Másnap Anne elég korán kelt. Tulajdonképpen háromnegyed ötkor. Miért? Nem hagyták nyugodni a rémálmok. Az éjszaka folyamán háromszor kelt fel és negyedszerre már megunta. Helyette kikászálódott az ágyából és álmosan a szekrényéhez indult. Átöltözött futó ruhába (egy laza, kinyúlt atléta, alatta sportmelltartó, rövid leggings (vagy mi az isten szerk.) és a fekete fehér Nike-ja) majd haját kifésülte utána pedig összekötötte. Halkan kisurrant a fürdőbe, majd fogat mosott, halkan leosont a lépcsőn evett pár szem epret és szőlőt, megvakargatta Apollo-t majd kilépett a szabadba. Kellemes volt az idő, olyan 20 fok körül volt, az égbolt pedig még csillagos volt de már világosodott. Mélyet szippantott a levegőből, majd nekiállt kifutni magából a feszültséget. Fülhallgató a fülbe, AC/DC, Green Day lejátszási lista és indulhatott is. Lefutott a tengerparthoz, onnan pedig egyenesen tovább a part mentén. Menet közben a nap lassacskán kelni kezdett, Anne pedig egyre magasabbra ért, egyre sziklásabb volt a terület. Hamarosan elég magasra ért, egy kiálló sziklára, amely a tengerre nézett. Elmosolyodott ahogy végignézett a tájon. A tenger hullámzott a lágy szélnek köszönhetően, a partnál pedig enyhén habzott. A nap narancssárgára festette a felhőtlen eget, a vízen pedig tisztán visszatükröződött a fénye. Anne előkapta a telefonját és lőtt néhány fotót a tájról, mivel a mobilja is direkt olyan aminek elég jó a kamerája szép képek készítéséhez. Hamarosan visszaindult közben átkapcsolt Niall Horan Flicker-jére. Imádta ezt a számot, nagyon sokat szokta zongorázni és énekelni is. Mindig a jelenlegi szerelméről képzelgett róla közben. (Mindig volt valaki, ha csak plátói is) Jelen esetben leginkább senkiről sem akart mivel nem akart senkibe sem szerelmes lenni. De sajnos nem igazán jött össze. Nem nehéz kitalálni hogy most éppen kivel "álmodott" igaz? Persze, hogy Sam-mel. A gondolatra szégyenlősen elmosolyodott és lehajtott fejjel ment tovább hazafelé. Mielőtt bekanyarodhatott volna a kapujukba, nekiütközött valaminek. Vagyis valakinek?

-Picur? - fordult meg kérdőn Sam, majd a lányra nézett aki csak döbbenten, a zavartól full pirosan pislogott rá. -Hát te? - folytatta a fiú mikor a lány nem válaszolt.

-Ja... Én csak... Futottam mert nem tudtam aludni... - vonogatta a vállát miközben a pólóját rendezgette, mert minduntalan elcsúszott a pántja, amitől kilátszott a melltartónak a pántja és valamiért igazán zavarba hozta ez őt. Remek már saját magát hozza zavarba. -Mindjárt jövök akkor... csak gyorsan lefürdök... meg minden.... - hebegett, majd meg sem várva a fiú válaszát besietett a házba. Tágra nyílt szemekkel, mélyeket lélegezve lépkedett a fürdő felé. Furcsa volt neki hogy Sam itt van. Oké hogy tegnap jött, az az első napja volt, de nem gondolta volna, hogy ma is itt lesz. Ezentúl mindig így lesz? Persze örülne neki, de még mennyire... Pár perc alatt letusolt, haját kifésülte és hagyta, hogy vállára omoljon, majd felkapott egy rövid ujjú, fehér alapon avokádó mintás haspólót, egy fekete hosszított derekú rövidnadrágot és egy fehér lapos talpú, rövid szárú cipőt. Befújta magát kedvenc virág-eper illatú parfümjével, felkapta a táskáját és leszáguldott a lépcsőn, ki a ház elé onnan pedig egyenesen Sam nyakába akit így majdnem fel is döntött.

