- Komolyan szükség van erre? - meredt kérdően Eszter a kezemben tartott bevásárlókosárra, amibe mindenfélét dobáltam bele.

- Igazából nincsen, de képes adni valamennyi boldogságot - válogattam a gumicukrok között, majd, amikor megláttam Luca kedvencét, elégedetten vettem tudomásul, hogy kitettem magamért. A békás édességgel együtt egy ütős kis "túlélőcsomagot" raktam össze neki, amiben a glitteres arcmaszktól kezdve, a nyugtató illatgyertyáig minden volt, már amit lehet egy drogériában kapni. Ennyit arról, hogy rideg vagyok.

- Nekem bezzeg nem dobtál össze semmi ilyet, amikor szétmentünk Péterrel - jegyezte meg egyből Eszter. - Kicsit igazságtalannak érzem.

- Miért is? - biccentettem egyet elégedetten, a szermányolt dolgok láttán, majd az önkiszolgáló kassza felé igyekeztem, hogy még időben vissza tudjunk érni az egyetemre, mivel a kísérőmnek szemináriumra kell mennie, nekem meg a kötelező edzésre. Bertivel sikeresen le tudtam beszélni, hogyha most hetente háromszor megyek hozzá a délelőtti időpontjában, akkor hamarabb igazolja nekem, hogy részt vettem, így megfeleltem a követelményeknek, ergo nem kell majd még április végén is itt szenvednem. Több időm marad másra, mint például a tanulásra, mert már a vizsgaidőszak gondolatától émelyegni kezdek.

- Mert mondjuk a legjobb barátnőd vagyok és ilyenkor illik támogatni?!

- Alapból azt az ötletet támogattam, hogy egyáltalán ne gyere össze vele, mert egy hónapnál tovább nem fog tartani. A tapasztalat is ezt mutatta, mintha pont te nem tudtad volna egyébként előre. Erre mit csinálsz? Torira meg Adrira hallgatsz, összejössz vele, megun téged, szakít veled Viber hívásban és nyilván ki nézte végig újra a Szívek szállodáját veled, amíg letargiában voltál? Hát egyértelmű, hogy én, mert ilyenkor azért a nagyokos barátnőid felszívódnak - emlékeztettem a tavaly évi agymenésére. Vagyis inkább arra, hogy mennyire volt képes olyan emberek véleményére adni, akik nem is foglalkoztak az ő jólétével annyira, mint amennyire kellett volna. Ugyanis a Konráddal való szakításukat követően, aminek amúgy viszonylag normális keretek között vetettek véget, Eszter konkrétan bebolondult és mindenáron akart valakit maga mellé, mert hiányzott neki maga a párkapcsolat varázsa. Nem is ember, hanem maga a tudat, hogy nincsen egyedül. Ezért is volt úgymond "jó" neki az első alkalom, amikor érdeklődött iránta valaki. Mondjuk szerencsére az incidens után visszatért az épeszű emberek közé és feladta ezt a mániáját.

- Az egy hiba volt, nem kell újra felemlegetni. Inkább felejteném el az egészet úgy, ahogy van - fintorgott, miközben a kifizetett termékeket pakolta bele a táskámban, én pedig a blokkal együtt próbáltam visszavarázsolni a bankkártyámat a helyére, de nagyon nem akart visszacsusszanni a kis nyílásba.

- Nekem mondod? Amúgy meg naponta kétszer mentem a boltba csakis azért, hogy legyen neked dobozos jégkrém, úgyhogy egy szavad se lehet – jutattam eszébe, hogy neki is kedveztem nem is keveset.

- Vettél volna egyszerre többet és akkor nem kellett volna járkálni - koppintotta meg Eszter a halántékát, mintha valami óriási nagy okosságot mondott volna.

- Vagy ha rám hallgatsz és nem azokra, nem jöttél volna össze vele, semmit se kellett volna vennem és te sem szenvedtél volna heteken át, szolidaritásból pedig akkor én sem - erőltettem magamra egy vigyort, majd előkaptam a zsebemből a telefonomat. - Kell még valami vagy mehetünk vissza? Mert négy perc múlva indul a villamos, ha sietünk még elérhetjük.

- Nekem aztán nem - rázta meg a fejét, így mindketten gyorssétás technikára váltottunk át, ami azért is volt nehézkes, mert tele volt a pláza tőlünk jóval fiatalabbakkal, akik nagyon menőnek hitték magukat, hogyha a folyosók közepén csoportosulnak. Nem is értem, hogy ezeknek nem suliban kellene lenniük? Mert marhára iskola idő van, tekintve, hogy még fél 11 sincsen. Lehet ez már ilyen régimódi látásmódnak fog minősülni, de bezzeg, amikor én voltam tizedikes vagy kisebb, esetleg az udvarra mehettünk ki, még akkor is, hogyha lyukas óránk volt, nemhogy mászkálni a városban és majd időre visszamenni. Olyan tanárok kellenének néhány osztályban, pár diák számára kifejezetten, mint mondjuk a mazochista lelkem Nándy Attila, akit aztán semmiféle indok és kifogás nem hat meg, sőt helyretesz egyből, hogyha úgy látja jónak és még azt is megbánja az ember, hogy egyáltalán elballagott az általános iskolából. Axel próbálkozik a "neveléssel", elvégre az suliknak a lényege nemcsak az oktatás lenne, ami valljuk be néhol csak a harmatgyenge szintet üti meg, hanem az is, hogy tisztességes embereket engedjenek ki a nagyvilágba, nyilván együttesen a szülői fegyelmezéssel, nem pedig valódi suttyókat. Nem egyszer fordult elő, hogy olyan stílusban és hangnemben beszéltek velem is, elsősorban a boltban, merthogy én dolgozok és az milyen gáz már, ha valaki dolgozik, hogy az valami hihetetlen. Ha én ezt produkáltam volna, anyám ott egyhelyben akkora pofont adott volna, hogy kirepülök az üzletből egyenesen bele a Balatonba.

