[FIGYELEM: HOSSZÚ FF]

A Szöuli Kapitányság taktikát vált a bűnözők megfékezése érdekében. Önkéntesekre bízzák őket, hogy a hét minden napjának 24 órájában szem előtt legyenek, eközben lehetőségük van dolgozni, sőt, megjavulni is.

Így került Park Chanyeolhoz, a gigantikus óvóbácsihoz Byun Baekhyun, a ravasz bolti tolvaj.

[Chanyeol szemszöge]

- Ne feledd Baek, ha már az első munkanapodon késel, mehetsz a dutyiba. Nem szabad késned. Időben kell kelned, és arra ne számíts, hogy ébresztgetni foglak. - magyarázom komolyan a látszólag csak testben itt lévő fiúnak vacsora közben - Hallasz egyáltalán?

- Természetesen nem. Chanyeol...a lehető legkisebb kedvem sincs a holnapi naphoz. Azok a kölykök szét fognak szedni a tökéletes külsőm miatt. - csak szemeimet forgatok legnagyobb félelmét hallván. Kezd elegem lenni abból, hogy egy hete azt hallgatom, hogy neki mennyire nincs ínyére a munka.

- Ja, nekem oké. Akár már most mehetsz a rendőrökhöz lecsukatni magad. Nem hiányzik nekem, hogy még rád is főzzek, mossak, takarítsak.

- Nem akarom, hogy lecsukjanak. Nem is fognak, mert holnap időben fogok kelni, és nem fogok elkésni, ígérem. - süti le szemeit, majd érdeklődve rám néz - De mégis...mondd el, milyen óvóbácsinak lenni!

[Másnap reggel]

- Baekhyun... Baek... Hétalvó... Semmire kellő... Senkiházi... Élősködő a nyakamon... - ébresztgetem kedvesen a személyt, aki tegnap megígérte, hogy nem alszik el, erre most...húsz perce van puccparádéba vágni magát, ha nem akar elkésni.

- M-mih? Mennyi az idő? - ül fel hirtelen az ágyon, mikor zoknis lábammal elkezdtem lökdösni az oldalát.

- Sok, vagyis neked kevés. Nyomás a fürdőbe, szedd rendbe magad, mert el. Fogsz. Késni. - az utolsó három szón van itt a hangsúly.

- Baszd ki! - aránylag pici szemei most legalább a kétszeresére nőttek.

Boxer-gyűrött póló kombinációban pattant ki az ágyából és már rohant is a fürdőszobába, közben takaróját félig lerángatja lábával.

Megigazítom az ágyát, és már jött is vissza, sokkal frissebb volt az arca, és a haja is meg volt fésülve.

- Öltözni fogok, menj ki! - hiába élünk már együtt több, mint egy hete, és fogunk is még pár hónapig, még nem láttam, és valami azt súgja, nem is fogom látni a felsőtestét. Ha rajta múlik.

Magára hagyom, hogy minél gyorsabban kész legyen és indulhassunk. Ha hamar végez, útba ejthetjük a közeli kreatív-boltot. Mára origami béka készítést tervezek, szóval nem árt beszerezni pár csomag színes lapot.

- Indulhatunk! - tépte fel az ajtót Baek felöltözve. Ami azt illeti, nem indulhatunk.

- Hogy mi!? Szakadt farmer fehér pólóval? Kizárt! Menj vissza és öltözz fel rendesen! - küldöm vissza, ő pedig kétségbeesetten néz rám.

- De...akkor mit vegyek fel? - toporzékol a küszöbön.

Mivel nem tudom, hogy milyen ruhái vannak, jobbnak látom, ha bekukkantok a gardróbjába. Kinyitom a szekrényajtókat, közben magyarázok.

- A szaggatott farmerek kilőve. Erőszakot sugallnak, vagy ami rosszabb, megkérdezik tőled, hogy estél el. Ne akard átélni, nagyon ciki. A sima pólók sem jöhetnek szóba. Keressünk valami apró mintásat, leköti a kicsik figyelmét altatáskor, vagy vigasztaláskor. Fókuszálj a kedves, élénk színekre, a sötét elriasztja őket. - darálom a tanultakat és tapasztalatokat, ám amikor Baekre nézek, ő ámulattal hallgatja a szövegem.

- Nem is gondoltam volna...ilyen összetett dolog vigyázni a gyerekekre? - lép mellém és nézegetni kezdi ruháit.

- Nem olyan nehéz, sok ilyen apró dolog könnyíthet a dolgodon.

- Értem. - hangja nyugodt és kimért, ritka, mikor ilyen szelíd a viselkedése. Inkább pimasz vagy túlbuzgó szokott lenni, de úgy tűnik, most először sikerült őt lenyűgöznöm tudásommal.

- Ez jó lesz? - vesz elő egy világos farmert, és egy citromsárga pólót, amin apró királykék papírrepülők vannak.

- Tökéletes! - emelem égnek hüvelykujjam és újból magára hagyom átöltözni.

Pár pillanat múlva már cipőinket húzzuk, majd táskámat vállamra csapva indulunk is. A lépcsőházban megnézem mennyi az idő, és boldogan konstatálom, hogy van időnk beugranunk a papírboltba. Közlöm vele a tervem, ő pedig miután beleegyez, megjegyzi.

- Hogy hogy nem vetted fel a karórád? Eddig nem volt olyan nap, mikor ne lett volna rajtad. Pedig elég menő a Rolexed. - ezt onnan vehette észre, hogy telefonomon néztem meg az időt.

- Munkanapokon nincs rajtam. Fölsértheti a gyerekek bőrét és amúgy sem olyan kényelmes.

- Oh, értem. - ezzel leveszi sajátját és felém nyújtja - Eltennéd nekem?

Lecsúsztatom táskámat a karomra és mosolyogva elteszem. Gyorsan tanul és nagyon toleráns. Sosem gondoltam, hogy Baek egy velejéből gonosz ember, talán csak egy kiláthatatlan szituáció miatt folyamodott a tolvajkodáshoz. Könnyű lesz visszatéríteni a jó útra, ha igazából le sem tért róla.

Miután megvettük a három csomag színes papírt, célba vettük az óvoda épületét.
A lakás, amiben most lakunk, közelebb van, mint a sajátom. Ezt az önkormányzat ajánlotta fel nekünk, amikor jelentkeztem önkéntesnek a kapitányságon. A saját lakásom egy szobás, ezért nem tudtam volna elszállásolni ott Baeket, ami benne volt a szerződésben. Erre az esetre fel voltak készülve, így beköltöztünk egy két szobásba, aminek szerencsére csak a rezsijét kell fizetnem.

- Mondd Chanyeol, te hogy lettél óvóbácsi? Mármint, nem minden fiú álma az, hogy kisgyerekekkel foglalkozzon. - törte meg a csendet Baekhyun.

- Nos...középiskolás koromban vállaltam babysitterkedést egy kis zsebpénzért. A gyerekek élvezték a velem töltött időt, és előfordult, hogy sírtak, mikor búcsúzkodásra került a sor. A szülők nagyon elégedettek voltak velem és azt ajánlották, hogy a jövőben kamatoztathatnám. Addig elképzelésem sem volt, mi akarok lenni, és ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Pedagógiai egyetemre jártam, most pedig itt vagyok. - foglaltam össze röviden.

[Baekhyun szemszöge]

- Itt is vagyunk! - mosolyog Chan.

Egy kétszintes épülethez érünk, körülötte hatalmas, füves udvarral. Az udvaron egy raktár szerű házikó, libikókát, mászókák és hinták. Néhány fa ad árnyékot a padoknak.

Chanyeol kinyitja előttem a kapuajtót, én pedig besétálok rajta. Térköves járda vezet egészen a bejáratig, ami fölé színes betűkkel fel van festve:
Yongsan-gu Óvoda
Míg becsukja maga mögött, szól nekem, hogy nyugodtan menjek be az épületbe.

A nagy, fehér keretes üvegajtón egy 'jó szórakozást!' táblácska van, belső oldalára pedig 'visszavárunk!' van írva. Egy tágas aulában találtam magam, amint beléptem. Nagyon színes és modern épület, minden apró részletbe, tárgyba bele van csempészve valami játékosság. A kabátakasztók cicafarokként kunkorodnak a falon, a szőnyegnek maci alakja van, a falra pedig hatalmas űrhajó van mázolva.
Ilyen korán még egy gyerek sincs itt, Chan ma reggel ügyeletes, tehát mi fogjuk fogadni a gyerekeket.

- Na, hogy tetszik? - érdeklődik a mögöttem érkező óriás.

- Nagyon szép. És biztonságosnak tűnik. Biztos nagyon szeretnek ide járni a gyerekek. - bólogattam.

- Azt meghiszem. Most mondanám, hogy én is szeretnék ide járni munka helyett, de a sors összehozta a kettőt. - nevetett saját poénján, és annyira szerintem nem volt vicces, de...én is nevetek. Hogy miért? Mert Channie mondta. És bármi, amit Channie mond, az szent, sérthetetlen, eszméletlen és borzasztóan édes. Néha azon kapom magam, túl hosszú ideig nevetek egy-egy poénján. Ilyenkor úgy néz rám, mint egy elmebetegre, és megeshet, hogy jogosan. Őszintén, amikor először találkoztam vele, egy minden lében kanál személynek hittem, de az eltöltött hét alatt rájöttem, hogy egy odafigyelő, gondoskodó és határozott férfiről van szó. Mindig tudja, hol a helye. Ami azt illeti, én is tudom. Az életemben.