-Milyen hiperaktív lett valaki hirtelen. - ölelte át végül a lány derekát, ami amúgy csupasz volt mivel ahogy a lány felcsimpaszkodott Sam nyakába, úgy a póló is csúszott vele... Na ja szerintem már mondanom sem kell hogy mindegyikükön százszor végigfutott a bizsergés, plusz már megint nem bírt a gondolataival, de hát a 17 éves fiúknál van ilyen nem igaz? De hamarosan legnagyobb bánatára a lány elhúzódott tőle, vállat vonogatva. -Miért nem tudtál aludni? - tette fel a kérdést ami azóta nyomasztotta hogy a lány beszaladt.

-Hát... Rémálmok tudod... Mindenkinek szoktak lenni... - vonogatta tovább a vállát zavarában a lány miközben elindultak.

-De milyen rémálom? - faggatózott tovább Sam. Sejtette ő hogy milyen, csak nem akarta hallani. Vagyis azt akarta hallani, hogy nincs úgy. Anne pedig sajnos akármennyire törte a fejét, elég rosszul tud improvizálni, így muszáj volt bevallania az igazat.

-Hát... Robert-ről volt néhány. - hajtotta le a fejét Anne, nem akart a fiú szemébe nézni akiben amúgy nagyon kezdett felszökni a pumpa a vérében.

-Kinyírom. - morogta leginkább magának a fiú.

-Ne, ne, nem kell! - kapta fel hirtelen a fejét Anne aggódó tekintettel.

-Nyugi picur nem szó szerint. - nevetett fel félig idegesen, félig őszintén Sam.

-Tudom, de ha szólsz ezért, akkor azzal csak azt éred el hogy nem fog leállni! Kérlek ne tegyél semmit. - érintette meg a lány Sam vállát, aki valamelyest ellazult.

-Biztos ezt szeretnéd? - nézett a lány szemébe.

-Igen. - bólintott az határozottan.

-Rendben. - sóhajtott nagyot Sam. -De ha bármi van, szólj! Jó? - nézett a lányra jelentőségteljesen, kissé már könyörgően, majd megfogta a lány apró tenyerét és összekulcsolta ujjaikat.

-Jó. - bólintott Anne visszafojtott mosollyal az arcán ami csak akkor hervadt le mikor a suli elé érve meglátta Robert-et meg a bandáját. Óvatosan megszorította Sam kezét, akinek nagy önuralom kellett, hogy ne mosson be egyet a rájuk vigyorgó személyre. Robert elég feltűnően rákacsintott Anne-re, majd mikor végigjáratta rajta a tekintetét megakadt a szeme az összekulcsolt kezükön. Az arca kissé eltorzult majd horkantva befelé indult az iskolába sleppjével együtt így Anne szorítása is abbamaradt.

-Jól van picur, semmi pánik. - nézett kedvesen Sam Anne-re.

-Nem én pánikolok hanem te vagy olyan mint egy a kiskölykét védő farkas anya. Vagy ilyesmi. - kalandozott el a lány.

-Azért szorítottad el a vérkeringésemet mert nem félsz? - nevetett a fiú.

-Pontosan, eltaláltad. - bólintott a lány magabiztosan, mosolyogva.

-Megverjem neked? - komolyodott el Sam, de a lány felnevetett.

-Az előbb mondtam, hogy ne. - fordult felé mosolyogva Anne, mire Sam megállította és szembe fordította magával.

-De most tényleg picur. Nem akarom, hogy bajod essen, vagy rosszul érezd magad. - nézett aggódóan a szemeibe Sam.

-Amíg ti öten mellettem vagytok addig minden tökéletes. - bújt hozzá a lány egy percre majd kibontakozott az ölelésből. -Amúgy miért is féltesz te engem ennyire nagyon? - vigyorodott el.

-Mert nagyon jó barátom vagy és féltelek. - felelte Sam mire Anne nyelt egy nagyot és kibújtatta kezeit Sam-éből.

-Gyere, menjünk. - mosolyodott el végül a lány, hogy Sam ne vegye észre a megingását. Miért ingott meg? Valójában nem mondott semmi súlyosat, csak a jó barát kifejezésen kicsit elbizonytalanodott. De nem várhatja el, hogy ilyen gyorsan menjenek a dolgok igaz? Igaz? Remélem igaz... kérdezgette magában a lány, miközben befelé vették az irányt. Beérve a terembe Anne-t egyből lerohanta Hazel aki szorosan átölelte a nevető lányt.

-Anne, jól vagy? Olyan hirtelen tűntél el tegnap! - fürkészte a lányt Hazel.