- Egyébként meg nem az a barátnők dolga, hogy támogassanak akkor is, hogyha hülyeséget készülök csinálni? Mert már nem azért, de Adri meg Tori ezt tette és szerintem ez a lényege az egésznek - kelt Eszter egyből a két lány, meg igazából annak a baráti társaságnak a védelmére. Különösebb problémám nincsen velük, egészen addig, amíg tisztességes távolságban vannak tőlem. Tekintve, hogy Eszter meg Tori egyszer közösen rúgtak be, onnantól kezdve eléggé jóban vannak, sőt volt olyan igyekvés is, hogy egy nagy "csapattá" kovácsolódjunk össze. Mármint Konrád, Bálint, Eszter, esetleg Villő meg én, Adrival, Torival, az akkor, még szintén közéjük tartozó Ninával, aki azóta már nem igazán van beszélő viszonyban velük, több okból kifolyólag, de legfőképp azért, mert Viktória olyan mértékben irigy Stefire, hogy az a mérhetetlen szintet súrolja, a folyton pletykálkodó Pannával vagy Pankával meg még egy szőke hajú sráccal, akinek sose tudtam megjegyezni a nevét. Elvégre, aki nem számít nekem, annak miért kellene tudnom a nevét. Az év, ha nem az évtized bukása volt már maga a feltételezés is, hogy mi így mind nagyon jóban leszünk, pláne, hogy akkor még Eszter és Ráday együtt voltak, a srácot pedig Tori már régen kinézte magának, csak nem volt kölcsönös a dolog. Adrienn irritálóan nagy lelkesedése a lelkiállapotomat teljesen romba döntötte és arról inkább már nem is mondok semmit se, hogy beszélgetési témánk, az úgy a nulla körül volt jóval és csak bámultuk egymást többnyire, mint az idegenek. Végtére nem is álltunk nagyon messze attól, mivel azok is voltunk. Nem is értettem azt sose, hogy miért akarják egyesek annyira, hogyha több baráti körnek a tagjai, akkor azok feltétlen jóban kell, hogy legyenek egymással. Ha teljesen más személyiségű a tagok összetétele, más maga a hangulat, meg persze a közös témák, akkor felesleges erőltetni, mert csak időpazarlás. Ez olyan, mintha tegyük fel, lenne egy barátom és akkor az én társaságomat összeeresztenénk az övével és már kész is a totális katyvasz, mint egy recept. Mi is szükséges ahhoz, hogy egy masszát kapjunk, egy olyan üde kombinációt, ami megfűszerezi a mindennapjainkat és az összetevők vegyülésével egy tökéletesen kikeverhető, ragadós kaotikává álljon össze? Egy kis túlzott lelkesedés, csipetnyi jópofizás, egy kávéskanálnyi szarkavarással, meghintve szigorúan egy késhegynyi kellemetlenséggel, végül összegyúrva a közös jellemzők hiányával és voila. Készen is van a látszat barátok köre. Még ha utálni tudnánk egy embert kollektíven, az is valami, de anélkül, tényleg ásó - kapa az egész. Arról nem is beszélve, hogy megvolt a véleményünk egymásról eléggé erőteljesen, amit természetesen nem lehetett a másik szemébe mondani, miközben visszajutott hozzánk úgyis, hanem mint egy kis féreg bájologni, meg megjátszani, hogy mennyire klappol minden. Hát hagyjuk már.

- Lehet szerinted ezt jelenti, de nem adom az álláspontodat, mielőtt nagyon beleélnéd magadat, hogy igazat adok neked. Csak elfogadom, mint egy véleményt - vontam meg a vállamat, míg kiszedtem a hajamból a napszemüvegemet és az orromra toltam. Vannak olyan megjelenések, amikor akaratlanul az jut az emberek eszébe, hogy biztosan jó nagy beképzelt, flegma a viselője. Na a mai szettemmel pontosan ezt a hatást keltettem, amit a néha - néha rám pillantó gyalogosok tekintetéből simán kiolvastam. Ezt a megítélést pedig a napszemüvegem csak tetézte, köszönhetően a sok sorozatnak, filmnek, amiben hogyha valakin cateye fazonú napszemüveg van, akkor az csakis nagyra lehet magával, amire pluszban még a szőkés hajam is rátett egy lapáttal. Simán elmehettem volna Ariana Grandénak a 7 rings klippjébe szereplőnek, hogyha tényleg olyan lennék, amit az emberek gondolnak rólam. Most én arról nem tehetek, hogy a fejszerkezetemre csak az ilyen típus passzol, azért meg nem fogok megvakulni a naptól vagy lejáratni magamat egy nekem idétlenül állóval a külső alapú megítélés miatt, nekem ezt dobta a gép. Azt is kicsit szemétségnek tartom vagy inkább inkorrekt, hogy ráhúznak mindenre egy "magatartást" tulajdonképpen. Vannak ezek a tipikus szereplők, akik küllemét tekintve mindig hasonló szettekből, színekből áll, amihez legtöbb esetben párosul a csakhogynem azonos mentalitás és IQ szint. Ahány helyen ezeket látni és amilyen mértékkel lenyomják a torkán az embereknek, gyakran összemosódik a valóssággal és olyankor feledésbe merül, hogy az ilyen típusú tartalmaknak csupán a szórakoztatás a célja, nem pedig látszatkép megalkotása. Mert ha megismerik rajtad a szokások jegyeket, egyből nem úgy fognak rád nézni és kezelni, mint egy totál semleges személyt.

- Ha már ennyire filozofikus kedvedben vagy, akkor szerinted mégis mi a lényege? – kíváncsiskodott a barátnőm.

