- Kér valaki még salátát? - törte meg a kínos csendet Andor, ami már több, mint húsz perce tartott és a tíz főre növekedett asztaltársaság, egyik tagja se kívánta megtenni, ezt a bátor lépést. Apám váratlan felbukkanása totális káoszba sodorta szerencsétlen húgom hatodik szülinapját, amit annyira várt már, mint a karácsonyt, de természetesen érzéke van Balla Nándornak, ahhoz, hogy mindent tönkre tegyen.

- Szerintem nem - vonta le a következtetést Fülöp, miután látta, hogy erre a kérdésre nem fog egyhamar választ kapni az apja, hiába várta.

Kellemetlen volt ez az egész helyzet, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Luca és Kristóf egymásra se néztek, így Fülöp is megszabadult a felügyelő munkájától, Fédra se csacsogott mindenféle óvodai történésről, hanem csak a kiskutyájával az ölében ücsörgött, ami meg elaludt, anya már nem tudom, hogy hányadik pohár vörösborát itta meg, Eszter jobbnak látta, hogy nem szólal meg, mert ezt a feszkót nem fogja tudni feloldani, én meg csak úgy meredtem magam elé.

Nem voltam kíváncsi erre az emberre, mert azon kívül, hogy köze volt a megszületésemhez és fizeti a gyerektartást, nem mondhatom el róla, hogy nagyon jóban lennénk. Mert abszolút nem is voltunk abban. Lehet, hogy az ő szemszögéből nézve nincsen semmi probléma, de akkor vak. Egyedül Axel érezte magát felszabadultan, mert őt aztán nem érdekelte az a feszültség, ami annyira erősen áradt szét a lakásban, hogy csodálom, hogy a biztosítékot még nem csapta le.

- Én tortát szeretnék - csillant fel a szeme Fédrának, ahogyan realizálódott benne, hogy következhet a desszert.

- Én meg olyan tanítási napot, amikor a diákok fele beteg és csak három embernek kellene órát tartanom, de sajnos nem teljesülhet be minden - dünnyögte Axel unottan.

- Ennyire utálod a tanári pályát? - érdeklődött Luca, akit Fülöp árgus szemmel figyelt. Vagyis nem is őt, hanem inkább a mellette ülő Kristófot, akinek az egyik keze nagy valószínűséggel a barátnője combjára került, így a vacsora végére.

- Annyi seggarc mellett csodálod? Hát engem már a környezetem kiakaszt - nézett rá Fülöp jelentőségteljesen az ellenségére, mire én meglendítettem a lábamat és bokán rúgtam a velem szemben ülő srácot. – Hát eszednél vagy?! - fordult felém mérgesen, én meg csak elvigyorodtam.

- Mi történt? - kapkodta anyám a fejét köztem és Fülöp, apám, valamint Fédra között, mivel utóbbi úgy döntött, hogy addig hisztizik, ameddig nem kap tortát. Persze a kiskutya is addig tudott aludni, amíg csend volt, így ő is mocorogni kezdett.

- Csak figyelmeztettem őt - legyintettem egyet.

- Nagyon elegáns módon, akárcsak egy idegrángásos - fojtotta vissza a mosolyát Axel, akinek szerintem a lételeme a kínos eseményeken való szórakozás.

- Mindig vannak zavaró tényezők, amik felkavarják a nyugalmi állapotot - célozgattam egy bizonyos személyre, akinek nagyon nem kellene itt lennie és véletlenül sem Balla Nándornak hívják.

- Ennyire nem megy a jog? - szólalt meg apám, aki természetesen nem vette magára a célzásomat, hanem teljesen másra irányította a beszélgetést. Nem tudom, hogy hogyan jutottunk el Axel tanári problémáitól odáig, hogy nekem nem megy a választott szakom, de maradhattunk volna az előbbi témánál. - Gerda, én mondtam neked, hogy ne válaszd, mert nem fog passzolni hozzád. Mondjuk egy...

- Most komolyan azért jöttél ide, hogy sértegess? Mert azt meg tudtad volna tenni telefonon keresztül is - vágtam a szavába, mert ahogy megszólalt, a pumpa teljesen felment bennem. Egyszerűen nem bírtam elviselni az okoskodását és elvárásait felém, hogy közöljem igaza volt. Mintha olyan sokat tett volna hozzá a neveltetésemhez. A gyerektartási díjon kívül.

- Gerdaa - sziszegte anya és ahogy ránéztem láttam rajta, hogy nem gondolja ő sem komolyan a csitításomat. Régóta hasonló véleménnyel vagyunk apámról, mert az már elmúlt, amikor ő volt az elvált apuka, aki igyekszik rendbe tenni a családját, én meg a gyerek, aki ezt akadályozza és belátta, hogy sokkal inkább az a helyzet áll fent, hogy ő a csúcsszuper jogász apuka, aki mindent megengedhet magának, ebbe a mindenbe beleértve azt is, hogy leszarja a gyerekeit. Mármint csakis engem, mert Axellal és Dorinával ugyanúgy foglalkozott, mintha mi sem történt volna. Most pedig már sokkal érettebb fejjel nézve, teljesen mindegy, hogy érdeki-e vagy nem, hogy mi van velem, de akkor, kis kölyökként, marhára szar érzés volt az, hogy apám felől egy képeslap vagy egy 2 perces telefonhívás formájában hallottam csak, miközben a többiekkel mentek állatkertbe, közös hosszú hétvégére, én pedig mintha csak egy senki lettem volna a szemében. Erre fel idejön és még bájolog is, amit képtelen bevenni a gyomrom.

