— augusztus 17, péntek reggel

- Kissé kialvatlan vagy - jegyezte meg Konrád, miközben már ötödjére akartam állva elaludni.

- Észre se vettem - ásítottam egy óriásit újból, körülbelül öt percen belül már vagy hatodjára. Nincs mese, nem sokat aludtam az éjjel, vagy jobban mondva, inkább semennyit se.

- Meleged volt?

- Mi? - néztem rá értetlenül, mert valahogy nem tudtam hova tenni, hogy ez hogy jött ide.

- Amiatt nem tudtál aludni, nem? - kérdezte konkrétabban, mire megvilágosultam. - Nálunk is úgy megrekedt a levegő, hogy elgondolkoztam azon, hogy kint alszom az ebédlőnél.

- Ugye tudod, hogy akkor a képed tele lenne firkálva? - kerültem meg két csajt, akik kukászsákokba gyűjtötték össze az éjjel / hajnal folyamán eldobált szemetet. Nem kész móka és kacagás a rendes mentoroknak sem élete, hiszen ezt nekik kell megcsinálni, köszönhetően Flórának, aki annak a híve, hogy olyan vagy legalábbis hasonló állapotban adjuk vissza a helyet, mint amilyenben kaptuk. Ez egyébként is természetes lenne, családi nyaralások alatt kivitelezhető könnyedén is, viszont így, hogy több százan vettek részt a programsorozatban, eléggé macerás lenne, hacsak nincsen kapcsolata a TAKkal, vagyis a Takarító Kommandóval.

- Ezért nem mentem - forgatta a szemét, hiszen pontosan tudta ő is és én is, hogy ki az az illető, aki ilyesmire vetemedne.

- Amúgy Eszter horkolt, nálunk járt a levegő valamennyire - kamuztam egy kicsit, ugyanis, amikor eljöttem, tényleg azt tette, de már fülsüketítő hangosan. Most az, hogy miután leléptem is folytatta-e vagy sem, csak a jóisten tudja. Meg ha felkelt az éjszaka folyamán Patrícia, akkor ő.

- Olyankor én sem tudtam miatta aludtam - húzta el a száját Konrád és fogadni mernék rá, hogy hallotta is a fülében az exbarátnője produkcióját.

- Hogy nem hagynak még ilyenkor sem - sétált el mellettünk egy srác kifejezetten dühösen. Ezek szerint jól sikerült az ébresztés kifejezetten, ahova nekünk is menni kellett volna. A hangsúly persze a volnán van, mert ez nem jött össze és még mázli, hogy Fülöppel újra jótestvéri viszonyunk van, így simán beugrott helyettünk. Mentségemre legyen mondva, hogy nem miattam nem sikerült odaérni a megbeszélt időre és helyre, mert én tényleg időben felkeltem, összekészültem, amibe még belefért az is, hogy háromszor összevesszek közben Gergővel kis banális dolgokon, el is indultam, csakhogy először nem tudtam elérni Konrádot, mert nem vette fel. Hívtam Bálintot, de csakúgy elérhetetlenné vált. Aztán ha már a II-es épületben voltam alapból, felmásztam a megfelelő szintre, felkeltettem az ajtóverésemmel a fél emeletet, de úgy sem volt semmi. Akkor lekóvályogtam az "irodába", ott is sehol senki. Utána összefutottam Kornéllal, aki felvilágosított, hogy már az I-es előtt várakozik mindkettő, viszont amire odaértem, felszívódtak. Mint a bújócska komolyan, olyan volt az egész. Én mentem az egyik irányba, Konrád meg a szöges ellentétjébe. Közben persze elkezdődött a mulatság is, özönlöttek ki a szobákból a gólyák, meg a kidőlt mentorok is, többek között Eszter is szőrmés papucsában és csodálom, hogy nem dobott meg vele, amikor észrevette, hogy ott körözök, mint gólyafos a levegőben. Flóra a konyhásoktól kért sámlin állva elmondta a búcsúzó beszédét, aztán végre összefutottam a barmokkal, akik engem kerestek, de közben meg én is őket. Persze mindkettő későn kelt fel, töltőn hagyták a telefonjukat és a walkie - talkien akartak elérni, ami meg nálam nem volt, úgyhogy teljesen off volt az egész helyzet. Mondjuk ezek után nem is csodálom, hogy a lépésszámlálóm már 7:47 perckor 4782 lépést mutatott. Legalább simán meglesz a napi tízezer.

- Szegényt mindjárt megsajnálom - csóválta meg épphogy a fejét Konrád.

- Nekünk még így is korábban kellett felkelnünk, mint neki - fontam össze magam előtt a kezeimet. Nagyon empatikusak vagyunk mindketten. Eléggé azt az elvet valljuk, hogyha mi nem alszunk, akkor más sem.

- Figyelj csak - kezdett bele Ráday, mire felvontam a szemöldökömet afféle "hallgatlak, figyelek" stílusban. - Mi jóban vagyunk, ugye?

- Attól függ - hőköltem kissé hátra, mert váratlanul ért. Nem szokott ő ilyeneket kérdezni. Gyanús. - Miért?

- Szeretnék kérni egy szívességet... - vett egy mély levegőt és mielőtt konkrétan kimondta volna, hogy mit akarna, félbevágtam. Ugyanis mindezt úgy tette, mint aki erőltetetten próbálja a komolyságot alakítani, ő pedig ezt nagyon nem szokta. Ha kér valamit, akkor az reflexből jön és nem kérdezni meg külön, hogy jóban vagyunk-e meg a kerítést, hanem azonnal kiböki.

- Nem fogok nevezni veled a versenyre - kötöttem ki azonnal, ő pedig egy "nem hiszem el" stílusban széttárta csak a karját.

- Honnan tudtad, hogy ezt akarom?

- Rutin - legyintettem egyet. - Felejtsd is el - zártam volna ezt a témát azonnal, csakhogy ő ezt nem akarta ennyiben hagyni.

- De miért nem akarod ennyire? Múltkor nem is kellett győzködnöm...

- Múltkor más volt a helyzet - szakítottam félbe újból, míg előszedtem a telefonomat, mert anyámtól megérkezett a válasz.

"Még reggelizek addig ráérek, de fél körül indulok dolgozni."

- Jó, értem, hogy apád mennyire örült, amiért igaza lett és ez tántorít, de most tényleg jobbak lennénk és meg tudnád neki mutatni... - próbálkozott újból hátha alapon. Csakhogy ebben a sztoriban nincsen olyan, hogy hátha.

- Nem - villantottam valami kínos nevetésszerűséget, ami eléggé hisztérikusan hangozhatott. - Nem érdekel többé, hogy mit gondol az apám, hogy tudnám az ellenkezőjét bebizonyítani arról, amit gondol, amit csinálok ezentúl, azt csakis magam miatt fogom, senki más miatt nem.

- Eddig is ezt mondtad - mosolyodott el halványan.

- Az lehet, de most komolyan is gondolom - feleltem teljes magabiztossággal. - Felhívom anyámat - mutattam fel gyorsan a mobilomat, mielőtt még újabb kör felesleges rábeszélési monológba kezdene bele.

- Tíz percem van, gyorsan mondd, akármit is akarsz - közölte anya velem köszönés nélkül, miután fogadta a hívásomat.