- A barátság szubjektív Eszter, nem tudok neked általánosan elfogadott szabályt mondani, hogyha ezt szeretnéd. Nekem jó az is, ahogy te látod a dolgokat, amíg rám nem akarod erőltetni a véleményedet, mert akkor neked véged van. Szerintem amúgy nem attól jó egy barátság, hogyha mindenben támogatjuk egymást, az nekem olyan, mintha gyorsan le akarnánk zavarni valamit, hogy ne kelljen vele foglalkozni. Inkább az, hogyha tudod jól, hogy elképesztő nagy baromság lesz a vége, mert több dolog is alátámasztja a látásmódodat, akkor meggyőzni, hogy ne tegye meg, mert csak saját magának okoz kárt. Lehet velem van a baj, de sokkal több törődést és odafigyelést mutat, mint az, hogy "jól van csináld csak, majd lesz valami, de én itt leszek", miközben tisztában vagy a lehetséges következményekkel. Én így gondolom - zártam le a monológomat gyorsan, mielőtt még jobban belemerülök a témába. Amikor elsőévesek voltunk és filozófia szemináriumon ültünk jó páran reménykedtek abban, hogy olyan téma lesz, ami engem érdekel és így legalább elbeszélgetek a tanárral. Szerintem néhány alkalommal, akkor voltam utoljára aktívabbnak mondható az egyetemi tanulmányaim alatt. Nagyon nem vonz a szereplés egyesekkel ellentétben. Konkrétan Konrádra gondoltam, mert ő meg a másik véglet, de még mindig elfogadhatóbb, mint Heni.

- Végülis, ebben is van valami - ismerte be Eszter, ahogyan átgondolta a hallottakat, miközben én pedig megnyomtam az érkező villamos, ajtónyitó gombját. - Most, hogy így szóba került ez, szerinted Róza nem játssza meg magát? Mármint tökre máshogy viselkedik, ahhoz képest, mint amit állítanak róla. Ennyire durva ellentétet egyszerűen nem tudok feldolgozni. Eddig az volt bennem, hogy mekkora egy, mondjuk ki nyíltan, ribanc, amiért mindig foglalt csávókra mászik rá, erre most így hirtelen egy értelmes lány beszélt hozzám, aki annyira normálissá vált, mint amennyire unszimpatikus volt az elején. Egyszerűen szakadék van a fejemben és nem tudja feldolgozni az információkat. Dexter azt mondta, hogy neki még segített is valami diktálós programot telepíteni a laptopjára, hogy ne szakadjon le a keze, miközben jegyzetel órán. Oké, ez kedves gesztus, de ilyenkor mindig elém jön az a kép, amit állítanak róla. Ó, ott van szabad - tört utat, majd egy kettes ülés belső részére levágta magát, még én megkerültem egy babakocsit, hogy utána érjek.

- Menj már beljebb, hát nem hiszlek el - löktem odébb, hiszen nem fértem rá a másik ülésre, elvégre szinte középen ücsörgött, miközben a telefonját nyomkodta. - Neked az a bajod, hogy félsz, hogy igazak róla a pletykák és lecsap Dexterre. De ettől szerintem nem kellene tartanod. Nekem nem úgy tűnt, mintha nem lenne tisztában azzal, amit mondanak róla, csak nagy ívben nem érdekli az egész. Inkább az a durva, hogy mennyire megvan vele a "közös hang". Tök jókat beszélgettem vele a múltkor, amikor mindketten a liftre vártunk. Meg elvégre Stefivel van jóban, ő meg azért valljuk be, hogy nem mindenkit kedvel meg gyorsan – védtem be Rózát.

- Az biztos - motyogta, míg nagyban gépelt valakinek. Ha kellene tippelnem, egy szót se hallott meg, abból, amit mondtam neki, pedig ő hozta fel a témát. - Úristen, ezt látnod kell - tátotta el a száját ámultan és már nyomta is elém a képernyőt. Ennyit Rózáról és az előítéletekről akkor.

- Nem igazán érdekelnek Adri táncolós TikTok videói - szögeztem le egyből, amikor elolvastam a felhasználó nevét, míg töltött be a videó.

- Nem is, várjál - csillant fel Eszter szembe és azonnal lezárta, nehogy elkezdődjön. - Fogd csak ezt meg - nyomta a kezembe a telefonját, ő pedig a térdére helyezte a táskáját, amibe jóhogy nem már belemászott, annyira kotort. - Komolyan mondom, nem lennék meglepődve, hogyha egy tevét találnék benne, amennyi lom van itt. Na végre - emelte ki a keresett fülesét, majd a felét felém nyújtva, csatlakoztatta. - Most, így az igazi. Ezt hallani is kell - nyitotta meg újból, hogy teljes élményben legyen részünk.

Szerencsére Eszter mobilnete elkezdett szuperálni, így egyből be is töltötte a feltöltött videót, amiben nagyon nem Adri volt, hanem csodák csodájára Gergő, ahogy szimplán köti a cipőjét. Ez önmagában vicces is lehetett volna, elvégre egy tiszta szerencsétlenségről beszélünk, azonban a hatáskeltő zene drop részénél, egyszerűen belassított a felvétel és mosolyogva oldalra nézett, mire hirtelen az arcára lett zoomolva. Összességében az egészről, hogyha szakmai szemmel kellene kritikát mondanom, akkor a "nem visszataszító" jelző passzolna leginkább, viszont hogyha általánosságban nézem, akkor szavakat nem találok. Tipikusan az a TikTok videó, amit többször is megnézel egymás után a látvány miatt, nem pedig mert marha érdekes dolgot csinál benne az illető. Ez pedig pontosan egy ilyen videó volt, ami a foryouba tökéletesen illett és lányok százai csodálhatták meg, hogy Adrinak bizony egy ilyen csávója van.

- Én ezt most újranézem - köszörülte meg a torkát Eszter és újraindította a lejátszást. Egyszer, kétszer, majd négyszer, ezalatt én pedig csak a villamos haladását mutató táblát figyeltem és próbáltam összerendezni a gondolataimat, amik totálisan darabjaira estek szét. Valamiért nem tudtam elhinni azt, hogy Gergőnek ezzel a videóval nincsen baja és engedte Adrinak, hogy feltöltse. Már amennyire ismertem őt, nagyon nem az a vibe jött le, hogy ő annyira élte volna ezeket a „mutogassuk mindenkinek a világban magunkat" életérzéseket.

