— augusztus 14, kedd délután

Nincs is jobb, mint tűző napon, a fejemre tapadó hajjal, hőguta közeli állapotban, halál egyedül plakátokat ragasztgatni ki körülbelül a tábor egész területére, miközben néha - néha majdnem infarktust kapok a kari csapatok élénk visításától, esetleg röhögésétől. Eredetileg Konráddal, Benével és Flórával kellett volna ezt a nemes feladatot ellátni, tekintettel arra, hogy konkrétan nulla ismertetés van az adott nap programját illetően és mindenki el van veszve, így Fülöp SOS-ben indult meg, hogy találjon egy helyet, ahogy tud nyomtatni. Erre nem is értem, hogy miért nem gondoltak, amikor szervezték az eseményt, hogy kellenek szórólapok is, de jobb később, mint soha alapon, most kellett ezt megtenni. Így mindennap egészen szombatig szedhetem le a régieket, amik már elavultak és rakhatok ki másikat, amivel nem is lenne semmi baj, elvégre csicskásként vagyok itt, de az, hogy egyedül maradtam a szarban, kissé felidegesít. Konrád ebédnél közölte velem, hogy neki a holnapi koli kihirdetéshez valami Excel táblázatot kell szerkesztenie, így nem ér rá, maga az EHÖK asszonyság meg konkrétan felszívódott a csávójával együtt. Hiába írtam rá, a közös csoportba, még a visszakapott walkie - talkieba is bemondtam, egyszerűen semmi. Minden más szervező meg csinálja a dolgát, készülnek az estére, meg a holnapra meg úgy általánosságban mindenre, a mentorok, akiket amúgy szintén lehetne hasonló munkára befogni, pedig ilyen összerázó programokat tartanak a gólyáknak, akiket most már meg lehet egymástól különböztetni, hiszen a táborban színek gyülekezete zajlik. És még fog is jó pár napig. Amikor mentem kifelé az ebédlőből annyira furcsa volt látni a szobatársamat, Patríciát zöld pólóban, ahogyan igyekszik bevonni magát a csoportja egyik klikkjének beszélgetésébe, akik mintha tudomást se vettek volna szegényről. De hasonlóan a mellettünk lévő szobában lakó lányt is alig ismertem, hogy különböző kari pólókban feszítettek, sőt hogyha nem éppen akkor mentek jöttek volna ki a folyosóra, amikor én zártam be magam után az ajtót, hogy menjek plakátolni, még simán le is tagadtam volna, hogy láttam őket már itt. Egyedül a nővéremet, Dorinát szúrtam ki egyből, akin lila póló virított, szintén őt is az ebédlőben. Épp jól jött az is, hogy Dávid tökéletesen eltakart és, hogyha nem vett észre, amikor jó párral arrébb lévő asztalnál leült gondolom az újonnan szerzett haverjaival, márpedig nem vett észre, hiszen akkor tuti odajött volna, semmiféleképpen nem látott engem ülő pózból. Pedig erősen gondolkoztam azon, hogy bemászok az asztal alá, mire a többiek csak körberöhögtek, egyedül Fülöp értette meg, hogy miért élem meg kissé drasztikusan azt, hogy rajta kívül másik rokonom is itt van. Persze többé - kevésbé tudják, hogy mik zajlanak otthon nálunk, de főképp azt, hogy az apámmal való harcok milyenek. Még csak sejtésük sincsen arról, hogy milyen közömbös és kellemetlen légkör alakul ki a Balla család egyik fele és Czengerék között, hogyha egy légtérben tartózkodnak. Még a húgom, Fédra is érzékeli, hogy valami nem okés olyankor, amikor Dorina vagy szökő évente apám bemerészkedik hozzám és inkább elvonul és csendben játszik, ami nála már egy szó, hiszen ha egy szóval kellene őt jellemezni, akkor a legtalálóbb az a hangos lenne.

A melómra visszatérve pedig mindezek mellett gyorsan kellett lebonyolítanom, hogy az előre kijelölt helyeket konkrétan kitapétázzam ezekkel, mert utána Konráddal jogi karosoknál kell egy kis terepszemlét tartani, ami burkoltan annyit tesz, hogy kiderüljön, mi is erre a karra járunk. Szerintem semmi értelme nincsen ennek, de Ráday ragaszkodott hozzá, amúgy meg csak azt akarja mutogatni, hogy ő a kari HÖK elnök. Meg valami csoportképről is beszélt, de abba nem egyezek bele. Esetleg segítek Bálintnak, aki kijelölt fotósként van jelen, hogy megfelelő legyen a kép, ha már megegyeztünk abban, hogy nem fog sunyi képeket lőni, mert akkor az elkövetkezendő félévben sajnos jegyzetek nélkül fog maradni. Határozottan kompromisszumképesebb, mint a haverja.

- Gerda, hallasz? - sípolt hirtelen az adóvevőm, mire lekaptam a zsebemről és az oldalán lévő gombot lenyomva a számhoz emeltem.

- Aha. Színtisztán - pakolta le a mappám tetejére a celluxot, amiben a kiragasztandó plakátok tömkelege sorakozott. Azért fél kézzel nem tudom megcsinálni, hogy tartsam is, meg ragasszam is. Mondjuk, hogyha alacsonyabban lenne a II-es épület falához kirakott falitábla, akkor lábbal simán meg tudnám oldani.

- Egy 30 perc múlva legyél már ott az ebédlő ajtajánál - kaptam az utasítást egyből. Hát most tényleg csicskásnak éreztem magamat. A javából.

- Felőlem - sóhajtottam egyet, majd hálát adtam, amiért a nyomasztó hőségben egy kis szellő megsuhintott. Annak már kevésbé örültem, hogy a számba fújta a hajamat, de inkább, minthogy megsüljek.

