Eléggé szomorú, hogy a bajok elől elmenekülni csakis a kocsmába tudtam. Meg is lepődött Stefi, hogy ismét lát, amikor a műszakom végeztél leléptem és kevesebb, mint másfél órán belül, újból itt voltam, annyi különbséggel, hogy immáron a pult másik oldalán, mint fogyasztó vendég. Gondolkoztam azon, hogy Szabiék után megyek, akikhez eredetileg is indultam, de miután kiderült, hogy újonnan a belvárosban vannak, csak most a Spotlightban és mindhárman, ez a lehetőség ugrott, még úgy is, hogy közölték, hogyha elmegyek a Városháza térre, akkor odaadják nekem a koliszoba kulcsot, nyugodtan ejtőzzek ott, ami valljuk be szánalmas lett volna. Így is annak éreztem magamat, ahogyan végigpörgettem a mai nap történéseit a fejemben, míg a buszon ültem, ami visszahozott az egyetemre. Szarul viselkedtem Adrival, valamilyen szinten anyámmal is, bemutatkoztam rendesen a csávó előtt, mindezt megspékelve a gyerekes elrohanásaimmal. Simán rám lehetett volna húzni a „dramaqueen" feliratot ezek után, amit nem büszkén, de tisztességesen viseltem volna.

Rosszul kezeltem mindkét helyzetet? Igen.

Lehetett volna másképp is, ami nem lett volna ennyire drasztikus? Nyilvánvalóan.

Vissza tudok menni az időben változtatni? Hát nem.

Jól esett a lelkemnek a dráma elvonulás? Nagyon is.

El kellett terelnem a figyelmemet mindenképp, hogy lenyugodjak és kitaláljak majd holnap egy olyan megoldást, ami nemcsak nekem, de másnak is megfelelő. Erre pedig tökéletesnek bizonyult Stefi, aki olyan szinten unatkozott, hogy engem bombázott mindenféle meghökkentő történettel, sztorival meg úgy általánosságban véve azokkal, amik az eszébe jutottak.

- Nem is tudtam, hogy stand up este van – tűnt fel Levi a látótéren a legnagyobb örömömre. Tényleg csak ő kellett már ahhoz, hogy a szánalmas estém még szánalmasabbá váljon.

- Hát képzeld én se – pörgött Stefi a munkatársunk irányába a forgószékkel, amit nem tudom, hogy egyáltalán honnan szerzett, mert még nem láttam, hogy Tamás szerzett volna be egyet. Belőle azt is kinéztem, hogy a koliszobájában van és áttolta csakis azért, hogy ő kényelemben legyen.

- Pedig te vagy a főfellépő – meredt rá mogorván, azonban a lány arcán az értetlenség elevenedett meg, csakúgy, mint az enyémen is, amit valószínűsíthetőleg észrevett Levente is, így folytatta. – Ha már be nem áll a szád egy fél órája – utalt arra Stefi, pontosan velem szemben ücsörgött és néha az pult belső oldalán feküdt, néha a székben ficánkolt, de megállás nélkül magyarázott nekem. Én meg csak türelmesen hallgattam őt, kortyolgatva a korsó sörömet, mert jobb dolgom nem akadt.

- Nem kell féltékenynek lenni, hogy nem foglalkozom veled. Megbeszéltük, hogy a románcuk titkos, én ehhez tartom is magamat – kacsintott egyet rá Stefi, újból cukkolva Levit, ami nála pontosan olyan hobbi, mint kiabálni Ráday Konráddal.

- Tudtad Levi, hogy van a mosdóban tükör? – reagáltam én is a beszólásszerűségére. - Ott gyakorold a beoltásaidat, mert ez siralmasan szarul jött össze – minősítettem is a megszólalását.

- Fel kellene mondanom – dünnyögte unottan, ahogyan már megint nem neki kedvezően jött ki egy helyzetből, majd bevonult Tamás irodája felé vezető szűk folyosón.

- Csak azt ne. Nem tudom, hogy bírná el a szívem – kiabált utána Stefi, drámaian a szívéhez kapva, mire elröhögtem magamat.

- Lehet mindenki jobban járna, hogy tényleg felmondana. Vagy Tamás kirúgná – jegyeztem meg egyből, azonban még elképzelni sem tudtam, hogy milyen lenne a hely nélküle, mert már akkor is itt volt, amikor engem felvettek, de szerintem, ha elmennék is tovább maradna.

- Az kizárt – vágta rá Stefi rögtön, amin meg is lepődtem, hogy ennyire biztos benne.

- Melyik? – gondoltam át, hogy most az kizárt, hogy felmondjon vagy hogy kirúgják.

- Hogy kirúgja.

- Mert? Ő sem bírja.

- Mégis miért rúgná ki, miközben nagy baj van? – forgatta a fülében lévő fülbevalók sokasága közül az egyiket.

- Mit értesz azon, hogy nagy a baj? - könyököltem a pultra, miközben a telefonomat pörgettem, remélve, hogy nem lököm le a lendület hevében, mert az már tényleg a hab lenne a torta tetején, hogyha betörném még a képernyőjét is.

- Tamás valami olyasmiről magyarázott, hogy utánpótlás kell vagy bánom is én mi, amíg nekem megmarad ugyanaz a fizetés, ugyanennyi munkaidő mellett - rántotta meg Stefi a vállát nemtörődöm stílusban.

- És? Ez mitől olyan mérhetetlenül nagy baj? - vontam fel a fél szemöldökömet és kérdően néztem rá, várva a válaszára.

- Mert kevesen vagyunk, ha nem vetted volna észre. Amíg nincsen ember, nincsen jó beosztás, nincsen cserebere – világított rá, hogy mi is az oka a bajnak. - Szerinted miért kellett rapid tempóban plakátolnom a környéken a hirdetést? – mutatott rá a sörcsapok elé, ahol a márványra, nagy celluxal volt rögzítve az álláshirdető lap.

- Ennyire sokan mondtak fel? – lepődtem meg, ahogyan közelebb léptem és elolvastam a részleteket. Láttam a felhívást, de nem hittem, hogy ennyire sürgős lett volna az utánpótlás.

- Körülbelül a fele, vagyis nekem Tamás ilyesmiről magyarázott. Ezzel is kinek csinál problémát? Hát nyilván nekem – fújtatott egyet Stefi mérgesen.

- Neked miért is?

- Mert holnap délután lesznek az interjúk és azt akarja az a nyomorult, hogy menjek segíteni kiválasztani a tagokat, akiket felvegyen – magyarázta Stefi, amit eléggé furcsállottam, ahogy elképzeltem a jelenetet. Most tényleg Tamás őt kérte meg segíteni, aki állandóan unott képet vág, olyan tekintettel kombinálva, hogy néha még bennem megfagy a vér, hogy majd kedvesen csevegjen, azokkal, akik itt szeretnének dolgozni. Stefi maga az elrettentéssel egyenlő.

- Tamás ezt komolyan gondolta? - adtam hangot egyből a gondolataimnak.

- Ugye? – értette meg ő is, hogy miért döbbentem le. - Én is meglepődtem, hát nyilván én utálok itt lenni a legjobban. De azt mondta, hogy bízik a belső megérzéseimben, amiben mondjuk igaza van, mert azok sose tévednek.

- Sose? – kételkedtem az állításában, amit olyan magabiztosan hangoztatott. - Nem is olyan régen te állítottad azt rettentő határozottan, hogy Olívia rám mászott - emlékeztettem a múlt hónapi agymenésére, amivel teljesen lefárasztott, amikor egy műszakba voltunk beosztva.

- Igazam is volt – nézett rám úgy, mint aki nem érti, hogy ezzel milyen bajom van.

- Attól még, hogy majdnem elesett a vizes padlón, én meg elkaptam, hogy ne törje össze magát, nem azt jelenti, hogy rám mászott – tagadtam most is, mint a jelenet megtörténtekor is, Stefi meggyőződését. - Ráadásul te mostál fel akkor.

- A pillantásai a fontosak Gergő – mutogatott nagy gesztikulációkkal az arca előtt. - Hát az én szememet kiszúrta a tény, hogyha Adri nem lett volna, akkor ő úgy próbálkozott volna, mint Hunor, hogy egyszer elismerjék a nem létező tehetségét – fűzött hozzá egy nagyon frappáns hasonlatot, ami lehet igaz, lehet nem, mert nem ismerem annyira a testvérét, hogy meg tudjam állapítani az igazságtartalmát. - Amúgy meg ha kitörte volna a bokáját, akkor általam törje már ki, ha már egyszer rokonok vagyunk – rázta ki a hideg, ahogyan eszébe jutott, hogy kiről is van szó és milyen viszony fűzi hozzá.

- Mondták már neked, hogy árad belőled a kedvesség? – céloztam burkoltam, hogy ez a tulajdonság nem az erősségei közé tartozik.

- És neked? – fonta össze maga előtt a karjait, hátradőlve a székben, pontosan értve, hogy mire utaltam. – Mert hamarabb lehet azt mondani rád, hogy pofátlan, mint rendes – vágott vissza Stefi zsigerből, amihez nagyon is értett. – Viszont hajlandó vagyok, nem figyelembe venni ezt a puhány sértést...

- Ha? – kérdeztem rá, mert éreztem a hangsúlyozásából, hogy erre várt.

- Ha bejössz holnap te is az interjúkra. Nem akarok egyedül lenni Tamással meg az idiótákkal – vetette fel a remek ötletét nekem.

- Nem vonzó ajánlat, meg nem is terveztem holnap bejönni a kocsma környékére - vallottam be őszintén. Péntek az egyetlen olyan napom, amikor állandó szabadnapos vagyok, mivel reggeltől kezdődően tele voltam órákkal, edzésem is ezen a napon van délutánonként, kizárt dolog, hogy utána én még idevonszoljam magamat. Még így is, hogy cserélgettünk és felborult az egész beosztás Kincső kiesése miatt, szabad voltam.

- Bisztró és söröző - javított ki egyből Stefi a "kocsma" elnevezés miatt. A főnökünknek, Tamásnak körülbelül egy hónapja esett le, hogy milyen dolog már az, hogy a fiatal felnőttek máris egy kocsmába járnak karrierjük hajnalán, így kitalált egy kulturálisabb megnevezést, amire senkinek nem állt rá a szája, de ő reménykedik még azért. - Várj egy picit - tette fel a mutatóujját, jelezve, hogy fogjam be, majd a füléhez emelte a telefont. - Ott vagy már? Jó, igazad van, ez hülye kérdés volt. Jogos, én vagyok a balfék, ezt beismerem. Húha, nem tudom, lepj meg. Na, az semmiféleképpen ne legyen rajta, mert neked vágom. Ó, tökéletes. Hát magadnak is hozz, meg Gergőnek is, meg hát nyilván nekem is. Még Levi van itt, de őt nem veszem ebbe bele. Mégis honnan a jó életből tudjam? Remélem, hogy nem téved ide. Oké, igyekezz, mert éhen halok - rakta le pár pillanattal később Stefi a telefont vissza a pultra, miután magyarázott bele egy sort. - Mit is kezdtem el mondani? – töprengett hangosan, miután félbeszakította a gondolatmenetét a hívás.

- Hogy jöjjek be holnap – segítettem ki. - Mit hozzanak nekem is? – érdeklődtem, mert elhangzott a nevem a beszélgetésben.

- Pizzát, mert ahogy látom itt leszel egy darabig... – mutatott a rá a még félig tele lévő korsóra, ami a telefonom mellett várt arra, hogy elfogyasszam. -...az enyémből pedig nem adok. De pánikra semmi ok, mielőtt pattognál nekem itt, hogy te nem is kértél semmit, minek hozattam neked is, ajándékba kapod tőlem, amiért holnap bejössz és nem hagysz egyedül – varázsolt magára egy fogsort megvillantó vigyort, ami inkább volt ijesztő, mint imádnivaló.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy bejövök – emlékeztettem rá, hogy ez csak az ő fejében hangozhatott el, mert tőlem egészen biztosan nem.

- Akkor mondd azt most - vágta rá kapásból Stefi, aki tényleg eléggé kétségbeesettnek tűnt, már amennyire ő tud olyan lenni. - Elvégre, ha úgy nézzük, akkor még szívességet is teszel saját magadnak, mert van beleszólásod, hogy kikkel akarsz egy műszakban dolgozni. Ha meg megvétózol egy embert, én megyek utánad vakon, még Tamást is meggyőzöm, hogy nem ide való – próbálta úgy előadni, hogy nekem mi hasznom lenne belőle.

- Legyen - adtam meg magamat még mielőtt még nagyobb lelkesítő beszédbe kezd, mert Stefiből ezt is kinéztem, csakis azért, hogy elérje a célját. Belehalni nem fogok.

- Most ne tudd meg, hogy mennyire feldobtad a napomat - fújta ki hosszasan a levegőt megkönnyebbülten. - Amúgy te hogyhogy nem vagy a belvárosban a többiekkel? Nem úgy volt, hogy Adrival bementek és akkor majd tőle mész órára? - terelte el a témát, mire meglepődtem egy csöppet.

- Ezt te honnan veszed? – csodálkoztam el, mert én semmi ilyesmi tervről nem tudtam.

- Adri mondta – vonta meg a vállát Stefi lazán.

- Mégis mikor?

- Miután elmentél haza, nemsokkal azután jött be, azzal tetű Torival meg egy másik lánnyal, akit nem ismerek. Letoltak egymás után három 72-es Tátrát, néztem is, hogy mi lelte őket, aztán miközben a következő kört töltöttem ki, elkezdték magyarázni, hogy mennek be a belvárosba bulizni és hogy majd ott találkoztok – mesélte Stefi a hallottakat.

- És ezt Adri mondta? – kételkedtem egyből, mert nem olyan hangulatban váltunk el ma, hogy valószínűsíthető lett volna, hogy ez a terv meg fog valósulni.

- Tori hajtogatta inkább. Adri nem volt elemében, csalódottnak tűnt, mint aki megnézte a Szerelmünk lapjait és az egészet végig bőgte volna, meg még utána ráadásként egy negyven percet – írta körbe Stefi, hogy milyen állapotokban látta a barátnőmet. Persze azt nem tudta, hogy ez miattam történt, hogy Adri szétesett, mert akkor egészen biztos, hogy nem ilyen hasonlattal élt volna. – Eszterről is magyarázott valamit, hogy nem érik el, amikor szükség lenne rá, de azt csak fél füllel tudtam csak hallgatni, mert Levi pofázni kezdett nekem.

- Szóval akkor Tori mondta csak, hogy majd bent találkoznak velünk? – összegeztem a hallottakat, mert ezek alapján, nem Adri volt az, aki szervezte a programot, hanem csak rántották magukkal.

- Aha – bólintott egyet megerősítésképpen. – Hogy Dominikkal összefutott a koliban és beszélték, hogy a belvárosban tali lesz, ami azért lesz jó, mert nekik is lesz társaságuk, hogyha ti ketten eltűnnétek esetleg és visszajönnétek a koliba – egészítette ki a sztorit Stefi.

- És nem szidtak engem?

- Én nem hallottam. Sőt, Adri alig szólalt meg, olyan volt, mint aki másik dimenzióban lengett volna végig – látott el Stefánia információkkal. Ezek szerint nem osztotta meg Adri a barátnőivel, hogy mi történt a plázában, ami fura volt, mert még azt is elsorolják a másiknak, hogy ki mikor menstruált utoljára. – Viszont te mégis mit keresel itt, hogyha programod van elvileg? – kapcsolt a faggatásom után, hogy én nagyon nem ahhoz alkalmazkodtam, amit beszéltek a lányok.

- Változtak a dolgok - válaszoltam szűkszavúan és nem akartam bevallani neki, hogy a kapcsolatunk hát finoman fogalmazva is az érdekes kategóriába kezd átmenni és jelenleg nem vagyunk felhőtlen viszonyban egymással. Attól pedig messze álltunk, hogy közösen bulizzunk, ráadásul én még ott is aludjak Adrinál.

- Csak nem szakítottatok? – kerekedett ki Stefi szeme. - Mert akkor vigyáznod kell.  Abban az egy napban, amit itt fog Olívia tölteni, mert be fog próbálkozni – figyelmeztetett előre.

- Ő is elmegy?

- Legnagyobb bánatomra – adta el a „szívfájdalmat" átélő énjét. - Tudod mikor lennék teljesen eltörve? Ha Levente is itt hagyna bennünket tényleg. Még lehet én is felmondanék akkor, mert nélküle nem tudok élni - poénkodott Stefi.

- Mi ez a nagy felmondási láz amúgy? – érdeklődtem, mert oké, hogy eddig is kellett időszakonként egy – egy ember, de azért nem volt halaszthatatlan, mint ahogy Stefi beállította. - Mármint eddig nem volt annyira sürgetve, hogy több embert vegyen fel Tamás.

- Kiírták a szoctám eredményét még a múlt héten és egy csomóan kaptak, így minek melózni alapon elmentek innen - vonta meg a vállát, majd a székkel együtt hátrébb gurult, hogy kivegyen a hűtőből magának egy dobozos kólát.