- Menjünk fel a titkársághoz elintézni pár papírmunkát! - veszi át cipőjét Chanyeol egy bentire.

- Okés, de...benti cipő? - ezzel azt próbálom kifejezni, hogy nekem nincs, csak a természet úgy teremtett, hogy még csak beszélni se tudjak rendesen a személy előtt, akinél be kéne vágódnom.

- Hmm. Ez gondot okozhat. De végül is ha jól megtörlöd a cipőd talpát, nem lesz gond. A csoportban pedig lehetsz zokniban. - nyugtat meg a kellemetlenség miatt.

- Rendben. - miután jól kicsoszogtam magam a macis lábtörlőn, felindultunk a lépcsőn, hogy a titkárságban dolgozó nővel lepecsételtethessük a papírjaimat, amit amúgy nem is én, hanem Channie rakott el nekem gondosan, egy mappába. Ennyit a magamról való gondoskodásról. Még egy ide járó óvodás is összeszedettebb nálam, nyakamat rá.

- Sajnálom - kért tőlünk elnézést kedvesen a fiatal titkárnő -, de a munkaidő lejártáig nem pecsételhetem le a napot, mert még nem teljesítette a nyolc órát.

- Most az egyszer nem lehetne, hogy megtedd? Csak, hogy ne kelljen kétszer járkálom. - vette elő az aranyos kutyus szemeit Channie - Baekhyun amúgy is nagyon megbízható. - oh...

- Hogy megbízható!? - kacagott fel jókedvűen - Hisz ez egy bűnöző. Azért van itt, mert nem megbízható. Sajnálom Chanyeol, de ha nem kaptam volna ezt a parancsot, akkor sem pecsételném le. - na jó, ez nem volt szép tőle.

- Nos igen, de...ah, mindegy. Majd visszajövünk délután. - legyint a papírokkal a kezében, majd elköszönés nélkül elrángat az irodából.

- Ezt a ribancot... - ezt sem néztem volna ki belőle - Ne érts félre Baek, imádok itt dolgozni. De csak is a gyerekek miatt. A személyzet tagjai egytől egyig romlottak. Mindenkit lenéznek, a problémamegoldó képességük pedig egyenlő a nullával. - fakadt ki, hogy észre sem vette, még mindig szorongatja csuklómat. Bele is pirultam rendesen - Nyugodj le Chanyeol! Mindjárt jönnek a kicsik. Nem szabad idegbetegként fogadnod őket. - állt meg a folyosó közepén, hogy lehűtse magát, ezzel el is engedte a kezem...oh. Úgy érzem, terelnem kell a témát, hogy ne ezt őröljék a fogaskerekei.

- Mi lenne, ha az udvaron várnánk a kicsiket. Ilyen szép időben biztos jót tenne nekik a reggeli friss levegő. - nézek ki az ablakon. Valóban hét ágra süt a nap, egy felhő sincs az égen.

- Hmm - áll mellém és átdobja karját a vállam fölött, nekem pedig hirtelen ki akar szökni a szívem a helyéről - Nem is rossz ötlet. Ilyen korán még jócskán kómásak szoktak lenni, talán hamarabb fel fognak ébredni a szabad levegőn. Fantasztikus ötlet! - veregeti meg vállam, majd int, hogy menjek utána.

Minden apró dicséret jól esik bárkitől, de Chanyeoltól... Ilyenkor úgy érzem a fellegek közt járok, és nem megfigyelés alatt, hanem a mennyországban vagyok.

Lesétálunk a lépcsőn és pár - számomra - ismeretlen folyosón keresztül, egy oldalajtóhoz jutunk, ami az udvarra nyílik. Egy hatalmas homokozó van előttünk, amit eddig észre sem vettem. Legszívesebben azon nyomban beleülnék, és építenék egy várat, vagy alagutakat ásnék.

- Hozzunk ki a raktárból pár játékot! - javasolja Channie, és máris sokkal nyugodtabbnak tűnik.

A kis házikóba több játék van, mint amennyit elképzeltem, hogy belefér. Tele van homokozós készletekkel, kis műanyagmotorokkal, ugrókötelekkel, és olyan játékokkal, amilyenekkel még életemben nem találkoztam és meg sem tudnám tippelni, hogyan kell velük játszani.

- A homok még nyers reggel, szóval ha gyereket látsz benne, azonnal hívd el onnan, vagy kapd fel, mert fölfázhatnak. Vigyünk ki pár ugrálólabdát! Ha megunják, mennek mászókázni, vagy hintázni. - bólintottam és megragadtam két duci gumilovat.

A padon ülve beszélgetünk, amikor megpillantok két közelgő alakot. Az első ovis és az anyukája. Hirtelen olyan ideges lettem. De pozitívan ideges. Olyan izgalmasan ideges. Egyre közelebb érnek és mind a ketten mosolyognak. A csinos nő köszön először. Nagyon fiatalnak tűnik.

- Jó reggelt! Meghoztam az első porontyot. - a pici kézen fogva sétált hozzánk anyukája mellett.

- Szép jó reggelt. - állt fel mellőlem Chanyeol, ezért én is követtem mozdulatát - Hadd mutassam be neked Byun Baekhyunt. Pár hónapig nálunk fog gyakornokoskodni. - gyakornokság mi? Okos Channie.

- Jó reggelt! - míg meghajoltam, kieszeltem egy tökéletes sablon szöveget - A figyelmemet száz százalékosan a gyerekeknek fogom szentelni, nincs ok aggodalomra. A legjobbat fogom nyújtani. - mosolyogtam ártatlanul.

- Ezt öröm hallani. Jó tudni, hogy ilyen biztos kezekben vannak a gyerekek. - bólintott a nő, majd elbúcsúzott a kölöktől - Vigyázz magadra és jó szórakozást! Most mennem kell, majd délután jövök érted. - guggolt le a kisfiúhoz.

- Gyere ide Jaeyun! - guggol le Chanyeol is a picivel szembe, aki odatotyogott az óriáshoz és átölelve egymást, felkapta a colos - Így, na! Integess anyunak! Pá-pá anyu! - Jaeyun csendes gyerek, szótlanul integetett anyukája távolodó alakjának.

- Szervusz Jaeyun! - mosolygok rá, mikor mindhárman leülünk a padra. Jae Chanyeol ölében foglal helyet és látszik rajta, mennyire kómás még - Nagyon szép anyukád van és biztos nagyon szeret téged. - hozok fel egy random témát, az elsőt, ami eszembe jut.

- Ráfogtál a lényegre. - kuncog fel Chanyeol, mire érdeklődve felpillantok rá - Jae anyukája mindössze huszonegy éves. Jae besikerült gyerek, de ettől függetlenül fantasztikus és talpra esett nő. Feladta a tanulmányait, miután faképnél hagyta őket az apa. Nem félt nevelési tanácsot kérni tőlem. Szívós lány és egyszer majd sokra viszi. Igaz Jae baba? - az álomittas gyerkőc csak bólogatott a kérdésre, mintha tudná, milyen komoly téma forog szóban.

- Az olyan apa, mint a Jae-é, meg sem érdemli az ilyen nevet. - simogatom meg a pici gömbölyű arcát.

- Nem bizony. - ráza meg fejét Chan, majd hangulatot vált és felpattan, Jae-vel a kezében - Mit szólnál egy kis ugri-bugrihoz Jae? Na? Melyik a kedvenc színed? - mutatott végig a felsorakoztatott színes állatfigurákon.

A pici rámutat egy sötétkék, levegővel bélelt kutyára, Chanyeol leteszi Jaeyun-t, aki már szalad is a kutyushoz, hogy rápattanva körbenyargalhassa vele az udvart. Chanyeol visszaül mellém, úgy figyeli a pattogó kisfiút.

- Ilyenkor a legcsendesebbek. Meg délutáni pihenő közben. - mosolyog az aprót szemlélve.

Fél órával később már egy tucat gyerek ugrál, hintázik, libikókázik körülöttünk. Mindenki egyesével megmutatta, milyen alvókát hozott magával otthonról.
Azt vettem észre, hogy pár szülő nem igazán szimpatizál Chanyeollal. Még köszönni is alig akartak, rám meg aztán rám sem néztek. Arra gondoltam, talán tudják, miért vagyok itt, de Chan biztosított, hogy a szülők nem tudnak rólam. Nos, ki tudja, kinek, milyen forrásaik, ismerőseik vannak.

Egy kislány sétál elém, két másik pedig odébb megáll, és figyelik az előttem lévőt. A leányzó kissé pöszén megszólal és kiontja előttem a gyermeki igazságot.

- Doyeon szerint jól nézel ki, szerintem pedig olyan szép vagy, mint egy lány, csak neked nincsen cicid és fiúsak a ruháid. - ezután Chanyeolhoz fordul - Channie, szerinted is szép ez a fiú? - mutat rám apró ujjával.

- Igen Juyoung, szerintem is szép. Baekhyun a neve, és velünk fog játszani pár hónapig. - hm. Nem tagadom, ez a kijelentés tőle fülig pirított - Lassan mehetnénk befelé tízóraizni. Fél tíz van, mire lecserélik a cipőket és kezet mosnak, pont tízórai idő lesz.