- Ki sérteget téged? Csak el akartam mondani a véleményemet a témával kapcsolatban. Már azt sem szabad, hogyha eljöttem idáig, mert nem veszed fel nekem a telefont, ha hívlak? – nézett rám szúrós szemekkel.

- Az csak egy dolog, hogy te mit akarsz csinálni és konkrétan mit tehetsz meg. Mert a te véleményedet szerintem pont nem kérdezte senki se a jelenlévők közül. Esetleg emailben küldd el legközelebb, nehogy már megerőltesd magadat egy kicsit – tanácsoltam neki gúnyosan.

- Nem tetszik a hangnem, amit megengedsz velem szemben - fonta össze maga előtt apám a karját bosszúsan.

- Hát nekem se tetszik az, hogy itt vagy, de mivel nem az én házam, nem dobhatlak ki - löktem el magamat az asztaltól, hogy eltávozzak, mert már nem bírtam elviselni őt. Igaz, hogy milliószor rosszabb szokott kisülni, hogyha egy légtérben vagyunk egymással, de nem szerettem volna mindenki előtt patáliát csapni. - Köszönöm a vacsorát, de már nem vagyok éhes.

- De én igen - kapott az alkalmon Fédra, hogy magára hívja fel a figyelmet. – Tortát akarok enni!!

- Látod Gerda, hogy neked semmi nem jó. Egyszer az a bajod, hogy nem foglalkozom veled, aztán amikor idejövök miattad, hogy megbeszéljünk valamit, akkor meg azzal van problémád. Magyarázd el kérlek, akkor, hogy mégis mit csináljak? - csóválta meg apám a fejét, mintha nehezen tudná elhinni, hogy ennyire bajom van vele. Már pedig pontosan nagy bajom van vele, megszorozva kettővel.

- Maradj már csendben, az isten áldjon meg - sziszegte Fülöp, hiszen a húga mellette ült, így akárhányszor felvisított, a dobhártyája annyiszor szenvedett sérülést.

- Majd, ha megetted, ami a tányérodon van. Addig nem - kötötte ki anya, ezzel is lecsillapítva Fédrát.

- Akkor nem is kérek semmit se. Gyere Fülöp – szorította magához szerencsétlen kiskutyát, aki lehet elgondolkozott azon, hogy vajon hogyan tud ebből a közösségből mihamarabb elszökni.

- Hova? Én nem megyek sehova – ráncolta a homlokát Fülöp, nem értve, hogy ő most hogyan keveredett bele a helyzetbe.

- Nem te, hanem ő – mutatta felé Fédra a golden retrieverjét. Hát ezek szerint ő is Fülöp lett. Nem elég egy a házba belőle, már kettő is van.

- Héééé, Fédra - pattant fel Fülöp. Mármint az ember Fülöp, nem a kutya. - Ezt beszéljük csak meg – sietett utána, így ők ketten, eltűntek a folyosón, én meg a nappaliba sétálva, felkaptam a kanapéról az odalökött telefonomat és a farzsebembe csúsztatva, belebújtam a dzsekimbe.

- Te mégis hova indulsz? Nem tartozol nekem valami válasszal esetleg? - vette észre apám a kialakult káosz közben, hogy én már az ajtó előtt kabátban húzom a cipőmet, hogy eltakarodjak itthonról. Majd visszajövök, hogyha nem rontja a levegőt.

- Ha nem lenne egyértelmű, akkor el. Jó messze – húztam össze magamon a cipzárt. – Ha annyira miattam jöttél volna, akkor még azok után is, hogy nem fogadtam a hívásodat, megkértél volna, hogy találkozzak veled négyszemközt. Nem ma, hanem majd valamikor. De mivel ez nem történt meg, egy szavadat nem hiszem el - zártam le a beszélgetést apámmal és teljesen figyelmen kívül hagytam innentől. Úgy kezeltem, mint mondjuk egy szerelőt, akihez nincsen semmi közöm. - Anya, majd jövök - közöltem vele, mikor bekötöttem mindkét cipőfűzőmet.

- Ha van valami, akkor azért szólj - vonta meg a vállát és kiöntötte magának a maradék vörösbort az üveg aljáról.

- Még szép. Andor majd hazahozol? - haraptam be a számat és a mostohaapám felé néztem, aki jobban látta, ha kimarad a szokásos Balla család vitáiból. Egyből értette, hogy miért hoztam őt szóba és vette is a lapot, hogy mit akarok tőle. Elvégre kinek mi minősül jó szórakozásnak...