- Tessék? Azt le kellett adni már? – fagytam le pillanatok alatt, majd megnyitottam gyorsan a telefonom naptárát, ahova minden vezetve volt. Vagyis kellett volna, hogy legyen, mert, mintha gyári módba tették vissza a telefonomat, üres volt az egész. Se az óráim, se a beosztásom, se szülinapok, névnapok, semmi. Egyetlen dolog volt mára kiírva: Adrival belváros, mellé pedig egy szívecske. Hatalmas nagy mázlija van a barátnőmnek, hogy most nincsen a közelemben, mert biztosan úgy küldeném el, hogy a szeme nem marad szárazon. Oké, részben én is hibás vagyok, amiért nem néztem gyakrabban, hogy miket művelt miután elkérte egy - két alkalommal, de az, hogy kitöröl mindent és beírja magát, egy szint már. Meg mégis mikor tette ezt meg? Mert nemrégen kerestem valamit, akkor még minden úgy volt, ahogy lennie kellett volna. Ma volt nála a telefonom, nyilván utólag beírnia magát baromság, aztán beugrott. Amikor beadandóírás helyett velem volt elfoglalva. Még a mosdóban voltam, arra mentem vissza, hogy a telefonomban nézeget valamit. Más alkalom nem lehetett, csakis az.

- Már régen. Te nem tudtál róla? Mindig képben vagy az ösztöndíjakkal kapcsolatban - pislogott nagyokat Stefi, majd az ajtó felé kapta a tekintetét a csilingelő hangra. - Na végre már – csapott rá örömmel az asztalra.

- Én ezt nem akarom elhinni – dörzsöltem meg az arcomat, még mindig a sokkhatás alatt állva, hátha felkeltem magamat és nem igaz, amit hallottam és láttam. Miért kell az ember életét megnehezíteni még ennél jobban is?

- Sziasztok – fújta ki hosszasan a levegőt, az újonnan érkező Gerda. - Szarrá áztam – jelentette be a nyilvánvalót, mert miközben letette a söröskorsóm mellé a pizzás dobozokat egyetlen pillanat erejéig lecsekkoltam és tényleg csavarni lehetett volna belőle a vizet. Hát az alapból tapadósabb fekete felsője, aminek az eleje valamiféle hálós anyag lehetett, most még szorosabban ragadt rá, az amúgy is szálkásabb testére. Utóbbi nem volt újdonság mondjuk, hiszen egy edzésre járunk, ahol már volt alkalma mindenkinek felmérni, hogy Balla Gerda nem néz ki olyan rosszul a tagadó ruhákban, mint a mindennapok legtöbbjén.

- Van egy pulcsim, odaadjam? - ajánlotta fel egyből Stefi. Én nem tudom, hogy ők ketten mikor és egyáltalán hogyan lehettek jóban, de hogy a két lányról abszolút nem lehetne megmondani, hogy egyáltalán barátkoznának egymással, az teljesen biztos.

- Az jó lenne – fogadta el a felajánlást Gerda, majd fel – felnyitva a tetejüket a dobozoknak, kihúzta a legalsót és felém tolta. - Extra baconöset kértem neked, mert rémlik, hogy egyszer mikor mondta neked Berti, hogy mennyire nem jó az, ha valaki sokat eszik belőle, te meg mintha olyasmit mondtál volna, hogy nem tudnál lemondani róla. De lehet nem volt semmi ilyen és akkor beégettem magamat és marha gáz vagyok - hadarta viszonylag kedvesen, ami tőle szokatlan volt. Az még inkább, hogy emlékezett erre, mert valóban így volt.

- Tökéletes - bólintottam egyet egy halvány mosoly keretében, mert kedves gesztus volt tőle, hogy nemcsak valamilyen pizzát hozott, hanem olyat keresett, amit szeretek is.

- Akkor jó – húzta ki magát büszkén, amiért sikerült jót választania. – Te hogyhogy itt vagy amúgy? Nem Adrival kellene kibékülnöd?

- Ő a kisebbik gondom...- zártam le röviden a témát, mert nem akartam pont vele megvitatni a párkapcsolatomat.

- Anyud? - találta ki egyből, hogy mégis mi okozhatja a másik, nagyobb problémát az életemben. Elég volt csak oldalra néznem, ő pedig biccentett egyet, hogy érti a jelzést.

- És te? – kérdeztem rá az ittléte okára, elvégre eddig alig tette be a lábát a kocsmába, erre a héten már kétszer is egyedül jelent meg. - Netalántán eleged lett az egyetemből? – vicceskedtem, hogy valamennyire normalizálódjon a hangulat, amiben érezhető volt, hogy egyikünk sem jókedvéből volt itt.

- Abból mindig elegem van – vágta rá Gerda azonnal. - Egyet tippelhetsz - mondta ugyanolyan stílusban, mint én. Érdekes, hogy ilyen téren mennyire egyformán gondolkozunk. Mármint, hogyha nem mondom ki hangosan a probléma okozóját, csak megerősítem szavak nélkül, az olyan, mintha nem is lenne, nem húz fel idegileg és nem akarok egyből opciókat keresgélni a megoldásra.

- Végre megvan - tért vissza Stefi, kezében egy fekete, kapucnis pulóverrel. - Nyilván a táskám alján volt - nyújtotta oda Gerdának, aki egyből el is vette, majd a mosdó felé igyekezett. - Nincsen nálad véletlenül egy töltő? Esetleg powerbank? – fordult felém, miközben kihalászta a dobozok közül a sajátját.

- Ha szóltál volna korábban, akkor csórok egyet a bátyámtól, de nincs nálam - hallatszódott ki Gerda hangja a folyosóról, aki gondolom még nem ért be a mosdókba, mert oda nem lehetett volna érteni, hogy mi idekint mit beszélünk. Főleg, hogy még odabent is szól a zene halkan. Tamásnak meggyőződése, hogy a mellékhelységnek is hangulatosnak kell lennie, de nem akartam elkeseríteni, hogy vannak már olyan állapotok, amikor teljesen mindegy, hogy milyen állapotok uralkodtam odabent.

- Nálam sincs – válaszoltam, ha már egyébként alapból tőlem kérdezte Stefi.

- Akkor sajnos mazohistának kell lennem – vett egy mély lélegzetet Stefi, mintha a világ egyik legnehezebb döntését hozta volna meg.

- Mit akarsz? – ismertem fel egy kis idővel később Konrád hangját, miután Stefi a pult széléhez nekitámasztotta a telefont és csak várakozott arra, hogy felvegye. Így már érthetővé vált a korábbi reakciója. - Éppen most végeztünk a kondiban.