A colos felállt és olyan hívogató hangon kezdte összegyűjteni az apróságokat, amitől úgy érzem, olvadozni kezd a szívem, és legszívesebben én is öt évessé válnék és már ülnék is az ölébe. Bár ahhoz nem feltétlenül kéne ötnek lennem, ilyen korban is egyetlen szóra bármikor megtenném.

A gondolatba belepirulva zárom a libasort, amit Chan vezet és mögötte csilingelő hanggal énekelnek a gyerekek, egy aránylag rendezett oszlopban haladva.

Azon kapom magam, hogy a kislány, aki az imént lányos arcúnak titulált, mellém tipeg.

- Baekhyun viszel? - oh! Az első rajongóm, vagy mi.

Boldogan veszem fel az apró copfos lánykát, aki két lábával csípőmet próbálja körbefogni, karjaival pedig nyakam körül csimpaszkodik. A reggeli játék hevében kissé megizzadt homlokát pedig nyakamba hajtja. Ha már most reggel ilyenek, elég egyszerű dolgunk lesz altatáskor.

- Baekhyun! Ne vedd fel őket! Hadd sétáljanak! - Chanyeol kissé szigorú utasítására összerezzenek és azonnal le is teszem a kislányt, aki már megy is a barátnőcskéihez.

Beérve az épületbe, az gyerekek elfoglalják a szekrényecskéik előtti alacsony padokat és szépen önállóan lecserélik cipőiket. Nagyjából. Csupán öt gyereknek kellett segíteni a kacsalábbal és egyedül Jae babát öltöztettem Chanyeol kérésére.

A csoportban három asztalka volt apró székekkel körberakva, bébipálcikákkal és tányérkákkal megterítve. Egy gurulós kocsin volt kikészítve a tízórai, aminél kézmosás után már állt is az ovisokból álló kígyózó sor. Mindenki fogta a tányérját, és várták, hogy Chanyeol elhelyezze rajta az ételt. Főtt rizst kaptak káposztasalátával és uborkaszeletekkel.

- Éhes vagy? - kérdezte tőlem.

- Még nem. - valójában éhes voltam, de az uborka nem a szívem csücske...

- Megtennéd, hogy öntesz nekik vizet a kancsókból? Egy-egy asztalnál megállva kérd meg őket, hogy nyújtsa a kezét, aki kér inni.

Kérésének eleget téve megfogadtam a kéznyújtós tanácsát, így jóval könnyebb volt pontosan azok poharába önteni, akik kértek.

Itatás után elkérezkedtem a mosdóba. A sok folyó víz rendesen megingerelt.

Chan útbaigazítása után meg is találtam a mosdókat, a gyerekeké mellett volt a személyzeti. Foglalt volt, így a falnak dőlve vártam, a dolgát intéző személyre. Hamarosan nyílt is az ajtó, és a reggeli titkárnő lépett ki rajta.

- Oh...Baekhyun. Micsoda kellemetlen meglepetés. - mér végig lenézően tetőtől talpig.

- Nem kellemetlenebb mint maga. - fogalmam sincs miért magázom, mikor nagyjából egy korosztályba sorolhatom magunkat.

- Jaj! El is felejtettem! Fent hagytam a pénztárcámat! Rohannom kell, mielőtt mocskos kezek közé kerülnek. - mosolyodott el gúnyosan, bennem pedig pillanatok alatt felment a pumpa.

Feltéptem az ajtót, majd gyors slagolás után - megjegyzem, még a sliccemet is rángatva húztam fel - a tükörképemmel farkasszemet nézve próbáltam lenyugtatni magam.

- Semmi gond Baek! Nyugodj le! - hiába mondogatom ezt magamnak, ha közben a fejem már azon jár, hogyan csenhetném el annak a kurvának a tárcáját - Nem! Nem szabad! Rögtön rájönnének. - ingerülten megmosom arcomat. Állcsontomról nyakamon végiggurulva pólóm nyaka szívja be végül a vízcseppeket. Mély levegőket próbálok venni, és kiverni a fejemből a hülye kleptomániámat.

- Baj van? - jelenik meg Chanyeol az ajtóban és édes hangon kérdez.

- Minden a legnagyobb rendben. - beszélek továbbra is a tükörhöz kissé előre tolt alsó állkapoccsal a feszültség miatt. Chanyeol számára nyilvánvalóvá válik, hogy koránt sem az igazat mondtam.

- Naa...nyugi van. - próbálta csillapítani kedélyemet. Mögém sétál és egyik kezével derekamra simított.

Tőle csakis ennyi kellett, hogy visszarángasson a valóságba. Vagy legalább is elrángatni az újabb lopás tervezésétől. Arcomba felszökött a vér a nemvárt érintés során, így inkább támaszkodó karomtól megemelkedett vállaim közé ejtem fejem. Lélegzetem pedig ugyan olyan heves, mint volt, csupán más okból kifolyólag.

Továbbra sem vette el kezét, sőt, a másik keze is pompás helyet talált. Tarkómtól lefelé végighúzta két ujját csigolyáim vonalán, amitől végigfutott gerincemen a hideg, behomorítottam hátam és önfeledten felsóhajtottam. Tetszett neki az erotikus gesztusom, csípőmre helyezett keze ujjbegyeit bőrömbe vájta, amivel újabb hasonló hangokat csalhatott volna ki belőlem, ha nem hasított volna agyamba a tudat, miszerint dolgozni vagyunk itt, és nem a személyzeti mosdó felszentelése miatt.

- Chanyeol! A gyerekek? - pördültem meg tengelyem körül, így egy megilletődött Chanyeollal találtam szembe magam és kezei közül is kikerültem.

- Öhm...khm. Igen, a gyerekek. Öhm...a dadussal hagytam őket. - vakarja tarkóját.

- A dadussal. - ismételtem, miközben újra végiggondoltam, mi történt az imént.

Oké, akkor innentől kezdve egyértelmű, hogy az aktus iránti vágy nem egy oldalú. Kifejezetten benne lenne, vagyis inkább bennem, már csak az egész napot kell kibírni egymás mellett, egymásnak ugrás nélkül.

Chanyeol is megmosta arcát, majd visszasiettünk a csoportba.

- Baekhyun mezítláb van! Zoknis Baekhyun! Zoknis Baekhyun! - számomra elég volt ennyi, hogy elkezdjen csillapodni a Chanyeol után érzett vágyam. Most már sokkal jobban izgatott a tény, hogy az egész csoport a fehér zoknimra mutogat és "Zoknis Baekhyun"-nak hív. Nem tudom eldönteni, hogy zavar-e, vagy tetszik az új becenevem, és ez kiborít.

- Délelőtt a csoportban maradunk és benti játékokat játszunk. Nem szeretném kitenni őket a kora déli tűző napnak. Akár meg is csinálhatjuk a békahajtogatást. - beszél sokkal higgadtabban Chanyeol. El sem hiszem, hogy aki most a kislányok haját fésüli és játék dinoszauruszhoz imitál hangot, az előbb egy érintésével majdnem kinyiffantott. Olyan sok érzelem volt minden egyes mozdulatába csempészve, hogy egy másik szituációban átlagosnak mondható érintés most képes volt orgazmus közeli élményben részesíteni.

Leszedtük a használt terítéket, majd egy gyors kézmosás után visszaültettük a gyerekeket a három asztalhoz. Minden asztalra tettünk egy-egy csomag színes papírt és megkértük őket, olyat válasszanak, amilyen színű papírbékát szeretnének.

Lett is egy kis civakodás. Egy kislány világos kéket szeretett volna, de egy kisfiú elvette előle. Nálam pedig pont világoskék volt.

- Semmi baj Byulhee! - simogatom meg a pityeredni készülő kislányt - Nézd! Nekem is kék van. Szeretnéd az enyémet? - még mindig lebiggyeszetett ajkakkal bólogatott - Ahhoz szépen kell kérni. Mondd "kérem szépen!" - olyan kedves hangon utasítottam őt, amilyennel csak tudtam, nehogy ezt is zokon vegye, és tényleg elsírja magát.

- Kérem szépen! - szipogott még párat, de a varázsszó hallatán mosolyogva kicseréltem lapjainkat, ráadásképp még meg is köszönte. Megsimogattam immár elégedett buksiját, majd Channiehoz fordultam, hogy megtanítson az origami béka fortélyaira.

- Ez nagyon szép volt tőled. Becsülendő dolgot tettél. - engedett felém egy aranyos mosolyt az aranyos gödröcskéjével, én pedig elhatároztam, hogy nem leszek többé kedves senkivel, ha cserébe kínzást kapok Chanyeoltól, de végül inkább viccesre vettem a dolgot.

- Becsülendő, vagy nem, kénytelen leszek rózsaszín békát hajtogatni. - néztem a saját lapomra színlelt sajnáltatással.

- A rózsaszín egy nagyon szép szín. Szerintem még illik is hozzád. Szerintetek is? - fordul az előttünk ülő kislányok felé, akik hevesen bólogatni kezdenek. Remek...

Chanyeol megtanított békát hajtogatni, hogy tovább adhassam a szent tudást.

Nem sok idő, de annál több energia és odafigyelés árán bő negyed óra múlva mindenki kis békája ott sorakozott az asztalon, a gazdája jelével ellátva.

A délelőtti játék és az ebéd hamar elröppent. Most a matracokat vesszük ki a nagy szekrényből a délutáni alváshoz készülve. Minden matrac között volt egy takaró és egy párna, mindegyik más-más mintával színesítve. A gyerekek fehérneműre vetkőzve rohangáltak a takarodó előtti percekben.