Valakiknek a bowling, futás, kockulás a gép előtt, nekem meg az apám idegesítése, amiért előtte is, nyíltan tekintem Andort az apámnak, mint őt. És pontosan ezt tettem most is.

- Majd írj, ha jönni akarsz. Elvégre a legfontosabb, hogy épségben hazaérj - szállt be a játszmába egyből.

- Te csak így elengeded? Milyen nevelési módszert alkalmazol egyáltalán? - hallottam még apám számonkérő hangját, ami anya felé irányult.

- Engem nem fogsz gyereknevelésből kioktatni, világos? - közölte vele anya ellentmondást nem tűrő hangon. Végre úgy bánnak apámmal, ahogy megérdemli, nem pedig nyalják a seggét ezerrel, mert olyan ügyvédi irodája van, ami általában a legtöbb ügyet megnyerni, amivel megbízzák őt. Az lehet, hogy szakmai szempontból csillagos ötös, azonban emberségből egy nagy nulla.

- Annyira imádom a családi összejöveteleket - jelentette be Axel vidáman, én meg csak horkantottam egyet. A drága kis szürke lelkivilágának az ehhez hasonló veszekedések egy felüdülésnek szolgálnak, még akkor is, hogyha ez másnak nem sok jót szokott jelenteni.

Mennyire igazam volt, amikor előre megjósoltam reggel Fédrának, hogy ez egy nagyon szar nap.

Tényleg az.

- Gergő - kiabálta túl a hangfalból üvöltő zenét Blanka, mire csak egy hatalmas sóhajtással megfordultam. Aprócska termete miatt épphogy kilátszott volna a feje a magasított pult mögül, de mivel néhány párna alá volt pakolva, legalább normálisan láttam az arcát.

- Igen? Szomjas vagy éhes vagy? – tippeltem, hogy mi baja lehetett.

- Pisilnem kell - pislogott nagyokat és az arcán látszódott, hogy nagyon nem fogja sokáig kibírni, ha sürgősen nem kísérem el.

- Gyerünk, kísérd be őt a női WC-be. Elvégre nem mintha ismeretlen terep lenne számodra - nevetgélt Szabi, aki a húgom rajz tehetséget figyelte úgy, mintha bármennyire is értett volna hozzá.

- Fogd már be – morogtam kedvtelenül, mert ma már nagyon elegem volt mindenből.

- Te olyan buta vagy – ámult el Blanka Szabi sötétségén. - Én is tudom, hogy a lányok a lány, a fiúk a fiú mosdót használják, pedig csak öt éves vagyok. Te nem jártál oviba? - szólt be neki a húgom, aki egy üveg kóla és egy kakaós csigán már túl volt így este 9 körül, szóval pörgött, mint akinek kötelező lett volna. Annyira érdekes látni, hogy a korosztályoknál mennyire más az, ami felpörgeti az embert. Blankánál a kóla van ilyen hatással, míg engem már a különböző energiaitalok sem képesek annyira, mint régen, köszönhetően a rengeteg elfogyasztott darab miatt, amihez kénytelen voltam a vizsgaidőszakok folyamán nyúlni.

- Látod? Neked ezek szerint nem volt gyerek szobád - vontam meg a vállamat.

- Jól van emberek, jól van – bólogatott Szabi folyamatosan, afféle „megjegyeztem ezt és még számolunk" stílusban. - Veled még számolok - mutatom felém először, majd visszafordult a húgom felé, aki csak kíváncsian várta, hogy mit fog neki mondani. - Téged meg bírlak – közölte vele halál komolyan. - Jófej kiscsaj vagy te Rékasi Blanka.

- Akkor mi most barátok lettünk? - próbálta értelmezni a helyzetet Blanka, ami közte és Szabi között zajlott le.

- Azok bizony – erősítette meg ezt.

- Kisujj esküre? - tartotta felé az picike ujját, mire Szabi a nagy, benga állat ujjával, megrázta, ezzel is megpecsételve a közös sorsukat.

- Arra bizony - röhögte el magát a haverom.

- Szia, Stefi - csillant fel a húgom szeme, amint meglátta a jellegzetes kékes hajkoronát közeledni a pult azon oldala felé, ahol én is voltam. Nem tudom, hogy miért zsongott be minden egyes alkalommal Blanka, Stefánia látványától, sőt lehet azt hiszi, hogy valami hercegnőre hasonlít, de eléggé furcsa.

- Ötödjére is: szia - csapta ki az elválasztó ajtót, hogy be tudjon jönni a pult mögé. - Egyszerűen undorító, ami itt megy - fintorgott, miközben egy rongyot csapott bele a kukába és az arckifejezéséből ítélve, a hányinger kerülgette.

- Miért? – kérdeztem, mert ez nem volt annyira tiszta számomra, elvégre alig lézengtek ma itt, gondolom főként amiatt, mert a belvárosba buli van és aki fél tízig odaér és be is tud jutni, annak korlátlan italfogyasztása van. Ezt onnan tudom, mert Domonik is ott van, Petivel együtt.

- Na szerinted mégis miért? – kapta fel a vizet, mintha egyértelmű lett volna, csak én nem vettem észre. - Nézz már körbe! Az egyik kiborítja a sörét, ami nemcsak az asztalt áztatta el, hanem a padlót is, úgyhogy még moshatok is fel, a másik azt hiszi bent is rágyújthat és amikor szépen kiküldöm, válaszul elküld az anyámba, mire stílust váltok és úgy magyarázom el a dolgokat, persze még ő van felháborodva... – hadarta a problémáit Stefi, amikkel szembesülnie kellett az elmúlt percekben.

- Ez itt egy munkahely, ha nem tűnt volna fel. Nem pedig az angol királynő teadélutánja - szólt közbe, a majdnem mindenki kedvenc munkatársa, Levente, aki egyszerűen nem bírja zárva tartani a száját.

- És látod? Még ő is itt van – fejezte be a monológját Stefi, rámutatva Levire. - Így ne legyen az ember ideges - túrt bele a hajába fújtatva.

- Hallottam ám - mondta a válla mögé beszélve Levi.

- Azért ordítottam - hagyta rá Stefi. - Tudod közöttünk nincsenek titkok – kacsintott egyet rá, a srác pedig csak valami olyasmit dörmögött, hogy egyedül ő ér valamit az egész bagázsban.

- Figyelj már, hogyha már így is ideges vagy, nem tennél nekem egy szívességet? – pillantottam rá Blankára, akin látszódott, hogy valami nem oké, annyira kétségbeesetten harapdálta a száját.

- Persze, hogy még idegesebb legyek?! – szaladt fel a szemöldöke Stefinek a plafonig, majd ahogyan visszapattant onnan, egy sokkal nyugodtabb hangon folytatta. – Mondjad.

- Blankának ki kellene menni a mosdóba. Nem tennéd meg, hogy elviszed helyettem? – kértem meg őt. - A férfibe azért tudod milyen állapotok vannak és nem akarom, hogy valami fertőzést elkapjon... – magyaráztam, de nem tudtam végigmondani, mert félbeszakított.

- Legalább addig se látok embereket – látta meg a számára kedvező lehetőséget a szituban. - Na gyere, Csingiling – szólt Blankának, aki látszódott, hogy nemcsak az esett jól, hogy Stefi hozzá beszélt, de még az újonnan kapott beceneve is.

- Kösz. Jövök neked - szóltam utánuk, mielőtt kikerültek volna a látószögemből.

- Nemcsak te, majd felírlak a hosszú – hosszú listára - legyintett egyet, magam előtt tolva a húgomat.

- Komolyan mondom haver, hogy te nem vagy normális - rázta meg a fejét Szabi, miután visszafordultam felé.

- Miért is? – kérdeztem, mert az egy dolog, hogy gyakran mondja nekem, de most nem tudtam a pontos okát, hogy miért is.

- Behozod őt egy kocsmába, ameddig dolgozol? – mutatott abba az irányba, amerre elment Blanka Stefivel. - Öt éves baszki te meg éjszaka végzel – sziszegte, mintha én nem lettem volna ezzel tisztában nagyon is.

- Hello - intett egyet valami csávó a pult másik végéből és mivel Levi sem volt itt, csakis én lehetettem az a szerencsés, hogy meghallgassam, mit akar. Végtére dolgozok közben. - Három almás cidert és 5x3 cl- es Jägert szeretnék - diktálta le a rendelését, mire csak bólintottam egyet, jelezve, hogy felfogtam és már nyúltam is a hűtő felé.

- A cidert kitöltsem vagy jó üvegből? – érdeklődtem a csávótól, aki már nagyban nézegetett vissza a haverjai felé, de a kérdésemre kapcsolt legalább.

- Nem kell a pohár.

- Tőlem ilyeneket meg sem kérdezel – sérelmezte Szabi, hogy amikor őt szolgálom ki, plusz kérdést nem kap, csakis, amit rendelt.

- Mert ismerlek azért – szedtem le a mögöttem lévő pultról a Jägeres üveget és a kirakott poharakat, direkt, hogy lássa a csávó, hogy semmi egyéb nem kerül bele, előtte öntöttem ki a pultra rakva. – Blankára visszatérve, meg szerinted mégis hova tegyem? – kérdeztem vissza az eredeti kérdésére, ha már olyan nagyon okos, akkor mondjon egy lehetőséget, mert én nem tudtam.

- Nincsen valaki, akire rá tudnád bízni?

- Most ennyire idiótának nézel, hogyha lett volna, akkor is magammal rángatom? Képzeld, hogy nincsen – fújtattam egyet, mert ahogy már eszembe jutott, ami fogadott délután, meg tudtam volna ölni mérgemben valaki. – 3500 lesz, kártya vagy készpénz? – kanyarodtam át a melóm részéhez, a tag pedig csak meglóbálta a kezében tartott bankkártyát. – Lehet érinteni – fordítottam felé a terminált, mert Tamás olyan nagyon ügyes volt, amikor szerezte, hogy még véletlenül sem állandót hozatott, hanem olyat, amit minden egyes alkalommal nekünk kell mozgatni, hogy tudjanak fizetni. – Helga szokott rá vigyázni – mentem vissza Szabi elé, hogy más ne nagyon hallja, amit magyarázok.

- Ő a szomszédotok, nem? – rakta össze az információmorzsákat Szabi. Hiába vagyok jóban Dominikkal és Petivel, akikkel egyfajta négyes kört alkotunk, mégis vannak olyanok, amiket nem szívesen osztok meg velünk. Egyedül Szabival. Ennek az okát nem tudom, lehet azért, mert először ketten voltunk jobban és csak később jöttek a többiek, de a bizalmam erősebb az irányában.

- De.

- És most nem tud? – bombázott kérdésekkel, amit annyira feleslegesek voltak. Nyilvánvalóan, hogyha tudott volna vigyázni Blankára, akkor most ott lenne és nem itt, velem.

- Úgy volt, hogy én hazahozom és mielőtt eljövök, átviszem hozzá...

- Helyette ide hoztad – vágott a szavamba. - Gergő, ez nagyon nem a szomszéd ház.

- Na nem mondod?! – ráztam meg a fejemet. – Képzeld, nem volt otthon Helga.

- Mi? – vesztette el a fonalat Szabi a cselekményben.

- Mondom. Csengettem semmi, bemásztam a kerítésen, semmi. Felhívtam őt, hogy most mi van, talán rosszul van és nem tud kijönni vagy elvitték a mentők, mert egyedül lakik bármi történhetett vele, erre közölte, hogy ő elutazott a lányáékhoz – világosítottam fel, hogy késő délután, miért is álltam neki nyugtatót keresni otthon.

- De akkor, hogy lett volna ott Blanka? Vagy ezt most nem értem – koncentrált erősen Szabi a történésekre, hogy megértse, miért is kellett a húgomat elhoznom magammal.

- Anya elfelejtette megkérdezni – fújtam ki hosszasan a levegőt, mielőtt még felhúzom magamat újból. - Gondolom úgy volt vele, hogy sehova nem megy Helga úgyse.

- Azért ez így meredek – ismerte el Szabi a nyilvánvalót. - És anyád nem tud valami új beosztást kérni?

- Hát nem. Pedig ma már mondtam neki reggel, hogy baromira nem lesz ez így jó, erre tessék, megidéztem a problémát. Nem elég, hogy valami kannal kaptam el őt, még a húgom is rám maradt teljesen – mondtam gondterhelten, miközben rezzent egyet a telefonom. Egy saját magam által felállított szabályom az, hogy munkaidőben leveszem a hangot, hogy legalább ezidő alatt ne zavarjanak folyton. Titkon reméltem, hogy anya az, akit egyszerűen nem tudtam elérni, hogy most mi legyen, amikor egymásra néztünk tanácstalanul Blankával, hogy mi legyen, de nem vette fel és azóta sem hívott vissza. Nyilvánvalóan tévedtem, mert csak Adri írogatta, hogy merre vagyok, amit teljességgel figyelmen kívül hagytam.

- Hogy mi van? – röhögte el magát Szabi hitetlenkedve. - Anyád bepalizott megint?

- Még, hogy a lányok a pletykásak - ült le a Szabi melletti bárszékre Villő, aki egyébként szintén a munkatársam és ő vele cseréltünk Kincső betegsége miatt, mellé pedig Stefi egyik barátnője, ha jól tudom a nevét, akkor Nina.

- Mi az a nagy vészhelyzet, amiért azonnal ide kellett jönnünk? - támasztotta meg a fejét Nina.

- Milyen vészhelyzet? - ráncoltam a szemöldökömet. Tudtommal nincsen semmilyen ilyesmi.

- Stefi írt, hogy azonnal húzzunk ide - magyarázta Villő.

- Én mondtam, hogy ráérünk és nem kell sietni, de nem hallgattál rám – vonta meg a vállát Nina.

- És ha baj van? Nagy betűkkel írta az „azonnalt" – érvelt Villő az üzenet jelentősége mellett.

- Akkor itt lenne és nem kellene talán várni rá – szólt közbe Szabi, aki csak hozzám hasonlóan csendben hallgatta a két lányt, mivel hozzászólni, nem igazán tudtunk.

- Villő... – tette rá Nina a vörös hajú barátnője vállára a kezét, ezzel is olyan üzenetet sugározva, hogy „jártas vagyok ezen a téren, hallgass rám". -...ismerem már annyira Bogdánékat, hogy ő maguk azok, akik keverik a bajt és oldják is meg, nem mellesleg teljesne mást jelent nekik, mint nekünk, maga a szó. Szóval nem kell a szívedre venni. Egyszer volt olyan, hogy Soma felhívott, hogy villámgyorsan menjek át hozzájuk, mert amúgy pár utcával arrébb laknak, mint mi, én meg éppen fürödtem eközben, és vizes hajjal, rám száradt tusfürdővel futottam hozzájuk, mert azt hittem, hogy baj van. Tudod mi volt a baj? – tette fel a nagy kérdést Nina és egyesével ránk nézve, várta, hogy valaki tippeljen valamit.

- Elfogyott a vaj? – próbálkozott be Szabi, mire én csak egy „te ezt komolyan gondoltad" nézést vetettem rá.

- Hogy Stefi kidobta a gitárpengetőjét és nekem kellett lennem a döntőbírónak, hogy mégis melyiknek van igaza – csóválta meg a fejét Nina. – Hát pontosan ilyesmit jelent nekik a baj.

- Ki az a Soma egyébként? – kérdeztem, mert még ezt a nevet nem hallottam korábban.

- Stefi bátyja – válaszolta Villő.

- Meg a barátom – tette hozzá Nina egyből, hogy letisztázza, mégis milyen kapcsolatban áll az említett személlyel.

- Ő a rendőr? – rémlett valami, ahogyan Stefi unalmában sztorizott nekem, de úgy, mintha én tisztában lettem volna a családfájával, meg úgy általánosságba véve a dolgaival.

- Aha – bólintott egyet megerősítően Villő.

- Na végre. Azt hittem, hogy soha nem értek ide - jelent meg az emlegetett személy, nyomában a húgommal, aki máris jobb passzban volt, mint az imént. Mintha teljesen rutinosan mozogna a terepen, Stefivel ellentétben, aki visszajött a pult ezen oldalára és kihúzott egy üres rekeszt, amire leült, megkerülte a bútort és megpróbált felmászni az üresen hagyott helyére, ami azért okozott nehézséget, mert a párnák folyamatosan borultak le egymásról.

- Szia Villő – örült meg Blanka annak, hogy egy ismerős arcot lát, mivel a lány pont abban az óvodás csoportban van gyakorlaton, amivel a húgom is.

- Most káprázik a szemem? – méregette Nina a még mindig szerencsétlenkedő húgomat, mire Szabi felkapta, még Villő gyorsan megigazította a párnákat, hogy ne boruljanak le és ráültette a tetejére.

- Köszönöm – mosolygott rá először Villőre, majd Szabira a húgom. – Téged nem láttalak még – vette észre Ninát, aki csak döbbenten vizsgálta őt. – Rékasi Blanka – nyújtotta felé a kezét, így Szabinak hátra kellett dőlnie, hogy oda tudjon érni.

- Nina – rázott egyet a fogáson és engem majd Blankát méricskélt, gondolom összehasonlított minket egymással, hogy mik a közös vonásaink. – Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen valaha meg fog történni – motyogta sokkosan, majd Stefire koncentrált, aki azzal szórakozott, hogy a háttérben játszódó zenének az ütemére, ütögetni neki a lábát a töményet tartalmazó szekrénynek. - Akkor tőled kérdezem, hogyha Gergő már nem tudott semmilyen választ adni. Milyen baj van, amiért azonnal ide kellett jönnöm?

- Jönnünk – javította ki Villő, jelezve, hogy ő is itt van ám, csak túlságosan lekötötte, hogy hallgassa a magyarázatát a húgom rajzainak, amit eddig csinált.

- Csak nem megzavartam a fontos programodat? - vigyorodott el Stefi gúnyosan, sejtve, hogy Nina nem igazán csinált volna alapból semmit.

- Ha tudni akarod igen.

- És mi volt az? Mert a fal bámulása az én specialitásom, szóval mást kell kitalálnod - fonta össze maga előtt a karját Stefi és szórakozottan bámulta a barátnője idétlenkedését.

- Imádom a csajok harcát nézni. Mindig olyan jó kedvem van tőle. Főleg, ha iszapbirkózás lesz a végén - figyelte elégedetten a jelenetet Szabi és meg merem kockáztatni, hogy el is képzelte.

- És még, hogy én vagyok az idióta - jegyeztem meg hangosan.

- Nem én hoztam be a melóhelyemre a húgomat, hogy színezgessen – kontrázott Szabi, hogy most melyikünk nyerje meg az idiótaságért járó koronát.

- Nem nekem vannak beteg vágyai.

- Hé, ne nézzél le. Mindenkinek kell valami hobbi - tette fel a kezét védekezően Szabi, ezzel is befejezve döntetlennel a játszmát.

- Annyira utállak Stefi - vánszorgott oda az egyik szabad asztalhoz Nina, ahol már a húgom ücsörgött Villővel.

- Miről maradtam le? – kapkodtam a fejemet.

- Nagyon szívesen. Elintéztem a húgod felügyeletét – mutatott rá a két lányra, akik kétoldalról ültek le Blanka mellé.

- Kösz, ezért nem is eggyel, hanem kettővel jövök neked – néztem rá hálásan, mert most azért egy kicsivel megkönnyebbültem, hogy nem kell paráznom attól, hogy bármelyik pillanatban történik vele valami. Villővel nyugodt szívvel merem hagyni, mert ismerem őt, Ninát meg Stefi ismeri, az nekem meg bőven elég biztosítékként.

- Hárommal - javított ki egyből a lány, a szívességek mennyiségének tekintetében.

- De hogyan vetted rá őket? – érdeklődtem, mert azért furdalt a kíváncsiság, főleg Nina reakciója miatt.

- Villő amúgy is imádja a gyerekeket, Ninát meg szimplán csak megzsaroltam – legyintett egyet, mintha ez teljesen megszokott és hétköznapi lett volna.

- Szóval Bogdán módszerekkel - értettem meg egyből, aminek a részletezésére nem voltam kíváncsi.

- Ahogy mondod. Ettől többet nem is kell tudnod – dugta be a pult alatt lévő konnektorba a 2 méter hosszú telefontöltőjét Stefi.

- De ha én többet akarok tudni? - kacsintott egyet Stefire Szabi, én pedig már sejtettem, hogy ebből jó, nem sülhet ki semmiképp.

- Te maximum arról akarj többet tudni, hogyan ne legyél nemi beteg - veregette meg a vállát a haveromnak, mire csak felhorkantottam. - Itt is van a szakértője - mutatott az ajtó felé, ahol Konrád és Bálint lépett be egy ismeretlen sráccal. Bálint egyből a barátnője, Villő felé ment azonnal, akit több, mint valószínű, hogy nem Stefi SOS üzenete rángatott ide, hanem Villő. Ahol pedig Bálint jelen van, akkor nem messze megtalálható Konrád is, így annyira nem volt meglepő, hogy együtt jelentek meg. Olyanok voltak, mint Eszter meg Gerda. Ahol az egyik a közelében a másik. - Jaj, ne már – torzult el Stefi arca, ahogyan megfordult a velük érkezett harmadik személy.

- Mi az? Az adóhatóság? – találgatott Szabi, hogy mi az, ami ennyire megváltoztatta a kedvét a lánynak. Mondjuk azt nem tudom, hogy az adóhatóság mit keresne itt késő este, de az ő agyában ez meg sem fordult.

- Rosszabb - hunyta le egy pillanatra a szemét, miközben vett egy orbitálisan mély levegőt.

- Stefikém - köszönt rá a tag, akit még soha nem láttam. - Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – könyökölt fel a pultra egy rettenetesen sötét, szinte már fekete hajú srác, egy teli vigyorral az arcán.

- Már csak ti ketten kellettek ide. Nagyon örülök, hogy láthattalak titeket, ennyi bőven elég is volt egy évre, szóval most már el is húzhattok innen a francba - hadarta, mintha nagyon nem akarta volna, hogy itt legyenek.

- Így kell bánni az egy szem testvéreddel? Ez sértő ám rám nézve - magyarázta a csávó, aki ezek szerint egy újabb Bogdán. Tehát van Stefi, Soma és ez a csávó. A névválasztásokból ítélve, biztos ő is S betűs, talán Samu, mert azt el tudtam képzelni róla.

- Nem vagy az egy szem testvérem, hála a jó égnek, az meg aztán végképp nem érdekel, hogy téged mi sért és mi nem – reagált Stefi az őt ért vádakra. - Gergő leszeded az asztalt? - biccentett hirtelen felém, gyanúsan meresztgetve a szemét, mire csak némán bólintottam. Nem igazán tudtam, hogy mit szeretett volna ezzel üzenni, de azt biztosan nem, hogy mindenáron maradjak mellette.

- Eszembe jutott valami - csettintett egyet Szabi, ahogyan követett, hogy tudjuk folytatni a Villő és Nina által félbeszakadt beszélgetésünket.

- Micsoda? – csekkoltam le fél szememmel a húgomat, miközben egy fertőtlenítő kendővel végigtöröltem a megüresedett asztalt, aki momentán akkorát ásított, csodálom, hogy a végére, el nem aludt egyből.

- Miért nem hagyod Adrinál Blankát? – dobta be ötletnek Szabi, ami a Blanka elhelyezési lehetőségeiről szóló terveim legalján szerepelt.

- Mert nem ismerik egymást, azért. Meg őszintén nem szívesen bíznám rá amúgy sem – vallottam be. Lehetséges, hogy ez nem vet túl jó fényt sem Adrira, sem pedig a kapcsolatunkra nézve, de a húgomról van szó. Megbízom a barátnőmben, de azért annyira még nem, hogy rá merjem hagyni.

- Hát akkor mutasd be őket egymásnak, ez ilyen egyszerű – mutatott rá Szabi, hogy ezt ennyivel el lehetne intézni.

- Biztosan nem.

- Miért? – értetlenkedett. - Elvégre Adri a barátnőd, benne bízhatsz talán...

- Tudom, de nem akarom – szakítottam félbe. - Anyám se tudja, hogy van barátnőm, sejti, de nem tudja, hogy kicsoda, mert akkor jönne az, hogy vigyek haza és mutassam be, aztán ha szakítanánk, akkor meg utána sírna folyamatosan mindkettő. Túlságosan ragaszkodó típusok. Csak megelőzőm a bajt - zártam le a témát részemről és szerencsére Szabi felfogta, hogy nem akarok erről tovább tárgyalni, így nem is kérdezett semmit, csak rám hagyta.