- Nem hívhatlak fel csak úgy? – vonta fel a szemöldökét kérdően, miközben a székben ücsörögve, előrehajolva rákönyökölt a pultra és a kékes végű fekete haja előrehullott az arcába.

- Te sose hívsz fel csak úgy – közölte Ráday, amiben volt igazság. Engem sem szokott Stefi keresni abból a célból, hogy csevegjen, hanem mindig van valami oka. - Nem érek rá, szóval gyorsan mondd.

- Szevasz hugicám – bővült ki a vonal másik végén lévők száma egy újabb hanggal, mire csak kérdően néztem Stefire, mert látatlanba nem tudtam beazonosítani, hogy ki az. Főleg, hogy a hugica kifejezés rá nézve, több embert is takarhatott.

- Hunor – magyarázta Stefi nekem, mire csak bólintottam egyet.

- Kivel beszéltek ti? – gyarapodott még egy taggal a társaság, viszont ezt a hangot egyértelműen megismertem. - Cső Stefi – nézett bele a kamerába Fülöp is, mert másképp nem tudta volna, hogy kivel beszélhetett Konrád videóhívásban.

- Ez Fülöp hangja? - tért vissza közénk Gerda, azonban a vizes ruháival a kezében megtorpant hirtelen, ahogyan ő is megismerte a mostohatestvére hangját.

- Gerda te vagy az? – kérdezte Fülöp.

- Na várjatok - sóhajtott egyet Stefi, majd körbenézett és megakadt a tekintete valamin. - Ideadnád azt a dobozt onnan? - fordult hozzám, rábökve a kólás dobozára, majd mikor odanyújtottam nekikitámasztotta vele úgy a telefont a pulton, hogy mindhárman tökéletesen látszódtunk az kamerában. Csakúgy, mint itt, a hívás másik végében is hárman tömörültek bele a kis kamerába, Konrád, Fülöp és Hunor. A minimálisan látható háttérből leszűrve pedig még mindig az öltözőben voltak, amit ezer közül is megismertem volna, annyiszor láttam már.

- Buli van és nem vagyok hivatalos? - ámult el Hunor a háttérben, arrébb lökve Fülöpöt, hogy jobban beleférjen a kamerába, mintha ezzel ide tudta volna teleportálni magát. - Ezennel kijelentem, hogy megyek. Van nálam ám vodka is – rázta meg a mutatóujját, afféle „várjatok" stílusban, majd hátrasétált.

- Hülye vagy? Dehogy van nálad – nézett utána Konrád.

- Mondom, hogy van - erősködött Hunor, Fülöp meg csak röhögött folyamatosan.

- Mondd, hogy nem vagy félmeztelen – hunyorgott Stefi, mint ezzel sokkal jobban látott volna.

- Én? – értelmezte magára Ráday a kérdést.

- Idióta, hát látom, hogy van rajtad felső. Az a barom ott a háttérben – konkretizálta, hogy kire gondolt.

- Attól még alul lehet pucér – akadékoskodott Fülöp, mivel az a kamerán keresztül nem látszódott.

- Akkor csodáld a kis havert - tanácsolta neki Stefi, Gerdából meg egy malacszerű horkantást tört ki.

- Tudom, hogy nehéz ellenállni ennek a gyönyörnek, de próbáld meg Stefikém. Nem lesz itt vérfertőzés – mutatott végig a felsőtestén Hunor, amit nem fedett semmi.

- Csak látáskárosodás a punnyadt testedtől – szólt be az ikrének egyből.

- Nem bírom – kuncogott Fülöp, akin látszódott, hogy rettenetesen élvezi a beszélgetést.

- Hozzál már át nekem egy töltőt, mielőtt lemerülök – tért rá Stefi a hívásának tárgyára, mert nagyon elkanyarodott más irányba a társalgás.

- Most így azonnal?

- Előtte öltözz fel, mert nem akarok még hányni - vágta rá egyből Stefánia.

- He, neked amúgy nem apádnál kéne lenned? - kérdezte Gerdától Fülöp hirtelen, amikor leesett neki, hogy a mostohahúga is jelen van.

- Egy szót sem akarom erről hallani – közölte Gerda határozottan, mire a bátyja csak feltette védekezően a kezét.

- Látjátok, én megmondtam - tért vissza Hunor a képben, kezében mutatva egy literes vodkát. Konrádból meg Fülöpből együttesen kitört a röhögés, Gerda, csak lehunyta a szemét és szerintem megbánta, hogy idejött, Stefi arca eltorzult, én meg csak szimplán nem értettem, hogy a kondizáshoz minek a vodka.

- Miért van nálad ez egyáltalán?! - kiabálta a húga egyből.

- Fel vagyok készülve minden esetre – kopogtatta meg a halántékát, mintha valami hatalmas, általa kitalált találmány osztott volna meg velünk. - Engem nem hagytok ki semmiből se.

- Oké, 1%-on vagyok, szóval leteszem. Hunort elhagyhatod út közben, mint egy kis zsebből kiseső csokipapírt – gyorsította fel a beszélgetést Stefi.

- Én egy rágó vagyok, nem csokipapír - javította ki egyből Hunor a lányt, aki csak morgott valamit, amit nem tudtam kivenni pontosan, hogy mi is volt, de valami olyasmi lehetett, hogy „felőle maga a szemetes is lehetne ő".

- Ha bulit tartunk, akkor előkerítem Esztert is. Van pálinkája – tűnődött el Gerda hangosan.

- Ez a beszéd, ezt már szeretem. Hogy is hívnak? - hunyorgott Hunor a kamerába, felcsillanó szemekkel.

- Gerda, de már találkoztunk – emlékeztette, hogy valamelyik nap már összefutottak, pontosan ugyanitt.

- Engem Hunornak hívnak, de hívhatsz bármikor - kacsintott Hunor Gerdára, mire én csak megráztam a fejemet egy óvatos mosoly kíséretében.