- Nem tudom felfogni - pislogtam nagyokat, amikor egy "jaj" sóhajtás után a barátnőm végre visszatért az univerzumba.

- Valahol elrontottam az életemet. Eddig is tudtam, hogy Gergő nem csúnya, mert azért van szemem, de hogy ennyire nem tűnt fel nekem, hogy hallo, hát úristen - tűrte a füle mögé Eszter az egyik hajtincsét. - És akkor ezek után nézzek rá úgy, mint eddig. Képtelenség. Lehet én is elmegyek inkább veled edzeni az órám helyett.

- Nekem nem ezen pattog az agyam most – lomboztam le. Eddig is tudtam, hogy Gergő külsőleg több, mint rendben van, persze ízlések és pofonok és ezután is fogom tudni, még akkor is, hogy nem hangoztatom ennyire nyíltan, mint Eszter.

- Gerda, őszintén válaszolj. Te tiszta vak vagy? - emelte meg a kérdésre a hangerőt egy fokkal, mire az előttünk ácsorgók felénk fordultak és a tekintetükből egyből a szánalmat lehetett kiolvasni. Tudnám, hogy ők miért ennyire marha jobbak tőlünk, amire így kivannak, jó lenne.

- Most képzeld már el... - hagytam figyelmen kívül a kérdését és belekezdtem volna abba, hogy mi foglalkoztat, hogyha nem szakított volna félbe.

- Nem kell elképzelnem semmit se, mert itt van – bökött rá a videóra, ami ismét elindult és Gergő ismét mosolygott a Disturbia remixére. - Meg tudom nézni. És meg is fogom még párszor. Ez vajon megcsalásnak számít?

- Mi? Az, hogy csávós videókat nézel? Nem hinném – ráztam meg a fejemet.

- De ismerem az alanyt.

- Az lényegtelen - legyintettem egyet. - Erről tud Gergő vajon?

- Miért ne tudna?

- Az az ember, aki nyilvános sztorit nem tesz ki sehova, vagy ha igen azt is csak nagyon ritkán, el tudod képzelni, hogy majd pont a barátnője miatt áll be pózba, hogy megtekintéseket szerezzen neki azzal, hogy mutogatja magát? – vontam fel a szemöldökömet kérdően. - Gergőt vigyorogni az utóbbi időben, azt sem tudom, hogy mikor láttam – tűnődtem el, mert oké, hogy általában le nem lehet szedni a fejéről, ami borzasztóan idegesítő, de az elmúlt hetekben, nem villantotta meg gyakran. 

- Hát így... – töprengett el Eszter. - ...nem biztos, hogy tud róla. Bele se néz a kamerába, hanem fölé – hajolt közelebb a telefonhoz, hogy közelebbről is szemügyre vegye az ominózis felvételt.

- Adrira - tettem hozzá. - Ergo ez egy sunyi videó.

- Nem olyan sunyi kommentekkel - nyitotta meg a megjegyzéseket. - Ezt nézd - bökött rá Eszter az egyikre, ami egy konkrét ima volt, hogy a szobájában teremjen egy ilyen srác.

- "Ez melyik egyetem is? Indulok oda " - olvastam fel, amin megakadt a szemem, mintha Eszter nem látta volna.

- Eléggé felkapott lett, ahogy látom - lépett át Adri oldalára és a legutóbb feltöltött 6 videójához képest, tényleg kiugróan többen látták. - A végén kész couplegoals lesz itt.

- Nyilván - forgattam a szememet, hiszen kívülről tényleg annak tűnnek, azonban, aki bármelyik féllel beszélő viszonyban van, egyértelműen rájön arra, hogy eléggé komoly gondok vannak a kapcsolatukban.

[...]

- Miért kellett idejönnöm? - nézett körbe furcsán Luca a sportcsarnok egyik konditermében, ami ilyen időben Berci és a nála "sportoló" diákok használatára van kiírva, de mivel jóban vagyok vele és valami hűsítő kenőcsöt is elhoztam neki a belvárosból, simán belement, hogy a mostohahúgom, még hogyha mozogni nem is, de elfoglalja arra az időre, amíg én teljesítem a tesiórát.

- Olyan vagy, mint aki még nem járt itt - közöltem vele, hiszen úgy méregette a különböző eszközöket, mint aki soha életében nem látott volna még ilyeneket, miközben neki is ugyanúgy kötelező volt ez a tárgy, vagy én inkább kritériumnak mondanám, ha már kreditet nem kaptunk érte.

- Mit akarsz Gerda? Sajnálni akarom magamat egyedül. Ahhoz pedig a szobámban kellene lennem, ez a hely pedig nagyon nem olyan, sőt még büdös is - fintorgott, én pedig felkaptam a vászontáskámat, amiben a tervem lapult.

- Csak gyere velem, meglátod jó lesz - tervezgettem, nyomomban pedig Lucával átvágtam a terem másik végébe, szélesre tártam a hangszigetelt rész ajtaját, majd a küszöbön tékozló lányt egyszerűen csak belöktem rajta.

- Te meg mégis mit csinálsz itt? - jött egy hang a hátam mögül, mire megtorpantam és csak egy sóhajtásra futotta tőlem. Nem hiszem el, hogy másodpercek választottak el attól, hogy végre kizárjam a külvilágot, Gergőnek pedig pont ezt a pillanatot kellett a megjelenésnek szánnia, amikor még hallom, amit beszél.

- Ilyen nincsen - szívtam be mélyen a levegőt, majd lassan megfordultam. - Szerinted mégis mit? Füvet nyírok.

- Az időpontra gondoltam. Te nem délután szoktál járni? Vagy már az van? - tett úgy Gergő, mintha nem jutott volna el az agyáig az, amit mondtam neki. Habár lehetséges, hogy nem is sokat kell tettetnie ehhez, ugyanis van az az idegesítő szokása, amit amúgy én is eléggé gyakran szoktam alkalmazni, hogy csak azt hallok meg, amit akarok. A felesleges információk amilyen gyorsan elérik a hallójárataimat, olyan gyorsan el is hagyják.

