"Kedves Naplóm!

Tudom, általába délután írok, de most úgy érzem, szükségem van valakire, aki meghallgat. Nemsokára indulok a suliba és nagyon ideges vagyok. De hogy miért, fogalmam sincs. De mindegy.
Az első órám irodalom és felelünk. És ami a legjobb, Hoseok osztályával egy helyen lesz órám. Alig várom hogy láthassam! Viszont lassan indulnom kell, ha nem akarok elkésni. Majd ha hazaértem, írok."

Nagy sóhajtás közepette csuktam be a barna kötésű könyvet, és behelyeztem a fiókokba, amit aztán kulcsra zártam. Belecipzároztam a táskám, majd egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörbe, és elindultam.

A hűvös februári szellő megcsípte arcom, ennek hatására csak jobban bújtam fekete kabátomba, és próbáltam sietni. Nem azért, mert elfogok késni, hanem Hoseok miatt. Minden nap találkozok vele legalább háromszor, csak a mai napom olyan, hogy csak első óra előtt találkozom vele.
Hogy miért futok ennyire utána? Magam se tudom. Talán mert azalatt a két év alatt úgy belém rögződött, hogy csak ő létezik számomra. Más nem. Csak ez nem jön vissza. Ezt hívják egyoldalú szerelemnek?

Átsétáltam a sulihoz vezető útkereszteződésen is, majd megálltam az iskola bejáratánál. Megvártam, amíg a portás kinyitja az ajtót, majd felmentem a második emeletre, ahol órám volt. Odamentem az osztályomhoz, de nem figyeltem a körülöttem zsibongó személyekre, csakis Hoseokot láttam szemeim előtt, ahogy lazán neki dőlt a radiátornak, és ugyanúgy felém nézett. Éreztem ahogy forrósodik az arcom, de ő nem tartotta sokáig a szemkontaktust, elkapta a tekintetét. Ennyit a romantikus pillanatról.
-Megint őt nézted?-szólalt meg mellőlem Minhyuk.-Add fel Hyungwon, ebből nem lesz semmi. Ő nem szeret téged.
Mintha én nem tudnám. De mégis olyan jó ez az egész. Olyan jó szeretni valakit...