- Brandon Lancaster, Édesem.

Mi van?! Jól hallottam vagy csak halucinálok?

- Bra...Brandon?

- Miért nézel így rám? Tudom, szép nevem van, de ennyire még senki sem akadt ki rajta.

- Na jó, kisfiú, ne szórakozz velem, te most komolyan azt gondoltad, hogy elhiszem ezt?! - kérdeztem idegesen, mire ő értetlenül nézett rám - Jól játszod a hülyét, de nem dőlök be neked!

- Te meg miről beszélsz?

- Arról, hogy azt akarod nekem bemesélni, hogy te vagy Brandon Lancaster, a nagy lacrosseos huszonhatos számmal a hátán! - ordítottam

- Ne kiabálj már!

- Te meg ne hülyíts már!

- De igazat mondok! Nézd, itt a személyim! - vette elő az említett kártyát, majd felém mutatta

- Basszus! - kiáltottam fel

- Mi van?

- Ugye tudod, hogy ide az van írva, hogy 96ban születtél?

- Igen, és?

- Nos...2013 van. És te valahogy rohadtul nem tűnsz tizenhét évesnek.

Összevont szemöldökkel nézett rám, mire én is viszonoztam ezt a nézést.

- Mesélj többet magadról! - mondtam

- Mi ez, valami vallatás? Kapok érte jutalmat?

- Kapsz egy szem cukrot, ha válaszolsz a kérdéseimre.

- Én a számod szeretném. - kacsintott, mire forgatni kezdtem a szemem

- Rendben. - vettem el a telefonját. Beírtam egy teljesen véletlenszerű számsort, ami még véletlenül sem az enyém, majd visszaadtam neki.

Megnyomott pár gombot, utána pedig újra a kezembe tette a készüléket.

- Mi? Ezt most miért? - pislogtam értetlenül

- Ez nem a te számod.

- Te ezt honnan tudtad?

- Onnan, hogy nem csörögsz, amikor hivlak.

- Le vagyok némítva.

- Nem mondasz igazat. - jelentette ki

- Honnan gondolod?

- Hát... - sütötte le a szemét - Megérzés, tudod, izé... - magyarázkodott de tudtam, hogy hazudik, csak nem akarja bevallani, hogy vérfarkas, amit igazából meg is értek. - Mindegy, na írd az igazi számod!

Lassan kifújtam a levegőt, majd megtettem, amit kért. Egyáltalán biztonságos ez? Megadtam a számom egy srácnak, aki a haveromnak adja ki magát csak kicsiben.

- 15 leszek decemberben, szeretem az összes Adam Sandler filmet, van egy húgom, Beth, aki 16 éves, és... - hadarta levegővétel nélkül, de félbeszakítottam

- Mi van? Hogy lehet a húgod 16, ha te még csak 14 vagy? - vágtam közbe

- Ami azt illeti, nem tudom... - nézelődött körbe-körbe - De rutinból a húgomnak hívom.

- Mert az is! Beth fiatalabb, mint Brandon.

- Azaz, mint én?

- Nem. Mint az igazi Brandon.

- Ne már, még mindig nem hiszed el, hogy én vagyok az?

- Hát valahogy nem.

- Figyelj, már mindjárt csengetnek. Nem mintha nem álldogálnék még itt veled, de szerintem te nem maradnál itt velem. Megcsörgetlek, hogy el tudd menteni a számom, ha többet akarsz tudni rólam, kérj találkát. - kacsintott, majd elment

Bejövő hívás : Brandon.

Mi? Ez az új gyerek nem lehet, hiszen még nem mentettem el a nevét! Biztos, hogy az igazi Lancaster az!

- Hali Brandon! - köszöntem vidáman, de kár volt

- Szia Baba! - hallottam a vonal másik végén a kis kilencedikes hangját. Na ne szórakozz velem, hogy volt nekem elmentve?

- Kicsi idegesítő nyomorék, vagy nagy idegesítő nyomorék?

