EUFÓRIA
... 𝚙á𝚛 𝚑é𝚝𝚝𝚎𝚕 𝚔é𝚜ő𝚋𝚋 ...
" Did it make you feel bad
When you cheated on your man last night
Did I even ever cross your mind "
Nem elég a bukás rettentően kellemes érzése, most még a bűntudatom is újból feltört, akármennyire is igyekeztem elterelni a figyelmemet, lekötni magamat, hogy ne rágódjak a Fülöp buliján történtek miatt. Amikor azonban ez nem jött össze, szinte már megfulladtam, már az emlékképektől is, főleg így, hogy minden, amivel eddig lefoglaltam magamat, véget ért. Ráadásul nem a legszebb módon.
A könyvtár emeletének csendjét, csakis az én fülemben ordító zene tölthette ki, mivel rajtam kívül körülbelül senki sem tartózkodott a létesítményben.
Mázlimra a legtöbb hallgatónak ilyen időintervallumban ugyanis órája volt, hiszen a délutáni kettő óra az, amikorra mindenki szívesen vesz fel órát. Nem kell reggel felkelni korán és nem is végez későn. Egyszóval a tökéletes arra, hogy egy jó kis kajakóma után, félig éber állapotban ücsörögjön egy dögunalmas másfél órát, amin igazából semmit sem kell csinálni. Természetesen, hogyha elméleti előadásról van szó és az oktató nem tervezi interaktív formára venni a figurát.
Ez alól nyilván kivétel voltam, mert nem vagyok szerencsés ilyen téren sem, hogy jól fel tudjam venni az óráimat, mert az élet mindig megszívat. Ahogy most is, mert nem jó kedvemből ücsörgök ezen a helyen, ahova mindig csak akkor jövök, hogyha valami beadandót kell írnom és szükségszerűen anyagot kell gyűjtenem, hanem mert önkéntes száműzetésbe parancsoltam saját magamat. És az elmúlt hetekben, úgy érzem, hogy ez volt a lehető legésszerűbb ötletem.
Csakis a laptopomra koncentrálva tanulmányoztam a következő heti beosztásomat, ami finoman fogalmazva is egy rakat szarral lett egyenlő, pontosan, mint az életem, ugyanis mióta a drága "kollégám" Debóra készíti el ezeket, azóta mindig kitol velem, mert egyszerűen nem bírja elviselni a képemet. Még akkor is csak arra figyeltem, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy leült valaki az asztal másik oldalára, egyenesen velem szembe.
- Tudom jól, hogy hallasz - morogta unottan, miközben a karjait maga előtt összefonva, hátradőlt a kényelmetlen székben és engem figyelt.
- Nem, nem hallak - ráztam meg a fejemet és szándékomban állt, nem társalogni vele. - Nem látlak és nem is ismerlek. Úgyhogy szia - csaptam le a laptopomon tetejét és a hónom alá kapva, visszavonulást hirdettem. Tehát már itt sem lehet nyugtom. A táskámat felkapva a földről, azonnal a vállamra dobtam és még szaladtam le a lépcsőfokokon, már amennyire a cipőm engedte, belegyömöszöltem a dzsekimet, mert ha most nekiálltam volna felvenni, azzal meghiúsítottam volna a saját tervemet, miszerint a lehető leggyorsabban lehúzom a csíkot.
- Most komolyan ennyire levegőnek akarsz nézni? - lépdelt mellettem, miközben a kabátjába belebújt, hiszen attól még, hogy kezdett tavaszodni, még nem volt olyan időjárás, hogy csak pólóban lehessen rohangálni.
- Nem csak szeretném, hanem már ezt teszem - köszörültem meg a torkomat és akármennyire igyekeztem képtelen voltam akkorákat lépni, amivel ez meg is valósulhatott volna, főleg úgy, hogy a nyomomban egy jetilábbal rendelkező személy loholt.
- Mit csináltam egyébként, amiért ezt a bánásmódot érdemlem? Először levegőnek nézel, most meg már nem is ismersz. Haladunk - kerülte ki az előttünk ballagó elsős lányt, miután becsukta maga után a könyvtár ajtaját és kiértünk mindketten a folyosóra.
- Na szerinted mégis mit csináltál? - torpantam meg egy pillanatra és a dühtől magából sugárzó szemekkel néztem rá.
- Nem kell túlreagálni a dolgokat Gerda – közölte higgadtan, mintha mi sem történt volna.
- Szerintem nem reagálok túl semmit se. Miattad van ez az egész - mutattam körbe a kihalt folyosón. - Hogyha nem járt volna el a pofád, akkor most nem lennék a közutálat tárgya. Szóval köszönök szépen mindent neked Gergő, de látni nem akarlak többet – mondtam halál komolyan, mire ő már nyitotta a száját, hogy kontrázzon valamit, majd végül meggondolta magát és bezárta. Ezt pedig nagyon jól tette. Életében először volt egy helyes választása, csak kár, hogy ilyen körülmények között.
Azt hiszem, hogy legszívesen visszamentem volna pár héttel korábbra, hogy ezt az egészet elkerüljem.
Nagyon nem kellett ez a bonyodalom az életembe.
Pláne, hogy még csak ezzel kezdődött el ...
— és —
🅿🅻🅰🆈🅻🅸🆂🆃
Taylor Swift • Delicate
Gracie Abrams • Mess It Up
Harry Styles • Talk
Olivia Rodrigo • brutal
Dzsúdló, Krúbi • Bálnák
Sabrina Carpenter • bet u wanna
𝓈𝓉𝒷...
a teljes elérhető a spotifyon
[link a profilomban, illetve instagrammon]
CJE sorozat
II. rész
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro