Reggel arra pattantak fel a szemeit, hogy elfelejtette visszahívni este barátnőjét.

Szinte azonnal telefonjáért nyúlt, feloldotta a képernyőt és tárcsázta a számot.

Csalódottan ejtette le a kezét, benne a készülékkel. Barátnője nem vette fel. Még a sokadik hívásra sem...

Megpofozgatta arcát két oldalról, majd az órájára nézett. Kereken hat órát mutatott.

Lassan felállt ágyáról és kikerülve a doboz-tengert, megindult gardróbja felé, hogy kivegye kissé megviselt egyenruháját, amit beiratkozás után küldtek ki neki postán.

Amint megkapta, azonnal be is vágta a szekrénybe fogastól, nem törődve azzal, hány helyen gyűrődik meg.

Kilépett a folyosóra és csak reménykedni tudott, hogy idióta bátya nem foglalta be még előtte.

Ahogy sétált a fürdő felé, eszébe jutott, hogy Kaito a kosáredzést ment megnézni. Csak remélni tudta, hogy tetszeni fog neki a csapat és jelentkezik. Tudta, hogy bátya a kosárpályán érezte magát otthon.

De neki is gondolkodnia kellett, hogy hova menjen műkorcsolyázni. Még ideköltözés előtt a neten keresgélve megtudta, hogy Konohában nem nagyon foglalkoznak ilyennel. Persze, volt egy fedett jégpálya, de edzéseket nem szoktak gyakran tartani ott. Így reménykednie kellett, hogy legalább valamelyik kő vagy falevél alatt rejtőzik egy edző, akihez menni tud.

Belépett a fürdőbe és azonnal a kabinba vetette magát, hogy lezuhanyozhasson.

Miután ezzel végzett, megtörülközött és felvette egyenruháját. Nagyon sóhajtva lépett a tükör elé, hogy megnézhesse ábrázatát.

Rövid, barna haja kócosan meredt szanaszét, szemei alatt pedig sötét karikák voltak.

Gyorsan megmosta arcát, utána fogát és bevizezve fésűjét, kifésülte haját. Valamivel elfogadhatóbb volt, de még mindig nem tökéletes.

Felkapott egy hajgumit és egy részét felfogta hajának.

Elégedetten nézte tükörképét.

Nem szerette sminkelni magát, csak néha, egy kis korrektort tett fel vagy szempillaspirált. De most még ahhoz sem volt kedve, így természetes külsővel szaladt le a lépcsőn, táskájával a vállán.

Belépve a konyhába, azonnal ellenőrizte az időt. Még csak fél hét volt, de tudta, nem szabad leülnie és beszélgetésbe folynia, vagy totál elfelejti, hogy sietnie kéne valahová és ráérősen trécsel a világ legnagyobb problémáiról... akár órákig.

- Jó reggelt – köszöntötte édesanyját, aki egy bentós dobozba pakolta be a polip formájú virsliket.

- Jó reggelt, édesem – fordult meg édesanyja. – Az ebédedet csomagolom, ne hagyd itthon.

- Uhm, rendben – bólintott lánya, kivéve a hűtőből egy üdítőt, amit táskájába dobott.

- Tettem ki a pultra pénzt is, hátha elfogy az ebéded, vagy elmész az új barátaiddal valahová – fűzte még hozzá, letéve lánya elé a bentós dobozt.

- Köszi – motyogta lánya, az ebédjét is betéve táskájába, amit azonnal vállára is kapott.

Anyja mosolyogva nézett rá.

Sajnálta és fájt neki, hogy gyerekeit elrángatta a helyről, ahol felnőttek és mindenük volt. De nem volt más választása. El akart menekülni volt férjétől, maga mögött hagyni azt a sok rossz dolgot, amit ott élt át. Gyengének tartotta magát. És még így akart jó példát mutatni gyerekeinek... Borzalmas szülő volt saját szemében, néha meg is értette, lánya miért olyan lekezelő vele. De most változtatni akart. Tudta, hogy az elmúlt éveket nem tudja behozni és kárpótolni, de minden tőle telhetőt megtesz.

- Miért olyan gyűrött a ruhád? – vette észre lánya öltözékét.

- Amint megkaptam, dobtam is be a szekrénybe – nevetett fel kínjában Chiho. – Tegnap meg nem találtam a vasalót, úgyhogy gondoltam akkor hagyom.

- Legalább kiteríthetted volna valahová – morogta anyja.

- Ja – vonta meg vállait lánya, majd az órára nézett és felugrott a székéből. – Megyek, vagy lekésem a találkozót Inoval.

