Byun Baekhyun és Park Chanyeol a Dél-Koreai Nemzeti Cirkusz sikeres előadói. Míg Byun akrobata - és ha belejön a szereplésbe, előfordul, hogy a tűzzel is játszik, - addig Chanyeol úgy bánik a vadállatokkal, mintha az oroszlán csak kiscica lenne, az elefánt pedig nem nyomhatná agyon bármelyik figyelmetlen pillanatban. Együtt nőttek fel a cirkuszban, legjobb barátokként, minden titkát ismerték a másiknak. Ám az utóbbi időben Baekhyun nagyon megnehezítette Chanyeol dolgát. Felnőttek. És míg az előbbi egyre csinosabbá formálódik, és egy igazi dívává válik, az utóbbi kezdi elveszíteni a fejét, pedig tudja, nagyon nem lenne helyes egy kollégával kikezdeni.

Chanyeol szemszöge

- ...tehát szeretném, ha most is mindent beleadnátok a műsorba. Hozzátok lázba őket! Tüzeljétek fel a hangulatot! Legyen sikítás, nevetés, tapsolás! Csináljatok olyan estét, amit sosem fognak elfelejteni! Na akkor kezdődjék a cirkusz! - fejezte be a főnök és egyben a porondmester, Lee Sooman az előadás előtti kis beszédét. Mind egy nagy körbe gyűltünk és kezeinket középre nyújtva egyszerre fellendítettük. Ez amolyan DKNC-s szokás. Mikor a főnök kiment köszönteni a nézőket és hogy elsüsse az ősrégi favicceit, csak ekkor vettem észre, hogy Baekhyun nem volt benne a körben.

- Lemaradtál a kézfogásról. Megint. - lépek be az öltözőbe, ahol mindig hajlakk szag és csillogás volt. Tudtam, hogy itt lesz. Széke háta mögé lépek, de túlzottan nem keltem fel érdeklődését. Túlságosan elfoglalt saját arcának vizslatásával.

- Nagyon bánom, elhiheted. - rázta meg fejét színlelt csalódottsággal, majd felvette a púdert és egy bolyhos ecsettel elkezdte pamacsolni az amúgy is tökéletes arcát, amit tükör szélén lévő fénysor gyönyörűen megvilágít, szinte ragyog - Nincs szükségem ilyen gyerekes dolgokra.

Szörnyen megváltozott gyerekkorunk óta. Régen a dromedárok között bújócskáztunk, az esőben rohangáltunk és a sárban tapicskoltun...ami néha előfordult, hogy állati eredetű bélsár volt. Most meg...

- Lépj hátrébb kérlek, állat szagod van. - veszi fel ezúttal kedvenc parfümjét.

- A nézők nem érzik, milyen szagod van. Felőlük akár szexszaggal is lóghatnál a köteleken. - a bizonyos szó hallatán elmosolyodik.

- A nézőket egyáltalán nem érdekelné a szexszagom. Téged talán igen? - pillant fel rám a tükör segítségével miközben felvonja egyik szemöldökét.

- Inkább trágyáznám egész nap Dumbót hasmenés után, mint hogy a te szexszagod levegővel keveredett ártalmatlan vegyülete csapjon meg akár csak egy másodpercre is. - ezzel egy arrogáns mosoly kíséretében otthagyom a durcis drámaherceget.

- Szopj le te barom! - motyogta.

- Hallottam!

- Reméltem!

Hogy én most mekkorát hazudtam... Nem is tudom, mit meg nem tennék azért, hogy érezhessem, sőt mi több, hogy én csalhassam ki belőle azt a titokzatos és mámorító esszenciát.

A cicák felé veszem az irányt. Ide jövet hallottam Rafael, az egyetlen kandúr bömbölését, ami csakis azt jelentheti, hogy izgul. Igen, az állatok is szoktak izgulni fellépés előtt. Átveszik rólunk a feszültséget.