-Nyugi Haz semmi baja. - szólalt meg Sam is. -Vigyázok rá. - pillantott a fiú Anne-re aki elvigyorodott.

-Óóó értem! - mosolyodott el mindent tudóan Hazel. Szerinte a vak is látja, hogy bele bolondult egymásba ez a két hülye. (És ez megijesztette őt. Hogy miért? Rövidesen kiderül.)

-Dehogy érted! - nevetett fel mögülük Eric.

-Kérdeztünk? - vigyorgott rá keresztbe font karral Hazel. Anne sorra megölelte a fiúkat, majd leült Hazel mellé a padra, szembe a srácokkal.

-Anne suli után elmegyünk valahová? - pillantott a lányra kedvesen Hazel. Négyszemközt akart vele beszélni ami a suliban ugye nem nagyon szokott sikerülni.

-Persze, hová szeretnél? Fagyi a parkban? - fordult felé Anne.

-Benne vagyok. - bólintott Hazel, majd tovább beszélgettek a többiekkel becsöngetésig. Akkor rövidesen el foglalta mindenki a helyét, akik eddig kint voltak azok elkezdtek beszállingózni a terembe. Ahogyan Robert-ék is. Ezúttal Anne csak egy szúrós pillantást kapott tőle, de ő sem úszta meg Sam meg tudta volna őt ölni a tekintetével. Az egész nap folyamán minden rendben ment, Anne számára minden egy új élmény volt, a többiek meg végig unták a napot. Az ebédlő felé szokás szerint hatan mentek, és a Sam-éknek szokásos helyre, a lányok számára új helyre ültek le. (Hazel eddig nem tartozott a fiúk körébe, Anne pedig ugye most jött csak) Anne és Hazel kicsit gyorsabban végeztek, Hazel sietett, Anne pedig nem evett meg mindent, sőt épphogy hozzá nyúlt az ételhez amit amúgy Sam nem nézett túl jó szemmel de kivételesen nem szólta meg. Szóval Hazel és Anne előbb távoztak, majd a terembe mentek cuccaikért, onnan pedig Hazel a mosdóba, Anne pedig a folyosóra hogy megvárja őt.

-Szia cicám. - hallotta meg egyszer csak Robert hangját Anne.

-Nem vagyok a cicád... - nézett rá dühösen de dübörgő szívvel Anne.

-Jaj dehogynem... - állt meg vele szembe a fiú majd két kezét a falnak támasztotta, pont a lány feje mellé hogy az ne tudjon menekülni. -Hogy van a fiúkád?

-Nem tudom miről beszélsz. - nyelt nagyot Anne de arcára határozottságot öltött. Legalábbis próbált.

-Hát persze, persze. Sam-ről beszélek aranyom. - búgta a fiú.

-Ő egy barát.

-Szóval akkor szabad vagy. - vigyorodott el Robert.

-Szerintem nincs hozzá semmi közöd. - húzta ki magát Anne már amennyire tudta.

-Igaz, nem vagy szabad. Az enyém vagy. - kacsintott a lányra Robert figyelmen kívül hagyva Anne mondatát.

-Nem, nem vagyok a tiéd, és soha nem is leszek, mi lenne ha felfognád?? - emelt kicsit a hangján Anne ami még őt is meglepte.

-Velem ne beszélj így oké? - keményedett meg Robert hangja is.

-Szerintem meg te ne beszélj a lánnyal egyáltalán! - még egy ismerős hang oldalról. Ez már sokkal jobban megnyugtatta Anne-t.

-Ó a hősszerelmes! - fordult felé gúnyosan röhögve Robert.

-Hagyd békén Anne-t. - ért oda hozzá Sam.

-Mert mi lesz? - állt meg a fiúval szemben Robert.

-Még nem döntöttem el, hogy kiheréljelek e vagy csak simán törjem be az orrod de szerintem mind a kettő meglesz. - mosolyodott el Sam.

-Szerintem vigyázz magadra jobban Watson. Simán lenyomlak. - bökött a fiú mellkasára Robert.

-Hát persze, hogyne. Inkább vonszold arrébb a segged jó? A ribancokon és a sleppeden kívül senki sem kíváncsi rád. - hessegette el a kezével Sam Robert-et aki morogva állt odébb.