- Nem mintha érdekelne téged, de előre is könnyítem az életemet. Neked is ezt kellene, nem pedig bonyolítani - magyaráztam viszonylag visszafogottan. - De most hagyj békén, mert még dolgom van addig, míg Berci nincs itt - zártam magamra az ajtót, mielőtt akármit is mondhatott volna. Látni láthatta, hiszen végig üvegfallal van a bokszrészleg elkülönítve. Fél szemmel azért még elkaptam, ahogyan csak bámul utánam értetlenül, majd a fejét csóválta megindult a terem másik végébe.

- Olyan szemét vagy vele - közölte Luca, aki egy zsámolyon ücsörögve, forgatta a kezében a telefonját, nem értve, hogy ő mégis mit keres itt.

- Hidd el, hogy csak azt kapja, amit kiprovokált. Neki pedig jó sok minden van a rovásán - fogalmaztam óvatosan, mivel nem tartom magamat pletykásnak, hogy mindent megosszak az adott személyről, esetleg magamról, ami nem tartozik másra. - Meg is van - húztam ki egy kisebb kotorászás után a táskából a kinyomtatott képet, majd a fogammal letéptem kettő hatalmas celluxot és a bokszzsákra ragasztottam. - Íme. Dühlevezetési tréning felsőfokon - mutattam rá a remekművemre, Luca pedig csak egy "te ezt komolyan gondoltad" nézéssel meredt rám.

- Normális vagy? Képes voltál felragasztani Kristóf képét, hogy majd én püfölni fogom? – értette meg egyből, hogy mi is volt a nagy tervem.

- Nem. Csak beképzelted. Miért kell rákérdezni arra, ami nyilvánvaló? - vágtam a pofákat, mert ezzel kivételesen fel lehet húzni. - Ütheted ahogy akarod, üvölthetsz is neki, nem mintha sokra mennél vele, de legalább nem nekünk kell otthon elviselni, hogy kibírhatatlanul viselkedsz. Mert az vagy mostanság – vonta meg a vállamat, szembesítve a valósággal. Megkerülhetetlen volt szinte Luca hangulatingadozása, mert az egyik pillanatban ordított, annyira hangosan akárki jött vele szembe otthon, hogy ki lehetett hallani az utcára, a másikban fuldokolva sírt, a maradékban pedig mint egy szellem, úgy lézengett teljesen magába fordulva. Tegnap éppen az üvöltős kedvében kapta őt el Fédra, így egyszerre sírtak, csak még az egyik fent a szobájában, addig a másik lent a kutyát ölelgetve.

- Kösz, ez most jól esett – meredt rám bosszúsan.

- Tehetek én arról, hogyha ez az igazság? Akármi történt köztetek, nem éri meg, hogy tapló legyél mindenkivel a hangulatod miatt.

- Nincs is olyanom, oké? – háborodott fel, már a feltételezés miatt.

- Megsirattad Fédrát - vágtam rá azonnal, mert akkor is Fülöppel közösen, mehettünk hárman shaket venni, mert a húgunk konkrétan vigasztalhatatlan volt. - Én a helyedben nem tartanám vissza, mert rosszabb lesz, ha hirtelen fog kitörni. Meg lehet, hogy végzetes is - nyújtottam felé a kesztyűket, mire csak megrázta a fejét furcsállva az egészet.

- Én inkább megyek, vonzóbb a letargiába esés ennél a prog....- akadt meg, majd a száját eltátva, eldobta a telefonját. - Oké, add a kesztyűt – kapta ki a kezemből.

- Jó szórakozást, én kint leszek - vigyorodtam el, amikor láttam, hogy a mai nap is csináltam valami jót másnak. Remélhetőleg így már nem lesz olyan sok hangulatingadozása, ha nem is hosszabb távon, de legalább ma nyugtom lesz és foglalkozhatok a saját dolgaimmal, mint például azzal a rohadt versennyel, ugyanis Konrád a nyakamba liheg mindennap, hogy mégis hogyan állok.

- Ezzel meg mi van? - termett ott Gergő egyből, amire már számítottam is, hiszen nem bírja ki, hogy ne azzal foglalkozzon, amit a fejébe vesz. Tény és való, hogy eléggé idétlen látvány nyújtott a „bosszúállós" playlistjét hallgató, zsákot püfölő Luca, amin ráadásul a csávója vagy volt csávója képe volt rögzítve, de a cél érdekében mindent.

- Lelki válság, túléli - legyintettem egyet és én ezt az ügyet már lezártnak is tekintettem. Többet úgyse tudok csinálni vagy mondani, amíg a részleteket nem osztja meg velem.

- Ha már így a válság szóba került... - kanyarodott rá arra, ami őt érdekli igazából, mire én csak megráztam a fejemet, miközben beharaptam a számat.

- Nem voltam egyértelmű a telefonban? – emlékeztettem a beszélgetésünkre, amiben közöltem vele nyíltan, hogy nem érdekel, akármit is akart. - Hagyj békén a hülyeségeiddel.

- Azt is mondtad, hogy majd megbeszéljük – ugrott rá egyből arra a mondatomra, amit a hívás megszakítása előtt ejtettem ki a számon. - És most nem látok erre megfelelőbb pillanatot.

- Én meg igenis látok. Mit szólsz mondjuk ahhoz, hogy soha? - vettem fel a földről a karpántomat, ugyanis a terveim alapján ma a futópados szenvedést választottam, hogyha kimaradt a hajlani futásom.

- Neked már megint mi bajod van? Eddig tökre rendes voltál, erre meghülyülsz. Egyetlen szimpla kérés lenne az egész és úgy viselkedsz, mintha azt akarnám, hogy helyettem diplomázz le - követett Gergő egészen a futópadokig, be nem fogva a száját.