Gondoltam, biztosra megyek.

- A helyesebbik. - felelte

- Szóval egyik sem.

- A kicsi... - sóhajtotta

- Miért van nekem elmentve a számod?

- Én azt nem tudhatom...

Na jó, ez kezd egyre furcsább lenni.

- Oké, kisfiú, gyere vissza a kocsidhoz, fontos dolgot kell megbeszélnünk.

- Ez már egy randi?

- Csakis. - válaszoltam szarkazmussal, majd leraktam, és tárcsáztam Stiles-t

- Szia! Mizu? - szólt bele

- Totálisan hülyének fogsz nézni, de szerintem Brandon Lancaster összement.

- Karambolozott? Vagy hogy ment össze?

- Mi? Idióta, úgy értem, összement kicsibe!

- Hol vagy most? - kérdezte

- A parkolóban.

- Odamegyek. - mondta, majd egy hangos sípoló hangot hallottam. Letette.

- El sem hiszem, hogy egy ilyen gyönyörű lánnyal van randim. - hallottam hátulról egy idegesítő hangot, mire forgatni kezdtem a szemem

- Itt vagyok! - hallottam egy másik hangot két perccel később - Pattanjatok be a Jeepbe, megyünk Deaton-höz!

- Na kiskölyök, most szépen beülsz ebbe a kék Jeep-be, és kussolsz. - vigyorogtam gúnyosan

- Miért hívsz ilyen lekicsinyítően?

- Mert kicsi vagy. - válaszolt helyettem Stiles

- Két évvel vagytok csak idősebbek!

- És? Ennyi pont elég. - vontam meg a vállam

- Mással játsszatok papás - mamásat, jó?! - förmedt ránk a kicsi

- Nem. Most a mami szépen beültet a kocsiba, és ha egy szót is mersz szólni, lenyomok egy cumisüveget a torkodon!

- Hű, de agresszív "feleségem" van... - húzott magához Stiles

Összehúzott szemekkel nézett végig rajtunk a kilencedikes Brandon, majd elrohant.

- Na ne, most utána fogunk szaladni? - nyavajogtam

- Kissrác, gyere vissza! - kiabált utána Stiles, ő viszont nem reagált rá, csak tovább menekült

Próbáltuk utolérni, de valahogy egy vérfarkast elég nehéz. Fél úton megálltunk, csak nagyon nem miattam. Stiles majdnem kiköpte az összes belsőszervét öt perc futástól.

- Jól vagy? - hajoltam le hozzá

- Persze. Mehetünk tovább. - kapkodta a levegőt. Ne már, most komolyan azt mondja, hogy jól van, amikor mindjárt összeesik?

- Oké, te maradj itt, én visszahozom.

- Mi? Ne, várj! - szólt utánam Stiles, de nem reagáltam rá

- Mini Lancasteeer! - ordibáltam - Hahó, gyere már vissza!

Semmi reakció.

- Ha azt mondom, hogy kapsz egy puszit, előjössz?

- Kettőt kérek. - jelent meg hirtelen

Odahajoltam hozzá, meg akartam tenni, amit ígértem, de elfordította a fejét, így majdnem megcsókoltam. A kis szemét, azt hitte, nem veszem észre?!

- Nem kapsz így semmit. - távolodtam el tőle, mire szomorúan nézett rám - Na most velem jössz! - rántottam magammal a karjánál fogva - Stiles! Segíts belökni a hátsó ülésre!

- Miért kezelsz úgy, mint egy rohadt tárgyat?!

- Te nem beszélhetsz csúnyán, még kiskorú vagy!

- Igazából még mi is... - suttogta a Jeep sofőrje

- Legyél jó "apa" és fegyelmezd a kicsit!

- Elindulunk még ma vagy még folytatjátok ezt a baromságot?! - háborodott fel Lancaster - Vagy ha már annyira játszani szeretnétek, én akarok lenni az apa, mi az, hogy a te feleséged a csaj?