Chanyeol elővett egy nagy meséskönyvet, és maga köré hívta a piciket.

- Azt a mesét olvasom, ahol kinyílik a könyv. - jelentette ki jelentőségteljesen Chanyeol, mire az apróságok síri csöndben várták az elhangzó címet - Bomyung és az űrhajó - olvassa fel a nagy betűket a lap tetején. Szemmel láthatóan nem ez a kislányok kedvence, és ezt Chan is észre vette - Talán nem tetszik? Ti nem szeretnétek végigsétálni a tejúton, és felülni egy üstökösre? - kérdezte őket, és a leánykák szemmel láthatóan elgondolkodtak rajta. Ezt nevezem nemi egyenlőségben való nevelésnek. Nem tudom, hogy mit, és hogy csinálja Chanyeol, de az biztos, hogy nagyon jó benne.

Olyan hangsúlyozva és beleéléssel olvasta föl a mesét, hogy esküszöm, még én is elképzeltem. Egész aranyos mese. A kisfiú háztartási eszközökből készített űrhajót, aminek a teste egy nagy doboz volt, és bejárta az univerzumot, és még a kedves kis űrlény családdal is találkozott.

A csoport nagy része már a mese közben elszenderedett, de akadtak, akiket még utána is csak simogatással lehetett elaltatni. Valóban jól jött az apró mintás póló, három gyerkőcből kettő azt figyelte, míg el nem aludt. A harmadik pedig csak azért nem nézte, mert az arcán feküdt, lábait maga alá húzva, fenekét az égnek emelve.

Bevallom őszintén, ez a három óra volt a legunalmasabb az egész napból. Síri csöndben ücsörögni a csoportban, várni, hogy leteljen az alvásidő.

Chanyeollal unalmunkban letöltöttünk egy csomó fotóalkalmazást a telefonjára, és az összes filtert egytől egyig végigpróbáltunk. Aztán kaptunk kávét, amit nagy örömmel fogyasztottam el, ugyanis a besötételt csoport és a sok alvó csemete láttán egészen elálmosodtam.

De egyszer ennek is vége lett. Felébresztgettünk a gyerekeket, ami egyik másiknál egész nehéz volt, aztán vagy ketten be is pisiltek, tehát az plusz izgalommal, ugyanakkor plusz munkával járt. De végül sikerült elrendezni őket. Uzsonna közben már meg is érkeztek az első szülők, és hosszas ölelkezés és búcsúzkodás után elengedtük majd' a fél csoportot. A másik felével pedig újból megcéloztuk az udvart.

Most már homokozhattak is, ami valószínűleg a kedvenc elfoglaltságaik közé tartozhatott, mert szó szerint megrohamozták az elkerített részt.

Lassan az utolsó gyerekekért is megérkeztek az anyukák, apukák, még puszit is kaptam néhányuktól, mi pedig elkezdtük bepakolni az udvari játékokat.

- Hjaj de elfáradtam. - fújta ki magát Chanyeol, ahogy derekát tornáztatta - Egyre nehezebben bírok velük. Azt hiszem öregszem... - felnevettem kijelentésén - Ne nevess! Majd két év múlva megtudod, ha annyi idős leszel mint én.

- Chanyeol! Hallod te magad? - nem hiszek a füleimnek. Milyen komolyan veszi azt a 23 évet, amit leélt.

- Nem. - rázta fejét mosolyogva.

Újból felmentünk a rémes titkárnőhöz, aki Chanyeol jelenléte miatt teljesen úgy tett, mintha a mosdó előtti incidens meg sem történt volna.

- Most már hajlandó vagy kitölteni? - utalt Chan a reggeli kisebb összerezzenésre.

- Nem szívesen, de igen. - húzta ki magát a nyamvadt kis dizájn székében. Ó, hogy szakadna össze alatta.

Miután ráérősen aláírogatta és lepecsételte a papírokat, és már csak a fénymásolóra vártunk, Chanyeol szép lassan közelebb lépett hozzám és derekamra simított. Arcomba szökött a vér. Már épp kérdezem volna tőle, hogy mégis mi a fenét csinál, amikor megszólalt lábremegtető lágy hangján.

- Mivel nyilván valóan kevés volt az ebéd, elviszlek vacsorázni. Ma este degeszre tömlek. - szent...isten...mi a fészkes francos fene folyik itt?!

- Ja, öhm, oké... - próbáltam úgy reagálni, mintha nem értettem volna az igen csak forró szófordulatot. A pikáns poén mellett az sem kerüli el a figyelmem, hogy a titkárnő érthető mód, egyre kényelmetlenebbül érezte magát.

- Nem gondolod, hogy a magánéleted nem a munkahelyen kéne...tervezgetni? - erőltetett egy gúnyos mosolyt magára.

- Nem gondolod, hogy nem kéne mások magánéletébe beleütnöd az orrod? - kérdezett vissza jóval nyugodtabb, kimért hangon, közben egyre lentebb csúszik keze, míg el nem éri fenekem, egy ideig pihenteti rajta, majd a csönd beálltával kétszer-háromszor megpaskolja. Sajnos nem tudom pontosan hányszor, ugyanis helyette arra koncentrálok, hogy ki ne ájuljak, vagy ne legyen túl feltűnő a hiperventillációm.

De...mégis miért csinálja ezt. Oké, egyértelmű, hogy a titkárnő reggeli magatartása és beszólása miatt, de miért? Miért áll ki mellettem, miért véd meg, mikor közel 22 évesen ez már jócskán az én feladatom lenne. És még a mosdó előtti párbeszédünkről nem is tud... El kéne neki mondanom?

- Mit kívánsz? - mikor felocsúdtam a bennem maradt megválaszolatlan kérdések összegzéséből, már a folyosón sétálgatunk, ami a munkaidő lejártával egyre zsúfoltabb lett a hazasiető dolgozóktól és a gyerekeikért érkező szülőktől.

- Hmm... Azt sem tudom, mi a választék. Tudod, hogy nem ebbe a körzetbe valósi vagyok. Nem tudom milyen éttermek vannak.

- Akkor annyival szűkítsd le a kört, hogy választasz: puccos vagy kényelmes helyen szeretnél enni?

- Puccos? Miért mennénk puccos helyre? Talán ünneplünk valamit? Úr Isten, tudtam! Ma van az egy hetes évfordulója annak, hogy hozzád kerültem! Teljesen kiment a fejemből! - játszom el a döbbentet, ami hatásos, mert felnevet.

- Nem, nem, nem, csak gondoltam felajánlom. Ha ahhoz vagy szokva... - rántja meg vállait.

- Úgy nézek én ki, mint aki ahhoz van szokva? Chanyeol...még mindig van homok a körmöm alatt. - kezdem el kipiszkálni az apró esztétikai hibát gyönyörű kezeimről.

- Ezt nemnek veszem. Akkor megmutatom neked a kedvenc helyem. Egy egyszerű büfé, de áldom a napot, amikor rávettem magam, hogy veszek valamit.

- Kíváncsivá tettél. - Chanyeol szekrényéhez érve vállára csapja táskáját és már indulunk is ki az épületből. A jövendőbeli munkahelyemről. Ahol a fizetést az egekben, de ha minden hónap minden napja ilyen kimerítő, akkor meg is fogjuk érdemelni.

- Nagyon éhes vagy? Menjünk most azonnal, vagy ráér még kicsit? - kérdezi, mikor egy ideje már beállt a csend.

- Még ráér. Annyira nem vagyok még éhes. - meglepően elégnek bizonyult az ebédből a gyerekadag.

- Akkor előtte lefürdök. Nem is gondolnád, milyen kimerítő és izzasztó Gozzillát játszani Homokozófalván. - ez igazából annyit takart, hogy Chanyeol túl figyelmetlen volt, amikor az egyik gyereket ki akarta szedni a homokozóból, mert belement a szemébe a homok, és ki kellett mosni. De amikor belépett érte, eltaposta Homokozófalva egyik házát és a gyerekek megszeppenve nézték a ház helyén elterülő lábnyomot. Mindaddig, míg Chanyeol visszatérte után el nem kiáltotta magát, hogy "Én vagyok, a Homokfalva lakóira éhező, nagy és hatalmas Gozzillaaa!". Ami igazából elég guszti, mert Homokfalva lakói bogarak voltak, de mindegy is, mert a gyerekek felderültek és pár pillanat múlva nevetve és tapsikolva szóltak Gozzillának, hogy itt-ott még kihagyott egy épületet. Szép trükk Chanyeol.

- Akkor lehet, követem a példád. - sóhajtottam, közben görnyedten kezdtem járni a kimerültségtől.

- Csak nem elfáradt valaki? Mondtam, hogy nem könnyű.

- Nem könnyű és eléggé fárasztó. De még is olyan jó. - mosolyodtam el halványan, ahogy a játszó, nevetgélő, szaladgáló pöttömök látványát idéztem fel - Ja, és ne haragudj, hogy múlt héten az agyadra mentem. - biztos nem lehetett könnyű megtartani a hidegvérét munka után, hogy még a hülyeségeimmel is rátetéztem.

- Rá se ránts! Néha még élveztem is.

- Hogy hogy? - kaptam fel fejem utolsó kijelentésére.

- Nos, összehasonlítottam a te viselkedésedet az ovisokéval, és rájöttem, hogy nem volt eget rengetően nagy különbség köztetek...

