- Én ezt nem akarom elhinni - rázta meg a fejét Gergő hitetlenül, aki olyan messze tolta magától a laptopomat, amennyire csak lehetett, lassan már jóhogy, nem esett le a konyhapultról. Mindeközben én a csicseriborsót szedtem ki a sütőből, hogy majd egy jó kis buddha tálat össze tudjak magamnak rakni vacsora gyanánt. - Nem lehet, hogy valami vicc az egész?

- Nem akarlak letörni, de vicc az, ami röhögést vált ki – lomboztam le. - Nézd meg a kommenteket, abban nem igazán fogsz ilyet találni. Lehet meglepetésnek szánta, hogy kapj egy kis önbizalmat. Mondjuk azt nem tudom minek, mert már kóros lenne, hogyha ettől több lenne neked – jegyeztem meg. Gergőnek nem volt szüksége „confidence boostra", mert bőven volt neki magabiztossága, időnként talán még túlságosan sok is.

- Milyen jó meglepetés, hogy idegbe tett. Nem kívánok ilyet senkinek - fújtatott folyamatosan. Ennyi ideig tartott, amíg nyugodtnak láttam őt az elmúlt hetekhez képest. Negyedóra se.

- Te esetleg, de én igen - tettem hozzá, mert nem bántam volna, hogyha hasonló, idegbe rakós ajándékkal tudtam volna kedveskedni Rádaynak, aki éppenséggel az első helyért versenyzett, hogy megkeserítse az életemet. - Le ne fordulj itt a székről nekem - toltam elé egy pohár vizet.

- Valahova elmehetek telefonálni? - esett rá a pillantása a telefonjára, amit egészen eddig, megállás nélkül pörgetett az elválasztó pulton.

- Terasz megfelel? - mutattam az egyik kijáratra, ami a hűtő mellől nyílt. Igaz a kukák felőli oldalra vezetett ki, de az már mellékes. Amikor anyáék új házat kerestek, tekintve, hogy nem átlagos létszámú család fog benne lakni, kifejezetten előny volt a több kijáratos lehetőség. Ezért is az egész házunk olyan, mint egy labirintus körülbelül, persze ez csak a földszintre vonatkozik, az emeleten egy fürdő, meg három szoba és ennyi található, azt is egy pontból be lehet látni. Ehhez képest idelent egyedül a nappali az, ami csak úgy van és nincsen ott egy ajtó, ami elvezet bárhová, viszont a konyhából ki lehet jutni a teraszra, a folyosó alapvetően csiga alakú és az egyik oldala végig üvegből van, ami szintén az udvarra vezetett ki. Az üveggel szemben pedig a mosdó, külön helységben két mosógép, ami kiemelten fontos, hiszen van olyan mennyiségű ruhaadag, amihez három is kevés lenne, anyáék hálója, Fédra szobája, illetve egészen bent a "csigaalakzat belsejében" egy vendégszoba, nem mintha bárki is jönne hozzánk, ez főként azért volt eredetileg, hogyha Dorina hazajön, vagy Axel annyira berúg nyáron, hogy nem képes hazamenni, mert utóbbira is volt már példa, legyen hol aludniuk. Sőt Ica mama is ott szokott aludni, hogyha nálunk van. Viszont napi szinten, évek óta nincsen használva tulajdonképpen, így egyfajta lomtár, ott vannak elrejtve a karácsonyi ajándékok, nem olvasott könyvek, amik csak a helyet foglalják és minden egyéb hasonló kacat, amiket én szívem szerint eladnék, mert az az elvet vallom, amihez minimum 3 éve nem nyúltam, ezután sem fogok, de anya hajthatatlan.

- Tökéletes - kapta fel a mellette lévő székre ledobott kabátját, majd a telefonjával a kezében megkerült engem. Ahogy mögöttem haladt hirtelen megcsapott az illata, ami nem a megszokott volt, hiszen azt már éreztem jó párszor, hanem valami új. Valami, ami sokkal inkább illett hozzá, mint azelőtt. Szerencsétlent hiába tolom le mindig, azért néha megsajnálom. Biztos nem könnyű neki, hogy az anyja ennyire önfejű, pont, mint Gergő egyébként és teljesen máshogy kezelik a problémáikat, mint mondjuk mi. Biztos, hogy nem fordulna elő olyan, hogy anyám egyszerűen fogja Fédrát és lelépjen büntetésképpen. Szóval sehogy se jó, de hogy ennyire elbeszéljenek egymás mellett, az durva. Elvégre, ha egyik fél sem fog engedni, akkor sose fog normálissá alakulni az életük, meg nyilván Gergőnek se kellene mindenbe belefolynia, magára vennie és hergelni magát, hogy már megint rá maradt minden, miközben amúgy marhára nem, csak szimplán ilyen a felfogása.

A megsült csicseriborsót kiöntöttem egy tálba, miközben a tepsivel a kezemben odaegyensúlyoztam gyorsan a mosogatóhoz, ahonnan amúgy tökéletes rálátást kaptam a fel - alá járkáló Gergőről, aki olyan hevesen gesztikulált, mint amikor Konrád beleéli magát a prezentációjába. Közben Pixi, csak ugrált körülötte, mert szerintem azt hitte szerencsétlen kutyánk, hogy hozzá ment ki, hogy játsszon vele. Így, hogy nyugodtan végig tudtam mérni őt, teljesen megértettem a TikTok videót, hogy miért nézte újra például Eszter is többször, de biztos vagyok benne, hogy akiknek feldobta felkapottként, ugyanezt tették meg. Egyszerűen klappolt minden rajta. Nem az a fajta fiú, akit, ha meglátsz, utána fordulsz, mert nem az az „elájulok annyira helyes, hogy már ezt büntetni kellene" kategória, mint mondjuk Ryan Reynolds vagy Chris Evans, viszont tényleg kellemes látvány a szemnek, egészen addig, amíg igazából meg nem szólal.

Pluszban, köszönhetően a bukóra nyitva hagyott ablakon, még egy kis beszélgetésfoszlány is megütötte a fülemet és hiába nem kellett volna kihallgatnom, kíváncsi voltam arra, hogy mégis milyen a híres letolása, aminek én csak a következményeit láthattam, az előzményét soha.