- Végzel addigra? Hol jársz most?

- Szerintem igen, de várj egy pillanatot - gondolkoztam el, hogy még hova kell eljutnom, de egyszerűen nem jutott eszembe, így a felnyitottam az egyetem lógójával ellátott mappámat, amit amúgy ajándékba kaptak a táborozók is és a szórólapokat a keskeny padra félrerakva, lekaptam gyorsan a napszemüvegemet, hogy ne sodorja el őket a szél és végtére megtaláltam a listát, amin fel van sorolva, hogy hová kell kirakni. - Szóval még a pulthoz meg a betonpálya melletti street workout parkhoz kell mennem és készen van. Mondjuk szerintem kissé sokat nyomtattatok, mert dögivel van még - mértem fel az állományt, ami még szemmel láthatóan is vaskos volt, tekintettel arra is, hogy már rengeteget elhasználtam belőle. Totális pazarlás. Reménykedtem közben azért, hogy hallani lehetett, amit mondok, hiszen egy csapat éppenséggel akkor sétált a füves rész felé szerintem a kocsmarészlegtől, mivel mindenkinek a kezében, ha nem is kimondottam alkoholtartalmú, de mindenképpen hideg italt láttam, amiért irigyeltem is őket. Nekem is jól esett volna egy.

- Osztogasd szét akkor - jött a válasz egyből, tőlem pedig csak egy "ó, de" arcra futotta, amit sajnálok, hogy nem látott az illető, mivel nagyon kifejező.

- Mi vagyok én? Valami árus? Esetleg parfümöt is adjak hozzá?

- Ha tőled lenne, akkor meggondolnám - kacsintott rám oldalra nézve egy szürke pólós csávó, aki éppenséggel mellettem haladt el egy bontatlan sörös dobozt tartva.

- Mi van? - rántott ki a beszélgetésből a megjegyzése és csak értetlen arccal néztem a srác felé, amikor is egyszerre több dolog történt. A szürke pólósok egyik mentora, akik ha jól emlékszem az egészségügyi karhoz tartoztak, visszafordult, hogy ellenőrizze a kis felkaroltjai nem szakadtak-e le valahol és az adóvevőmmel egyszerre szólaltak meg. Pluszba Bogdán Stefi is hozta a nagyon kedves megnyilvánulását, aki hatalmasat ásítva megállt a másik oldalamon időközben és ráncolt szemöldökkel nézte, hogy mivel szenvedek össze és nyilván fültanúja is volt az eseményeknek, amit nem hagyhatott szó nélkül.

- Mondom megvárlak ott.

- Ne maradj le, Andris.

- Hallasz Gerda? Halló!!

- Talán szemtengelyferdülésed van? Helyrerakjam? Mert értek hozzá - fonta össze mellettem Stefi a karját, én meg csak sokkosan kapcsoltam a fejemet az emberek között, mert annyira hirtelen ért ez a nyüzsgés, amire nem voltam felkészülve.

- Köszi - néztem rá Stefire hálásan először is, aki csak megvonta a vállát és nézte, ahogyan ezek szerint Andris visszacsapódik a társaságához és egyre inkább távolodik tőlünk.

- Én a helyedben válaszolnék. Elég türelmetlen valaki - mutatott rá a kezemben lévő eszközre, amiben továbbra is hallóztak.

- Jó, ott leszek - jelentkeztem le, hogy hagyja abba. - Amúgy, ki beszélt eddig?

- Most ez vicc? Nem ismersz meg? - folytatta a beszélgetést a másik.

- Hát nem. Torz.

- Konrád vagyok te idióta - kiáltotta már szinte vele a vételbe, mire a név hallatára Stefi csak a szemét kezdte forgatni.

- Jól van na.

- Mindegy, legyél ott fél óra múlva - sóhajtott egyet lemondó stílusban, én pedig csak visszacsíptettem a készüléket a zsebemre.

- Én nem hagynám, hogy így pattogtasson a helyedben - fejezte ki a véleményét a lány egyből. - Ha akar valamit, csinálja meg ő.

- Ezért vagyok itt - emlékezettem, hogy én nem dolgozok itt, mint pultos, hanem szervezőféleség vagyok. Még fizetnem is kellett a részvételért, igaz, hogy nem a tábor teljes árát, hanem csak olyan 20%-al olcsóbbat.

- Mit csinálsz? - terelte el a témát, mert nem tartozott a kedvenc beszélgetései közé, amikor Ráday Konrádról volt szó. Kivéve természetesen, hogyha a szidásáról van szó, mert akkor élvonalban van, akiknek nem áll be a szája.

- Ragasztgatok - tértem vissza az eredeti elfoglaltságomhoz és visszapakoltam a lapokat a mappámba, a napszemüvegemet pedig a fejemre. - Legalább már nem sok van hátra.

- De hát ez egy csomó még. Mit fogsz ezekkel csinálni? Begyújtasz tán? Mert a bográcsozáshoz a tűzhöz tökéletes lenne.

- Ennék most egy jó gulyást, ha már így felhoztad a bográcsozást - ismertem be, mire Stefi csak egy "ne is mondd" arccal nézett rám és szerintem neki is szinte benne volt a leves íze a szájában. - Amúgy passz. Azt mondta Konrád osztogassam szét, én közöltem vele, hogy biztosan nem. Majd a szobák rése alatt becsúsztatom őket. Az kevesebb meló és nem süti szarrá a fejemet a nap.

- Én a helyedben Ráday szobáját plakátolnám ki vele, vagy ajtajára egy bazinagy "L" betűt formáznék. De ha véletlen ezek megvalósulnának, nem én adtam az ötletet - tette fel a kezét egyből maga előtt védekezően.

- Miért pont egy L?