- Szervusz Rafael! - guggolok le a szörnyen kicsi ketrec elé. A színfal hátuljának ezen része szinte teljesen be van drótozva. Kis alagutakon keresztül jutnak el a színfalak elé, addig pedig ezekben a kényelmetlen ketrecekben gubbasztanak. Érzékelhetően feszültek. Mind a három oroszlán csapkod farkával, ha tudnának, biztos ide-oda járkálnának - Nem soká' mi következünk. Gyorsan leszereplünk, aztán visszamehettek a nagyobb...ketrecbe. - személy szerint szörnyen sajnálom őket. Hogy ide születtek, itt nőnek fel és pusztulnak is el, és hogy nem tudják, mi az a szabadság.

. . .

- Chanyeol! Baekhyun van a színpadon. - dugja be fejét az egyik segítő. Ez azt jelenti, hogy ha Baekhyun leszerepel, mi következünk.

Először az ikrem, Dumbó, aztán a három dromedár hölgyemény, Darcy, Dora Maar és Diana, kis pihi, mert a lovas akrobaták nélkülem szerepelnek, aztán a négy tigris, és végül, záróműsorként pedig az oroszlán show, Rafael, Ella, és a kölykük- aki már nem is olyan kölyök -, Rafaella.

A színfalhoz sietek - az állatokat úgysem én terelem be -, hogy ellenőrizzem, hol jár a műsor. Baekhyun épp most ugrott le a legalább tizenöt méter magas emelvényről - ahol veszélyesebbnél veszélyesebb ugrásokat hajtott végre -, hogy záróprodukciójához, a világ leggyönyörűbb és legszexibb dolgához kezdjen. A vesztem és a végzetem. A kötél és a rúdtánc. Nem hinném, hogy a sok alfa vendégünk a bohócok miatt vannak itt.

Olyan könnyedén és kecsesen mozog azokon a textilszálakon. A rúdtáncról pedig ne is beszéljünk...amit leművel azon a fémdarabon, akár egy esti klubba is elmenne. Épp, hogy nem kezd el vetkőzni. Csak ezért engednek be gyerek nézőket is. A spárgát nőket megszégyenítő módon csinálja, sokszor nem vagyok benne biztos, hogy van-e egyáltalán csípőcsontja. Amilyen átéléssel csinálja ezeket a táncokat, abban az elképesztő magasságban...sokszor behunyt szemmel! Nem hiába ez az ő szóló száma, szívét lelkét beleadja ez a tehetséges omega.

Mély - tényleg jó mély - meghajlással köszöni a nézők figyelmét, majd félholtan, lihegve kikocog felénk, a színfalak mögé.

- Ügyes voltam? - törölgeti arcát egy törülközővel, majd felém dobja az arany-piros flitter-pepitás szereplős zakómat, amit magamra kapva készen állok a szereplésre. Felveszem a fülmikrofont, amiből olykor instrukciókat is kapok.

- Profi. Mint mindig. - mosolygok rá büszkén.

A porondmester beharangozza a nevem és a műsorszámaimat, míg a segítők bepakolják a dobogókat, karikákat és a legfontosabb dolgot, a jutalmakat. Baekhyun műsora elterelte figyelmem az idegeskedésről, így teljesen spontán szöveget adok elő, mikor belépek a közönség elé. Nem is tudom, minek köszönhetünk ekkora nézőtábort.

- Hatalmas szeretettel köszöntöm a mélyen tisztelt publikumot. A ma esti produkcióban hatalmas állatok fognak garantáltan hatalmas élményt nyújtani önöknek. Hadd mutassam be a fene mód behemót Dumbót~! - mutattam két karral Dumbó bejárata felé, ahol meg is jelent az öreg pajtás - Gyere Dumbó, ne légy szégyenlős! - konferálom fel szépen a tanult trükköket, közben a megfelelő kézmozdulatokkal mutatom Dumbó pajtinak a feladatot - Integessünk a közönségnek! - utasítom az ormánylóbálásra, ami már megnyeri a közönség tetszését. Innentől pedig sima lesz a dolog.