- Még te kérdezed meg, hogy min akadtam ki ennyire? – röhögte el magát hisztérikusan Gergő. – Úgy csinálsz, mintha nem lennél pontosan tisztában azzal, hogy gyűlölök magamról nyilvánosan megosztani bármit is, mert nem akarom mutogatni magamat, erre te mégis mit csinálsz? Ráadásul a tudtom nélkül? Feltöltesz belassítva rólam egy félmeztelen videót. Szerinted ez rendben van? – hadarta egyre hangosabban Rékasi és akaratlanul is bevillant előttem a TikTok videó, amin rajta volt. Nem lettem volna Adri helyében perpillanat az is teljesen biztos, mert kinéztem a barátjából, hogy átnyúl a telefonhíváson. – Tényleg nem érted, hogy nem akarom szembe találni magamat félpucéran a világhálón? Hát otthon nyilván szoktam úgy mászkálni, meg nálad esetleg, nyáron a strandon, de nem pakolom fel sehova, mert nem akarom. Ezen mit nem lehet felfogni? – fújtatott idegesen. – Jaa, mert hogy így működik az, hogy szét akarod kürtölni, hogy mennyire boldognak és szerencsésnek érzed magadat? Mert nekem ennek inkább nézettségvadász szaga van, merthogy akkor hol vagy a felvételen? Azon kívül, hogy fogod a telefont. Más videóid is van még rólam, amiről nem ártana tudnom, mielőtt még mondjuk a seggemet találom fent a Facebookon, mint az új borítóképed?!

- Juuj – kuncogtam bent, ahogyan elképzeltem a jelenetet, miközben mostam el a tepsit és az összes idebiggyesztett edényt, amit a drága családon nem tisztított meg. Mivel Andor még vezetni tanított, anya valamelyik barátnőjének a babaváró buliján volt, Lucát pakolászni hallottam, amikor hazaértem, ami máris haladás, mert eddig sírásra toppantam be, Fülöp Xboxon játszott valamit, Fédra meg színezett, így csakis rám maradhatott, másra nem. - Mennyi pénzem lehetne, hogyha ebből most csináltam volna egy fogadást - mondtam igazából magamnak. Annyira tudtam abban a pillanatban, hogy erről nem tud Gergő, jó érzés is töltött el, hogy igazam lett.

- Még, hogy eltúlzom. Lehet, de ezek után, már bármit el tudok képzelni, hogy mit csinálsz. Megmondtam neked, hogy támogatlak a TikTok karrieredben, ami valljuk be, hogy nem túl sikeres, meghallgatom az ötleteidet, megnézem a vázlatokat, de nem vagyok hajlandó szerepelni egyben sem – dobta el a labdáját Pixinek Rékasi, akit egészen addig nem hagyott békén, amíg el nem érte a célját. Egyértelmű, hogy Fédra kutyája, mert ugyanezt szokta csinálni ő is. – De engem nem hatnak meg a kommentek se, meg semmi! Ennyire hülye vagy, hogy nem bírod megérteni?! – kiabálta Gergő, teljesen elvesztve az önuralmát és a hangerő már megütötte azt a szintet, amikor Stefi szokott ordítani Konráddal a megjegyzései miatt. – Jó, akkor majd engem sem fog érdekelni. Tudod mit? Csinálj azt, amit akarsz, leszarom innentől – zárta le a beszélgetésüket és a telefonját a farzsebébe mélyesztve, tanakodott a konyha felé nézve, hogy bejöjjön-e, majd végül hirtelen leguggolt és hagyta, hogy szinte Pixi teljesen felmásszon rá. Ha Esztert szinte a fangörcs elkapta Adri csíntevése miatt, akkor, ha most látná Gergőt, lehet egyenesen a kórházba kellett volna vinni, szívproblémák gyanánt.

- Na ezt biztosan nem – kaptam fel a fejemet valami rohadt idegesítő naponta félóránként játszott spanyol szám miatt, ami azonnal feljebb vitte a vérnyomásomat a normális értékről, így jobbnak láttam, hogyha kikapcsolom a háttérzajként zsinatoló rádiót. Ezen felül még a talkshowk voltak azok, amikkel meg lehetett őrjíteni, mert az ember általában azért kapcsolja be a rádiót, hogy zenét hallgasson, ne pedig azt, hogy lemegy egy, maximum kettő szám, aztán utána fél óra pofázás, majd ezt ismétlődik. Erre vannak a podcastok kérem. Nem csoda, hogy a streaming szolgáltatók rohadt népszerűek nemcsak a sorozatok, filmek, hanem zene terén is.

- Bocs, csak le kellett ezt rendeznem - szabadkozott Gergő, miután a hátsó ajtót bezárta maga mögött, majd visszaült ugyanoda, ahol eddig volt, mintha mi sem történt volna.

- Gondolom nagyon jól ment Adrival - jegyeztem meg cinikusan, színlelve, hogy mindent hallottam, amit ő mondott. Kihangosíthatta volna a hívást, hogy a barátnőjének a reakciójával is tisztában legyek, de így sem rossz. Tudtam következtetéseket levonni.

- Honnan tudod, hogy vele beszéltem? – némította le közben a telefonját, hogy ne zavarják.

- Mielőtt kimentél is róla volt szó, meg amúgy be lehetett hallani - vontam meg a vállamat, míg odatettem vizet forrni, hogy megtudjam csinálni a quinoát.

- Tehát hallgatóztál - értette egyből félre Gergő.

- Ja, hogyne. Most is azt csinálom nyilvánvalóan, mert van fülem és csodák folytán képes vagyok megérteni azt, amik eljutnak a hallójárataimig. Legközelebb beszélj halkabban vagy sehogy, hogyha azt akarod, hogy privát maradjon a csevegés - tanácsoltam neki egy csöppnyi gúnnyal a hangomban, mert azért annyira nem érdekelt a szerelmi élete, hogy a nyakamat kitörve is megtudjak mindent. Arról meg nem tehettem, hogy a mosogató a nyitott ablak alatt volt.

- Akkor sejtem, hogy mondanom se kell mennyire ment jól - nyugtázta egy biccentéssel, hogy most bizony általa jutottam az információkhoz.

- Amúgy ez téged miért zavar ennyire? – csúszott ki a számon hirtelen. - Mármint oké úgy posztolt, hogy nem kérdezett meg róla téged, meg nem éppen egy netre szánt videóról van szó, de akkor is. Most egy "legközelebb szólj", nem lett volna elég? Mert valljuk be, hogy kissé erősre sikeredett a "te teljesen hülye vagy" meg a „leszarom, csinálj, amit akarsz" mondatod, főleg amilyen stílusban adtad elő - torzítottam el a hangomat amennyire csak tudtam, hogy egyfelől őt utánozzam, másfelől pedig a kellő hatást ki tudjam váltani vele. -

- Ennyire behallottál mindent? – lepődött meg, mire csak gúnyosan elmosolyodva, hátra mutattam az ablakra, mire bólintott egyet, jelezve, hogy érti már a helyzetet. – Tényleg durva volt?