Ráérősen kisétált és lelépett az ajtó elé, hogy leülve az emelkedőre, felvegye cipőjét.

Anyja követte és karba tett kézzel, a falnak dőlve nézte lánya hátát.

Annyira hasonlított az apjára. Kinézetileg, a temperamentuma, az ízlése. Akárhányszor ránézett, Őt látta benne.

- Örülök, hogy próbálkozol beilleszkedni – mondta halkan.

Chiho mosolyogva fordult hátra, kihúzva magát.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól érezzem itt magamat. Na, de most indulok! Jó munkát, vigyázz magadra!

- Te is – mondta, majd miután becsukódott az ajtó, még hozzáfűzte. – Szeretlek.

Chiho megszorította a táskája pántját és lassan sétált az említett sarok felé.

Nem kellett sokat mennie, hat perc séta után odaért és szinte azonnal kiszúrta a szőke lányt, ahogy a társaság közepén áll és nagyokat gesztikulálva mesél nekik.

- Jó reggelt – köszönt, mosolyt erőltetve arcára.

- Szia! – köszönt vissza mindenki vigyorogva, majd azonnal bemutatkoztak.

Jobbról balra haladtak. A szélén állt Tenten, aki két kontyban fogta össze barna haját és levakarhatatlan mosoly terült szét az arcán. Mellette egy sötétszőke hajú lány intett, Temari. Utána egy fiú, Sai, akinek furcsán macska vágású szemei voltak és szinte hófehér bőre. Shikamaru, aki unott arckifejezéssel kulcsolta össze ujjait tarkóján, majd Ino és mellette Kiba.

- Chiho lennék – mutatkozott be a lány is.

- Tudjuk – bólintott Tenten. – Amint Ino hazaért a vacsoráról, csoportos hívást indított és elmesélte, hogy milyen vagy.

- Már nagyon vártam, hogy megismerhesselek – vigyorgott Kiba.

- Ó, értem – bólintott a lány meglepetten. – Várunk még valakit?

Temari megrázta a fejét, majd el is indultak az iskola felé.

Mindenféle téma felmerült és szinte egymás szavába vágtak, úgy meséltek történeteket Chihonak.

- Hallottam Inotól, hogy a bátyád ma elment megnézni a kosáredzést – mondta Temari.

- Igen, remélem, hogy tetszett neki és jelentkezik! – helyeselt Chiho. – Nagyon jó lenne, ha itt is megtalálná A Tökéletes csapatot, ahol tud játszani.

- Ha jó, akkor nem lesz semmi gond – nyugtatta meg a sötétszőke lány. – Mindkét öcsém benne van a csapatban, majd járhatnánk együtt nézni őket edzés közben!

- Ez remek! – mosolyodott el a lány.

És ez tényleg egy őszinte, szívből jövő mosoly volt.

Kedvelte az egész társaságot, bár még mindig emésztette magát a gondolat, hogy régi barátai nem is reagálnak a hívásaira.

Az iskola elé érve, Temari és Ino az ég felé lendítették kezüket, három távoli alaknak intve, hogy megérkeztek.

Ők bevárták őket és Chiho ördögien elmosolyodott bátya arcát látva.

- Húgi – szűrte fogai között bosszúsan Kaito. – Te meg mi a faszt keresel itt?

- Meglepetés! – mutatott békejelet mindkét kezével a lány. – Egy suliba fogunk járni, hát nem remek?

Miközben ezt mondta, fél karral átölelte bátyát és arcát az övéhez dörgölte.

- Másik suli nem volt?

- Te csak viccelsz ugye? – vonta fel szemöldökét Chiho. – Ez az egy suli van a környéken.

- Ha kell, fizetem az utadat, csak ne ide járj – vágta rá Kaito. – Úgyhogy most szépen megfordult, hazamész és keresel egy másik sulit, vili?

- Ne hogy már te döntsd el, hová járok, Töki! – morogta Honomi kihívóan nézve testvérére.

- MENJ MÁR HAZA, CSÖPI! – üvöltötte Kaito.

A társaság nevetve hallgatta végig a két testvér civakodását.

- Ő az új csaj? – hajolt oda nevetve Kankuro Inohoz, aki vigyorogva bólintott. – Nagy forma! De a bátya is! Nagyon jól játszik, úgyhogy megdumáltuk a csapattal, hogy felvesszük.

- Nem megyek haza, vagy ha mégis, belépek a te xbox fiókodva és lerontom a kreditedet.

- Nem mered – ijedt meg Kaito.

- Nem-e? – kérdezte Chiho, majd elő is vette a telefonját és belépett az alkalmazásba. – Felhasználó: sexyboy. Jelszó: basketballislife.