-Jól vagy? - lépett Anne-hez Sam.

-Igen, köszönöm. - mosolyodott el megkönnyebbülten a lány.

-Jól van. - bólintott suttogva Sam. -Akkor vigyázz magadra. - tárta ki búcsúzásképp a karjait Sam.

-Rendben. - bújt hozzá Anne. Arcát a fiú vállába fúrta, Sam pedig a lány hajába temette arcát, kezeivel pedig szorosan átkarolta a lányt.

-Khmmm. - krákogott egyet Hazel mögülük mire a gerlepár szétrebbent.

-Akkor sziasztok. - köszörülte meg a torkát Sam és sarkon fordulva ott hagyta a lányokat. Anne vörös arccal fordult Hazel felé aki csak elvigyorodott.

-Gyere menjünk. - kapta fel a táskáját Hazel, Anne pedig követte őt. A park felé menet jól szórakoztak, egyre többet tudtak meg a másikról. Miután megették a fagyikat és leültek egy padra, Hazel komolyra fordította a szót.

-Figyelj Anne... - kezdett bele végül. -Neked tetszik Sam igaz?

-Öhm... - jött teljesen zavarba a lány. -Honnan jöttél rá? - nyögte ki végül elhúzva a száját.

-Látszik hogy bele vagytok zúgva egymásba. - vigyorgott Hazel ami gyorsan lehervadt az arcáról. -Azonban... az igazság az hogy... Sam tavaly év végén még kapcsolatban volt... N-nem tudom hogy még mindig tart mert Rachel, a barátnője ezen a héten nincs suliban, de lehetséges hogy... igen... - motyogott Hazel. Anne nem szólt semmit, arcáról mindent le lehetett olvasni. Én hülye... hogy hihettem el, hogy én bejövök neki? Vagy hogy nincs barátnője egy ilyen istennek??? Idióta, idióta, idióta! ostorozta magát Anne gondolatban.

-Úgy sajnálom. - hajtotta le a fejét Hazel mikor látta Anne arcán ahogy összetört.

-Semmi baj... - győzte le a gombócot a torkában Anne. -Van ilyen... Ilyen az élet, majd túl leszek rajta... - hajtotta le a fejét.

-Biztos? - tette kezeit Anne vállaira Hazel nyugtatásképp.

-Persze. - nézett fel nevetve, de szipogva. -Különben is... - csuklott el a hangja. -Lehet hogy már szakítottak igaz? Vagy ha nem... barátnak ugyanúgy ott van nekem. És én is neki. - szipogott és mosolygott egyszerre.

-Hogy tudsz még ilyenkor is őszintén mosolyogni, nevetni? - mosolyodott el lágyan Hazel.

-Hát... - nevetett fel halkan Anne vállait megvonva. - Ilyen a természetem.

-Annyira drukkolok neked! Végre egy normális barátnője lenne szerencsétlen Sam-nek. Eddig egyikőjüket sem szerette igazán, csak el akarta felejteni velük a gondokat... gondolom tudod... - motyogott Hazel mire Anne bólintott. -Csak szeretetre van szüksége... eddig ezt egyik lány sem tudta megadni neki, csak te! Így hogy a barátja vagy így is rengeteget változott pozitív irányba, hát még ha összejönnétek! - ábrándozott Hazel és az együttlét gondolatára Anne is elmosolyodott.

-Ne álmodozzunk. - rázta meg a fejét Anne mosolyogva. -Nah... - vett egy mély levegőt. -Nekem mennem kell. Holnap találkozunk Haz. - állt fel Anne, mire Hazel is követte a példáját, megölelték egymást s elindultak külön-külön utakra. Hazafelé Anne kiadta magából. Nem bömbölt, de azért folytak azok a könnyek rendesen. A bejárati ajtó elé érve vett egy mély levegőt, szaggatottan kifújta, s letörölte a könnyeit arcáról. Belépett a házba, szerencsére senki sem volt a földszinten csak Apolló aki egyből odaszaladt hozzá és körbeugrálta.