- Kitalálom. Bridgertont néztél egész éjjel és elaludtál megint? - tippeltem azonnal, hiszen amióta beköszöntött a nyár és anya rettentően kínlódik a meleg miatt, még úgy is, hogy a klíma folyamatosan 25 fokon tartja a házat, rendszeresen Netflix sorozatos maratonikat tart éjjelente. A legfrissebb infóim alapján pedig az említett sorozatot pörgeti ezerrel.

- Aha, de már csak 3 rész van hátra. Úgyhogy ha tudsz valami jót, akkor szólj.

- Jó - válaszoltam neki, míg arrébb sétáltam az árnyékba. - Ica mama ott van már?

- Még nincsen, de délután megyek majd le érte az állomásra.

- És figyelj már - rugdostam egy kavicsot, majd ahogy felnéztem már az fogadott, hogy Gergő átvette a helyemet és Rádayval traccspartozik nagyban. - Nagy gáz lenne, ha én még nem mennék haza?

- Eszter? - sóhajtott egyet a vonal másik végén.

- Nem egészen.

- Akkor az a kékhajú lány? Hogy is hívják...Stefánia, nem?

- Igen, úgy hívják, de nem. Nem hozzá akarok menni, hanem Budapestre.

- Dorinához? - érkezett egyből a döbbent kérdés anyától.

- Akkor már Dorina akár az éjszaka közepén is szólt volna neked - utaltam arra, hogy a nővérem nem tipikusan toleráns személy, akármi újdonsága van, a nap bármelyik szakaszában képes lenne zaklatni.

- Ha nem hozzá, akkor ki van Pesten, akivel jóban is vagy...- motyogott és szinte láttam magam előtt, ahogyan kissé csücsörítve különböző lehetőségeket kreál a fejében. - ÚRISTEN!

- Hm?

- Mondd, hogy Rékasi Gergőhöz akarsz menni - "fohászkodott" anyám, vagy hát valami olyasmit produkált.

- Mi? Te ezt honnan tudod? Vagy mi? - zavarodtam össze teljesen. - Mármint igen, hozzá, de...

- Luca mutogatott képeket, meg Insta sztorikat, ahol feltűnő módon, mindig egymás mellett vagytok és én már akkor mondtam neki, hogy ez nem véletlen - avatott be anya. - Istenem, hogy én most mennyire örülök. VÉGRE!

- Akkor mehetek?

- Még szép, hogy. Haza se kell jönnöd, ha nem akarsz.

- Hát kösz - nevettem el magamat. - Jó tudni, hogy ennyire vársz minket haza!

- Erre vártam már mióta, hogy ne legyél magányos meg egyedül és végre.

- Jobban örülsz ennek a hírnek, mint én - forgattam a szememet unottan. - Akkor majd jövő hét elején megyek valamikor.

- Feldobtad nemcsak a napomat, de még az egész fos hetemet is - áradozott tovább és szerintem meg sem hallotta, hogy én miket mondtam neki.

- Hát jó... - ráncoltam a szemöldökömet egyfelől a reakciója miatt, másfelől meg azért, mert Stefi gyanúsan méregetett vagy három lépésnyire tőlem embereket. - Hagylak készülni, akkor majd beszélünk.

- Erre borozni kell este... - tervezgette a programját azonnal, mire csak kinyomtam őt. Lehet észre se vette, annyira el volt foglalva igazából...saját magával. Én meg inkább odamentem a Bogdán lányhoz.

- Mit láttál? - meredtem abba az irányba, ahol Stefi állt és bámult, ahogyan mellé értem. Azon kívül, hogy Gergő meg Konrád beszélgettek kissé bizalmas módon, semmi egyéb "gyanús" nem volt látható.

- Azt még én sem tudom pontosan, de valami sunnyogás megy itt - hunyorgott eszelősen. - Megérzem az ilyeneket.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - mondtam teljesen őszintén, mert tényleg sejtelmem sem volt, hogy mégis milyen összeesküvés - elméletek születhettek az ő fejében. - Nincsen üldözési mániád?

- Tessék?! - szaladt fel a szemöldöke körülbelül az égig.

- Csak mert mindig, ha Ráday van a képben, akkor a legrosszabbra gondolsz.

- Van rá okom, azért. Ő maga a sunnyogás fogalom megvalósítója. Még a szeme sem áll jól - magyarázta belelkesedve.

- Hát biztos... - hagytam rá. Úgyis azt fogja csinálni, amit akar, őt nem lehet lebeszélni semmiről se. - Nem jössz reggelizni? - tereltem el a témát azonnal.

- Még ma van reggeli? - lepődött meg.

- Aha - feleltem furcsán. - Miért ne lenne?

- Mert pár órán belül el kell innen húzni. Azt hittem, hogy nincsen ma már semmi se - vonta meg a vállát. - Mondjuk mázli, hogy már felvoltam az ébresztőkor, mert lehet eggyel kevesebb foga lett volna annak, aki verte a szobánk ajtaját. Erről tudtatok, mi?

- Lehetséges, hogy Flóra említett valami ilyesmit - fogalmaztam finoman, pedig már azóta tudtuk, hogy az utolsó reggelt is egy kis frissítő ébresztővel zárjuk, amióta a programot megtervezték, átvariálták, módosítgatták és végül jóváhagyták véglegesen.

- Akkor még egy utolsó úr reggelije legyen - kapta elő a telefonját, én pedig egy szón megakadtam.

- Úr reggeli?

- Úrvacsora nem lehet, mert reggel van - legyintett egyet, ezzel tökéletesen megmagyarázva az értetlenkedésem okát, majd pedig pár pillanattal később, a kezemben szorongatott telefon képernyője felvillant.

"Toljunk utoljára egy közös reggelit?" - érkezett egy kérdés Stefitől a közös csoportunkba. Mire elolvastam alapból az értesítést, egyből érkezett a többi válasz sorban.

- Megyünk közben? - kérdeztem Stefitől fel sem nézve a telefonból, hogy végigérjek az egyre felpörgő beszélgetésen.

- Aha - motyogta és ő is belemélyedt a sajátjába. Körülbelül, mint két zombi úgy indulhattunk meg vonszolva magunkat az ebédlő felé.

Róza: JÓ!

Bálint: Mikor?

Stefi: legyen mondjuk úgy körülbelül...MOST

Nina: Indulok akkor.

Eszter: Nem láttad a fekete csipkés bralettemet?

Konrád: Mi?

Dávid: De Eszter, rajtam van most.

Eszter: Juj, juj. Ezt Gerdának akartam. Sry mindenki.

Konrád: Menj szemészhez.

Fülöp: Akkor Gerdán van, nem Dávidon.

- Eszterrel mi van? - kérdezte hirtelen Stefi, tekintve , hogy a barátnőm üzeneteiből lerí az, hogy azt se tudja merre van arccal.

- Szét van esve - néztem fel egy pillanatra a telefonomból, majd elküldtem az üzenetet, amit közben gépeltem.

Gerda: Az asztalra láttam ledobva.

- Azt észrevettem - dünnyögte.

Stefi: Akkor lehet saras.

Eszter: Miért lenne az?

