egymáshoz, én meg minél messzebbre igyekeztem tőle kerülni.

- Egészen addig amíg...? - ösztönöztem a sztori folytatására, mert kihallottam a hanglejtéséből, hogy a vége nem itt van.

- Amíg vacsoránál le nem ült mellém - sóhajtott egyet fáradtan Gergő.

- Két tippem van.

- Nekem csak egy, de az eléggé biztos.

- Mi? - zavart össze, mert nem egészen pontosan értettem, hogy most ő miről tippelget.

- Az, hogy hátra fogsz esni.

- Az meglehet, de bízzunk abban, hogy nem fogok - hadartam gyorsan, mielőtt még elfelejtem a mondandómat. - Vagy csendben ettetek egymás mellett, vagy pedig be nem állt a szája.

- Gerda, ismered Klaudiát vagy legalábbis tudod azt, hogy milyen a természete. Szerinted csendben bírt ülni mellettem? - vonta fel a fél szemöldökét egy "ezt még te sem hiszed el" stílusban.

- Változnak az emberek az évek alatt. Régen jóban voltam az apámmal, most meg már beszélni se beszélünk egymással. Klaudia is lehet visszafogta magát...

- Igen, csak annyi a különbség, hogy a te példádban eltelt a két esemény óta több, mint tíz év, itt meg maximum három. Annyi idő alatt a gimit nem járod ki.

- Jó mondjuk most, hogy így jobban belegondolok... - tűnődtem el hangosan, majd Gergőt bevárva, inkább mellette sétáltam tovább és nem pedig előtte, mielőtt még tényleg elestem volna és igaza lenne. - Kinga is ugyanolyan szófosós volt legutóbb is, amikor összefutottunk vele a téren.

- Mikor? - hőkölt hátra Gergő, mintha kiesett volna neki, hogy volt ám ilyen is.

- Amikor hazavittelek, mert olyan részeg voltál - magyaráztam, mire csak lassan bólintott egyet, hogy tisztában van nagyjából. - Nem is csodálom, hogy jóban voltak vagy még mindig vannak. Tovább?

- Mit tovább?

- Mi történt?

- Ez téged tényleg érdekel? - nézett rám Gergő kérdően.

- Persze - vontam meg a vállamat lazán. - Végre át tudom érezni, amikor te szórakozol a nyomoromon. Tényleg egész jó érzés - vallottam be, mire ő csak felhorkantott.

- 1-1 - ismerte el és szívesen beleszóltam volna, hogy nagyon nem, mert még mindig neki van primátusa a dupla tóba lökés miatt, de inkább a hallgatás mellett döntöttem. - Felhozta, hogy miért nem néztem meg az üzenetét meg jelöltem őt vissza ismerősnek.

- Micsoda? A nevedet nem ejtette ki, amikor beszéltem vele, erre közben írogatott neked? - döbbentem le teljesen, hiszen eléggé furcsa az, hogy az exedet a sebek felszakadásának megelőzése miatt nem hívod a rendes nevén, de azért üzengetni jó neki. Végtére ott nem kell megszólalni, kivéve ha hangüzenetet küld az ember. - Már nem azért, de ez rohadtul gáz. Mármint szerintem.

- Fokozzam?

- Ettől jobban is tudod? - vontam fel a fél szemöldökömet, miközben arrébb rúgtam egy üres boros üveget, amit valamelyik idióta a földön hagyott és csak remélni mertem, hogy nincsen benne, de amint meghallottam a csörgéssel járó gurulását, meg is bizonyosodtam arról, hogy ez bizony elfogyott.

- Ennek lassan már fél éve - ejtett ki Gergő minden egyes szót lassan, szigorúan előre bámulva, ezzel is, hogy drámaibbá tegye a hatást.

- Minek?

- Annak, hogy beszélünk - vágta rá túlságosan is hirtelen és oldalra nézett rám, azonban a totálisan összezavarodott arcomon kívül mást nem igazán láthatott. - Idióta, miről volt szó eddig? Fél éve írt rám Klau, miután Kingával találkoztunk. Én meg azóta kitöröltem a francba az egészet.

- Ó, így már értem - csillant fel a szemem, ahogy összeállt a fejemben a kép. Tévedtem, ez még az előbbinél is kellemetlenebb.

- Csak úgy kíváncsiságból, ittál ma? - váltott témát Gergő, amit nem is akadályoztam meg. Nekem bőven elég volt ennyi információ a lányról.

- Hát nem sokat - gondolkoztam el, mert az a fél üveg bor meg kettő feles, még a sok fogalmának közelébe nem ér.

- Pedig lehet kellett volna - vonta meg a vállát, majd a fejével biccentett az egyik irányba és lekanyarodott, én meg gyors léptekkel próbáltam utolérni, mivel nyilvánvalóan mentem volna tovább egyenesen. - Erre!

- Hogy micsoda? Miért is? - kiáltottam utána és még mindig jó pár lépessel előttem járt, köszönhetően, hogy sokkal hosszabbak a lábai, mint az enyémek. - Várj már meg, hallod!! Most miért kezdtél el ennyire sietni? - váltottam nagyobb tempóra és aki kívülállóként nézett volna minket, eléggé viccesnek találhatta, hogy konkrétan futok Gergő után, továbbra is hozzá beszélve, aki tudom hogy minden egyes szót tisztán hallott és értett, csak úgy hozta kedve, hogy alkalmi süketnek tetteti magát. - Mi bajod van? - kapkodtam kissé a levegőt, amint beértem.

- Nem akartam találkozni a társasággal. Ennyi - felelte mogorván.

- Milyen társasággal? Nem volt ott senki, csak egy lány, aki telefonált - idéztem fel magamban az eddig megtett útvonalat és semmiféle ismerős arca nem ugrott be köszönhetően a sötétnek. Habár kettőnk közül ő a központibb ember, így lehet, hogy tényleg meglátott valakit, akit én nem ismerek.

- Nem szúrta ki a füledet Adrinak a hangja? Mert az enyémet igen - dünnyögte kelletlenül és egyre inkább csendesedett el minden, ahogy távolodtunk a bulinak a középpontjától.

- Várjál csak - torpantam meg most én, amikor is beugrott valami. Gergő pedig csak érdeklődve fordult meg 180 fokban és zsebre dugott kézzel, felvont szemöldökkel várta, hogy most mit találtam ki. - Menjünk vissza.

- Megvesztél? Biztos, hogy nem - rázta tagadóan a fejét és a gyéren felvillanó kék - lila fényekben simán kiolvastam az arcából, hogy teljesen hülyének néz, már csak a feltevéstől is.

- De igen. Lehet velük van Eszter és akkor el tudom kérni tőlem a kulcsomat - terveztem el a fejemben a tökéletes tervet a szobámba való bejutásra. Ezzel az egyetlen akadály Gergő volt, aki természetesen nem hagyta, hogy úgy süljenek el a dolgok, ahogy én azt kiterveltem.