-Szevasz pajti! - mosolyodott el Anne. -Gyere menjünk fel. - indult meg az emelet felé, nyomában a kutyával. A menedékébe lépve gondosan becsukta maga mögött az ajtót, ledobta a táskáját az íróasztala mellé majd miután átvette iskolai ruháját egy kinyúlt Amerika Kapitányos pólóra és egy leggings short-ra lehuppant a zongorához, míg a kutyus nyugodt szívvel felugrott az ágyra és pár kör forgolódás után lehuppant rá és összekuporodott akár egy süni. Anne mosolyogva figyelte őt, majd a pianínóhoz fordult, s egyből játszani kezdte ami először az eszébe jutott ami ezúttal az Uncover volt. Énekelt is hozzá hisz nem volt Apollón kívül senki sem a szobában. Csak hogy az ablakot megint nyitva hagyta. A dal végén Apolló felé fordult hogy megnézze mit szólt hozzá, de a látványtól ledöbbent -ismét. A kutyus éppen az ágyon fetrengett, Sam pedig a hasát vakargatta miközben szemeit végig a lányon tartotta. Anne alap esetben most elmosolyodott volna és mosolyogva számon kérte volna hogy hogyan merészeli megint zaklatni őt de ezúttal csak rideg arccal fordult felé.

-Légyszi erről szokj le. - kérte komolyan Anne Sam-et aki összevonta a szemöldökét és értetlenül fürkészte a lányt.

-Mi a baj picur? - döntötte oldalra a fejét Sam, Anne-nek pedig gombóc keletkezett a torkában a név hallatára.

-Semmi baj nincs, csak a barátok nem lopóznak be egymáshoz nap mint nap. - vett egy nagy levegőt a lány.

-Nem értelek... - rázta a fejét Sam majd felállt s a lány felé lépkedett aki viszont hátrébb húzódott.

-Csak... nem érzem helyesnek hogy úgy állunk egymáshoz ennyire közel hogy van barátnőd. - hadarta le gyorsan mondandóját Anne.

-Picur... - kezdett bele mosolyogva Sam.

-Ne hívj így. - vágott közbe Anne fájdalmas hangon.

-Anne... - ült le vele szemben a fiú. -Nincs barátnőm. Rachel-lel múlt héten szakítottunk. -nyugtatta meg a lányt Sam.

-Tényleg? - kapta fel a fejét Anne.

-Tényleg. - kuncogott a fiú, Anne pedig nehezen, de kibírta hogy ne vigyorodjon el csak egy halvány mosolyt eresszen meg.

-Hát, sajnálom. De akkor legalább továbbra is lehetünk barátok. Meg ilyesmi. - motyogott. -Akkor vegyük úgy hogy nem mondtam semmit felhőkarcoló. - nevetett fel végül.

-Istenem, én téged tényleg nem hiszlek el. - vetette hátra Sam drámaian a fejét, göndör fürtjei pedig fel le rugóztak ahogy a fiú nevetett és visszadőlt. Anne legszívesebben a puha tincsek közé túrt volna de tudta, hogy ő csak egy barát neki.

-Mondták már. - vonta meg vigyorogva a vállát Anne.

-Játszol még valamit? - nézett a zongorára Sam majd vissza Anne-re reménykedve. Anne először csak mosolyogva, oldalra billentett fejjel bámult a fiú szemeibe végül feladta.

-Legyen. - sóhajtott megadva magát majd a pianínóhoz fordult. Gondolkodás nélkül kezdte játszani a Galway Girl-t . Persze énekelni nem merte, és erre Sam is egyből rájött így ő kezdett énekelni hátha akkor a lány is erőt vesz magán. Bejött a terve, Anne bár először csak halkan de végül teli torokból énekelni kezdett.

-Nem is tudtam, hogy ilyen jól énekelsz. - vetette át egyik lábát Anne az ülésen hogy szemben legyen Sam-mel.

-Nem kérdezted. - vonta meg a vállát a fiú miközben ő is szembe fordult a lánnyal.

-Dehogynem! Még a parkban mikor másodszorra találkoztunk. - bizonygatta Anne az igazát.

-Azt kérdezted hogy zenélek e. - vigyorgott a fiú mire Anne nevetve megforgatta a szemeit.

-Istenem de nagy különbség! - kuncogott.

-Maradnék még de sajnos mennem kell picur. Vigyázz magadra, reggel találkozunk. - nyomott egy puszit a lány feje búbjára majd kislisszolt az ablakon. Anne vigyorogva dobta magát az ágyára és ajkait beharapva, mosolyogva, lehunyt szemmel kezdett ábrándozni