- Mert egy lúzer - magyarázta úgy, mintha nem értené már alapvetően azt, hogy nekem ez miért nem esett le elsőre. 

- Te mit csinálsz? - kérdeztem, miután bólintottam egyet, hogy befogadta az agyam az infót és a fogammal leharaptam egy újabb cellux darabot, míg Stefi tartotta a szórólapot a falhoz, így nekem már csak rögzíteni kellett. Azért ez így jóval gyorsabb és egyszerűbb lenne.

- Gergőt kell megkeresnem, mert nem veszi fel a telefont. Most nem tudom eldönteni, hogy úgy általánosságban vagy csak nekem, de remélem, hogy nem az utóbbi... - tűnődött el Stefi és mintha már összeesküvéseket szövögetett volna a fejében.

- Rácsöröghetek - ajánlottam fel egyből, mire ő csak motyogott valami olyasmit, hogy "igen, ez jó lesz". Az utolsó programismertető felrakása után, mármint ami ide megy, kikaptam a zsebemből a telefont és az ujjlenyomatommal feloldva a zárat, egyszerűen a kezébe nyomtam, mire ő csak furcsán bámult először rám, majd a telefonra. - Nem én akarok beszélni vele.

- Ó, oké - esett le neki. - Milyen néven van beírva?

- Tessék? - ráztam meg a fejemet, mintha rosszul értettem volna a kérdést, de miután készségesen megismételte, elkerekedett szemekkel válaszoltam. - Hát Gergő, így hívják.

- Hm...

- Miért? Mégis milyen névre számítottál?

- Á, semmi semmi - legyintett egyet, miközben a füléhez emelte a telefonomat és várta, hogy fogadja a másik fél. Én csak a mappámat elvéve tőle, magamhoz szorítottam és magamban konstatáltam, hogy túl sokat lóg Dáviddal Stefi, tekintettel, hogy egy műszakban dolgoznak, mert kezdi átvenni a furcsaságait.

- Megyünk közben? - suttogtam, amit belátok, hogy hülyeség volt, mert nem fogadta a hívást Gergő, hogy hallja, amit én mondok.

- Ja, persze. Hát ez offos, de azért köszi - szakította meg a berregő hangot, majd felém nyújtotta a mobilt, amit visszacsúsztattam a helyére. - Hová is megyünk pontosan?

- A pulthoz, elvileg oda kell kirakni párat.

- Ott van. Hajnalban majd idegösszeomlást kaptam, mire szereztem ragasztócsíkot - torpant meg Stefi, mire én csak szembefordultam vele.

- Akkor a kondiparkhoz - helyesbítettem és kissé megörültem annak, hogy mínusz egy teendővel kevesebb van. Stefit kikerülve meg is indultam, amikor hirtelen visszarántott valaki a vállamnál fogva.

- Erre van a kondipark - mutatott maga elé, amerre eredetileg mentem.

- Tudtam én is egyébként - vágtam rá azonnal és a világért sem akartam bevallani, hogy gőzöm sincsen, hogy éppenséggel mégis merre vagyok.

- Hogyne - hagyta rám Stefi és üvöltött az arcáról, hogy egy szavamat se hiszi el, de azért jófejségből eljátssza a másik opciót.

- Amúgy miért kell Gergővel beszélned? - érdeklődtem, miközben mellettem sétálva lépdeltünk a forró betonon, amit a sneakerem talpán keresztül is lazán éreztem. Lehetett volna az egyik feladat a tűzön járás. Elvégre semmi nem kell hozzá, mezítláb végigmenni a pályán, aki leghamarabb él a túloldalra nyer egy lavór hideg vizet.

- Tamás bekattant - sóhajtott egyet fáradtan Stefi, pontosan olyan stílusban, mint aki ma már letudott egy műszakot és aludt vagy három - négy órát azóta. Sőt, biztos, hogy ez történt meg, mert az ebéd felénél lelépett, miután majdnem beleesett a fele az előtte lévő gyümölcslevesbe, vagy valami ahhoz hasonlóba. Nem lehetett meghatározni pontosan. Hígnak híg volt és ez a legpontosabb megállapítás. - Látta, amikor Róza mutogatta, ahogyan elment a klubba nyáron, tudod, ahol Gergő is dolgozik. És ott, mint lent a Balatonnál van az a látványelem, hogy megnyújtsák a pultot és az lángol egy kis ideig. Na ezt felvette Róza és együtt néztük az élményvideót, sajnos Tamás is belepofátlankodott és azóta kiderítette, hogy itt is lehet ilyet csinálni, meg egyes rendezvényeken, amikor kibérlik a helyet szoktak is, de akkor nyilván a tulaj csapata és nem mi. Igen ám, de mivel Gergő csinált már ilyet, így most kitalálta, hogy sokkal nagyobb lehet a forgalom, ha nemcsak szimplán kiszolgálunk.

- Ahha - fogtam fel, amiket gyorsan elhadart Stefi, majd intettem egyet Eszternek, aki éppenséggel nagyon vihogott az egyik elsős lánnyal valakin a betonos részleg másik végéből, mire észrevett egy vigyorogva viszonozta a gesztusomat.

- Ezzel csak az a baj, hogy Gergő nem úgy van itt, mint mi, hanem mentor meg asszem vízimentő is részben...

- Hát az határozottan - rázkódtam össze, amint eszembe jutott, hogy galád és aljas módon belelökött a tó hideg vizébe.

- Szóval érted, van elég dolga már így is. Nyilván kinek lett kiadva, hogy kérdezzek rá? Nyilván nekem, mert elvileg tőlem tartanak. Nem is értem, hogy miért.

- Fogalmam sincs - mondtam nagyon hihetően.