. . .

- Úgy tűnik, Rafael elfáradt és nincs kedve átugrani a karikát... - már mióta itt könyörgök neki, meg se mozdul, csak ül a dobogón.

- Üsd meg! - utasít Sooman, de sokadjára is visszautasítom a kérést - Üsd meg! Ez csak egy állat.

- Egy állat, amit még sosem ütöttek meg. Főleg nem én. Ha megütöm, megtámad. Ez így működik. - sziszegem vissza az adóvevőbe, majd visszafordulok a közönséghez - Íme, Rafael, a fáradt oroszlán. - próbálom elviccelni a dolgot, mire a közönség lassan elkezdi egyre hangosodó kórusban kiabálni.

- Szép volt Ra-fa-el! Köszönjük Ra-fa-el! - egészen meghatódtam ettől a gesztustól. Hagyták, hogy karikaugrás nélkül befejezzük az előadást.

Meghajoltam a három túlméretezett bundással, a kijárathoz vezettem őket, majd én is elhagytam a porondot.

- Azt hiszed, játszani vagy itt az oroszlánokkal? A közönség show-t akar, a hülyeséget hagyd a bohócokra! - szinte nekem ugrik Sooman, mikor összecsukódik mögöttem a sátor nyílása, majd fel is váltja kint a helyem és elbúcsúzik a nézőktől.

Most pedig következik a második műszak, az állatsimogató lebonyolítása. Aztán a harmadik műszak, az etetés és almozás.

. . .

- Miért nem ugrottad át a karikát? - hallottam meg Baekhyun lágy hangját.

Épp végeztem Dumbó itatásával, ami az utolsó mai feladatomnak bizonyul, amikor az oroszlánok ketrece mellett elhaladva meglátom az előtte guggoló Baehyunt. Már rég besötétedett, de ezer közül is felismerem Baekhyun gyönyörű, karcsú alakját.

- Az is lehet, hogy kevesebb fizetést fog kapni. Talán ki is rúgják miattad. Chanyeolon kívül az összes idomár ostorral és kampóval dolgozik. Akkor meg miért nem tetted? - Rafael rá sem hederít, csak unottan fekszik tovább.

- Hát te? - kuncogtam, majd felé nyújtottam karomat, hogy felsegítsem. Elfogadta, de szimpla állás helyett inkább meghajolva megköszönte a táncra kérést.

- Ha téged kirúgnak - pörög be karjainkba - ezek az állatok halálra vannak ítélve. Mármint - majd kipörög - csak rád hallgatnak, senki másra.

- Nem hinném, hogy kirúgnának - kezét vállamra, én pedig enyémet vékony derekára helyezem, így kezdünk el lassúzni. Teljesen hozzám simul, fejét pedig mellkasomnak dönti.

- Másik állatidomárral még ennyire sem lennének boldogok. Sooman nem tudja, mekkora kincs vagy.

- Ezzel azt mondod - pörgetem meg, majd egyik kezemet hátára téve, másikkal meglökve törzsét leengedem vízszintbe - Hogy hiányoznék?

- Ezt egy szóval nem mondtam. Max az állatoknak. - ez csúnya volt. Elengedtem hátát, ezzel a következő pillanat a földön landol.

- Áucs! - dörzsölte meg popóját. Felkászálódott a porból, majd vállba csapott. Azt a. Legalább két éve nem láttam tőle ilyen férfias mozdulatot. Bár ezt is inkább legyintésnek hívnám, mint ütésnek.

- Honnan veszed, hogy kirúgnak? - nem ez az első alkalom, hogy nem hallgatok Soomanre. Eddig sosem volt belőle nagy baj.