Fülöp: Hogy esne be a sár az ablakon?

Róza: Nem beesik, hanem beviszik inkább.

- Jaj, ne - csúszott ki a számon hangosan, majd oldalra sandítottam és láttam, hogy Stefi sunyin vigyorog. - Akármit is csinálj, felejtsd el - szóltam rá azonnal. Voltam már párszor tanúja annak, amikor ilyen fejet vágott, olyankor pedig csak ő élvezte az általa teremtett káoszt.

Fülöp: Azt hogyan? Csak nem olyan hülye egyik sem, hogy pörög az asztal tetején redvás cipővel, mint a bugócsiga.

- Késő - horkantott egyet Stefi és abban a minutumban ért a támadása.

Stefi: Gergő sáros még a cipőd? Vagy már sikerült megmosni?

Fülöp: Hogy TESSÉK?!

Fülöp: MIRŐL MARADTAM LE?

Fülöp: Látom, hogy nézed Gerda. Ne lapulj.

Fülöp: Magyarázatot követelek!!!!

Bálint: Nyertem???

- Köszi, most majd hallgathatom - nyomtam ki nemcsak az appot, netet, de még a rezgést is, ha netalántán Fülöp elkezdene hívogatni, ne halljam.

- Ezt tudod jól, hogy miért kaptad - tette el hasonlóan hozzám Stefi a saját telefonját.

- Öhm... - gondolkoztam el, mert semmilyen releváns ok nem ugrott be, amivel ártani vagy esetleg kitolni tudtam volna vele. - Nem.

- Mert hagytad, hogy tegnap bedobjanak végül a tóba - dühödött be már a gondolattól is a lány.

- És szerinted én mivel akadályozhattam volna meg ezt? - húztam ki a menza ajtaját, ahol egyszerre több dolog is történt. Nyilvánvalóan a felvizezett meleg tea és a fülledt, megállott levegő telibe kapott, rendesen kezdtem érezni, ahogyan folyik a víz a tarkómnál, de nem is ez volt a legdurvább, hanem hogy a mindig fullon lévő, oltári hangos, hosszú sorokban kígyózó emberek sokasága helyett, konkrétan kihaltság fogadott. Egy - egy asztalnál ültek páran, akik vagy halkan beszélgettek, vagy zenét hallgattak, esetleg még azon dolgoztak, hogy az éjszakai tivornyázás következményeit hányás nélkül éljék túl.

- Jézusom, de para - torpant meg mellettem Stefi és pontosan úgy nézhettünk ki, mint amikor úgy érkezik meg valaki 9.-be, hogy nem ismer senki, nem ment el a gólyatáborba és totálisan halálra van rémülve. - Ha sötétben lennénk, lehet megkockáztatnám, hogy horrorfilmet forgatnak.

- Legalább nincsen sor - kapartam össze magamat, mivel ismét nyikorogva kinyílt az ajtó és nem tudott a srác beférni tőlünk, amiért pont a bejárat előtt változtunk élő szoborrá. - Tessék - nyújtottam oda egy tálcát Stefinek is, majd egymás mellett állva, válogattunk a reggeli felhozatalból. - De most komolyan. Hogy állíthattam volna meg Rádayt szerinted?

- Azt nem tudom, de te tudsz hatni rá. Mondtál volna neki két - három mondatot, amit ő ért, én meg sosem, el is felejti akkor, amit elkezdett - vonta meg a vállát, miközben elemelte a zsemlét és májkrémet tartalmazó tányért.

- Rávehetted volna te is. Te harcolsz vele folyton, nem én - nyúltam el mellette, hogy én meg a vajas zsömlés tányért halásszam ki.

- Tudod te milyen nehéz úgy megrugdosni, hogy közben nem a talajon állok? Hát nagyon - meresztgette a szemét.

- Képzelem mennyire - hagytam rá inkább, mert nekem nem szokásom rugdosni embereket. - Nagyon égető, de hova üljünk ekkora tömegben? - kérdeztem cinikusan, ahogy megfordultunk nagyjából egyszerre és szembe találtuk magunkat az ürességgel.

- Húha, nem tudom. Gyere mögöttem, majd én töröm az utat, ebben a tumultusban - válaszolt Stefi hasonlóképpen, mint én. - Te, az ott Dávid, Villő meg Róza? - torpant meg hirtelen, én meg majdnem nekimentem, mert nem számítottam rá.

- Aha - léptem kissé oldalra, hogy lássam, merre is bámul.

- Hogy kerültek ide ilyen hamar? - vette feléjük az irányt.

- Lehet már itt voltak, amikor írtál a csoportba, vagy nem messze.

- Hát ti? - vágódott le Villő mellé, én pedig az asztalt megkerülve, átvetettem a lábam a lóca felett és Dávid mellé beültem.

- Mi ez a bőrönd? - nyújtottam ki a nyakamat, mint valami elcseszett béna zsiráf, mert kiszúrtam a szeme sarkából az ebédlőbe nem illő lila utazó alkalmatosságot.

- Hát innen egyből megyünk haza - magyarázta Róza, mire én csak bólintottam egyet.

- Ünk? - akadt fenn a többesszámon Stefi. - Kivel?

- Aha, Gergővel. Ha már ő is jön Pestre, meg én is, akkor együtt megyünk - vonogatta a vállát Róza, majd rám nézett, mintha arra várt volna, hogy bármiféle rosszallás vagy hasonló reakciót tükrözzön az arcom.

- Mikor értetek ide? - ismételtem meg Stefi eredeti kérdést, míg félbevágtam a zsemlémet.

- Én már a sorban álltam, amikor írtál, hogy nem nyomunk-e egy közös reggelit - felelte Róza elsőnek.

- A hűtőből pakoltam ki a maradék üdítőket, szóval csak átugrottam - vonta meg a vállát Dávid.

- Ide indultam alapból az üzenetkor - fejezte be a sort Villő.

- Bálint? - érdeklődtem, elvégre az ő barátja és ahol az egyik ott van, akkor egészen biztos, hogy a másik is. Mármint az elmúlt napok tapasztalata ezt mutatta.

- A központit rendezik vissza. Uu, várj, most írt - tette fel a mutatóujját. - Azt üzeni, hogy Eszternek vigyél már valami kaját, mert nem lesz ideje reggelizni és ott nyávog, hogy ki fog lyukadni a gyomra és ha miatta, akkor bepereli - olvasta fel a barátjától kapott üzenetet röviden Villő.

- Jó, majd viszek neki egy kiflit, hadd rágcsálja - forgattam a szememet unottan.

- Tegnap amúgy hova tűntetek? - intézte Róza felém a szavait. - Miután letárgyaltam Lukréciával, hogy mikor induljunk haza, senki nem volt már ott - jutatta eszünkbe, hogy ő kimaradt a buliból, csakúgy, mint amúgy én is, Eszter is, Dávid is, meg értelemszerűen Gergő is.

- Tényleg te sem voltál már ott, amikor visszaértünk - biccentett felém Stefi, miközben a májkrémes zsemle majd kiesett a szájából. - Gondolom láttad a képeket - fordult Róza felé, aki csak biccentett egyet. - Na az a rohadék belelökött...

