Láttam, hogy itt járt. Vagy legalábbis a közelben.

Mindegyikőjükre figyel. Figyelt. Figyelni fog.

Csak én esek kívül a körön. Már megint.

Miért csak a társaságok miatt beszél velem? Beszélnek. Bocsánat. Miért nem miattam?

Bocs, rájöttem. Szeretni valakit nem egyenlő szeretve lenni. Mégis, a szeretni kevésbé veszélyes.

Ti is tudjátok. Már senki nem figyel.

Csak arra jártam. Láttam mindent. Látlak.

Visszhangzik a néma hang. Még érzem a füstöt. Karácsonyt ünnepelni, ünnepelve lenni.

"Csak alkohollal tudtok boldogok lenni?"

Megtettem. Megkérdeztem. De Te is csak kinevetsz.

Kinevet. Kinevetett. Ki fog nevetni.

Ki fog nevetni? Talán Te, mint döntőbíró?

Ezerszer elmondtam. Ahhoz, hogy ennyire érzéketlenül érzelmes legyek, kell pár évnyi elfojtott szadizmus.

Kellett ez. Kelleni fog. De nem füves cigi formájában.

Érzem a füstöt. Kinyitottátok az ablakot, hátha reggelre eltűnik. De beleivódott. Mibe? Mindenbe.

A sportmezbe, ami épp csak takarta a feneked. A combig érő fekete harisnyába. A piros sapkában és a fekete kesztyűbe, amivel megpróbáltad megfojtani Őt. Neked nem fájt.

De Te se tettél semmit. Filmet néztél és sört ittál. Nem érdekeltek a sikolyok.

"Hallod hogy hancúroznak?" Röhögtél és megint csalódtam. Nem láttalak. De tudtam mit csinálsz.

Kint ültem egész éjjel. Mondták: "Aludj már." De minek? Ha megtehetem otthon is.

De feladtam. Beszéltél hozzám én meg elaludtam. Ott feküdtem a polcon, fejem felett a nyitott ablak és pár centire a plafon. Ennyi kellett.

De végig ott voltam. És megnyertem.

De nem tudod miről beszélek. Honnan is tudnád, ha te csak annyit látsz, hogy az általad utált személlyel beszélek? Ha csak annyit látsz, hogy tetszik nekem? De nem tudod mi ez. Találgatsz, beskatulyázol és azt hiszed mindent tudsz. De eltértem.

Megint. Mindig ezt csinálom.

Emlékszel-e a bobozásra? És arra, mikor BC kikosarazott? Azt mondtad: vége. Nem üldözöl hiú ábrándokat.

Én ezt teszem hónapok óta.

Nem csak Veled beszélek. Mindenkinek szól.

Neki, Neki és Neki is.

Mert nem írhatok neveket. És nem is fogok.

Látod mennyire zavaró a névtelenség? De mi a név. Egy kód, egy újabb ok a megkülönböztetésre.

Mostmár ha a neved hallom, csak te jutsz eszembe. Mert elérted, hogy ne bírjalak.

"Egomán és idegesítő." Ezt mondtam.

Nem hallottad.

És Te csak azt látod, hogy utállak. Mert ezt akarom hogy lásd. Bunkó vagyok és idegesítő. Ezt látod, igaz?

Látni. Láttatni. Nem engedni.

Elengedni. Megbocsátani. Elfelejteni.

Elfelejteni.