- A csaj? Na idefigyelj, kicsi Brandon, engem nem "csaj"-ozol le!

- Miért, akkor fiú vagy? Érted lennék meleg, baba!

- Ülj már be a kocsiba! - emelte meg a hangját Stiles. Hű, az rendben van, hogy én játszom az agresszív anyát, de vele mi lett hirtelen?

Miután sikerült azt az idegölő gyereket erőszakkal leültetni, mi is bepattantunk a autóba. Erről eszembe jut a múltkori hármas kocsikázásunk.

- Csak szerintem idegesítőbb a kicsi, mint a nagy? - sandított felém út közben egy pillanatra Stiles

- Nem, szerintem is. - bólintottam

- Hahó, én is itt vagyok! - hallottam a hátsó utasunk hangját

- Tudjuk. -vágtuk rá egyszerre

- Nem cserélhetem le a "szüleimet"? - kérdezte gúnyosan, idézőjeleket rajzolgatva a levegőbe

- Hmm...Nem. - válaszoltuk ismét egy emberként

- Remek. - dőlt hátra szegény

Ekkor megpillantottam az állatklinikát. Kiszálltunk az autóból, majd besiettünk az épületbe.

- Deaton! - szólítottam meg, mire csak biccentett, beljebb invitált minket, utána pedig intett Brandonnak, hogy feküdjön fel a vasból készült asztalra. Rossz emlékek kötnek ide.

- Kimennétek egy kicsit? Egyedül jobban tudok koncentrálni rá. - kért meg Deaton

- Rendben. - bólintottam, majd kiléptünk az ajtón

Esőcseppek kopogtatták a klinika ablakát, de ettől függetlenül nem maradtunk a váróteremben. A friss levegőn még szakadó esőben is jobb lenni, mint itt, ahol csak úgy árad a vér szaga.

- Nem szeretem az esőt. - törtem meg a csendet - Túlságosan egy romantikus filmbe illik.

- És azzal mi a baj?

- Az, hogy minden lány arról álmodozik, hogy majd egyszer az esőben csókolózik és táncol a nagy szerelmével, de ez soha sem történik meg.

- Ezen változtathatunk. - mosolygott - Táncolnál velem?

- Tessék?

Nem hittem a fülemnek.

- Táncolnál velem? - ismételte meg

- Nem...

- Mi? Miért nem?

- Mert ellentétben másokkal én nem erről álmodozom.

- De mi van, ha én igen?

- Esőben akarsz táncolni? - nevettem fel

- Nem. Esőben akarok táncolni veled. - nézett mélyen a szemembe, nekem meg muszáj volt ezen a kijelentésén elmosolyodnom - Mit csinálsz? - kérdezte, amikor felálltam

- Valóra váltom az álmod, Stilinski.

Meglepődötten nézett rám, de nem kellett sokat várnom, egyből felpattant ő is. Beindított egy lassú zenét a telefonján, ami bevallom, egy kicsit megrémített, ugyanis lassúzásban tényleg nagyon béna vagyok.

Odalépett hozzám, tenyerét pedig a derekamra csúsztatta. Kezeim a nyaka köré kulcsoltam, közben a tekintetem mélyen az övébe fúrtam. Hagytam, hogy ő irányítson, mert őszintén szólva semmit sem értek ehhez, de furcsa módon élveztem a dolgot. Nem érdekelt a vizes hajam, sem az, hogy teljesen eláztam, egyszerűen elöntött a boldogság.

Közelebb hajolt az arcomhoz, hirtelen nem tudtam, hogy mit akar, de hamar sikerült rá reagálnom. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy ajkaink összeérjenek, amikor egy elég erőltetett köhintést hallottam. Egyből szétrebbentünk, és csak akkor jöttem rá igazán, hogy mi is történt az imént.

- Bocs, "kiskorú" vagyok, aki még nem nézhet végig ilyesmit.