- Gerda, én nem megyek vissza - nyomta meg a "nem" szócskát erőteljesebben.

- Jó, akkor megyek én. Nem kell, hogy velem gyere - közöltem kapásból, mert egyébként nem szerepeltettem a további jelenlétét a másodpercekkel korábbi ötletemben.

- Szerinted fogom hagyni, hogy egyedül a sötétben egy csapat részeg egyetemista között kóvályogj? Ráadásul még azzal sem vagy képben, hogy mi merre van. Ha utóbbi nem lenne, akkor sem mehetsz el egyedül - hadarta és szinte láttam magam előtt, ahogyan barna szemeivel szúrósan mered rám.

- Aaa, csak nem féltesz? - cukkoltam azonnal őt, minél jobban igyekezve elnyomni a kitörni készülő, lemoshatatlan vigyoromat, amit a reakciója váltott ki. Bármelyik lánynak jól esik szerintem egy ilyenfajta megnyilvánulás, az pedig, hogy most ezt pont Gergő mondta nekem, csak minimálisan ad jobb érzést.

- Nem, csak nincsen kedvem keresgélni később, hogy mégis merre keveredtél el. Én meg nem fogok Adrival még többet beszélgetni, mert már ma is túllépett azon a bizonyos határon, úgyhogy mivel én nem megyek oda hozzájuk, így te sem fogsz - kötötte az ebet a karóhoz és hallani lehetett a hangjából, hogy akármit mondanék neki, egyszerűen meggyőzhetetlen.

- Tudod... - sóhajtottam egyet, majd kiélvezve azt, hogy most én csesztethetem végre és nem fordítva, így folytattam: - ... nem kell kifogásokat keresned, hogy miért nem mehetek el. Ha legközelebb velem akarsz időt tölteni, csak szólj és beírlak a naptáramba - ajánlottam fel neki nagylelkűen, mire a kijelentésemet követően beállt közöttünk a néma csend, és csak a háttérből Flo Rida szólt. Egyfelől én arra vártam, hogy erre mit fog szólni, másfelől pedig szerintem ő most dolgozta fel, amiket mondtam neki.

- Abba a naptáradba, ami teljesen üres? Nekem nem kell időpont, ha nem vetted volna észre. Elég megjelennem és előbb - utóbb úgyis velem fogsz foglalkozni.

- Túlságosan sokat képzelsz, nem gondolod?

- Nem, ez az igazság - vágta rá azonnal. - Eszter meg nincsen Adriékkal.

- Talán mindenfelé van szemed, hogy ezt innen, ebből a pozícióból - mutogattam a föld felé, ahol éppen ácsorgott - meg tudod állapítani?

- Nem, de mielőtt kiverted a hisztit, hogy nem figyelek rád, ráírtam Eszterre, aki már órák óta nem elérhető egyébként, sőt Szabira is, akikhez odacsapódtak Adriék. Szóval most ott van az egész csapatuk és nincsen velük. Úgyhogy nem tudom merre kolbászol a drágalátos barátnőd, de nem velük, az egészen biztos - fonta össze maga előtt a karját. - De ha ennyire meg akarsz tőlem szabadulni, akkor csak menj. Idehívjam neked Dominikot támaszként? - villantotta ki a fogsorát kis kedvesen.

- Minden álmom az lenne, de ha már ígéretet tettél nekem, akkor behajtom rajtad - ásítottam a mondat közepén egy hatalmasat és inkább elengedtem a légből kapott ötletemet, hiszen ezzel is húztam az időt. Minél hamarabb töltődik fel legalább egy kicsit a telefonom és elérem vagy Esztert vagy Patríciát, annál hamarabb léphetek le a Rékasi lakosztályból és aludhatok az ágyamban.

- Igen, tudom - sóhajtott egyet, majd tovább haladtunk az épület felé. - Neked a tettek kellenek - tette hozzá egy fokkal halkabban, mire csak elkerekedett szemekkel fordultam felé.

- Mi?

- Te mondtad egyszer, nem én találtam ki - magyarázta röviden, mire gyors kutatást kezdtem végezni a memóriámban, hogy beugorjon, mégis mikor és milyen körülmények között hangozhatott el tőlem egy efféle kijelentés.

Aztán leesett.

A csúfosan elbukott verseny utáni hajnalban, amikor úgymond "kibékültünk" a megcsalós incidens után. Szinte magam előtt láttam, mint egy filmjelenetet, ahogyan Stefiéknél a nyirkos és rohadt hűvös időben kint ücsörgök paplannal beburkolózva, míg Gergő sebbel az arcán várja  a buszt.

- Hihetetlen, hogy neked ilyenek megmaradnak a fejedben - ámultam el már magán azon a tudaton, hogy nemcsak rémlik neki, hogy valaha mondtam ilyet, hanem tartja is magát hozzá.

- Szoktam figyelni, még ha azt hiszed, hogy nem, akkor is. Mi bajod lenne Dominikkal, ha idehívnám kísérgetni?

- Most ezt komolyan kérdezed? - keresgéltem a szavakat, mert nem tudtam, hogy mégis hogyan reagáljak erre. Magától is tisztában van azzal, hogy az ő baráti társaságát nemhogy kicsit, hanem egyáltalán nem bírom elviselni. Egyedül még talán Szabit, mert kivételesen nem akkor állat, mint a többi tag.

- Nem, csak úgy jártatom a számat. Talán nem tetszene?

- Hát nagyon nem.

- Miért? Nem is ismered. Lehet életed szerelmét dobod el, mert nem vagy hajlandó beszélni vele - cukkolt Gergő és annyira érezni lehetett a szavain, hogy nem beszél komolyan, hanem csak szórakoztatja saját magát.

- Túl sok filmet nézel anyuddal, ha már ilyenekről beszélsz - jegyeztem meg mellékesen. - Akárhányszor hozzám szól, legszívesebben pofán vágnám őt, ha már ennyire kíváncsi vagy. Innentől kezdve pedig engem hagyjon békén. Mondjuk múltkor valami olyasmiről magyarázott, hogy meg lett neki tiltva, hogy szövegeljen nekem, amit annyira nem értettem. Nincsen közöd hozzá véletlenül?

- Lehet említettem valami olyasmit, hogy szálljon le rólad, de csak jóbaráti tanácsként természetesen.

- Á, mindent értek - haraptam be a számat és most örültem a sötétnek, amiért nem látta senki, hogy kissé vörösebb színben pompázott az arcom, mint szokott és ebben teljesen biztos vagyok. - De arra visszatérve, hogy mennyit ittam, mégis miért kellett volna többet? - kanyarodtam hátra, mert erre még nem kaptam választ.

- Hogy a fáradságtól ne beszélj össze - vissza, meg értetlenkedj. Észrevettem, hogy nem vagy a szokásos önmagad.

- Szerinted mégis miért akartam menni aludni? Arra való az ágy, hogy ott kipihenjem magamat. Már ha be tudnék menni - dörzsöltem végig karomon, ami tiszta libabőrös lett a feltámadó éjjeli szél miatt.