- Úristen - temette Stefi az arcát a kezébe. Ettől rosszabb csajozós szöveget szerintem én még életemben nem hallottam.

- Te most a húgommal akarsz kikezdeni? – realizálta Fülöp, hogy ez bizony felhívás volt.

- Majd megyünk - zárta le Konrád a beszélgetést ennyivel és a válasz meg sem várva, kinyomta a hívást.

- Ez eléggé abszurd volt - dolgozta fel Gerda az eseményeket.

- Nekem mondod? – ütötte meg Stefi hangja a normális hangszínétől eggyel magasabbat. - Az összes idióta egyszerre. Lehet, hogy nem volt jó ötlet Rádayt felhívni.

- Mástól nem tudtál volna kérni töltőt? – kérdeztem, mert azért nem Konrád az egyetlen személy, akit ismer.

- Levinél sincs, mert mielőtt jöttél volna, pont tőlem kért, Nina az idióta bátyámmal lamúrozik valahol, Villő Bálinttal, Eszter Dexterrel, így nincsen senki más, akit hívhattam volna – hátra szét a karját Stefi egy „ez van" stílusban.

- Valentin – nap lenne? – célzott Gerda, hogy ma feltűnően mindenki a barátjával / barátnőjével töltötte az idejét a baráti körükből.

- Akkor ő... – csapott rá egyet a vállamra Stefi, ahogyan felkászálódott a székből. -... sem lenne itt.

- Vagy de – cáfoltam meg az állítását.

- Mielőtt ideérnek előtte valaki valamit?  - mutatott végig az alkoholokkal teli polcra. - Muszáj, mert nem bírom elviselni idegekkel a bagázst. Még KK-t lerendezem úgy, ahogy, de együttesen Hunorral egy csapással érnek fel.

- Ki az a KK? – gondolkoztam el hangosan.

- Köcsög Konrád – magyarázta Stefi, mintha ez teljesen egyértelmű lett volna.

- Nekem mindegy. Csak erős legyen – adta be a derekát Gerda, miközben megkerülve engem a hozzánk közelebb eső boxba lévő radiátorra, ráterítette a csuromvizes felsőjét, hogy száradjon valamennyire.

- Ezt már szeretem – örült meg Stefi annak, hogy nem maradt egyedül az ötletével. – Gergő? – fordult felém, mivel én még nem nyilatkoztam. Mikor nyitottam a számat, hogy offoljam, mert még elvoltam a sörömmel, megcsörrent a telefonom, amin Adri képe és neve íródott ki, nekem pedig egyből beugrott az üres naptáram róla.

- Ha már szoctámot nem kaptam, jöhet nekem is - nyomtam ki a hívását, meggondolva magamat.

- És ha valami fontos? – kérdezte csendesebben Gerda, aki miután felült a mellettem lévő bárszékre, tökéletesen rálátott a képernyőre, mielőtt a némítás után, lefelé fordítottam volna.

- Hidd el, hogy nem az - mondtam határozottan.

- Ha te mondod – hagyta rám, miközben a csuklóján lévő medálokkal teli karkötője alul kiszedte a hajgumiját és egyetlen mozdulattal, egy hanyag kontyba fogta össze. - Mi volt ez a szám amúgy?

- A csengőhangom - néztem egy "most ezt komolyan kérdezed" nézéssel. Nyilván az, hogyha akkor szólal meg, amikor hív valaki.

- Nem vagyok fogyatékos. A címére vagyok kíváncsi – felelte, míg maga elé húzta a saját pizzás dobozát.

- Bring Me The Horizontól a Teardrops - vontam meg a vállamat.

- Majd meghallgatom, még nem hallottam tőlük ezt – szaggatta szét az egyberagadt szeleteket Gerda.

- Micsodát? - tette le elénk Stefi a három poharat.

- Munkaidőben nem hinném, hogy ez szabályos – közöltem vele, mintha ő nem tudná ezt önmagától is.

- Telibeszarom nagy ívben. Amúgy is nemsokára végzek – pillantott rá a falon lógó órára Stefi. - Na de micsodát nem halottál még?

- Gergő csengőhangját - legyintett Gerda, miután lenyelte a falatot.

- Beindítom én neked, csak írd be a címét. Vagyis még ne, majd utána, ha Konrád elhozza a töltőt.

- Hát akkor arra, hogy a mai nap hátralévő részében elkerüljön minket a sok szar az életünkben - rögtönzött egy gyors és velős tósztot Gerda, amikor a kezébe vette a felespoharat.

Ezt én se mondhattam volna szebben.

- Akárki is ez, takarodjon - szűrődött át az alvási fázisomon egy lány hang, ami nem igazán a Lucáé volt, még csak az anyámé sem, vagy esetleg az Eszteré. Lassan kinyitva a szememet kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek és eljusson az agyamig a tudat, hogy én egy koliszobában vagyok, méghozzá Stefiében. Ahogy megmozdultam egy éles fájdalom hasított végig a nyakamon, ami egyből a fejemig száguldott. A jó hír az, hogy csak elzsibbadt a nyakam az alvási pozíciómtól, ami kimerült abban, hogy félig ülve, a hátamat a falnak támasztva, fejemmel Fülöp vállán nyomott el az álom, ami nem igazán volt a világ legkényelmesebb pozíciója. A rossz hír azonban, hogy a fejem konkrétan szét akart esni, annyira zúgott. Tényleg igaz az a mondás, hogy aki éjszaka képes jól érezni magát, az bírja ki a másnapot is, mert most minden mást kibírnék, csak ezt nem. Minden egyes mozdulatomra émelygést kapott el, míg a fejemben mintha aprócska majomkák ugráltak volna kezükben cintányérokkal. Ahogy mértem fel a környezetem helyzetét, hát róluk se lehetett sokkal több jót elmondani. A már emlegetett mostohatestvérem, szintén Stefi ágyán fetrengett hasonló pozícióban, mint én, annyi különbséggel, hogy a szája tátva volt, csodálom is, hogy nem horkolt, amit egyébként erőteljesen nyomni szokott, ha iszik vagy kezdett el a nyála folyni. Gergő szintén ezen az ágyon nyomorgott, csak ő a hátán feküdt végig lelógó kézzel, míg a lábát a miénk alatt vezette el. A másik ágyon, ami a Nináé volt, Stefi teljes kényelemben hason fekve aludt, még be is volt takaródzva, majdnem nyakig. Ha a kékes végű haja nem terült volna szét körülötte, akkor egy kívülálló simán mondhatta volna, hogy akár Andor is aludhatott volna ott, annyit nem volt kivehető az alakja. A fekvőhely másik végében Konrád terpeszkedett, akinek a feje lógott le majdnem, míg a lába a Stefánia arcánál pihent. Tiszta jin-janghoz hasonló póz, csak ha a szoba ideiglenes tulajdonosa kelne fel korábban és egy láb fogadná, pénzt mernék rá tenni, hogy nem az ajtón távozna a szaktársam. Az estében nagyon is részt vevő Hunort, pedig mintha a föld nyelte volna el, nem volt jelen, csakúgy mint Eszter, pedig mindketten jelenlétükkel tisztelték meg a rapid módon kialakult, zárt körű buliszerűséget.