- Nekem annak tűnt, mert eléggé nyersen, pluszba ordítva mondtad neki, de én nem tudhatom, hogy Adri mégis milyen személyiség és mennyire veszi magára. Te ismered, nem én - tettem fel a kezemet "védekezően". – Abból kiindulva, hogy összevesztetek, leszartad, mi volt vele, ignoráltad őt napokig, aztán gondolom, hogy kibékültetek, mert láttam, ahogy cukiskodtok a koli előtt, aztán megint összevesztetek, elég stabil idegrendszere lehet, hogy ezt még bírja – töprengtem hangosan, mivel jóval kevesebb, mint hétnyi nyugodalmas napjai lehettek.

- Nem tehetek róla, hogy mindig hülyeségeket csinál és értetlenkedik még utána, amikor számonkérem, hogy mit miért csinált, amivel idegbe rak – tört ki belőle indulatosan, mire rendesen ugrottam egyet, mert váratlanul ért, amennyire hevesen reagált. - Szerinted normális az, hogy kitörölte a naptáramból az összes beírt dolgot és emiatt úsztam az ösztöndíjjal, mert nem adtam le a kérvényt? Az, hogy megállás nélkül mindent tudni akar és néha úgy érzem, hogy mindenhol ott szeretne lenni, ahol én is és legszívesebben odakötné magát hozzám? Még ha szólok neki, hogy Szabiékkal vagyok, oda is jönni akar vagy kínlódik utána, hogy miért nem hívtam? Aztán ha szóvá teszem, hogy nagyon akaszkodik, akkor egyből jön azzal, hogy „elhanyagolom őt". Nem érti meg azt, hogy nem érek rá mindig arra, hogy vele legyek, nem jöhetek el csak úgy a munkából, nem költözhetek be szinte a koliszobájába, mert mindenáron azt akarja, hogy aludjak ott nála, mert nekem is vannak más dolgaim rajta kívül, amik sokkal fontosabbak tőle. Erőszakolja azt, hogy több időt töltsek a társaságában, miközben tudja jól, hogy a barátnőit ki nem állhatom, mert igazi mocskok. Nem Eszterre értettem, ő még tűrhető is - helyesbített egyből a nagy sérelemáradat közepette, hogy tulajdonképpen a legjobb barátnőmet is leszólta többet között, mert ő is félig abba a baráti körbe tartozott.

- Addig, amíg be nem bolondul vagy be nem zsong - tettem hozzá, mert ismerem már az említett lányt annyira, hogy pontosan tudjam milyen is. Olyankor pedig való igaz, hogy nehéz megmaradni a közelében, annyira fárasztó.

- Azt még nem láttam tőle, de nem is szeretném. És akkor most is mit csinál? Egy ilyet posztol ki, mert "ő mutatni akarja, hogy milyen szerencsésnek érzi magát velem"? Hát hagyjuk már egymást a hülyeségekkel. Talált volna ki valami hihetőbb indokot inkább. Pontosan tudta, hogy ki nem állhatom, hogyha egy kapcsolatban az egyik a másikról rak fel bármit is, amin ő nincsen rajta, de még az is rájön, hogy mégis hogyan néztem ki a felvételen – szorította össze Gergő a fogsorát és az állán pattogó ideg láttán, akkora erővel tette meg mindezt, hogy csodálom, hogy nem törtek ki a fogai. Nem akartam mondani neki, hogy nem kell amiatt aggódnia, hogy mégis hogyan nézett ki, mert abból én nem jöttem volna ki jól és hallgathattam volna tőle, meg kissé tartottam ki, hogy leszedi a fejemet a helyéről, amiért elbagatellizálom a problémáját. – Mintha ezerszer nem mondtam volna el neki, főleg, amikor binikis képeket küldözgetett magáról, hogy melyiket tegye ki szerintem, hogy mi lesz vele később, hogyha egy komolyabb munkahelyre szeretne menni dolgozni és ott nagy az esély arra, hogy végignézik a profiljait és nem biztos, hogy jó fényt fognak a majdnem meztelen képei vetni rá, ezért is nem akarok én sem látni egyetlen egyet sem magamról, az persze más, hogyha többen vagyunk rajta és csak megjelölnek, de ezek szerint süket fülekre találtam - hadarta Gergő ugyanolyan tempóban tovább, mint az előbb közbe sem szóltam volna. Volt igazság abban, főleg az utolsó részében, hogy miért ítéli el, mert nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő és minden eshetőségre készen kell állni.

- Gondolom nem kérsz kávét vagy valami energiaitalt – iszogattam közben a majdnem teljesen felmelegedett shakemet, ami körül állt már a víz. - Amúgy én sajnálom Adrit valamennyire – tűnődtem le hangosan, igyekezve nemcsak a mostani, hanem az összes olyan incidenst figyelembe véve mérlegelni, amiről tudomásom volt.

- Miért is? - kerekedett el Gergő szeme, majd lepillantott a pulton heverő telefonra, ami önállü életre kelt a rezgésnek köszönhetően. Mivel tökéletes rálátást kaptam a hívó nevére, ami már nem Adri meg egy szívecske volt, mind eddig, hanem simán csak Adrienn, észrevettem, ahogy rutinszerű mozdulattal utasítja el, mint aki már ezerszer csinálta a mozdulatot és valószínű, hogy meg is tette már.

- Hát mondtad, hogy ő milyen szerencsésnek érzi magát miattad, szóval eléggé nagy képzavar lehet nála, mert akit te boldogítasz az minden, csak nem szerencsés. Csak nézz rám, én vagyok az élő példa a szánalmasra - magyaráztam unottan, miközben roppantgatni kezdtem az ujjamat tekintve, hogy eléggé kényelmetlen volt ez a szék és nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, de még hátradőlni se. Pontosan olyan volt, mint maga a beszélgetések nagy része Gergővel, kellemetlen.

- Nagyon vicces vagy - dünnyögte unottan. Legalább a szokásos kedvünkben hasonlítunk, ha már másban nem.

- Nem annak szántam, de ez tény, hogy ezek ellenére is, amit most felsorolták, rohadt nagy genyó vagy vele amúgy. Konkrétan leszarod Adrit, hogy él-e még egyáltalán, ő meg totálisan odavan érted, mint egy kis csodáló. Egy fan - cukkoltam őt és olyan stílusban kezdtem beszélni, mint Fédrának, amikor még a mostanitól is kisebb volt. Még a vak is láthatta, én meg főleg, pláne azok után, amikor otthagyta a boltban őt Gergő és nekem sírta ki a lelkét is. – Nem jó dolog az, hogyha magadban keresed a bajt, amiért a barátod szimplán fogyatékos és direkt azért próbálsz megváltozni, hogy neki kedvezz – komolyodtam el, ahogyan előttem volt a siránkozása Adrinak, ahogyan tőlem kérdezgetni, hogy mit tegyen, hogy jó legyen Gergőnek. Önmagában baj az, hogy valakihez jó szeretne lenni, mert ha nem fogad el a másik fél olyannak, amilyen vagy, akkor nem ő az, akire megéri az időt vesztegetni, mert a fenntartások előbb – utóbb, úgyis ki fognak jönni. - Lehet, hogy csak így akart neked imponálni. Vagy még az is akár, hogy ezzel akarta magára hívni a figyelmedet – ötleteltem, hogy mi vezérelhette Adri arra, hogy annak ellenére is Gergő ennyire hangoztatta neki az álláspontját, feltöltött egy videót.