- Hallottam, hogy az irodája előtt beszélt a könyvelőjével. - hajtotta le fejét és hangneme is visszafogottabb volt - Azt mondta, nagyon nem tetszik neki, hogy nem követed az utasításokat. Nem tudja, hogy legyen főnök, ha nem hallgatnak rá a beosztottjai. Hozzá tette, hogy meg kéne ritkítani a dolgozókat.

Nem tagadom, ez kissé megrémisztett. Sooman nem szokott csak úgy mondani dolgokat. Ha valamit egyszer elhagyja a száját, annak előbb, vagy utóbb nyoma is marad. És ha tényleg igaz, amit Baekhyun mond, akkor előfordulhat, hogy lecserél. Lecserél egy szívtelen görényre, aki csöppet sem fog foglalkozni az állatok érzéseivel és könyörtelenül fogja használni a kampót és az ostort. A gond ezzel csak az, hogy ezek az állatok mellettem, békében nőttek fel. Nem ismerik a muszájt, és ha a következő állatidomár erőszakhoz folyamodik, az állatok nem csak megvédeni fogják magukat. Teljesen el fognak vadulni, és ha a személyzet vérével nem érik be, a következő áldozat a nézők soraiból lesz számolva.

- Nélküled nem lenne ugyanaz a DKNC. Ki lesz az az egyetlen személy, aki kedves lesz a segédekkel? Ki fog rám vigyázni, hogy rendesen egyek? Kire fogok kelni, hogy húzgálja azokat a hatalmas eledeles zsákokat a földön? Rajtad kívül senki nem áldozna olyan méregdrága takarmányra a saját fizetéséből, mint te. Az állatok ehhez vannak szokva. Ha gyengébb minőségűt fognak kapni, le fognak gyengülni. Talán el is fog néhány pusztulni belőlük. - sajnos Baekhyunnak igaza van. A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy bármelyikük is idő előtt távozna - De nem csak a munkádról van szó...hanem rólad, Park Chanyeolról. Az igazat megvallva...nem bírnám ki nélküled. Egy percig sem. Te tartod bennem a lelket. Bár te ezt nem tudhatod. Hisz mindig olyan nyersen bánok veled. De igazából...a rajongód vagyok. Mindig attól félek, hogy rajongásnál már többet érzek...

- Állj meg! - szóltam rá a lehető legkedvesebb hangon. Nem is tudtam volna máshogy, amint megláttam, hogy könnyeivel küszköd. Utoljára akkor sírt, mikor szülei itt hagyták a cirkuszt, mert kiöregedtek belőle.

- Szeretlek Chanyeol. - eredtek meg könnyei, és lefolytak azon a hibátlan arcán. Egyből törölgetni kezdte őket ruhaujjával, de a jóleső sírás erősebbnek bizonyult, így lassan egy csendes zokogásba bontakozott ki - Nem akarom hogy elmenj. Ne hagyj itt kérlek! Senki nem szeret itt, rajtad kívül. - nem bírtam tovább nézni, odaléptem hozzá és körbeöleltem apró, remegő testét.

- Na...ne sírj! - kezdem simogatni rángatózó hátát.

- De én nem akarlak elveszíteni! - kezd el kiabálni, hogy a sírás mellett is kiérthető legyen amit mond.

- Shh...na! Hagyd abba. Menjünk, sétáljunk valamerre. - nem szeretném, ha valaki itt kapna minket az ölelkezésen. Az további konfliktusokhoz vezetne és még nagyobb esély lenne a munkavesztésemre is.

- Maradj velem estére! - könyörgött sírását nagy nehezen visszafogva - Aludj velem ma éjjel. - pillantott rám könnytől áztatott szemekkel. Aggódva néztem vissza rá. Ez egész élete legrosszabb ötlete. Mindketten tudjuk, mit akar. Ő egy gyönyörű érintetlen omega én pedig egy kiéhezett alfa.

