Reggel Anne elég nyúzottan kelt. Hála a rejtélyes fiúnak, majdnem egész éjszaka forgolódott. Lassan kikászálódott az ágyából, a tükrös szekrényéhez lépett, s önmagára sem nézve (nehogy a végén kidobja a taccsot a látványtól) kihalászott belőle egy fekete rövidnadrágot s egy piros, majdnem bordó pókemberes pólót. A Marvel-es ruhadarabjaitól nem tágított, ezeket meghagyta a régi önmagából. És különben is, a Marvel elvileg "menő". Szóval felkapkodta magára a ruhadarabokat, a póló elejét betűrte a nadrágjába majd a fürdőbe slattyogott. Ott alaposan megsikálta a fogait, haját kifésülte majd szinte az egészet a bal oldalra igazította (azért maradt a jobb oldalon is) s hagyta hogy hullámosan, szinte göndören a vállára omoljon. A szempillájára felkent egy kis szempillaspirált (fölöslegesen igazából) majd késznek nyilvánította magát. Ennél szebb már úgysem leszek. Gondolta magában majd fájdalmasan végignézett magán. Kiszaladt inkább a fürdőből hogy ne kelljen látnia magát. Beletúrt párszor a hajába hogy eltűnjön a szeméből közben pedig a táskája felé vette az irányt. Úgy döntött ma elmegy fotózgatni. A gépét nyakába akasztotta, fülhallgatóját bedugta, telefonját zsebre vágta, s útnak indult. Semmi mást nem vitt magával nem volt rá szüksége. Hallotta hogy családja már lent reggelizett. Semmi kedve nem volt hozzájuk (szerette őket de néha sokak tudnak lenni) ezért visszament a szobájába, felkapta hosszú szárú, bordó Converse-t és kimászott az ablakon. Hát igen rég elsajátította az ablakon való kiszökést. Amint földet ért útnak indult egyenesen a tengerpart felé. Útközben még nézelődött hogy vajon mit lehetne még fotózni s meg is jegyzett magának egy kis parkot. A strandon már így reggel is rengetegen voltak ezért kicsit arrébb vonult, ahol sziklás volt a homok és a víz ezért ott nem fürödtek. Lőtt is pár képet:

(Meg ezekhez hasonlókat)

Elfogadható. Gondolta. Bár nyúzott, bordó Converse átázott, a képekért megérte. Egészen boldogan, szinte már büszkén nézegette a képeket ám mikor megfordult ijedtében megugrott kicsit s mellkasához kapta a gépet.

-Nyugi nem harapok! - nevetett fel édesen az égszínkék szemű titokzatos fiú. A lány nem szólt semmit ugyanúgy állt így a fiú ismét szólásra nyitotta a száját. -Sam vagyok. - mosolyodott el féloldalasan és a kezét nyújtotta. Remek ebből már nem tudok kimászni... talán ha úgy teszek majd mintha utálnám... de mi okom lenne rá? Ahj! Kalandozott el.

-Öhmm.. Anne. -csúsztatta bele óvatosan végül puha tenyerét Sam keze közé. Amint a bőrük érintkezett a lányon bizsergés futott át. Miközben megrázta azt nézegette hogy mennyire pici az ő tenyere Sam-éhez képest.

-Örvendek! - immár teljes volt a mosolya, szeme úgy csillogott akár egy drágakő. Talán aquamarin. Gondolta Anne miközben a fiú ismét szólásra nyitotta a száját. -Te új vagy errefelé? Mert eddig csak egyszer láttalak. Tegnap a strandon. - kezdtek sétálni valamerre. Anne kicsit megörült az utolsó mondtán mert ezek szerint nem képzelődött, a fiú is észrevette őt és eddig valóban nem gúnyosak a szándékai... de ki tudja? Jobb óvatosanak maradni.

-Igen, tegnap délután érkeztünk. Nem messze lakunk, a strand közelében. - mosolyogott fel rá udvariasan.

-Na és kik azok a mi? - pillantott Sam a lányra kedvesen miközben fekete nadrágjának zsebébe dugta kezét.

-Én, anyukám, apukám, a nővérem és a kutyám. - felelte Anne.

-Tegnap a strandon. Ő a nővéred volt? - kérdezte meglepetten Sam. Hát persze hogy Selena érdekli őt .. én csak összeköttető vagyok .. gondolta tévesen a lány de azért mást válaszolt.

-Igen. Selenanak hívják. - fordította inkább előre a fejét.

-Ahhoz képest nagyon különbözőek vagytok. - állapította meg a fiú.

-Belülről nem annyira. - mosolyodott el pár kiskori emlék hatására Anne. -Kiskorunkban többször is volt hogy egyszerre szólaltunk meg és ugyanazt mondtuk.

-Ez aranyos. - vigyorgott le Sam a lányra mire ő halkan felnevetett. Sam-nek nagyon tetszett a nevetése, főleg hogy gödröcskéi voltak és szeme úgy csillogott mint a gyémánt. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű a nevetése? Hogy lehet a nevetés gyönyörű??

-Meglehet de mi akkor úgy gondoltuk hogy ijesztő. - mosolygott még mindig. Érdekes az elmúlt pár évben soha nem volt még ilyen boldog, csak ha a nővérével voltak, ketten. -Na és te hogy állsz család terén? - mosolygott a fiú szemébe csillogó, kedves tekintettel. A fiú ezt is csodálatosnak találta.

