-- Full Moon Tragedies --

***

- Biztos vagyok benne, hogyha akarnád, le tudnád győzni, - értetlenül ingatta a fejét - Ez csak akarat kérdése.

Törökülésben ült a fadobozok tetején. Vele szemben, egy asztalon Frammie fészkelődött. Egy pillanatot sem bírt nyugton maradni, vagy a haját, vagy a kezét piszkálta, ujjaival ismeretlen ritmusokat kopogva a combján. Sötét haját újra és újra végszántotta idegesen remegő ujjaival, ezzel kifésülve azt az arcából. Kék szemei óvatosan mérték fel a szoba összes sötét sarkát, de mindenáron kerülve a fiú tekintetét. Szája szélét óvatosan rágcsálva gondolkodott az megfelelő megoldáson, de semmit sem bírt összerakni a fejében uralkodó káoszból.

Hirtelen megrázta a fejét, és végre belenézett a mézsárga szempárba. Fürkésző tekintete megpróbálta elkülöníteni az arcot a száját és orrát takaró maszktól - sikertelenül. A fekete bőrmaszk annyira eltorzította az arcvonásait, hogy már emlékét se lehetett látni. A félhomály pedig, ami a szobában uralkodott, még jobban megnehezítette a dolgát.

A fiú szeme gunyorosan hunyorgott rá, majd aprót csettintett.

Frammie morogva állt fel az asztalon, majd leugrott róla, de mire földetért volna, már tűzpiros, méltóságteljes főnix alakjában volt. Csapott egyet széles szárnyaival, és egy szép kanyarral a srác vállán landolt. Halkan belecserregett a fülébe, majd óvatosan megrángatta a maszkot. Egy legyintés és egy apró pofon volt a jutalma. Felháborodott csettegéssel lépett egyet arébb, karmos lábaival belevájva a kabátba.

-Nagyon szemtelen vagy.- mosolygott, majd felállt, és leszaladt a dobozkupacon. Maszkját lecipzározta - majd még feljebb hajtotta, így már a jobb szemét is eltakarta. A főnix a vállán belecsípett a fülébe, majd a cipzárt kezdte rángatni. Megint meglegyintették, de most a pofont egy szárnycsapással kikerülte, és a fejére szállt le újra. A világosbarna hajba befészkelődött, majd a fejét kezdte kopogtatni.

-Hagyj már!- túrt bele a hajába, ezzel megint felzavarva a madarat.- Csak a központig bírd ki!

***

Fekete kabátját összehúzta magán, ahogy a csípős téli levegő befújt alá. Bakancsai alatt ropogott a murva, a raktár ajtaját pedig nyikorogva húzta be maga után. Egy főnix ült a vállán, egyenesen, mozdulatlanul, akár egy szobor. A hirtelen hangra kitárta a szárnyait, de nem emelkedett fel.

- Mi van, Morrison? Kit csíptél fel megint?

-Szia, Gabe- vigyorodott el.- Örülnénk, ha elvinnél minket a Központig.

***