- Baekhyun...ha esetleg mégsem rúgnának ki. Ha esetleg kapnék még egy esélyt...ezzel azt is elhibáznám. Tudod jól, hogy az nem lenne alvás. - elengedem az ölelésemből és zsebre dugott kézzel figyelem, ahogy lehajtja fejét.

- Tudom...csak tudod, az egyik szemem sír, a másik nevet. Igaz, az elvesztésed küszöbén állok. De...bevallottam neked azt az érzést, amit már vagy tíz éves korom óta dédelgetek. És úgy tűnik, hogy...nincs túlságosan ellenedre. - némán bólintok - Van egy üveg félédesem. - szólal meg egy hosszú csend után - Egyedül nem bírnám meginni. Te pedig bírod az alkoholt. - mosolyodik el. Jól tudja, hogy ismer - Esetleg ha besegítenél...

- Baekhyun...tudjuk, hogy annak megint mi lenne a vége. - forgatom meg szemeimet.

- Csak egy kicsit. Ünnepeljük meg a mai sikerem. És a tiédet is. - nagyot sóhajtok. Felnézek a sötét égre.

- Hazamegyek és lefürdök. Aztán átmegyek, megisszuk, hazamegyek és mind kettem a saját ágyunkban alszunk. Így jó lesz? - emeltem meg szemöldököm az ajánlat fogadására kíváncsian. Megkönnyebbülve elmosolyodik és sűrűn bólogatni kezd.

. . .

- Kopp-kopp! - szólok be Baekhyun lakóbuszának nyitott ablakán.

- Egy pillanat! - hallom a választ bentről, majd nyílt is az ajtó és be is engedett.

A cirkusz összes embere tudja, hogy Baekhyunnak a legtöbb a fizetése és legszebb a "háza". Velem ellentétben ő sokat áldoz magára, rettentően igényes és rendszerető. Én ennek sajnos teljesen az ellentéte vagyok. Nálam a függöny három csipeszen lóg, a ruha ahogy esik, úgy püffen, mosogatni pedig hetente kétszer szoktam. És nem azért, mert kevés szennyes edény gyűlik...

Baekhyun pedig ebben a pillanatban törölgeti el az utolsó tiszta edényeket, majd szépen beteszi a gyönyörű konyhaszekrénybe. Jó dolog lehet lakóbuszban élni. Itt van külön szeparált konyha, fürdőszoba és háló is. Mindennek megvan a helye és stílusa. Csak a berendezések egy vagyonba kerülhettek, a hatalmas buszról nem is beszélve. Hát, mit ne mondjak, ez eléggé luxus, az én lakóautómhoz képest.

- Szép busz. - forgatom körbe fejemet, miközben szétnézek.

- Nem is voltál még itt? - áll lábujjhegyre, úgy próbálja elérni a legfelső polcról a borospoharakat.

Mögé lépek, hogy segítsek rajta, de már meg is bántam tettemet. Hisz azzal, hogy a pohár felé nyúltam, teljesen nekisimultam Baekhyun hátának és...fenekének. Kezdődik...

- Köszi... - mosolyog zavartan, és bárhova néz rajtam kívül. A hűtőből előveszi a beígért bort, majd a nappali részre terelve engem helyet foglaltunk. Nagy erőfeszítéseknek hála, sikerült kihúznia belőle a dugót. Minden áron ő akarta kinyitni, nem fogadta el segítségemet. Félig-félig öntötte a poharakat, amivel már az üveg is csak félig maradt tele. Nagy szakértő pillantásokat villantva a másikra, belekortyoltunk a bordó nedűbe. Nem mondom, nem volt rossz íze. Kifejezetten kellemes, pedig inkább sör párti vagyok, ha alkoholról van szó. Elismerően bólogattunk, miközben visszatettük poharainkat az asztalra és megkezdtük az meg nem tervezett traccspartinkat. Baekhyun törökülésbe húzta lábait, míg én kényelmesen hátradőltem a széles ülőalkalmatosságon.