- Arra is - felelte Gergő és a hangjából hallottam, hogy mosoly, ha már látni nem láthattam.

- Nem akarom tudni, hogy mire céloztál, szóval úgy csinálok, mintha nem is... - akadtam meg a mondat közepén, hiszen az épületük előtti kivilágított árkádokat színtisztán ki lehetett szúrni, illetve azt is, hogy valaki vagy valakik nagyon táncolnak előtte. - ...az ott Dominik? - hunyorogtam, mintha ezzel élesebbé válna a látásom.

- Valószínű, hogy igen - sóhajtott egyet gondterhelten Gergő.

- És mit csinál? Idegrángása van? - fintorogtam, mert ha ez tánc akart lenni, amit ő produkált, akkor nagyon rossz úton járt. Nem mintha nekem kellene leszólnom, mert én magam vagyok az antiritmusérzék, de tudom jól, hogy amihez közöm sincsen azt nem csinálom, mert nem megy és nem akarom lejáratni tulajdonképpen saját magamat. Azt meg tudom tenni ezer másik módon is.

- Kitalálta, hogy Adri után neki is menne a TikTok karrier, szóval ennek a harmatgyenge próbálkozásait láthatod - ismertette a műsort Gergő. - Egész nap nem hagy békén azzal, hogy legyek én is benne, de hiába mondom neki, hogy felejtse el, egyszerűen nem jut el az agyáig.

- Hát nem meglepő, hogy azt akarja te is benne legyél. Eszter elmondása alapján az a videó adta meg az alapot Adrinak is. Egyébként annyira fel lett kapva, hogy most a nagy haverod utánozni akarja?

- Fogalmam sincs - vallotta be Gergő. - Nem szoktam az exeim oldalait nézegetni.

- Ők bezzeg megteszik - csúszott ki a számon, mondjuk nem sok újat mondhattam ezzel Gergőnek, hiszen tudta ő magától is, hogy Klau is meg Adri is rendszeres időközönként végigcsekkol mindent, valamiféle információ után kutatva.

- Ha ez a lelküknek jól esik, csak rajta. Engem nem érdekel különösebben - vonta meg a vállát egy "leszarom" stílusban.

- Haver te vagy az?! - ordította el magát Dominik, ahogy oldalra pillantva észrevette, hogy lépésekre vagyunk a bejárati ajtótól.

- Meg ne szólalj - súgta oda Gergő éppen olyan hangerővel, hogy rajtam kívül más ne hallja meg. Nem mintha bárki itt lett volna a közelünkben. - Nem - nézett át a fejem felett, ahogy Dominikhoz szólt, nekem meg csak összeszaladt a szemöldököm.

- Mi? - kapkodtam közöttük a fejemet, Gergő meg csak a vállamnál megragadva egyszerűen elkezdett maga előtt tolni, egyenesen a bejáraton, ahol, amint beértünk, már el is engedett.

- Akkor bocs, tesó - intett egyet még Dominik, amit az üveg visszatükröződésében láttam csak. Ezek szerint Dominik ilyen mindenkit tesózós ember.

- Hogy nem ismert fel?

- Olyan állapotban van, hogy még magát se ismerné fel szerintem, nemhogy engem - legyintett egyet, mintha semmiség lenne az egész. - Jobbra - biccentett az egyik folyosó irányába, amerre befordult, én pedig nyilván mentem volna egyenesen előre, ha nem szól.

- És nem kellene ránézned, mielőtt kárt tesz magában? - siettem utána, mivel már megint gyorsított a léptein és szerintem menekülőre fogta, mielőtt Dominiknak leesik, hogy amúgy tényleg Gergőt látta.

- Felnőtt férfi, vagy valami olyasmi. Tud magára vigyázni, nem kell gardedám mellé - került meg egy lányt, aki a folyosó falának dőlve, a földre csúszva telefonált. A beszédéből ítélve neki is túl jól sikerült a buli, mert eléggé összemosta a szavakat. Ahhoz képest, hogy ez az épület a "jobb" a saját vizesblokkok miatt, ugyanúgy néz ki, mint a miénk. Mind színekben, elosztásban, stílusban.

- Ha Dominik helyében lenne Eszter, én azért ránéznék - gondoltam bele. Nálunk ez ilyen ki nem mondott szabály volt, hogyha együtt iszunk, akkor mindig figyelünk egymásra és ha baj történne, nem maradunk magunkra. Lehet ez ilyen lányos dolog lehet, mert például Fülöpéknél sincsen ilyen, Konrád meg Bálint is leszarják a másikat, amíg nem kérnek segítséget, de ezek alapján Gergőék is.

- Jó, de ti össze vagytok nőve - vágta rá kapásból.

- Gergő, nem láttam őt órák óta és semmiféle belső megérzésem nincsen, hogy mégis hol a bánatban mászkál. Ha össze lennénk nőve, nem lennék most a nyakadon - ropogtattam az ujjaimat, miközben egy olyan szoba mellett mentünk el, ahonnan rohadt hangos horkolás szűrődött ki. Hiába mondhatóak az ajtók vastagnak, azért ezt az sem képes felfogni. - Chipet fogok ültetni a bőre alá esküszöm.

- Nem erre a helyzetre gondoltam most, hanem általánosságban. Akárhányszor beszéltem veled a nyáron, mindig a közeledben volt. Vagy ő nálad, vagy te nála, vagy valahol találkoztatok. Evidens, hogy odafigyeltek egymásra - pillantott rám oldalra egy másodperc erejéig, miután megállt egy 08-as számú ajtó előtt és a farzsebében kutakodva, az aprócska kulcsot kibogarászta. -  Csak utánad - közölte Gergő, miközben belökte a befelé nyíló ajtót, felkapcsolta a lámpát és félreállt, hogy be tudjak menni előtte.

- Most ez komoly? - tátottam el a számat döbbentem, ahogy bementem a szoba közepére és leesett, hogy ő bizony egyedül lakik. A négy ágyas szoba egyik sarkába volt csak pakolva, amelyik a legközelebb esett a fürdőhöz, illetve még az asztalra, minden más érintetlenül hagyva hevert. - Ez az egész csak a tiéd? - mutattam körbe, a teljes szobaterületre értve, mire ő, elfordította a kulcsot a zárban, ami a kattanás után, immáron zárva lett és a cipőjéből kilépve, belebújt a szimpla fekete papucsába.

- Látsz itt mást rajtam kívül? - került meg, majd mindenfélét, amit a zsebében tartotta az asztalra kipakolta, valamint még a passtartóját is csak ledobta.

- Hogy lehet neked még ebben is mázlid? - pislogtam döbbenten, hiszen a táborban szerintem ő az egyedüli olyan felsőbbéves, aki úgy mentorkodik, hogy nincsen kötve a csapathoz, akihez beosztották, mivel egyben ő látja el a vízimentő szerepet is, így amikor kedve támad leléphet bármikor, de, hogy még egyedül lakjon a szobában is teljes kényelemben, már a pofátlanságot súrolja.