- Ha nem fogja fel azt, hogy nekem túl sok tud néha lenni az, amit leművel, vagy nem érek rá mindig foglalkozni vele, mert vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak rá, akkor ne számítson másra. Megmondtam neki szépen, hogy nem jó, nem érek rá, de ha nem fogja fel, akkor nem tudok vele, mint kezdeni, úgyis háttérben fog addig maradni, amíg meg nem oldom. Azért nem ő van a fontossági sorrendem tetején - kortyolt bele a vízbe, amit még a dührohama közben tettem le elé, és kérdőn nézett rám, amikor észrevette, hogy konkrétan kiguvadt a szemem a helyéről. - Most mi van?

- Gergő, hogyha én lennék Adri helyében, már rég nem lenne barátnőd - fogtam rövidre, mert nem volt kedvem bővebben belemenni a témába. Főleg, hogy nem értem, hogyha ennyire sok baja van vele, akkor mégis miért nem szakít meg vele? Miért húzzák egymás idejét? Adri helyében is, már régen dobtam volna Rékasit, hogy kettőnél több alkalommal csinált volna velem ehhez hasonlót.

- Jó, de te nem olyan vagy, mint Adri. Ha azt mondanám, hogy most dolgom van, majd elmondom, ha jónak látom, nem hiszem, hogy erősködnél, hogy márpedig tudni akarod. Lehet nem is érdekelne – mutatott rá a kettőnk között lévő számos különbség közül az egyikre.

- Ezt jól gondolod - bólintottam egyet helyeslően.

- El lennél foglalva, hogy apád mennyire irritál - fojtotta vissza a vigyorát Gergő és tudtam jól, hogy ezt azért kaptam, amiért Adrival való kapcsolatára tettem megjegyzéseket.

- Hogy lehetsz ekkora seggarc? - tátotta el a számat döbbentem. - Komolyan egy ennyire aljas húzásra futja tőled? Én meg itt lelki szolgálatot végzek?

- Nem hagyhattam ki, túlságosan magas labda volt ahhoz.

- Fuu, de utállak – csóválta meg a fejemet. Tessék, már a gondolata elég volt, hogy idegbe jöjjek.

- Eddig is abban voltál nem?

- Áá, rájöttem, hogy te sokkal inkább vagy szerencsétlenebb, mint én. Ez lenyugtatott valamennyire - ismertem be, mert valamikor a telefonálása közben, valóban nyugalmi állapotba kerültem valamennyire. - Na de ez eddig tartott - ráztam meg a fejemet, amint észrevettem, hogy a lenémított laptopomon bejövő videóhívást kellett volna fogadnom. - Egy perc, csak lerendezem.

- Én ráérek.

- Nyilván, hogy anyud haragszik rá, Adrira meg te, a haverjaidat nem fárasztod, szóval, ha arra van időd, hogy traktálj engem és galád módon beszólj, akkor mindenre van - "oltottam be" egy másodperc alatt és mielőtt bármit is reagálhatott volna, a zöld ikonra kattintottam. Pillanatokon belül, betöltött Konrád arca, aki a háttérből ítélve a koliszobájában tartózkodott.

- Mi tartott ennyi ideig? – förmedt rám, amiért nem azonnal, hanem jóval később fogadtam a hívását, mint amit ő elvárt tőlem.

- Hánytam - meredtem rá, mint aki nem hiszi el, hogy mégis hogyan lehet ilyen hülye kérdést feltenni.

- Mégis mitől?

- Tőled - vágtam rá kapásból, mire csak beszívta mélyen a levegőt, Gergő viszont pont olyan hangosan horkantott egyet, hogy azt Konrád is meghallja.

- Szóval szórakozol ahelyett, hogy csinálnád a feladatot? Így mégis, hogyan fogunk nyerni? – kapcsolt az agya, hogy el kellene kezdenie a napi nyüstölésemet.

- Bocsi basszus, hogy nekem van életem ellentétben veled és nemcsak arra kell koncentrálnom, hogy most hány centivel kezdjem beljebb a bekezdéseket. Mondtam vagy nem mondtam, hogy kész leszek a részemmel a megbeszélt határidőig? Addig pedig úgy osztom be az időmet, ahogy én akarom. Szia - csaptam le egyből a gépem tetejét, ami automatikusan bezárta a hívást.

- Még, hogy én tolom túl a dolgokat - utalt arra Gergő, hogy Konrád eléggé tenyérbemászó tud lenni. Alapesetben nem szokott nála ez a tulajdonság előjönni hála istennek, de ha versenyhelyzet van, vagy nagyobb és jelentősebb zh-k, vizsgák előtt állunk esetleg, nem egyszer fordult elő, hogy az őrült maximalizmusa kiborított minket. Egy bizonyos szintig egészséges is, hogy rányomja a hangulatát a másikra, hiszen motiváló érzetet ad, de túlzásba, mint amit ő csinál, azért nem kellene vinni. Pontosan jól tudom, hogy most is csak azért váltott át ennyire irritáló módban, mert Heni is indul ezen a mókán és már csak azért is meg akarja neki mutatni, hogy ne azzal jöjjön neki, hogy a szülei miatt képes könnyebben megérteni a dolgokat, hanem önerőből. Ezért is tudjuk néha egymást viszonylag jól megérteni ilyen téren. Elvégre az én apám miatt is elkezdhetnék ugyanígy viselkedni, sőt ki is nézem magamból, hogy megtenném, hogyha nem lennének visszafogó "erőim". Hogyha csak ténylegesen egész nap annyi teendőm lenne, hogy kidolgozzam ezt a csodát, valószínű, hogy nemcsak belebolondulnék, hanem hasonló módon zaklatnám Rádayt, ezzel is törekedve arra, hogy minél hamarabb át tudja olvasni a konzulens tanárunk, minél több időnk legyen javítani rajta, minél tökéletesebb legyen, hogy bizonyítsak főként másoknak, ne pedig magamnak. Neki is ott van a szüleinek a nyomása, tekintve, hogy az apja bíró, az anyja meg ügyvéd, habár őt legalább nem tiporják a földbe minden egyes alkalommal, amikor találkoznak és szóba kerül az egyetemi tanulmányai. Az én esetemben, ez a találkozás percétől számítva olyan fél órán belül kezdetét is veszi. Tehát megértem én, hogy miért ennyire, hát inkább törtető hajlamú ember, csak nem tud meghatni.