- Mondj valamit!

- Valami. - vágom rá gondolkodás nélkül.

- Ahj...mondj még valamit! - forgatja meg szemeit.

- Még valami. - rántom meg vállam ezúttal már mosolyogva.

- Chanyeol! Ne csináld már! - édes istenem...ahogy kimondta a nevem. Azt hiszem ilyen hangja van a mennybe jutásnak is.

- Most mit mondjak? - tártam szét karjaimat nevetve.

- Bármit.

- Bármi.

- Menj haza! - szólt rám rezzenéstelen arccal.

- Rendben. - kezdtem el feltápászkodni, de belecsimpaszkodott a felé eső karomba és könyörögni kezdett.

- Ne menj el, kérleek!

- Jó, jó, csak ne... - mielőtt befejezhettem volna a mondatot, lenéztem rá és pontosan emiatt tudtam csak kis kihagyással végig mondani - nyavalyogj...

A szemei csillogtak, kétségbeesettnek tűnt. Tényleg fél, hogy itt hagyom. De nem fogom.

Most visszaülök és az egymás szemébe bámulás okozta kínos csönd beálltával mindketten felvettük poharainkat. Míg én csak kettőt kortyoltam bele, ő lehúzta az egészet.

- Lassabban Baekhyun! Be fog ütni ha sietsz. - vetek felé aggódó pillantásokat.

- És? Nem szeretnél részegen látni? Nem szeretnéd, hogy elfelejtsem azt, mit illik, és mit nem? - vonja fel szemöldökeit.

- Miért, te ezt szeretnéd? Azt akarod, hogy holnap én meséljem el, miket csináltál és mondtál? Meg akarod magad alázni? - szóltam hozzá komolyan, majd látva elgondolkodó arcát egy mosollyal próbálom enyhíteni a pillanatnyi feszültséget.

Semmit nem szól, csak újabb pohárral önt magának, majd mikor ajkaihoz akarja emelni, megállítom kezét.

- Ne légy hülye Baekhyun! - próbáltam szigorúbbnak hangzani, de nem könnyű vele keménynek lenni, hisz olyan törékenynek tűnik.

- Bocsánat. - dugja be kezeit a lábai által formált kis lyukba és bámul maga elé.

- Tehát, hogy vagy mostanában? - próbálok témát váltani. Annak ellenére, hogy most hirtelen nagyon közel kerültünk ma egymáshoz, ezelőtt rettentően eltávolodtunk egymástól. Beszélgettünk, mint kollégák, de az a régi gyerekkori barátság eltűnt

- Hm...ma pizzát rendeltem ebédre. - bólogatott miután elgondolkodott, mit is mondjon.

- Hát ez rettentő érdek feszítő. Mesélj még! - támasztom meg fejem a háttámlára tett kezemmel.

Felpillant rám, nem túl feltűnően végigmér, majd újból lehajtja fejét. Egy szempillantás alatt elpirult.

- Mi az? - talán túl kihívó lenne ez az ülőpóz? Vagy csak egyszerűen eljutott az agyágig, hogy kettesben borozgatunk nála? - Mire gondolsz most?

Újból felnéz, majd kis gondolkodás után hitetlenkedve elneveti magát.

- Szerintem nem akarod te azt tudni. - istenem, ez a kacaj...

Nincs mit tagadni, Baekhyun gyönyörű lett. Mini omegaként aranyos volt a pici szemeivel, amik örökösen ragyogtak a kíváncsiságtól és pimaszságtól. Sokszor került bajba, és legtöbbször én húztam ki a szarból. Volt, hogy pár utcagyerek betévedt a cirkusz területére. Vagy tíz évesek lehettünk. Baekhyun megpróbálta őket elpaterolni, de nem akartak menni. Kétségbeesetten kiabálta a nevem minél hamarabbi segítség reményében. És én segítettem neki. Olyan hangosan zokogott a vállamon az utósokk miatt. Sosem fogom elfelejteni. Remélem mindig is ez a törékeny Baekhyun marad. Hogy megvédhessem.