- Hé! - csaptam meg felkarját sértődötten, mire csak kissé összehúzva magát nevetett.

Újfent arra eszméltem fel, hogy hazaérkeztünk. Haza? Haza. Számomra ahol Chanyeol van, ott van az otthon. Tudom, kicsit nyálasnak hangzik, főleg, ha hangosan kimondja az ember. De ez az igazság. Míg arra a pár órára a régi lakásánál voltunk, a már rég belakott házában, alig bírtam visszatartani magam, hogy ne heverjek végig a kanapén és kérjek egy teát. És itt nem a kiszolgálásra célzok. Egyszerűen el tudtam volna magunkat képzelni egy délutáni összebújós teázásra. És még tetézte a dolgot az is, hogy Chanyeol a kezdetektől fogva borzasztó kedvesen viselkedett és mindenre nyitott volt.

És amikor összeköltöztünk, úgy éreztem magam, mintha együtt lennénk. Ahogy a lakásban az én kevés holmim keveredett az ő rengetegével, valami megmagyarázhatatlan melegség töltött el. Mintha összetartoznánk.

- Ne bambulj! Főleg ilyen ijesztő vigyorral ne! - tette tenyerét fejtetőmre és megingatta buksimat - Min gondolkodtál? - pötyögi be az ajtó kódját a számlapon.

- Semmin. Csak...szeretek itt lakni veled. - jesszusom, ezt meg miért mondtam ki?! - Mármint! Egy picivel jobb, mint egy börtön cella. Csak egy...fél...fokkal... - kezdtem kijavítani magam, de minden reményem elhalványult a meggyőzhetetlen arca láttán.

- Szóval szeretsz itt lakni. Velem. - hangsúlyozta ki az utolsó szót, hogy húzza az agyam. Nem tudtam rákontrázni, így csak megforgattam szemeim.

Nem értem, miért ilyen nehéz kimondanom az igazságot, vagy egyáltalán elfogadnom azt. Szeretném a tudtára adni, hogy fontos nekem...egyszer...a távoli jövőben. De amikor kicsúszik a számon egy olyan mondat, mint az előbb, elkezdek mentegetőzni és próbálom kijavítani magam, holott csak az igazság szól belőlem. Talán félnék a reakciójától? Vagy esetleg a következményektől? Megeshet.

- ...hogy ma inkább vacsorázzunk itthon, és majd elmegyünk hétvégén.

- Mi? - ocsúdtam fel újból az elmélkedésből, így Chanyeol mondókájának csak az utolsó felét hallottam.

- Azt mondtam, hogy elég sokszor elbambulsz, gondolom, fáradt vagy. Szóval hagyjuk ki a mai büfézést, és helyette együnk itthon. Majd bepótoljuk.

- Tényleg ennyire látszik? - most, hogy hazaértünk, kezd kijönni rajtam a fáradtság, és konkrétan leamortizálódottnak érzem magam. Ha befeküdnék az ágyamba, biztos elaludnék.

- Azt se vetted észre, hogy megbotlottál egy lépcsőfokban. Igen, elég súlyos a helyzeted. Csinálok valami finomat, hogy ne legyen hiányérzeted. - úr isten. Főzni fog. Kötényben. Nekem!

- Hadd segítsek! - látni akarom!!

- Segíthetsz, ha nem leszel útban. - kacsintott.

- Szavamat adom! Ha kell bebújok a mikróba, hogy elférj. - hitegettem.

- Azt megnézném! Áll az alku. Mit szeretnél enni?

Talán...ha valami romantikus vacsorát ajánlanák, jobban összemelegednénk? Mármint, milyen meghitt lenne egy tálból enni valami finomat. Mondjuk...

- Raguleves? - ajánlom fel izgatottan a fűszeres ételt.

- Huhú! Te aztán nem szarozol. Bár...szerintem minden van hozzá. A tofuban nem vagyok biztos, de megnézem. - léptünk be az ajtón, és Chanyeol azelőtt megnézte a hűtőt, mielőtt levette volna cipőjét - Igen, jól emlékeztem. Elfogyott. Lemegyek a kisboltba. Maradj, és pihend ki magad egy kicsit! Mindjárt jövök. - ezzel be is csukta maga után az ajtót, én pedig csak álltam az előszoba közepén és néztem magam elé.

- Vezess oltár elé! - motyogtam az orrom alá nagyot sóhajtva. Hirtelen kivágódott előttem az ajtó és kutyafuttában berohant rajta Channie, ezzel nekem három instant szívrohamot okozva.

- Hupsz! Pénztárca. - mosolyogva felkapja az említett dolgot, majd kiviharzik.

Újból nagyot sóhajtok. Leveszem cipőimet, majd levetem magam a kanapéra.

A gyerekek aranyosak, de nagyon fárasztóak is egyben. De tudjátok ki még aranyosabb a gyerekeknél? Park Chanyeol. Ő egy igazi pasi jelölt, sőt! Férj jelölt. Miket is beszélek! Ő egyenesen apa jelölt. Igen. Azt akarom, hogy ő legyen a gyerekeim apja. És nem érdekel, hogy ez nem lehetséges, addig erőszakolnám, míg teherbe nem esek. Hát...csinálhatnánk életünk végéig. Az se hangzik túl rosszul.

- Chanyeol... - képzelem magam elé, mikor átfordulok hátamra - Szeretlek Chanyeol. - jesszusom! melyik században élsz Baekhyun?! - Gondolkodtam... rólunk. Szerintem tök jó párost alkotnánk. Aish!!

. . .

- Hadd segítsek! - lép mögém, ugyanis szerencsétlen fejem nem tud masnit kötni ha nem látom a csomót. Most olyan közel vannak a kezei a derekamhoz...úr isten, bárcsak megfogna, feldobna a konyhapultra és- Térj észhez Baek! Vacsorát főztök, nem gyereket!

Chanyeol kérésének eleget téve szépen felkarikázom a hagymát, míg ő a virslit darabolja. Mivel nem szeretett volna nagyon mosatlanítani, ezért egy vágódeszkán dolgozunk, ennek eredményéül néha összeérnek kezeink. És én már ettől bizsergek? Komolyan? Néha úgy utálom magam.

. . .

- Máris jó illata van... - legyezem magam felé a tálból feláramló gőzt. Pedig még csak most öntöttük a forró vizet a szépen rendezett hozzávalókra. Minden van benne, amit szeretek. Amit néha nagy ünnepeknél megengedhettünk magunknak anyával. Löncshús, virsli, tofu, gomba, hagyma, és rizssüti...ezerrel.

- És még rajta sincs a fűszer és a paprikapép. - tette derekára kezét, én pedig hümmögni kezdtem az ínycsiklandó gondolattól - Ilyet...ne csinálj még egyszer...kérlek. - pislogott rám meglepődve.

- Mi? De olyan jó illatú...

Gondolkodva összevonom szemöldököm. Miért nem szagolhatom meg az ételt? Vagy valami más nem tetszett neki? Vagy...pont hogy tetszett neki! A hümmögés! Lehet, hogy egy kicsit erotikusra sikerült? És ez zavarná? Hmm...

. . .

- Nem szeretnél ma este velem aludni? - könyököl fel Chanyeol az asztalra. A hirtelen kérdése miatt leszippantottam egy hagymadarabot és majdnem ott maradtam a székben - Jaj, ne haragudj! Ezt nem kellett volna megkérdeznem...

Miközben a falat megállás nélküli köhögésre ingerel, heves fejrázással próbálom tudtára juttatni, hogy nem a kérdéssel van a baj, csupán a körülményekkel.

- Oh...nem...akarsz? Megértem. Végül is, nem azért vagyunk itt... És sem gondoltam ám komolyan... - vakarja zavartan tarkóját. Közben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy haldoklom?

Végül a fulladozást megelégelve beleszürcsöltem a levesbe, hogy sikeresen lenyelhessem a rossz útra tévedt darabot és könnyes szemekkel kifejthessem valódi szándékom.

- Szívesen aludnék veled. - törölgetem szemem alját a szalvétával.

- Tényleg?! Mármint...khm...akkor megbeszéltük. - folytatja az evést színlelt higgadtsággal.

Igazából ez jóval megkönnyíti a dolgom. Mármint, tényleg nem számítottam erre a lépésére. Mindig is éreztem, hogy vibrál köztünk a levegő. Főleg a mosdós eset után. Tényleg...hogy is felejthettem el...valószínűleg nem azért cselekedett olyanokat, mert teljesen nyugodt és még csak eszébe sem jut a szex. Velem.

De ezek szerint...mégsem teljesen aludni akar...és ez a gondolat feltüzel. Pár órán belül...az ágyán fogunk fetrengeni... És ezt ő is akarja és én is.

- Bambulínó Baekhyun~ - integet arcom előtt Chanyeol - Én befejeztem a vacsorát. Te hogy állsz? - hát, kezdek...

- Nekem is elég lesz, köszönöm. Csinálhatnánk többször is ilyet. - mosolygok az egyetlen edényre, ami az asztal közepén van. Tényleg egy tányérból ettünk és Chanyeol direkt meghagyta nekem a finomabb falatokat. Amikor ezt észre vettem, nem állhattam meg, hogy ne adjam a számomra félrekotort tofudarabot a szájába. Azt hiszem ez volt a legromantikusabb pillanat az egész romantikus vacsora alatt.