- Egy szóval sem mondtam azt, hogy csak te vagy olyan – kértem ki egyből. - Túlságosan bizonyítani akar, ilyenkor meg kiállhatatlan - magyaráztam meg egyszerűen, amit szerintem el tudott képzelni.

- Akkor azért írjátok együtt. Elvégre te is akarsz, ha bevallod, ha nem – fordította át, egyenesen rám a helyzetet.

- Csak én nem csinálok parádét abból, hogy milyen ütemben dolgozzon a másik.

- Nálad ez jelenti azt, hogy beismered, hogy igazat mondtam, amikor kölcsönösen kiosztottuk egymást? - jelent meg egy aprócska mosoly Gergő arcán, ahogy érzékelte, hogy nem arra válaszoltam, amit ő mondott.

- Igen, az volt - néztem bele a barnás szemeibe, hogy tudatosítsam benne, komolyan beszélek. - Most már megfelel? Örülsz?

- Nekem nem szükséges az, hogy bevalld, nem kívánja az egóm - rázta meg a fejét. - De azért örülök annak, hogy átgondoltad. Látod? Nem csak hülyeségeket vagyok képes beszélni – kopogtatta meg büszkén a halántékát.

- Soha nem mondtam azt, hogy csak olyanokat mondasz, mielőtt itt félreérted a helyzetet - vágtam rá gyorsan, mielőtt még azt hinné, hogy én őt egy full idiótának tartanám, mert erről szó sincs. - Csak azok, amiket annyira, de annyira egyedül akarsz kezelni, meg elrejteni a világ elől, igazából sokszor nem is rád tartoznának, de te mindenképp magad akarod megoldani. Ez néhány alkalommal jó is, mert másoknak veszel le terhet a válláról. Például nézd úgy, hogy anyudnak azért az egy nagy segítség, hogy felváltva mentek a húgodért, mert neki is rugalmasabb lehet a beosztása, van ideje egy kicsi pihenni is ésatöbbi. Viszont amikor ezt már rendszeresen játszod el, és mindent meg akarsz oldani, akkor egymásra gyűlnek, a végén teljesen kifordítanak magadból és ott fogsz járni, mint most. Mindenkit magad ellen fordítasz, mert úgy igyekszel a sok önkéntes teher alól kimászni, ahogy normális esetben nem tennéd. Szerintem amúgy, hogyha kívülről látnád magadat azzal az éneddel, aki még a gimiben voltál, nem hinnéd el, hogy miket művelsz. Mintha olyan ember cselekedne, aki kigondol valamit, ami összességében nem lenne rossz, de amikor a megvalósításhoz ér, hiba akar a rendszerben és elcseszi végül az egészet. Nálad ez a hiba meg a saját elvárásaid. Viszont, ha nem Adri - anyud - Attila ördögi hármasáról van szó, akkor meg teljesen úgy viselkedsz, mint ahogy szoktál – próbáltam rá egyszavas jellemzőt találni, ami nem igazán ment. - Olyan Gergősen - nevettem el magamat kínosan, miközben beletúrtam a hajamba. - Remélem érted, amit akarok mondani, mert gyakran össze - visszaság lesz a fejemben...

- Tökéletesen értem - szakított félbe.

- Mintha ők szóba kerülnének és lenne egy kattanásod, teljesen átváltasz és begőzölsz - toltam arrébb a laptopomat, ami a shakem és Gergő telefonja között hevert. Amilyen gyorsan forgattam a hideg innivalóba a szívószálat féltem, hogy ráborítom, amilyen ügyetlen tudok lenni, ami nagyon nem lenne jó, tekintve, hogy nincsen még kész a tudományos írásunknak a rám eső fele. Miután készen szoktam lenni a beadandóimmal, átolvasom többször, feljavítom, véleményeztetem másokkal, de mivel paranoiás vagyok és rettegek attól, hogy egyszer tönkremegy a leadási napkor a gépem, lefotózom a végleges fájt és a képeket felküldöm a felhőbe, hogyha beüt a baj, legalább nem kell az egészet újra megfogalmaznom, hanem csak kimásolni a fotókról, ami nem a legkellemesebb feladat, de sokkal jobb, mintha vissza a nullára ugranék.

- Annyira bírom, hogy mindig ugyanazt mondod el egyébként, csak teszel hozzá egy - egy újdonságot, ami még jobban meggyőz arról, hogy mekkora szar arc vagyok - csóválta meg a fejét hitetlenül Gergő.

- Most nem tudok máshogy fogalmazni, hogyha én így látom. De az is haladás már, hogy belátod egyáltalán. Tudod ez az első lépés... – váltott át bölcselkedő stílusba.

- Igen, tisztában vagyok vele - vágott közbe, mielőtt be tudtam volna fejezni a mondatot. - Anyám egyik kedvenc okossága ez, folyamatosan variálgatja benne a szavakat, de igazából a lényege ugyanaz. Régebben egy csomószor kiselőadást tartott, amikor hasonló baromságot csináltam, mint most és a zárómondat ez volt a hatáskedvéért.

- Nem értem, hogy ezek után, hogy anyud kioktatott, hogyan vagy képes még mindig elkövetni ugyanazokat a hibákat újra meg újra meg újra – vallottam be.

- Passz – vonta meg a vállát lazán. - Talán azért, mert nem volt senki, aki adjon valami iránymutatást, hogy mit csináljak. Utólag pattogni meg könnyű.

- Most meg már teljesen mindegy, mert úgyse hallgatsz senkire se - egészítettem ki a mondandóját.

- Akire érdemes hallgatni, arra szoktam – finomította.

- Akkor ezek szerint senkire se – hajtottam csak azért is, mert ez volt az igazság. - Amúgy ez a Nándy Attila sose folyt bele a dolgaidba? Elvégre mégis csak az apád - gondolkoztam el, ha már az ördögi kör szóba került.

- Hát elhiheted, hogy körülbelül egy héttel ezelőttig azt sem tudtam, hogy egyáltalán a vérrokonom. Ami durva, főleg, hogy a közelemben volt – húzta el a száját Gergő.

- A létezéséről se tudtál? - lepődtem meg, mert hiába tudtam meg egy csomó mindent Gergőről, amikor részeg volt és én voltam a gardedámja, azért vannak homályos foltok, amiket tudnom kellene ahhoz, hogy összeálljon valamennyire a teljes kép.