- Na... de mégis! - kíváncsiskodtam tovább. Nagy sóhaj után beadta derekát.

- Emlékszel...amikor - kínosan felnevet mikor megpróbálja felidézni az emléket - amikor kisebb korunkban megnéztük egymás...tudod...fütyijét.

- Már hogy ne emlékeznék rá! - nevettem fel én is, mikor beugrottak a képek. Különös izgalommal töltött el minket az, hogy megláttuk egymásét. Pedig még akkor tízen alul voltunk. Rengetegszer bújtunk el a felnőttek elől, hogy kettesben maradhassunk és újból és újból rákukkanthassunk a másik kis kincsére.

- Emlékszel az utolsó alkalomra?

Persze. Az egy elég kínos pillanat volt. Észre vettük, hogy az évek múltával az enyém egyre növekedett és mikor tizenhárom körül voltunk, Baekhyun boldogan futott felém azt kiabálva, hogy: " végre nekem is nagyobb!"

Az első merevedése volt. Nem tudta, miért ilyen, de büszke volt rá, hogy pár centivel hosszabb lett és amikor megláttam...akkor döbbentem rá, hogy már nem szabadna ezt csinálnunk.

És mégis ahelyett, hogy elküldtem volna, a kanos, tizenhárom éves Chanyeol megérintette Baekhyun kis péniszkéjét, amitől a tulajdonos berezelt és szintén észbe kapott. Elrohant.

- Talán akkor romlott meg a kapcsolatunk... - néz rám őszintén - Amikor hozzám nyúltál, olyan érzés fogott el, amilyet még sosem éreztem az előtt. Többet akartam, de nem mertem, féltem, ezért gyáva nyusziként elszaladtam. Tisztázhattuk volna a dolgokat, de nem lett volna minden a régi. Talán akkor estem beléd igazán. Ahogy...hezitálás nélkül cselekedtél.

- Mondd...nőttél már azóta? - tettem fel a nagy komolyság közepette a cikin vicces kérdést. Mindketten felnevettünk, és mivel úgy tűnik, kapó a poénra, folytatom - De tényleg. Azóta csak nőttél valamennyit, nem?

Olyan édesen kacag... A gyönyörű mosoly amivel most megajándékozza szemeimet felbecsülhetetlen.

Közelebb hajolok hozzá, mire lassan elhal nevetése. Újra komoly lesz, ahogy én is az vagyok. Meg akarom csókolni azokat az ajkakat. Az ő ajkait.

- Chanyeol... - szólít nevemen mielőtt összeérnek ajkaink. Próbál elhúzódni, de egyik kezemet fültövéhez teszem ezzel megállítva arcát. Lágy puszit nyomok ajkára, amit sűrű pislogással, zavartan fogad - Azt mondtad, nem akarsz semmit.

- Ez csak egy csók. Meg tudnék itt állni. - pff...dehogy is.

- És ha nem akarom? - nyel nagyot, hogy még én is hallom. Erre a válaszra végképp nem számítottam, viszont végleg beindított, tehát innentől kezdve hivatalosan is nincs megállj.

Újból rátapasztom ajkaimat, ezúttal nem csak egy ártatlan puszira. Elnyitom számat, úgy kóstolgatom az övét, ami eddig teljesen mozdulatlan.

Feltérdelek a kanapéra, hogy biztosabb lábakon álljak és rá ne dőljek. Másik kezemet is arcára vezetem, majd mikor belém hasít a tudat, hogy nem viszonozza a csókot, bátorítani kezdem.

- Gyerünk Baekhyun, menni fog.

