Szerettem volna, ha a vásár után eseménytelen napok jönnek. Persze nem így lett. Még aznap éjszaka elmondtam Jonak, hogy másnap jószerivel semmire sem fog emlékezni, ő megígérte, hogy még este papírra veti az emlékeit, habár tudtam, hogy nem lesz szükség rá én is hasonló fogadalmat tettem. Mégis inkább reméltem, hogy a varázs működik és nem kell újra és újra átélnem a megalázottságot.
Ehhez képest reggel szinte hasba rúgott az érzés és a tudatomat tolakodva özönlötték el a képtelen emlékek.
Vicces, milyen megnyugvást találtam a szalonnás tojás elkészítésében, vagy abban, hogy még idő előtt nekiessek az ivó felsuvickolásának. Nem a kevés alvás utáni túláradó munkakedv volt az oka, hanem hogy el akartam kerülni Danielt. Féltem hogy minden ballépésemet az orrom alá dörgöli, és még nem ülepedett annyira, hogy képes legyek védekezni. A hátsó kertbe ültem ki olvasni, a polcról lekapott krimit – ugyanis az ajándékomhoz hozzá sem nyúltam. Mellettem volt az az új készülék is, amit Tessie-től kaptam, és amin már írtam is neki egy üzenetet, melyben összefoglaltam azt a csekély történést amiről be mertem számolni.
Nem érkezett válasz.
–Hahó! Mit csinálsz? – lépkedett felém Joane gyűrött arccal, papucsban és – igen – pizsamában. Lekucorodott mellém a pokrócra és egészen úgy festett, mintha egy perce dobta volna ki az ágy.
–Semmit, csak olvasok – feleltem és letettem a telefon mellé a kötetet. – Hogy vagy? – kockáztattam meg azzal a szándékkal, hogy majd rátérek a vásár témára.
–Fáradtan, mintha egy hétig aludtam volna...
–Akkor éppen, hogy kipihentnek kellene lenned!
–Áhh... – legyintett –Úgy amikor egy hétig nem eszel és nem iszol... komolyan mintha másnapos lennék. Ittunk valamit tegnap? Nem rémlik...
–Alkoholt úgy tudom nem. Figyelj Jo... a tegnapról, neked mi van meg?
A kérdésemre az arcjátéka egészen megelevenedett, a fakó vonások játékossá váltak és már húzódott is az arcára egy szemtelen mosoly.
–Az megvan hogy ti ketten – körözött előttem a pink lakkozott körmös ujjával. – Alexander Walkerrel kézen fogva sétáltatok.
–Nem is! – védekeztem reflexből aztán elöntött a mélységes csalódás. Hiszen ha az egészből ezt tartja a legizgalmasabbnak – még ha nem is igaz – akkor tényleg törlődtek az emlékei.
–Jó, akkor nem sétáltatok, csak fogta a kezed miután eltaknyoltál a lónál.
–Ló? – istenem, de az egy griff volt...
–Amikor Danny smárolt Martha nővérével. Nem is tudtam, hogy bejön neki. Azt se hittem volna, hogy a vásárra eljön...
–Nem az ő stílusa, igaz? – kérdeztem némileg lefagyva.
–Nem... Nem igazán... Bár  nála nem lehet tudni. Na, de nem róla akartam beszélni, hanem Alexről! Elmondtad, hogy tetszik? Vagy ő mondta el? Láttam, hogy nagyon pusmogtatok!
–Nem, semmi ilyesmi nem volt...
–De akkor igen. Mármint kedveled igaz?
–Igen – mentem bele, hiszen több ízben is próbálta belőlem kiszedni.
–Az a tiéd? – bökött a könyv mellett fekvő készülékre.
–Igen, Tessie-től kaptam, hogy elérjen... De eddig nem nagyon sikerült neki – tettem hozzá kedvetlenül. – Viszont megadhatnád a számodat!
–Nem mintha nem itt laknék a szomszédba...