De vajon ő tudja, hogy mennyit jelentenek nekem ezek az apró dolgok? A jó éjt kívánás, a séta kettesben az oviig és vissza, hogy közös programokat tervez. Ez mind, mind boldoggá tesz, hisz egész életemben nem tapasztalhattam ennyi figyelmet és törődést.

. . .

- Pizsinadrágot nem veszel? - kérdezi nyugodt hanggal mikor egy szál pólóba betotyogok hálószobájába.

- Hm... Kéne? - nézek végig magamon mielőtt bemászhatnék Channie és a fal közé.

- Nekem mindegy. - rántja meg vállát én pedig ugyanúgy annyiban hagyom, mint ő.

Hevesen dübörgő szívvel célzom meg a nekem hagyott kis helyet. Mivel mindketten egy személyes ágyat kaptunk, így várható volt, hogy szűkösen leszünk. Annál jobb!

Meztelen lábaink összeérnek a takaró alatt, az övé sokkal forróbb volt, mint az enyém. Már ettől pezseg bennem a vérem és bizseregni kezd a hasam alja. Mikor érint már meg? Mikor mászik fölém, hogy hosszas csókolózás után belevethessük magunkat valami igazán felnőttes dologba?

- Hát, jó éjt! - fordul hirtelen nekem háttal és leoltja az éjjeli lámpát.

És akkor...ennyi? Alszunk? Remek. Pedig zuhany közben is annyira izgatott voltam. Azt hittem, hogy hancúrozás után összebújva fogunk elaludni, erre tessék. Még hátat is fordít nekem. Nem hiszem el, hogy-

- Ugye nem nyugodtál bele? - kapcsolja vissza a dizájnos világítótestet.

- T-tessék? - simult ki egy szempillantás alatt duzzogó grimaszom.

- Szerinted nem kefélnék veled, ha már egyszer eljutunk odáig, hogy egy paplan alá kerülünk? - kérdezi szexi mosollyal, közben felém támaszkodik.

Nem is tudom mit gondoltam...amikor elképzeltem ezt az egész ágytornás dolgot...Chanyeol nem volt ilyen...félelmetes... Az aggódó óvóbácsi, aki sasszemekkel figyelte a gyerekeket és önfeledten főzőcskézett a babakonyhában, vagy versenyautózott a szőnyegen...elillant. És egy vadállattá változott, ami a puszta tekintetével fel tudna falni.

Ajkaimra hajol, amiket kapkodva vettem eddig a levegőt. Mindenféle figyelmeztetés, vagy előjel nélkül nyal bele a fogkrémtől mentolos számba. Kiráz a hideg ettől az érzéstől. Jól kéne magam érezni, erre berosálok, mikor kezdenek beindulni a dolgok.

- Mi a baj? Félsz valamitől? - igen. Leginkább tőled.

- Dehogy...cs-csak...meglepődtem. - nevetek fel kínosan.

- Ne haragudj. Csinálhatjuk lassabban, ha szeretnéd. Megpróbálok uralkodni magamon. - kezdi vállamat csókolgatni. Kulcscsontomon végighaladva elért egészen fülemig, majd végignyalt a kagylóm szélén. Ne bírtam visszatartani a sóhajt, ami szinte feltört belőlem.

- Beszéljük meg, hogyan szeretnénk. - duruzsolja közvetlenül a fülembe, majd felemelkedik felőlem és sarkaira ül. Újból meglepődve pislogok és én is felülök az ágyban - Te hogyan szeretnéd?

- Nem...nem tudom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer megkérdezed...

- Értem... Tudod - kezd bele egy nagy levegővétel után. Próbálja rejteni zavarát és magabiztos maradni - szeretném, ha bátor lennél. Ha kiszolgálnád magad és irányítanál. - túl sok gyerekre vigyáz. Így érthető, ha legalább aktus közben ügyes lenne a párja. Teljesen érthető.

És ha ezt szeretné, tőlem megkapja. Olyan élményben szeretném részesíteni ezt a keményen dolgozó férfit - és magamat - amit élete bármelyik percében megismételne és sosem fog elfelejteni. Azt akarom, hogy ma este kipihenje azokat a fáradozásokat, amiken nap mint nap megy át. Azt akarom, hogy ellazuljon és élvezze az aktust. Hogy ne kelljen közben aggódnia, se miattam se semmi más miatt. Hogy mindent elfelejtsen, még a saját nevét is.

Közvetlenül elé férkőzök, így térdeink összeérnek. Kezeimet két széles vállára teszem és ezúttal én kezdeményezek egy valószínűleg hosszabb csókot. Kezeit azonnal derekamra csúsztatja és elkezdi rajta felhúzni a pólót, végül úgy dönt, leveszi rólam, ezután azonnal újra egymás ajkainak támadunk. Nem vagyok sem gyakorlatias, sem tapasztalt a csókolózásban, de vele kifejezetten élvezetes. Az egész testem belebizsereg és természetesnek veszem, mikor elkezd eldönteni.

- Neh! - kapok észbe és megtámaszkodom mielőtt teljesen lefeküdnék - Hadd legyek felül. - lihegek enyhén.

Helyet cserélünk és kényelmesen hátradől. Már most látszik rajta az elégedettség.

Hirtelen elönt az önbizalom. Nem tudom mi az oka, de ettől a pillanattól kezdve, úgy érzem bármihez lenne bátorságom.

Tétova nélkül ülök rá csípőjére, felszusszan, majd mosolyogva lehunyja szemeit. Vakon keresi derekam ezért megfogom kezét és csípőmre vezetem.

- Hányadik alkalmad? - nyitja ki szemeit és lehúzza fenekemről az alsómat.

- Első... - furcsa érzés puci seggel lenni, mikor egy légtérben vagyunk. Kiráz a hideg és a hasamban csak úgy röpdösnek a pillangók.

- Első?! - pattannak ki az eddig laposakat pislogó pillái.

- I-igen, miért? - most miért van így fenn akadva? Olyan nehéz ezt elhinni? Nem minden bűnöző lotyó is egyben...

- Ne haragudj, nem tudtam. - ül fel, így arcuk közel kerül egymáshoz. Érzem magamon az illatát, mindent körbeleng férfias tusfürdőjének esszenciája - Mégis inkább nekem kéne felül lennem.

Muszáj volt újra megcsókolnom. El sem hiszem, hogy amiről több éjszakán keresztül álmodoztam, most megtörténik.

- Ügyes leszek, ígérem. - suttogtam ajkaira, mire felkuncogott.

- Nem erről van szó. Nem szeretném, ha megsértenéd magad. Tudod, nem lehet akármit csinálni az első alkalommal. - cikáznak szemei ajkaim és szemeim között.

Hosszas csend után sem reagáltam semmit, megfogta csupasz fenekem és az ágyra helyezett az öléből. Átmászott a hátam mögé, majd megkérdezte.

- Most akkor lefekszel vagy nem? - bökdöste meg ujjával hátam.

- De, persze. - mi van velem? Mióta lehettünk egymás ölében? Egyáltalán nem tudom érzékelni az időt. És semmi mást rajta kívül.

Előbbi példáját követve lefekszem a felrázott párnák puha ölelésébe.

- Mit szeretnél, mit csináljak? - hajol mellkasomhoz, mire el szeretnék távolodni tőle. Belenyomom hátam a párnába, hogy minél távolabb legyen törzsem arcától - Nyugi...tetszeni fog. - simítja meg két oldalt derekam, majd kiöltött nyelvét végighúzza mellbimbómon.

Egy kibaszott áramütésként ért ezután minden érintése. Lehunyt szemekkel engedem ki magamból a feltörő apró nyögéseket. Ott csókolt, falt, nyalt, ahol ért. A nyakamat, a karjaimat, a hasamat, mindent, deréktól felfele.

- Chan~yeol... - sóhajtok fel remegő hanggal mikor köldökömbe nyal. Erre az egy pontra különösen érzékenyen reagálok.

- Mondd! Mit szeretnél? Tudod ezt kérdeztem öt perccel ez előtt is, csak nem válaszoltál... - minden egyes szó között belém kóstolt. Hol a derekamon szívja be a bőrt, hol bordáimnál csipkedi fogaival azt.

- Mert nem hagytad. - szedem össze magam, hogy értelmes módon tudjak válaszolni.

- Akkor most hallgatlak. - teszi állát hasamra és figyel.

- Nem tudom... Csináld, amit szeretnél. - pillantok félre. Tapasztalat híján alig ha azokat tudnám javasolni, amiket fél perccel ezelőtt művelt velem.

- Hát rendben. Ez biztos tetszeni fog. - hajol arcomhoz közelebb, elfordítja fejem és kisepri fülem elől a hajam. És beledugja a nyelvét.

Ha nem lenne ilyen piszok izgató és rettentő jó érzés, biztos megállítanám. Egyrészt, mert normális emberek nem csinálnak ilyet, másrészt mert éppen a fülemet nyalogatja. Eszembe jutott, hogy kiöblítettem-e rendesen a tusfürdőt belőle, de ha nem szól, hogy fura íze van a fülemnek, akkor biztos nincs gáz.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés ilyet csinálni. Oldalra fordított fejjel bámulom le-le csukódó szemmel a falat. Érzek minden egyes mozdulatot, ahogy nyelvizmai tekeregtek a szűk járatban, ahogy kilégzéskor megcsapta a szájából kiáramló forró levegő fülkagylómat.

Teljesen ellazultam. Nem tudtam se aggódni, se gondolkodni. Elernyedt az összes létező izmom és már csak egyetlen bajom volt: nem kapok többet Chanyeolból.