- Nekem semmiben nincsen mázlim, úgyhogy nem értelek - tagadta le egyből. - Ott akarsz ácsorogni egyébként? Mert a töltő itt van, hogyha annyira kell - dobta le az egyik üres ágyra a vezetéket, mire én csak a fejemet ingatva, kissé bosszúsan, odaléptem és a legközelebbi konnektorhoz csatlakoztattam.

- Ó, már be is kapcsolt - örültem meg egy pillanat erejéig, hogy végre van esélyem bejutni a szobámba.

- És téged ez feldob? - méregetett úgy Gergő, mintha valami elmebeteg lennék és nem értené a problémámat.

- Apró örömök, jó? Nincsen más, ami miatt boldog lehetnék, be kell érnem ennyivel. Te összetoltad az ágyakat? - akadt meg a szemem a velem szemben lévő bútoron, ahol Gergő cuccai szintén csak ledobálva hevertek.

- Így otthonosabb - rendezte le ennyivel a magyarázatot, majd hanyatt vágta magát rajta és csak a feje felé emelt telefont láttam.

- Várjál csak - csillant fel a szemem, ha már így az otthonosabb körülményeket hozta fel.

- Ha?

- Mondom várjál - ismételtem magamat, hiszen, amit terveztem, ahhoz szükségem volt a mobilnetemre és mivel még nem jött be a lehetőség a PIN kód megadására, váratott magára a feladatom.

- Istenem Adri, hát hagyjál már - morgott Gergő azonnal, amint megszólalt a félreismerhetetlen Messenger hang.

- Mit akar? - érdeklődtem és kissé furcsának jött le, hogy ahhoz képest, ahogy előttem nyilatkozott róla, most bombázza konkrétan.

- Nem érti meg, hogy nem akarok vele beszélgetni.

- Pedig odakint, amikor a falnál álltatok, nem mintha nagyon bántad volna - jegyeztem meg azonnal, amit meg is bántam egyből, ahogy a szavak elhagyták a számat, hiszen a telefonját lerakva, egyszerűen csak az alkarjára feltámaszkodott Gergő, hogy lásson és az arcán egy sunyi vigyor húzódott.

- Csak nem féltékeny vagy? - kérdezte és hallani lehetett a hangjában, mintha már örült volna szimplán a feltételezésnek.

- Én? - kaptam a mellkasomhoz, miközben a telefonom magához tért. - Mégis miért lennék az?

- Honnan tudjam? Csak úgy mondtad, mintha szarul esne neked, hogy válaszoltam a kérdéseire.

- Témánál vagyunk - rúgtam le a cipőmet, majd törökülésbe helyezkedtem el. - Tudod mi esett szarul? De rohadtul? Hogy még köszönni se köszöntél, amikor arra mentünk Dorinával. Sőt mintha egyáltalán levegőnek is néztél volna - dőltem neki a falnak, ő pedig a példát követve, ugyanilyen pózba helyezkedett el velem szemben.

- Mondjuk azért, hogy ne pánikolj be? - kérdezett vissza reflexből.

- Mégis mitől pánikoltam volna be? Nem félek Adritól vagy ilyesmi - zavart össze pillanatok alatt.

- Amikor szóba jött lent a tónál ez a megcsalásos téma, konkrétan szétestél. Látni lehetett rajtad, hogy valamiért érzékenyen érint a téma...

- És mégis miért? Mert megtörtént - vágtam bele a szavába indulatosan. - Ráadásul miattad.

- Mintha annyira ellenkeztél volna - vonta fel a szemöldöködét kihívóan Gergő.

- Attól még nem volt fair Adrival szemben. Senkivel szemben nem lett volna az - fújtattam, hiszem nem gondolhatja komolyan, hogy rendben van, amit csinált.

- Szóval beismered, hogy élvezted - hagyta teljesen kívül, amiket mondtam és csak a sajátját fújta, amit meg én nem hagyhattam szó nélkül.

- Te tanultad azt, hogy hogyan hagyj figyelmen kívül témát, ugye?

- Most mit vársz Gerda tőlem? Rettegjek, hogy rájönnek vagy essek transzba, mint te, ha meghallom a megcsalás szót? Történt, ami történt, nem vagyok rá büszke, nem is dicsekszem vele, sőt elnyomom jó mélyen magamban - szántotta végig az ujjait a barna hajában, ami ugyanúgy szétállt a mozdulat után, mint azelőtt. Bezzeg ha én csinálnám, úgy néznék ki, mint akit megrázott az áram.

- Mintha meg sem történt volna - egészítettem ki a gondolatmenetét.

- Nem egészen azért - válaszolta , majd a szemembe nézve folytatta: - Azt nem bánom, hogy megtörtént, csak azt, ahogyan.

- És már megint kezded - kaptam el a tekintetemet és szigorúan a lábamat bámulva meredtem magam elé, mert éreztem, ahogyan kezd egyre inkább áramlani a vér az arcomba és az istenért se szeretném, hogy Gergő lásson elvörösödni, mert biztos, hogy azt hallgatnám tőle utána egy jó darabig.

- Mégis mit? - tettette a hülyét, pedig pontosan tudta, hogy miről beszélek.

- Hogy kellemetlen helyzetbe hozol - dünnyögtem és imádkoztam azon, hogy most csörrenjen meg a telefonom, kimentve a szituációból.

- Most ez mégis miért vált azzá?

- Itt utalgatsz, meg... - hebegtem, főleg úgy, hogy az agyam konkrétan nem akart működni. - ...meg zavarba hozol és nem tetszik egyszerűen. Pláne, hogy baromira gáz már arra is visszagondolni, hogy részt vettem egy megcsalásban. És hiába próbálok arra gondolni, hogy szüneten voltatok, meg Adri ezzel párhuzamosan ott vonaglott az Arénában kit tudja kikkel, nem megy. Pedig megpróbáltam nem is egyszer, de egyszerűen nem - ráztam meg a fejemet, mivel nem kevés időt öltem bele abba, hogyha meglátom a lányt, vagy ha hozzám beszél, akkor ne kapjon el a keserű bűntudat. A folyamatot, ha értékelnem kellene és ilyen utólagos hatáselemzést hozzácsatolnom, akkor a sikerességét körülbelül 60%-osra állapítanám meg.

- Oké, itt értem, hogy mi a gáz. Na de legutóbb? - csattant fel, én meg csak a plafon felé pillantva, vettem egy mély lélegzetet. - Vártam volna valamit, erre te mit csinálsz? Fogod magadat és lelépsz.

- Miért szerinted az normális, hogy a szemeszterzárón, amikor megkérdezte tőlem az egyik lány a pult előtt, hogy tudom -e, hogy most van-e barátnőd, rávágod neki, hogy tőlem függ, hogy meddig nem lesz? Hát a pofámról égett a bőr - vettem fel az ő stílusát és kissé indulatosabban emlékeztettem, hogy mégis mi is történt a legutóbbi személyes találkozásunkkor.

