Reggel hét óra volt, bár már így is épp elég meleg. Elég szokatlan volt ez. A kora reggel Bronxban a legtöbbször kellemes. Rebecca Morgenstern az iskola fele sétált, mint minden egyes nap.
A nap az iskolában pedig szintén átlagosan telt. Péntek lévén elment röplabda edzésre, majd hazafele tartott.

- Szia!-szólította meg valaki.

Rebecca hátranézett és egy magas, szőke, már-már fehér hajú fiút pillantott meg. Hazudott volna magának, ha azt mondta volna, hogy a fiú nem volt jóképű. Smaragd-zöld szeme csillogott, arca csinos vonásai élesen rajzolódtak ki. Úgy két fejjel magasabb lehetett Rebeccánál.

-Szia.- köszönt vissza.

-Rebecca, igaz?

-Igen.

-Sejtettem-szólt a fiú mosolyogva.-Olyan régóta vártam erre.

-Pontosan mire is?- kérdezte Rebecca zavartan.

-Hogy megismerjelek.

Rebecca készült elfordulni a fiútól és valami béna kifogással előállni, de csak nem sikerült neki. Egyszerűen nem tudott hazudni neki, akkor sem,ha csupán két perce futott össze a vele.

-Hát én is örülök. Csak...az a helyzet hogy engem otthon várnak, haza kell érnem minél hamarabb. Egy suliba járunk? Mert akkor majd hétfőn találkozhatunk, ha valami fontosat szeretnél mondani.- ez így kimondva még bénábbnak hangzott, mint a fejében.

-De ez nagyon fontos. Most kell megbeszélnünk!-szólt a fiú.

-Hát pedig mennem kell. Szia!-ezzel Rebecca sarkon fordult.

Azt hitte hogy a fiú megpróbálja megállítani majd,de nem tette. Hagyta hogy elsétáljon. Azért még érezte szúrós tekintetét a hátán. A lány megpróbált nem rá gondolni, inkább a New York-i butikok kirakatát nézegette.

Párizsban volt. Az Eiffel-torony a feje felett világított, ő meg alulról szemlélte a tornyot. Hirtelen valaki megfogta a vállát hátulról. Hátranézett, és a fiút pillantotta meg, akivel ma beszélt az utcán. Már ha ezt a rövid szóváltást lehetett beszélgetèsnek nevezni.

- Gyere!-szólt a fiú.-Mutatok valamit.

Amire befelyezte a mondatot és Rebecca körbenézett, már nem is az Eiffel-torony alatt álltak, hanem egy hatalmas réten. Szentjánosbogarak cikáztak mindenütt, az égen ezernyi csillag volt.

-Sebastian! Ez gyönyörű!-suttogta  a lány.

Sebastian. Sebastiannak hívták volna ezt a fiút? Rebeccának arra sem volt ideje, hogy megkérdezze, mert egyszercsak egy gyönyörű hattyú jelent meg előttük. A lánynak csak ekkor tűnt fel, hogy egy tó van tőlük úgy 300 méterre. Közelebb lépett, hogy szeműgyre vehesse a madarat, ám az elkezdett átalakulni, valami ronda lénnyé, és már a legkevésbé sem hasonlított egy hattyúra. A fiú hirtelen ott termett mellette, és megragadta a szörnyeteget, ami fogta magát és nemes egyeszerűséggel kifolyt az újjai közt majd üldözőbe vette a lànyt. Rebecca futott, ahogy csak bírt, de nem volt elég gyors. A szörnyeteg visító hangot adott ki és rávetette magát a lànyra...