"Kedves Naplóm!

Amióta meghallottam Hoseok kiábránduló hangját, miután Minhyuk elmondott neki mindent teljesen összetörtem. A saját legjobb barátom mondta el a legféltettebb titkom annak, akibe már évek óta szerelmes vagyok. Azon a napon nem mentem be órára. Megvártam, amíg elhagyják az öltözőt, majd remegő ajkakkal öltöztem vissza az utcai ruháimba. Ahogy mentem ki dühösen és csalódottan vágtam le a helyére azt a nyavajás dzsekit, és szipogva elhagytam az öltözőt, majd a suli területét is. Azóta eltelt két hét. Két nyomorult hét, amit teljesen összetörve éltem át."

Reggel álmosan keltem fel az ébresztőmre. Nagy nehezen nyomtam le az idegesítő hangot, majd kimásztam az ágyból. Nem éreztem jól magam. Nagyon nem. Minden nap  kínkeservesen telt el. Rosszul éreztem magam. Fájt a fejem, szédültem, nem bírtam felkelni. De a legjobban a szívem fájt. Az az elítélő hangsúly, ahogy kimondta azt, hogy mit gondol erről. Akárhányszor csend van körülöttem hallom. Ez egy olyan dolog, amitől nem hiszem, hogy szabadulni tudnék.

Két teljes hete vagyok itthon. Nem láttam se Hoseokot, se Minhyukot. Egyedül töltöttem minden napom, a négy fal között. Ami jó volt. Próbáltam kizárni mindkettőjüket a fejemből, de nem nagyon akart sikerülni. Utáltam magam. Nagyon. Mert még ezek után is szeretem Hoseokot. Pedig megbántott. Elítélt. Pedig, azt hittem ő is viszonozza az érzéseim. Ha csak egy picit is, de legalább viszonozza. De tévedtem. És Minhyuk. Azt hittem hogy a barátom. Hogy megbízhatok benne, de tévedtem. Az utóbbi időben Kihyunnal se  beszéltem, csak akkor mikor elmondtam neki, hogy mi történt Hoseokkal és Minhyukkal. Azóta biztosan írt párszor, de nem igazán néztem az üzeneteim. Nem akartam senkivel se beszélni, és gondolom ezt meg is érti. Nem az a sértődős fajta, így több mint egy év barátság után erre rájöttem. Hiába nem beszélünk x ideig, ugyan úgy szeret mint előtte.

A délelőttöm lassan telt el. Egész végig az ágyába feküdtem, próbáltam pihenni, ami részbe sikerült is, de egy váratlan pillanatban arra észméltem fel, hogy csöngetnek. Nagyot sóhajtva másztam ki az ágyból és csoszogtam az ajtóhoz, a héten már sokadjára, mivel anya éjszakás, és mindig elfelejt magával kulcsot vinni. Le vettem az előszobában lévő polcról a kulcsaim és kinyitottam az ajtót. Arcomon egy fáradt mosoly terült el, vártam hogy majd anya kedvesen és fáradtan csillogó szemei fogadnak, de ehelyett egy fekete szempár, egy fekete hajkorona, és egy fekete pulóverbe burkolt srác állt előttem.

__________________
Nagyon sablon tudom):