- Miért az jobb lett volna, ha mindenki előtt mondom? Mert megtettem volna.

- Akkor már nem élnél - vágta rá automatikusan, mire ő csak horkantott egyet. - Minek voltál egyáltalán ott?

- Mert dolgoztam, idióta.

- Arrébb is lehetett volna.

- Ennyi erővel, akkor miért álltál ott, ahol az én szekcióm van? - váltott át a hülye kérdések feldobálásához.

- Ó, ezt nem kened rám. Nagyon nem - kötöttem ki azonnal, nehogy már én legyek a hibás, amiatt, hogy kínossá tette pár szóval az amúgy egész jó szemeszterzárót. - Fordított helyzetben te mit válaszoltál volna a helyemben? De úgy őszintén.

- Azt, hogy nem sokáig - felelte kapásból és ha eddig nem vörösödtem el, akkor most egészen biztosan. - Vagy valami hasonlót, bármit. Nem csak elmész szó nélkül. Ilyen kosarat még életemben nem kaptam.

- Akkor szokj hozzá - javasoltam neki, majd a gyorshívómon kikerestem egyet számot és mér a hívást el is indítottam vele. - Inkább...felhívom Esztert.

- Csak nem kellemetlenül érzed magadat már megint? - tapintott rá a lényegre Gergő és látszódott rajta, hogy ő ezt a beszélgetést felettébb élvezni. Legalább ő.

- Ezt nagyon jól látod - mondtam egy fokkal halkabban, mert közben már csörgött ki a készülék.

- De mégis miért? Erre válaszolj már nekem, mert már rendesen érdekel.

- Nem tudom, jó? - mutogattam a szabad kezemmel magam előtt, mintha ezzel bármiféle lelki könnyebbséget elértem volna. - Én így vagyok bekódolva. Főleg, hogy még a fogyatékosoknak is leesne, hogy nem tudom mi, de valami van közöttünk, ami így lóg a levegőben, ezzel meg sok most mindent nem tudok kezdeni.

- Szóval akkor van közöttünk valami? - vigyorodott el, ami miatt legszívesebben odamentem volna, hogy képen töröljem.

- Nyilván, de ha te nem így látod, akkor visszaszívom - igyekeztem hozni a legnormálisabb hangomat és nem cincogni.

- Helo, talált tárgyak - kezdett el recsegeni a vonal másik vége, pedig már gondolkoztam azon, hogy lerakom, ha már ennyi csörgetés után se veszi fel senki se. Pechemre nem Eszter volt az.

- Arrg - raktam le a hívást azonnal a férfi hangja után, hiszen mindent megtudtam amit akartam, nem az én dolgom innentől, hogy hogyan keveredik vissza a bolond Eszterhez a készüléke, majd rámentem Patrícia ikonjára a telefonszámának ismerete híján, és hátha alapon megcsörgettem. - Nem hiszen ezt el - fújattam, majd lezárva a képernyőt, csak magam mellé dobtam, Gergő pedig csak kérdően várta, hogy mi történt most. - Az egyik elhagyta a telefonját, a másik meg szerintem alszik. Miért vagyok ilyen emberekkel körülvéve, akik mindig akkor szívódnak fel, amikor nem kellene?

- Szabiék se látták, az előbb beszéltem vele.

- Találjam meg reggel, megverem - tervezgettem előre. Én persze rohanjak ha van valami, ő bezzeg "elhagyja a telefonját is". Kinézem amúgy belőle, hogy megkért valakit, hogy bemondjon nekem egy ilyen szöveget, hogy békén hagyjam.

- Akkor van valami közöttünk, ami a levegőben lóg - tért vissza a kisebb kitérő után Gergő a témánkhoz. Hiába reménykedtem, hogy ott lezártuk, ahol, de ezek szerint ő nem így vélte.

- Istenem, ments meg - hunytam le a szememet egy másodperc erejéig és magamban végigpörgettem egy imát, hátha meghallgatnak a nagyanyámék a mennyben és megsegítenek.

- Tessék - csapta össze Gergő a kezét. - Sokkal jobban bírlak téged Gerda, mint ahogy az kellene. Még mindig a levegőben lóg? Mert szerintem ez eléggé konkrét már.

- Nem vagyok hülye, ezt magamtól is észrevettem - néztem rá egy "nem mondod" arckifejezéssel. -  Csak nem tudom. Vannak olyan pillantok, amikor sokkal több vagy mint mondjuk az a nyomorék Ráday, máskor meg még annyi se. És így olyan furcsa helyzet áll elő, a fejemben meg egymást ölik a gondolatok, hogy most akkor mi van.

- Figyelj szerintem egyértelmű, hogy ebből - mutatott kettőnkre - bármi lehet. Lesz ami lesz, én azt mondom. És nincsen akkor ilyen döntési nyomás.

- Ez nem is rossz - ismertem el elismerően.

- Még jó, hogy nem rossz. Nem szoktam olyan döntéseket hozni - vágta rá azonnal, arcán egy elfojtott mosollyal.

- Ezt még te sem hiszed el - oltottam be azonnal, mire ő csak hangosan felröhögött. - Egyébként tudtad, hogy fogadtak a többiek, hogy mikor jövünk össze?

- Aha, még engem is megkérdeztek, hogy mire tippelek - legyintett egyet, én meg egyik döbbenetből estem át a másikba.

- Mégis melyik volt ennyire hülye? Mondd, hogy nem Fülöp.

- Stefi, azzal az indokkal, hogy a legbiztosabb intervallumot adja meg - magyarázta és mondjuk így már érthetőbbé vált, hogy miért avatták be Gergőt is. Nem bízza a véletlenre Stefi.

- Ez nem csalás?

- Mégis hogy lenne az? Még én magam sem tudom. Mondjuk azt tudjuk, hogyha valaki, akkor az Stefi, aki minden egyes játékban úgy nyer, hogy végigcsalja az egészet.

- Bogdán vonás - rendeztem le ennyivel, mert akárhányszor találkoztam velük és fogadtak vagy játszottak vagy akármi, az nem tiszta játék volt. - Jaj, még el nem felejtem - ugrott be, hogy mihez készültem, mielőtt nyílt lapokat nem terítettük volna le és megnyitottam a telefonom a Spotifyomat.

- Mit? - húzta össze résnyire a szemét, előre is félve, majd amikor felcsendült a Careless Whisper első pár dallama, csak rezzenéstelen arccal bámult rám, mint, aki nem hiszi el a történéseket. - Ez most komoly?

- Te akartad otthonosan érezni magadat, íme.

- Miért pont ezt a számot? Nem lehetett volna valami normálisabbat? - feküdt el oldalra, majd a párnát a fejére szorította, hátha így nem hallaná a muzsikát, belőlem meg kitört a nevetés a reakciója láttán.