- De ő is vizes volt a képeken - szólt közbe Dávid, aki szintúgy nyomon tudta követni a megörökített anyagon a kihagyott eseményeket.

- Mert nem hagytam magamat. Azt hitte, hogy majd olyan egyszerűen bedob és majd röhög, csak arra nem számított, hogy én nem Gerda vagyok, hanem Bogdán Stefánia. Úgyhogy amikor be akart vágni, kissé eljátszotta a súlypontommal, így velem együtt kötött ki benne - hadarta el gyorsan, hogy minél hamarabb tudja folytatni az evést.

- Elmentem aludni a keltés miatt, Eszter is ott volt - osztottam meg a fél igazságot velük a hollétem felől.

- Kár, pedig lemaradtál, ahogyan Dominik megpróbálta utánozni Gergőt, ahogyan mixerkedik és egy petpalackot dobált - nevette el magát Villő a mondat végére. - A végére fejbe is dobta magát rendesen.

- Gergő velünk volt egy darabig nem? - kapta fel a fejét Stefi.

- Csússz arrébb - érkezett meg Nina, Fülöppel együtt. Míg előbbi Stefi mellé fészkelte be magát, addig Fülöp az én oldalamon foglalt helyet.

- Szerintem nem - rázta meg a fejét Villő elgondolkodva.

- Biztos Adri elől menekült megint - kapcsolódott be a beszélgetésbe Nina.

- Hát azt meg is tudom érteni, előle menekülnék én is - borzongott össze már a név hallatára Róza.

- És te Dávid? - terelte rá a srácra a szót Villő, aki csendben ücsörgött egy dobozos kólát iszogatva.

- Mi van velem?

- Te hol voltál?

- Próbáltam levakarni magamról Hunort - dünnyögte életkedv nélkül, mire Stefi kezéből kiesett az a három harapásnyi zsemléje, én pedig csak értetlenül bámultam rá, de szerintem a többieknek is hasonló lehetett a reakciója.

- Hunort? Az ikremet Hunort? - zavarodott össze Stefi.

- Igen, őt.

- Mégis mit akart? Jaj, ugye nem azzal traktált, hogy varrj rá valami újabb mintát? - igyekezett kitalálni bármit, hogy mégis miért beszélhetett az a kettő egymással.

- Mindenáron tudni akarta, hogy nem haragszom-e rá az én még sohasem miatt - magyarázta Dávid, mire én csak a tányéromat kezdtem bámulni. Hát igen az a bizonyos "én még sohasem ittam annyit, hogy kórházban kötöttem volna ki" kör után, nemcsak ki lett vonva a buliból Hunor, hanem még a játék is abbamaradt, mivel olyan szinten kényelmetlen témát érintett, hogy jobbnak láttuk a hangulat megtartása és a másik személyes terének megtartása miatt, elterelni a figyelmet. Ezért is lökött be Rékasi újból a tóba. - Hiába mondtam el vagy százszor, hogy minden oké, egyszerűen nem tudtam levakarni magamról.

- És tényleg nincsen semmi harag vagy düh? Mert akkor a nevedben átadom neki a BBB-n - közölte azonnal Stefi.

- Nincs. Honnan tudhatta volna, hogy nekem milyen háttérsztorim van? - kérdezte Dávid teljesen jogosan, elvégre egyikünk sincsen képben vele kapcsolatban a múltjáról, sőt igazából még a jelene is eléggé homályos. Ha jobban belegondolok, ő az, aki ott van minden közös programon többnyire, nem igazán száll be vitába, vagy ilyesmikbe, de ha megszólal, akkor mindig rohadt jókat mond, viszont ellenben ő az is, aki a lehető legtitokzatosabb. - Valami békítő dalt is akart énekelni, sőt lehet énekelt is...

- Ki énekelt? - jelent meg Konrád is közben egyedül.

- Gergő? - kapkodta a fejét Stefi a bejárat és Ráday között.

- Elment a cuccáért, mindjárt jön - rakta le az asztalfő helyére a tálcáját Konrád. - Na, de ki énekelt?

- Hunor - segítettem ki a válasszal, hogy képben legyen, ő pedig valami olyasmit dünnyögött, hogy "sejthettem volna".

- De mi az, hogy lehet, hogy dalolt? Elment közben a vonal vagy mi? - kanyarodott vissza Stefi az eredeti témára, amibe félrezavart Konrád.

- Sziasztok - dobta le a bazinagy sporttáskáját a földre Gergő, majd a telefonját az asztalra téve, maga előtt összefont karral ácsorogott.

- Ne szólj semmit, mert én erre kíváncsi vagyok már és folyamatosan megszakad a sztori - kussoltatta el Stefi azonnal, mire Gergő megtalálta az én tekintetemet. Csak legyintettem egy unott szemforgatással kísérve, ő pedig csak óvatosan elmosolyodott. - Hallgatlak Dávid.

- Úgy nem tudom, hogy énekelt-e vagy sem, hogy kimentem a szobából cigizni, de mikor visszamentem is ugyanúgy magyarázott, úgyhogy még zuhanyoztam is egyet, de amúgy ebből semmit nem vett észre - fejezte be a történetet Dávid, Stefánia legnagyobb örömére.

- Ki ez volt? - igyekezett felzárkózni Gergő is

- Hunor - feleltük szinkronban Dáviddal, Villővel és Fülöppel.

- A reggeli nem fogja magát idevarázsolni, ha arra vársz - dünnyögte Stefi, miközben Nina táljáról elcsórta az egyik szelet paprikát.

- Nem ülsz le? Mert akkor beljebb csúszok - mondta Nina, ugyanis csak azon a lócán volt már csak hely.

- Már ettem és nem. Csak köszönni ugrottam be - válaszolt egyszerre a vérbeli Bogdán és a leendő Bogdán kérdésére. - Mennünk kellene nem? Nemsokára jön a busz, a következővel meg nem érjük el a vonatot - intézte a szavait Róza felé, aki csak bólintott egyet és az asztalra kirakott cuccait, beseperte a kis fekete válltáskájába.

- Jó, hogy szóltál, mert biztos elbeszéltem volna az időt - tolta arrébb a bőröndjét Róza, hogy ki tudjon menni.

- Mikor költözöl be a koliba? - fordult Stefi a lány felé, aki a felsőjét igazgatta.

- A kezdés előtti szombaton talán, de majd úgyis írok.

- Jó, majd szólj és átmegyek - mosolyodott el Stefi.

- Akkor ugye leszünk egy szobában? - kérdezte Villő. Nekem már az is újdonság volt, hogy ők ketten egy szobában lesznek.

- Ha úgy raknak, akkor aha - bólogatott hevesen Róza. - Végre lenne egy rendes szobatársam, akkor nem utál.

- Úgy fognak rakni, hidd el - biztosította Konrád azonnal, mire én csak megrúgtam a bokáját az asztal alatt, hogy ide figyeljen.

- Te csinálod a beosztást, mi? - éreztem rá azonnal.

- Nem az egészet, de sok beleszólásom van. Gondolkozom erősen, hogy az exeidet összepakoljam - nézett rá Gergőre, aki az "ex" szóra, elszörnyedt. - Kinyírnák egymást?