- Most valami mást. - motyogtam miközben lassan kinyitottam pilláimat. Felemelkedett rólam, és végigsimított törzsemet. Megakadt valamin a szemem. A csomagján. A lámpa pont úgy vetett rá fényt, hogy tökéletesen kirajzolódik a vonala.

- Tetszik? Levegyem? - kérdezi, én pedig kiábrándulok a bambulásból.

- Tessék? - pislogok rá, mire újból megtámaszkodik fölöttem és a nyálától nedves fülembe suttog.

- Azt kérdeztem, szeretnéd, ha levetkőznék? - lehelete ezúttal hidegen hatott érzékszervemre, amitől libabőrös lettem.

- Máris? - nyögtem ki végül.

- Jobb, ha mihamarabb megtesszük. Nem muszáj egyből belecsapni a lecsóba, csak hogy szokjuk egymást. Rendben? - nem rossz ötlet. Ha akkor venné le az alsóját, mikor be akar hatolni, lehet berezelnék.

Lábaimat ölébe téve lehúzta rólam az alsót, majd egyesével széttette őket és közéjük férkőzött.

Nyeltem egy nagyot. Túl gyors. Vagy csak nekem? Csak én érzem így?

- Baekhyun...olyan gyönyörű vagy így. - mért végig mosolyogva feltűnően. Nem leplezte érzéseit. Nem is akarta. Azt akarta,hogy felbátorodjak. Hogy legyen önbizalmam.

- Vedd le te is. Biztos nagyon kényelmetlen már. - elvékonyult a hangom. Nem én csináltam, magától lett ilyen.

- Vedd le te! - vetette fel az ötletet. Feltérdelt, hogy szabadon legyen dereka és akadály nélkül lekerülhessen róla a ruhadarab.

Óvatosan megcsípem két oldalt boxerét és hevesen verő szívvel lehúzom róla. Bár nem számítottam rá, de tagja valósággal kipattant az anyag szorítása alól. Ez egy kicsit megpironkodtatott, de nem volt sok időm gondolkodni neki, ugyanis Chanyeol következő kérdése érdekesebb volt számomra.

- Nem szeretnéd a szádba venni?

- M-micsoda?! - nézek fel rá kikerekedett szemekkel.

- Nem...nem tudtad...hogy szoktak ilyet? - vonta össze szemöldökét.

- De...csak - jaj már, tudom, mi az a szopás, annyira hülye azért nem vagyok. - Még nem próbáltam ezelőtt...mi van, ha béna leszek? - igazából még én sem tudom eldönteni, hogy szeretném-e, vagy sem. Izgat a dolog, de ugyanakkor fel is sülhetek.

- De ha most nem próbálod ki, akkor mikor? Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. - vigyorgott.

- Nem hinném, hogy a mondás kitalálója ilyen szituációkra gondolt...

- Szerintem se. - nevetett fel - Akkor szeretnéd, vagy sem? - tért vissza a lényegre.

Ha már nem lehetek felül, ennyit igazán megtehetek érte. Azt akartam, hogy pihenjen és élvezkedjen. Itt az alkalom, hogy kedvemre kényeztethessem.

- Szeretném. - mosolyodom el, mikor arcáról ágyékára vezetem tekintetem.

- Imádlak. - simított hajamba. Azt hittem, azért csinálta ezt a gesztust, hogy rögtön megfojtson, de rá kell, hogy jöjjek, ő nem ilyen - Hogy szeretnéd csinálni?

- Hmm...mondjuk...ülj az ágyszélére, én pedig eléd térdelek. - komolyan elgondolkodtam ezen a kérdésen, de végül ezt találtam a legkényelmesebbnek. Ha gondolja, majd hátra veti magát az ágyon, de ha szeretne, akkor nézhet is...akár.

Megtörtént a pozíció váltás és Chanyeol csillogó szemekkel várja a cselekedeteimet.

- Nem kell sietned, ráérünk. - támaszkodik meg két kinyújtott karjával háta mögött.

Bólintás után közelebb férkőzök hozzá és életemben először megérintek egy férfi tagot. Mármint ami a másé.

Nem volt túlságosan kemény, biztos sok vér kellhet egy ilyen felpumpálásához. Érezni szerettem volna, milyen az íze és tudni akartam, milyen reakciókat vált ki belőle, ha megnyalom a hegyét.

Apránként egyre hosszabb szakaszt ízlelek meg. Sós.

- Nézzenek oda! - mosolyog le rám - Máris profi vagy. - veti hátra fejét, de nyitva maradnak szemei.

- Tényleg? - ennyire ügyes lennék? Válaszul csak hümmög, ezzel le is csukja pilláit.

Itt az ideje, hogy komolyabban rákapcsoljak a dologra. Közelebb hajolok és beveszem számba. A sűrű előváladék csak lassan keveredik el nyálammal, ahogy próbálom úgy mozgatni fejem, ahogy azt a felnőtt filmekben lehet látni.

Hangosan veszi, szinte benyeli a levegőt. Mellkasa kitágul a levegőtől, majd még mielőtt kifújná, hajamba markol és egy számomra szörnyen kellemetlen dolgot tesz. Lenyomja a fejem.

Hossza elzárta a levegő, és minden más lefelé vezető utat a torkomban. Azonnal fuldokolni és öklendezni kezdtem. El akartam húzódni. Én ezt nem szerettem volna. Boldoggá akartam tenni, de nem úgy, hogy én közben szenvedek.

Kezemmel combjára csaptam, de nem reagált ezért belemélyesztettem körmeimet. Torkomból egyre több furcsa hang jött fel, szemeimben könnyek gyűltek és egy örökké valóságnak tűnt az egész.

De végül elengedett. Hangosan kapkodni kezdtem a levegőt. Pár nyálcsík hosszan nyúlt ajkaim és pénisze között. Sokat kellett nyelnem, hogy legyőzzem a hányingert.

- Idióta. - törlöm meg sértődötten számat.

- Sajnálom. Nem tudtam megállni... - fogta meg kezem és felsegített az ágyra.

Visszafeküdtem a "helyemre" míg Chanyeol levette pólóját.

- Tényleg sajnálom. - próbált lopni tőlem egy csókot, de elfordultam - Ennyire haragszol? - ámult el szomorúan. Haragszom rá, de nem ezért tettem.

- Nem...csak tudod...az előbb voltál a számban. Nem lenne fura?

- Ne butáskodj... Vagy piszkosnak érzed magad? Kiöblítheted a szádat, ha szeretnéd. - nem válaszoltam semmit, nyakánál fogva lehúztam egy csókra. Ha őt nem zavarja ez az apró tény, akkor engem végképp nem.

Kezei egy ideig derekamat simogatták, majd óvatosan körém tekerte ujjait. Hirtelen levegőhiányt éreztem, így elszakadtam ajkaitól. Ahogy elkezdte mozgatni rajta kezét, én úgy kapkodtam a levegőt. Amikor elkezdett szorítani ujjain, kénytelen voltam megállítani.

- Neh... - tettem kezeimet az övére, mire az egyből megállt - Neh ilyen gyorshan. - lihegtem hátravetett fejjel.

- Ah...jobb lesz, ha elkezdelek tágítani, mert a puszta látványod megőjrít. - kijelentésére csak elmosolyodtam. Piszok jó érzés, hogy tudtomra adja, mennyire tetszem neki - Fogd fel a lábaidat.

Kérésének eleget téve térdhajlatomnál fogva felemelem lábaimat. Mosolyogva húzza végig bejáratomon ujjait. Felsóhajtok, lábujjaimat pedig reflex szerűen összehúzom. Még soha senki nem érintett meg ott, és megtisztelve érzem magam, hogy ő teszi meg.

- Síkosítóval csináljam, vagy a nyálammal? - hány ilyen zavarba ejtő kérdést tartogat még?!

- Nem tudom... Síkosítóval nem egyszerűbb? - pislogok a plafonra.

- Csak van egy kis...probléma. Az nincs.

- Akkor...miért kérdezted?

- Mert udvarias akartam lenni. - mondanom sem kell, ezen röhögtünk egy jót. Egy igazán jó ízűt, és ha eddig nem történt volna meg, hát most igazán feloldódtunk. Ami kizökkentett a nevetésből, az a látvány volt, hogy Chanyeol farka nevetés közben...rángatózott... Olyan fura volt így látnom, hogy félrenyeltem a saját nyálam. A köhintéseim viszont őt is megkomolyította, és mikor végre tudtam normálisan levegőt venni, elkezdett kitágítani.

Középső ujjával elkezd körözni bejáratomon, bennem pedig a levegő is megreked. Lehunyom szemeimet, hisz tudom, minél hamarabb ellazulok, annál hamarabb kaphatom meg Chanyeolt. Már pedig kezdek türelmetlen lenni.

- Chanyeol... - szólítom beszorított szemekkel, hátha veszi a lapot. És mivel az Univerzum egymásnak teremtett minket, ezért veszi a lapot és két ujját benyálazva felnyomja egyik első ujjpercét. Nagyon nem reagálok rá. Furcsa érzés, nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy sem. Csak a plafont figyelve várom további cselekedeteit.

- Ha ilyen laza leszel végig, hamar beléd fogok jutni. - közli velem egyszerűen, miközben hol a fenekemre, hol az arcomra pillant.