- Gondolom annyira nincsen fogalmad róla, mint amennyire az előbb elhittem, hogy tudod merre mész - vágta rá azonnal, mire csak a számba harapva bólintottam egyet.

- Valami olyasmi.

- El vagyok "bogdánosodva" már megint az a baj - meredt maga elé, én pedig megtorpantam, ahogy leesett, mit mondott.

- Bogdánosodva? - érdeklődtem lassan és ahogy kimondtam, rendesen fura volt. - Ez egy létező jelenség?

- Aha. Amikor túl sokat vagy hosszabb távon egy létesítményben, ami a hivatalos Bogdán epicentrumnak számít, de csakis hivatásos Bogdánokkal körülvéve, mert a többi rokon nem számít, mint én magam is nyáron... - kezdett bele az ismertetésbe Stefire, mire félbeszakítottam.

- Vagyis túl sokat voltál otthon - értelmeztem, hogy biztosra menjek abban, nem rossz irányban gondolkozom.

- Pontosan, de ez így jobban hangzik, ahogy mondom - hadarta villámgyorsan, majd egy mély levegőt véve folytatta: - Szóval olyankor előfordulhat az, hogy a kelleténél több tipikus családi jellemvonást szívsz magadba, mint amennyi ajánlott.

- Mint egy... - akadtam meg és erősen rágódtam azon, hogy mégis mihez tudnám hasonlítani az elmondottakat. - Egy szivacs?

- Inkább mint egy járvány. Olyan 100 - 200 km távolság lenne a biztos védelem, vagy egy másik kontinens - mondta Stefi halál komoly arccal, mire én csak rázkódó vállal bámultam a cipőmet és a számat beharapva próbáltam palástolni a nevetésemet, vagy inkább visszatartani, mert ha Stefi tényleg el lett bogdánosodva, akkor újra a tóban kötnék ki. Ennél jobban egyszerűen nem lehet körbeírni azt, hogy elege lett az elmúlt hónapokban mindenkiből, aki a Bogdán vezetéknevet viseli még rajta kívül. - Ahol nincsen személykiadatás természetesen - tette hozzá szigorúan és minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy ne visítsak fel.

- Sziasztok - állt meg kettőnk között hirtelen egy ugyanolyan zöld pólót viselő lány, mint Patrícia, mire mindketten csak kérdően néztünk rá, hogy mit akar, hiszen se én, se nem Stefi nem ismerte. Vagyis ez így nem helyes megfogalmazás. Nem rémlett, hogy mégis honnan ismerhetném, mert fogadni mernék abban, hogy már láttam, sőt lehet váltottam is vele pár szót, de hogy hol meg mikor, arra tippelni se tudtam volna. Az arcvonásai, sőt a hangja is annyira emlékeztettek valakiére és egyszerűen nem ugrott be, hogy kiére, ami felettébb idegesítő volt. - Bocsi, hogy zavarok, csak nem tudjátok megmondani nekem, hogy merre találom az orvosi ügyletet? Kellene egy sebtapasz, vagy inkább pár.

- Öhm... - nézett rám Stefi egy afféle "te vagy a szervező, nem én" és egy "neked kell ezt tudni" arckifejezés ötvözetével.

- Tudod, hogy hol van a II-es épület? - vettem át a szót a totálisan tanácstalan kékes hajú lánytól, aki Bogdán szindrómában szenvedek éppenséggel.

- Arra nem? - mutatott egy irányba, mire óvatosan oldalra néztem és miután láttam, hogy Stefi csak biccent egyet, nyugodt szívvel helyeseltem én is a lánynak.

- Igen. Bemész és egyből jobb kézre van egy hosszú folyosó. Na azon végigmész és ott az utolsó ajtó, de amúgy is bazinagy vörös kereszt ki van rakva, még a hülye is megtalálja - navigáltam őt a képességeimhez mértem egész jól.

- Oksi, köszike. Kérdezhetnék még valamit? - húzta összébb a szemét, ami szerintem az arcába pont belevilágító napnak köszönhetett.

- Persze - legyezgettem magamat a mappával és kíváncsian vártam, hogy mit akar.

- Te nem Dérynébe jártál? Olyan ismerős vagy nekem - méricskélt végig, amitől kissé kínosan éreztem magamat.

- Milyen kicsi a világ - motyogta Stefi, miközben a lábujjhegyre állva próbált átnézni a fölöttem hunyorogva.

- De igen.

- És egyre kisebb lesz - egészítette ki az előbbit Stefi, én pedig oda se figyeltem rá inkább.

- Úristen én is - virult fel egy másodperc alatt, már attól a tudattól, hogy egy gimibe járt valakivel, aki jelen esetben én voltam. Én ennek azért ennyire nem örülnék a helyében, sőt inkább őszinte részvétet nyilvánítanék. - Hogy hívnak?

- Balla Gerda.

- Jézusom, nem hiszem el - tátotta most el a száját a lány, mi pedig összenéztünk Stefivel, hogy mit csináljunk, hogyha ez itt elájul a végén. - Évfolyamtársak voltunk.

- Igen?

- Tévedtem. Most lett kisebb - vigyorgott Stefi, aki szerintem kifejezetten szórakoztatónak talált, hogy most engem talált meg valami ismerős és nem őt. Pedig fordítva szokott lenni a helyzet normális esetben.

- Selmeci Klaudia vagyok - mutatkozott be újra, amikor szerintem érezte, hogy nekem ez így se segít semennyit se, de ahogy a tudatomig jutott a neve igyekeztem nem egyszerre kárörvendeni és kínosan érezni magamat. - Kinga mesélte, hogy összefutott veled meg khm... - köhintett egyet szándékosan nem kimondva az illető nevét. Ezek szerint valaki még nem lépett teljesen túl az évekkel ezelőtti eseményeken. -...na meg vele és hogy mennyire más lettél. Basszus igaza volt, rád se ismertem.