- Lehetséges, de csinálják csak. Engem nem érdekel - vonta meg a vállát. - Indulhatunk? - várakozott türelmesen, még Róza kimászott a folyosószerűségre, majd Gergő kiszedte a lány bőröndjét is.

- Ühüm - seperte ki a szeméből a haját. - Hát akkor sziasztok - intett egyet körbe.

- Találkozunk szeptemberben - búcsúzott el Gergő is és egyszerre hangoztak el a különféle köszönések.

- Ne hozzam? - hallottuk még azt, ahogyan még Rózához beszél, de a választ már nem a mögöttük becsapódó ajtó miatt.

- Arrgg. Hagyjon már ez - pillantott az ég felé hirtelen Stefi, rögtön azután, hogy a telefonjából felcsendült az alapértelmezett csengőhang.

- Ki az? - nyújtotta Villő a nyakát, hogy lássa ki hívja.

- Lehel - sóhajtott egyet. - Mindjárt jövök - lépett át a lócán Stefi, hogy kimenjen a helységből telefonálni.

- Megyek én is, pakolni - tápászkodtam fel, jelezve, hogy indulok. - Eszter kiszabadult a központiból és most már belekavarodott, hogy melyik ruhadarab melyikünké.

- Gerda - szólt utánam Ráday, mire az üres tálcámat szorongatva, visszafordultam.

- Hm?

- Elviszed Gergőnek a telefonját? - kapta fel az asztalról a már sokat látott fekete telefont.

- Miért nem viszed te? - vágtam rá azonnal.

- Mert eszek, de te úgyis mész. Viszont jó lenne gyorsan, mielőtt nem érnek ki a kapun, mert akkor majd keresheti.

- Ajj, add ide - kaptam ki a kezéből, majd a tálcámra cseréltem. - Ezt te viszed vissza és Eszternek hozz egy kiflit - fektettem le a feltételeket és a reakcióját meg sem várva, gyors léptekkel, kivágtam az ajtót, hogy a kijárat felé varázsoljam magamat, minél hamarabb. Szinte már kocogva közelítettem a haladó alakjuk felé, de még így is utána kellett kiabálnom, hiszen Róza már a kapun kívülre lépett ki.

- GERGŐ - üvöltöttem utána és a hangomra csak csodálkozva megfordult.

- Mit szeretnél Gringo? Akármi is az, nem ér rá délután? - rántott egyet a táskájának a pántján.

- Ezt ott hagytad - nyújtottam felé a telefonját.

- Milyen figyelmes vagy - cukkolt, miközben a szembe nézve kivette a kezemből úgy, hogy végigsimított az azt tartó ujjaimon, mire mélyen beszívtam a levegőt. Pontosan erre számíthatott tőlem, ugyanis ott bújkált az arcán a sunyi mosolya. Oké, ezt még meg kell szoknom.

- Konrád küldi. Felőlem aztán elmehettél volna nélküle - vigyorodtam el gonoszan.

- ANNYIRA TUDTAM - üvöltött fel a legkisebb és egyedül Bogdán lány, mire először csak összenéztünk Gergővel, hátha a másikunk tudja értelmezni a helyzetet, de mivel tökéletesen ugyanolyan bizonytalanságot véltem felfedezni a tekintetében, mint amit az enyém is türközhetett, majd az irányába figyeltünk, aki sebesen robogott felénk. Akár egy buldózer. -  Értitek? Én ezt éreztem. Tudtam - szorította a kezét ökölbe, majd ugyanolyan hangerővel beszélt még akkor is, amikor megállt előttünk. - Fúú, de nagyon jó vagyok. Mellé még a fogadást is nyertem, hát ez az én évem - vigyorodott el és szinte sugárzott belőle a boldogság, belőlem meg a "wtf" életérzés.

- Te miről beszélsz? - kérdeztem óvatosan, de mintha meg se hallotta volna, tovább örült a saját "sikerének".

- Még, hogy én nem veszek észre semmit. Mi ez a két szem anyukám, ami mindent kiszúr? Egy film kellene rólam, esküszöm. Tavaly lerendeztem Rádayt, most leleplezlek titeket. Miért nem vagyok nyomozó? Mert lehetnék... - élte bele magát egy téveszmébe, hiszen amit látott az a nagy semmivel volt egyenlő. Ha ezt az éjszaka folyamán mondta volna...na akkor nem lehetett volna ellenkezni.

- Stefi, neked mi bajod? - kérdezte erélyesebben Gergő, ha már engem figyelembe se vett.

- Hogyhogy mi? Hát örülök. Ha nem fájna a lábam, még ugrálnék is körbe - körbe, mint a sámánok.

- Mégis minek? - pislogott Gergő nagyokat és szerintem nagyon nehezen tudta az egész szituációt felfogni. Túlságosan is korán volt még ehhez.

- Hát ennek itt - mutogatott ránk felváltva. - Mi ez kérem, ha nem tettenérés? Azt hittétek, hogy majd kettesben tudtok lenni egy kicsit, mielőtt elmész, de előlem nincsen menekvés.

- Nem akarlak letörni, de khm - lóbáltam meg a kezemben lévő telefont, ami a Gergőé. - Ezt az ebédlőben hagyta és Konrád nekem adta ide, hogy hozzam el neki, ha már indulok pakolni.

- Ráday? - olvadt le a mosoly az arcáról azonnal.

- Aha, ő még eszik, csak elmennek, mire végez - vallottam be az igazságot, hiszen tényleg ez történt.

- NEM HISZEM EL. Hogy annak a mocsoknak mindenbe bele kell másznia... - morgott, majd dühösen elcsörtetett mellettem és szerintem visszament a menzára, hogy a következő epizódja kitörjön a Bogdán és Ráday féle Survivornek.

- Szerinted bevette?

- Most mondanám, hogy nem, mert Stefiről van szó és nagyon nehéz elhitetni vele a meggyőződésének ellentetjét, de mivel Rádayt megemlítetted, egészen biztosan azzal lesz most elfoglalva, hogy szidja - gondolta végig logikusan Gergő. - Elvakítja a köd.

- Úgy látszik nála egy vezetéknév elég és vérnyomása felugrik - forgattam unottan a szememet.

- Mintha ezzel egyedül lenne...

- Talán célozgatni akarsz?

- Nem akarom, hanem azt teszem - helyesbített. - Hasonló a reakciód, ha az apád szóba kerül.

- Na látod? Ezért nem hozom fel őt soha. Mert ha emlegetve van, akkor gyanús, hogy nemsokára elcseszi az életemet még jobban.

- Beszéltél vele azóta? - komolyodott el egy pillanatra.

- Én aztán nem - ráztam meg tagadóan azonnal a fejemet.

- Gergő, nem jössz? Mindjárt jön a busz - kiáltotta a kapu másik oldalán ácsorogó Róza, aki olyan szorosan markolta a bőröndjét, mintha attól tartana, hogy ellopná valaki.

- De, megyek - bólintott egyet felé, majd megrántotta a sporttáskájának a pántját a vállán.

- Hát... - köhintettem egyet, mert fogalmam se volt, hogy most mit mondjak neki egyáltalán.

- Találkozunk nemsokára Pesten Gringó - szakította félbe Gergő mosolyogva, aki szerintem tökéletesen látta rajtam, hogyha megvárja, hogy mit fogok kitalálni, akkor nemcsak a buszt, de necces, hogy még az utolsó vonatot is lekésné.