- Szép jó reggelt kívánok - csörtetett be Eszter, aki teljes ragyogással töltötte be a haldokló szobát. A kezében lévő szatyrokat pedig egyszerűen ledobta az asztalra és nyugodtan, mintha egyébként itt lakna, elkezdett kipakolászni belőle, miközben nagy lendülettel széthúzta a sötétítőket, így a szobába beáramlott a fény, ami bántotta is a szememet.

- Mennyi az idő? - köszörülte meg a torkát Konrád, aki egyből felkelt az exe hangjára.

- Fél 11 múlt - pillantott rá az okosórájára Eszter, majd felém fordult az arcán egy hatalmas vigyorral. - Látom már megint abban a fázisban vagy, hogy látni látsz, hallani hallasz, de nem vagy képben - nevette el magát, tőlem pedig még annyira se futotta, hogy bemutassak neki, pedig nagyon szerettem volna, hanem csak egy szemforgatást kapott helyette.

- Cső Gerda - vihogott Konrád rekedtes hanggal, aki nemcsak az elfogyasztott alkohol, hanem még az éjszaka folyamán Hunorral együttesen lenyomott koncertjük is megviselte és ugyanolyan gatya állapotban volt, mint én. Ezt mutatta az is, hogy a szokásos ing - farmer kombinációját melegítőre cserélte és esküszöm, hogy ez a lazább szett sokkal jobban állt neki, mint az állásinterjús megjelenése. Azt nem tudom, hogy mégis mikor vedlett át, de amikor átjöttünk a kocsmából, még nem ez volt rajta. Szerintem Eszter fejében is valami hasonló járhatott, mivel még én csak magamban gondolkoztam, ő addig ezt hangosan tette meg.

- Csak nem itt tartod a ruhatáradat? – vonta fel kétszer az egyik szemöldökét és ha a válasz igenlő lett volna, az egyből magyarázatott adott volna a Stefivel való kapcsolatára.

- Ez az edzős cuccom - mutatott oldalra, ahol tényleg ott díszelgett a sporttáska, aminek a tetejére rá volt dobva a szokásos Konrádos szerelés. - Abból adsz nekem is? - tápászkodott fel, majd a hajába túrva ásított egy hatalmasat.

- Ha szerezel egy bögrét, akkor igen - tette le oldalra Eszter a hatalmas kulacsát, amiben, ha jól éreztem, akkor kávé volt. - Ezt meg vedd be, még mielőtt elpatkolsz - nyomott a kezembe két aprócska gyógyszert, meg egy literes vizet, miután kotorászott a vászontáskájában egy darabig.

- Mi ez? - erőltettem ki magamból a szavakat. Még beszélni is nehezemre esett, annyira szédültem. Lehet, hogyha több vizet ittam volna, meg Hunor nem falta volna be a pizzámat, akkor nem lett volna efféle bajom.

- Az egyik hányinger ellen van, a másik meg fejfájásra. Ismerlek már - mondta, én meg egy sóhajtás után rávettem magamat, hogy tegyek valamiféle mozdulatot. Nem mondom, hogy jól esett, de bízok a csodákban, hogy hamar felszívódik és hatni kezd, mert én nem megyek sehova se ilyen állapotban az halálbiztos.

- Khm - köszörülte meg a torkát Konrád, aki úgy mozgott az aprócska szobában, mintha otthon lenne. – Stef – dobott neki a félig alvó lánynak egy gombóccá összetekert zoknit, hogy felébressze.

- Akármit is akarsz, nem érdekel - fúrta bele még jobban az arcát a párnába Stefi motyogva.

- Ezt szerintem nagyon is látni akarod - erősködött Ráday kezében egy szürke bögrével, amit nem tudom, hogy mégis honnan halászott elő.

- Hogy te nem bírod befogni... – rúgta le magáról a paplant, majd felülve, hátradobta a kékes haját, majd kimászott a Nina ágyából. Én csak a fejemet fogva ücsörögtem és csendben figyeltem az eseményeket, reménykedve abban, hogyha erősen szuggerálok magam elé, akkor el fog múlni ez a borzalmas érzés. - Ha egy patkány lenne, akkor még azt mondom oké, elvégre ez az én szobám... - morgolódott magában egészen addig, amíg mezítláb meg nem állt a szaktársam mellé és egy csöppnyi meglepődés sem tükröződött az arcán, ellentétben a Konrádéval. - Végül is nem tévedtem akkorát - guggolt le, majd egy csattanást követően elordította magát, mire még az alvó Gergő is összerándult. – Hallo!