- Szóval azt tudod emlegetni, hogy én ezt ígértem meg, de rémlik valami olyasmi, hogy azt is mondtam neked, hogy nem vagyunk olyan viszonyban, hogy én tegyek neked szívességeket? Nem mellesleg én tegnap is ilyen voltam, múlt héten is, sőt születésem óta, szóval aki be van szédülve kettőnk közül, az te vagy - közöltem vele, mintha a világ legtermészetesebb dolgát osztottam volna meg, miközben pedig elkezdtem a bemelegítést, mert ha még beállna a lábam is, akkor azt is Gergő nyakába varrom.

- Milyen jó nekem, majd hozzáírom a többi tulajdonságomhoz - forgatta a szemét unottan. - Most komolyan. Minden oké?

- El se kezdd, jó? Már beleszaladtam ebben párszor, aminek a végén ott kötöttünk ki, hogy a fürdőszobátokban ültem a földön, amíg te vergődtél, vagy a másik opció, hogy én szívtam miattad - utaltam arra, hogy amikor jól ott hagyta Adrit a boltba, mert az anyja felidegesítette és totál seggarccá vált, nekem kellett a barátnőjét vigasztalni, nem pedig neki.

- Senki nem kérte, hogy csináld – lőtte el újra a sablondumát. Bemutatom Rékasi Gergőt, akinek a szájából a legtöbbször a „nem tartozik rád" és a „senki nem kért meg rá" mondatok hangoznak el.

- Bocs, hogy van bennem annyi, hogy nem hagytalak odafagyni, meg nem keltél fel totál hányásszagban, nem léptél bele az összetört bögre darabjaiba, kamuztam neked, mintha ez lenne a dolgom, elhoztam a húgodat az óvodából, mert elfelejtettétek, úgyhogy az elmúlt hónapban több szívességet tettem neked, mint amennyit egész életemben akartam. Erre mit kapok? Folyamatosan leszólsz, megjegyzéseket teszel, sértegetsz... - fakadt ki belőlem minden, amit már nem tudtam visszatartani, hiszen a tárhely, ahol eddig ülepedett, megtelt.

- Egyet mondj, amikor tettem bármi bántó megjegyzést rád - szólt közbe olyan hangsúllyal, mintha dühös lenne rám. Még ő rám. Hát az eszem megáll.

- Karótnyelt, rideg vagyok, kihúzom magam a szórakozás alól, olyan akarok lenni, mint az apám, amihez úton haladok - idéztem fel a megjegyzéseit, amik azért rendesen belém égtek. - Oké, felőlem vágd a fejemhez akár rosszabbakat is, mert hiába nem érdekel a legtöbb, de azért vannak olyanok, amik rosszul esnek. De azért még én jobb kezed egyből, hogyha van valami begasz az életedben, amit ahogy már mások is mondtam neked, te okozol saját magadnak. Mondd Adrinak vagy valamelyik haverodnak, akiknek van bármi köze hozzád, de ne egy senkinek, mint amilyen én vagyok. Mert azért valljuk be, ennyi mindent már nem csak egy "ismerőstől" kér valaki, hanem általában a barátaitól. Nekem meg nincsen arra sem időm, sem pedig energiám, hogy a te baromságaiddal foglalkozzak, inkább akkor olyanokéval, akivel jóban vagyok. Arról nem is beszélve, hogyha bezzeg, hogy én kérnék tőled valamit, úgyse tennéd meg.

- Ezt mégis honnan veszed? - kerekedett el a szeme már a feltételezésemtől is.

- Onnan, hogy én jobban ismerlek, mint te engem. Nem fogok olyan emberekért harcolni, akik nem érdemlik meg - dugtam be a fülembe a füleseket, amivel lezártnak tekintettem a témát és felléptem a futópadra. Amint felcsendült az első The Weeknd dal a lejátszási listából, elindítottam a gépet és onnantól kezdve majdnem 50 percen át csak futottam, mintha kergetnének. Néha - néha észrevettem, hogy Gergő engem nézne, mintha azon gondolkozna, hogy miért lettem ilyen vele, de nem igazán tudott érdekelni. Van ideje, hogy rájöjjön, a kimondott szavainak súlya van.

A Gerdáék házához vezető út a gyorsétteremtől meglepően rövid volt, így már értettem, hogy miért mondta annyiszor Blanka, miután hazajött, hogy olyan jó helyen laknak Fédráék. Tény és való, hogy szívesen költöztem volna a környékre. Közel volt igazából minden, ami lényegesebb. Nyilván nem lehetett összehasonlítani mondjuk egy lakással, ami a bent van a centrumban, de például a mi szánalmas környékünkkel simán. Nem kellett fél órákat azért buszoznom, hogy egy nagyobb bevásárlóközpontba el tudjak jutni, igaz nincs kocsim, de a benzinút sem volt távol, jópár beülős kajálós helyet is láttam, emellett pedig tényleg egy kellemes, nyugodt hangulatot adott. Nem hallottam a kutyák ugatásán kívül az utcára kihallatszó üvöltést, amire eléggé gyakran szoktam hazaérni, hiszen a szemben lévő szomszédok egyszerűen idióták. Mondjuk a mellettünk lévő is, itt pedig nem Helgára gondolok, hanem a 30-as évei közepét járó Simonról, aki, ha nem dolgozik és jó idő van, kint ül egész nap alsógatyában és köntösben a ház előtt, legyen akár 25, akár 40 fok és olvasgat, figyeli az utcabeli történéseket, élettapasztalatokat oszt meg úgy, hogy senki nem kéri meg rá. Csodálom is, hogy amikor Gerda múltkor hazakísért a "baklövésem" után, nem találkozott vele, hiszen a csávó rosszabb, mint az öregasszonyok. Ő mindig mindenhol ott van, mindent tud és mindent lát. Ehhez pedig nyilván megjegyzéseket is hozzáfűz.