- Majd írok, hogy melyiket sikerült elérnem - intettem egyet egyszerre neki is és Rózának is, aki azonnal viszonozta a gesztusomat.

- Akkor nemsokára - lőtt még felém egy búcsúzós vigyort, majd hátralépett párat, azonban mielőtt teljesen elfordult volna, még azért mondott valamit. - Gerda!

- Hm?

- Jól áll a szett - mért végig elégedetten, mire én csak büszkén kissé kihúztam magamat. Hát igen, az a bizonyos lila felsőm, amit ő aljadék módon odaadott Adrinak, nem hiába szerettem. Nemcsak kényelmes volt, jó színű, jó anyagú, de még én magamnak is tetszettem benne. Igaz nem olyan, mint az eredeti, de attól sokkal jobb, hiszen köszönhetően kis belevarrt G betűnek, ez tényleg tagadhatatlanul az enyém már.

- Tudom, egyedi - húztam végig a felsőmön a kezemet, mire ő csak elröhögte magát. - Jó utat!

- Nagyon az lesz - motyogta cinikusan és most már tényleg elindult, mert komolyan lekésték volna a buszt.

- Hjaj - sóhajtottam egy hatalmasat, ahogyan továbbra is ott állva néztem a távolodó alakját, ahogy kifordul a főbejáraton és Rózával együtt eltűnnek a kerítés mögött.

- MEGVAGY - ordított rám Fülöp hirtelen, odapattanva a jobb oldalamra, mire összerezzentem.

- Normális vagy? Szívem mindjárt kiesik a helyéről - csaptam rá reflexből a karjára. - Miért kell ijesztgetni?

- Stefi elkapott az előbb és nagyon magyarázott, hogy szerinte át lett verve, de még ebben nem biztos, úgyhogy inkább a saját szememmel kell meggyőződnöm a dolgokról - hadarta olyan gyorsan, mintha valami őrületesen nagy titkot árult volna el és félt volna, hogy bármi meghallhatja.

- Akkor ezért akartad, hogy mentő jöjjön értem?

- Ne kend rám, hogy elbambultál, mert még csak nem is lopakodtam - védte magát Fülöp azonnal. - Nem szeretnél nekem mesélni egy kicsit mondjuk arról, hogy mit keresett nálad Gergő az ablakon keresztül közlekedve?

- Ami azt illeti... - vakartam meg a fülem mögött lévő bőrt, igyekezve rendszerezni a gondolataimat, hogy hol is kezdjem pontosan, hogy érthető legyen, amit akarok. - Szerintem itt az ideje, hogy milyen szívességet szeretnék kérni.

- Van köze ehhez a sztorihoz? - fürkészett gyanakvóan Fülöp. - Mert ha nincsen, akkor először ezt akarom hallani, utána jöhet a másik.

- Most rangsoroltad fejben, hogy melyikre egy jobban kíváncsi? - tippeltem azonnal, mert mindig az aktualitásra kap, nem pedig arra, amit ő vet fel, ha van attól jobb és érdekesebb is.

- Valami olyasmi - felelte.

- Van köze hozzá, de mielőtt elkezdem, meg kell ígérned nekem valamit - vettem egy mély lélegzetet.

- Ha azt tartalmazza, hogy kedves legyek Kristófhoz, akkor azt felejtsd is el - kötötte ki azonnal, mire én csak horkantottam egyet.

- Az nem az én gondom, hanem a Lucáé, a nevében meg nem ígértetek meg veled semmit se - válaszoltam, ő pedig bólintott egy aprót, jelezve, hogy érti és figyel is. - Szóval, amit mesélek majd meg kérek az szupertitkos, nem mondhatod senkinek, nem írhatod be a csoportba se, senkinek se. Nyilván otthon valószínű már tudják, mert anyámat nem láttam még ennyire ledöbbenni és örülni egyszerre az elmúlt négy évben, kivéve amikor Fédra két évesen pelenka nélkül végigpisilte a folyosót, akkor rendesen meg volt döbbenve, csak az öröm maradt el... - tűnődtem el, kissé elkanyarodva a témától, amit Fülöp is érzékelt, hiszen félbevágott:

- Gerda, a lényeget.

- Ó, oké - realizáltam, hogy elkanyarodtam. - Nem akadhatsz ki, nem fenyegetőzhetsz, nem viselkedhetsz őrült módjára, mert akkor nyakonverlek. Mármint felőlem később ezt csinálhatod, de még ne, mert nem stabil semmi sem és nem akarom, hogy a viselkedésed befolyáso...- kezdtem volna bele a további kikötéseim felsorolásába, hogyha ezt hagyta volna és nem szakított volna ismét félbe.

- Összejöttél Gergővel, mi?

- Hát az a nagy helyzet... - köszörültem meg a torkomat. - Valami olyasmi - fogalmaztam finoman, hiszen azért azt nem lehet kijelenti erőteljesen és határozottan, hogy "igen, összejöttünk", viszont azt sem, hogy semmi közünk nincsen egymáshoz. Az, hogy tegnap este átmentem hozzá és azt a parányi "várom az időzítést" falat ledöntöttük, letárgyaltuk, hogy éppen azért lesz ez a pár nap jó, hogy felmegyek hozzá Pestre, hogy nem lesznek ott a többiek, nem lesz ott a fogadás, nem kell ide menni - oda menni, kapkodni, sietni, hanem csak magunk leszünk, meg persze az anyja meg Blanka, ami nyilvánvaló, mert ott laknak, de legalább így kiderül, hogy alapvetően működne-e a dolog komolyabban, nemcsak ezen a "van valami köztünk, de közben mégsem" elven. - Na mit szólsz?

- Én erre számítottam - vonta meg a vállát lazán és nem látszódott rajta semmiféle düh, vagy indulat vagy bármi olyasmi, mint amit akkor produkált, mint amikor Luca bejelentette otthon, hogy barátja van. Emlékszem, el kellett vele mennem sétálni, amiből futás, majd sprintelés lett, mert nem bírt magával. Mármint Fülöp.

- És nem vagy dühös vagy ilyesmi? - puhatolóztam, mert kissé meglepett a reakciója. Vagy inkább annak a hiánya.

Játszottam már el a gondolattal, hogy hogy közölném otthon, hogy van egy Gergőm és a fejemben az a kép volt, hogy Luca örült, Fédra oda se figyelt, Andor kérdezgette, hogy az meg ki, anyám magán kívül volt, hogy végre, Fülöp meg előadta magát, hogy az ő húgát csak ne rontsa meg senki se meg hasonlóak, ehhez képest pedig az anyám reagálásán kívül, eddig semmi nem jött be.

- Nem igazán.

- Te jól vagy? Vagy napszúrást kaptál? Mert kezdek komolyan aggódni - pislogtam nagyokat. Most úgy nagyon őszintén...mi történik itt?

- Attól, hogy nem beszéltünk sokat a gólyatábor alatt, én még odafigyeltem rád és még az űrből is ki lehetett volna szúrni, hogy előbb vagy utóbb, de úgyis összejöttök. Én meg nem vagyok vak.