Még jobban belém hatol ujjával, nem érzem, mennyire, csak azt, hogy behajlítja bennem, és ez volt életem első jóleső érzése, amit nem kívülről tapasztaltam. Remegve engedem ki ajkaim közül a levegőt.

- Még egyszer? - kérdezi izgatottan.

- Ne csak egyszer... - nyögöm félhangosan, Chanyeol meg se várja válaszom, csak elkezdi gyorsan és sokszor megismételni előző mozdulatát. Olyan apró mozdulatok, mégis olyan nagy hatással vannak rám. Hátam elemelkedik az ágytól, sóhajtozok, néha fel-felnyögök, és hol a párnát, hol a lepedőt gyűröm.

- Te...gyors vagy... Azt hiszem már beférne a második ujjam is. - a kísérletet végrehajtva tövig belém dugja középső és gyűrűs ujját. Csípőm és kezeim is megremegnek. Nem bírom kontrollálni, elvesztem a fejem. Nevét hajtogatom vágyakozva érintései után, de persze nem láthat fejembe, így saját kezembe veszem tagomat, ami már sikított a törődésért.

- Baekhyun-ah. Szeretnék már benned lenni. - áll meg kezével és kérlelően pillant rám.

- Csináld csak...nyugodtan. - nem biztos, hogy megértené ebből az egy mondatomból, mennyire szeretném már, ha eggyé forrnánk és igazán élvezhetnénk egymást, pedig ez minden vágyam. Próbáltam egy biztató mosolyt küldeni felé, de sejtésem szerint inkább idiótára sikerülhetett.

- Olyan gyönyörű vagy így. - mér végig sokadjára mosolyogva. Hiába vagyunk már egy jó ideje meztelenül együtt, egyetlen ilyen mondat újra és újra zavarba tud ejteni - Tényleg nem szeretnélek megsérteni... Ha egy ici-picit is fáj, azonnal szólj, rendben? - mélyen szemeimbe néz, hogy megbizonyosodhasson arról, fel tudom-e fogni, amit mond. Bólintok, ő pedig közelebb térdel ágyékomhoz és elkezdi a várva várt akciót.

Behunyom szemeim amikor nedves makkját bejáratomhoz illeszti, vészhelyzet esetére pedig a párnákba kapaszkodok.

- Fájni fog? - szorítom össze szemhéjamat a következő ingerektől tartva.

- Most kiderül... - előre tolja csípőjét és teljesen elmerül bennem. Kipattannak szemeim és zilálni kezdek.

- Azt hittem...hogyh...fokozatosan fhogod...cshinálnih... - kapkodom a levegőt. Pontosan nem tudom miért. Furcsa érzés, hogy valami van bennem, kicsit kellemetlen, és még szoknom kell, de nem feltétlenül fájdalmas.

- Ennél is fokozatosabban? Mégis hány felé osszam a hegyét? Várj...ugye tudod, hogy ez még csak a makkom...? - neki egyáltalán nem okoz gondot a beszéd.

- Ugye nemh... - sóhajtok fel. Ennek most örülnöm kéne, vagy nem?

- De, de. - vigyorog önelégülten - Miért, mit hittél? Hogy ez már legalább a fele? - a suttogásnál eggyel hangosabb szinten beszél, ezért szinte dörmög hangja és ez megőrjít.

- Például... - bólogatok kényelmetlenül.

- Akkor jobb, ha kapaszkodsz, mert még vagy hatszor ennyi következik.

Szemeimet újra beszorítva a paplanba markolok és várom a következő pulzáló adagokat. Chanyeol egy nagy levegővétel után folytatja a benyomulását, amit én nem bírok ki csukott szájjal. Ajkaim elnyílnak és hol fájdalmas, hol a pillanatnyi szünet adta megkönnyebbült sóhajok, nyögések hagyják el azt.

- Bent van... - szemhéjaim miatt csak küszködő hangját hallom, mire elmosolyodom - Most meg mit vigyorogsz? Szerinted nekem nem nehéz? Több tapasztalatom van, de egyszerűen eszméletlen érzés vagy. Isteni.

- Mi...most meg...mi-miért mondasz ilyeneket?! - habogok kínosan nevetve és végre kinyitom szemeim.

- Ez az igazság. Olyan feszes vagy. Na meg forró. Imádlak.

- Chanyeol, abba hagynád? - teszem alkarom szemem elé. Nem nekem valók az ilyen beszélgetések. Vannak szituációk, amikor könnyedén kezelném az ilyet, de Chanyeollal egész más.

- Ne takard el az arcod! Olyan gyönyörű vagy. - veszi el azt csuklómnál gyengéden fogva.

- Akkor te meg hagyd abba a beszédet. Inkább próbálj meg mozogni! - pillantok le, hogy lábaimat az ő kényelme szerint igazíthassam.

Nem fáj a mozgása. Inkább kellemetlen, de nem olyan vészes, mint amilyen a bemenet volt. Nem is szóltam neki, csak tűrtem, hátha idővel elmúlik.

És milyen jó, hogy nem szóltam neki. Időpazarlás lett volna. A kellemetlen érzést felváltja egy furcsa, amiről azt sem tudom eldönteni, hogy jó-e, vagy sem. Olyan érzés, amit még az előtt sosem tapasztaltam.

- Szeretnéd, ha csókolgatnálak? - áll meg a kérdés erejéig és nyakamra simít ujjbegyeivel. Bólintok.

Először mélyen belecsókol nyakamba, közben pedig majdnem teljes kihúzódás után teljesen elmerül bennem.

És akkor láttam a bizonyos csillagokat először.

Kéjesen felnyögök és azonnal számra is csapom kezem.

- Bo-bocsánat. - beszélek tenyerembe, mikor meglepett arccal emelkedik fel.

- Ne kérj bocsánatot! Butus. Csak engedd el magad. Csinálj még ilyeneket, de! Csak ha nem megjátszod magad. - emeli mutatóujját.

- Esküszöm, nem játszottam meg! - rázom fejem hevesen - Még magamon is meglepődtem...

- Jól van. Akkor folytassuk! - villant egy mosolyt, majd visszabújik nyakhajlatomba.

Kissé moderálva hangom további élvezkedő hangokat hallatok intenzív mozgására. Újból nevén szólítgatom két-két nyögés között, lábaimat pedig összekulcsolom fenekénél, mikor gyorsít a tempóját.

- Chanyeol...

- Mondd bébi!

- Shemmi...csak...jóh... - szorítom össze szemhéjjaimat.

- Nekem már nincs sok. - homlokát enyémnek döntve újabb adag gyors és erős lökést mér fenekembe, nekem pedig végig fut gerincemben egy bizsergő érzés, mire elemelkedik hátam és derekam az ágytól, levegőhöz pedig csak kapkodva jutok.

A fokozatosan elöntő fergeteges mámor lecsengése után a következő, amit észlelni tudok, hogy az előzőnél is jobban zilálva kihúzódik belőlem, fejét lehajtja és egy millimétert sem mozdul, mint egy szobor, ami csak lélegezni tud. Felemeli arcát, így rálátásom nyílik élvezettől kisimult arca. Enyhén gyöngyöző homlokára rátapad pár kósza tincs, ajkai a megszokott árnyalatnál vörösebbek, és arcát is elönti egy édes rózsás pír. Egyik kezében pedig gyönyörnedvét tartja.

Hajába vezetem kezem, mire lassan kinyitja pilláit, és elmosolyodik. Fél karral támaszkodva ügyetlenül közelebb hajol hozzám és egy gyengéd csókot nyom ajkamra.

- Ügyes voltál. - pillant le ágyékomra és az éjjeliszekrényhez nyúl. Kihúz párat a zsebkendő adagolóból és letisztogatja alhasamon csillogó folyadékom. Ami pedig a legdurvább, hogy olyan élvezetes volt az egész aktus, hogy nem tudnám behatározni, pontosan mikor mehettem el.

- Chanyeol... Én mikor mehettem el? - vonom össze szemöldökeimet a kérdés felmerültében.

- Azt hiszem folyamatosan. Mármint, kis adagokban. - veti magát mellém, miután saját kezét is megtörölte.

- Ilyen létezik? - bámulom a plafont erőtlenül. Mintha minden egyes végtagomon tíz-tíz kiló lenne. Akár ebben a pillanatban el tudnék aludni. Még jó, hogy ez beteljesíthető.

- Hallottam már ilyet, de még nem tapasztaltam. - hunyja le szemeit - Lekapcsolnád a villanyt?

- De hát...te vagy kívül. Hozzád közelebb van... - nyöszörgök, de Chanyeol szimplán bealudt. Átérzem... - Ha nem, hát nem. - majd minden megmaradt energiámat összekaparva átnyúlok feje felett és leoltom a lámpát. A sötétség pedig magába szippant a csodálatos álmok nyugodt, békés világába. Itt, mellette.

Chanyeol még másfél évig maradt szolgálatban Baekhyunnal, aki ez idő alatt teljesen megjavult.
Baekhyun kigyógyult kleptomániájából, de nem kellett túl sokáig nélkülöznie legjobb tanárát és egyben szerelmét. A felügyelet alóli mentesülését követően azonnal Chanyeolhoz költözött, és máig együtt élnek, töltik forró éjszakáikat, és persze feltétel nélkül szeretik egymást.
Baekhyun most bölcsődegondozónak tanul és már alig várja, hogy elkezdhesse pindúrokkal teli izgalmas pályáját.

VÉGE
❤️