Már láttam a házukat és az onnan kiszűrődő fényeket, amikor fél kézzel gyorsan írtam egy üzenetet Fülöpnek, hogy nyissa ki a kaput nekem, mert nem igazán volt kedvem a csípős hidegben, félig szétfagyott karral a hülye shake miatt még várakozni is. Pláne, hogyha Gerda látott volna meg, hogy én ácsorgok itt, még lehet be sem enged, amennyire be van rám rágva. Egész edzésen a kiakadásán agyaltam, hogy mégis mennyire volt igaza, de be kellett látnom, hogy nagyon és ha azok alapján nézem az eseményeket, ahogy ő mondta, akkor eléggé erősen tűnt úgy, mintha csak kihasználnám csak.

- Milyen szép papucs - dicsértem meg Fülöp rózsaszín, bolyhos lábbelijét, amiben az utcán várakozott és már messziről rikított.

- Hagyjál már, a Szabináé, de csak ezt találtam hirtelen - engedett be maga előtt és amint ráléptem a bejárati ajtóhoz vezető térkövekre, mintha egy szenzoros érzékelővel leadott jelet kapott volna a kutya, aki a hirtelenből előugrott a tuják közül. Legutóbb, mikor itt voltam, csak somfordált, pontosan olyan módon, mint aki nem találja a helyét. Most pedig? A ház ura lett egyből. - Menj már innen Pixi, hát összesározol - próbált Fülöp lépni, de ezek szerint Pixi, nem igazán engedte.

- Pixi? – lepődtem meg a kutya nevén, mert le voltam ott maradva, hogy nincsen még elnevezve.

- Jobb, mint a Fülöp, mert Fédra azt akarta először. Csak a papucsot ne tegye tönkre, mert nekem végem – próbálta levakarni magáról a vidámnak tűnő kölyökkutyát.

- Vedd le akkor - tanácsoltam, hiszen ahogy láttam, nemcsak Szabinának, hanem Pixinek is eléggé bejött a cipő.

- Persze, aztán menjek be mezítláb. Jól van már elég - dobott el egy rózsaszín gumicsontot, mire Pixi egyből a nyomába indult szélseben, Fülöp meg rekordtempóban az ajtó felé, hogy beérjen, mielőtt visszaért volna.

- Annyira jól áll neked, hogy gyakrabban kellene hordanod - jegyeztem meg, mert egyszerűen nem tudtam levenni a szememet arról, ahogyan előttem iszkol befelé.

- Jó, hogy mondod. Vörös szőnyeget hozzak esetleg a nagy TikTok sztárnak? - viszonozta a gesztusomat egyből, mire én csak értetlenül néztem rá, mert nem igazán esett le, hogy mire célzott. Nem használtam úgy az applikációt, hogy fel is töltsek bármit is, sőt még szerintem kamunévvel is vagyok regisztrálva, így nem igazán tudtam hova tenni a megszólítását.

- Micsoda? – adtam is hangot egyből a tudatlanságomnak.

- Kihajítom a picsába ezt a szart, hát most már tényleg nem hiszem el - hallottam meg Gerda élénk ordítását, ahogy beléptem az előterükbe.

- Jó kedvében van – jegyezte meg Fülöp.

- Mint mindig - húztam el a számat és már most megbántam, hogy eljöttem.

- Hát haver sok sikert - vert hátba Fülöp egyfajta támogatásként, hiszen, ha valaki, akkor ő az, aki tudja milyen a mostohahúga, hogyha rossz passzban van. Igaz nekem is van már tapasztalatom, hiszen egy műszakban osztozok Stefivel, akinek viszont sosincs jókedve, de tényleg sosem, viszont ő legalább hangosan teszi ezt meg, miközben be nem áll a szája, viszont ahogy megfigyeltem, Gerda magában puffog inkább, ami azért milliószor rosszabb. Elvégre egy veszekedésnél is nem az üvöltés a veszedelmesebb, hiszen az főként az indulatok hevében törnek ki, hanem a némaság. Az mindig sokkal komolyabb problémákat szül. - Én fent leszek, beadandót írok. Hogyha kell valami ne nekem szólj, ha lehet - mondta Fülöp és mire feleszméltem, már egyedül ácsorogtam a cipők sokasága mellett.

- Kösz - motyogtam, de már teljesen felesleges volt, mivel kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé.

- Hagyjon már ez is - dobta el Gerda a telefonját a kanapéra, miközben becsörtetett a konyhába mérgesen. - Jaj, ne már megint - sóhajtott egyet, ahogyan megfordult és szembe találta magát velem.

- Neked is szia - léptem beljebb, hiszen még mindig az előtérben ácsorogtam, mint egy szerencsétlen. Igazából stimmelt is, mert annak éreztem magamat. Ahogy a szemem elé tárult a nappalijuk, azonnal kiszúrtam, hogy az időzítésem már megint nem éppen a legmegfelelőbb, hiszen a kávézóasztal közepén egy megnyitott dokumentum volt a laptopján, körülötte pedig egy rakat könyv, post - it lapok, könyvjelzők, meg egy üres, minimum fél literes kávés bögre. Gerda azonnal észrevette, hogy felmértem az állapotokat, amit természetesen nem hagyott szó.

- Te is a lehető legjobb időpontot választottad arra, hogy zargass. Később nem ért volna rá a hülyeséged Gergő, hogyha már nem nyugszol és nem tudod a „nem érdekel" kijelentésnek a jelentését? – sóhajtott egyet fáradtan.

- Igazából most törlesztek - emeltem meg a kezemben már olvadozó shaket, amit kompenzálásként hoztam, mire Gerdának felszaladtak a szemöldökei a homloka tetejére és csak döbbentem bámult rám.

- Pontosan melyik miatt is? Van egy pár, de kezdetnek, ez is megteszi - enyhült meg és elvette a felé nyújtott édességet, amit direkt neki vettem. - Aa, ez kellett most nekem ez az életembe - hunyta le a szemét egy pillanatra, miután belekortyolt.