- Semmi kiakadás, mint Kristófnál?

- Na, na - tette fel fenyegetően az ujját. Úgy látszik a srác a mostohabátyám szemében olyan, mint Stefiében Konrád. Egy tüske, amit azonnal ki kell irtani. - Azért az két különböző helyzet.

- Miért is? - faggattam, mert azért sehogy nem állt össze, hogy miért lenne az egyáltalán.

- Gergőt ismerem, bírom is, jóarc, tudom, hogy tudod őt kezelni, ha úgy van meg is pofozod, úgyhogy felőlem aztán kínozzátok egymást, amennyire akarjátok, úgyis megoldod vele, akármi van. Kristóf meg Luca viszonya azért teljesen más, merthogy más személyiségük is van. Luca ha szerelmes, akkor nagyon az és képes mindent megtenni, amit az a nyomorult akar és szerintem ki is használja ezt az előnyét amúgy a disznófülű. Ezt meg nem engedhetem, hogy úgy rángassák a húgomat, ahogy mások kedve tartja. Ha kapcsolatban van, ha nem, akkor se helyezze mindenáron előtérbe a másikat, a saját kárára meg pláne ne - magyarázta Fülöp.

- Miből gondolod amúgy, hogy ilyen Kristóf? - ragadtam meg a mondandója végét, hiszen, ami rám vonatkozott az világos volt, érthető és teljes mértékben igaz.

- Én mindent figyelek. Sokat szóvá is teszek, főleg nála, de attól több tudok, mint amit mutatok - vallotta be.

- Bepoloskáztad a házat, mi? - próbáltam oldani a hangulatot, mielőtt túlságosan is átfordult volna az "utáljuk Kristófot" vibeba.

- Azt azért még nem.

- Mi az, hogy még? - nevettem el magamat hitetlenül.

- Úgyis minden eljut hozzám - legyintett egyet. - De ez a szívesség, hogy ne mondjam el? Mert vedd úgy, hogy ez így rendben van.

- Jaj, dehogy - tértem vissza a saját dolgaimhoz. - Annyit szeretnék, nyilván ezt is titokban, négyszemközt elintézve, hogy amikor megyünk haza, akkor nem tudnál kitenni a városban lévő állomáson?

- Mármint ide vigyelek le az állomásra? - próbálta értelmezni a kérésemet.

- Nem, nem. Oda, ahova a tortáért kellett menni, mert innen messzebb távra csak sok át szállással lehet, onnan meg közvetlenül megy járat - csillogtattam meg a csodás tudásomat, amit a hajnali netes utánakereséseknek köszönhetően sajátítottam el.

- És mégis hova akarsz te menni messzebb távra? - szaladt fel a szemöldöke körülbelül a Jupiter magasságáig. - Csak nem a főváros irányába?

- De, arra - erősítettem meg egy biccentéssel a gondolatát. - Csak az a baj, hogyha innen megyek, akkor lebukok, mert egy: miért nem veled megyek haza. Oké, hogy tudnám azt beadni, hogy nem férek be, mert annyi cuccot hoztál, de akkor ott van az, hogy kettő: miért a másik irányba megyek, amikor hazafelé nem arra kell - céloztam egyből arra, hogy Pestre fontosan az ellenkező  irányba kellene utaznom, mintha hazafelé mennék. - Az meg nem opció, hogy hamarabb elmegyek mindenkitől, mert valamelyik úgyis észrevesz, főleg ha lekésem az átszállást és várnom kell.

- Aha - dolgozta fel nagyjából Fülöp az információáradatot, amit így hirtelen rázúdítottam. - És ezért kellek én, hogy egy másik állomásra elvigyelek, ott felszállj és sunyiban felmenj Pestre?

- Pontosan - csettintettem egyet. - Nem akarom még, hogy tudják mások is, hogy mi a szitu Gergővel meg velem. Ha komolyabbra fordul és kiderül, amíg fent vagyok náluk, hogy nem fogjuk valóban megölni a másik és nem csak egy rövid, ilyen pár napos fellángolás, akkor úgyis megtudják majd.

- Szóval azért mész fel hozzá, hogy hosszabb ideig kettesben legyetek és biztosra menjetek?

- Nagyjából. Mert most érted, ki tudja, hogy nem olyan ez az egész, ami közöttünk van, hogy addig megvan az érdeklődés meg a kölcsönös vonzalom, amíg be nem teljesül. Jó, pár napból biztosra úgysem derülne ki, hogy az "mindenáron szeretném, de nem akar sikerülniből" ha sikerül, mi fog kijönni, de azért érezhetővé válik. Nem tudom mennyire érthető, amit akarok. A fejemben olyan jól megfogalmaztam éjjel, de elfelejtettem - dülöngéltem a lábamon előre - hátra.

- Mint amikor Fédra visít egész nap a mazsolás csokiért, aztán elmegyek a boltba veszek neki, odaadom, hogy örüljön, akkor eszik három kockát és beközli, hogy rosszul van?

- Eléggé más példa, de valahogy így...

- És ezt te találtad ki?

- Közösen - vontam meg a vállamat. - Én mondtam, hogy nem akarom, hogy az legyen, mint Adrival volt vele, hogy ott már két randiszerűség után összejöttek, aztán aznap már mindenki minden részlettel tisztában volt, el lett sietve az egész, amit Gergő sem szeretne, viszont nekünk ez a kezdeti szakasz, tudod az ismerkedős rész, totál kimaradt, mert ismerjük egymást már mióta, majd valahogy kiismertük a másikat, de azért azt ki kell tapasztalni, hogy ezek egy rendes kapcsolatban hogyan tudnak működni -

- Azta. Oké, erre nem számítottam, de szerintem rohadtul nem lesz ezzel a próbanapokkal semmi baj.

- Meg azt sem akarom, hogy bármelyik megnyerje a fogadást - egészítettem ki, mire Fülöp felnevetett.

- Igen, ez a legfontosabb ok.

- Igazából Gergő ötlete volt, hogy addig amíg a legutolsó tippetek tart, addig biztosan ne legyen nyilvánvaló, mert ki akar mindenkivel tolni - avattam be Fülöpöt, hogyha már teljesen korrekten és normálisan kezeli. - De te erről nem tudsz.

- Én semmiről sem tudok - tartotta magát a tervhez. - Tényleg nem tudja senki sem?

- Hát anya, meg gondolom az övé, elvégre oda megyek.

- Eszter? - tippelt egyet.

- Ő napokkal ezelőtti sztorit tud csak, majd azt, hogy tegnap, mielőtt kirántotta az ajtót, majdnem összejöttünk.

- És mikor is történt ez a nagy töréspont?

- Az ajtótörés után vagy negyven perccel. De komolyan senki sem tudja, egyedül te.

- Komolyan? - ámult el azonnal.

- Aha.

- Mert kell a segítségem, mi? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.

- Fülöp, jössz segíteni összerámolni a cuccaidat? - szólt oda kissé hangosabban Flóra, aki azért szerencsére nem állt hallótávolságon belül, hogy tisztában legyen azokkal, amit beszéltünk az elmúlt percekben.

- Egy perc.

- Megvárlak - fonta össze maga előtt várakozóan a karjait a főszervező lány.