- Fejezd meg! – üvöltötte bátya, megpróbálva kikapni húga kezéből a készüléket, de az könnyedén elhajolt előle. – Oké, maradhatsz! Csak nehogy meglássalak valahol!

Chiho elégedetten elvigyorodott és a két új sráchoz fordult.

- Gondolom, Ino már elmondta, hogy ki vagyok...

- Igen, Chiho – vigyorgott a barna hajú srác. – Én Kankuro vagyok, ő meg itt az öcsénk, Gaara. Temari tesói vagyunk.

A lány mosolyogva bólintott, memorizálta a neveket és a vörös hajú srác felé fordult, aki egész eddig csendben állt a társaságban.

- Örülök a találkozásnak! Kérlek, viseljétek gondomat és jöjjünk ki jól – hajolt meg illedelmesen.

- Nem kell a formáskodás! – bokszolta vállon Temari. – Barátok között vagy! Engedd el magad!

- Igen – helyeselt Sai. – Úgy, mint ahogy az előbb vitatkoztál a bátyáddal. Az vicces volt!

Kaito megforgatta a szemeit, majd felsóhajtva elindult az iskola felé.

- Otthon találkozunk, Csöpi!

- Oké, Töki – kiáltott utána jól szórakozva Chiho.

Még álltak az iskola előtt egy kicsit, majd ők is elindultak a tantermük felé, miután lecserélték cipőjüket.

Chiho kissé esetlenül követte őket, próbálta memóriájába vésni az útvonalat, megjegyezni a sok infót, amit újdonsült osztálytársai mondtak és közben még az osztály másik felén is rágódott.

„Ha ők a normális társaság, ahol jól érzem magamat, akkor a másik minden bizonnyal a „menő" klikk lesz."

Nem tévedett nagyot.

Amint beléptek a terembe, megpillantotta a társaságot, amint egy padnál gyűltek össze és szinte imádattal ették a középen ülő, rózsaszín hajú lány szavait.

- Ő Haruno Sakura – súgta neki Kankuro. – Az osztály egyik bandának méhkirálynője.

- És ki ennek a bandának a méhkirálynője? – kérdezte, de már tudta a választ.

Egyszerre néztek hátra Inóra, aki a haját hátradobva válla felett közelítette meg padját.

- Jó reggelt, Koca – üdvözölte epésen a rózsaszínhajú lány.

- Tepsi homlok – biccentett Ino.

Sakura végignézett a belépő társaságon egy undorral az arcán és megakadt tekintette Chihón.

Felsőbbrendűnek mutatva magát állt fel helyéről és nyújtotta ki kezét a lány felé.

- Haruno Sakura. Te minden bizonnyal Itami Chiho vagy.

Chiho undorodott vigyorra húzva száját nézett a kinyújtott kézre, majd fel a lányra.

- Bocs, de nem fogom meg úgy a kezedet, hogy nem tudom, előtte hány faszt fogtál vele meg ma reggel. Tippelhetek? Tíz felett van?

Sakura arcáról lefagyott a mosoly.

- Vigyázz magadra, vagy csúnyán megütöd magadat – köpte.

- Ó, látom, te már ütötted meg magadat, azért ilyen az arcod. Ne haragudj! Édesanyám mindig arra tanított, hogy fogadjam meg a tapasztalt emberek tanácsát!

Inonak vissza kellett fognia egy elégedett horkantást.

Sakura közvetlen Chiho mellé lépett, úgy súgta fülébe a szavakat.

A lány arcát megcsapta a sok parfüm szaga és fintorra húzta a száját.

- Figyelmeztetlek. Ez az én területem! Fogd vissza magadat, vagy megöllek.

- Szerinted félek tőled? – hajolt még közelebb Chiho a lány füléhez. – Hát ki kell, hogy ábrándítsalak, nem jött össze. És egyébként is, bűzlesz a parfümtől. Menj tőlem minél távolabb, vagy még véletlen a te homlokodat nézem WC csészének.

Sakura arca eltorzult a méregtől és már majdnem a lánynak ment, amikor Kankuro és Kiba egyszerre beállt a két lány közé.

- Nem kell a balhé. Fogadd el a tényeket és húzz a közelünkből! – morogta Kiba.

- Undorító egy társaság vagytok – köpte Sakura, majd visszalibbent a kiskutyáihoz.

Kankuro megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd vigyorogva fordult az új lány felé.

- Hűha, elég jó voltál... Honnan tanultad te ezt a dumát?

