Teltek-múltak a hónapok míg el nem jött a december, Anne-ből pedig teljesen kiszállt az élet. Bár próbálta nem mutatni. Makacsságból nem lett depressziós. Vagyis de, de csak Hazel és Apollo előtt volt csak hajlandó kimutatni. Az első hónapban nem nagyon evett ezért fogyott egy keveset de nem lett vészes mert végül összeszedte magát. A suliban csak Hazel-lel volt, Robert elől bújkált, Sam elől szintén. Otthon mindig bezárta az ablakot, egész nap csak tanult, zongorázott. A lovardában is rengeteg időt töltött, Thor-ral pedig teljesen összemelegedtek. De ugorjunk inkább tovább. Anne épp a karácsonyi bálra készülödött (bár semmi kedve nem volt elmenni.) Haját kifésülte, sminknek sötétbarna szemöldök ceruzát vitt fel, szempillaspirált, egy leheletnyi púdert és egy matt, majdnem vörös rúzst. Ruhája ugyanaz volt mint azon bulin, annak ellenére hogy elég rossz emléket szerzett vele. Illetve ezúttal a fekete magassarkú bokacsizmáját tervezte felvenni átlátszó harisnyával. Mikor már a cipőjét akarta húzni koppanást hallott az ablakon. Aztán megint. És ismét. A negyediknél már kezdte idegesíteni így az ablakhoz battyogott és kinyitva kihajolt rajta. A szíve hirtelen őrült tempóban kezdett verni, torkát hatalmas gombóc fojtogatta.

-Picur... - nézett fel rá Sam zakóban, fehér ingben, fekete farmerben és fekete cipőben.

-Mit szeretnél? - szedte össze magát Anne.

-Beszélni veled. - készülődött Sam a felmászáshoz.

-Kértelek hogy hagyj békén. - nyelt nagyokat Anne.

-Légyszíves. Pár szót. Muszáj. - nézett könyörgően Sam a lányra aki csak mély levegőt véve hátralépkedett a szobájába. Megfordulva a tükörben bámulta magát vagyis az arcát hogy kontrollálja az érzelmeit azonban pár pillanat múlva meglátta a tükörven a fiút is mire szélsebesen megpördült.

-Mit akarsz Sam? - remegett a lány hangja.

-Téged. Tudom azt mondtad hagyjalak békén de nem megy. Picur Rachel aznap azért csókolt meg mert be volt piálva és vissza akart szerezni! De nem engedtem neki. Ellöktem magamtól és elküldtem. Aztán leszedtem rólad Robertet. Aztán elfutottál. Megtaláltalak. Azt kértéd hagyjalak. Hazamentem, és egészen a mai napig nem csináltam semmit de nem bírom tovább.- lépkedett a lány felé a fiú.

-Sam... - nézett rá könnyekkel teli szemekkel Anne miközben egyre csak hátrált azonban végül a falnak ütközött.

-Kérlek. Anne soha nem barátként tekintettem rád. Leszel a barátnőm Anne Rosehill? - suttogott Sam, mire Anne-nek kicsordultak a könnyei, majd ajkait a fiúéra tapasztotta, kezeit pedig a tarkójára csúsztatta. Sam egyből visszacsókolt, kezeit a lány derekára, hátára tapasztotta s a lehető legközelebb vonta magához. Mindkettejük testén hullámokban futott át a bizsergés és a jóleső melegség amit egymás közelsége nyújtott. Pár perc múlva azonban levegőhiány miatt elváltak ajkaik. Anne szipogva, de nevetve Sam arcát és haját kezdte egyik kezével simogatni, a fiú pedig csak vigyorogva homlokát a lányénak döntötte.

-Akkor ez egy igen? - motyogott Sam miközben újjabb csókot lehelt Anne ajkaira.

-Abszolúte felhőkarcoló. - vigyorgott Anne a lehető legjobban.

-Megyünk? - lépett el tőle mosolyogva Sam. Anne bólintott egy aprót s tenyerét Sam-ébe csúsztatta. (Felkészült és vízálló sminket vitt fel így nem kenődött el.) -Mondtam már hogy eszméletlenül gyönyörű vagy? - mosolygott le Sam Anne-re.