- Hagyjál már baszki, hát nem látod, hogy nem élek? - hallottam meg Hunor, Stefi ikertestvérének a meggyötört hangját az asztal alól. Hogy mégis mit keresett ott, azt nem tudom, de az utolsó, ami rémlik vele kapcsolatban, hogy mindenáron a "le a lakatokkal" általa elnevezett és kitalált játékot akarta játszani, aminek annyi lett volna a lényege, hogy elmondunk egy titkot a másiknak és hogy így erősödik majd a baráti kötelékünk, de miután Stefi közölte vele, hogyha most beismeri előttünk, hogy egy csődtömeg, az nem egy titok, mert mindenki tudta eddig is, sértődötten magához vette az Eszter által hozott, maradék bűnrossz házipálinkát és a földön ücsörögve telefonozott. Vagy Tinderezett, mert néha elhagyta olyan megjegyzés a száját, hogy „ez igen fullos".

- Miért kell üvölteni? - dünnyögte Gergő kábán és a lábával meglökte Fülöpöt, akinek a feje nekikoppant a falnak.

- Ki vert meg engem? Szétkapom - ugrott fel egyből mellőlem, mire csak unott pillantásokat kapott. - Ennyire? - kérdezte igazából mindenkitől, amikor végignézett rajtunk.

- Igen. Rosszabb, mint aminek kinéz - bólintott egyet Eszter, aki egyedül volt topon.

- Amúgy... - vette észre Stefi, hogy Konrád kiszolgálja magát. - Te mit képzelsz magadról? Otthonosan érzed magadat?

- Eléggé - kerülte meg őt és Hunort, aki kimászott idő közben az asztal alól, négykézláb odacsúszott, az üressé vált ágyhoz és megpróbálta felhúzni magát sikertelenül, így továbbra is a földön szenvedett, mint valami haldokló pondró.

- Hát akkor ne érzed - csapott rá az asztalra erőből, mire Gergő ténylegesen fel is kelt.

- Legközelebb szólj, hogy ne igyak - motyogta Fülöp, aki szerintem ugyanúgy nézett ki, mint én.

- Nem hiszlek el Stefi. A közeledben egyszerűen nem lehet pihenni - ült fel Gergő, mire arrébb csúsztam, így már hárman egymás ültünk egymás mellett, hátunkat nekitámasztva a falnak és igyekeztünk a maradék lelkierőnket is összekaparni.

- Tudtommal ez még mindig az én szobám – mutatott körbe a placcon. -  Az elsődleges, hogy nekem jó legyen, a többi nem érdekel - fogta fel a haját Stefi egy kontyba, ami azonnal szétjött, ahogy elengedte, majd elvett egy sajtos pogácsát, amit Eszter hozott reggeli gyanánt.

- Hallod - fordult felém Eszter elkerekedett szemekkel. - Bálint most írt, hogy a seggfej Palócz keres téged.

- Engem? - hőköltem hátra. A hír annyira meglepett, hogy még a kínzó másnaposságomat is elfelejtettem.

- Véged van - kuncogott Konrád jókedvűen.

- Ki ez a Palócz ember? - érdeklődött Gergő.

- A legfélelmetesebb tanár az egész karon. Komolyan én rettegek tőle, még a hideg is kiráz, amikor meglátom a folyosón őt – borzongott bele Eszter Palócz gondolatába is.

- Konrádot is keresi - jelentette be Eszter, miközben sebeseb gépelt a telefonján.

- Hah – viszonoztam a korábbi kis gesztusát.

- Na persze. Csak szivatsz - legyintett egyet Ráday és azt figyelte fél szemmel, ahogyan Stefi igyekszik felvarázsolni Hunort az ágyra, aki amúgy elaludt abban a pózban a földön, ahogyan volt.

- Mondom. Itt vagy, nézd meg. A te haverod Bálint és ő írta - nyomta a kezébe a telefonját, hogy bizonyítsa az igazát.

- Segítsek? - ajánlotta fel Gergő, aki ugyanúgy Stefánia szerencsétlenkedését bámulta.

- Megoldottam volna egyedül is, de ha már így felajánlottad... – engedte el Hunort azonnal Stefi, aki, mint egy leeresztésben lévő lufi, vissza esett a földre.

- Na akkor Gerda menjünk - csapta össze a kezét Konrád.

- Hova? Én nem megyek sehova - ráztam meg egyből a fejemet és éreztem, hogy kezd az életerő visszaszállni belém.

- Többet velem te nem iszol az is biztos - söpörte ki Stefi közben a tincseit a homlokából, miután Hunor végre felkerült az ágyra, Gergő segítségével. - Igen? - kiáltott egyet, hiszen a totális káoszt egy halk kopogás szakított félbe. – Áá, gyere csak - intett egyet a "házigazda", amikor felbukkant Villő vöröses hajzuhataga.

- Reggelit? - kínálta Eszter egyből az újonnan érkező lányt.

- Nem kérek köszi – pislogott nagyokat, ahogyan végigmérte a helyzet és az arcára volt írva minden, hogy mit fogadta. - Igazából nem akarok zavarni, csak Gergőhöz jöttem. Bálint mondta, hogy valószínű itt vagy és nem értelek el telefonon...

- Mondjad - dörzsölte meg az arcát, elősegítve, hogy magához térjen.

- Gerda, szedd már össze magadat és menjünk - erősködött Konrád, akit megszállt szerintem egy démon.

- Hagyjál már engem békén. Menj, ha annyira akarsz - álltam a tekintetét.

- Szóval az a helyzet, hogy hívtam már anyukádat is meg téged is, csak ugye nem elérhető egyikőtök se, de Blankát nem hozta reggel senki se. Elmentem a megadott lakcímetekre is, de sehol senki nem volt... – vakarta meg a fejét Villő zavartan.

- Tessék? - kérdezett vissza Gergő lassan, mintha nem tudná az agya feldolgozni a Villő szavait. A hirtelen kialakult nagy hangzavar azonnal alább hagyott és minden jelenlévő érzékelte, hogy itt valami kurva nagy baj van.

Vagy inkább már volt és ez annak a folytatása, csak ezt ők ezzel nem voltak képben.