- Nyilván tudtam, hogy van valahol az apám meg a keresztnevét is elárulta anya annak idején, amikor rámtört a "miért csak ketten vagyunk" mániám és folyamatosan faggattam róla, de nem sok infót kaptam. Még Blanka meg se született, amikor ez a vágy elkapott, akinek az apjáról még annyit se tudok, mint a sajátomról, de tisztán emlékszem, hogy mennyire szar érzés volt az, amikor általános iskolás voltam és valami családokkal közös programot szervezett az osztály, én meg az osztályfőnökkel ücsörögtem és néztem, ahogyan a szülők ott nevetgélnek a gyerekeikkel meg figyelnek rá és teljesen magam alatt voltam, hogy mégis én mit követtem el, amiért ennyire szánalmas a helyzetem. Aztán amikor anyámat már kiidegeltem a folyamatos kérdéseimmel, közölte, hogy ez az Attila pontosan tudott a létezésemről, csak nem akart, mint a fiát, így anyámmal megegyeztek és mit tudom én, abbamaradt a viszonyuk, megtörtént a szülés és úgy lett beállítva, hogy nem tudni ki az apám. Viszont onnantól, hogy én erről tudomást szereztem, a szememben egy senki ez az ember. Egy szellem, aki van, csak nem érdekel – magyarázta Rékasi és a hangjában érezni lehetett a csalódottságát. - Elvégre milyen már az, hogy teherbe ejti a barátnőjét és szarban hagyja, amikor felelősséget kellene vállalnia? Egy igazi féreg.

- Szóval most, ha kiderülne, hogy Adri terhes, te ezt nem csinálnád.

- Nyilván nem – vágta rá egy töredéknyi másodperc alatt határozottan. - Én vagyok a kísérleti patkány, akin ez lement, szóval nem kívánom senkinek se az. Ezért is akarom annyira, hogy legalább Blankának normális legyen a gyerekkora és ezt az apafigura szerepet kilőni az életéből, mert az okok keresése borzalmas. A múlt meg már megismételte magát egyrészt, a többiben meg nem kellene, hogy ugyanaz legyen a kettőnk élete - ropogtatta az ujjait Gergő, amire végig fókuszált, miközben beszélt, így gondolom nem kellemes téma erről beszélni neki. Lehet múltkor túl erős megjegyzéseket vágtam a fejéhez, azonban ezt nem tudtam, hogy tényleg ennyire szar volt neki és nem csak bebeszélte magának, merthogy nem minden úgy alakult, ahogy ő azt elképzelte. Sokkal érthetőbb egy fokkal a viselkedése, elvégre nem könnyű feldolgozni gyerekként az ilyeneket. Valahogy képes voltam teljesen átérezni, hogy min mehetett keresztül, hiszen igaz, én tudom ki az apám és nagyon is jelen van az életemben többé - kevésbé, mégis hasonlított a két szituáció. Neki csak az anyja volt, meg nekem is, miután apám önként kirakott a "kedvelt" embereket tartalmazó listájától, úgy, hogy egyébként a lánya vagyok.

- Lehet eddig leszóltalak, de az nyilvánvaló, hogy mennyire igyekszel, hogy Blankában ne legyenek meg azok, amik benned felmerültek az apahiány miatt – közöltem vele, mert azt el kell ismerni, hogy Gergőt tényleg mindennek el lehet mondani, de annak nem, hogy ne szeretné odaadásig a húgát, akiért bármire képes lenne. - Tényleg az okok keresése az egyik legborzalmasabb. Amikor apa sorra mondta le az alkalmakat, amikor programja lett volna velem, eleinte úgy voltam, hogy "jaj, biztos nagyon elfoglalt". Csak aztán ezek a lemondások rendszeressé váltak, miközben Axellel és Dorinával nem játszotta le ugyanezt, hanem csak velem. Körülbelül akkora lehetettem, mint te, mint amikor kiderült, hogy mi a valódi helyzet ezzel az apasági üggyel, csak én nem egy személytelen név miatt kerestem az indokokat, hogy mégis mi velem a baj, hanem egy olyan közeli rokon felé, aki mindenkivel normális volt, már amennyire tudott az lenni, velem nyilván nem. Mintha én lennék a fekete bárány az ő szemében, egy olyan elkövetett hibája, amit nem tud már visszafordítani. A mai napig nem tudom az okát egyébként, hogy miért van ez így, mit követtem el, amiért ezt a büntetést érdemlem, de eljutottam arra a szintre, hogy már nem is nagyon tud érdekelni. Hogyha ő ennyire kirakott az életéből, akkor arra ne számítson, hogy majd ennyi év után minden húzását elfelejtek neki és egy tökéletes apa - lánya viszonyt alakítunk ki. Mondjuk nem hiszem, hogy tervez bármi ilyesmit, de esélytelen próbálkozás lenne – eredt meg a nyelvem, mert valamiért volt egy belső késztetésem, hogy muszáj valami személyeset megosztanom Gergővel, hogy ne érezze magát szánalmasnak, mert valójában egyetlen fokkal sem voltam külön én sem.

- Amikor azt hiszed, hogy minden rendben van a másik életével és kiderül, hogy ugyanolyan csődtömeg, mint te - foglalta össze Gergő röviden, mire csak elnevettem magamat. Durva, hogy mennyire képesek leplezni a valóságot az emberek, ami nem tűnik fel, egészen addig, míg közelebbről nem ismerni meg a másikat.

- Körülbelül – mosolyodtam el.

- Pontosan ezért is kell a segítséged, hogy kevésbé legyek az – fordult rá arra, amiért jött egyébként, hiszen egész jól elbeszélgettünk, csak arról nem esett szó, amiről kellett volna és amiért zaklatott péntek éjjel is.

- Miben már megint? – sóhajtottam egyet. Lassan ki fog merülni a szívességeket biztosító keretem az évre, ami azért gáz, mert még csak tavasz van.

- Csak Nándy Attila elérhetősége kellene – közölte ezt úgy, mintha annyit kért volna, hogy hívjam le Fülöpöt az emeletről.

- Most komolyan Gergő, te valami adatbázisnak nézel engem? – lepődtem meg, nagyokat pislogva. - Képzeld el, hogy nem tudom se a telefonszámát, se a lakcímét, se semmit. De hogyha mondjuk beírod a Googleba a nevét és azt, hogy CJE, szerintem ki fogja dobni az egyetemi email címét, amin el tudod érni, hogyha eddig nem jutottál volna el – fújtattam, mert eléggé egyértelmű megoldás lett volna, amihez a legkevésbe sem kellettem én.

- Már próbáltam képzeld el és nem válaszolt – vigyorodott el gúnyosan. - Te mondtad, hogy tanárod.

- Volt, de már nem az – helyesbítettem. Habár ez nem volt egyenlő azzal, hogy bármit is megosztott volna velünk a szemináriumok során, a követelményeken és a borzalmas példáin kívül. - Hívd fel anyudat, ő biztos tudja.

- Az egy nagyobb gesztus, hogyha a csávóval beszélek és látja anya, hogy béke jobbot nyújtok feléjük. Ez egy nyitásszerűség – avatott be az újabb, fantasztikus tervébe.