-Van egy húgom, vele és az apukánkkal élünk. Anya meghalt. - motyogta az utolsó mondatot.

-Nagyon sajnálom, nem tudtam! - torpant meg a lány ijedtében és szeméből mérhetetlen őszinteség és együttérzés tükröződött vissza. -Ha tudtam volna... - kezdett bele mondandójába de a fiú közbevágott.

-Semmi baj honnan kellett volna tudnod? És különben is tudok róla már beszélni. - nyugtatta meg Anne-t szembefordulva vele.

-Akkor ha nem túl nagy illetlenség megkérdezni... mikor történt? - pillantott fel Sam-re szomorúan.

-Pár hónapja. Autóbalesetben. - komorodott el egy kicsit.

-Úgy sajnálom, tényleg! Őszinte részvétem! -ölelte meg hirtelen a fiút. Anne pár másodperc alatt rájött mit tett és pirulva el akart húzódni tőle hisz a fiú még csak vissza sem ölelte, ám ekkor két erős kar húzta magához jó közel. Sam a lány vállába fúrta a fejét és gyorsan kapkodta a levegőt. A lány ösztönösen a tarkójára lógó, göndör, puha haját kezdte el simogatni nyugtatásképp mivel érezte hogy Sam-et felkavarta az emlék. Hamarosan kicsit eltávolodott tőle, nyomott az arcára egy puszit és kibontakozott öleléséből. Ekkor hirtelen a fejébe villant valami. Mit csinálok??? Nem bízhatok benne! Hisz nyilván csak kihasznál vagy sajnál... miért kellenék egy ilyen tökéletes fiúnak ??

-S-sajnálom de most mennem kell. Szia. - hajtotta le zavartan a fejét Anne és gyorsan elindult visszafele.

-Várj! -kiáltott utána a fiú. -Anne várj már! - kapta el hirtelen Sam Anne kezét és maga felé fordította. Anne-nek túlságosan tetszett az érintése és az ahogy kiejti a nevét. Nem nem nem nem ez nem történhet meg! - Mi az miért akarsz úgy elrohanni? - fürkészte aggódva Sam a lányt.

-Egyszerűen csak mennem kell! - mondta kissé hangosabban mint akarta. -A szüleim már várnak. - motyogta. -Sajnálom. -suttogta lehajtott fejjel végül, majd óvatosan kihúzta kezét és mielőtt a fiú újra elkaphatta volna, elszaladt. Vajon mi lelte? Morfondírozott Sam és lassan elindult hazafelé. Anne egészen az utcájukig szaladt onnantól lassított a tempón. Lassan kifújta a benntartott levegőt és összeszedte a gondolatait. Csak nyugi Anne. Legközelebb úgy fogsz tenni mintha mi sem történt volna. Megismerkedtek és jó barátok lesztek. Ennyi. Gondolta. Igen ez tökéletes terv. Azon kapta magát hogy pont ebédidőre haza is ért.

-Hát te hol jártál? - érdeklődött apukája mikor megpillantotta Anne-t.

-Csak fotózni voltam a parton. - Végül is valóban így történt.

-Akkor rendben. Gyere kész a spagetti. - invitálta anyukája. A spagetti szó hallatára Anne elvigyorodott és lehuppant a helyére. Gyorsan felfalta az ebédet ám mielőtt elslisszolt volna odaszólt Selenanak.

-Majd gyere fel a szobámba. - tátogta. Nővére csak bólintott jelezve hogy felfogta. -köszönöm finom volt! -állt fel Anne majd felszaladt a menedékébe. Hogy teljesen lecsillapodjanak lázongó idegei leült újdonsült pianinojához és játszani kezdett. Bemelegítésként a Believer-rel kezdett amit énekkel kísért. Ezután jött Yiruma-tól a River Flows In You. Imádta ezt a darabot, mindig elrepítette őt egy másik világba, a saját kis világába.

-Gyönyörű volt! - szólalt meg a nővére. Anne ezúttal nem ijedt meg, Selena előtt sosem szégyenlősködött. Csak megfordult a széken és a szemébe mosolygott.

-Köszönöm. Mióta vagy itt?

-Elég ideje. - huppant le vigyorogva Selena az ágyra. -Miért kellett jönnöm? - vonta kérdőre Anne-t. A lány nyelt egy nagyot s elmesélte az egész délelőttjét. Azt is hogy ő miket gondolt közben és hogy miket mondott, az apró gesztusokat, a fiú érintésétől való jóleső borzongást...

-Hű. - nyögte ki végül Selena. Nem volt hozzászokva hogy Anne tetszik valakinek. Márpedig Selena úgy gondolta hogy húga igenis tetszik Sam-nek.

-Mi tévő legyek Sel? - sóhajtott fel Anne miközben a tenyerébe temette az arcát.

-Hát... szerintem hagyd alakulni a dolgot. Nem hiszem hogy az a fiú bármi rosszat is akarna tőled. Nyugi. Nem kell csinálnod semmit csak ha beszélgetést kezdeményez veled akkor beszélj vele. Ha megölel öleled vissza de te engedd el hamarabb. Menni fog? - mosolyodott el biztatóan a végére Selena.

-Megpróbálom - bólintott Anne határozottan. -Köszönöm Sel. - nézett nővérére hálásan.

-Nincs mit hugi. -kacsintott Selena majd átvonult a szobájába. Anne még egy pár percig csak meredt maga elé majd inkább ismét zongorázásba kezdett.