- Mesélted, hogy anyud mindig ezt hallgatja, úgyhogy élvezd. Képzeld el, hogy itt járkál fel-le és dalolássza - adtam instrukciókat, miközben a bokaláncomat forgattam, aki nyilvánvalóan beleakadt a zoknimból kiálló egyetlen cérnaszálba.

- Nem akarom. Túl élénken látom magam előtt - dünnyögte a párna alatt, amire csak még jobban nevettem. Annyira hülye tud lenni néha. - Ha nem akarod, hogy megrepítsem a telefonodat, én a helyedben kikapcsolnám.

- Hú, de megijedtem most. Én a helyedben meg annak örülnék, hogy csak George énekel és nem én. Az katasztrofális lenne - húztam el a számat, ahogy hallottam más magam előtt a brutálisan hamis és bűnrossz hangomat.

- Gergőő!! - üvöltötte el magát valaki az ajtó másik végéről, majd erőteljes kopogásmaraton vette kezdetét.

- Ki ez a barom? - kapkodtam a fejemet az ajtó és közte, míg leállítottam a zenét.

- Van egy tippem - morogta kedvtelenül.

- Dominik?

- Egyértelműen. Nézz addig sorozatot - mutatott rá az összetolt ágyra rárakott laptopjára, ami csakúgy töltésen volt, mint a telefonom. - Vagy tudom is én, de ez nem lesz rövid szerintem - sóhajtott egyet és a fejét csóválva lemászott az ágyáról, amit én azonnal befoglaltam és hason fekvésben, felnyitottam a gép tetejét.

- Ez tényleg sokkal kényelmesebb, mint a másik - ismertem el, mire tőle csak egy "ugye?" nézést kaptam.

- Mi van? - kérdezte kissé flegmán Gergő, amikor szélesre nyitotta az ajtót. Szerencsémre pont eltakart a szekrény, így Dominik nem láthatta, hogy én is a szobában tartózkodom, viszont az aprócska résen, ami a bútor és a fal között volt, tökéletesen figyelhettem az eseményeket. Legalábbis addig, amíg Rékasi laptopja be nem fejezi a frissítést.

- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, hát ismerjük már egymást mióta is? Öt, hat éve? - kezdett bele akadozó nyelvvel Dominik a szövegelésbe.

- Kettő - helyesbített azonnal Gergő, én meg az orromat összefogva próbáltam türtőztetni a kitörni készülő röhögésemet.

- Az is sok idő. Mintha a testvérem lennél. És mint jó báttyó...

- Öccs esetleg.

- H?

- Idősebb vagyok nálad - magyarázta neki Gergő szájbarágósan.

- Jó az a pár hét nem számít.

- Egy évvel.

- Az év is csak hetekből áll. Szóval kötelességemnek éreztem elmondani neked, hogy láttam Gerdát egy másik csávóval eljönni ide.

- Anyám - horkantottam egyet, és én is már a fejemet a párnába fúrtam, hogy ne hallja, ahogy én itt vinnyogok. Hogy lehet az, hogy engem felismert Dominik, a saját "testvérét" meg nem?

- Jó, és én ezzel mit csináljak? - rúgta meg a szekrényt Gergő, aki meghallotta, ahogy fuldoklom és ezzel is jelzett, hogy maradjak kussban, ha nem akarom, hogy rám eressze Dominikot.

- Nem tudom haver. Csak szóltam, mert éreztem, hogy kell. Neked erről tudnod kell, hogy nem csak egyedül vagy benne a meccsben ezek szerint.

- Fúú - törölgettem a könnyeimet már. Dominikról egy reality kellene, de tényleg. Ragyogna benne. Időközben betöltött szerencsére a gép, így a böngészőbe bepötyögtem az oldal nevét, majd kikerestem, hogy mégis hol hagytam abba a Gossip Girlt, amit már nem először néztem végig. Egyesek minden karácsonyt a Reszkessetek betörőkkel tölti, nekem meg szokás évente egyszer ledarálni újból az összes évadot.

- Nincsen semmilyen meccs - felelte egy kis idő múlva Gergő, aki szerintem a lehetséges válaszopciók közül válogatott, amit Dominik is megért.

- Nincsen? Akkor vége a tilalmamnak? - kapott egyből az alkalmon a haverja, én meg a fejemet kaptam fel a kijelentésére és reméltem, hogy Gergő jó okból fog kínos helyzetbe hozni.

- Eddig se volt semmilyen tilalmad. Ki vagyok én, hogy megtiltsak bármit is?

- Megölöm - sziszegtem magamnak tulajdonképpen, miközben némán, de feliratosan beindult a félig abbahagyott rész.

- Akkor nyomulhatok?

- Nem - válaszoltam tátogva Gergő helyett, remélve, hogy telepatikus módon eljut hozzá az üzenetem.

- Hát ha hagyja magát - sóhajtotta, én meg csak mélyeket lélegezve nyugtattam magamat. Hogy lehet valaki ennyire szemétláda?

- Értem én, értem. Nem jött össze neked. Sajnálom haver - mutatott csalódottságot Dominik hangja és fogadni mertem volna rá, hogy most szomorúan és együttérzően bólogat. - Attól még nekem segítesz, ugye?

- Fúú, de egy tirpák - kommentároltam magamnak, oda se figyelve Serena és Dan párbeszédére.

- Nem - vágta rá azonnal Gergő.

- Szar mi, hogy ... - csuklott egy hatalmasat Dominik. - Bocs. Na, hogy offos a sztori?

- Rettenetesen - hülyült vele, de annyira lehetett érezni, hogy cinizmussal teli a hangja, hogy ezt észre kellett volna vennie.

- Üvegezős hét perc mennyországot kellene tartani. Szerintem meg tudnám őt győzni akkor - ötletelt azonnal Dominik. Csoda, hogy ennyi baromság után nem fogok migrént kapni.

- Már ha játszana. Gerda, nem partner az ilyenekben.

- Akkor vedd rá. Előveszem a sármomat, és ordí...horkí...na ez nehéz szó - vágott bele újra Dominik, amit akart mondani. - Hódítok.

- Jó, majd ráveszem. Még valami van?

- Reggel jössz majd edzeni?

- Még nem tudom, majd meglátom, hogyan kelek fel.

- Meg kell keresnem Fülöpöt most azonnal. Nem tudod merre van?

- Nem, de remélem, hogy jó messze innen. Találd fel magadat - javasolta neki Gergő, majd válaszra se méltatva, becsapta előtte az ajtót.

- Most komolyan? Miért vagy ennyire aljas? - dobtam neki egy párnát, amit beljebb sétált. Nyilvánvalóan a célom az volt, hogy pofán vágjam vele, de mivel Gergőről volt szó, így egyből elkapta.

- Talán nem szórakoztál jól rajta? - vágta vissza hozzám a párnát, majd az asztalára kirakott bokaláncaimat forgatta az ujjai között szemügyre véve, amiket miután sikeresen kibogarásztam a cérna közül, jobb a békesség alapon oda raktam.