- Ajj, egy pillanat - nyitottam fel a laptopom tetejét újból, megszánva őt és a Neptunra navigáltam magamat. - Bálintnak van vele órája, belépek a fiókjába és megnézem – pötyögtem, miközben magyaráztam, hogy mit csinálok.

- Miért tudod az ő kódját? – könyökölt fel a pultra Gergő, ahogyan félig felé fordítottam a képernyőt, hogy is lássa. Olyan közel kerül hozzám hirtelen, hogy újból megtöltötte az orromat a parfümjének az illata és a karomon éreztem, ahogyan veszi a levegőt, mire végigrázta az egész testemet a hideg.

- Mert már vettem fel helyette tárgyakat is, azért – hagytam figyelmen kívül az akaratlanul bekövetkezett reakciómat a közelségére.

- Hogy lehetek egy ekkora balfasz? - csapódott be az bejárati ajtónk, miközben már harsogott is valaki, jócskán azelőtt, hogy szembe találtam volna magamat az illetővel. Gergő csak kérdőn lesett felém, hogy most mégis történik, én pedig csak megvontam a vállamat, mert látatlanba, nem tudtam megítélni. Pár másodperccel később Axel csörtetett be, kimondottan feldúltan, elhagyva a kedvtelen arckifejezését, amit maszkként hordott reggeltől estig.

- Ez egy költői kérdés most? Vagy komoly választ vársz erre? – tűnődtem le hangosan, míg arra vártam, hogy a Neptun betöltse Bálint órarendjét.

- Jaj Gerda hagyjál már te is a hülyeségeiddel – szólt le azonnal. - Tudtad, hogy én egyébként pótosztályfőnök vagyok egy 11.-es osztálynak? - ült le a Gergő melletti székre és úgy áradt belőle a kínszenvedés energiája, mint az útra kiömlő hígtrágya szaga.

- Hát nem – feleltem felé sem nézve, mert közben már böngésztem Bálint fiókját, amit rendesen elleptek az elolvasatlan üzenetek száma.

- A baj, hogy én se – kiabálta Axel, mintha én tehettem volna róla, hogy ez az információ elkerülte a figyelmét. - Erre tegnap felhívott Melinda, hogy akkor ugye lebonyolítom a felsőoktatási előadást nekik, mert ő beteg. Én meg így, azt se tudtam mit beszél – osztotta meg az életének újabb, tragikus pillanatát.

- Pech - húztam el a számat, amolyan „így jártál" stílusban, miközben csináltam egy képernyőfotót a laptopomon, megnyitva azt az órát, amire ki volt írva Nándy Attila is többek között, majd elküldtem Gergőnek üzenetben, hogy lássa a helyet és időpontot.

- Ez az, amikor a volt diákok beszéltek, hogy milyen is az egyetem és mennyire fontos, hogy időben elkezdjenek szakot választani? - érdeklődött Gergő, ezzel is belefolyva a beszélgetésbe.

- Az – erősítette meg Axel. - Kellett nekem tanárnak menni, még ilyennel is én szenvedjek. Hát oldják meg maguknak baszki. A munkaköri leírásomban nem szerepelnek ezek - dühöngött tovább, amiért nemcsak annyiból áll a feladata, hogy leadja az anyagot, dolgozatot írasson és osztályozzon. Nem tudom, hogy mi lesz vele, hogy egyszer kényszerítve lesz arra, hogy osztálykirándulásra menjen, akár mint kísérő, akár osztályfőnök, de szerintem az első gyógyszertárba be fog menni, nyugtatót szerezni.

- Most meg vagy lepődve? Biztos vagyok benne, hogy már hónapokkal ezelőtt meséltek neked erről, csak éppen bambultál magad elé és meg se hallottál semmit se – meredtem rá, mivel szokása volt, hogy ezt csinálja. Nem egyszer fordult elő, hogy megkértem őt valamire, amibe belement, míg azalatt, hogy megígérte, bámult a semmibe, aztán mikor számon kértem, hogy miért hagyott szarban, akkor leragadta, hogy bármire is tett volna ígéretet. Mindezt úgy, hogy fültanúk voltak rá. - Szóltál volna a haverjaidnak és most nem lennél ekkora szarban.

- Én meg akkor most szólok neked, mivel a húgom vagy, hogy úgy készülj, lesz egy utad a gimibe – adta ki nekem a feladatot.

- Persze, még ezt is én csináljam – fintorogtam. Neki van rengeteg egyetemen megismert haverja, kérje meg őket, engem meg hagyjon, hogy csináljam a dolgaimat és ne hozzam rá magamra a rontást azzal, hogy beteszem a lábamat újra a Déryné gimi folyosóira.

- Most miért? Egy csomószor segítettem, most neked kellene nekem – vette elő a zsaroló kártyákat.

- Szólj Fülöpnek - dobtam be ötletnek, mert ha már fényezni kell úgy valamit, hogy közben folyamatosan hazudni, akkor abban ő a nagymester.

- Ki is raknák az épületből szerintem - morogta unottan Axel, amiben volt valami, főleg azok után, hogy amint a kezében tartotta az érettségi bizonyítványát, randalírozva rohant ki az épületből, ráadásul torka szakadtából üvöltve. Megártott neki az a pezsgővel felöntött Hell, amit lenyomott a kiosztó előtt a gimi udvarán.

- Ajj legyen - mentem bele, miután gyorsan mérlegeltem a fejemben, hogy mivel járok elsősorban én jobban. Nyilván, ha ragaszkodom ahhoz, hogy a környékre nem megyek, akkor azzal elvágom magamat és ha valóban szükségem lenne Axelre, elhajtana viszonzásként. Pláne, hogy ő szereti felemlegetni a sérelmeit még akkor is, hogyha azok már jócskán elévültek. - Amúgy te nem azt mondtad, hogy törleszteni akarsz? – villant be, hogy ha mér kiszúrok magammal, akkor mással is megtegyem. - Itt a lehetőség, ha már úgyis tartozol neki - vigyorodtam el és Gergő ebből már szerintem pontosan tudta, hogy mire gondolok. Elvégre nem én vittem haza kocsival, hanem a bátyám.

- Még jó, hogy pont ráérek abban az időben, amikor ez lesz - motyogta kedvetlenül, mint akinek a fogát húzták volna ki éppen, ezzel párhuzamosan pedig legmélyen örültem annak, hogy nem maradok egyedül. Ha már képes folyamatosan leszívni a baromságaival, akkor tegyen is kárpótlásként valamit.

- Te mit csörögsz ennyire? - kérdezte Gerda a kihangosított telefonban, miközben én tányérokat pakoltam az asztalra. Konkrétan kifaggatott, hogy mégis hogyan ment a beszélgetés Attilával, miután hazaértem.

- Főztem - vontam meg a vállamat, teljesen feleslegesen, mivel ő ezt nem láthatta, viszont megmagyarázta a hangokat.

