-Mondd már azt az irtó fontos dolgot Hyungwon, ha már az éjszaka közepén felkeltettél-hallottam internetes barátom morcos hangját a telefonomon keresztül.
-Kihyun, én olyan boldog vagyok-mosolyogtam.-Hoseok szóba állt velem. És megölelt. És még a dzsekijét is odaadta, mert pulóverben mentem le. Olyan aranyos volt tőle. És hallod, még mindig nálam van, mert suli után nem találtam meg.
-De jó~-hallottam hangján hogy mosolyog, és hogy morcos kedve is eltűnt.-De nem fogja azt gondolni hogy ellopod a dzsekijét én nem adod neki vissza?-nevetett fel.
-Nem vagyok én olyan-mosolyogtam óvatosan.
-Jó jó, tudom. De mikor adod neki vissza?
-Nem tudom. Majd.. holnap elkapom a suliba-mondtam halkan.
-És mit fogsz neki mondani mikor odaadod?-kérdezte kíváncsian, szinte láttam ahogy csillognak a szemei.
-Ööö-gondolkodtam el.-Mondjuk azt hogy tessék itt a dzsekid, köszönöm?-
-Ennyi?
-Mert mit mondjak még neki? Valljak neki szerelmet vagy mit akarsz?
-Mondjuk az nem hülyeség-nevetett.
-Te se gondolod komolyan-nevettem én is.
-Mivan ha igen?-kuncogott.-Viszont megyek ha nem bánod. Hajlani kettő van és nemsokára kelek. Ügyesen holnap. Vagyis ma. Reggel. Érted-hadarta el a végét.
-Persze persze-mosolyogtam.-Jó éjt.
-Jó éjt-ásított egy hatalmasat majd bontotta a hívást.
Viszont barátommal ellentétben én egyáltalán nem voltam álmos, sőt. Úgy éreztem egész Szöult végig tudnám szaladni, annyira felvoltam pörögve. Végig azon járt az eszem mit fogok neki mondani ha visszaadom neki a dzsekijét, és ahogy közeledtünk a reggelhez, úgy lettem egyre idegesebb. Mi van ha elrontom a még ki se alakult kapcsolatunkat?