- Azért, mert a bátyám vagy és benned megbízom - feleltem arra a kérdésére őszintén, amit még azelőtt tett fel, mielőtt Flóra közbezavart. - Még annak ellenére is, hogy néha agyon tudnálak verni, akkora fogyatékosként tudsz viselkedni - tettem hozzá azonnal, mielőtt túlságosan is meghittre sikerült volna a pillanat.

- Ha nem békültünk volna ki, akkor is segítettem volna, ugye tudod?

- Persze.

- Viszont ezért... - csillant fel a szeme. - Kérek egy "legjobb testvér" feliratú pólót!

- Na persze, aztán én hallgassam a cirkuszt otthon, mi? Felejtsd is el. Maximum egy ilyen bögrét kapsz, ami el fog törni, miközben hazaviszem - terveztem el azonnal.

- Jössz már?! - sürgette őt Flóra.

- Megyek - sóhajtotta egyből és látszott rajta, hogy egy cseppnyi kedve sincsen ehhez. - Minek hoztam én ennyi vackot magammal? - kérdezte Fülöp a levegőbe beszélve, miközben Flóra után kullogott.

- Én is ezt kérdezem - szóltam utána nevetve, míg előszedtem a farzsebemből a telefonomat, ami rezgésbe kezdett Rékasi Gergő jóvoltából.

- Majd megbeszéljük, mi hogyan legyen - ordított még egyet utánam, én pedig csak felmutattam a hüvelykujjamat, hogy rendben van, vettem.

"Remélem, hogy tudsz közlekedni Pesten" - olvastam el az üzenetét és csak a szemöldökömet ráncolva meredtem rá a chatre. Nem tetszik nekem ez.

"Miért?" - írtam vissza neki azonnal, előre is rosszat sejtve.

"Igen vagy nem?" - érkezett azonnal a kérdés tőle és szinte láttam magamat előtt, ahogyan unottan bámul rám.

"Nagyjából, mondjuk annyira inkább nem".

Ezt azért ő sem gondolhatta komolyan, hogy abban a városban, ahol évente megfordulok jó esetben maximum háromszor, úgy közlekedem, mintha ott laknék. Ráadásul egyedül. Oké, hogy a tömegközeledéssel nincsenek problémáim a legtöbb alkalommal, mert már ott is történt olyan, hogy irányban szálltam fel a buszra, de azért egy kisváros és nagyváros közeledését nem lehet összehasonlítani. Utóbbinál sokkal több a baklövési lehetőség.

"Jó, akkor majd feltalálod magadat, ügyes vagy te."

- Hogy mi van? - tátottam el a számat, majd körülbelül ugyanezt a reakciómat meg is fogalmaztam neki írásban.

"Hogy tessék?!"

"Átdobom a címünket, hogy hova kell jönnöd, mert nem tudok lemenni majd eléd" - vette teljesen figyelmen kívül, hogy én mit írogatok, pedig igazán tudhatná, hogy utálok közlekedni.

"Fordulj fel! Hogy lehetsz ennyire seggfej?? Ha? És még az én vendégszeretetemet szólod le" - gépeltem olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, hiszem még nem volt késő, hogy szóljak Fülöpnek, hogy változtak a tervek és húzhatunk inkább hazafelé.

"Nem érek rá egész nap"

"Jó, tudod mit? Nem is megyek inkább" - fújtattam, amit érthető okokból nem hallhatott. Habár ha elküldeném neki hangüzenetben....na nem. Nem leszek Dominik 2.0.

"Csak hülyülök. Persze, hogy lemegyek eléd" - érkezett egyből a válasz. Ezek szerint nincsen jobb dolga, minthogy engem idegesítsen.

"Kikészítesz. Eléggé pocsék a humorod még mindig" - forgattam a szememet unottan, miközben a kitámasztott ajtón bementem, hogy elkezdjek én is pakolni.

"Irigykedsz csak" - jött a válasz tőle, mire egy akkora hatalmasat horkantottam, mintha egy malac közlekedett volna a folyosón.

" Legyél csak ebben a tudatban" - írtam neki vissza még utoljára, mielőtt benyitottam volna összepakolni.

Már nagyban ment a szoba eredeti állapotába való visszaállítás, Patrícia a bőröndjén térdelt, hogy le tudja csukni, Eszter pedig igyekezett szétválogatni a holminkat, mivel az egy dolog, hogy együtt jöttünk le a táborba, tekintve, hogy nála voltam már korábban is, viszont most nagyon nem egy irányba fogunk menni. Még úgy sem, hogy ő nem tudja, hogy nem haza, hanem a főváros felé veszem az irányt. 

- Minden oké? - kérdezte Eszter fürkésző tekintettel, ahogyan becsuktam magam mögött a szobánk ajtaját, miközben a boldog mosolyomat esetleg az apám tudta volna csak lekaparni a fejemről.

- Fogjuk rá - legyintettem egyet lemondóan, megkímélve attól, hogy részletekbe menően elkezdjek sztorizni az elmúlt órák történéseiről.

Nem szükséges, hogy mindenről tudjon, hiszen idővel úgyis kiderül.

Nekem pedig pontosan akkor lesz majd végem.

VÉGE A MÁSODIK RÉSZNEK

Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvasta (és ha szerette, akkor azt is) Gerda sztorijának második felvonását.

Épp ma néztem, hogy az Eufória a harminckettes résszel ért véget, ez a huszonkettessel, szóval nálam ez a kettes szám valami berögzülés lehet, meglátjuk, hogy az Etalonnál megmarad-e...

Ha már így szóba hoztam az Etalont, ami a Gerda és Gergő harmadik, egyben (a jelenlegi állás szerint) utolsó sztorija, nemsokára jönnek róla az infók, legkésőbb augusztus 3-ig felkerül ide a borító és a fülszöveg, valamint augusztus első heteiben a prológus is, valamint majd az első rész.

Viszont addig is...

Kíváncsi vagyok, hogy hogyan tetszett nektek ez a sztori, bevallom, hogy eddig ezt szerettem a legjobban írni, igaz a legtöbbször átkoztam magamat, hogy miért nem tudom a részeket rövidebbre fogni, mert már elegem volt a gépelésből, de ez sose jött össze és mindig fújtattam, hogy sose akar a végéhez érni egy-egy rész.

Volt-e valami, amit hiányoltatok, ami nem tetszett? Mit szerettetek benne a leginkább?

Mi volt a kedvenc jeleneteteket? (Nekem az összes olyan, aminek a végén Gerda a tóban kötött ki, illetve Hunor szlovák határhoz való keveredésének a sztorija, ahol még én is röhögve írtam meg párbeszédeket.)

Szereplők kapcsán, kiket szerettetek meg és miért?

Van-e bármi kérdésetek az Extázissal kapcsolatban, ami nem világos?

De a legnagyobb kérdésem:

Mit vártok el a következő sztoritól? Mik fognak történni a szereplőinkkel? Kiről (kikről) olvasnátok többet szívesen?

Köszönöm szépen az összes csillagot, kommentet, olvasást, vagy bármiféle visszajelzést, hamarosan érkezem az újabb történet részleteivel és a beígért playlistekkel is ❤️

— No_kindness

(2022.07.30.)