Vér gyűlik a számba, kiköpöm, de az ajkaimra ragad. Szívverésem ütemére lüktet a fejem. Ahogy felnyitom a feldagadt, felhasadt szemhéjam, egy újabb bakancstalp csapódik az arcomba. Hátrabicsaklik a fejem és érzem, ahogy megroppan a nyakam. A karomból csak egy pulzáló mozdulatlan csomó érzek, nem merek ránézni. Tudom, hogy természetellenes szögben hajlik vissza és sötétvörös vérrel foltozza össze az asztfaltot. Már nem védekezek. Nem számított, ha a karom védőn az arcom elé emeltem. Nem számított, ha felhúztam a lábam és embrió-pózba gömbölyödtem. Nem számított, ha sikítottam, haraptam, rúgtam és ordibáltam. Csak még jobban feldühítettem őket. 

- Van még mondanivalód, he? 

Arca oldalán vastag csíkban folyik a vér. Kezével egy durca mozdulattal megtörli, de ezzel inkább csak elkeni, mint letörli. Szeme villámokat szór, arca rondán eltorzul, ahogy meg egyet a gyomromba rúg, majd a nyögésemre meg le is köp. A vállamon csattan a véres, habos nyál, de ez izgat a legkevésbé. Talán ha nem harapom le a fülcimpáját, itt hagytak volna.

(régi vázlat)