- Nagyon nem. Eddig is idegesített, ezután majd még inkább fog, hála a bátorításodnak - morogtam és felvettem a hangerőt, hogy necsak nézzen, de legalább halljam is az eseményeket.

- Hagyjuk már. El fogja felejteni, a világát nem tudja. Hát engem nem ismert meg, amikor jöttünk be. Tulajdonképpen azt pofázta, hogy látott velem eljönni.

- Remélem igazad lesz, mert ha nem akkor esküszöm, hogy elküldöm hozzád - tettem ígéretet előtte, amit be is fogok tartani, ha szükséges.

- Majd ha kizárólagossá válik minden, akkor leállítom őt is, meg ha kell mást is. Addig meg sok sikert - villantott felém egy győztes mosolyt, előre tudva, hogy erre úgysem fogok mit mondani. Ennyit arról, hogy 1-1 az állás, mert amúgy ha tényleg vezetnénk már lenne 1-8, az ő javára. Ha nem több.

- Annyira utállak - mormoltam az orrom alatt és inkább visszavarázsoltam magamat az Upper East Sidera.

- Mit nézel? - ült le mellém, majd a képernyőre pillantott, ahol éppenséggel egy Nate volt nagy magyarázatokban. - Ezt Adri is szerette - ismerte fel a szereplők alapján a sorozatot.

- Kikapcsoljam? - ajánlottam fel egyből.

- Minek? Ez egy sorozat, ezer ember nézni. Nem érdekel, hogy te is meg, anno ő is - vonta meg a vállát lazán.

- Igaz.

- Ez az a Dan gyerek nem? - bökött rá Penn Badgley által megformált karakterre, mire én csak csak elkerekedett szemekkel néztem rá, várva a magyarázatot, hogy mégis honnan tudja. - Nem egyszer néztem vele, jó? Főleg amikor ilyen önfeláldozós kedvemben voltam.

- Igen, amúgy ő az.

- Emlékszem mindig oda volt érte, de nem értem miért - csóválta meg a fejét, miközben tovább nézte a történéseket.

- Danért? Komolyan? - ámultam el. - Hogy lehet ennyire vak valaki? Hát hallo, itt van Chuck Bass - mutogattam rá a szerintem legjobb karakterre az egész sorozatból.

- Azt hittem, hogy te Nate fan vagy.

- Tévedtél.

- Nem gáz, hogy elmegyek zuhanyozni? - kérdezte hirtelen Gergő, míg én tovább néztem a sorozatot.

- Felőlem - vontam meg a vállamat, majd a laptopjának a képernyője irányába mutattam. - Én elleszek. Meg amúgy is, ez a te szobád. Azt csinálsz, amit akarsz.

- Szólj, ha van valami - állt fel az ágyról, mire a matrac megemelkedett, ahogy egy jó adag súlytól megszabadult. Nem mintha Gergőn sok felesleges lenne, mert egy grammnyi sincs a meglátásom szerint, de azért a magára pakolt izomtömeg is eléggé sokat nyom.

- Majd visítok - indítottam el a következő részét a sorozatnak és valamiért volt olyan érzésem, hogy nem igazán zavarja Gergőt, hogy lemarad róla, de bármiféle rossz szó nélkül tűrte és ha szidta is, azt csak magában tette. Hiába próbáltam minden erőmmel az aktuális részre összpontosítani, fél szemmel azért figyeltem, ahogyan kotorászik a sporttáskájában, kihúz belőle egy sötétszürke törülközőt, valamint egy ujjatlan, hónaljrésznél baromi mélyen kivágott fehér felsőt, egy ugyanolyan színű szürke shortot, mint amilyen a törülközője, valamint egy alsót, majd az egybe összefogott cuccaival, besétált a fürdőbe. Másodpercekkel később megnyílt a zuhany csap, én pedig a párnát magamhoz ölelve, próbáltam elvonatkoztatni a helyzettől attól, hogy Gergő tőlem csak lépésekkel arrébb zuhanyzik és belemélyedni Chuck és Blair toxikus viszonyába, ami eléggé nehezen ment azért. Sőt, nem tudnám felidézni, hogy miről is volt szó.

[...]

Csodálatos érzés egyszerre arra kelni, hogy fulladsz meg a szokatlanul nagyobb melegtől, valamint, hogy minden irányból üvöltenek. Kintről, szemből, a fal másik oldaláról, szóval tényleg minden felől.

- Csapj már rá a falra, Eszter - motyogtam csukott szemmel, éppen hogy csak magamhoz térten és nem állt szándékomban felkelni, túlságosan is kényelmesen feküdtem. Választ nem hallottam tőle, azonban a csípőmet szorítás érte, mire azonnal kipattant a szemem. Már vártam, hogy Eszter fog bökdösni, hogy keljek fel, mert szokott amúgy olyat csinálni, csak most nemhogy őt nem láttam, hanem még az undorítóan kicsi szobámat se, hanem egy alvó Gergővel találtam szemben magamat. És bizony tőle érkezett az a bizonyos szorítás, ugyanis az egyik keze a csípőmön pihent, még a másik csak lefelé lógott az ágy másik széléről. Én féloldalasan feküdtem, az oldalához simulva, míg az egyik lábamat átvetettem a félig betakarózott Gergőn, ráadásul még az egyik karom is a hasán pihent. Látszólag őt nem igazán zavarta a szituációt és békésen, kissé szuszogva aludt tovább, miközben az össze - vissza álló barna hajtincsei közül néhány a homlokára tapadt, gondolom a melegtől.

- Jézusom - ugrottam egyet fekvő pozícióban és átrántotta a lábamat és karomat a saját oldalamra, amikor nagyjából kitisztult előttem a kép és eljutott az agyamig, hogy mégis milyen helyzetben vagyok, ezzel pedig a legnagyobb probléma az volt, hogy mivel az ágy szélén feküdtem és elveszettem az egyensúlyomat, így konkrétan egy hatalmas puffanás keretében legurultam a földre. - Áú!

- Ugye nem törted fel a parkettát? - jött egy kérdés a rekedtes, álmos hangú Gergőtől, aki ezek szerint nem aludhatott olyan mélyen, mint ahogy az én gondoltam. Gyorsan felpattantam a földről, majd miután leszedtem a körém csavarodott paplant, lesöpörtem magamat, mintha mi sem történt volna. Gergő csak az alkarjára támaszkodva, egyetlen szó nélkül nézte végig, ahogyan próbálom rendbe szedni magamat. A szobában körülnézve láttam az asztalra átrakott laptopot, szóval a bealvásom dátumát a zuhanyzása köré tudnám belőni, hogyha kellene.

- Egyébként... - köszörültem meg a torkomat és igyekeztem normális hanglejtéssel beszélni. - Te miért ölelgettél?

- Én? Te másztál rám és voltam olyan úriember, hogy nem keltettelek fel - húzta fel magát immáron ülő helyzetbe és az arcát dörzsölgetve, keltegette saját magát.