- Igen, említette, hogy osztálytalálkozót szerveztetek, amikor összefutottunk - ugrott be az a bizonyos kora tavaszi este, amikor részese lehettem részeges Gergő külvárosi kalandjainak az exkluzív belvárosi epizódjában.

- Már csak ő hiányzott - emelte Stefi az ég felé a tekintetét, amit én is szoktam, hogyha azért imádkozok, hogy nyeljen el a föld.

- Nem azt mondtam, hogy a menza előtt legyél? - kiabált nekem a hátam mögül Konrád.

- Na jó, én húztam megkeresni ő... - akadt meg a mondat végén Stefi, amikor látta, hogy csak óvatosan megráztam a fejemet, nehogy kimondja a nevét. - Örsöt - kamuzta azonnal.

- Jó, hogy a Lokátorral be tudom mérni, hogy merre vagy, ha már nem méltatsz felvenni a telefont - erősödött Konrád hangja, ahogy egyre közelebb ért hozzám. Továbbra is csak a felém záporozó beszédfoszlányokat álltam, bármiféle szó nélkül.

- Hopsz, lehet lenémítottam - húzta be a nyakát Stefi, mire csak lemondóan legyintettem egyet.

- Ahogy látom dolgod van és azért nem akarlak feltartani. De jó látni téged Gerda - mosolygott Klaudia őszintén. - Összefuthatnánk majd valamikor, úgyis van még itt pár nap - intett egyet és a válaszomat meg se várva, sietős léptekkel igyekezett a II-es épülethez. Őt pedig Konrád váltotta.

- Megyek megkeresem Örsöt - fintorgott, amint Konrád megjelent mellettem.

- Jó - hagytam rá. - Később akkor majd találkozunk.

- Tutira - szaladt át a füves részre, hogy tovább kajtassa Gergőt.

- Milyen Örsöt keres Stef? - nézett a szaktársam furcsa tekintettel a lány után.

- Rendőrőrsöt.

- Mi van?

- Belsős poén, nem érted - zártam le ennyivel a témát.

- És ki volt a lány, aki akkor ment el, amikor jöttem?

- Gergő exe - folytattam az utamat a kondipark felé, hogy befejezzem a feladatomat, Ráday pedig bármiféle megjegyzés nélkül jött velem.

- Hogy mi?

- Mondom.

- És ő erről tud?

- Nem, de gondolom majd észreveszi, ha már egy karon vannak - húztam el a számat. Azt tudtam, hogy rossz vége lett közöttük a dolognak, amit mutatja az is, hogy a lány, most se mondta ki Gergő nevét, na de hogy ebből mi lesz így, inkább bele se gondolok. Addig jó mindenkinek, amíg semmi.

[...]

- Köszönöm remekül, jobb mint egyedül, és azt akarom, hogy örökké tartson - dalolásztam halkan a telefonomból szóló Carson Coma számmal együtt, megelőzve ezzel is, hogy bárki is halláskárosodást szenvedjen el miattam és a hangom miatt, ami botrányosnak mondható. Csakúgy, mint a ritmusérzékem, névmemóriám és tájékozódó képességem. Mindeközben az apró, magukkal hozott asztali tükörbe nézve próbáltam kettőbe befonni a hajamat, ami úgy lapult rá a fejemre a meleg miatt, hogy a hányinger szintet súrolta. Nem mellesleg tiszta csapzott is volt, ami betudható a rohangálásomnak, illetve annak is, hogy Gergő belökött a tóba. Így ezt jó megoldásnak találtam, legalább nem melegíti majd annyira a nyakamat és talán az estét / éjszakát is kibírja. A probléma csak ott kezdődött, hogy amint nem láttam már a műveletet, hanem csak úgy a látatlanba kellett fonnom, egyszerűen félrement az egész. Ilyenkor Luca szokott tartani egy tükröt nekem hátulról, hogy lássam mégis mit művelek le, esetleg Fédra fonogatja alapvetően, mert legalább addig is leköti magát. Az újbóli próbálkozásaimat, ne meg persze a késő délutáni szeánszomat egy kopogás szakította félbe, mire oda se nézve elkiáltottam magamat.

- Gyere! - ordítottam túl a zenét és az engedélyemre a tüköról láttam, hogy Róza nyitott ki résnyire az ajtót, amin épphogy befért így.

- Zava... - kérdezte, míg visszacsukta az ajtót, majd ahogy megfordult és látta a szerencsétlenkedésemet, be se fejezete az eredeti mondandóját. - Te mit csinálsz? - sétált be, miután körbenézett és nyugtázta, hogy rajtam kívül üres a szoba.

- Próbálom befonni a hajamat, de felejtős. Vagyis az eleje megy, de a vége egyszerűen szétcsúszik, mert nem látom - túrtam szét újból.

- Segítsek? - ajánlott fel egyből.

- Hát az jó lenne, köszi - néztem rá hálás mosollyal, majd mögém állt és a fésűt felkapva az asztaltól, újból kettévette a hajamat, ami ezek szerint nem sikerült jól megcsinálnom. Mármint ezt se. - Ha netalántán egy ponty ugrana ki belőle vagy hínárt látnál ne ijedj meg.

- Hallottam hírét, hogy tiszta víz voltál. Akarjam tudni a részleteket? - fojtotta vissza a mosolyát Róza, akinek a reakcióját a tükörből láttam.

- Á, csak Gergő mutatta meg, hogy hogyan vigyáz a strandolókra.

- Tehát belelökött - értette meg egyből a helyzetet Róza, aki szerintem hasonlóképpen kiismerhette a srác szokásait, mint én, tekintettel arra, hogy amióta Pestre költöztek, sok időt töltöttek együtt.