- Jó, csak...olyan furcsa ez nekem... - kerüli tekintetem - Mármint...egyik napról a másikra - néz végül rám miközben arcomra vezeti egyik kezét - Barátokból szerelmesek...

Értem mire céloz. Össze van zavarodva a hirtelen váltástól. Pár óra leforgása alatt vállon veregetés helyett simítást kap, pacsi helyett pedig csókokat.

- Szeretnéd, ha elhalogatnánk a dolgot? - távolodok el tőle azzal, hogy sarkaimra ülök. Talán túl gyors neki. Megértem, végül is egy fél nappal ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy ez fog este történni.

- Nem! Ezt mindennél jobban szeretném. Téged szeretnélek...mindennél jobban. - mosolyodik el halványan - Sokkal nagyobb okom van rá, mint azt hinnéd.

- Miért?

- Tudod... Mielőtt anya itt hagyott volna... Elmondta, hogyan lehet innen felmondás nélkül elmenni. - összeráncolom szemöldököm miközben töprengeni kezdek.

- Baekhyun... Én nem-

- Kérlek! Ez az egyetlen módja. Ejts teherbe! Nem kell elfogadnod a gyereket. Még ha ez lenne minden álmom is, de... Képes lennék egyedül felnevelni. - szinte könyörög.

- Meggondolatlan vagy... - fogom meg egyik kezét.

- Tudod mennyire utálok itt lenni?! - tépi ki kezeim közül az övét. Feldúlttá válik és idegessé - Mióta itt hagytak a szüleim, semmi sem a régi. Talán nem látszik, de már rohadtul unom az ittlétet. Összekapartam egy rahedli pénzt és ezért mindenki utál, mert senki nem érzi rajtam kívül a belefektetett szörnyű munkát. Teljesen kikészítettem magam, de a nyűgösködésemet is mindenki elkényeztetettségnek könyvelte el, pedig csak szerettem volna egy jó nyolc órát aludni. - kibuggyannak első könnycseppjei míg kiabál velem. De inkább csak felém kiabál, minthogy velem. Tudom, hogy ezt nem nekem szánja, csak jól esik kiadnia magából. A következő mondatokra már elhalkul - Addig csináltam, míg rá nem jöttem, hogy ez nem egészséges. Onnantól mindent leszartam és csak magammal foglalkoztam. És veled.

- Velem? - vonom fel szemöldökömet az érzelem-ittas monológ közepedte.

- Azt ne mondd, hogy nem vetted észre... - mosolyodik el hitetlenkedve. Arcán még mindig ott csillognak a könnycseppek.

- Mit? - tényleg nem értem, mire gondol.

- Hát hogy mindig figyeltelek. Az összes próbádat és produkciódat végignéztem. Teljesen a gyakornoki idők óta. Néha kimostam rád...

- Tényleg? - csak pislogok meglepetten.

- Hát te tényleg bamba vagy. - nevet fel könnyei közt.

- Te kis... - támadom le és elkezdem csikizni. Hátra borul én pedig fölé kerekedem. Mikor már levegőért kiált, a csiklandozást egy ölelésbe váltom át. Mellkasára teszem a fejem és végighallgatom, ahogy lelassul a szívverése. Nem lassul le teljesen nyugodtra, de már legalább nem olyan, mint a világháború.

- Ejts teherbe... - ismétli el kívánságát. Felnézek rá. Lehunyt szemmel mosolyog magának.

- Baekhyun. - szólítom nevén, miközben arca fölé emelkedem. Végighúzom mutatóujjam alsó ajkán - Ha ma este megtörténik egy csoda - érintem össze homlokunkat - Az életemre esküszöm, hogy nem hagylak vele egyedül. - suttogom lehunyt szemekkel.

Akit érdekel az omegák kifejlődéséről szóló szöveg, a 'Díjak és kihívások' könyvemben találhatjátok meg, az 'omega verse' című fejezetben. <3