Ahogy így kimondta, tényleg teljesen feleslegesnek tűnt, hiszen bármi mondandóm van számára, ha csak átkiabálok is meghallja. Egyébként is sülve főve együtt vagyunk.
–Jobb ötletem van! Megadom Alex számát.
–Alexét? – kérdeztem és az arcomon már éreztem azt az izgatott bárgyú mosolyt. Nagyon szerettem volna ha megadja, ha egy kicsivel közelebb kerülhetek hozzá. Ekkor jött elő az emlék, a fejdísznek tűnő agancsával. Idegesen rándult a testem. Benne lehetett az az izgalom amit – mindig – miatta éreztem. De ott volt az is amitől el kívántam zárkózni, a Bölcsőben történt dolgok, a tündér világ. A napom ezidáig átlagosan telt, furcsaságok nélkül és inkább ezt az állapotot szerettem volna fenntartani.
Alex pedig tündér, ami a számával a telefonomban újra megbolygatná a dolgokat. De róla volt szó, akinek még a szarv ís úgy állt mint egy korona. A lányok meg köztudottan odavannak a hercegekért...
–Nem fog haragudni érte? – kérdeztem inkább egyértelművé téve, hogy mi a válaszom.
–Nem hiszem, ő is elkérte már a tiédet, csak eddig nem volt mit megadnom... –vigyorgott.
–Tényleg? – vörösödtem el, a fülem hegyéig. – Nem is mondtad...
–Reméltem, hogy majd alakulnak a dolgaitok, és nem voltam benne biztos, hogy... hogy tényleg tetszik.
Fogalmam sincs a kétkedését mire alapozta, de kit érdekel, Alex elkérte a számomat!
–Tegnap viszont megfogta a kezed...
Valóban így volt, most már visszajött ez az emlék is, amit csak az üthetett ki, hogy Danielt csókolózni láttam. Dehogy! Miért befolyásolt volna ez bármit? Csupán, hogy sokkos állapotban voltam a tollak miatt.
Bólintottam és hagytam, hogy bepötyögje fejből a számot.
–Figyelj Jo, tegnap, a vásár... volt olyan különleges mint vártad?
Felemelte a fejét és meglepve pillogott rám.
–Az érdekel tetszett-e?
Nem az érdekelt, de újra bólintottam.
–Az egész olyan különös volt – gondolkodott el.– Folyamatosan az az érzésem támad, hogy... nem is tudom...hogy több volt ott. Jaj, tudom bután hangzik. De te nem érezted? Az árusok... azt hiszem sok mindenre nem is emlékszem. Az például megvan, amikor találkoztunk, az az isteni ital is, amit ittunk, és sok más amit a bódéknál láttam. De nehezemre esik a legtöbb árús arcát felidézni, pedig a vásárban határozott érzéseim voltak velük kapcsolatban.
–Ezt, hogy érted?
–Kicsit olyan, mint a kártya jóslás, sokszor van az emberekkel kapcsolatban bizonyos benyomásom. Hol erősebb, hol gyengébb... mint amikor lapot vetek és a fejembe másznak azok a gondolatok, a lap magyarázatok. Olyankor úgy összerezonál minden. Néha ezt a furcsa rezgést érzem. Tudom, hogy tegnap is.
–De nem emlékszel semmi különösre?
–Miért te igen? – kérdezett vissza tőle szokatlanul komolyan.
–Amikor hazaértél leírtad amiről beszéltünk?
Jo értetlenül rázta a fejét.
–Csak bedőltem az ágyba... És te?
–Nagyon fáradt voltam én is... – hazudtam és összegeztem, hogy azért van, amire Jo is emlékszik, de az a valóságtól messze jár. Mire leszállt az este, összeszedtük magunk annyira, hogy pár tollaspartit elbénáztunk Joék hátsó kertjében. Aztán amikor az eső bezavart minket a házba, zenét hallgattunk, és beszéltünk, a vásárról keveset.
Amikor már Agnes a kocsmában volt én egyedül találtam magam a házban. Pontosabban hangzott volna az, hogy egyedül, Alex számával.