- Ahogy mondod - bólintottam egyet, megfeledkezve arról, hogy éppen fonja a hajamat, így önhibámból húzattam meg az egyik tincsemet, amit éppen fogott Róza. Már nyitottam volna a számat megkérdezni, hogy mit akart eredetileg, amikor megjött, de ez abbamaradt, hiszen Patrícia konkrétan betört az ajtón és csodálom, hogy nem tört ki a szerkezet a falból.

- Leszakad a lábam - fújtatott, majd amikor észrevette, hogy nem vagyok egyedül, hirtelen megszeppent. - Rosszkor jöttem? Mert ha igen, akkor visszajövök később...

- El ne menj miattam, itt laksz - pislogott nagyokat Róza, miközben megállt a fonás közben. - Róza vagyok egyébként - nyújtotta felé a szabad kezét, amit felszabadított egy kézfogás erejéig.

- Patrícia - fogadta el a gesztust a szobatársam, utána pedig Róza folytatta a hajammal való bíbelődést, Patrícia meg felült az asztalra mellém és kíváncsian nézte a műveletet.

- Miért foltos a pólód? - szaladt ráncba a szemöldököm, ahogy észrevettem a zöld felsőjén itt - ott sötétebb az anyag.

- Olyat játszottunk, hogy villámkérdések egymásról és aki vagy nem tudott 5 másodpercen belül feltenni kérdést vagy megválaszolni azt, akinél a labda volt, annak be kellett állnia a kör közepébe és megdobáltuk - hadarta el a játékmenetet.

- Jaj ne - hunytam le a szememet és volt egy erős gyanúm, hogy mégis kitől szerezhettek ilyesmit. Oké, lehetséges az az opció is, hogy ennek semmi köze Fülöphöz, de azért a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen ötletek terén, erősen remekel.

- Fülöp? - érzett rá egyből Róza, aki közben kért egy szilikon gumit, hogy a végét rögzítse.

- Necces. Egyszer meg mer dobni, esküszöm lenyeletem vele a cafatokat - jöttem idegbe már attól a gondolattól, hogy a mostohatestvérem kezében vízibombát látok.

- Ki az a Fülöp? - húzta fel maga alá a fél lábát Patrícia és úgy ücsörgött tovább.

- Nézd, ilyen lett - tette a szemem elé hirtelen Róza a telefonját, amivel lefotózta az egyik elkészült oldalt. Én csak kivettem a kezéből és rázoomoltam, hogy jobban szemügyre tudjam venni, addig pedig válaszolt a feltett kérdésre helyettem, ami még mindig a levegőben lógott. - Csak Gerda féltesója, ő is ilyen szervezőféleség itt. Konkrétan a hülye ötletek tárháza veszett el benne.

- Ez baromi jó - nyújtottam Róza felé a telefont, aki csak lerakta a másik oldalamra az asztalra és nekilátott a másik oldalnak.

- És milyen eddig a csoport, amiben vagy? - érdeklődtem Patríciától, akin láttam, hogy nagyon akarna beszélgetni vagy hozzászólni a témához, de nem tudta, hogy mégis hogyan tegye ezt, illetve, hogy kikről van szó az adott pillanatban.

- Háát... - húzta el a szót, ami már nem sok jót jelenthetett. - Érdekesek. Nem tudom, hogy tudjátok-e, de van az az érzés, amikor valakiket csakis azért nem találsz szimpatikusnak, amiért olyan társaság tagja, akikkel te nem találod meg a közös hangot. Ez érthető valamennyire?

- Teljesen.

- Ühüm - motyogta Róza is, aki nagyon koncentrált, hogy tökéletes munkát végezzen.

- Szóval a lányok többsége olyasmi, akikkel vagyok együtt, a fiúk meg kedvesek, de nem tudok miről elbeszélgetni velük, pedig próbáltam. Oké, nem mondják azt, hogy menjek el, mert nem mondhatják, de azért érzékelem, hogy olyan, mintha ott se lennék, annyira el vannak foglalva a különböző pletykatémákkal, amiket tegnap hallottak - mesélte a lány szomorkásan és esküszöm, hogy megsajnáltam őt. Igaz, nem ismerjük egymást régóta, sőt beszélni se nagyon beszéltünk, de ő olyan fajta embernek tűnt, akit tényleg mindenki kedvel, mert nem lehet, nem azt tenni.

- És milyenek a mentorok? - kérdezte Róza, aki tudna egyébként arról ódákat zengeni, hogy milyen az, amikor kinéznek valahonnan. Akár nyíltan, akár burkoltan.

- Húha. Hát öten vannak, abból egyedül a Ritával váltottam pár szót, mert ebédkor mellette ültem és faggatott, hogy hogyan érzem magamat, minden rendben van-e velem, milyenek a szobatársaim és ilyenek, szóval őt bírom. A többi is olyan normális, de semlegesek még, mondjuk az Ádám, az egy kicsit bolondnak tűnik, na mindegy. Meg jaj, az egyik srác, hát majdnem elájultam, amikor odajött hozzánk és közölték velünk, hogy ő is a mentorunk amúgy, csak nem mindig lesz velünk, mert más feladata is van. Ha láttatok már helyes csávót, töröljétek ki az emléketekből, mert ő felül fogja írni. Az egyik lány, Vivi, még le is itta magát, amikor meglátta, hogy leült közénk a fűbe. Csak nem jut eszembe a neve... - dobolt az ujjaival a felhúzott lábán idegesen.

- Nem véletlenül körülbelül ilyen magas, - tette ki oldalra Róza a kezét, mutatva, hogy mire gondol - barna hajú és van az egyik karján két csík tetkó? És nem mellesleg vízimentő?

- De, de. Ő az - csettintgetett Patrícia nagyra nyílt szemekkel.