-Nem de ismételhetnéd még párszor. - kuncogott a lány.

-Emiatt nem kell aggódnod. - nyomott egy csókot a fiú Anne hajába miközben lebattyogtak a lépcsőn majd ki az utcára. (Anne szülei a nővérével vacsorázni mentek így rajtuk és Apollon kívül nem volt más otthon.)

-Anne! - hallották mögülük pár méterről Hazel hangját. -Azonnal álljatok meg és magyarázzátok ezt el! - érte utol őket a lány.

-Gyerünk picur. - vigyorgott le Sam Anne-re aki homlokon csapta magát és nevetve mesélni kezdett Hazel-nek miközben tovább indultak a suli felé.

-Óóó! - sóhajtott fel elolvadva Hazel mikor Anne elmesélte neki az egész történetet. -Ez annyira édes... De Sam. - fordult a fiú felé Hazel.

-Hmmmm? - vonta fel kérdőn a szemöldökét a fiú még mindig teljes extázisban hogy Anne hirtelen a barátnője lett.

-Te IDIÓTA! - csattant fel Hazel mire Anne röhögőgörcsben tört ki Sam pedig összerezzent és még ugrott is egyet védekezésképp pedig a szabad kezét az arca elé tette. -Miért kellett hónapokig tartogatnod ezt magadban hmmmm? Tudod min ment keresztül ez a szerencsétlen? Ahhhh fiúk.... - morgolódott Hazel a kirohanása után miközben levált egy kicsit Anne-éktől hogy a mosdóba menjen.

-Mi? Min mentél keresztül? - értetlenkedett Sam és aggódva Anne felé fordult és azonnal méregetni kezdte.

-Ó, jaj ne aggódj nem csináltam semmit magammal csak hát nem nagyon volt sok életkedvem. - vonogatta a vállát a lány kerülve a fiú tekintetét.

-Miattam? Miattam voltál mindig olyan letört... Te is azóta érzel így...? - motyogott Sam mintha csak most rakná össze magában a képet.

-Hát... Meglehet. - mosolyodott el halványan Anne.

-Úgy sajnálom hogy nem jöttem rá előbb. - nézett bűnbánóan a lány szemeibe Sam miközben átölelte a derekát.

-Semmi baj a lényeg hogy megoldódott. - lépett közelebb Anne vigyorogva majd karjait Sam nyaka köré fonva lábujjhegyre állt Sam pedig picit lehajolva édes csókot lehet Anne ajkaira. Ez nem olyan volt mint a fenti. Magabiztosabb, érzelmesebb és lágyabb. Persze azért ami a szobában történt azt sem fogja Anne elfelejteni az egyszer biztos.

-Ezt vegyem kiengesztelésnek? - kuncogott Anne.

-Annak valami sokkal jobbat akartam... - hajolt suttogva Anne füléhez a fiú mire az teljesen zavarba jött.

-M-mire gondolsz? - dadogott pirosan.

-Hát... valami ilyesmire... - kezdte csókokkal behinteni Anne nyakát a fiú. - Meg ilyenekre... - motyogta nyakhajlatába majd óvatosan szívni kezdte az érzékeny, bársonyos bőrt, mire Anne felsóhajtott egy aprót, amin a fiú elmosolyodott, s tovább csókolta a lány bőrét, egészen a kulcscsontjáig. -Meg valami ilyenre. -motyogta a fiú majd apró puszikat hintett a lány kulcscsontja mentén, a válláig, majd visszatért ajkaihoz és lassan, óvatosan kezdte falni őket. Miután elváltak a lány ledermedve állt Sam karjai között és ha ő nem tartotta volna biztos hogy elesik.

-Elvitte a cica a nyelvedet picur? - kuncogott édesen a fiú a lány arcát vizslatva aki nyelt egy nagyot.

-N-nem, csak... S-soha nem éreztem még ehhez hasonlót... - rázta meg lassan a fejét. Oliver mindig csak az arcát puszilgatta meg az ajkait, soha semmi mást nem csinált. Hiszen csak sajnált, nem szeretett.

-Majd megszokod. - suttogta Sam a lány ajkaira vigyorogva és ismét táncra hívta őket.