- És a faszival mi van?

- Melyikkel?

- Anyádéval. Abba kezdtél bele, mielőtt Villő megjelent - emlékeztetett vissza a korábbi beszédtémánkra, amibe mielőtt belementem volna, csapkodás vágta el.

- Mit nem értesz azon, hogy MENJ HAZA?! - üvöltötte Stefi a háttérben a tesójának, aki ezek szerint az eddiginél is jobban felhúzta. Eddig viszonylag csendben puffogott, de úgy tűnik, hogy szintet lépett. Teljesen el is nyomta az ajtó csilingelésének a hangját, ami jelezte, hogyha újabb, remélhetőleg fogyasztó vendég érkezett meg.

- Sziasztok – köszönt Gerda, úgy egyetemesen mindenkinek és nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy azok, akik jelen volt, kérdőn néztünk a szőke lány felé, hogy mégis mit keres itt. Amióta itt dolgozom, összesen, ha kettő alkalommal jött, de akkor se maradt egy óránál tovább. Ami még ezen felül is meglepőbb volt, hogy sehol nem volt Eszter, csak maga.

- Mi van veled? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt összeesik - ráncolta a szemét Konrád és hát igazat kellett neki adnom. Ritka szar állapotban volt, ahogy végigmértem, én még sose láttam őt, hogy teljes melegítőszettben mászkáljon a környéken.

- Semmi gond, szépségem. Én elkaplak, ha úgy adódik, de nem garantálom, hogy utána nem fogsz belém esni - vonta fel kétszer a szemöldökét Stefi tesója, bevállalva a hős szerepét.

- Hunor, te annyira egy szánalom vagy. Ezek a csajozós dumák napról napra egyre rosszabbak - oltotta be Stefi egyből, ezek szerint Hunort. Azaz nem Samut. Most az először sajnáltam meg Gerdát, hogy becsukja maga mögött az ajtót és egyből egy ilyen fogadja, amit Hunor produkált és le lehetett olvasni az arcáról, hogy tépelődik rendesen azon, hogy mihez kezdjen.

- Mi van vele? – súgta nekem oda Szabi, mintha én tudtam volna, így csak megvontam a vállamat.

- Ő veszett? – mutatott rá Hunorra, megtartva a tisztességes távolságot tőle.

- Születésétől fogva – tárta szét a karját Stefi egy „ez van, nem tudok mit csinálni vele" stílusban.

- Hát jó, nekem már mindegy – legyintett egyet lemondóan, majd megakadt a szeme, ahogyan végig pásztázta a helyet, a húgomon.

- Gerda, szia - terült szét a húgom arcán egy vigyor, amiért végre találkozik egy újabb ismerős arcba és nyomban integetőrohamba kezdett bele.

- Te mit keresel itt? - nézett értetlenül Blanka felé, majd ahogy kiszúrt engem is, csak elmotyogott egy "nem akarok tudni inkább semmit se" mondatot és Stefi felé igyekezett.

- Gergő – hívott oda magához Blanka.

- Na? – támasztottam meg magamat, annak a széknek a támlájára, amin Nina ült.

- Jaj, de megijedtem – rezzent össze Nina, ahogy észrevette az alakomat. - Nem tudtam hirtelen, hogy ki van mögöttem.

- Gerda jól van? Olyan szomorúnak tűnik – nyújtogatta a nyakát a legjobb barátnőjének nővére felé, aki Szabi korábbi helyét foglalta el.

- Biztos, feltörte a lábát a cipő – poénkodott Bálint, mire Villő csak meglökte az oldalát, hogy fejezze be.

- Fogalmam sincs.

- Rajzolok neki valamit, hátha attól jobb kedve lesz. Villő, szerinted örülni fog neki? - hagyott egyből figyelmen kívül. Kész, ennyi volt. A húgom lecserélt máris.

- Inkább valami erőset önts, mert megőrülök mindjárt - kaptam el Gerda és Stefi párbeszédének a végét, ahogyan visszavittem az asztalon hagyott, üres felespoharakat.

- Így szoktak kezdődni a görbe esték, de ki vagyok én, hogy megtiltsak bármit is - figyelmeztette Stefi az edzős társamat. Előre látom magam előtt, ahogyan holnap másnaposan, hogyan fog fetrengeni a konditeremben, mert belőle nem nézem ki, hogy a szervezete bírná az alkoholt annyira. Meglesz másfél órára a szórakozásom legalább.

- Nem érdekel – engedte el a füle mellett Gerda Stefi szavait. Na erre kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni belőle.

- Na ez a beszéd. Máris szimpatikus vagy nekem - lökte meg Hunor Gerda karját, Stefi pedig ezzel egy időben a lány elé tett poharat, amit 62-es tátrateával öntött színig, míg a másik, szabad karjával egy akkora pofont adott a testvérének, hogy majdnem lefordult a székről.

Milyen szépek is ezek a családi idillek.

Az egyikben verik egymást, a másikban meg egy kocsmában szocializálódnak.