- Gergő - segítettem ki a névvel és a tükörbe nézve, összetalálkozott a tekintetem a Rózáéval. - Sejthettem volna.

- Ismeritek egymást?

- Még mi az , hogy... - bökte meg a vállamat Róza immáron vigyorogva, mire csak reflexszerűen utána nyúltam, de már nem volt ott a keze, hogy el tudjam hessegetni. A mozdulatot, hangsúlyt és a reakciónkat az elsős lány biztosra összetette a fejében, mert konkrétan akkorára tátotta a száját döbbenetében, hogy simán leláthattam volna a mandulájáig, hogyha szerettem volna.

- Ti együtt vagyok?

- Dehogy - ráztam meg óvatosan a fejemet, hogy ne akadályozzam azért a mesterfonót.

- Csak jobban vonzzák egymást mint a mágnes ellentétes pólusai - tette hozzá Róza olyan stílusban, mintha csak azt jelentné ki, hogy kedd van.

- RÓZA! - szóltam rá erélyesebben és egy fokkal hangosabban, mire csak kuncogást hallottam a háta mögül.

- Elnézést. Rosszkor vannak rossz helyen, ami mindig véletlenül ott van, ahol a másik tartózkodik. Így jobb? - finomította a mondandóját szerinte.

- Nem, nem jobb.

- Azt hiszem értem - felelte Patrícia lassan, emésztve, hogy nagyjából hányadán állunk egymással Gergővel. - Mondom oda volt érte kábé mindenki, a Fanni rendesen rámászott szegényre. Mindenáron azt akarta, hogy beszélgessen vele, de már én éreztem gáznak a szituációt, pedig csak kavicsokat rugdostam. Viszont nem tűnt olyannak, mint aki nagyon visszaélne azzal, hogy tudja, hogy rohadt jól néz ki. Simán tök nyugodtan leállította, bármiféle bunkózás nélkül.

- Amíg nem lesz egy kattanása, addig normális az esetek többségében - magyaráztam neki, mert tényleg ez volt a helyzet. Nyilvánvalóan ők,  mint mentoráltjai nem fogják azt se nem tudni, se nem érzékelni, hogyha beüt a szar megint, mert előttük simán el tudja rejteni, mint ahogy korábban is tette. Tippelgetni lehetett, hogy miért stresszes, de konkrétumot nem lehetett megfejteni. 

- Ahol dolgozik klubban, az egyik munkatársa valami veszett nyomulós. Még a vak is láthatta, hogy a földet nyalná fel azért, hogy Gergő érdeklődjön iránta és amikor ott voltam, áá, szánalom, amit leművelt. Direkt nekiment, ott bájolgott, úgy csinált, mintha nem tudna valami üveget kinyitni, ott ültem a bárpultnál, fogtam a fejemet, Gergő meg ez a "meg fogok bolondulni" arccal nézett előre, fel kellett volna vennem, azért úgy lenne az igazi, hogyha látnátok - osztotta meg Róza a kis kedves emléket. Ezek szerint képes Rékasi beválasztani azokat a helyeket, ahol körbeugrálják.

- Mi lett a végén? - fordult vissza felénk Patrícia, aki közben kinyitotta az ablak másik szárnyát is, hogy ne fulladjunk meg.

- Megkérdezte tőle a csaj, hogy nem akar-e elmenni vele valami koncertre, merthogy ő megy és az egyik ismerősének van jegye, akivel menne, de ő végül nem tud menni és egyedül nem akar - pörgette le gyorsan Róza a történéseket és közben a kezem számoltam már, hogy hányszor mondja ki azt a szót, hogy "menni", valamit annak különböző variációit.

- Elment vele?

- Dehogyis, offolta. Add a másik gumit - nyújtotta előre a kezét Róza, mire csak a tenyerébe nyomtam a szilikondarabot. - Közölt vele egy ilyen sablondumát, hogy aranyos meg minden, csak éppenséggel nem akar kapcsolatot, mert nemrég lépett ki egyből.

- Ami igaz is - emlékezettem Rózát arra, hogy azért ott volt neki Adri egy jó darabig, amivel amúgy tisztában is van. - Köszönöm - tapogattam meg óvatosan a hajamat, ami immáron végre kész lett.

- Az teljesen mindegy. A lényeg, hogy ejtve lett a lány. Valószínű, hogy valami ilyesmi szöveget fog ez a Fanni is hallani - vonta meg a vállát Róza és letelepedett az ágyamra, majd a cipőjéből kibújva, törökülésbe felhúzta a lábát és nekidöntötte a hátát a falnak. Én pedig a székről felállva, az ég felé tartva a karomat nyújtózkodtam, mert a sok ülésben mindenem elzsibbadt konkrétan.

- Majd meglátjuk. Mondjuk megjelent utána egy ilyen kékes hajú lány, aki olyan csúnyán nézett, hogy rendesen megijedtem, na vele már annyira nem volt kedves Gergő - ugrott be Patríciának a zsúfolt programból egy újabb emlékkép.

- Stefi - szólaltunk meg egyszerre Rózával.

- Tőle ne is számíts másra. Alkalmazkodj a stílusához vagy menekülj. Köztes opció nincsen - folytatta Róza és Patrícia csak bólintott egyet, jelezve, hogy érti. - Gerda, telefon.

- Ki az?

- Csak emlegetni kellett - mutatta először Patrícia, majd utána felém a képernyőt vigyorogva, amin Gergő neve tűnt fel.

- Be lenne poloskázva a szoba? - tűnődtem el hangosan, majd sóhajtva a zöld ikonra kattintottam, fogadva ezzel a bejövő hívást.

- Igen?

- Miért hívtál? - kérdezte Gergő bármiféle köszönés nélkül.

- Ki? Én?