- Tokióból jövök, ott ez mindennapos volt – vonta meg a vállait Chiho. – Amikor a kis plázacicusok a szarul felrakott szempillájukkal meg hosszú műkörmeikkel azt hitték, ők a királykisasszonyok.

- Tokióban sok az ilyen ember – morogta Shikamaru. – Egyszer voltam ott, köszönöm, elég is volt. Főleg, amikor előttem erőszakoltak meg egy csajt az utcán. Már éppen mentem volna oda, amikor megjelent a rendőrség. Durva, ami ott történik.

- Az ilyen banda-baromságok mindig ilyenek – legyintett Chiho. – De ha ügyes az ember, simán megússza ezeket. Engem is találtak már be bandák, de simán leráztam őket.

- Te? – nézett végig a lányon Kankuro. – Na ne szopass!

- Mondtam, hogy műkorizik – szólt közbe Ino. – Azoknak általában erős izomzata van.

Chiho szégyenlősem zavargatta meg tarkóját.

- Inkább csak a láb a lényeg.

A fiúk szinte azonnal a lány lábait kezdték el indiszkréten bámulni.

Elismerően összenéztek és bólintva értettek egyet, hogy tényleg elég formás lábai vannak.

A lány ezt észrevéve a szoknyáját kezdte húzogatni.

- NE BÁMULJATOK! – rikácsolta, majd gonosz mosolyra húzta ajkait. – Ez olyan zavarba ejtő. Ne már!

- Férfiból vagyunk – értetlenkedett Kiba.

- Ez még nem ment fel titeket az alól, hogy megbámuljatok!

A fiúk nevetve legyintettek, majd elvonultak a helyükre, mert becsengettek.

Chiho gondterhelten állt még mindig az ajtóban, ami hirtelen kicsapódott mögötte.

Ijedten fordult hátra és egy szőke, nagymellű nőt látott meg.

- Hát te meg miért nem vagy a helyeden? – kérdezte azonnal. – Ja, várj! Te vagy az Itami lány. Tábla elé állni! Bemutatkozol!

Chiho ijedten iszkolt a tábla elé és gyorsan meghajolva, felírta a nevét a táblára, bár ezt feleslegesnek érezte.

- Itami Chiho vagyok, Tokióból jöttem ide Konohába. Legyetek velem nagy türelemmel! – hajolt meg.

- És miért költöztetek ide? – kíváncsiskodott egy szőke srác az első padsorból.

- A szüleim elváltak és anyám itt talált házat.

- Vannak tesóid? – jött a következő kérdés egy hosszú, sötétkék hajú lánytól.

- Igen, van egy bátyám és egy öcsém. A bátyám is ide jár, a 3-b osztályba.

A következő kar, ami fellendült, Haruno Sakurához tartozott.

A tanár intett neki, hogy kérdezhet.

- Miért van ilyen elefántméretű lábad? Sokat nyitogatod?

A kiskutyái hangosan felnevettek, Ino pedig az asztalára ütve egyenesedett fel.

- Sakura, te kis... - kezdte, de Chiho leintette.

Mosolyogva fordult a rózsaszínhajú lány felé.

- Veled ellentétben és nem a „Hogyan tegyem szét a lábaimat, ha ilyen ocsmány fejem van?" klubba jártam minden délután. De ahogy elnézlek, túl lehetsz már néhány abortuszon. Úgy hallottam azután meg szoktak hízni a nők.

- Elég lesz! – szólt közbe a tanár. – Viselkedjetek már legalább egy kicsit úgy, mintha tizenhét-tizennyolc éves fiatalok lennétek! Chiho, ülj le Ino elé!

Chiho vigyorogva sétált helyére, majd ült le.

Érezte a hátán a szőke szúrós tekintetét, de nem tisztelte meg azzal, hogy hátra fordult.

- Rendben, akkor kezdjünk is neki az órának – tért a lényegre a tanár azonnal.

Amint a nő a tábla felé fordult, Chiho hátra Inóhoz.

- Imádlak – kuncogta Ino. – Egyébként, ha már nem képes bemutatkozni, ő Tsunade, egyszerre a diri, az osztályfőnökünk és az irodalom tanárunk.

- Elég keménynek tűnik – húzta el a száját Chiho. – De hogy hogy most irodalommal kezdünk? Az órarendben matek volt.

- Ja, de tekintve, hogy te jöttél, megbeszélte Orcsimarcsival, hogy cseréljenek órát. Így most a bátyád szopik matekkal, mert nekik meg az a kígyópofa az ofő.

- Miért beszélgettek? – ordította Tsunade. – Talán ennyire várjátok a dogát? Jól van, akkor papírt elő!

Az osztály egy emberként nézett gyilkos tekintettel a két lány felé.