- Hogy mit csináltál? – ütött át a vonalon keresztül is a meghökkenése.

- Ezen mi olyan meglepő? Tudok és szoktam is. De ne valami nagy, többfogásos fancy ételekre gondolj, mert az az anyám terepe - magyaráztam. Helgával annak idején kifejlesztettük ezt a képességemet is, hogy ne fulladjak bele a sok rántottába, mivel csak azt voltam képes megcsinálni a zacskós tésztákon túl.

- Visszafogtad magadat Attilával és még főzöl is. Mi van veled? Be vagy állva? - nevette el magát Gerda, én meg csak a szememet forgattam, miközben kipakoltam az asztalra az evőeszközöket.

- Én komolyan mondtam azt, hogy helyrehozok mindent – juttattam eszébe az elhatározásomat, amihez tartottam magamat. Ahhoz pedig az kellett, hogy mindent, ami zavart, teljesen félretoljak és majd magamban, vagy maximum neki kiakadok. - Na most mi ez a zörgés? – fordultam a készülék felé, ahonnan olyan hangok áradtak, mintha daráltak volna valamit. - Tőled jön, vagy csak szimplán szar a vonal?

- Aha, Konrád kávéfőzője nagyon szuperál, de mire visszajön lehet, hogy nem lesz már ilyenje, mert kivágom az ablakon – csapkodott Gerda, valószínűleg a gépet.

- Miért ő hol van?

- Fogalmam sincs – közölte egyszerűen. - Közölte, hogy elfelejtett valamit és majd jön, addig szolgáljam ki magam. Eddig Bálinttal beszélgettem, de ő elment valami szabadon választható tárgyra, szóval halálra unom magamat – mesélte, hogy mégis miért van egyedül Ráday szobájában. - Apám is hívogatott ma egész nap, csak hogy megadja az alaphangulatomat.

- Mit akart? – érdeklődtem, mert amennyit megosztott velem a kettejük viszonyáról, nem sok jóra számítottam.

- Hát honnan tudjam? Nem veszem fel neki – mondta Gerda felháborodottan, mintha csak az sértette volna, hogy egyáltalán azt mertem feltételezni róla, hogy beszélt az apjával.

- Tényleg most ezzel az Axeles cuccal mi lesz? – ugrott be az ígéretem. - Menni kell vagy nem? Mert akkor skippelem a napot.

- Passz, még nem írt. Majd szólok, ha van valami. De szerintem úgy készülj, hogy off a napod, amekkora szerencsétlen Axel és mániája elnézni mindent kábé, még az időpontot is rosszul fogja megadni – sóhajtotta Gerda fáradtan. – Feltöröm majd a telefonját és megnézem, biztos, ami biztos.

- Jó, majd írj. Most leteszem, mert szerintem itt vannak anyáék - közöltem vele, ahogyan megütötte a fülemet a kapunk nyílása. Vendég híján pedig kizárólagosan ők lehettek.

- El ne szúrd – biztatott marha kedvesen.

- Elszoktam bármit is? – tettem fel a nagy kérdést, amire magamtól is tudtam a választ.

- Remélem, hogy ezt te sem gondoltad komolyan - horkantott egyet hitetlenül, mire csak kinyomtam a hívást. Már csak az hiányozna, hogy meghallja anyám, hogy kivel beszélek és kombinálni kezdjen, különböző teóriákat gyártva. - Nyitva - kiabáltam ki, amikor kopogtattak. Nem tudom, hogy mégis minek, amikor kulcsa van meg ez az ő lakása egyébként, de eléggé komolyan be lehetett rám rágva, hogyha már idáig elmegy.

- Ó, de jó, hogy itthon vagy és nem feleslegesen jöttem el idáig - sóhajtott egyet megkönnyebbülten Adri, ahogyan kipirosodott arccal megtorpant az előtért és a folyosót elválasztó ajtóban, mire pislogás nélkül meredtem rá.

- Te mégis mit keresel itt? – csúszott ki a számon hirtelen, sokkal ingerültebben, mint ahogy szerettem volna, mivel a lány csak meglepettem felhúzta a sötétbarnára festett szemöldökét.

- Ha már ignorálsz, akkor kénytelen voltam kifaggatni Szabit, hogy merre vagy és eljönni a füzetemért, amit itt hagytam és szükségem van rá – váltott stílust ő is.

- Hát akkor menj és keresd meg - mutattam a szobám irányába, ahol több, mint valószínű, hogy valóban volt. Amióta elhoztam hozzánk, nem igazán takarítottam abban a helységben ki, mert egyszerűen nem volt kedvem. A folyosón végigcsampuszkodva követtem Adrit a szobámig, aminek a küszöbéről figyeltem csak, hogy az íróasztalomon keresgél.

- Mikor lettél ennyire egy paraszt? - túrt bele a hajába Adri gondterhelten.

- Posztold ki TikTokra, majd kommentben válaszolok rá, jó? - fontam össze magam előtt a karomat gúnyosan és az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogyan a füzete után kutakodik a szobámban, azonban megakadt a szeme egy lilás textilen, ami már hetek óta arra várt, hogy visszaadjam Gerdának, csak mindig itthon hagytam.

- Ez meg mégis micsoda? - kapkodta a fejét köztem és a felső között, miközben egyre inkább torzult el az arca a dühtől, a levegőben pedig tapintani lehetett a növekvő feszültséget, hogy pillanatokon belül ki fog robbanni egy hatalmas veszekedés, azonban ezt megtörte a bezáródó bejárati ajtónk hangja.

- Micsoda illatok - mondta anyám, mire csak lehunytam a szememet és magamban számoltam, nehogy felrobbanjak. Ezt pillanatot kellett választania neki is, hogy megjelenjen, mármint Adri részéről. Ennyit arról, hogy jó irányba fognak fordulni a dolgaim.

- Végre itthon – kiabálta el magát a húgom önfeledten és a dobogásból ítélve már rohant is a szobája felé, ami majdnem szemben volt az enyémmel. Én meg sem szakítva a szemkontextust farkasszemet néztem Adrival, aki csak egy sunyi mosolyra húzta a száját, mintha pontosan tudta volna, hogy amit el szerettem volna kerülni, hogy találkozzon a családommal, az most végre be fog következni.

- Te ki vagy? – dugta be a fejét Blanka a köztem és az ajtófélfa közötti résen.

- Gergő barátnője – mondta ki Adri, direkt hangsúlyozva azt, hogy mégis ki ő.

- Ó – kerekedett ki a húgom szeme. – Anya! Itt van Gergő barátnője – visította el magát, hogy ne csak a ház, de az egész környék is megtudja, hogy van itt még egy személy. Akinek amúgy kurvára nem itt kellene lennie.

Ezt én sem mondhattam volna szebben. De még mennyire „ó".