- Mi olyan jó ebben? - néztem rá a shakre, amit Blanka is imádott, csak sose értettem, hogy mégis miért.

- Most komolyan azt akarod mondani, hogy nem ittál még? – ámult el Gerda, mint aki nem hinné el a szituációt.

- Ittam már, de valahogy nem jött be – vontam meg a fél vállamat.

- Pedig a világ egyik boldogságforrása, de te tudod, hogy mit hagysz ki - tette fel a kezét védekezően.

- Sajnálom egyébként, hogyha rosszul esik néha, amiket mondok hirtelenségben, meg ha úgy érzed, hogy csak kihasznállak - ültem fel a konyhapult nappali felőli oldalán lévő bárszékek egyikére és a munkalapra téve, csak pörgettem a telefonomat folyamatosan.

- Észhez térés? - pillantott rám egy másodperc erejéig, majd leguggolt, hogy kinyissa a sütőt és lecsekkolja a benne lévőt valamit, amit innen nem láttam tisztán, hogy mi.

- Valami olyasmi - mosolyodtam el halványan.

- Neked csak egy kérdésem van – pattant fel, miután megfordította a tepsit és visszazárta. - Miért mindig engem keresel meg ilyenkor? Miért nem jó neked mondjuk Szabi? – kérdezett rá arra a kérdésre, amit már párszor én is lepörgettem a fejemben, de ésszerű indokot, nem tudtam rá adni.

- Egyrészt, mert te képben a legtöbb dolgommak... – kezdtem bele, mire félbeszakított, mielőtt befejezhettem volna a mondatot.

- Másrészt?

- Másrészt pedig azért, mert amikor leordítod a fejemet, vagy szétoltasz a kitalációm miatt, mintha újra egyenesbe kerülnék utána, mert kitisztul az addigi homályos kép előttem. Mint egy mérleg, amin te vagy a súly, hogy ne billenjen el – magyaráztam neki remélem, hogy érthetően, mert a fejemben egészen jól hangzott, de tényleg komolyan gondoltam, amiket kimondtam. Erre pedig akkor jöttem rá, amikor másnaposan indulatosan és őszintén megosztotta velem a véleményét és leesett, hogy tényleg túltoltam.

- És harmadrészt?

- Tudom jól, hogy te nem adod tovább senkinek, hogy mi zajlik körülöttem valójában – vallottam be. Hihetetlen, de volt valami a lányban, amitől meg tudtam benne bízni, akár vakon is. Lehet azért, mert szó nélkül segített nekem nem is egyszer, tartotta a hátát több hazudságaim miatt is, viszont a lerészegedős eset után, hogy nemcsak hazavitt, de még ott is maradt velem, egyre erősödött a bizalmam iránta. Ami azért volt még furcsább, mert Adri irányába ez nem volt meg, pedig nagyon szerettem volna. Hiába vittem haza, avattam be az életem apróbb részeibe, mégsem töltött el megnyugvás, hogy ezen is túlestem, hanem inkább a kételkedés, hogy kivel mit fog megosztani azok közül, amit neki mondtam.

- Miért nem akarod, hogy mások is tudják? Mármint ebben nincsen semmi szégyen, hogy nem olyan álomvilágban élsz, mint amilyet mutatsz – húzta át a pult másik oldalára a legszélen lévő széken, hogy velem szembe üljön le.

- Ahhoz, hogy bővebb infókat tudjon meg rólam valaki, ahhoz az kell, hogy teljesen bízzak benne – ismertem be.

- Tehát én ezt kiérdemeltem valamivel - értelmezte magára a helyzetet Gerda egyből.

- Te csak rosszkor voltál rossz helyen - vágtam rá cinikusan, amit azonnal le is vágott. Nem akartam neki bevallani, hogy valójában tényleg megbíztam benne, mert a végén túlságosan is elhitte volna magát, pluszban kellemetlenül is jött volna ki, hogy a tényleges barátnőmet nem, őt meg belevonom jobban az életemben, mint kellene.

- Különleges képességeim egyike, hogy váratlanul megjelenek mindenhol - szállt bele egyből a játékba és azon csodálkoztam volna, hogyha pont ő nem vette volna a lapot.

- Ráadásul a legjobb időpontban – tettem hozzá.

- Azért te sem panaszkodhatsz, mert Adri videóját már nekem is bedobta a foryou, szóval meg se szólalj inkább – nevette el magát, én meg csak fennakadtam valamin. Milyen videó rólam? Meg milyen foryou?

- Milyen videó? Fülöp is valami sztárnak hívott, de nem foglalkoztam vele, mert szokott olyanokat mondani, amit nem értek, most meg te is kezded. Lemaradtam valamiről? - ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Annyira tudtam - motyogta alig hallhatóan. - Idehoznád a laptopom? Ott van az asztalon - mutatott a kikapcsolt TV irányába, ahol a tanulóblokk volt kihelyezve. Ahogy felkaptam a hordozható gépet, egyből kiszúrta a szemem, a rózsaszín jegyzetlapra írt mondatot, amin nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el mosolyogni.

"Holnapi napirend:

- Konrád számának letiltása"

Ezek szerint már megint az agyára megy a srác, aki egyes dolgokat még tőlem is képes jobban túltolni.

- Mit gépelsz ennyire? - kérdeztem, amikor letettem ugyanolyan pózba a laptopját a konyhapultra, mint ahogy az asztalon is volt, ügyelve arra, hogy nehogy megnyomjak rajta bármit is.

- A versenyre a projektünket, szóval, ha be mered zárni, több kellesz, mint egy shake, hogy megbékíts - figyelmeztetett előre, majd elkezdett rajta egy sort pötyögni, aztán pillanatokon belül ismét felém fordította a monitort és magamat bámultam. - Tessék, élvezd - vigyorodott el, mintha tudta volna már előre a reakciómat. És valószínű, hogy sejtette is egyébként.

- Ez nem normális - szívtam be mélyen a levegőt, ahogy véget ért a felvétel és beúszott a feltöltő profilneve.