- Lehetne már este - hallottam meg a háttérből Dominik hangját. Ezek alapján a visszatalált bájos baráti társaságához.

- Várj egy pillanatot - mondta és a vonalon keresztül és kivehető volt az, ahogyan a lépdel a visszhangzó folyosón és egyre inkább halkul el a beszélgetés. - Jó, most már mondhatod.

- Én nem hívtalak - szorítottam a vállammal a fülemhez a mobilt, miközben a szilikongumikat söpörtem vissza a zacskójába.

- Pedig itt van, hogy nem fogadott hívás tőle: Gringo.

- Te átírtad a nevemet erre?

- Szerinted?

- Hát nem vagy normális - pislogtam nagyokat ledöbbenve, a másik két lány pedig tisztán hallott mindent csak nem igazán értette, mert olyan magasra volt felvéve a hangerő, csoda, hogy Axel nem hallotta a Balatonra.

- Ez lenne nálad a köszönet?

- Micsoda? Mit köszönjek meg? - zavarodtam össze egyből. - Hogy belöktél a tóba? Hát marhára örültem neki.

- Igazán nincs mit - vágta rá azonnal és a hangján éreztem, ahogyan pofátlanul vigyorog. - Én a shakera gondoltam egyébként, de ha tetszett az, akkor gondolom nem bánod, ha újra megcsinálom.

- Tehát most ismerted be, hogy belelöktél.

- Én ilyet nem mondtam. Nem tehetek róla, hogy pont akkor zsibbadt el a karom, amikor megbotlottál a lábamban - védte magát azonnal, ugyanazzal a kamuval, mint amit a tónál mondott. Annyi különbséggel, hogy már részleteket is elárult. - Máskor nézd, hogy hova lépsz - javasolta egyből.

- Komolyan mondom, hogy eltöröm a karodat, hogy rendesen zsibbadjon akkor, hogyha még egyszer megpróbálod - fújtam ki hosszasan a levegőt, ő pedig csak elröhögte magát. - Jó sok shake kellene kárpótlásul.

- Szóval örültél neki.

- Nyilván. A kedvencemet hoztad ráadásul.

- Még szép. Megjegyeztem, hogy melyik az - felelte Gergő, nekem pedig akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Már magától a kedves gesztustól.

- Hm...

- Fogadni mernék rá, hogy most vigyorogsz - rontotta el a kedvemet azonnal, amit egyszerűen nem tudott volna kihagyni.

- Nem is - ráztam a fejemet, pedig tudtam, hogy nem látja. Még szerencse, mert amúgy igaza volt.

- El ne hidd neki! Le nem lehet vakarni az arcáról - ordította az ágyamon ücsörgő Róza, akinek ilyenkor nyilván nincsen semmi dolga vagy elfoglaltsága.

- Mit mondott Róza? Nem értettem jól - kérdezett vissza és hallottam a hangján keresztül is , hogy mosolyog. Ő is.

- Össze - vissza beszél csak, hőgutát kapott - sziszegtem.

- Nem is kaptam - vágta rá azonnal, direkt jó hangosan, hogy hallani lehessen a vonal másik végén is.

- Majd akkor most fogsz - fordultam felé dühösen és a kezemhez legközelebb eső tárgyat, ami egy ételes volt, egyszerűen nekivágtam.

- Ugye tudod, hogy tisztán érteni mindent?

- Még - dünnyögtem, majd felcsillant a szemem egy zseniális ötlettől. Stefinél úgyis ott van egy duda, majd megkérem, hogyha nem figyel Gergő, fújjon bele a fülébe. Biztos örömmel megteszi majd.

- Látod? Erről beszéltem - fordította a plafon felé Róza a tenyerét egy "íme" stílusban, mire csak Eszter ágyáról felkapva most a szőrmés párnát nekidobtam újból, Patrícia pedig csak hangosan elnevette magát.

- A véletlenek - nyomta meg a szót a szobatársam is, én meg csak a szoba közepén kapkodtam a fejemet, míg azok a szemem láttára röhögtek, addig Gergő meg telefonon keresztül szórakozott rajtam.

Mindenki meghülyült?

[...]

Kellemes augusztus 31-ét, illetve minden olyan napot, amikor éppen olvassátok ezt!

Ezt a részt egy kis nyárzáró ajándékként hoztam és az eredeti terveim szerint egy jó kis nyári hangulatot volna, hogyha nem kellett volna kettészednem a nagy terjedelme miatt. Így viszont ennyivel kell beérni, remélem, azért tetszik nektek.

A következő rész nem tudom pontosan, hogy mikor érkezik, igyekszem minél hamarabb, de most elsődleges az, hogy jó pár részt megírjak előre, hogyha beüt az csodálatos egyetem sok hülyesége, akkor ne kelljen összehánynom a dolgokat.

Addig is hogyha van bármilyen véleményetek a történetről legyen akár pozitív, akár negatív, vagy ami nem tetszik / változtatni kellene rajta, azt írjatok meg nekem, mert sokat segítenek.

Egy kérdésem van már csak és jó pár részig befejezem ezt az állandó kiváncsiskodást, mégpedig az, hogy:

Milyennek látjátok a szereplőket, illetve a jellemüket? Ki(k)nek a bőrébe bújnátok bele szívesen és miért?

Még valami: akit érdekel és szeretne egy jó sztorit olvasni, az nézzen rá az egyik nagyon jó barátnőm lenluca Afterglow című történetére. Megéri...

A következő részben várható ismét az előzőekben ismertetett egyik (ha nem több) sneak peak megjelenése, a nagy baráti társaság "összejövetele", Gergő szembesülése az exeivel, Balla család újbóli megjelenése és nyilvánvalóan a gólyatábor késő délutáni és esti történései is.

Kitartást a tanévhez mindenkinek!