- Na persze és ezt higgyem is el, mi? - néztem rá szúrós szemmel.

- Tudtommal ez még mindig az én ágyam.

- Azt mondtad, hogy nyugodtan foglaljam el magamat... - emlékeztettem az éjjeli beszélgetünk egyik részletére.

- Igen, használhattad. De egy szóval sem mondtam azt, hogy elfoglalhatod.

- Miért nem aludtál egy másikon?

- Ismétlem, ez még mindig az én szobám. Mit vártál? Hogy majd áttelepszem arra, amelyik nyikorog, vagy amelyik olyan kemény, mintha matrac nem lenne rajta?

- Igen, pontosan ezt. Vagy azt, hogy kelts fel és rakj ki a szobából.

- Most ezen miért pattogsz? Nem történt semmi, csak aludtál meg én is, ahogy a normális emberek szokták.

- Ilyen kis összebújva szoktál aludni gondolom Szabival is, amikor nála csövelsz egy - egy buli után - fontam össze magam előtt a karomat.

- Pontosan, néha még jó éjt puszit is ad - felelte egy halvány mosollyal és éles szarkazmussal a hangjában.

- Egyszerűen hihetetlen - túrtam bele a hajamba, majd a telefonját megemeltem, hogy csekkoljam az időt, ami már fél 9-et mutatott. - Baszki - kiáltottam el magamat, majd egy terepszemlét követően, a cuccaimat kezdtem összeszedni.

- Mi az? Rájöttél, hogy te másztál rám? - váltott át a mosolya vigyorra, amitől falra tudtam volna mászni, hogyha nem lettem volna totális késésben.

- Pénzbe mernék fogadni, hogy nem így volt - huppantam le az egyik ágyra, ami tényleg baromi kemény volt és az egykoron fehér, most már szürke zoknimat szenvedtem fel a lábamra.

- Ne tegyél fel rá sokat, nagyot fogsz bukni. Tudod, mit a fura?

- Nem, de gondolom, mindjárt elmondod - hadartam és már csak egy csoda, hogy egyáltalán megértette, amit neki pofázok.

- Általában én szoktam lelépni sietve a lányoktól és nem pedig fordítva - vallotta be, amivel sok mindent nem tudtam kezdeni jelen helyzetben, hiszen azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem.

- Te szegény. Nem látod, hogy hol a telefonom? - forgolódtam, mert emlékeztem, hogy hova tettem, de most nem volt ott.

- Sarokban - mutatott a háta mögé Gergő, majd hasra vágta magát és úgy nézte, ahogyan én szaladgálok össze - vissza. - Hova sietsz ennyire?

- Mindjárt vége a reggelinek, előtte még azért be kell ugranom zuhanyozni Fülöphöz, meg átöltözni a szervezős szerkómba, ja meg Konráddal is beszélni, hogy ma mégis mit kell csinálnom. Mindezt másfél órán belül, mert ahogy vége a reggelinek onnantól indulnak a programok és meghalok - meséltem egy nagy vonalakban a teendőket, majd összeráncolt szemöldökkel megpördültem a tengelyem körül, hogy szembe kerüljek Gergővel, aki továbbra is csak hason fekve bámult engem. A szomszéd szobából meg áthallatszódott az éppenséggel elinduló Calvin Harris dal, aminek az első sorai hallatán csak mélyen beszívtam a levegőt. 

- "I feel so close to you right now, it's a force field
I wear my heart upon my sleeve, like a big deal" - énekelte CH, miközben én csak csendben hallgattam, Gergő pedig csak kérdően nézett rám, hogy mégis mit akarok mondani. Valamiért annyira illett a szám a helyzetre, mint még soha. Ahogy ott pörögtem a szobában, Gergő meg csak a szokásos stílusában be-beszólogatott, egyáltalán nem váltott ki idegen, újszerű érzést bennem, hanem mintha...mintha teljesen megszokott, mindennapi lett volna mindez. Mind fizikai, mind pedig lelki közelség megvolt ebben a jó pár percben közöttünk, ami egyszerre volt megnyugtató és megfélemlítő.

- Lefagytál? - zökkentett ki a gondolatmenetemből Gergő, aki továbbra is csak várta a mondandómat.

- Ja, nem. Csak a zenét hallgattam, meg fordítottam a fejemben, meg...meg tök rég hallottam és megörültem... - hebegtem össze - vissza, mire ha kívülálló lenne a lelkem, jól pofán vágtam volna magamat, hogy ne essek már szét darabokra.

- Aha - bólintott nem túl meggyőzően Gergő, mint aki nem hinné el, amiket összehadoválok neki és fogadni mertem volna, hogy most ő is a dalszövegre koncentrált.

- Mindegy. Nem valami olyasmit mondtál, hogy edzeni akarsz menni? Mert ahhoz képest egész lazán érzed magadat - tértem vissza önmagamhoz a kisebb kilengésem után.

- Csak tervezgettem, az nem jelenti azt is, hogy meg fog valósulni. Amúgy tényleg nem rossz ez a szám - ismerte be egy visszafojtott vigyorral, amire igyekeztem nem odafigyelni. Még a vakok is kiolvasták volna az arcából, hogy tisztában volt vele, miért fagytam le a szöveg hallatán. A hülye szomszédjának is, hogy pont ezt a zenét kellett hallgatni, pont akkor, amikor én itt vagyok. - Itt fogsz hagyni valamit, ha ennyire kapkodsz - közölte velem, amikor már a kilincset nyomtam le az ajtón, hogy elhúzzak.

- Nem fogok.

- Biztos? - nézett az asztal irányába, én pedig csak követtem a tekintetét és megpillantottam a félig lelógó passtartómat, ami nélkül még a szobából se mehetek ki.

- Argg - morogtam az ég felé nézve, miközben visszatrappoltam érte, majd a nyakamba lökve, most már tényleg nekivágtam a napnak.

- Reggelit tegyél félre nekem - szólt utánam szórakozottan, továbbra is az ágyon fetrengve és kicsit sem érdekelte azt, hogy neki is dolga van egyébként, csakúgy, mint nekem.

- Jó - kiáltottam neki vissza mérgesen és kissé nagyobb hangerővel, mint kellett volna, majd jó hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. A folyosóra még ki lehetett hallani, ahogy Gergő fennhangon röhög a bénaságomon, de inkább tudomást sem véve róla, a telefonomat magam előtt tartva igazgattam a hajamat, még mielőtt bármi félreérthető jelet mutatnék.

Habár még a hülye is levágná, hogy pont a reggeli idősávjában, nem a nappalra kötelezően előírt kari szerkóban, hanem a tegnap esti gyűrött cuccomban nyomulok visszafelé, el a nyüzsgéstől, kissé nagyon nyomott fejjel, szerte - szét álló hajjal, nyilván nem a helyemen töltöttem az éjszakát.

Csak remélni tudtam, hogy az én hülyéim közül viszont egyik se fog lófrálni pont arrafelé, amerre én megyek, mert akkor engem tényleg szétszednek.